Szolnok Megyei Néplap, 1955. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-06 / 31. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 19S5 február 6. HÍREK Amig kiköltözik, addig is adion át helyiségeket a Gyógyszertár Vállalat Egyik ismerősömmel megtekin­tettük a Gyógyszertár Vállalat Marx-park 8. szám alatti helyisé­geit. Meggyőződtünk arról, hogy az emelet középső nagytermében há­rom, az ebből nyíló három kisebb helyiségben összesen szintén három íróasztal van, A Néplapban olvastam, hogy a Gyógyszertár Vállalat ebben az év­ben kiköltözik Törökszcntmiklósra. Addig is azonban, amíg ez a köl­tözködés megtörténik, adhatna át helyet lakás céljára. Ezt azért is könnyű volna számára megtenni, mert a lépcsőházban van még egy bejárat. MUNKÁCSI FERENC, Szolnok, Dózsa György-u. 6. Francia zenei est A „Varga Katalin” általános leánygimnázium elismerést vívott ki Szolnokon a klasszikus zene is­mertetésében és megszerettetésé­ben. Ezek a hanglemezes előadá­sok eddig a Petőfi kulturotthonban zajlottak le. Most a Közlekedési és Műszaki Egyetem a dísztermét ajánlotta fel az előadások céljára. A gimnázium legközelebbi elő­adása február 6-án lesz. Műsoron a francia zene klasszikusai szerepel­nek kiváló francia művészek tol­mácsolásában. Bizet, Gounod, De­bussy, Saint-Saens legszebb művei szólalnak meg művész- és operale­mezeken. Az előadás délután 5 órakor kez­dődik az egyetem dísztermében. KikiilcsifnüzhelO műsorfüzetek Az elmúlt napokban a DISZ bi­zottságok könytvárai több kikölcsö­nözhető műsorfüzetet kaptak, ame­lyeket az alapszervezetek rendelke­zésére bocsáthatnak. — A műsor­anyag igen változatos. Kölcsönözhetők: operettek, drá­mák, vígjátékok, szatírák, három­éi egyfelvonásos színdarabok, je­lenetek, monológok, verseskötetek. Gazdag összeállításban megtalálha­tók Mikszáth, Móricz, Jókai, Ka­rinthy, a jelenkori magyar írók, szovjet írók munkái stb. Kérjük az alapszervezeteket, hogy a lehető legjobban használ­ják fel a kölcsönözhető műsor­anyagokat. DISZ MB. Agitációs Osztály. A szolnoki népfrontbizottság és a városi tanács v.b. tagjainak fogadóórái A népfront-bizottsági tagok foga­dó-órái naponta 9—12 óráig a Ság- vári-utca 20. szám alatt: Febr. 7: Szép Sándor kisiparos. Febr. 8: Tornyos Vilmos főköny­velő. Febr. 9: Török Mihály halász. Febr. 10: Szenes Ottóné KPDSZ titkár. Febr. 11: Csáki István, a Megyei Pártbizottság titkára. Febr. 12: Uri-Szabó Józscfné, háztartásbeli. A városi tanács vb. tagjainak fo­gadó-órái minden hétfőn, csütörtö­kön és szombaton a városi tanács I. e.m. 102. sz. szobájában. Febr. 7: Pintér Dezső, a városi tanács vb. elnöke. Febr. 10: Fjek Lajos, a városi ta­nács vb. elnökhelyettes. Febr. 12: B. Kiss Mátyás a vá­rosi tanács vb. tagja. LEVELEZŐINK ÍRJÁK A Néplap sporlpályáxata Lapunk sportpályázata a máso­dik heti kérdéseire helyes megfej­tés a következő: 1. SzóIilösi Éva edzés közben a műlyégpályán. 2. 1951-ben a falusi dolgozók szparlakiádja első országos döntő­jén megyénk versenyzői közül Szabó József tiszafüredi sportoló 100 méteres síkfutásban ért el else helyezést. 