Szolnok Megyei Néplap, 1955. március (7. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-04 / 53. szám

4 SZOLNOKMEGYEI IVÉP LAP 1355 iftáítdus 4. főben az évben kétmilliárd 128 millió fülé emelkedik a kblcsüniegyzttSüiek Az ötéves Tervkölcsön 1950 szep­temberében lezajlott első sorsolása óta államunk 25 sorsolás alkalmá­val már egymilliárd, 559 millió, ?35 esel* 650 forintot fizetett vissza a kölcsön jegyzőknek. A Negyedik Békekölcsön két sor­solásán kb. 50 milliót, az ötéves Tervkölcsön utolsó sorsolásán kb. 1X6 milliót, a Második Békekölcsön visszafizetett összeg két sorsolásán kíb. 140 milliót, az Első Békekölcsön két sorsolásán kb. 121 milliót, a Harmadik Béke­kölcsön két sorsolásán kb. 119 mil­liót és az Ötödik Békekölcsön első sorsolásán kb. 23 milliót Év végére tehát 2 milliárd, 128 millió forint fölé emelkedik az állam által nyeremény és tör­lesztés formájában visszafizetett összeg. Röntgenkészülék b vásárlók szolgálatában A röntgenkészülék, amely már eddig is nagy szolgálatot tett az emberiségnek, most bevonult a vá­sárlók szolgálatába. Rig'ba ugyanis nemrég három különleges cipőát- ■vdlágító röntgenkészülék érkezett. A készülék alsó részében két be­mélyedés van. A vásárló a kivá­lasztott cipővel idei)eszi a lábát, s a készülék felső részén lévő abla­kon megnézheti, hogyan fskszik a lába a cipőben. Ezek a készülékek különösen kényelmesek és haszno­sak a gyemmekcipővásá'iiásnál, Biztonságosabbá teszik a kompközlekedést A Tiszai Révkapitányság még a múlt ősszel felszq.ito.ta azokat az útfeníartó vállalatokat, amelyekhez kompok tartoz­nak, hogy az előírásuknak megfelelően, az eddiginél tegyék sokkal biztonságo­sabbá a Tiszán való átkelést. A révkapitányság április 15 és 30 kö­zött felülvizsgálja, hogy az útfenntartó vállaVatok eleget tettek-e a felhívásnak. Többek között az összes kompokon az eddigi gugóra tekerőket csörlős rendszer­ré kell átalakítani. A csörlős rendszer 6okkal biztonságosabb, kevesebb balesetet okoz» Időjárásjelentés Bm liuTfflfin —‘ Várható időjárás intők estig; Kevés jjgifc;; .elhő, száraz idő. He­vú'.'t yenkint gyenge reg- -teli ködképződés. — »lérsékelt északkeleti •‘'"“'•"ái szél. a hideg tovább tart Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken: nulla/—mínusz három fok között. (Mii). MI ÚJSÁG A METEOROLÓGIÁBAN? faszák- és Kelet-Európábán a hi­deg levegő — mint egy óriási jég­szekrény — csaknem egész Euró­pát hűti és nem engedi a tavaszt hozó enyhe légtömegeket dél felől előrenyomulni. Az enyhébb levegő a Balkánról igyekszik magának utat törni. Egy-egy melegebb lég­tömeg előretörése csak a magasban érvényesül. Ez okozza nálunk a megismétlődő havazásokat. Jelen­leg az egész országot 10—20, he- lyenkint 40 cm-es, összefüggő hóré­teg borítja. Az északkeleti szél sok helyen okoz hófúvásokat. Az idei tél negyedik hideghulláma a leg­tartósabb és a legzordabb lett. • Az Időjárás további alakulása Valószínűleg ez a tél utolsó ha­talmas erőfeszítése. Egyelőre az északkeleti hideg légtömegek ural­kodnak hazánk felett. — Időnkint újabb havazás. Jelentősebb enyhü­lés csapadékkal a jövő hétre vár­ható. ÚJ KÖNYVEK Hankó Béla: A magyar házi­állatok története A szerző a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a biológiai tudo­mányok doktora, s a téma speciális szakértője. Könyvét népszerű for­mában írta, amelyben korábbi tu­dományos kutatásainak és tanul­mányainak alapján igen jól meg­világítja mai háziállataink szárma­zásának részleteit. A könyv tartal­ma nemcsak a mezőgazdák, hanem az állattenyésztők számára is ta­nulságos és érdekes. A könyvet szép illusztrációs anyag teszi von­zóbbá. _____ APFÓHTRBETÉSEK ____ Ap róhirdetések díja 10 szóig: hétköznap 10.— forint, vasár* és ünnepnap 20.— forint- Minden további szó hétköznap L— forint, vanár- és ünnepnap 2.— forint. A JÁSZAPÁTI Építőipari Szövetkezet kő­műves. ács asztalos, szobafestő mázoló és villanyszerelő részlegei, ai építőipari szakmában végó minden munkát, minden­kor határidőben és pontosan elvégez. Be- tonárulpan termék raktáron mindenkor kaphatói’ Kérjük a község és a iárás dol­gozóit. hogy megrendelésükkel bizalom­mal forduljanak hozzánk ,7s 4-es" Púéhoz olajpumpa, nyers dugó, csapágy eladó. Ugyanott motorpumpe. 8 Voltos USA gyártmányú dinamó és egy O. 1 Le. villanymotor. Lestár, Jászberény, Rá- kóczl-út 37. I, 4. A íMEZÜTURI földmüvesszövelkezet vas- boltjában kaphatók mezőgazdasági szer­számok. kocsik, növényvédfíszeirek. műtrá­gyaféleségek. Raktáron tart külföldi és belföldi mezőgazdasági gépeket nagy vá­lasztékban. _______________________ MIND ENKI muzsikája! Jó! akar szóra­kozni? Jöjjön a Nemzeti Étterembe, ahol március hő 1 -tői minden este Sík Rudolf énekes operett- és táncdalokkal szórakoz­tatja kedves közönségünket. NÉGYKEREKŰ kézikocsit használt de jó állapotban vásárolunk. Gyógyszertár Vál­lalat, Szolnok. Marx-park 8. ÉRTESÍTJÜK fogyasztó közönségünket, hogy a Tiszavirág cukrászda nyitvatartási tdeje megváltozttt. UJ nyitvatartási tdű 16 órától 34 óráig. AZONNALI telvételre körzeti felügyelőt keresünk, akinek mezőgazdasági képzett­sége van és motorkerékpái vezetéssel Is rendelkezik. Műtrágya és Növény’védőszer Értékesítő Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg Útja 33. szám. FEBRUÁR 23-án — este — autószerencsét­lenség következtében Szajolban a temető melletti kanyarnál elveszett egy barna le­véltár^ személyi igazolványokkal és a párttagsági könyvvel együtt, mely Garai Gábor névre szól. Kérjük a becsületes megtalálót hogy Jutalom ellenében a Szolnokmegyei Vöröskereszt szervezetnél adja le. Illlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllfltll. P ISTfiS DOLGOZÓK f VEGYETEK RÉSZI | I a Szolnokmegyei KÉPLAP | | elő fizetési gyűjtő | 1 versenyében, értékes § dijakat nyerhettek. ~iiiiiiiiiiMiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiitiiiiii A JÁSZBERÉNYI Asztalosipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz bútor- és asz­talosipari szakmunkásokat. Bérezés telje­sítmény után. Jelentkezni lehet mindennap 7 órától 16 óráig. A’ JÁSZBERÉNYI 10. sz. Autóközlekedési Vállalat az 1955. évben új kocsi-parkkal áll rendelkezésére a fuvaroztató feleknek. Ezúton is felhívjuk a vállalatok szövetke­zetek, tsz-ek és magánfelek figyelmét, hogy gépkocsijaink minden Időben ren­delkezésre állnak, személygépkocsik túra­fuvarban ts megrendelhetők Megrendelé­sek személyesen, vagy Jászberény, 34. te­lefonállomáson cszközölhetök. A Szolnokmegyei FŐSZERT Vállalat a tö­rökszentmiklósi flók'ához szakraktárosi te­endők elvégzésére, kereskedelmi szaktudás­sal rendelkező dolgozót keres, azonnali be­lépéssel. TV ELŐ J?1ZESSE x a Szolnokmegyei Néplapra, előfizetési díj egy hóra 11.—Ft Megrendelhető minden ! postahivatalban és minden postáskézbesítőnél. Sokan fordultak hozzánk azzal a panasszal, hogy községükben, vagy városukban teljesen elfogyott az 1955 évi Kincses Kalendárium. Szerkesztőségünk közbenjárására a Posta Központi Hlrlapirodája lehetővé tette, hogy a kalendáriumokhoz azok is hozzájuthatnak, akik eddig nem kaptak. Számos érdeklődésre közöljük tehát hogy faluban város­ban, tanyavilágban. mindenütt a postásoktól lehet megvásárolni a kalendáriumot. Haszná'ja ki mindenki az a'ka'mat, amíg ho-zzá le­het jutni a rengeteg képet és olvasmányt tartalmazó Kincses Kalendáriumhoz, amelynek ára Magyarország hétszínnyomású tér­képével együtt 7.— Ft. Amennyiben a pcstá-'-ézbesítőnél, vagy postahivatalban ka'endárimnot nem kap, úgy forduljon a Posta Megyei Hírlap Hivata'ához. (Szolnok, I. Posta.) A csatársor gölképtelensése miatt csak 2: Ó ra győzött a Légierő a Bp. Honvéd IL elleni szerdai edzőmér főzésen jónéhányszar igen ötletesein ját­A Légierő NB I.-es csapatának tagjai szerdáin délután a Buda­pesti Honvéd kispesti sporttele­pén a Honvéd SK. Il.-vel játszot­tak ké.kapus edzőmérkőzést. Az együttes a vasárnapival azonos összeállítással kezdte a játékot. Mezőnyben a szolnokiak jól ját­szottak. Technikai és taktikai szempontból most is jól vizsgáz­tak. A csapat erőnléte is jó volt. Azonban most is a vasárnapi hiba ismétlődött meg, hogy a csatársor adós maradt a góllövéssel. A kék­fehér csatárok jobbnál-jobb hely­zetet teremtettek a Honvéd II. kapuja előtt, a góllövés azonban nem sikerült. A második félidőben Jagodics, tekintettel a másnapi ifjúsági vá- lagatott mérkőzésre, kiállt és he­lyette Csányi lett a jobbszélső. Most már sokkal színesebb volt a a támadósor játéka. A havas és elég síkos játéktér nehézzé vált és ez még jobban akadályozta a szol­noki fiúkat a góllövésben. A Légi­erő első gólját a félidő közepén Bárfi szép szöktetéséből Nárai lőtte, A második gól szerzője Csá­nyi volt, aki Nárai szép beadását fejelte az ellenfél hálójába. A budapesti Honvéd II. gyenge ellenfélnek bizonyult, bár a me­zőnyben igen jól tartotta magát. A szolnoki együttes tagjai látha­tólag tartották erejüket a • követ­kező bajnoka mérkőzésre. A csapat csütörökön a koradél­utáni órákban érkezett vissza Szol­nokra, ahol gyenge levezető edzé­sen vett részt. Fénteken erős kon­dícióedzést tartanak a Lokomotív sporttelepen. Törökszentmiklósi Fáklya—Légi­erő II. 4:2, félidő 2:0, Az NB I.-es tartalékcsapata Tö- rökszentmiklóson megtartott edző- mérkőzésen a következő felállítás­ban vette fel a küzdelmet: Veres— Udvardi, Fülöp, Vermes—Lazányi, Padlás—Gáibos, Csanádi. Gyetván, Haász I., Haász II. A szolnoki együttes könnyelmű játékfelfogásban kezdett és így is folytatta az edzőmérkőzést, ami bi­zony az eredményen éreztette a hatását. A hazaiak ezzel szemben igen lelkesen, fáradhatatlanul és szottafc. Az első félidőben a helyi együttes a Légierő védelem-hibája miatt 2 gólos veztésre tett szert. A második félidőben Haász I.-nek sikerült ugyan szépítenie, de a ha­zaiak rögtön góllal válaszoltak. Ugyanakkor Gyetván második gól­jára a Fáklya ismét eggyel vála- szolt, A Légierő S. E. vezetősége közli, hogy folyó hó 4-én, pénteken dél­után 6 órakor a várasd tanács kultúrtermében (városi tanács ud­var) Sportegyesületi vezetőségi, Baráti Kör elnökségi és labdarúgó szakosztályi vezetőségválasztó tag­gyűlést tart. Ezúttal értesítjük a Légierő SE. és a Baráti Kör tag­jait, hogy a választáson minél na­gyobb számban jelenjenek meg. • A Honvéd Tiszti Klub sportköre vasárnap délelőtt 10 órakor a köz- gazdasági technikum tornatermé­ben a Nagykőrösi Kinizsi S. K. részvételével szabad és kötöttfo­gású birkózó versenyt rendez. Diósgyőrben játszik vasárnap a Szolnoki Vörös Lobogó O. B. I-es női kosárlabda csapata bajnoki mérkőzést A Szolnoki Vörös Meteor O.B. I.-es női kosárlabda együt- lese vasárnap Diósgyőrben az ottani Vasas ellen já-'.sz- sza soronkövetkező bajnoki mérkőzését. A csapat tagjai ked­den a közgazdasági technikum tornatermében kiadós edzést tartottak. Göbel János szakoktató véleménye szerint minden remény megvan arra, hogy a csapat a bekövetkezett és várt letörést a következőkben áthidalja. A hétközi előkészületek tervében labdakezelés Javítása, kosárradobás meggyorsítása szerepel. Az adottságokat figye­lembe véve, a csapat taktikáját az elkövetkezendő ellenfelek­hez irányítják. Főleg arra törekszenek, hogy a labdakezelést tökéletesítsék és játékukat határozottabbá, mozgásosabbá, .ke­ményebbé tegyék. Az edző véleménye szerint a csapat szelleme mindinkább jó irányban kezd kialakulni. Az első három mérkőzésen nem számíthattunk pontszerzésre — mondotta Göbe! eívtárs —- mi- I vei mindjárt az első találkozókon a tavaly? bajnokság első i három helyezettjével kerültünk össze. Ezen erős mérkőzések ’ tanulságait felhasználjuk a további küzde'mekben Bízom abban, hogy a következő fordulókban már pontokat is tudunk szerezni. Az együttes szombaton délután vonattal utazik Diósgyőrbe. II kunhegyes! járási TSB elnökének, a járási Dísz-bizottság és a MSZHSZ járási titkárának küzüs vállalása április 4-re A kunhegyes! járási TSB, a DISZ én az MSZHSZ a kö­zös munka megerősítése érdekében felajánlást tett 1955. április 4-e, hazánk felszabadulásának tízéves évfordulójára. Vállaljuk, hogy a járás területén április 4-ére minden köz­ségben MHK akadá.ypályát építünk Ezzel is el aka-juk érni, hogy a járás ifjúságát minél jobban bevonjuk az MHK-n ke­resetű, a szocla ista sport építésébe­Csakis a tiszta és becsületes MHK prőbázásokra építhetjük fel az igazi szocialista sportunkat. A járás területén életerős, Munkára Harcra Kész ifjúságot akarunk szervezni. Ez a cél lebeg előttünk s ezt csakis úgy tudjuk elérni, ha összefogunk és közös akarattal do’gozunk a kitűzött cél eléréséért. Minden egyes községben közösen adjuk meg a szakirányí­tást a pá yák építésére és eljárunk a munkálatok megszervezé- sében Is. Vállalásunk időbeni tejesítése érdekében közös mun­kánkat még jobban megszilárdítjuk s még szorosabb együtt­működéssel építjük járásunk szocialista sportját. E'Sre a felajánlás mielőbbi teljesítéséért! ! VERES ZOLTÁN GZAKÓ KAIMAN DEÁK MARTON j. DISZ titkár J, MSZHSZ titkár j. TSB elnök. A Szolnok Városi TSB köz'errénye Szolnok város Testnevelési és Sport- bizottsága a sportkörök által benyújtott átigazolási kérelmek közül a kővetkező sportolok átigazo’ását engedélyezel Augusz'u József tekéző, Szolnoki Szikra SK-ból Petőfi SK-ba. Magyar! László tekéző, Szolnoki Szikra SK-ból a Petőfi SK-St. Ifj. Molnár Anta! tekéző, — Szolnoki Szparíakusz SK-ból Cukorgyár Kinizsi SK-ba. Papp József tekéző. Szolnoki Postás SK- ból Szolnoki Lokomotív SK-ba. Nász Ilona atléta, SzMTSK-ből Szol­noki Lokomotív SK-ba. Soko’y Katalin at’éta, — SzMTSK-ből Szolnoki Lokomotív SK-ba. Tímár Rozália atléta, SzMTSK-ból Szol­noki Lokomotív SK-ba. Hackler Ferenc tekéző. Szolnoki Fáklya SK-ból Szolnoki EpPők SK-ba. Mókán Ferenc tekéző. Szolnoki Szikra SK-ból Szolnoki Petőfi SK-ba. Philipp Imre vívó. Szegedi Haladás SK- ból Szolnoki Lokomotív SK-ba. II Megyei Testnevelési és Sportbizottság közleménye A megyei labdarúgó bajnokság tavaszi idénye második fordulóidnak új sorsolása A Megyei Testnevelési és Sport Bizott­ság a Labdarúgó Társadalmi Szövetség­gel egyetértőben a megyei !. osztály csapatainak létszámát 17-re emelte fel így a Szolnoki Haladás is beosztást nyert. A létszám eme,,5sse1 .együtt újabb sorsolás megejtése vált szükségessé, — melynek soronkövetkező fordulója a já­tékvezetői déssel együtt a következő: Március 6-án: Szolnoki Ha’adás SK— Mezőtúri Traktor SK Szolnok, délelőtt 11 órakor, Lesán (Bo'béVy, KUmon). Jászapáti Lokomotív — Kisújszállási Pe­tőfi Jászapáti, 15 órakor, Horváth (Fehér, Szentesi). Kunhegyes! Traktor — Kunszentmártoni Petőfi Kunhegyes, 15 órakor. Hamar (Mátyás, Kálmán). Törökszentmiklósi Fáklya—Szolnoki Pe­tőfi Tőrökszentmiklós, 14.30-kor, Párti! (Csabai, Pocsai). Karcagi Szpartakusz — Szolnoki Szikra Karcag, 15 órakor, Debrecenből (Varga, Kiss). Jászberényi Vasas Aprító-Martftíi Vö­rös Lobogó Jászberény, 15 órakor, Tieger (Balczó, Ernyes). Szolnoki Lokomotív — Jászberény! Petőfi Szolnok, 15 órakor, csabai kerületből (Csák F., Balázs J.) Szolnoki Kinizsi—Törökszentmiklósi Va­sas Szolnok, 15 órakor, Kovács (Tóth. S., Törjék). Ujszászi Lokomotív szabadnapos. Az új sorsolás soronkövetkező fordulóit későbbi lapszámunkban közöljük. fl Szolnoki Lokomotív sportszerűség! versenyre tiív!a a megyei bajnokságban résztvevő labdarúgó csapatokat Együttesünk hosszú öt után vlsszakeríi A oda, — ahonnan közel két évtized­del előbb elindult. Az el- mu’t NB I.-es és NB Il.-es küzdelmeknek voltak forró, nagyszerű győze’mei és ki­ábrándító vereségei is, de csapatunk mindig becsület­tel küzdött és a zászlót tisztán hoztuk haza a har­cokból. Együttesünknek er­kölcsi kötelessége, hogy most, amikor szőkébb ha­zánkban, a megyei bajnok­ságban elindul, é'érc áll­jon a tiszta sport ügyének és magatartásával példát mutasson megyénk minden sportolójának. A nagv cél érdekében el­határoztuk, hogy a bajnok­ság minden egy ü 11 e- séí „sportszerűség! ver­semére hívtuk ki. E ver- , senv keretében minden ! erőnkkel arra törekszünk, hogy mind a pályán a já­tékosok. m’nd a nézőtéren a szurkolók közölt a tisz­ta. IeoTiemesebb érte'em- ben vett sportszerű maga­tartást b’ztosítsuk. A ver­senypontok a következők: 1. A küzdőcsapatdk tag- fainak minél kevesebb fi­gyelmeztetése, vauy k’á’lí- tása. a durva, kíméletben iáfékmodor teljes megszün­tetése. 2. A rendező egyesület pályá’án a miné1 soortsze- rííbh keretek biztosítása - küzdő és nézőtéren egy­aránt 3. A mérkőzés hivatalos kezdési Időpontjának pon­tos betartása. A bajnokság realitásának biztosításához» fe tét énül szükséges még, hogy az első­ség' és a kiesés szempontjabó. fontos mér­kőzéseken más megyebeli, semleges cse­rejátékvezető működjön. A verseny kiértékelésére a Játékvezetők Tanácsának bevonásával a Társadalmi Labdarúgó Szövetség vezetőségét kérjük fel. Bízunk abban, hogy ellenfe’eink, játé­kosok, sportvezetők, játékvezetők, szurko­lók átérzik, mit jelentenek a sportszerű légkörben lejátszott mérkőzések- — Ezért várjuk csatlakozásukat felhívásunkhoz. PJNTER FERENC a szolnoki Lokomotív SK csapatkapitánya. * A 9. heti TOTÓ főnyereménye 408.673 FORINT TOT ÓZZON! NYERHET! I-elhívjuk &s állam! vállala­tok, közületek figyelmét, — bogy a Néplapon keresztfii történő hirdetéseik díjánál 25%-os kedvezményt kapnak, ha lega'ább egy negyedéves szer- xo'désf kötnek apróhirdetésre. Apró­hirdetést mindenütt az Állami Hir­dető Vállalat kirende’tségelnél kell feladni. Kivételt képeznek azok a helyek, ahol az ÁMaml Hirdető Válla’atnak nincsenek kirendeltsé­gei. (Ebben az esetben közvet’enüi a Nép'ap Kiadóhivatalához küld­jék apróhirdetéseiket. — Szolnok, Irodaház. f$z. 3.) 'imLitalímccppi NÉPLAP politikai napilap A uiegyel pártbizottság is a megyei tanáéi lapja Megjelenik hello kivételével ailndeuuap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DAVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok Irodaház t emelet Szerkesztőség: Telefon: '0-03. 23—20, Í0 -68 Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok. MaiinovszKt u 19. Felelős vezető: Mészáros Sándor Terjeszti a Megyei Hírlaphivatal 'Megrendelhető a megye valamennyi posta* bivataláná: és postáskózbesitSjénél Előfizetési ára l búra u forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom