Szolnok Megyei Néplap, 1955. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-03 / 28. szám
SZOLNOKMEGYE1 NÉPLAP 1855 február 3. ézd'nekmg.yti NÉPLAP Y © TS©fi yp€J 1 y áIQ 1Q a megye Talasaeaaji pssíésdolgozóju számára A Szohiokniegyei Néplap Szerkesztősége és Kiadóhivatala a megye valamennyi postasdolgozóáa között versenyt hirdet — a Néplap olvasótáborának növelésére. A napokban már röviden felhívtuk a figyelmet erre a pályázatra. Most is közöljük, hogy a versenyben valamennyi postásdolgozó résztvehet, — legyenek kézbesítők, irodai dolgozók vagy egyéb beosztásban lévők. Említettük s most is leszögezzük, bogy a vetélkedésben való részvétel különösebb, a munkájuktól távoleső megkötöttséget nem jelent. Sót hozzásegíti őket ahhoz, hogy az eddigi közvetlen kapcsolatot még szorosabbá, tartalmasabbá tegyek a dolgozókkal. Feladatuk az, hogy beszélgessenek el minél többet a lakossággal a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapjáról. Községükre vonatkozó számtalan példával meg tudják mutatni, mennyi segítséget adott már eddig is a Néplap az üzemi. mezőgazdasági termelés emeléséhez, a közösség és az egyén sokféle problémáinak elintézéséhez. Az olvasók kívánságainak megfelelően igyekszik a szerkesztőség minél tartalmasabbá, érdekesebbé, olvasmányosabbá lenni a lapot — képek, elbeszélések, humoros írások közlésével. A sport iránt érdeklődök egyre növekvő táborának igényeit szintén törekszünk kie’cgíteni a sportrovat sokrétűbbé tételével, a megyei TOTO, szellemi öttusa s egyéb pályázatok megindításával. Még- jobb ’esz a sportrovat cs terjedelemben, tartalomban is fejlődik, hiszen üj N.B I.-es csapatunk, a l égierő szerepléséről a Néplapban olvashatnak legtöbbet a sportkedvelő olvasók. Van tehát miről beszélni azokkal a dolgozókkal, akiket a postásuk meg akarnak nyerni a Szolnokmegyci Néplap előfizetőjének. A szives felvilágosító munkának meglesz a gyümölcse. Nemcsak a. Néplap jut el újabb ezrekhez, hanem az elofizetésgyöltésben legsikeresebben működő poslásdolgozé is megkapja megérdemelt jutalmát. A verseny február 1-én kezdődik és ápribs 4-ig tart. Az értékelés és a nyeremények kiosztása április 17-én lesz, A verseny feltételei: 1. Olyan előfizetők szervezése, akik legalább három hónapig előfizetői lesznek a Néplapnak. Az egyhónapos előfizetések a verseny eredményeibe nem számítanak bele. (Nem arról van szó, hogy egyszerre három hónapot kell kifizetni!) 2. Követelmény, hogy a beszervezett új előfizetések egy-cgy kézbesítő járásában többletként mutatkozzanak. (Kivételt képez a liírlapfelelös és a nem kézbesítő által történt szervezés.) 3. A versenyben résztvevőnek legalább 10 új előfizetőt kell szervezni. 1. A szervezés eredményét a versenyben résztvevők minden bét szombatján közöljék a Kiadóhivatallal egészen a verseny befejezéséig. (Szolnok, Irodaház, földszint 3.) A nyertesek a következő nyereményeket kapják: J. díj: 1000 forint értékű ruha vagy készpénz; II. „ egy női kerékpár; III. „ egy férfi kerékpár; IV. „ 500 forint; V—VI—VII. díj 300—300 forint; VIII—IX—X—XI—XII. díj: 200—200 forint lesz. A SZOLNOKMEGYE1 NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE ÉS KIADÓHIVATALA. A legelők javításáról A dplgozó parasztok körében jól ismert az a közmondás, amit a jászsági állattenyésztési hónap kiállításain olvashattak a látogatók; szájáról fejik a tehenet. Vagyis, ahogyan takarmányozunk, úgy várhatunk jószágainktól hozarr-emelkedést, illetve csökkenést. A legeltetésnek nagy jelentősége van a takarmányozásban. Különösen a növendékáUatck fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges ez az állandó mozgást, nyújtó táplálékszerzés. A szabadban tartott jószágok sokkal edzettebbek, kevésbé