Szolnok Megyei Néplap, 1955. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-17 / 40. szám

Egy operaelőadás — és ami mögötte van

K

omoly művészi élményben volt részük hétfőn azoknak az operakedvelő szolnoki dolgozóknak, — akik resztvettek Puccini „Pillangókisasszony” című operájának délutáni és esti előadásán. Cso-cso-szán, a kis japán asszonyka tragédiája mindig megkönnyezte ti, elgondolkodtatja a nézőt, a japán dallamok virágaiból szőtt csodálatosan szép muzsika hallgatóját.

Cso-cso-szán „feljebb” akar lépni, ki a színes ember világából, amelyet ebben az időszakban sajátos kettősség jellemez. A külföldi tőke hatására már kialakul a japán tőkésosztály. Japán a civilizáció vívmányaival rakodik, de még élnek a régi feudális törvények is és Pillangókisasszonyt 100 yenért adja el nagybátyja Pinkerton had- r.'igynak, az amerikai hajóstiszt- nek, aki a japán tőkések amerikai tőkéseknek nyújtott szolgálataképpen úgy él Japánban, ahogyan éppen kedve tartja, nem vonatkozik rá semmiféle törvény vagy rendelkezés.

C

so-cso-szán hittel hisz Pin- kertonnak, szereti öt. Ősei vallását is elveti, keresztény lesz és büszkén vallja magáról, hogy ő amerikai,, hiszen amerikaihoz kötötte életét. Három év reménnyel leli várakozás után azonban ráeszmél, hogy felemelkedés helyett adás-vétel tárgya lett, pillanatnyi szeszély „játék-asszonya” s egy olyan világot hitt szebbnek, iga- zabbnak, amely porig alázza az embert, s szétrombolja a házasságot, a családot;

Butterflynak, a törékeny kis vl- t ág-asszonykának nincs más választása. Népétől elszakadt, az idegen, kegyetlen világ nem fogadta be. A szamuráj törvény tőrt ad kezébe:

„Becsülettel hat) meg Ha becsülettel élni már nem, tudtál.

V

ádol a Pillangókisasszony. Az imperializmust vádolja, a humanizmus és demokratizmus lobogója alatt kalózkodókat. akik szolgaságot, szenvedést, pusztulást, hideg, kegyetlen elnyomást honosítanak meg mindenütt, ahová beteszik a lábukat, s akik vérrel árasztanák a földet, hogy világuralmi törekvéseiket megvalósítsák. Ezt mondja a dallam, a zene, a költői igazság nyelvén a Pillangókisasszony.

A szolnoki előadáson gazdag művészettel tolmácsolták ezt a mondanivalót. S itt mindenekelőtt Szecsődy Irént (Cso-cso-szán) kell említenünk: Neményi Lili lemondta fellépését, s Szecsődy mindkét előadást vállalta. S mindkét előadáson elragadtatta a közönséget csillogó szopránjával, nagyszerű énekkulturájával s kifejező játékával is. A nagyáriát már többízben énekelte Szolnokon, de sohasem szebben, sohasem olyan dús árnyalatokkal, mint most. Kiemelkedőt nyújtott Kenéz Ernő (Pinkerton) erőteljes énekével. Tóth Miklós (Sharpless) és Schmiedt Katalin (Suzuki). Az Operaház énekkarának tagjai különösen a zümmögő kórussal nyújtottak szép teljesítményt. A Budapesti MÁV Szimfonikusok Rozsnyai Zoltán vezényletével hűen tolmácsolták Puccini halhatatlan zenéjét, esetenként azonban a zenekar erősnek bizonyult.

Ennyit a Pillangókisasszony két szolnoki előadásáról s még néhány megjegyzést e cikk címén ele magyarázataként.

S

zolnokon szeretik az operát. A Pillangókisasszony előadására a környező falvakból is utaztak be. S legalább még egy telt ház lett volna ki azokból, akiknek már nem jutott jegy. S éppen ezért el kell mondani, hogy ha a debreceni Csokonai Színház nem nyújt szíves segítséget a Budapesti Hangversenyközpontnak, a Pillangókisasszony előadása elmaradt volna. A Csokonai Színházból hétfőn, az előadás előtti utolsó pillanatban hozták meg Szolnokra az opera kottaanyagát és kosztümjeit, sőt a színház elküldte sminkelő jét és öltöz tetejét is, mivel az Operaház megtagadta a ruhák és a kották rendelkezésre bocsátását. Sőt az előadáson szerepelt művészeket, akik valamennyien az Ope- raház tagjai, is csak úgy engedték el hétfőin, hegy nem teljes opera- előadáson, hanem csak hangversenyen lépnek fel.

S mindezt az Operaház azzal indokolta, hogy az opera nem tartozik a Budapesti Hangversenyközpont profiljába.

Az Operaháznak, illetve egyes vezetőinek, elvben valószínűleg igazuk van. A gyakorlat azonban a következő: adva van egyrészről az operaelőadásokat igénylő vidéki közönség, másrészről pedig az a tény, hogy a Gördülő Operát megszüntették. Az a vidéki dolgozó tehát, aki teljes operaelőadáson akar résztveni, ezt az igényét csak Budapesten tudja kielégíteni, feltéve, ha kap jegyet, s feltéve azt Is, hogy hajlandó útiköltséggel együtt legalább 100 forintot kiadni a budapesti operaelőadásért. Erre sem anyagiakban, sem időben nincs mindenkinek módja.

Í

lyen körülmények között, ha akad egy szerv, mint a Budapesti Hangversenyközpant, amely az operaelőadások iránti igény kielégítésére is törekszik, noha „ez nem tartozik a profiljába*’, ezt a szervet nem gáncsolni, hanem segíteni kellene s elsősorban az Operaháznak.

A segítő tisztét ez esetben a debreceni Csokonai Színház látta el. Dicséret illeti és köszönet érte.

Péteri István.

Akció Karcag tíaétes történetének megírására

A karcagi népfront- bizottság elhatározta, hogy megiratja a város legutolsó 10 évének történetét. E tíz esztendő hőse: a magyar föld népe, a magyar munkás, paraszt, haladó értelmiség. E tíz esztendő eseményekben gazdag és eredményeiben felbecsülhetetlen értékű és jelentőségű.

Hogy a város 10 éves történelme minél teljesebb legyen, ezért a gimnázium egyik történelemtanára indítványára előbb a

résztörténelmet íratja meg a népfrontbizottság. Ezért felkérte a város összes intézményét, üzemét, szervét, hogy írják meg 10 éves (1945—1954) történelmüket a jövendő okulására, tanítására és épülésére,

Aszódi Imre :

JHeie a niammulróL . .

fiam minden áldott este új mesét akar. tegnap múzeumban voltam s kapóra jött egy mamutagyar, megvagy új mese, a két gyerek ül az ölembe s már mesélem is, hogy esett a mamut a verembe:

Az ősember csontos homlokára csapott, mit is kéne enni? — Megvan, fogunk egy mamutot, bunkóra, baltára, botra, a hangos nép üvölt, a mamutcsapáson verem készül, a húshegyért mozdul a föld.

S így elbeszélek mindent tövéröl-hegyére, hogy trombitált szegény, hogy megfájdult a Jépe. mikor a karók lenn szúrták már nagyon, hogy dobálták kővel, hogy ütötték agyon,

minden porcikáját elhordták, sütötték-ették, szopták az ujjúkat, as öklük is bevették, jutott a gyerekeknek is egy-egy cupák, nyámogtak a mamókák, csámcsogtak az unokák.

Mesélem hát, hogy így, meg úgy, a mamut veszve, oda-oda pislogok, de nem jön meg a fiam kedve, kicsit szomorkás, kis arca jtt-ott borong,

do nem szól — se jót, se rosszat nem mond.

Másnap este ő kezdi, apa, meséld a mamutot,

de az legyen a vége, hogy nem esett a verembe, hanem íuto.t és nem érték utol. Fclhődzök, hogy is legyen tovább, hogy bántatlan vlhessc a mamut a popsiját?

Megvan, mondom is, hiába volt a. gödör felett az ág. a mamut megérezte az ásott föld szagát, elkerülte a vermet, átgázolt folyón vízen mocsáron, hiába várta ősember éhes, harnjinchárom.

Most már megvan az öröm az egész vonalon, elszaladt a mamut és ma is él valahol

a szibériai erdőkben messze-messze, ahol nem eshet soha verembe.

De apa. Ismét a fiam, mit esznek akkor az ősember bácsik, ha a mamut elszaladt s helyette nincsen másik? így aggódik újból az én csupa-szív Gáborom

s annyi bizalommal néz rám, érzem; e kérdést is meg kell oldanom.

Az ősemberek mit esznek? Oda se neki már most, mondom biztosan, mert tudom, mi lesz a folytatásos mese; az az ősember, amelyik aznap nem evett, elmegy az erdőbe és szed magának édes gyökeret.

Mindnyájan felderülünk: a fiam, mert a mamut nem ment lépre. s mert a gyökértől — erősítem én — elment az ősember éhe, én is örülök, mert a mesém kerek s az is mosolyog, aki alig érti: a kisebbik gyerek.».

A gömbölyű Ms öregasszony a homályos konyha közepén áll. Lába alatt néhány lyukas zsák. Hol egyiket, hol másikat emeli fel s foltozgatja csendes türelemmel. Szép ezüstös haját simáin hátra- fésülve hordja. Néhány fehér szál így is a homlokára hull, amikor fogával kell elszakítania az erős zsákvarró fonalat.

Ilonka néni férje, a 61 éves Németh Ferenc vasutas-bundában, sapkában, útrakészen — ül az asztal melletti heverőn. Fekete, erős ember még most is, pedig már az első világháború kikezdte egészségét.

Elgondolkozva figyel az asszonyra, aki halkan éppen ezt mondja:

— Fenik a kést megint. Pedig elegünk van a háborúból.

—* Rajtunk is áll, hogy ne legyen, — szólt röviden az ember.

—• Nem kérdezik azt tőlünk., > Ha a második világháború előtt is megkérdezték volna, akarj uk-e, nem akadt volna becsületes ember egy se, aki kívánta.

— Hát most megkérdezik, — neked is elhozzák a békeívet. Aláírod ugye?

— Az atom ellen?... Akárhányszor, csak ne legyen háború. Ha ugyan számít, hogy egy öregasz- szony aláírja... Nem hallgat énrám az az Eisenhower, vagy kicsoda ... De indulj már. hozz egy derrúzson jó kis ártézi vizeit a főzéshez — noszogtatja urát.

És Németh Ferenc elindul, ki a kapun. Balra fordul s megy kiadós léptekkel a Liget-utcában, ahogy évtizedei! óta megszokta. Arra jár munkába is. Csak míg a városba menet az első sarkon elkanyarodik, addig az állomás felé tartva egyenesen folytatja útját a Liget-utcán végig. Azazhogy ... Hogy is vagyunk ezzel a „vegig“- gel?

Bizonyos rossz szájízt hagvtak benne a felesége utolsó szavai. Számí’-e egy öregasszony aláírása? MI lenne abból. ha minden ember így gondolná? Azt jelentené, hogy se én nem számítok, se a másik.' ’se az ezredik, vagyis: én nqn akarok háborút, atombombát,

SmÉékezéd \&ó£mk te^ázeM- uká^ha.

de csináljátok úgy, ahogy nektek jólesik. ->-•

Annyira meglepi a következtetés, hogy . lélegzetét visszafojtva megáll. — Ez nem igazság. Szó sem lehet belenyugvásról! Hiszen mindenki élni szeret, élni akar.

A sarki portánál önkéntelenül megint lelassít.. Elnéz előre. Az állomás felé „végig" a Liget-utcán, és most úgy megfogják az érzések, hogy legszívesebben hangos szóval kiáltaná ki mindenkinek.

Nézzétek! Hátam mögött a Liget-utcának egy kif része. Mi a 49. szám alatt lakunk s utánunk még egy ház következik, a Farkas Gyuszi bácsiéké. A másik oldalon ugyanígy.

Aztán végig-végig az állomásig többszáz méter hosszúságban egy elhagyott kocsiút nyújtó zkedik. Mellette kétoldalit szürke, száraz kórómező.

Akkora bogáncsbókrok, hogy az ember ki se látszik belőlük. Közöttük kisebb-nagyobb mélyedések, egyenként, meg ogymásba- folyva. Ahogy a bombák zuhantak annakidején a Liget-utcára. A nyirkos szél kísértetiesen fütyörész a halott mező felett, zörgeti a fonnyadt gazvirágokat.

A hosszú kátyús szekérút kétol- dalán gyenge fácskák tárják cse- nevész gallyaikat a szomorú ég felé. A fák tövén s a kórómentes helyeken friss fű zöldéi.

Tizenegy esztendővel ezelőtt ezen a bogáncsborította helyen volt Szolnok legszebb utcája. Igen, igen — a legszebb volt! — állítja magában Németh Ferenc is. A csúf mezei kocsiút helyén akkor pompás kőút domborodott. S az utca csupa-csupa fa, összeboruló lomb. A lombok mögött szebbnél- szebb. házak, egyik-másik inkább már villa. Az udvarokban dús gyümölcsösök.

Ma száraz bozóttenger zörög a Ws-^bb utca helyén.. s

Németh Ferenc szeme lassan pásztázza végig a pusztai út mentét. Velük majdnem szernlben állt

a Benkő Béla háza. Egy légiakna az egész épületet felkapta a levegőbe, még a falát is szétvitte, csak a kopasz föld maradt meg a helyén. Visszább Ubnatovics nyugalmazott mozdonyfelvigyázó 3 szobás kőháza állt. Az is teljesen elpusztult. Odalett a Doboséké, Szabóéké, Sántáéké, Tóthéké, Kind- lovicséké.

Ahol az a halvány gyalogút kiszakad a szekérútból, a jó Koro- nov Miska bácsi pékműhelye állt. Hogy szerette mindenki a barátságos embert?

Június 2-án... Hulltak a bombák, de talán az öreg el se hitte, hogy pont az ő házára essen, ahol az élet, a kenyér készül. Amiből a földön mindenütt sziel az anya gyermekének. El sem bújt, vetette segédjével együtt az aznapi szűfcreszabott adagot.,. Es ott haltak meg a kenyér mellett, a környék aznapi kenyere mellett.

Elpusztult a nyugdíjas Bődi bácsi, a szegény Sárkány Magda. Pedig az ő fiatal szíve akkor szövögetett szerelmes álmokat a Liget-utcai susogó fák alatt.-..

Tizennyolcán haltak meg az utcából a bombázástól. Mintegy száz ház tűnt el a föld színéről a környéken. Megsemmisült a szomszédos Szép-utca is. Néhány házacska maradt meg belőle hírmondónak.

Az öreg vasutas elborultam folytatja útját. A sarokhoz ér. Öcska faknaradvány képezi a kerítést, az udvar oldalában parányi házikó. Most laknak benne, akkor a kétszobás lakásból, fűszerüzletből álló ház alsó épülete volt az Antal Gyuszié. Messze a vasút, de erre a házra egy vagonkerék-párt dobott ki a légnyomás.

E1 fordul Németh Ferenc, siet a kútra. De nincs türelme megállná 's vizet merítve hazamenni. Beszalad a Gl-es népboltba, a fiához. Olyan jó lesz most vele beszélgetni egy kicsit. Szép, derék ember, mintaszerűen vezeti az üzletet. Szeretik a vásárlók, alkalmazottak. Tagnap volt a bizenyít- ványosatás. Vajon hogy remekelt a két unoka? Jól tanulnak.

Átvág az öreg a Gólya-parikon. Már látja‘a neonfeliratos üzletet. Micsoda forgalom egész nap?! És mennyi ilyen gyönyörű bolttal néTtt állt a második rilágháború előtt Szolnok legszebb utcája,

pesült be a szolnoki főútvonal is. Pedig ott is rombolt a háború ...

Reggel alig kel fel a nap, özön- lik a sdkezer vidéki az állomásról a megyeszékhely gyáraiba. A régi gyárak nemcsak újjáépültek, ha- -nem újakat is emeltek melléjük ... Vegyiművek, Cellulózegyár, a Mezőgazdasági Gépjavító üzeme. Rendbehozták a tönkretett pályaudvart. Virgonc mozdonyok vég zik hűségesen mindennapi útjukat.

Mikor kigyúl két lámpájuk és finom dübörgéssel begördülnek az állomás elé, akkorára a város fényei is felgyúlnak.' Transzparensek ragyogása tükröződik a bársonyfekete betonon, vacsorára vá - sárolnak az asszonyok, szórakozni indulnak a fiatalok, szól a zene. A nagyváros életének egészséges zümmögése szóródik szót a hangulatosan kivilágított tiszaparti sétányon, ahol téli estéken is üdítő a pihentető andalgás. A ködpárás folyó felett vidáman nyújtózkodik át partról-partra az új híd,

— Pedig azt Is összetaposta a német csizma — beszélte el gondolatait az asszonynak, mikor hazament.

— De azóta béke van — mosolygott Ilonka néni kék szeme... Hogy öleltük, csókoltuk egymást, mikor a bombázás után életben maradtunk. Nem számított, férfi, nő, ismerős vagy ismeretlen — egyformán örültünk az életnek ...

— De nehezen jöttünk helyre: negyvenhat karácsonyán még pokróc volt az ajtón s még most is van üvegezetten ablak a házon ... Belefájdult a karom, míg a lyukas plafont betapasztottam..,

— Csak jönnének már a békealáírásgyüjtők. Beszélgetnék nekik a mi szép utcánkról, amit sosem fogunk e’felejteni. De azt is elmondaná111, hogy ha nem is a Liget-utca helyén, d;e btellenben a város másik szélén új emeletes házak épültek. Ha nincsenek is még olyan szén nagy fák. gyümölcsösök arrafelé, majd lesznek... A fiunknak két kis1 anya van azóta, Tóth Arankának, aki a .régi Liget-utcában mint kislány kaca- rászólt, nemrég születtek ikrei,..

Tóth István.