Szolnok Megyei Néplap, 1955. március (7. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-23 / 69. szám

SZOLNOKMEGVEI NÉPLAP 1953 március 93, A Légierő ma a Vasa» Izzóval játszik Budapesten A Légierő együttese vasárnap a Szom­bathelyi Lokomotív ellen már javuló for­mát mutatott. A nagyiramú mérkőzést a szolnokiak jobb taktikája és javuló csa­társora döntötte el. Az utolsó húsz perc­ben elkeseredetten folyt a harc a döntő gólért, A csapatból egyénileg: GARAMVÖLGYI igazolta a jó formát, több alkalommal bravúrosan is védett, kifutásai azonban nem sikerüllek. A második gólban része van. JANCSIK volt a védelem oszlopa, Tej­jel és lábbal jól rombolt. SIPOS I. nyúj­totta a szélső hátvédek közül a jobb tel­jesítményt, bár neki gyengébb volt az el­lenfele. KA PUSZTA kemény harcot vívott a jó formában lévő, sokat mozgó Ben- csicc&el. A két fedezet megállta helyét és általában a védekezésben voltak jók. A csatársor már lényegesen jobban játszott, mint az előbbi mérkőzéseken. FISCHER volt az ötösfogat legjobbja. Sokat moz­gott, állandóan változtatta helyét és emel­lett sokat segített hátul is a védekezés­ben. Beállítása igazolta az osztályozókon mutatott jó játékát. A jelenlegi helyzetben a legjobb balszélső megoldás, melyet régi NB í.-es rutinos játéka igazol. Utána kö­vetkezik BARFY és CSANYI, akik a véde­kezésből vették ki részüket. Támadásban már szürkébben mozogtak. SIPOS II.-t góija dicséri, mindenesetre szokatlan volt még új helye, kezd azonban jól beillesz­kedni a csatársorba. Jagodics keveset volt játékban. Az egészet összegezve: a csapat javuló formája biztató a mai Vasas Izzó elleni mérkőzésre. A játékosok délelőtt fél 10 órakor autóbusszal indulnak útnak Buda­pestre. Csupán a balfedezet Herbsztnek Szombathelyen elszenvedett sérülése ag­gasztja a vezetőket. Jelenlegi állapota sze­rint nem igen számíthatunk játékára. — Amennyiben nem játszhat, úgy Paulas lesz a balfedezet. Más változás nem valószínű a csapatban. NAGYSZERŰ VÉDÉS Felvételűnk a szolnoki Lokomotív-pályán lejátszott Szó. Petőfi-—Szó. Kinizsi mérkőzésről készült. A kép azt a pillanatot ábrázolja, amikor Krlzsán, a Szolnoki Petőfi kapusa nagyszerű védéssel teszi ártalmat­lanná a Kinizsi egyik veszélyes támadását, ___ Tö mörül a védelem Fenti kép a Szolnoki Lokomotív—Kunszentmártoni Petőfi mérkőzés egyik jelenetét ábrázolja. A kunszentmártoni kapu előtt, a felicrmczes kunszentmártoni játékosok jól tömörülnek a vasutas csatárok támadá­saival szebben. A budapesti mérkőzésről helyszíni tudó­sításban délután 4 órakor s azt követően 5 órakor a városi tanács hangos híradóján keresztül tájékoztatjuk városunk sport- szerető dolgozóit. fl megyei labdarugó bajnokság !. osztálya negyedik fordulójának válogatottja A megyei bajnokság negyedik fordulója nak találkozóin főként a védelmek, ezek közül is leginkább a jobbhátvédek, közép­hátvédek, balfedezetek nyújtottak átlagon felüli teljesítményt. Ezeken a helyeken na­gyobb volt a választási lehetőség. Annál nehezebben lehetett viszont megfelelő já tékosokat találni a csatársor egyes poszt jaira. Legnehezebb volt a választás a jobbszélső, jobbösszekötő és középcsatár kérdésében. Az e posztokon szereplő játc kosok nyújtották a leggyengébb teljesít ményeket. A forduló válogatottja: Benedek (Szol noki Haladás) — Mezőtelki ( Martfűi V L.), Seress (Martfűi V. L.), Fakkelmann (Törökszentmiklósi Fáklya) — Miihók (Tö rökszentmiklósi Vasas), Simon (Jászberé nyi Petőfi) — Csemán (Törökszentmiklós Vasas), Wachtler (Martfűi (V. L.), Szűcs (Törökszentmiklósi Fáklya), Bíró I. (Jász herényi Petőfi), Látó (Jászberényi Vasas) A tartalékcsapat: Érti (Törökszentmiklós Fáklya) — Bozsik (Jászberényi Petőfi) Fodor (Karcagi Szpartakusz), Szabó (Szó Haladás) — Boriczi fJászberényi Petőfi; Csaba (Szolnoki Petőfi) — Szathmári (Szolnoki Kinizsj), Horváth (Szolnoki Lo­komotív), Potemkin (Jászberényi Vasas) Pintér (Törökszentmiklósi Vasas), Igndcz (Szolnoki Haladás). Dicséretet érdemel még': Krizsán (Szol noki Petőfi), Udvarias (Jászberényi Va sas), László (Kunszentmártoni Petőfi). Kövér (Kisújszállási Petőfi), T. Nagy (Szolnoki Haladás), Török (Szolnoki Pe­tőfi), Kelemen (Kunszentmártoni Petőfi) Szabó (Szolnoki Haladás), Rónaszéki (Kis ujszállási Petőfi), Vona (Karcagi Szpar takusz). Gyémánt (Szolnoki Kinizsi), Gu lyás (Martfűi Vörös Lobogó), Kővári (Uj szász), Csépe (Szolnoki Petőfi), Csizma dia (Jászberényi Petőfi), Fekete (Török szentmiklósi Vasas), Szakáll (Törökszent­miklósi Fáklya). ökölvívás: Vasárnap délelőtt a gépipar! technikum­ban rendezte meg a Szolnoki Honvéd SK 1955. évi házi bajnokságát, melyen szín­vonalas, izgalmas mérkőzések zajlottak 1c. Az egyes mérkőzések eredménye? alapján a következő helyezési sorrend alakult ki: Bajnok: Légsúly: Harsányi, harmatsűjy: Elek, pehelysúly: Csollák, könnyíísúly: Erdei, kisváltósúly: Dombi, közénváltő- súly: Majoros, nagyváltósúly: Antal kö­zépsúly: Dómján, ki6nehézsúly: Kiss, ne­hézsúly: Koch. A versenyen tizennyolc öklöző vett részt. Birkózás: Á .szolnoki honvéd birkózók vasárnap Nagykőrösön vendégszerepellek, a Kinizsi versenyzőivel mérték össze erejüket mind kötött, mind szabadfogásban. A verseny so­rán kötöttfogásban 8:0 arányban a nagy­körösiek, míg szabadfogásban a szolno­kiak arattak 8:0 arányú győzelmet. Az első mérkőzésen a hazaiak javára részrehajló bírói leponlozás sújtotta csapatunkat. Kézilabda: O. B, nagypálya férfi mérkőzés Budapesti Vörös Lobogó-Martfűi Vörös Lobogó 5:4 (4:2) Martfű, 400 néző, ve­zette: Szabó J. Nagy küzdelmet vívott a két csapat. Fodor (Martfű) egy megítélt büntetőt nem értékesített. Góldobók: Enczi (2), Gara, Oláh, Láng, illetve Kesjár (2), Fodor és Kundolf, II. osztályú bajnoki: Tatabányai Bányász — Törökszentmiklósi Kinizsi 15:7 (7:4) Törökszentmiklós, ve­zette; Pusztai. HELYESBÍTÉS A Néplap március 15-i számában meg­jelent közleményben névclfrás történt. A sértett Váradi Lajosné őcsödi lakos, az öcsődi Dózsa tsz tagja. 5. fej. sportszelvény *2 E E € s március 27-én lejátszásra M? -ű? g > . Á * kerülő mérkőzésekre yy & t= í* 1, Szó. Légierő-Pécsi Dózsa, , NB I.