Szolnok Megyei Néplap, 1955. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-15 / 113. szám

Sioliwkirwgyei TAVASZ A ZAGYVAPARTON MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TAN ACE -LAPJA VII. évfolyam, 113. szám Ara 50 fillér 1955. május 15., vasárnap A féléves terv teljesítéséért Az első féléves terv teljesítéséért, túlteljesítéséért a verseny május 1-i szakasza után Is serény munka fo- l>ik üzemeinkben. Nagyobb gyá­raink, mint a Tiszamenti Vegyimű­vek, Tisza Cipőgyár, Járműjavító, Szolnoki Papírgyár dolgozói a terv­ismertető értekezleteken megtár­gyalták az elkövetkezendő felada­tokat, s a 20 budapesti üzem fel­hívásához csatlakozva vállalást tet­tek éves tervük túlszárnyalására. így újabb, folyamatosabb munka vette kezdetét, mely nagy eredmé­nyekkel biztat. A Tiszamenti Ve­gyiművek a kénsavtermelés jelen­tős fokozását tűzte célul. A Tisza Cipőgyár dolgozói négymillió fo­rinttal szándékozzák csökkenteni önköltségüket az előző évhez viszo­nyítva, emellett 150.000 pár export- cipővel többet is adnak. Már a májusi első eredmények is azt bizonyítják, hogy nem voltak alaptalanok az Ígéretek. Legjobb üzemeinkben fennakadás nélkül megy tovább a munka. A Tisza Ci­pőgyárban május első tíz napjá­ban 6 százalékkal szárnyalták túl a tervei s csupán irányvonatkép- zésben 117 százalékot értek el. Több üzemünk van még, ahol nem tört meg a munka lendülete. Néhány helyen azonban visszaesés mutatkozik áprilishoz képest. Ezek közé tartozik többek között a Pa­pírgyár, a Mezőtúri Pamutszövö is, melyek meg tervüket sem telje­sítették. A tapasztalat azt mutatja, hogy a verseny jólbevált módszereit sem alkalmazzák minden helyen. A rendszeres értékelés, a jó nyilvá­nosság olyan eszközök a termelé­kenység fokozására, a jó iramú munkára, amiről nem lehet lemon­dani egyetlen üzemünkbe« anélkül, hogy ez meg ne látszana az eredményeken. Ipari munkásaink, műszaki dol­gozóink tegyenek meg mindent májusban is a termelés növelése, a tervek túlteljesítése érdekében. A szakma legjobbjai A Jakus-brigád a szolnoki Papírgyár 11-es gépén dolgozik. 13 hónapja tartják a szta­hanovista színiét. A brigád vezetője .Takus István, tagjai: Kiss Miklós. Kálmán Ist­ván IV., Kálmán István V. és Bátyai Lászlóné. — Mindannyian megkapták „A szakma kiváló dolgozója'1 megtisztelő rímet. — Képünkön: Jakus István, Kiss Mik- lós, Polónyl Boldizsár és Bátyai Lászlóné. A cibakházi Vörös Csillag TSZ DlSZ-tagjainak szép kezdeményezése A márciusi párthatározat megjelenése óta az •T* eredményes munkájáról közismert cibakházi Vörös Csillag TSZ-be húsz dolgozó paraszt kérte fel­vételét. A közgyűlés elfogadta valamennyi jelentkező felvételi kérelmét és az új tagok a régiekkel együtt jelenleg a növényápolást végzik. A tsz vezetősége a legjobb erőket vonta össze ennek a fontos munkának elvégzésére. Sokéves tapasztalaiból tudják, hogy addig kell a gyommal megbirkózni, amíg az erőtlen. Ha eluralkodik a gaz, akkor több és fáradságosabb munkát igényel a növényápolás, ez pedig a jövedel­mezőség rovására megy és a növény is megsínyli a késlekedést. Sokat akarnak termelni kukoricából, mert erre a fontos takarmánynövényre az állatállomány fejlesz­tése érdekében nagy szükség van. A kukorica 80 szá­zalékát négyzetesen vetették, de a növényápolást már az egész területen ilymódon, az úgynevezett gépi át­vágás alkalmazásával végzik. A növényápológépek alkalmazása különösen nagy jelentőségű, mert a fel­szabadult kézi erőt a kertészetben és más területen foglalkoztatják. A cukorrépát már egyszer bekapál­ták a tagok. Primőr kertészetükből pedig eddig 20 ezer forint értékűt vittek piacra. Ezután jön még a többi, a java. A közös gazdaság előrehaladását a tsz fiataljai fáradhatatlanul segítik. A legutóbbi közgyűlésen a termésátlagok növeléséről volt szó s ezt a szövetke­zeti gazdák véleménye szerint csakis a többszöri gépi és kézi növényápolással biztosíthatják. A DlSZ-tagok akkor fogadták meg, hogy munkájukon felül végez­nek el egy-cgy hold növényápolást, függetlenül attól, hogy ki, milyen területen dolgozik. Sok az olyan fia­tal, mint Kürti Mária, aki tavasztól késő őszig állan­dóan a területen van és a világért sem maradna el a közös munkából, A cibakházi Vörös Csillag TSZ DISZ- tagjai szép példáját adják annak, hogyan kell segí­teni a márciusi párthatározat megvalósulását, a közös gazdaság előrehaladásit, a tagok anyagi jólétének állandó növelését* A Körösvidéki Öntöző Vállalat nem megfelelően készült az árasztásra Mezőtúr termelőszövetkezetei szervezett erővel fogtak hozzá a tavaszi munkákhoz. Ennek ered­ményeként már másodjára kapál­ják a cukorrépát és a mákot. A Szabad Nép, Bercsényi, Béke, Petőfi és a Rákóczi TSZ-ben az egyelést is megkezdték. A Petőfi TSZ 204 hold kukoricáját a gép­állomás traktorvontatású négyze­tes vetögépével négyzetesen vetette el; A közös gazdaság vezetői, szakemberei a tagokkal együtt azon munkálkodnak, hogy növel­jék a mezőgazdasági termékek hozamát, biztosítsák a terv 7.3 százalékos túlteljesítését. A Sza­bad Nép TSZ-ben ezévben 350 holdon termelnek kukoricát, 163 holdat négyzetesen vetettek. A rizsvetésben is jó eredményt értek el a tsz-tagjai. 300 holdat vetettek el. A Béke TSZ tagjai jelenleg a rizsvetés árasztását végzik. Ez a munka elég vontatot­tan halad, mivel a KÖRÖNT nem megfelelően készült fel az öntö­zésre; Sok a géphiba, s emiatt a vízszivatásnál, az árasztásnál ko­moly kiesések vannak.- Helyes lenne, ha a vállalat minél előbb pótolná a mulasztásokat és foko­zottabb segítséget nyújtana a rizsterületek áraszlásához; Török Imre vb. titkár Mezőtúr* Késik a növényvédőszer A jó idő kedvezően hat a növé­nyek fejlődésére s egyre szorgosabb munkára serkenti a dolgozó pa­rasztságot. Tiszasason is komoly feladatot jelent a növényápolás mi­nőségi elvégzése s ebben nagy se­gítséget nyújtanak a gépek. A Rá­kóczi TSZ-ben mintegy 100 hold búza- és árpavetést vegyszerrel gyomtalanítottak, A cukorrépát megsarabolták. Az egyénileg dolgozó parasztok is szorgalmasan végzik a kapásnövé­nyek sarabolását, gyomtalanítását. A földművesszövetkezet tolikapákat kölcsönöz az egyéni gazdáknak. H. Nagy Lajos, ifj. Varga Lajos és Bé­kési Lajos dolgozó parasztok is toli- kapával végezték el a répa sarabo­lását és így kevesebb fáradsággal s gyorsabban halad ez a munka. A községben sok gyümölcsös és szőlőterület van. Itt is minden nap­nak megvan a tennivalója. A gyű* mölcsfák gondozása, a szőlő perme­tezése nem tűr halasztást. A föld­művesszövetkezet 160 mázsa dara­bos meszet biztosított a permetezés­hez. Szükség lenne már rövidesen a rézgálicra is. A MÜNÖSZER azonban nem gondoskodott arról, hogy idejében leszállítsa a perme­tezéshez szükséges szereket. A dol­gozó parasztság és egész népünk érdeke azt követeli, hogy minden vállalat és szerv jómunkájával já­ruljon hozzá a terméshozam növe­léséhez, Mohácsi László , Tiszasas Komoly segítségei adnak a családtagok A tiszagyendai Dózsa Termelő- szövetkezet tagjai megértették pártunk márciusi határozatát, amely hangsúlyozza, hogy az élet- színvonal következetes emelése érdekében mind az iparban, mind a mezőgazdaságban növelni kell az eredményeket. A bő termés alapja az idejében elvetett növé­nyek szakszerű és gondos ápolá­sa. A közös gazdaságban idejé­ben megszervezték a növényápo­láshoz a munkaerőt, igénybevéve a családtagok segítségét is. Igye­kezetük elért eredményeikben gyü­mölcsözik. 30 hold kukoricájuk­ból 5 holdon elvégezték az első gyomtalanítást. Hét hold takar­mányrépájukat is megsarabolták. Dohányt is termelnek a szövet­kezetben, a palánták kiiiltctését befejezték. A Vörös Csillag TSZ tagjai sem maradnak el a munkában. 38 hold kukoricájukat kézi erővel négyzetesen vetették el. 7 és fél holdon szőlővesszőt dugványoztak, gyümölcsös területüket másfél holddal növelték. A növényápo­lásban csakúgy, mint a korata­vaszi munkákban komoly segít­séget adnak a családtagok. Nagy István párttitkár, Tiszaroffi Gépállomás Á termelőszövetkezeti elnökök szerepe mérhetetlenül megnőtt kjzolnok megye termelőszövetkezeteiben is sokkal körül- tekintőbb irányításra, szervezettségre vám szükség, hogy a legrövidebb időm belül helyrehozzuk a tavaszi munkában mu­tatkozó késedelmet. Különbem ez egész esztendőm ót végigkíséri a gazdálkodást és pótolhatatlan veszteséget okoz egész népgazda­ságunknak. De nemcsak a tavaszt tervfeladatok sikeres megol­dása teszi szükségessé a jobb vezetést, hanem a termelőszövet­kezetek megszilárítása és további fejlesztése is. A szövetkezeti gazdálkodás nyújt biztos jövedelmet, kulturáltabb életet a dol­gozó parasztságnak. Erről sokat tudna mondani Farsang Fái tiszafüredi tsz-tag. Míg egyénileg gazdálkodott, gyakran a ke- nyémekvalója sem termett m'eg. Mióta tsz-tag, ilyesmire nin­csen gondja. A múlt esztendőben is 60 mázsa búzát keresett a tiszafüredi Zöld Mező TSZ-ben. A nagyüzemi gazdálkodás tudja elegendő élelmiszerrel el­látni a munkásosztályt, s egész dolgozó népünket. Nem véletlen az, hogy Turkeve termelőszövetkezeti város, országosan is első a begyűjtésben, s a jó tervteljesítésért járó jutalmat éppen teg­nap adták át ünnepélyes keretek között a turkteveiefcnek. Az el­múlt hetekben egyedül a Vörös Csillag TSZ-ből egyszerre 400 hízott sertést szállítottak be. A cukorrépa, kender, dohány és egyéb ipari növény vetésterületének nagy százaléka a termelő­szövetkezetekben van, s így az ipar nytrsanyageUátásában is döntő szerepet töltenék be a tsz-gazdaságok, A termelőszövetkezetek megerősítése, továbbfejlesztése * viszont elsősorban a jó vezetésen múlik. Ezt igazolja a Szov­jetunió élenjáró mezőgazdaságának több évtizedes tapasztalata. Szóin dk megyében is éppen elég példa van arra, hogy a jó vezető segítségével, miként indult virágzásnak a korábban rosszul gazdálkodó termelőszövetkezet. A kunhiegyesi Vörös Ok­tóber TSZ-ben Szabó István elnök irányítása óta megszilárdult a munkafegyelem, miegierősö íött a szövetkezeti demokrácia. A közgyűlést, igazgatósági ülést rendszeresen megtartják. Az igaz­gatósági ülésre meghívják a különböző brigádok néhány tagját is, akik javaslataikat elmondják a tsz vezetőségnek. A szövetke­zet állattenyésztése anegyei viszonylatban is kimagasló lett. Ez­évben egyedül a sertéstenyésztés és hizlalás három és fél millió forintot jövedelmez a tagoknak. A zárszámadás óta 168 dolgozó paraszt lépett be a tsz-be, s emuit héten8-ankértékfelvéteCüket. 1 Fasonló módon irányítja a közös gazdaságot Varjú Sándor, az abádszalóki Lenin, Madarász Lajos, a kar­cagi Táncsics, Káli József, a jász kíséri Kossuth TSZ elnöke. A pusztamizsei Tolbuchin TermelőszöVetkezet gazdálkodása is az­óta lendült fel, mióta Lázár József elvtárs, — aki korábban a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott — átvette a tsz ve­zetését. Mindezek a példák szemléltetően igazolják, hogy a jó ve­zető kezében rövid egy esztendő alatt a gyengén működő, ala­csony termésátlagokkal, s ebből kifolyólag alacsony jövedelem­mel záró tsz-ek hogyan váltak fejlett, az agro- és zootechni- kaá eljárásokat széleskörben alkalmazó, nagy jövedelmet biztosító szövetkezeti gazdaságokká. 1 A termelőszövetkezeti mozgalmunkban még meglévő hiá­nyosságok döntő része megszűnne, ha minden tsz élén politi­kailag képzett, a gazdálkodáshoz, az emberek neveléséhez értő vezető lenne, A kunszentmártoni Rákóczi Termelőszövetkezet gazdál­kodását teljesen lezüllesztette a tsz előző vezetője. Á tagok a közös vagyont nem becsülték, s nem egynek az alap­szabályban megengedettnél lényegesen nagyobb háztáji gazda­sága, jószága, szőlője volt. Egy hónap óta új elnök van a tsz- ben, s máris meglátszik a javulás. Naponta egyre többén állnak munkába, s az elmúlt héten is hét egyénileg dolgozó paraszt lé­pett be a tsz-b®, Hogy a kunszentmártoni Rákóczi TSZ gazdálkodásához ha­sonló hiányosságok megyeszerte bekövetkezhettek, abban résre van pártbizottságaink és tanácsaink mulasztásának is. A termelő­szövetkezeti elnökökkel való rendszeres foglalkozás még ma sem tartozik a mindennapi feladatok közé. Gyakran oda nem való, képzetlen személyek kerültek a közös gazdaságok élére Pedig a nem megfelelő vezető nagyon sokba kerül a termelő- szövetkezet tagjainak. Az ő kezében nem fejlődik, hanem egy­helyben topog a közös gazdaság. Ezért a termelőszövetkezeti el­nökök jó kiválasztása, nevelése és oktatása legyen párt- és ta- nácsszerveink legfontosabb feladata. Számos pártbizottság mun­kájában sem nyilvánul meg a tsz el nők öle szerepének megbe­csülése. A szolnoki járási pártbizottságnak, — mely Szolnok megye legnagyobb járásának pártmunkáját irányítja, s hatáskö­rébe közel 40 közös gazdaság tartozik, — egy tsz- és egy tszcs elnök tagja van. A karcagi városi tanács mezőgazdasági osz­tálya több ízben megtette, hogy egy-egy vállalati instruktor ked­véért a legnagyobb munkáiból is behívatta a tsz elnököt, ahelyett, hogy az instruktor a termelőszövetkezetet kereste volna fel. Mi ez. ha nem a tsz elnökök személyének lebecsülése. ^jehéz é* fáradságos a tsz elnök munkája. Más vezetni egy 2—3—5 ez:er holdas közös gazdaságot, mint 5—fi, esetleg 15—20 hold földön gazdálkodni. Termelőszövetkezeti el­nökeink döntő többsége, alkik korábban kis- és középparasztok voltaic, nagyszerűen megállták a helyüket a termelőszövetkezeti mozgalom frontján. Pártbizottságaink, tanácsaink becsüljék és védjék mi3g a jó tsz elnököket, hogy azok érezzék macuk mö­gött a párt segítő kezét. A községi tanácsok végrehajtóbizottsá­gaiban legyenek megölelő arányban a tsz elnökök. A szakembe­rek, agronómusok, állattenyésztők pedig szakmai tudásukkal se­gítsék a tsz elnökének munkáját, hogy az átfogóan irányíthassa a. közös gazdaságot s a pártszervezet, valamint a tanács segít­ségével, a szövetkezeti demokrácia érvényreiutta+ásávai, a tsz tagjaival együtt dolgozzék a közös gazdaság felvirágoztatásáért. —ü— ............. ---

Next

/
Oldalképek
Tartalom