Szolnok Megyei Néplap, 1955. március (7. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-24 / 70. szám

1955 március 24. SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 3 flz egész társadalomnak segítenie kell a vasgyüjtést A tavasz beköszöntővel szinte egyidejűleg megkezdődik a váro­sokban és a falvakban a nagyobb- arányú vas- és fémhulladék gyűj­tés. Az ezzel kapcsolatos kérdések­ről Sós György a Könnyűipari Mi­nisztérium MÉH-gazdasági irodájá­nak vezetője többek között a kö­vetkezőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársának: — Termelőiparunk fokozódó nyers­anyagszükséglete megköveteli, hogy az eddiginél is nagyobb gondot for­dítsunk a vas- és fémhulladék gyűj­tésére, az üzemekben és a háztar­tásokban található rejtett anyag­tartalékok feltárására. A vas- és fémhulladék összegyűjtése jelentős megtakarítást eredményez különféle ipari termékek előállításánál. Ha pl. 1 tonna acélt akarunk nyersvasból előállítani, akkor előzőleg két és fél tonna vasércet kell kibányászni. A kibányászott ércet különböző tech­nológiai műveleteknek kell alávet­ni, s ehhez a folyamathoz két ton­na elsőrendű kokszolható szenet kell biztosítani. Ezzel szemben, ha az acélt vashulladékból állítjuk elő, megtakarítjuk az érc kibányá- szását, a közbeeső technológiai mű­veleteket és az értékes szén fel- használását. Ez az egy példa is iga­zolja, hogy az acélgyártás növelését nemcsak a kohászok segíthetik elő a kohóknál és martin-kemencéknél, nemcsak a bányászok az érc- és szénbányászatban, hanem a városok és a községek vas- és fémgyüjtői is. —i Érdemes néhány példát emlí­teni, hogy egy-egy mázsa vashulla­dékból mi mindent lehet előállíta­ni. Egy mázsa hulladékból 3699 méter távvezeték készülhet, másfél mázsa hulladékvas feldolgozásával 10 kerékpár vasalkatrészeit fedez­hetjük, 25 mázsa vashulladék már egy traktor előállítását teszi lehe­tővé. Érdemes tehát alaposan kö­rülnézni a falun és városon egy­aránt. A gyűjtést a MÉH-vállalatok is végzik, eredményesen azonban csak akkor dolgozhatnak, ha széleskörű társadalmi segítségben részesülnek. A feladat kettős. Az egyik: álla­mi vállalatoknál, intézeteiknél, in­tézményeknél gyűjteni a vashulla­dékot, természetesen csak azokat, amelyek ténylegesen hulladéknak tekinthetők. A másik lehetőség: a lakóterületi gyűjtés. A feladat itt már lényege­sen nehezebb. S éppen ezért külö­nösen nagy szerepe van a társadal­mi és tömegszervezeti segítségnek. Itt is elsősorban a fiatalok, a Dísz­esek és az úttörők végeztek már eddig is jó munkát. — Feltétlenül számítunk a taná­csokra is, s a tanácsoknál dolgozó hulladékgyűjtő albizottságokra. — Mint a legfontosabb és legátfogóbb tömegszervezetünk, a fémgyüjtő bi­zottságok útján hatalmas lendületet adhat a városi és falusi gyűjtésnek. Egyre gyarapodik az Olcsó Könyvtár előfizetői­nek tábora Az Olcsó Könyvtárra meghir­detett előfizetési akció az év első negyedében eredményesen indult meg. Ezren és ezren jelentkeztek a budapesti és a vidéki könyves­boltokban, szövetkezeti boltokban és a postán, hogy előfizetéssel biztosítsák maguk részére a mind népszerűbbé váló könyvsorozat minden kötetét. Az előfizetők száma még jelen­tősebben gyarapodott azóta, mi­óla nyilvánosságra került az Olcsó Könyvtár második negyed­évi programja. Kiadásra kerül a sorozatban Gárdonyi „Egri csilla­gok” című regénye, Karinthy Frigyes „Nem nekem köszöntek” című szatirikus, humoros írás- gyűjteménye. Newerly „A pusz­ták fia" című regénye, Kitten- berger Kálmán „Vadászkalandok Afrikában“ című izgalmas uti- irása, Maupassant „Szép fiú” cí­mű erkölcsrajza, Tamási Áron „Hazai tükör” című szabadság- harcos