-es bajnoki % TwiHóm Fáklya—Japáti Lók megyei bajnoki 3- Mtnrj Tr.—Karcagi Sípartak. megyei bajnoki L Djszászi Lok.—J herényi Vasas megyei 'bajnoki 9 g. Szó, Haladás—Szó, Lokomotív megyei bajnoki E g, Kszállási Petóíl—Szó, Kinizsi Q megyei bajnoki % Kmártoni Petőfi—Tm. Vasas megyei bajnoki > %, Sbo. Pető fi —Jb erény í Petőfi megyei bajnoki ?. Sz». Szikra—Martfűi V. L. megyei bajnoki — IP, Sz». V. Meteor—Békési V. M. O B. X. női kosárlabda PÖTMÉRKÖZÉSEK: PM NB I. tartalékbajnoki , Jg, Szó. K. Forg.—Jherényi Honv. 21, osztályú bajnoki ____ .<L> “-41 Z . F •“ «> cl t 5 5 ~ * 45 áü et >c < © EL z KJ « CT *S ‘1* © N ^ '(M »■í © &-X © J § N m V) *0 § % e *úi o ta *1 Autóbuss menetrend tát to sások Értesítjük a t. Utazóközönséget, hogy a múlt év decmber 18-án kiadott 163. sz. értesítésünkben a 2976 Mezőtur-Türökszent- miklós-Szolnok autóbuszvonal 42 és 45 6Z. járataira kiadott korlátozást csak a Török- szentmiklós-Szolnok-i vonalrészre módo­sítjuk. A járatok Mezőtur-Törökszenfnuklós között szombati munkanapokon is közle­kednek, * Értesítjük á t. Utazóközönséget, hogy f. hó 15-tŐl — keddtől — kezdve a 2935 Szol- nok-Tiszakürt-Kuriszentmártau autóbuszvo­nal 887, 882, 885 és 884 sz. járatainak me­netrendje az alábbiak szerint változott. A 887 sz. járat Tiszalulrttg közlekedik. Cserkcszöllő Posta i.: U8.24. TiszakÜrt el- ág. i.: U8.30, TiszakÜrt é.: k8.36. A 882 sz. járat Tiszakürttöl közlekedik, i.: U8.40. Tiszakürti elág. i.: U8.46, Cserke- szöílő Posta i.: U8.56, AMG Brigádtanya i.: U8.58, Csépai elág. i.: k9.0l, Kunszent- márton é.: U9.12. A 885 sz. járat Tiszakürtig közlekedik. Kunszentmárlon i.: kl2.20, Csépai elág. i.: kt2.23, ÁMG Brigádtanya i.: U12.34, CserJ keszöllö Posta L: kl2.39, Tsizakürti elág. i.: ki2.45, TiszakÜrt é.: U12.51. A 884 sz. járat Tiszakürttöl közlekedik. k!3.00, Tiszakürti elág. 1.: kl3.05, Cserkeszöllo Posta i.: k!3.16, AMG Brigád­tanya L: k 13.18, Csépai elág. i: kl3.24, Kunszentmárton é.: k 13.32'. k-kedd és csütörtöki piacnapokcn közlekedik. * Értesítjük á 1 Utazóközönséget, hogy f. hó 21-től, hétfőtől kezdve a 2935a Szol­nok vá—Szolnok Repülőtér—RákóAdíalva— Nagyrév autóbuszvonal 386. sz. járata 30 perccel korábban közlekedik (Szolnok. Szabadság-tér i.; xl5.20, Szolnok Repülő­tér é.: X15.32). Fenti viszonylatban munkanapokon új járatot közlekedtetünk: 473. sz. járat — Szolnok Repülőtér i.: xl5.40, Szandaszöllös Rep-tér bej. út. i.: xl5.42, Csollák ven­déglő i.: x 15.43, Kocsorosi iskola i.: X15.46, Szolnok hídfő i.: xl5.49, Szolnok Szabadság-tér é.: xl5.52. t.: xl5.54, Szol­nok vasútállomás c.: xl6.00. Uj autóbusz-járat Szolnokon 5048 G. Szolnok vá. — Állami gyíimölesüs Szolnok vá-ról indul: 6.35, 7.15, 0x12.40, 014.25, X17.45, 18.40, 0x19.40 A Srabadságtéről indul: X5.40, 6.45, x7.25, xl0.30, xll.50, 13.30, X16.5Ó. 17 55 x18.30. ’ Állami gyümölcsöshöz érkezik: x5.49. x7.35, xlo.40, X12.00, 13.40, XÍ7.00, 15.04, X18.59. Az 0-val jelzett járatok csak a Szabadság-térig közlekednek. . . * Szolnok vá-tdl 6.35-kor induló járat csak az Alcsiszigeti állami gazdaság bejárati útjáig közlekedik. Állami gyümölcsöstől indul: xö.35, 0x7.40, 0x10.45, X12.05, 14.00, X17.20, 18.05, Alcsiszigeti á. g. bejárai! útjától Indul csak: 6.53. Szabadság-térről Indul: 6.15, 7.02, X12.20, 14.12, xl7.32, 15.20, xt9.17, Szolnok vá-ra érkezik: 6.25, 7.10, x 12.28, 14.20, XI7.40, 18.28. xlO.35. Az 0-val jelzett járatok csak a Sza badság-íérig közlekednek. Az x-szel jelzett járatok csak munka napokon közlekednek Dolgozók vonal hetijegye: 8.- Ft Tanulók vonal havi ’bérletiéivé, 15 sn FI A viteldíj a távolságnak megfelelően 1, vagy 2 forint. APRÓHIRDETÉSEK A JÁSZAPÁTI földmüvesszövetkezet felvesz gyakorlattal rendelkező könyvelőt es pénz­ügyi előadót, fizetés kollektív szerint. Je­lentkezni lehet a jászapáti földmüvesszö­vetkezet központjában. 25—26-án malacvásár lesz a kecskeméti Sertéstenyésztő V. szászbereki telepén. El­adásra kerülnek minőségi keresztezett ma­lacok 15 kg-os súlyban. Feltételek: 1 má­zsa májusi morzsolnak megfelelő tengerit kell beadni 260.— Ft-os áron, v melynek fe­jében a Terményforgalmi Vállalat vásár­lási jogosítványt ad. A malacok ára; 23.— Ft kg-ként. ELADÖ 350-es DKW. Megtekinthető Szűrös műszerésznél a Gólyánál. Szolnok. KOVACS-mühely felszerelés eladó. Kisúj­szállás, Széchenyi-u. 27. sz. alatt. 16 éven felüli férfi és női segédmunkáso­kat és lóhajtókat felveszünk. Munkásszál* lás, kollektív szerinti védőruha, üzemi ét­kezés biztosítva. Kerámia Téglagyár, Bu­dapest, X., Gyömrői-u. 63, A FELSÖJÁSZSÁGI állami gazdaság Jász­berény, juhászt keres belépésre. Fizetés és juttatás kollektív szerint. Jelentkezni le­het levélben, vagy személyesen a gazda­ság központjában. Jászberény, Thököly- 17. sz. alatt. Önéletrajzot és eddigi műkö­dés közlését kérjük „ Csikó árverés A kőszigeti állami gazdaság csikó árverést tart: folyó hó 27-én, va­sárnap Kőszigeten (Teleki-istálló), folyó hó 28-án, hétfőn (Dévaványán Állatvásártéren) délelőtt 9 órakor. Az árverés feltételeit a helyszínen közük. 200-as DKW eladó. Tószeg, Állami Gépál­lomás. Bakos Balázs. CSALÁDI ház 73 fi-öl telekkel sürgősen eladó, beköltözhető. Cím: Mezőtúr, Wesse* lényi-út 28, Postás dolgozók ügyelem! Felhívjuk azoknak a figyelmét, akik a Szol- nokmegyei Néplap elő­fizetést gyűjtő versenyé­ben résztvesznek, hogy eddig elért összeredmé- nyűket legkésőbb április 1-ig közöljék, mert adat nélkül versenyt értékelni nem tudunk, SzMivs-bjmqipű. NÉPLAP politika! napilap A megyei pártbizottság és a meglel tanács lapja Megjelenik hétfő ikivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DAVID FERENC Szerűi esztőség; Szolnok, Irodaház, I. emelet, Szerkesztőség: Telefon: 20—93, 23—20, 20-69 Terjeszti a Megyei Hírlaphlvafal Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok, Malinovszkl-u. 19 Felelős vezető: Mészáros Sándor Megrendelhető a megye valamennyi posta­hivatalánál és postáskézbesítőjéiiél Előfizetési ára 1 hóra 11 forint. MALACVÁSÁR. Sertéstenyésztő T. hő 25, 26, 28, 29-én malacvásárt tart Szolnok! Ugar 41/1 alatt. Minden malacért 104 kg morzsolt tengerit kell beadni a szolnoki Terményforgalmi raktárába. Ez 260.— Ft* ért kifizetést nyer. A malac kg-Ja 23.— Ft. A KUNSZENTMÁRTONI Baromfikeltető Ál­lomás felhívja az állami gazdaságok, ter­melőszövetkezetek és egyéni dolgozók fi­gyelmét. hogy megkezdte működését. Na­poscsibe minden csütörtökön kapható 3.— Ft-os árban. Előjegyezni lehet személyesen a telepen, levélben és telefonon. Telefon: 125. VIDÉKI munkahelyeinkre építőipari gépek- hez erto (agregátor, vibrátor, transzport- or;_,be.ton,k?verőgép, döngölőbéka) gépke­zelőket felveszünk. Jelentkezés: MEV1ÉP 1. sz. gépműhelye. Szolnok. Vőrőshadse- reg-utja 5. sz. alatt. Felhívjuk az állami vállala­tok, közti le tét figyelmét, — hogy a Néplapon keresztül történő hirdetéseik dijánál 25%-os kedvezményt kapnak, ha legalább egy negyedéves szer­ződést kötnek apróhirdetésre. Apró­hirdetést mindenütt az Állam! Hir­dető Vállalat kirendeltségéinél kell feladni. Kivételt képeznek azok a helyek, ahol az Állami Hirdető Vállalatnak nincsenek kirendeltsé­gei. (Ebben az esetben közvetlenül a Néplap Kiadóhivatalához küld­jék apróhirdetéseiket. — Szolnok, irodaház, fsz. 3.) n Szolnokmegyei Vezetékcsrádió műsora 1955 március 23-tól 30-ig’ Szerda: Hírek. — „Az ifjúság hangja.* A Me­gyei DISZ Bizottság műsora. — „LI* LIOMFI’>. A szolnoki Vörös Csillag és Tisza filmszínházakban bemutatott színes magyar filmvígjáték ismertetése. — ,, Lá­togatás Borbély József bácsinál Tuszta- monostoron. Csütörtök; Hírek. — „BÉKE ÉS SZABADSÁG". A megyei rádió békeniüsora. — „Dalolva szép az élet’’. Riportinüsor a jászapáti já­rási énekkarok versenyéről. — „HOGYAN KÉSZÜL...’’ Riportkép a szolnoki Do­hánybeváltó üzem munkájáról. Péntek: A hozzánk érkezett levelekre válaszo­lunk. — „Itt van a tavasz’’. Tánczcne- niüsor. — Asszonyok a begyűjtés sikeréért. Szombat: Hírek. - Sport. — „CIGÁNYOK." Pus­kin verses meséje. Közreműködnek; Szabó László, Varga Viktória, D. Nagy János, Szalmáéi János, Dcmcsák Katalin, Vasárnap: „Tar asz! szél... tavaszi nap...** Ter­melőszövetkezetek zenés köszöntése. Hang­képek a Szolnoki Légierő—Pécsi Dózsa labdarúgómé! közésről, Hétfő; Hírek. — Sport — A Táfeadalezn- és Természettudomány! Ismeretterjesztő Tár­sulat földrajzi előadása. — Részletek Huszka: Lili bárónő című operettjéből. — „Kíváncsi- mikrofon’’. Mikrofonná! a hi­bák nyomán. — A KENGYELI DISZ szervezet kulturgárdája nagy sikerrel mutat­ta be a „LiliomíT* című három felvonásos színdarabot. Az előadás utántr bálon a zenét a kulturo-tlhon új nyolctagú zenekara szolgáltatta. KözUletek, állami gazdaságok. termeüszKretkezetek figyelem! Eternit csövek, vizvezetékszerelési cikkek, üzemi ételhordók, üzemi főzőedények, villanyszerelési cikkek, szerszámnyelek, kéziszerszámok, lópatkók, sodronyszegek, kerítésoszlopok, bejárati kiskapuk, kocsibejárati nagykapuk beszerezhetők a S^olntskinegyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalatnál, Szolnok, Vöröshadsereg útja 4, sz. alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom