Szolnok Megyei Néplap, 1955. március (7. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-08 / 56. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1935 rnárciue 0. §>&J3D gj#­A csatársor korszerűtlen játéka és lörőkészség hiánya miatt kapott ki a Légierő Salgótarjánban Salgótarjáni Bányász—Szolnoki Légierő 2:0 (1:0) Salgótarján. 4000 néző, vezette: Páldi (Borossy dr.. Csiba). Góllövök: Bablena, Csáki. Salgótarjáni Bányász: Oláh I. — Kiss, Para, Oláh II. - Szojka, Dávid — Bab­lena, Opova, Csáki, Vasas, Teket; edző: Szűcs György. Szó. Légierő: Garamvölgyi — Kapuszta, Jancsik, Sípos I. — Sípos II., Herbszt — Jagodics, Bárfi, Dombai, Csanyi, Na­ts! edző: Kolláth Ferenc. A mérkőzés kezdete előtt hangszórón keresztül méltatták a magyar-szovjet ba- r a'.sági hónapot, majd hófehér galambo­kat engedtek fel a levegőbe. A játék nagy Iramban kezdődött, de mindkét csapat tagjai sokat kapkodtak. Sorra. mindenkitől elpattant a labda. Az első negyedórában egyik együttes sem tu­dott tartós fölényt kiharcolni. Ebben Játékrészben a védelmek jól zártak, kellő időben léptek közbe. Egyik kapura sem ment vészéivé» lövés. A 16. percben adó­dott az első gólhelyzet, amikor Bablena hosszú, ívelt beadását Garamvölgyi csak vetődve tudta elcsípni, a labdára Jóütem­ben tartó Vasas elől. Lassan mindkét együttes részéről fokozódott az iram. — Kezdtek tervszerűbb támadások kialakul­ni. A hazat együttes gyors, sok adogatá- sos támadásainak hárítása nagy munkát adott a szolnoki védőknek. Ekkor a Légierő csatárok jobban, tervsze­rűbben játszottak, mint az elmuit héten. Többet változtatták a helyü­ket, de most sem vállalkoztak kapura lövésre. A 2!. percben veszélyes haza! támadás során Szojka, Opova volt a labda útja, a jobbszélsö beadását azonban Vasas kö­zelről a kapu fölé fejelte. Néhány perc­cel később Para és Dombai összefejeltek, melynek következményeként a szolnoki középcsatárt 9 percen keresztül a pályán kfvül ápolták. A 30. percben Teket ve­zette a hazaiak támadását, a lyukra futó Opova mellé tette a labdát, aki hátragu- rítotfc a középcsatár helyén tartózkodó Bnblenának, s ő 14 méterről a kapu |obb oldalába lőtt. 1:0 a salgótarjániak javára. A gól után a I '* °rő hevesen táma­dott. fölényt is :olt ki, de^ csatá­rai nem vállalkoztak kapuralövésre. A 4L percben Opova nehéz szögből le­adott éles lövését Garamvölgyi szögletre ütötte. A félidő hátralévő részében újra a hazaiak voltak a veszélyesebbek, ekkor Vasas 5 méterről küldött éles lövését kel­lett védenie Garamvölgyinek. Szünet után hóvihar támadt, az erős szél a hazaiaknak kedvezett. A talaj most jóval nehezebb feladat elé állította mind­két együttes játékosait, mint az első fél­időben. Az iram ennek ellenére fokozó­dott. A küzdelem hevében mindkét rész­ről sok pontatlan rossz labdatovábbítás volt látható. Gyakran megtörtént, hogy az ellenfélhez passzoltak. Az 50. percben egyenlítési alkalmuk volt a szolnokiak­nak. Jagodics nagyszerű beadásáról azon­ban Nárai lekésett és így odaveszett a jó helyzet. Az ellentámadás során Opova 12 méterről a felső lécet találta el. A 61. percben Oáh mintegy 40 mé­terre futott ki kapujából, rosszul ta­lálta e| a labdát, az Dornbaihoz ke­rült, a középcsatár az üres kaputól mintegy 30 méterre elhirtelenkedve lőtt és a 16-oson kézzel ütötte le azt. A szabadrúgást Sípos I. kapu fölé lőtte. A hazaiak ezután sem adták fel a küz­delmet. sőt fokozták az iramot. A fedeze­tek jobbnál, jobb labdákkal tömték a csatárokat, de azok nem boldogultak a lelkesen Játszó bányász védőkkel. A 69. nercben Opova Csákit szöktette, a kozep- csatár két csellel lerázta magáról a szol­noki védőket és *> kifutó Garamvölgyi mellett a jobb alsó sarokba lőtt. 2:0. — Garamvölgyi e gólban benne volt. A szol­nokiak tovább támadtak, de csak mezőny- fölényt tudtak kiharcolni, a kapura egy­általán nem leintettek veszélyt. Egyénileg a hazaiaknál Oláh csak egy hibát vétett. Jól futott ki, biztos volt a labdafogásban is. Para jó fejjátékával és gyorsaságával tűnt ki. Kiss megbízhatóan látta el feladatát. Feltűnő gyenge telje­sítményt nyújtott Szojka. A közelharcban gyakran alulmaradt és leadásai sokszor rossz helyre mentek. Dávid mind a tá­madó-, mind a védőmunkából derekasan vette ki részét. A csatársor lendítője, Bablena sokat játszott, gólja is szép tel­jesítmény volt. Csáki jól osztogatott,' szü­net után már kapura is veszélyesen tört. A Légierő csapatában Garamvölgyi a második gólban benne volt. Ha előbb fut ki, megakadályozhatta volna azt. A jól játszó védelemben Jancsik, Sí­pos I„ Kapuszta a sorrend. Herbszt jól oldotta meg feladatát, Sípos II. nem talált magára, labdái rend­re az ellenfélhez szálltak. A csatársorban már látható volt némi javulás, nem ra­gaszkodtak annyira a helyükhöz, de nem vállalkoztak kapuralövésre és így nem jelentettek egyáltalán veszélyt a tarjáni kapura. A támadósorból Csányi igyekezett a legjobban és Bárfi, valamint Jagodics játékát lehet még megemlíteni. Dombait sérülése akadályozta a játékban. Nárai a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, mellyel megfordíthatta volna annak sor­sát. Összegezve az egészet: a szolnoki fiúk nem játszottak aláren­delt ßzerepet, de ha meg akarják tar­tani NB I.-es helyüket akkor a íáma- dósor taktikáján sürgősen változást keli végrehajtani. Erre felhívjuk az edző figyelmét is. Az edzések 6orán főleg a csatársor labdakezelését, lab­davételét kell megjavitaniok. NB I. tartalékbajnokság: Salgótarjáni Bányász II.—Szolnoki Lé­gierő II. 8:3 (6:2) Salgótarján, 2000 néző, vezette: Bácskai. Salgótarjáni Bányász: Csernák — Sán- dofr. Hegyi, Agócs — Neuschell, Horváth — Chlabni, Csuberda, Nagymajdon, Bő­dön, Tőzsér. Szó. Légierő: Veress — Czuczor, Fülöp, Vermes — Lazányi, Paulas — Gábos, Csanádi, Gyetván, Haász, Fischer. A hazai csapat már a 10. percben 5:0-ra vezetett, a játékot végig a salgótarjániak irányították. Góllövők: Nagymajdon (3), Chlabni, Bo- don (2—2), Tőzsér, illetve Gábos. A szolnoki NB I.-es tartalékcsapat tag­jai főleg egyéni játékot erőltettek és ez volt nagy hibájuk. Csanádi jó; labdarúgó, de nem csapatjátékos. Ezzel a játékfel­fogással ma már nem lehet érvényesülni. Igen jól játszót Gábos, gyors, ötletes és végtelen gólképes csatár. Minden meg­mozdulása veszélyt jelentett az. S. Bá- nyás kapujára: Ezt igazolja három gólja is. Rajta kívül .jól szerepelt Paulás, La­zányi és Fülöp. A többieknek nagyon sok labdagyakorlatra van szükségük, hogy fel tudják gyorsítani játékukat. Több atlétikai számból álló gyakorlatot kell végezniük. Több jó eredmény született a Honvéd Tiszti Klub sportkörének terematlétikai versenyén A szolnoki Tiszti Klub sportkörének tor­natermi atlétikai versenyén sok serdülő és kevés felnőtt versenyző állt rajthoz. Né­hány versenyszámban kiemelkedő ered­mények is születtek, s ez a sportkörök jó alapozó munkáját igazolja. Részletes eredmények: Helyből magasugrás: Serdülő nők: t. Nemesfalvi Melinda, Tiszti Klub SK (köz- gazdasági technikum) JiO cm; 2. Urban Ilona (Kohói iskola); 3. Takács Katalin (Szpartakusz). Felnőtt nők: 1. Csabainé 80 cm (Szpar­takusz). Helyből távolugrás: Serdülő lányok: I. Nemesfalvi M. 202 cm., 2. Takács K. 194 cm, 3. Tóth Piroska (közgazd. technikum) Ifjúsági nők: 1. Molnár Katalin (Tiszti Klub SK) 200 cm; 2. Hasznos Katalin (HTSK, közgazdasági technikum) 170 cm; 3. Tijnkó E. (közgazdasági technikum) 164 cm. Felnőtt nők: 1. Csabainé (Szpartakusz) 179 cm. Nagylabdadobás: Serdülő nők: 1. Boros Jusztinja (Leány­gimnázium) 11.34 m; 2. Nemesfalvi M. (Tiszti Klub SK) 11.12 m; 3. Kádár Edit (közgazdasági technikum) 10.91 m. Ifjúsági nők: 1. Dobossy Klára (Loko­motív, leánygimnázium) 14.47 m; 2. Jár- vas R. 9.69 m (közgazdasági technikum); 3. Timkó E. (közgazdasági technikum 9.56 m. Felnőtt nők: 1. Szekeres Julianna {Tiszti Klub SK) 13.61 m; 2, Csabainé (Szpar­takusz) 9.34 ni. Férfiak: Helyből magasugrás: Serdülők: 1. KázsdI (MTH) 110 cm. Ifjúsági: 1. Csermák I. (MTH) 1 i0 cm. Felnőtt: 1. Gárdon István (Haladás) 130 cm; 2. Nagy Sándor (Szpartakusz) 120 cm. Helyből távolugrás; Serdülők: 1. Mészáros I. (MTH) 221 cm; 2. ITajdu 218 cm; 3. Horváth S. 156 cm. Ifjúsági: 1. Csermák (MTH) 231 cm; 2. Tóth B. (MTH) 228 cm; 3. Csák (Szpar­takusz) 221 cm. Felnőtt: I. Gárdon (HTSK) 258 cm; 2. Nagy S. (Szpartakusz) 240 cm; 3. Balázs A. (Szpartakusz) 222 cm. Helyből hármasugrás: Serdülők: 1. Hajdú I. (MTH) 065 cm; 2. Mészáros (MTH) 653 cm. Ifjúsági: !. Tóth B. (MTH) 723 cm; 2. Csermák (MTH) C96 cm; 3. Csák (Szpar­takusz) 654 cm. Felnőtt: 1. Gárdon (Haladás) 791 cm, 2. Nagy S. (Szpartakusz) 728 cm. Nagylabdadobás: Serdülők: l. Bere (Tiszti Klub SK, köz- gazdasági technikum) 11.97 m; 2. Hor­váth S. (MTH) 10.70 m. Ifjúsági: 1. Gál L. (MTH) 13.12 m; 2. Csák L. (Szpartakusz) Felnőtt: 1. Balázs A. 11.43 m; 2. Nagy S. (Szpartakusz). A megyei bajnokság második fordulójának legjobb tizenegye Csikós (Törökszentmiklósi Vasas) — Neubauer (Szolnoki Haladás), Fackeimann (Törökszentmiklósi Fáklya), Hajnal (Szol­noki Kinizsi) — Mihók (Törökszentmiklósi Vasas), Kiss (Szolnoki Kinizsi) — Soós (Karcagi Szpartakusz), Bíró Ti. (Jászbe­rényi Petőfi), Jani (Szolnoki Haladás), Ráczi (Törökszentmiklósi Fáklya), Fekete (Törökszentmiklósi V'asas). Átlagon felüli teljesítményt nyújtottak még: Balhátvéd: Fehér í. (Kunszentmártoni Petőfi); — középfedezet: Fodor (Karcagi Szpartakusz); jobbfedezet: Kenyeres (Tö­rökszentmiklósi Fáklya), Csaba (Szolnoki Petőfi; középcsatár: Vona (Karcagi Szpar­takusz); balösszekötő: Pál Szolnoki Pe­tőfi), Bíró (Kunszentmártoni Petőfi). A megyei labdarúgó bajnokság vasárnapi eredményei Szolnoki Kinizsi — Törökszentmiklósi Va*>as 3:! (2:1) Szolnok, vezette; Kovács. GóllÖvŐk: Szekeres (3). illetve Fekete. Szolnoki Kinizsi: Erdei — Csák, Szűrö­vei, Hajnal — Géczi II., Kiss — Gaj­dos, Szathmári, Szekeres, Bíró, Géczi I. Törökszentmiklósi Vasas: Csikós — Csa- la, Tóth, Balázs — Mihók, Rozinái — Bíró, Marton, Lesitz, Pintér, Fekete. Nehéz talajon az állóképesebb Kinizsi ló játékkal, megérdemelten győzött a kü­lönben lelkesen harcoló törőkszentmikló- siak ellen. Jók: Hajnal, Kiss, Szekeres, illetve Mi­hók, Csikós és Fekete. Mezőtúri Traktor—Szolnoki Haladás 4:2 (2:0) Szolnok, cukorgyári pálya, vezette: Lesán. Gól lövők: Bessenyei (2), Schultz, K. Szabó, illetve Jani (2). Mezőtúr: Bakonyi — Kovács, Gsápár, Veres — Mikes, Molnár — Bessenyei, Sc’*ultz. Máté. Magyar. U. Szabó. Szolnoki Haladás: Kiss — Mészáros, Neuhauer, O. Nagy — Nagy, Horgos — — Urbári, Kökény, Jani, Bőbm, Ignácz. Az erőteljesen játszó Mezőtúr a 10. nercben U. Szabó és a 11. percben Bes­senyei révén már 2:0-ra vezet. Eme’leít *öbb Jó helyzetet kihagytak. A lelkes Ha- Lidás előbb kapufát ér el, — majd a 36. ércben Jani, s a 41. percben újra Jani -évén egyenlíteni tud. A második félidő­ben eldurvul a jáfék és a szolnoki Jani sérülést szenved. Ekkor a mezőtúriak fö- •ényt harcolnak ki és biztosan nyerik a mérkőzést. Feltűnő volt az egyetemi csa­tárok javuló fqrmája. Mezőtyr; Bakonyi — Kovács, Gáspár, ifi 2:1. Törökszentmiklósi Fáklya—Szolnoki Pe­tőfi 4:2 (2:0) Törökszentmiklós, vezette: Párdi. Góllövők Ráczi, Kalina, Fackelmann (ll-esből), Szűcs, illetve Kovács, Pege. Törökszentmiklósi Fáklya: E-nst — Sze- osrf, Fackeimann, Kosa — Kenveres. Sza­káll — Parvasi, Karakas, Szűcs, Ráczi, Kalina. Szolnoki Petőfi: Krizsán — Szuroveez, Závodszky, Csépe — Csaba, Sági — Ko­vács, Török, Pege, Pál. Hovodzák. Csúszás talajon a hazai csapat végig fölényben játszott és biztosan nyerte a mérkőzést. Jók: Fackelmann, Kenyeres, Ráczi, il­letve Csaba. Pp&e, Pa ál. Törökszentmiklósi Fáklya ifi — Szolnoki Petőfi ifi 4:4 Szolnoki Lokomotív - Jászberényi Petőfi 2:ü (0:0) Szolnok. Lokomotív pálya, ve­zette: Kunos 'Békéscsaba). Szo'noki Lokomotív: Lázár — Lengyel, Sándor, Boiókl — Pontó. Rigó — Héncz, Tóth L., Horváth-. Pintér, Csábi. Jászberényi Petőfi: Mészáros — Bozslk, Gulyás. Apter — Sárközi, Novotny — Szi­geti, Bíró II., Simon, Bíró I., Csizmadia. A mérkőzés túlnyomó részében a Loko­motív támadott és időnként teljesen ka­pujához szegezte ellenfelét, de puha csa­társora nem tudott eredményt elérni. A vendégek sokszor 6—7 emberrel is véde­keztek. Az első gólt a 75. percben Hor­váth lőtte 1:0, a 80. percben Horváth sza­badrúgása elakad a sorfalban, Pintér I. gyorsan ott terem és a tétovázó védők között hatalmas lövéssel 2:0-ra növeli a vasutascsauat előnyét. A mérkőzés további részében az ered­mény már nem változott. A Lokomotív együtteséből csak a védelem játszott időn­kén elfogadhatóan. A fedezetek szorgal­masan küzdöttek. A csatárok játéka az első félidőben meddő küzdelem után 6zét- esővé vált és az elért két gólt csupán nagyobb rutiniának köszönheti a csapat. Az "együttesnek még igen sokat kell Ja­vulnia, hogy méltóan képviselje a vasutas, színeket-. A Petőfi főként védekezett, ezt a takti­kát sikerült elég jól megoldania. A csa­társorban B<ró II. cs Csizmadia «‘leven játéka emelhető ki. A játékvezető (ól ve­zette a mérkőzést. Szolnoki Lokomtív ifi—Jászberényi Pető­fi ifi 0:0. Karcagi Szpartakusz — Szolnoki Szikra 3:2 (2:0) Karcag, 600 néző, vezette: Fülep (Debrecen). Góllövők: Soós, Zilahi, Vona, illetve Ba- ricza (2). Karcagi Szpartakusz: Borsos — Gom­bos. Fodor. Paxy — Puskái, Pallagi — Soós, Zilahi, Vona, Hollós!, Sinka. Szolnoki Szikra: Helmreich — Dobos, Kurucz I., Kádár — Török ,Kltrticz !I. — Bolyhos. Takács. Dobos, Baricza, Szép. A hóval tarkított csúszós pályán kar­cagi támadásokkal indul a Játék. Több veszélyes helyzet adódik a vendégek ka­puja előtt, de a csatársor egymás után hibáz. Ezután védelmi hibából a hazaiak vezetéhez jutnak. Nem sokkal később Vona átadását Zilahi ériékesíti. 2:0. A második félidőben mintegy 20 percen ke­resztül veszélyesen támadnak a szolno­kiak, de gólhelyzetek sorozatát hagyják ki. Végül is Baricza szabadrúgása a há­lóban köt ki. 2:?. Váratlan Szpartakusz ellentámadásból Vona góljával 3:l-re ala­kul az eredmény. Végül BÜfccza szabad­rúgása Szpartakusz sorfalon irányt vál­toztatva jut a hálóba. 3:2. A helyzetek alapján a dőntelen ered­mény igazságosabb lett volna. A Szparta­kusz Jól romboló védelmének köszönheti a győzelmet. Jók: Fodor, Ruszkal, Pallagi, Vona, il­letve Baricza, Takács, Kurucz I. Kunhegyes! Traktor —- Kunszentmártoni Petőfi 1:1 (0:1) Kunhegyes, vezette: Ha­mar. Góllővők: Molnár, illetve Busái. Kunhegyest Traktor: Kiss — Pál, Ta­kács, Kiss II. — Faragó. Szekeres — Ágoston, Molnár, Kovács, Zlakariás, Szabó. Kunszentmártoni Petőfi: Füzesi — Lász­ló. Kelemen. Fehér I. — Papp. Szakáll — Vá'Tó II., Lengvrl, Busái, Bíró. Fehér II. Egyenrangú ellenfelek küzdelmét hozta a mérkőzés. A játék képe és a helyzetek alaDján a vendégcsapat győzelmet érde­melt volna. Jók: Bíró, illetve Fehér és Busái. Mindkét csapat végig sportszerűen küz- 1ö‘t. Ha a kunszentmártoniak továbbra is ilyen sportszerűen viselkednek a mérkőzé­seiken, bizonyára sokkal jobb eredménye­ket érnek majd el. A játékvezető végig ki­fogástalanul működött. Kunhegyes» Traktor Ifi—Kunszentmártoni Petőfi ifi 2:2. Sokan fordultak hozzánk azzal a panasszal, hojry községükben, vagy városukban teljesen elfogyott az 1955. évi Kincses Kalendárium. Szerkesztőségünk közbenjárására a Posta Központi Hirlapirodája lehetővé tette, hogy a kalendáriumokhoz azok is hozzájuthatnak, akik eddig nem kaptak. Számos érdeklődésre közöljük tehát, hogy faluban, város­ban, tanyavilághan, mindenütt a postásoktól lehet megvásárolni a kalendáriumot. Használja ki mindenki az alkalmat, amíg hozzá le­het jutni a rengeteg képet és olvasmányt tartalmazó Kincses Kalendáriumhoz, amelynek ára Magyarország hétszínnyomású tér­képével együtt 7.—Ft. Amennyiben a postáskézbcsitönél. vagy postahivatalban kalendáriumot nem kap, úgy forduljon a Posta Megyei Hírlap Hivatalához. (Szolnok. I. Posta.) ____apróhirdetések:_____ Ap róhirdetések díja X0 szóig: hétköznap 10.— forint, vásár­os ünnepnap ‘40.— forint. Minden további szó hétköznap 1.— forint, vasár- és ünnepnap 2.— forint. A KUNHEGYESI Épületkarbantartó Kis­ipari Szövetkezet értesíti a közületeket és a lakosságot, hogy a megye területén kő­műves, ács, villanyszerelő, szobafestő cs mázoló szakmába vágó munkát azonnal vállalunk. Érdeklődni lehet levélben és telefonon. Telefonszám: 69. A SZOLNOKI Mozaik- és Cernentárugyár Szolnok, Véső-u. 20. sz. betoncscsőverőket azonnalra felvesz; — segédmunkásokat Is betanítunk. Munkásszállás biztosítva van. ÚTÉPÍTÉSBEN jártas munka és segéd­munka vezetőket felveszünk. Vízműépítő Vállalat Szolnok, Madách-u. 2/a. A KECSKEMÉTI Sertéstenyésztő és Hizlaló szászbereki telepén március 14—15-én — (hétfőn-kedden) malacvásár lesz megtart­va. Minden malacért a vevő előzetesen tartozik a Terményforgalmi Vállalatnak 104 kg morzsolt tengerit beadni, amiért á Ter­ményforgalmi Vállalat 260 forintot fizet ki és a tengeri beadásáról állatvásárlási jo­gosítványt ad, melynek bemutatása elle­nében a telep a malacot kilogrammonként 23 forintos vételárban kiadja. ÉRTESÍTJÜK fogyasztó közönségünket, hogy a Tiszavirág cukrászda nyitvatartási ideje megváltozttt. Uj nyitvatartási idő 16 órától 24 óráig. a Szolnokmegyei NÉPLAPBAN! Hirdethet: Mezőgazdasági gé­pek, termények, ház, kerék­pár, varrógép, gyermekkocsi, motorkerékpár, ló, szarvas- marha, stb. eladása, vétele, csere ügyében. 1. akás, bérlemény, munkaerő, állás, oktatás, javítás, stb. tárgyú hirdetményeket. Hir­detéseit kívánság szerint — apróhirdetésben, vagy kere- tcshirdetésben közli: a SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP Apróhirdetés hétköznap sza­vanként 1— Ft, vasárnap 2. — Ft. Keretes-hirdetés hét­köznap milliméterenként 2.50 Ft, vasárnap 3.— Ft. MINDENKI muzsikálni Jó! akar szóra­kozni? Jöjjön a Nemzeti Étterembe, ahol március hó 1-től minden este Sik Rudolf énekes operett- és táncdalokká] szórakoz­tatja kedves közönségünket. A JÁSZBERÉNYI 10. sz. Autóközlekedési Vállalat az 1955. évben új kocsi-parkkal áll rendelkezésére a fuvaroztató feleknek. Ezúton is felhívjuk a vállalatok, szövetke- zetek, tsz-ek é3 magánfelek figyelmét* hogy gépkocsijaink minden időben ren- deuezésre állnak, személygépkocsik túra­fuvarban (s megrendelhetők. Megrendelé­sbe személyesen, vagy Jászberény, 34. te­lefonállomáson eszközőlhelők. I Felhívjuk az állami vállala­ti tok, közületek figyelmét, — hogy a Néplapon keresztül történő hirdetéseik dijánál 25»/»-os kedvezményt kapnak. ha legalább egy negyedéves szer­ződést kötnek apróhirdetésre. Apró- hirdetést mindenütt az Állami Hir­dető Vállalat kirendeltségeinél kel? feladni. Kivételt képeznek azok a helyek, ahol az Állami Hirdető Vállalatnak nincsenek kirendeltsé­gei. (Ebben az esetben közvetlenül a Néplap Kiadóhivatalához küld­jék apróhirdetéseiket. — Szolnok, Irodaház, fsz. 3.) NM^C£é#éé4*fc******* Jt'füir.*-.1 KÁRPITOS, bognár, szíjgyártó szakmun­kásokat felveszünk. Mezőgazadsági KSZ. Szolnok, Belolannisz-u. 26. MALAC vásár. A Sertéstenyésztő Szolnok Ugar 41/1. alatt március hó 14-én kor­látozott mennyiségű malacot ad el. A fel­tételek március 10-ig megtudhatók. Szol- nok, Ugar 41/1. alatt. . OLCSÓ alma-vásár! Kelkáposzta, spenót és mindennemű zöldség-féle egész napon át állandóan kapható. Olcsó árainkról győződjön meg. Szolnok, Piactér, Dorogi stand. Telefon: 29—73. SKótnokmapjci NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanát* lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelő» szerkesztő: DAVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok. Irodaház. I. emelet Szerkesztőség: telefon: í>ü-Ü3. 23—20, l 20-69 Terjeszti a Megvei Hírlaphivatal Szolnoki Nyomdaipari Vallaial Szolnok. Maliuovszkl-u, 19. Felelő«» vezető: Mészáré* Sándor Megrendelhető a tnegye valamennyi poéta- hivatalánál és postáskézbesítőjénél Előfizetési ára I hóra l l forint. Közérdekű felhívás A szolnoki városi tanács egészségügyi osztálya közli a város területén levő üze­mek, gazdaságok, vállalatok és hivatalok vezetőivel, hogy amennyiben kívánják, —* a kötelező hastífusz elleni védőoltást a munkahelyen végzik el. Ezirányű kérelmeiket 1955. március 12- ig küldjék meg az egészségügyi osztály­ra, s közöljék a beoltásra kötelezett dol­gozók létszámát is. SZOLNOK, VAROS! TANÁCS EGÉSZSÉGÜGYI OSZTÁLY. * A szolnoki városi tanács pénzügyi ál­landó bizottságának tagjai a kerületekben' pénzügyi beszámolókat tatranak. Itt meg­tárgyalásra kerül a tanácstagi jelölőgyű­léseken, valamint a választások alkalmá­val tett javaslatok sorrendi megvalósítása. Kérik az állandó bizottság tagjai a lakos­ságot, hogy a beszámolókon minél na­gyobb számban jelenjenek meg. /A beszámolók helye és időpontja az alábbi: I. kerület: március 9-én, délután 6 óra­kor az Áchim-úti Iskolában. IV. kerület: március 9-én, délután 6 órakor a Thökóly-úti iskolában. V. kerület: március 9-én délután 6 óra­kor a Koltói Anna úti iskolában. VIII. kerület: március 9-én, délután S órakor a Járműjavító kulturhelyiségében. IX. kerület: március 9-én, délután 6 órakor a MÁV Fűtőház kulturhelyiségé­ben. TSÉNYI LÁSZLÓ Szolnok. A KUNMADARAS I földművesszövetkezet bármilyenféle gyümölcsfa csQjnetét felvá­sárol. Kéri a kísérleti gazdaságok veze­tőit, hogy amennyiben tudnak szállítani, értesítsék a szövetkezetei. Telefon: 10. — A kunmadarasa földmüvesszövetkezet ki- sebb-nagyobb mennyiségű lucerna magot szabadpiaci áron felvásárol. A KARCAGI Háziipari Termelőszövetkezet vállal géphímzést, ágynemű, fehérnemű javítást és szőnyegszövést, DOLGOZOK kisgyermekét, pólyázását — gondozásra vállalom ellátással. Cím a ki­adóban. A KUNHEGES és Vidéke Körzeti Föld­müvesszövetkezet Vas és Mezőgazdaság! boltjában mezőgazdasági kisgépek nagy választékban kaphatók, ugyanezen üzlet- helyiségben^ a dolgozó parasztságnak áll rendelkezésére nagy mennyiségben és vá­lasztékban műtrágya-féleség. 2 SZOBÁS házat, vagy fél házat venne pedagógus. Cím: Szajol, Zalka Máté-u. 22. Laib. DÉLUTÁNI órákban könyvelést vállal: Labdy, Szolnok, Kossuth-u. 12. I. em. 1 ajtó. ELADÓ barna fél háló, világvevő rádió. Szolnok, Farkas, Mártfrok-u. 51. JÓKARBAN lévő' 250-es DKW éladó. Kun- hegyesi István. Kunhegyes, Kossuth-u. 98. ELADÓ a holt-Tisza partján négy helyi­ségből álló ház 400 n-öl gyümölcsössé! özv. Bálintné, Szandaszőlő, (Daráló me!, lett.) 80 basszusos váltós tangóharmonika el­adó 3400 Ft-ért, Törökszentmiklós, Sztálin út 33. FEBRUÁR 23-án — este — autószerencsét­lenség következtében Szajolban a temető melletti kanyarnál elveszett egy barna le­véltárca személyi igazolványokkal és a párttagsági könyvvel együtt, mely Garai Gábor névre szól. Kérjük a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében a Szolnokmegyei Vöröskereszt szervezetnél adja le. niiiiiitMiitiHttimiiiKHiiiiiiiiiiniiiMfHniiimiiHimtr^ Í DOSTÁS DOLGOZÓK 1 1 1 VEGYETEK RÉSZT | | a Szolnokmegyei NÉPLAP ( | előfizetést gyűjtő f | versenyében, értékes | díjakat nyerhettek. riiiiiiiiiiiiutii!iniuiiiiiiimiiiifitniiumiiiimiiimiiiű Időjárásjelenlés Várható időjárás .tedd estig: Erősen sr^eKSí,'' | felhős, párás idő. — \ Többféle ónos eső. ff Időnként c’.énkebb délkeleti-déli szél. — — Az enyhülés foly­tatódik. Várható hőmérséklet kedden: Északnyugaton nulla—plusz 3, más­hol 4—7 fek között. A fűtés alapjául szolgáló vár­ható középhőn'érséklet: nulla— plusz 3 fok között. (MTI.) ••■«■■én*«*» • « ■ • * 9 9 » S • * * * 8 9 9 * « ­ütMHÍIIM iiiilirii. Közületek, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek ügyelem! Eternit csövek, vizvezetéhszerelési cikkek, üzemi : ■ ételhordók, üzemi főzőedények, villanyszerelési j cikkek, szerszámnyelek, kéziszerszámok, lópatkók, \ sodronyszegek, kerítésoszlopok, bejárati kiskapuk, j kocsibejárati nagykapuk beszerezhetők a Szolnokmegyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalatnál. : Szolnok, Vdrösliadsereg útja 4. sz. alatl. : ß

Next

/
Oldalképek
Tartalom