regénye, Móricz Zsigmond „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című emlékezetes kisregénye és Tolsztoj Leó „Kozákok" című el­beszélése. A második negyedévben meg­jelenő 13 kötet előfizetési díja 40 Ft. Előfizetéseket elfogad vala­mennyi állami könyvesbolt, pos­tai kézbesítés esetén pedig a Posta Központi Hirlapiroda. — ÉRTESÍTÉS. A Légierő Bará­ti Kör vezetősége folyó hó 28-án, szombaton este 6 órakor a Baráti Kör Madách-utcai helyiségében tagértekezletet tart. Szeretettel vár minden Baráti Kör tagot és sport- társat, a Baráti Kör Vezetősége, PÉLDAMUTATÓ FIATALOK Marjai Miklós és Marjai György az ősszel lépett a kisújszállási Tán­csics tsz-be. DISZ-taghoz méltóan rendszeresen kiveszik részüket a munkából. Eddig 160 munkaegységet teljesítettek. — Képünk P. Kiss Erzsébettel és Szendrei Erzsébettel ábrázolja őket. 907 kh talajmunkát végez ebben az évben Szalai Sándor, a kunmadaras! gépállomá sztahanovista traktorosa is csatlakozott az ifjú traiktoristák országos versenyéhez. Vállalta, hogy Lanz-Buldog erőgépével 907 normálholdnyi talajmunkát végez ebben az évben, s 10 százalék íizcnianyag- megtakarítást ér el. Talajsinu'tózást, mütrágyaszórást végez a közeli napokban, — ha lejár nősülési szabadsága. A múlt hét szombatján nősült ugyanis. Szívből gra­tulálunk neki. Á vérkeringési és szívbetegségek megelőzéséről Irta : dr. Heinz Paiche Orvosi szakkörökben ismert tény és a tudományos sajtó is sokat fog­lalkozott azzal, hogy az utóbbi tíz esztendő alatt világszerte megnö­vekedett a vérkeringési és szívbe­tegségekben szenvedők száma. Ez nemcsak idősebbekre, hanem mind­két nembeli fiatalabb emberekre is vonatkozik. Klinikai szempontból kétféle szívbajt különböztetnek meg: a szervi szívbajt, amelynek oka a szívizom, a szívbillentyű vagy az érrendszer anatómiai elváltozása (elfajulása) és a funkcionális, vagy­is ideges zavarokból eredő szívbaj. Utóbbit a környezeti vonatkozások, a nagyagy és az érintett szerv össz­hangjában bekövetkezett zavarok váltják ki. A feladat a szervi és funkcionális megbetegedések diffe­renciálása és a szív, valamint az érrendszer elváltozásainak külön­választása. A betegek e megkülön­böztetés szerint részesülnek alapos szakorvosi kezelésben. A tapaszta­lat azt bizonyítja, hogy rendkívül fontos a szívbajt már kezdeti szakaszában felismerni, hogy szakszerű kezelés­sel meg lehessen akadályozni a szív teljesítőképességének csökkenését. Egyike a leggyakoribb panaszok­nak az úgynevezett „angina-pecto- ris’‘-tünetcsoport — ami a szívizom, az ideg dngervezetésének és a szív- koszorúér zavarainak gyűjtőfogalma. Megvan a lehetőségünk hozzá, hogy egész sor klinikai és poliklinikai vizsgálati módszerrel megállapítsuk a bajt. Beható klinikai vizsgálatok­kal, mint például a vérkeringési funkció megvizsgálásával, röntgen­vizsgálatokkal, EKG-vel és egyéb vizsgálatokkal külön lehet válasz­tani a funkcionális eseteket. Az ideges tünetű zavaróknál gyakorta ugyanolyanok a panaszok: erős szív­dobogás, a beteg nyugtalanul al­szik, gyorsan kifárad, nyomást érez a mellkasban, gyekarta izzad, stb. El akarjuk érni, hegy az ember munkája ne haladja meg a szerve­zet teljesítőképességét, ne terhelje azt túl. Ha a munka hosszabb ideig túlmegy a szervezet alkalmazkodó­képességének határán — kimerültség jelentkezik, amelyben igen sokrétűek a pana­szok. Ennek az állapotnak a megelőzé­sét legjobban az észszerű életmód biztosítja. Be kell tartani a munka, a pihenés és táplálkozás helyes ará­nyait. Habár az egyes emberek alvási szükséglete különböző és a fiatalok szervezetének több alvásra van szüksége, mint az idősebbeknél, a nyolcórai alvási időt általában kielégítőnek lehet mondani. A táplálkozásnak a test állapotá­hoz kell igazodnia, a felvevőképes­ség az egyes emberek életritmusá­tól is függ. Fiziológiai vizsgálatok szerint egy 70 kg súlyú embernek körülbelül 2800 kalóriára van szük­sége közepes munka mellett. Az étel feloszlása fehérje, zsír és szén­hidrátok szerint eltérő. De az ener­giaszükségletet fedezni kell. A vi­taminokról sem szabad megfeled­kezni. A táplálkozáshoz szükséges időt és nyugalmat biztosítani kell. Az embernek — Pavlov szerint —• „élveznie kell az ételt*. Az izmok rendszeres, ismételt működtetése, a tréning, sport, az egész test telj esi tőképességét nö­veli. Az egészség egyik veszélyes za­varokozója a túlságos nikotinfo­gyasztás. A nikotin a kiserek gör­csös összehúzódását okozó méreg, amely az ér- és az idegrendszerben kiesési tüneteket idéz elő. A niko­tin a tüdőn vagy a gyomron keresz­tül a szervezetbe jut és nagyobb mennyiségben étvágytalanságot, — gyors kifáradást és szívkömyéki görcsös érzést vált ki. Ez az ideges és a szervi szív, illetve vérkerin­gési zavarokat egyaránt fokozza. Március 20-án, vasárnap tar­totta évzáró taggyűlését a szolnoki vadásztársaság. A beszámoló is­mertette, hogy a lött-nyúl terv az elmúlt vadászati évadban 4800 da­rab volt s ezt 5200 darabra teljesí­tette. Ezzel a szép eredménnyel 208 mázsa húst adott a lakosság asztalára, a 150 db. lőtt-fácán ter­vet 170-re váltották valóra. Elő­nyéiből 1000 db-ot vállaltak s eh­hez még 100 db-ot az árvízsujtotta területek vadállományának szapo­rítására. Az élőnyúl vadászati tervnél azonban komoly elmaradás követ­kezett be, mert a vadásztársaság 117 db-bal adósa maradt népgazda­ságunknak. Nem is szólva a becsü­letbeli felajánlásról, melynek tel­jesítését elmulasztották. Adódtak tehát hibák a szép ered­mények mellett. S a hiányosságok súlyát még növeli, hogy ha a ve­zetőség és minden vadásztag kö- telessógtudóan végzi feladatát, az eredményeket megduplázhatták volna. A legnagyobb hiba, hogy a ve­zetőség nem fordított megfelelő gondot a vadásztagek szakmai, po­litikai nevelésére. Ezért fordulha­tott elő sorozatosan, hogy igen so­kan a terv-vadászatokon egyszer- kétszer vettek csak részt, sőt akad­tak, akik egyáltalán nem. Ez utób­biak csupán egyéni érdekeikkel tö­rődtek, társadalmi kötelezettsé­gükről megfeledkeztek. Szívesen mentek a „konyha-vadászatok’“ al­kalmával lőni, mert ilyenkor két nyulat és egy fácánt vadászhattak saját részükre. A közös vadásza­tokról azonban ezerfajta kibúvóval elmaradtak, mert olyankor csak egy nyulat lehet hazavinni. Még súlyosabb volt a helyzet az élőnyúl-vadászatckon. A vadászok fegyelemlazuláaára a következő tények élénk fényt vetnek. A va­dásztársaság két brigádjának össz- létszáma 136 fő. Élőnyúl-vadásza- ton a Dózsa-brigád részéről tizen­hatan, a Lokcmotív-brigádból pe­dig tizennégyen vették részt. 106 vadász tehát nem tartotta fontos­nak, hogy társaságunk eleget tegyen állam iránti kötelezettségének. A kötelességmulasztás sok?zer forint veszteséget jelent a vadásztársa­ságnak, még többszer forint anyagi kárt a népgazdaságnak. A vadásztatok egyrészébő! hi­ányzik a bajtársiasság, vagy ahogy ezt vadászmyelven mondják: — a vadásziasság. — Igen sokszor for­dult elő, hegy egyebek kapzsiság­ból mások testi épségét veszélyez­tetve, egymás elől lőtték el a nyu- lakat s az utóbbi a vadászok tör­vénye szerint büntetendő cselek­mény, Ilyen magatartásúak eltron Korunk nagyszerű feladatainak megoldáshoz egészséges emberekre van szükségünk, akik örömüket le­lik a munkában és teljes mérték­ben átérzik felelősségüket. A mun­kanap fáradalmait a legjobban az észszerű életmóddal lehet kiegyen­líteni — és ez egyúttal a legjobb mód a különböző vérkeringési és szívbetegségek megelőzésére is. tották a vadásznapokat, csökken­tették az eredményeket. A jelenleg fennálló szellemmel nincs biztosítva a megfelelő vad- gazdálkodás, a társaság részére elő­irt tervek teljesítése, de még az anyagi feltétel sem. A felfedett hi­bákat szüntesse meg az új veze­tőség. Az egyéni hasznot kereső, az állam, a nép érdekeivel nem törődő tagokat zárjuk ki soraink­ból. A Vadásztársaság fegyveres testület, tehát példás fegyelemnek kell lennie. A vadászat már nem a kiváltságosak sportja, szenve­Angol labdarűgőcsapat Jön Budapestre London. Úgyszólván valameny- nyi angol lap hírt ad arról, hogy a Tottenham Hotspur, az egyik leg­népszerűbb angol labdarúgócsapat májusban Budapestre jön. Az angol együttes hárem mérkőzést játszik Magyarországon. Az angol lapok ezzel kapcsolat­ban megállapítják, hogy 1939. óta ez lesz az első eset, hogy angol klubcsapat Magyarországra látogat el. (MTI). délye, hanem a dolgozó emberek egész heti munkája után nemes sportot, felüdülést, szórakozást je­lentő foglalkozás. Több mint 40 új jelentkező van felvételre. A Vadásztársaságba nem való önző egyének helyett új, becsületes ta­gokat kell sorainkba venni. Mind- annyiónk szakmai, politikai nevelé­sével, a fegyelem, bajtársi szellem növelésével tudjuk biztosítani a vadásztagok közötti egyetértést, a törvények maradéktalan betar­tását. Kovács József, vadász. Függesztett liuItsvátoroLkal szerelik fel a gépállomások Zetor traktorait A tapasztalat azt mutatja, hogy a mezőgazdaságban a nö­vényápolás mindig munkatorlódást jelent. A gépállomások mindent el­követnek, hogy segítséget nyújthas­sanak a kapálások idején is. Ennek érdekében az idén szinte valameny- nyi Zetor traktort felszerelnek kor­szerű, függetlenített kultivátorral, s országosan mintegy ezerötszáz ilyen munkagépet szereznek be. Az újtípusú kultivátorokon kívül a tavaszi munkák folyamán nagy szerepük lesz a traktorral vontat­ható magyar gyártmányú kultivá- toroknak is. Ebből több mint ötszáz várja a nagy munkákat. Sok újítás is született a növény­ápolási munkák megyorsítására. A lajosmizsei gépállomás dolgozóinak újítása nyomán a budapesti gép­állomás több, könnyen kezelhető kultivátort készített el. (MTI). Március 25-én ülést tart a szolnoki városi tanács Március 25-én, pénteken délután 5 órakor a szolnoki városi tanács ülést tart a tanácsháza nagytermé­ben. Az ülésen a város 1955. évi községpolitikai tervezetét vitatják meg. Előadja Pintér Dezső elvtárs, a városi tanács végrehaj tóbizottsá­gán ák elnöke. Útépítő gép A Szovjetunióban űjfípusú gépeket alkalmaznak az útépítésnél. Az utak ala­pozását és burkolását szerves és szervetlen kötőanyaggal töltött talajból készítik. Az útépítéshez felhasznált eJegyet a gép készíti eiő. Ennek a gépnek a használata le­hetővé teszi, hogy jelentékenyen csökkenjen a kőfelhasználás és biztosítja az út­építő munkálatok komplex gépesítését. Az új gép teljesítőképessége ezer négyzetmé­ter óránként. Az útépítőgép két gépegységből áll. Az egyik adagolja a cementet, lazítja és aprítja a talajt és száraz állapotban elegyíti a talajt a cementtel. A má­sik gépegység a vizet adagolja és a száraz elegyet vízzel felikeveri. Az új elegyitó'gépet a szíizföldek körzetében, valamint a Szovjetunió többi kerületeiben használják, főleg falusi vidékeken útépítésre. A képen látható gépegység meglazítja és aprítja a talajt, adagolja a ce­mentet és összekeveri a cementet a talajjal. — (Foto Sz. Preobrazsenszkij és V. Masztyukov). Rendet kell teremteni a vadgazdálkodásban és a vadászok fegyelmében

Next

/
Oldalképek
Tartalom