fogékonyak a különböző betegségek iránt. Megyénk legelői azonban a több évtizedes gondozás, gyomirtás, trágyázás stb. hiánya miatt meglehetősen elhanyagolt állapotban vannak. Alacsony a fütermcs és sok a legeltetés szempontjából értéktelen íüfélcség. Ami van, a száraz nyári napok idején az is elsül. Utána csak tengődik a jószág a kiégett pusztaságon. A legeltetéssel Pedig sok-sok ezer mázsa szántóföldi takarmányt is megtakaríthatnánk. E kérdések sikeres megoldása érdekében tanácskoztak pár nappal ezelőtt Szolnokom megyénk legeltetési bizottsági elnökei és az állat- tenyésztő állomások vezetői. Arra az elhatározásra jutottak, hogy együttes erővel hamarosan megszüntethetik az eddigi hiányosságokat. Van erre példa éppen elég. Tiszában a termelési bizottság közreműködésével a községi legeltetési bizottság nyolcvan holdnyi legelőt .totál ló tr ágy ázott. Almási Pál arról számolt be, hogy a tur|icvei legeltetési bizottság idáig 80 holdnyi legelő istálló trágyázásáról és 420 held nitrogén-műtrágyázásáról gondoskodott Azonkívül egy 15 holdas rizstelepen, amely rizstermelésre már nem alkalmas, az apaállatok számára öntözéses lucernát termesztenek. Kisújszálláson 200 hold, Fegyver- neken 100 hold legelőt rendeztek be öntözésesre. Mezőtúron 1954-ben UO heklos új legelőt telepítettek. Az eredményelv mellett számos hiba tapasztalható. A pusztamonostori tanács a legelő közepén vályogvető gödröt akar ásatni ahelyett, hogy támogatnák a legeltetési bizottságot. Másutt a bizottságok nem keresik a kapcsolatot a helyi szervekkel. Szecsei Miklós törökszentmiklósi legeltetési bizottsági elnök, a mezőgazdaság kiváló dolgozója, a felszabadulási ünnep tiszteletére versenyre hívta a jelenlévőket az az alábbi feltételek szerint; 1. A legelő 20 százalékát február végéig istállótrágyázzak, 30 százalékát pedig nitrogén műtrágyával szórják meg. 2. Március 31-ig- a 750 holdas legelőt fákkal körülültetik, és 50 holdas szakaszokban facsemetéket ültetnek. Ezzel megvalósítják a szakaszos legelőfásítást. 3. Április 15-ig rendbchozzáik a kutakat, delelőhelyeket és gyetn- tülanítják a legelőt. 4. Szántóterületük 50 százalékát lucernával vetik be. A másik felében pedig abraktakármányt termesztenek, mellyel az apaállatok egészévi takarmány szükségletét biz- tcsítják. 5. Kellő számú . pásztort és bojtárt alkalmaznak, akiket a legeltetés megkezdéséig a szakemberek segítségével kioktatnak az állategészségügyi rendszabályokra. A jelenlévők e feltételeket elfogadták. A mezőtúri, turkevei, karcagi, kisújszállási és a többi sokszázholdas legelővel bíró bizottságok elnökei Ígéretet tettek, hogy ebben az esztendőben annyi takar- mánym.-agct termesztenek, amivel a saját és kisebb legeltetési bizottságok lucerna, vöröshere és fű- magszükségletót biztosítják. Idöiárás'elentés Várható időjárás csütörtök estig: Enyhe idő. felhöátvonulásokkal, többfeié kisebb esővel. Mérsékelt, helyenként élénkebb délkeleti-déli szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: északkeleten nulla- mínusz három, máshol kettő—öt. legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 7— 10 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható kö- zéphőmérséklet négy fok felett lesz. — iMTI). A Szolnoki Légierő SE labdarugóinak február havi edz^^-ferve A Szolnoki Légierő SE NB I.-es labdarúgói szorgalmasan készülnek a bajnoki idény kezdetére. — A játékosok jelenleg Balatonkenesén üdülnek már több mint egy hete. Itt készülnek a tavasz iidény küzdelmeire. Kolláth Ferenc edző részletes tervet készített, melyben a február 27-i idény-nyitóig több edzőmérkőzés szerepel. A február havi műsor a következő: II. hó 4-én: Fűzfőn, az ottani Szikrával; II. hó 9-én; Budapesten a Gyárépítőkkel. II. hó 13-án: Szolnokén a Magyar Népköztársasági Kupamérkőzés, Cscn.grád megye valamelyik együttesével; II. hó 18-án: Szolnokon a Szó. Kinizsivel; II. hó 20-án: Szolnokon, Magyar Népköz társasági Ku pamér kőzés; II. hó 23-án: Budapesten, edzőtárs még ismeretlen; II. hó 27-én: Szolnokon, bajnoki idény kezdete a Dorogi Bányásszal. A II. csapat mérkőzései: II. hó 4-én: Szolnokon, a Szó. Lckomctívval; II. hó 9-én: Szolnokon a Szó. Kinizsivel; II. hó 13-án: Szolnokon, a Jászberényi Vasassal; II. hó 18-án: Jászberényben, az ottani Vasassal; II. hó 20-án: Mezőtúron, az ottani Lokomotíwal; II. hó 23-án: Szolnokon, a Szó. Petőfivel; II. hó 27-én: bajnoki idény kezdete Szolnokon, a Dorogi Bányász II-vel. Legújabb Az OTSB labdarúgó osztálya február 1-én megtartott első napi tárgyalásán a Légierő S. E. vezetősége által benyújtott játékos-átigazolási kérelmeknek 50 százalékát hagyta jóvá. A tárgyalás tovább tart, az átigazolt játékosok neveit az átminősítések befejeztével közöljük. Az 1954. évi megyei II, osztályú labdarúgóbajnokság tapasztalatai MEGYÉNK LABDARUGÓSPORTJÁNAK mint tömegsportnak az állandó fej lesztését a minőség emelésének célját szolgálta a megyei TSB és a megyei társadalmi labdanigószö- vétség által szervezett megyei 11. osztályú labdarúgóbajnokság. A megyei I. o.-ban, a járási és városi bajnokságokban résztvevő sportkörök érezték annak szükségességét, hogy megyénk nagyszámú és fejlett játékkulturával rendelkező csapatának a fejlődése csak úgy biztosítható, ha az I. osztályból kimaradt együttesek részére közbeeső II. osztályú bajnokságot szerveznek. Ezért indította meg évekkel ezelőtt a megyei TSB, a járási és vó,rosi bajnokságokból kiemelt csapatok részére a kétcsoportos területi és végül 1954. évben az ugyancsak kétcsoportos megyei II. osztályú bajnokságot. Az ide beosztott együttesek, nagyjából meg is feleltek a várakozásnak. Azonban több sportkör megfeledkezett vállalt kötelezettségének teljesítéséről. A MAGASABB OSZTÁLYBAN való szereplés lehetőségének kettős célja volt. Az utánpótlás nevelése és a falusi tömegsport kiépítésének szem előtt tartása. Ehhez szorosan kapcsolódik a játékvezetői utánpótlás fejlesztése is. Többéves tapasztalat igazolta, hogy érdemes volt a bajnokság megszervezése, mert értékes csapat került felszínre. A II. osztály két csoportjából a megyei I. osztályba feljutott csapatok talán nem egészen úgy állták meg helyüket, amint azt elvártuk volna. Ennek az oka, hogy az utánpótlás még mindig nem szerezte meg azt a felkészültséget, mellyel a kemény küzdőszellemű I. osztályban megállhatták volna helyüket. Eredményt azonban mégis értünk el. Módszerünket más megyék is átvették. Uttörőmunkánk nyomán az OTSB az 1955. évi versenykiírás alapján a megyék részére javasolja a 11. osztályú bajnokság -megszervezését. EDDIGI TAPASZTALATAINK alapján tovább kell fejlesztem a munkát. Nem állhatunk meg a megkezdett úton. Megfontolás tárgyát képezi, hogy az egycsoportos, vagy kétcsoportos II. osztály szolgálná-e jobban a fejlődést? Kétségtelen, hogy az egycsoportos, 14-es létszámú bajnokság mellett (I. rész.) szól az érvek nagyrésze, mert ide csakis a jobb felkészültségű csapatok kerülnének be. A többiek pedig a járási és városi mezőnyöket erősítenék. Ez azonban, megyénk földrajzi helyzetének az utazási nehézségeknek figyelembevételével, nem igen valósítható meg. Ugyanis nem lehet számításon kívül hagyni a költségeket sem, hogy hu például a II. osztály résztvevőinek Tiszafüredtől Kunszentmár- tonig kel utazniok. AZ EREDMÉNYEK MELLETT rá kell mutatnunk az elmúlt év hibáira is, melyek a bajnokság útját kisérték. Elengedhetetlenül szükséges, hogy csak olyan együttesek jussanak be, melyek vállalt kötelezettségüknek eleget is tudnak tenni. Nem elég a bejutást kiharcolni, hanem igazolni kell annak jogosságát, hogy a csapat meg- , érett arra, hogy magasabb fokon szerepeljen. Minden sportkör vezetősége tegye komoly megfontolás tárgyává, hogy melyik bajnokságban induljon s csakis jófelkészültségű együttes vállalja az egy- vagy kétcsoportos II. osztályban való szereplést. Rá kell mutatni, hogy az elmúlt idényben sok helyen a klubsovinizmus ütötte fel a fejét; Sok csapat egy-cgy mérkőzésen történt gyengébb szereplése miatta közönség a vendégcsapaton vagy a kiküldött játékvezetőn igyekezett elégtételt venni. Ha az új idényben hasonló események zavarják meg a pályák rendjét, ez a szocialista sport célkitűzéseinek megvalósítását gátolja és alkalmas arra, hogy egy-egy község vagy város jóhírnevét lerontsa. (Folytatása következik.) Labdarúgó edzők 1955 évi első negyedévi MHK feladatai Elmúlt évi munkánk egyik fő hiányossága volt, bogy elhanyagoltuk MHK feladataink lelkiismeretes végrehajtását. Ez- évben ezen a téren döntő változást kell elérnünk. Első teendőnk a társadalmi munkások hálózatának jó kiépítése és tervszerű elosztása. Ügyeljünk arra, hogy ne egy emberre háruljon a munkák nagy része. E feladatok végrehajtásába kapcsolódjanak be a labdarúgó edzők is. Annál is inkább, mert az MHK próbázásokat szakosztályukban ők végzik és így a tervek teljesítéséért is felelősek. A Megyei TSB számoltassa be őket végzett munkájukról, felkészültségükről, mert a gyakorlati tények azt bizonyítják, hogy a sportoktatók nagyrészének hiányos az MHK felkészültsége. Labdarúgó edzőink ne csak a szakmai oktatásra fordítsanak gondot, hanem gondoljanak a reájuk bízott sportolók politikai nevelésére is. A nevelő munka elhanyagolásáért sok esetben a soortköri vezetők ;s felelősek, akik az edző munkáját nem segítik elő kellően, hanem csupán egy labdarúgómér- kőzés eredményén keresztül mérik le. Nem adják meg számára a lehetőséget, hogy nevelőig tevékenységét is kifejtse. Számtalan példa bizonyítja, hogy nem egy oktató szerződését felbontották évköz- ben az együttes gyengébb szereplése miatt, mely legtöbbször nem az edző hibájából adódott. Az MTSB védje meg őket az ilyen vezetőkkel szemben és akadályozza meg az indokolatlan szerződésbontásokat. Végezzenek edzőink széleskörű propagandamunkát is. Ismertessék játékosaik- kai az MHK jelentőségét,- —x V annak szabályait és köve- - telrnényeit. Igyekezzenek a jelentkezésekre mielőbb felhívni a sportolókat, mert már a kora! mezei futásokkal meg lehet alapozni az egészévi edzést. Biztosítsák a próbázás- hoz szükséges létesítményeket és technikái eszközöket. Ellenőrizzék, hogy az akadálypálya rendben van-e. A sportolók tanulmányozzák a kötelező és szabadon választható gyakorlatokat. A téli tornatermi edzés igen alkalmas ezek megtanulására. Nagy Tibor edző,. Kisújszállás. | A város í Kisújszálláson a többi sportágak mellett az ökölvívás is otthonra talált _______ | J jmMidetesJ (,oey a cirokszárládagyár vezetősége az edzési lehetőségek biztosítására átengedte kultúrtermét a szakosztály részére. Edzések a vívó és ökölvívó szakosztály részére összevonva minden hétfőn és szerdán este 6 órától vannak. A sportkör vezetősége kéri a város fiataljait, Pogy a fenti időben minél számosabban jelenjenek meg az edzéseken. Ibemutatón jó szereplésükkel tűntek ki a következők: Csizi István ' (Építők KTSZ), Bikki Károly (Táncsics tsz), Monoki Imre (Ady tsz), Túri István (Gépállomás) és Kiss Ferenc (Ládagyár),,, fiatalságának az ökölvívás iránti érdeklődése céljából' a városi mozi helyiségében matinéműsor keretében a Traktor SK fiatal ökölvívó gárdája nagyszabású bemutatót tartott. Az edző ismertette e sportág rövid történetét és nemzetközi fontosságát. Felszólította a fiatalokat, hogy vegyenek részt az ökölvívásban. A jelenlévők közül számosán csatlakozlak a bátrak sportjához. Az előadás után az ökölvívásban jártas öregebb versenyzők több bemutató mérkőzést tartottak egyidejű szabálymagyarázattal összekapcsolva. A SZEGÉNY BALÁZS Pestre telefonáltam és ahogy plhagyom a csinos kis falusi postahivatalt a kapu előtt Kalocsa Balázs régi katonacimborámra ismerek rá. Szakasztott, mint akkor, pedig ő is elhányta már a csikófogait. Nagy az öröm és faggatom, hogyan él. — Hót csak úgy szegényesen — hümmögi. — Jó csizmád van. — Hót az van éppen . .. — A gúnyád se valami nagyon szegényes — nézek végig rajta. — Nem a gúnya mutassa azt — szabadkozik Balázs, aztán megered a beszélgetés. Ebből értesülök, hogy a szőlő nem jól fizetett. Kezdte a fagy. megfogta köd, megverte jég, meglepte a filolcszéra, meg a lisztharmat, meg a pe- ronoszpóra, meg a szárazság, meg a sok eső, meg a hideg, meg a meleg, aztán ami maradt volna, azt leszedte a szarka, pusztították kóbor kutyák, lopták is, dibolták is, pergelt is, egyszóval tulajdonképpen termés egyáltalában nem volt. Bezzeg költség, az igen. A drága szőlőkaró, kötöző, meg a kékkő, meg a napszám, meg a többi. Aztán a szüret, hej, hogy az mennyit emésztett föl, pedig nem is volt érdemes, mert amennyi must- lett, azt nem hiiják semminek sem. Bezzeg a beszolgáltatás, meg a rettentő adó, egyszóval ajiaj. Ára meg nincs. No, hagyjuk. — Aztán most hova? — Ide a postára — és a kis takarékkönyvet mutatja. — Aha — gondolom — pénzt vesz ki a szegény Balázs, befoltozni a likakat. Hát olyanformán — azt mondja —, de nem annvira kivesz, mint inkább betesz. Mert- hogu eladta a bort (ami nem termett). Pár ezer forint,' szóra sem erdenjes. Nézema könyvet, hatezer benne. — Hallod, Balázs, nem vagy te olyan szegény. — Ä — azt mondja — nem a ze- nyim ez. — A feleségedé? — Nem. — A gyerekeké? — Ük szerezzenek majd csak maguk — mondja a Balázs. — Hát akkor ki az Isiencsudájáé? — Hát az ácsé, meg a kőművesé, meg a bólé, ahonnan a tégla gyün, meg a mész, meg az épületfa. — Miféle ács, miféle tégla. miféle épület fa? — kérdem. — Kinyögi régre, hogy új házat kell emelni a régi mellé, de csak azért, mert futja a telek, oszt mit csináljon a szegény ember, ha telke van. a ház meg régi rajta? Addig is rakosgatja be a pénzt, de hisz úgysem az övé az. Azóta is sajog a szivem, ahányszor csak eszembe jut a szegény Balázs. , APKOUIIWETESEK KERESÜNK megvételre betonáruk: kútgyfí- rük, kádak, vályúk, csövek, cementáruk és cementcserép gyártásához sablonokat, saj- tolókat, használt vagy új állapotban. — Ajánlatokat: A4ESZÖV Budapest, V., Deák Ferenc-u. 23. sz. alá kérünk. SZERVEZŐI gyakorlattal rendelkező, tárgyalóképes munkatársakat keresünk szolnoki, törökszentmiklósi, kunhegyesi és jászberényi telephellyel. írásbeli ajánlatot önéletrajzzal az Állami Biztosító szolnoki fiókjához kértijik. FÉRFIT anyagmozgatóként felvesz a szolnoki háziipari termelőszövetkezet. Szolnok, Kossuth Lajos-u. 27. sz. VARGA D. József, a Szigligeti Színház művésze bútorozott szobát keres qzonnal- ra. Kérjük a címeket a szervező irodába leadni. .. , TALALTAK a vasút körül 1 db kombinált szemüveget. Jogos tulajdonosa a kiadóhivatalban átveheti. (Irodaház, fsz. 3.) ázöLuaknicyyci NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapta Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DÁVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok, Irodaház. I. emelet Szerkesztőség: Telefon: 20-93, 23-20, 20-69 Kiadóhivatal: Szolnok. Irodaház, fsz. Telefon: 20-94 Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok, Malinovszki-u. 19 Felelős vezető: M; szaros Sándor