3. Kanizsa Tivadar, a szolnoki Dózsa úszója 1954 augusztusában a Dózsa SE Szolnokon megrendezett országos úszóverssnyén 100 méte­res gyors úszásban legyőzte Ipa- csot (magyar bajnok) a budapesti Dózsa úszóját. A második héten beérkezett megfejtések közül HÁROM PONTOT ÉRTEK EL: Bozsó István Szolnok, Telep-u. 3., L. Fehér Ilona Törökszentmiklós, Sztálin-u. 79., Lesén Ilona Török­szentmiklós. KETTŐ PONTOT KAPTAK: Tóth Gábor Zagyvarékas, Cscko- nai-u. 513., Hegedűs Menyhért, Szolnok, pályafenntartási főnök­ség, Balázs Ernő, Szolnok, Már- tírck-útja 55., Bozóki Géza Szol­nok, Ács-u. 12., Pagonyi Gyula Szolnok, Soós István Szolnok, Ma- dách-u. 18., I. Varga Margit Kar­cag, Kacsóh-utca 13., Boros Tibor Szolnok, Móricz Zsigmond-u. 4., Illy Ottó Karcag. Madarasi-u. 27. EGY PONTOT ÉRTEK EL: Fe­kete László, Jászapáti, Nap-u. 17., Simon László Szolnok, Véső-u. 45,, Bede István Szolnok, Gépipari Technikum IV/b., Bolyós Pál Jász­apáti, Széchenyi-u. 31., Bosnyák László Szolnok, Sás-u. 20., Mezei István Szolnok, Liget-u. 61., Térjék Sándor Jászapáti, Dcnka-utca 7., második heti eredményei Kovács Mihály Töröksezntmiklós, Tolbuchin-u., Nagy Ferencné Szol­nok, Statisztikai Hivatal, Besse­nyei Sándor Szolnok, Szabadság­tér 2., J. Gőz András, Szolnok. Tompa-u. 8., Kovács Emura Szol­nok, Dimitrcv-u. 15., Kovács Béla Szolnok, Dimitrov-u. 15., Kriston Ferenc, Törökszentmiklós, Mali- novszki-u. 11., Szaibard László Jászapáti, Király-u. 8. Az első heti megfejtésekkel kap­csolatban beérkezett reklamációkra közöljük, hogy a Népsport 1953 no­vemberében megjelent száma a Magyar A) Válogatott szolnoki szerepléséről szóló riportjában té­vesen közölte, hogy a Szolnok vá­rosi válogatott góljait Nárai és Tóth szerezték, mert a gólokat va­lóban Nárai István és Biró István lőtték. A Szolnokmegyei Néplap akkori száma a mérkőzés tudósítá­sában ezt így is közölte. Nagy Ferencné, Szolnok, Statisz­tikai Hivatal és Bozóki Géza Szol­nok, Ács-u. 12. sz. alatti lakos első heti pályázatát, rrellyel két-két pontot értek el, utólag figyelembe­vettük, mivel megállapítást nyert, hogy azok szabályos időben beér­keztek szerkesztőségünkbe. Kriston Ferenc Törökszentmiklós, Mali- novszki-u. 11. szám alatti lakos fel­szólalását nem tudjuk figyelembe- vemni, mivel a beküldési határidő február 29. volt és a kedves olva­sónk által beküldött pályázat bo­rítékján a postabélyegzőről meg­állapítható, hogy azt csak 29-én adta postára. így azt mi a pályá­zatok lezárása után kaptuk csak kézhez. Soós István elv társ, Szol­nok, Madách-u. 18. szóm alatti la­kos javaslatát köszönjük és azt igyekszünk a következő hét kérdé­seinél megvalósítani. A SZOLNOKI INGATLANKE­ZELŐ Vállalat dolgozói hazánk fel- szabadulásának 10. évfordulója méltó megünneplésére versenyre hívták ki a budapesti XIX. kerü­leti Ingatlankezelő Vállalatot. Vál­lalták, hogy Szolnokon 21 lakóház nagytatarozását végzik el ebben az évben, csökkentik az önköltséget, a bejelentett hibákat gyorsan megszüntetik. s KÖSZÖNETEMET fejezem ki a szerkesztőségnek a kedves gondos­kodásért, melyben a jászberényi le­velező-értekezleten a lap levelezőit részesítették. Ez a találkozás új erőt és lehetőséget adott munkám jó elvégzéséhez és a levelezési kap­csolat erősítéséhez, (özv. Szűcs Já­nosné levelező, Jászfényszaru.) ♦ TERMELŐSZÖVETKEZETÜNK tagjai a téli napok alatt is találnak munkát. Hordják a trágyát a föl­dekre, az útmenti fákat csonkolják s halastó létesítéséhez készítik a tervet. Többen a mezőgazdasági gé­peket, szerszámokat javítják. Ké­szülünk a tavaszra is. Brigádokat, munkacsapatokat szerveztünk s a területet most már felosztjuk egyé­nekre. (Földes Lajosné levelező, Kunesorba. Vörös Október tsz.) * NAGYON meglepett, hogy a szerkesztőség ilyen gyorsan vála­szolt levelemre. A Néplapot nagyon szeretem olvasni. Tetszik, hogy olyan sokoldalú, mindenről van benne sző. Nagy érdeklődéssel vár­juk a vasárnapi számot, mert a képes mellékletben közölt kereszt- rejtvény sok szórakozást nyújt. (Ri- zán Kornélia, Törökszentmiklós.) * BESENYSZÖGÖN is megalakult az I. sz. Népkör, a régi Munkásott­hon helyiségében. Esténként, va­sárnap és ünnepnapokon telve van dolgozókkal a kis terem. Feltétle­nül kívánatos lenne, hogy megnyíl­jék a régi épületben — a kultur- házban — is, ahol többen megje­lenhetnének. A mezőgazdasági, egészségügyi előadásokat példás fe­gyelemmel hallgatják. Az iskola úttörői szép műsorral készülnek a farsangra. (Wesniczky Antal peda­gógus-levelező, Besenyszög.) * ÖRÖMMEL olvastam nevem a „Jász-Kun Kakas “-ban a könyv­nyertesek között. Nagyon kellemes vasárnapi szórakozás részemre az újságolvasás és a rejtvény fejtése. Köszönetét mondok a könyvjuta­lomért, s Ígérem, hogy ezután is szorgalmas olvasó és rejtvényfejtő leszek. (Grecsuha Mihályné, Jász- boldoigháza.) A TÖRÖKSZENTMIKLÓS és Vidéke körzeti földművesszövetke­zet dolgozói elhatározták, hogy a falusi lakosság több kisgéppel való ellátása érdekében Törökszentmik- lóson, Tiszapüspökiben, Kengyelen kisgép állomást létesítenek, s itt bevezetik a gépkölcsönzést. Mu'theti keresztrejtvényünk helyes megfejtése: \ Béke Világtanács találkozója. Az atöinerö békés felhasználása. Tyilionov. Szellemi öttusa. Békeívek aláírása. Helyesen fejtették meg: Molnár Péter, Drávucz Lajos, Gere Magdolna, Csontos Magda, Danka Olga, Séra József, Grabá- nyi Gitta, Sárossy Zzuzsa, Fehér Béláné, Iván István Wernit/er János. Zátrok Jú­lia, Szegedi Mária. Menyhárt Józsefné, Cseke Zoltánné, Dudás Józsefné, Borzák Béig, Pusztai János, Bodor Mária, Balázs Árpád. Márta Tibor, ifj. Mándoki András, Bíró Erzsébet Mihályi Ferenc. Szolnok, Teleki Istvánná. Bagdány Márta Tiszaíöld- vár, Csőke Istvánné Jászapáti, Unger Já- nosné, Kéki Ervin. ifj. Takács János Me­zőtúr. Fehérváry Tamás, Sávay Géza Kis­újszállás. Terenyei Borbála Jászárokszál­lás, Gombos Mária Jásztelek, Túri János Jászberény, Tóvizi Mária, Nagy Erzsébet TiszapíisDÖki, Szabó Margit, Nagy Ká­roly Tűrkeve. Patai Ferenc, Fejes Rozália, Telek Anna, Fejes Mihály Rákócziujfaiu, Pünkösti Erzsébet Tiszafüred. Bakó Anna, Szabó Katalin, Szabó Erzsébet, Tóth Ka­talin, Kiss Endre, Váradi Róza, Gallai Ist- vánné Törökszentmiklós Komáromi Rozá­lia, Csépes Imre, Dobiók Irén, Szabó Margit Tószeg. Herczeg Veronika. Kovács János Kunszenlmárfon, Grecsuha Mihályné Jászboldogháza, ifj. Papp Lász'óné Cserke- szöllő, György Viktória, Pataki István. Arany Ilona, Várady Alajos Szolnok.^ — Szűcs Ferenc. Máté Emil Nagy P. Mária, ifj. Pocsai Gáhorné. Pocsai Ferenc Kisúj­szállás Vágó Béla Jászapát; Száraz Lász­ló. Szalma János, Terjéki Ida, Benke Fe­renc. Válenti Vendel Jászberény, Molnár Éva, Kerekes Anna. Gvalai Mária Kun- szentrnárton, Apostol Enikő, Papp József Kunhegyes, K. Tóth Lajos, Bakos Mihály Tasnádí Mária Mezőtúr, Pók Józsefné, — Ráczi Eszter. Fehér Mihály. Sipos Ferenc Törökszentmiklós, Dániel József, Melegh Márai Jászárokszállás ,Ádám Ferencné, Pe­lenka Mária Jászjákóhalma, Tarjányi Má­ria Kunmadaras, Gulyás Lászlóné, Gulyás Károlyné Jászdózsa, ifj. Vitala Istvánné Jásztelek, Kun Lajosné Tiszafüred, Majzik György Püspökladány, Borús Marianne Csataszög, Zölei Gyula Zagyvarékas, Sza­bó Gyula Tiszarofí, Csongrádi Ilona Eger, Tóth Miklós Nagykörű, Kerek Ignácz Jász- szentandrás, Engárt László örményes. F.. Nagy Mária Túrkeve, Fehér Borbála Alaty- tyán. Tóth Magdolna Jászboldogháza, Fá- si János Kengyel, Sárosdi Ferenc, Tóth Bé­láné, Székely Tiborné, Löwenthál Béla, Ko­vács Julia, Baranyó Edit, Bosnyák László, Csorttos Béláné, Szántó Mária, Agócs Mi­hályné Szolnok, özv. Kurilla Józsefné, Csi- pes Zoltán Karcag, Száraz Sándor, Kovács Zoltán Jászberény, Lesán János, Rajeczky Lajos, Ladányi Ilona, ifj. Benedek József Törökszentmiklós, B. Tóth Sándorné, Gyar­mati Imre Kunmadaras, Benedek Zoltán Tiszapüspöki, Szántó Emánuel Jászárok­szállás, Katona Erzsébet Jászladány, Sza­bó Lajos Tiszafüred, Balogh Emilia Tur- keve, Szűcs Károlyné, ökrös Lajos Mező­túr, Eklar Alice Kenderes. Terjéki Mikiós Jászjákóhalma, Gregor Mihály Kuncsorba, Harváth András Nagykörű. Németh Béláné, Simon László Szolnok. Tóth Józsefné Me­zőtúr, Nyakó Teréz Turkeve. Homonnay Róza Jászkisér, Bense István Cibakháza, Bognár László Tiszaföldvá-. Varga Sán­dor, Abri István Kisújszállás, F. Szabó Anlrás, Muhari István, Kövér Erzsébet Jászárokszállás KÖNYVJUTALMAT KAPTAK: Grabányi Gitta Szolnok. Fehérváry Tamás Kisujszál- 'ás, Szabó Margit Turkeve, Zeienka Mária Jászjákóhalma. Ladányi Ilona Torökszent- moklós. Gregor Mihály Kuncsorba. Beküldési határidő: minden péntek es­tig. Cím: Szolnokmegvei Néplap szerkesz­tősége, Szolnok, Irodaház. Népem mezőny, teilten ItÜxdelmek a Szolnok városi röplabda terembajnokságban Városunkban ^ esténként élénk röplabda élet van a Költői Anna-úti iskola tor­natermében. Itt folynak a Szolnok városi téli terem­bajnokság küzdelmei 12 férfi és 8 női együttes részvé­teiével. A sportkörök legaktívabb tagjai a téli időszak alatt sem akarnak tétlenkedni, ezt bizonyítja az a tény is, hogy az eddig meglévő rölpabda szakosztályokon kívül újak is alakultak, s m’ndjárt be is ne­veztek a bajnokságba. Az együttesek lelkesedése oly nagy, hogv több esetben torlódás is fennáll a mérkőzésre váró csapatok között. A férfi mezőnyben eddig 15, a nőknél 8 mérkőzés zajlott már le. Az eddigi eredmények alapján a csapatok helyezési sorrendje a következő: FÉRFI MEZŐNY: mérk. gőlarány pontsz !. Dózsa 5 288:177 10 2. Petőfi 3 162: 91 6 3. Posta 4 206:165 6 4. Tisza Bútor 6 222:297 4 5. Szikra l 54: 38 2 6. Lendület o 95: 95 2 7. Traktor 1 44: 47 0 8. R. Fáklya 2 74: 91 0 9. Honvédkórház 1 45: 62 0 10. Kinizsi 1 39: 62 0 11. MTSK 4 139:224 0 NŐI BAJNOKSÁG: mérk. gólarány pontsz 1. TITASZ 2 115: 54 4 2. Kinizsi 2 98: 72 4 3. R. Fáklya 1 54: 2? 2 4. Posta 3 135:130 2 B. Lendület 1 55: 30 2 6. Petőfi 3 103:144 o 7. Szikra 1 79:116 Ó SPORTHÍREK sorokban Magyarország csapata nyerte a prágai nemzetközi sakkversenyt Szerdán délután a prágai rádiópalotá­ban került sor a három nemzet sakkver­senyének utolsó fordulójára A magyar válogatott ritka szép teljesítménnyel győzte le a lengyel csapatot és méltán lett már másodszor védője az OTSB ván­dorserlegének. A verseny végleges állása: 1. Magyar- ország 19 pont, 2. Csehszlovákia A 18 pont, 3. Lengyelország 11 pont. * Már biztató az erőnléte a FIFA ifjúsági labdarúgó tornájára készülő magyar válogatott keretnek A FIFA ifjúsági labdarúgó tornájára készülő magyar válogatott keret a Dózsa pályán tartotta első edzőmérkőzését. A Dózsa pálya csúszós, később sáros ta­laja igen nagy erőkifejtésre késztette a fiatalokat. De — jól állták a sarat. Gyor­saság, állóképesség, labdakezelés tekinte­tében már biztató a helyzeL A legna­gyobb hibák még taktikai téren vannak. Nagyszerűen játszott a Lelenka—Karikó balszárny, ök kezdeményezték a legtöbb eredményes támadást. Igen jó húzásnak bizonyult Ilku Il.-nek középcsatár helyé­re való állítása. Az ifjúság: keret vasár­nap ismét edzőmérkőzést játszik, utána pedig minden hét csütörtökén tart közös edzést. MEZÖGAZDASAGI könyvelésben Jártas cvolut átíró könyvelőt keres a Martfűi Ál­lami Gazdaság. Jelentkezni lehet szemé­lyesen a főkönyvelőnél február 8-tól. JÖKARBAN lévő 250-es DKW eladó. Kun- hegyesi István, Kunhegyes, Kossuth-út 98. szám. HENTES, mészáros vizsgázott szakács azonnal elhelyezkedne. Cím a kiadóban. FELHÍVJUK a város lakosságát, valamint az érdekelt vállalatokat, hogy február I-től a Belsped vállalat helyi jellegű fuvarozási részlege vállalatunkon belül működik. — Megrendeléseikkel tehát hozzánk fordulja­nak. Köztisztasági Vállalat, Szolnok, József A.-u. 89. Telefon: 10—11. A SZOLNOKMEGYEI Mezőgazdasági Gép­javító Vállalat Szolnok. Vörös Hadsereg útja 33. azonnal felvesz esztergályos, motorszerelő, marós, túrós, kovács, vil­lanyszerelő szakmunkásokat. Kollektívla­kást és melegételt biztosítunk. IPARVÁLLALAT többéves gyakorlattal rendelkező forgácsoló művezetőt keres. Jelentkezés: Szolnok, postafiók 119. jel­igére. KALISZ szerinti könyvelésben teljes Jártas­ságú dolgozót felveszünk. Jelentkezés ön­életrajzzal a Szolnoki Sütőipari Vállalat­nál. Szolnok, Csarnok-u. 20. sz. FÉRFIT anyagmozgatóként felvesz a szol­noki háziipari termelőszövetkezet. Szol­nok, Kossuth Lajos-u. 27. sz. ELADÓ egy lábbalhajtós fúrógép. Gépi meghajtásra is alkalmas. Törökszentmik­lós. Bartók Béla-út. Csendes István. ÍRÓGÉPET bérbe vennék. Dr. Simó János ügyvéd. Szolnok, Madách-u. 7. szám. szám. SZEGEDI központi fekvésű 3 szobás össz­komfortos lakásomat elcserélném hasonló­val Szolnokon. Érdeklődés telefonon, Bu dapest: 354—998. Szolnokon: 10—03 számon. Reggel 9 órától este 17 óráig. APRÓHIRDETÉSEK AZ UJERDÖI ALLAMI SZÖLLOGAZDA- SÁG feles konyhakertészt keres az 1955. évre 7 kh-ra. Bővebb felvilágosításért jelentkezni lehet a gazdaság Ujerdő 40. sz. alatti központjában február 8-tól égés nap. Ujerdői Állami Gazdaság, Jász­berény. JELENTKEZZ kőműves tanulónak! Jelenl- kezhet minden fiatal, aki a VII.. vagy a Vili. általános iskolát elvégezte, vala­mint életkora 15-től 17 évig terjed. A tanulóidő 2 év. A tanulók téli és nyári munkaruhát, ebédet és útiköltség térítést kapnak. Fizetés a kollektív szerződés sze­rint. Jelentkezni lehet* Szolnok, Irodaház, II. em. Személyzeti Osztály. KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY: Beiratkozás a dolgozók általános iskoiáíába. Február 23-án, szerdán d. u. 5 órakor a dolgozók általános iskolája a szolnoki BeJoiannisz- úti ált. iskolában (volt Constantin). Fel­vételt nyerhetnek mindazok a dolgozók, akik nem rendelkeznek az ált. iskola VITT. osztályának bizonyítványával. Az iskola 5 hónapos. Az előadásokat heten­ként háromszor hétfőn-szerdán és pénte­ken d. u. 5—9-ig tartjuk. Beiratkozni le­het naponta 8—12 és 2—5-ig az iskola igazgatóságánál. Igazgatóság. 'Szfíttwkinefftfjú NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja Megjelenik liétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Feielős szerkesztő: DÁVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok. Irodaház, 1. emelet Szerkesztőség: Telefon: ?0—93, 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház fsz. Telefon: 20—94 Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok, Malinovszki-u. 19. Felelős vezető; Mészáros Sándor VASÁRNAPI SPORTMŰSOR ASZTALITENISZ: Törökszentmiklóson ma, (február 6-ám) rendezi meg a járási TSB a kumhegyesi és törökszentmiklósi járások közötti felnőtt férfi és női asztalitenisz csapatversenyt A ta­lálkozót a járási tanács kultúr­termében délelőtt 9 órai kezdettel rendezik meg. LABDARÜGÄS: Törökszentmiklóson, a Szolnoki , Lokomotív—Törökszentmiklósi Va­sas barátságos mérkőzés fél 1 órai kezdettel a városi sporttelepen. Törökszentmiklóson a Török­szentmiklósi Fáklya—Karcagi Spar- takusz barátságos mérkőzés dél­után fél 3 órai kezdettel a városi sporttelepen. Jászapátiban Ujszászi Lokomo­tív—Jászapáti Lokomotív barátsá­gos találkozó délután 14 órakor a községi sportpályán. KOSÁRLABDA: Megyénk válogatott férfi és női kosárlalbda-együttese Debreceniben három megye kosárlabda tornáján vesz részt. II szolnoki Lokomotív Baráti Körének taggyűlése ma délelőtt fél tíz érakor A Lokomotív Baráti Kör érte­síti tagjait és az érdeklődő labda­rúgó szurkolókat, hogy ma délelőtt fél 10 órakor a Sportkör Madách- utcai székházában taggyűlést tart. Tárgy: 1. Beszárroló az 1954-es év eseményeiről; 2. Az új vezető­ség megválasztása. A Baráti Kör kéri mindazokat, akiket a Lokomotív SK és a Ba­ráti Kör jövőbeni munkája érde­kel, hogy a taggyűlésen minél na­gyobb számban jelenjenek meg. A szolnoki Lokomotiv labdarúgót Törökszentmiklóson Ma délután fél 1 órakor Török­szentmiklóson a városi sporttelepen a Szoünoki Lokomotív volt NB II-es csapata, a megyei bajnokság újoncával, a Törökszentmiklósi Vasassal játszik, barátságos mér­kőzést. A Lokomotív a következő játé­kosokkal utazik Töröszentrr.ik- lósra: Lázár, Almási, Juhász, Tóth, Ozsvár, Bozóki, Ragó, Nuza, Hé- r-cz, Tóth L., Horváth (Kajla), Csábi, Pintér, Iván, Rontó, Pa­gonyi. A Néplap sportpályázaténak legújabb birel TUDATJUK kedves Olvasóink­kal, hogy sportpályázatunk díjai­nak leírását keddi számunkban kö­zöljük. Időiárás’elenlés Várható Időjárás vasárnap estig: Felhő” átvonulások, többfelé eső, a magasabb he­gyekben havaseső. Mérsékelt délnyugati- nyugati, később időnként élénkebb észak- nyugati szél. Enyhe éjszaka A nappali hőmérséklet a déli megyékben csökken, máshol alig változik. Várható legalacso­nyabb hőmérséklet ma éjjel: egy -négy fok között. Legmagasabb nappali hőmér­séklet vasárnap öt—nyolc fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható közép­hőmérséklet nulla—plusz három fok között lesz. (MTI). ELADÓ 6 db-ból álló konyhabútor, Szol­nok L, Rózsa-u. G/a. ___________________ Mu nkásokat keresnek: A Megyei Tanács VB. Munkaerőgazdál­kodási Osztálya közli Szolnok megye dol­gozóival, hogy a Komlói Szénbányászati Tröszt munkásokat keres bányamunkára. A bánya ingyenes munkaruhát és lábbe­lit, nősök és családfenntartók részére 40 q szénjárandóságot biztosít. A munkásszállás ingyenes, a napi há­romszori étkezés 8.40 Ft-ba kerül. Kezdő kereseti lehetőség az első hónapokban: 1000—1500 Fl-ig terjed, magasabb teljesítés esetén elérhető: 1500—2000 Ft-os kereset is. Szerződéskötés esetén 1 évre 600.—. 2 évre 1200.— Ft jutalmat kap a szerződő dolgozó. A munkahelyre való utazás, a bánya utaztatója útján történik, a bánya költ­ségén. * Közöljük továbbá, hogv az 6M. 31/6. Ál­latni Építőipari Vállalat kazincbarcikai építkezéséhez férfi segédmunkásokat, szak­munkásokat vesz fel. A vállalat ingyenes szállást, napi háromszori étkezést 7.— Ft térítés ellenében, valamint munkaruhát biztosít. Családosoknak napi 6.— Ft kü- lönélési pótlékot juttat. Vidéki dolgozók — minden 24 ledolgozott nap után — egyszeri ingyenes haza- és visszautazás! kedvez­ményben részesülnek. Ezenkívül hetenként 86 százalékos vasúti kedvezménnyel utazhatnak haza a dolgo­zók. Kezdő kereseti lehetőség segédmun­kásoknál: 700.— Ft-tól, szakmunkásoknál: 1000.- Ft-tól felfelé . Jelentkezni lehet a Megyei Tanács VB. Munkaerőgazdálkodási Osztályán, továbbá az illetékes területen lévő Járási Tanács VTB. Munkaerőgazdálkodási Csoportjánál. Szerkesztői üzenetek Kovács János törökszentmiklósi levél* írónkat kérjük, írjon pontos címet, mert panaszát másként nem intézhetjük. ,,Két olvasó’" Nagykörűből írja meg ne* vét és pontos címét, ügyükkel csak akkoü' foglalkozunk érdemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom