Szolnok Megyei Néplap, 1955. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-28 / 23. szám
SZOLNOKMEGYEI NÉPLAF 1955 JdSWiaí JÄHÍREK L&erforintos ruha? férfi és női kerékpár jutalom a postás dolgosók ssátnára A postás dolgozók hivatásuknál fogva is úgyszólván minden nap közvetlen kapcsolatban állnak a lakossággal. Mint kézbesítők, viszik a leveleket, az örömet keltő csomagokat. Istr érik őket körzetük lakói. Tőlük érdeklődnek a falu, a város legfrissebb hírei felől, hiszen legkorábban ők járják be az utcákat, tereket. De nemcsak szóban viszik a híreket, hanem rajtuk keresztül jut el az újság is az előfizetőkhöz. Postásaink lelkiismeretes munkája révén sokezer olvasóval bővült a Szolnokmegyei Néplap előfizetőinek tábora is. A kézbesítők, de egyéb postai dolgozók eddigi szorgalmát akaria a Néplap Szerkesztősége és a Kiadóhivatal részben Viszonozni, részben pedig megnövelni azzal, hogy vasárnapi számunkban pályázatot hirdetünk számukra, A pályázat olyan előfizetők szervezését tűzi ki feladatul, akik legalább három hónapig előfizetői lesznek a Szolnokmegyei Néplapnak. A postás-dolgozók — kézbesítők és egyéb beosztásúak egyaránt — munkájában nenv jelent nagy meg- terheltetést a pályázati feltételek teljesítése. A fáradság jutalma pedig nem marad el. Míg egyfelől a Néplap, a Megyei Párt-végrehajtó- bizottság és a Megyei Tanács lapja még több dolgozóhoz viszi ei új életünk mindennapi híreit s ad segítséget hivatalos szerveknek ás egyéneknek, — addig másfelől tötbezer forint értékben igen hasznos jutalomtárgyakat, (ezerforintos férfiöltönyt, férfi és női kerékpárt), jelentős pénzösszegeket kapnak az előfizetésgyüjtési verseny résztvevői. Középiskolások atlétikai sportja 1954-ben TISZAKÜRTÖN 230.000 forintos beruházással óvodát építettek. Megyénkben óvodai felszerelésre 238 ezer forintot fordított államunk. * KUNSZENTMÄRTONBAN általános iskolát adtak át a rendeltetésének, 112.000 for’ntba került. * — TÖRÖK SZENT MIKLÓSON 70.000, Tiszafüreden 80.000, Kun- tzentmártonban 100.000 forintot adott kormányzatunk diákotthon létesítésére és 207.000 forintot a megyei diákotthonok felszerelésére. SZOLNOKON a tél elején átadták a 269.000 forintos költséggel épült i. sz. Népboltot Február végére elkészül a Beloiannisz-úton a 2. sz. Népbiiffé. Erre 351.000 forintot fordítanak A karcagi Ven- rléglátóipari Vállalat 141.000 forin-, tot kapott a berendezési tárgyak és j gépek korszerűsítésére. Az elmúlt évben a középiskolákban elért atlétikai eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy jelentős fejlődés van e téren. Az — iskolák jó utánpótlást biztosítottak egész megyénk atlétikai sportja számára. Ezt igazolja az a körülmény is; hogy Tóth Béla országos diákbajnok, Csohány Pál magasugrásban országos bajnokságban második helyen végzett. Gerely csapatbajnokságban pedig országos viszonylatban iskolai vonalon a üszaföldvár! gimnázium együttese már második éve a bajnoki cím tulajdonosi. Ugyanezt igazolja, hogy a középiskolás atléták közül Pokornyi Györgyi 100 méteres síkfutásban, magasugrásban, távolugrásban, 4x100 méteres váltófutásban, Knskó Katalin 4x100 méteres váltóban, Csohány Pál magasugrásban, Gecse Árpád hármasugrásban, Bede Éva 400 és 800 méteres síkfutásban, Murdczi Mária 80 mé’.eres gátfutásban, Dobosi Klára súlylökésben, diszkosz- és gerelyvetésben, az elmúlt évben sok sikert aratott megyei felnőtt válogatott gerincét alkották. Ha a középiskolák testnevelői a jövőben is az elmúlt évihez hasonlóan szívügyüknek tekintik az iskolai testnevelésen belül az atlétika fejlesztését, akkor megyénk e sportágban az idén is bizonyára sok szép eredménnyel dicsekedhet majd és az iskolások soraiból bizonyára több tehetség kerül majd megyénk válogatottjába. A középiskolák testnevelői nagyobb gondot fordítsanak az asztalitenisz utánpótlás nevelésre SZOLNOKON, a Vágóhídon 98Í ezer forintba került a kuUurház mosdó, irodahelyiség építése és aJ ndvar kőburkolása, * — JANUÁR 29-SN, szombaton délután félhárom órai kezdettel szavalóverseny lesz a szolnoki négy középiskola között a Beloi- annisz-gimnázium rendezésében a gimnázium dísztermében. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. * A JÁSZBERÉNY! járás termelőszövetkezetei tavaly tavasszal 54f mázsa műtrágyát használtak fe1 'öldieik termőérejének fokozásán«, Ez év tavaszára eddig 1190 mázsái igényeltek. KÖZEL KÉTSZÁZÁN látogatják esténként a szépen berendezett rá- kóczffalval gazdakört, ahol a helyi népfront-bizottság ismeretterjesztő előadásokat rendez. S Mezőgazdasági Eszközöket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat értesíti a lakosságot, hogy lószerszám és iészerszámalkatrész szükségleteiket a helyi földművesszövetkezeti boltokon keresztül rendelhetik meg. Lőwrerszám díszes felvitelben is kapható. — Itt levágandó — Feladó lillSStlHlli Pontos címe m ■ ! i! s m ! Egyéb vélemények, javaslatok; <E*s a feűtdeméoyi be.Jföldre közönségei ként kériyiftnteaité« nélkül U fel lehre •dói. Aj esedékes dijakat a kézbesítés-. kor a címzett fizeti.) Őrleti válasznyomfatróny. Szolnokmegyei Néplap Szerkesztősége SZOLNOK Irodaház Évek óta figyelem városunk asztalitenisz sportjának fejlődését. Szomorúan tapasztalom, hogy az ifjúsági versenyzők nevelésével egyáltalán nem törődnek. Különösen áll ez a nők vonalán. Példa erre a vasárnap megrendezett városi bajnokság is, ahol a megszokott felnőtt versenyzőkön kívül egyetlen női asztaliteniszező nem indult. Ennek okát főleg az MTSK és a középiskolások testnevelőinek felületességében látom. Szeretném ha felvetésemre a Néplap hasábjain választ adnának arra, mi okozza városunk r.ői asztalitenisz sportjának hanyatlását? Az elmúlt évek folyamán egyik Ifjúsági versenyen szép számmal indultak az iskolák asztaliteniszezői, minden alkalmat megragadtak arra, hogy játszhassanak, versenyezhessenek. Mi az oka, hogy évek óta megállt ez a munka? Miért nem -en- deznek már évek óta az iskolák egymás közötti csapatversenyt? Miért van az, hogy városunk asztalitenisz sportjának, a leánygimnázium az utolsó három-négy évben mindössze egyetlen versenvzőt adott. Hogyan lehef az, hogy az 1955. évi városi asztalitenisz bajnokságon sem az MTSK, sem a közgazdasági technikum, de még a leánygimnázium sem nevezett senkit? Nem tudom, ha a íentemlített iskolákban közvéleménykutatást tartanánk, hány tanuló tudna feleletet adni a vasárnap meg-endezett verseny érdekében kifejtett ismertetésről. Talán az ll’ető testnevelők sem említették tanulóik előtt a versenyt? Pedig a diákok érdeklődnek e sportág iránt. Ezt bizonyítja, hogy a közgazda- sági technikum tornacsarnokában rendezett versenyt a diákotthonban lakó tanulók nagy érdeklődéssel szemlélték végig. Nem tudom, hol keressük a hibát, hiszen megyénk többi városa. Járása női versenyzőinek nagyrésze iskolai tanuló. Csupán Szolnokon nem kedvelik a leánytanulók az asztaliteniszt? Ugyanilyen baj van az úttörők vonalán Í3. Miért hagyta ki a városi TSB verseny- naptárából a városi úttörő verseny megrendezését? Miért nincs évek éta város! úttörőbajnokság? Ugyanakkor Kisuiszállá- son és a többi helyeken is meg tudják ezt rendezni. Az úttörőház Január hónapban rendezeti úgyan versenyt, de a városi, vagy megyei társadalmi szövetség minderről csak a „Január havi műsor”-ból szerzett tudomást. A mostani városi felnőtt versenyen nem egy csillogó szemű pajtást láttam, aki sóvárogva néz*e végig a játszmákat, ők szeretnének játszani. S miért nem engedik őket? Miért nincs úttörő megyei verseny? Hosszú oldalakon keresztül kérdezhetném a sok miért-et. Honnan vegye az utánpótlást városunk, ha nem fog’alkoz- tatják az úttörőket. Szere'ném, ha illetékesek megszív’e’nék az általam írottakat és válaszolnának rá, de nem csak levélben, hanem tettekkel is. HOCK IMRE a megyei társa -la’mi asztalitenisz szövetség elnöke. Ifibb új tornateremmel gazdagodnak Szolnok város Iskolái Az iskola! teßtneve’is színvonalának emerése érdekében a köze'multban cikksorozat je'ent meg a Nép- sportban és lapunk hasáb- 1 jaln. E cikkek főként a 1 " * i testnevelő tanár jó munkájára. az egyéni kezdeményezésekre hMák fel a figyelmet. Igyekeztek megmutatni az iskolai testnevelés megjavításának lehetőségét. A jó munkának egy másik Igen fontos előfeltétele az iskolák felszereléssel, tornateremmel való ellátása. Szolnok város Is ko’ál ban 1955-ben e téren jelentős fejlődés várható. Uj, modem 10x20 méteres tornaterem építését íejezik be az I. kerületi 8 tantermes és a Thököly-úti általános Iskolában. Helyreállítják a leánygimnázium tornatermét is. A Beíoiannisz-úti általános Isko’ában már e hónapban egy most létesített 14x7 méteres tornateremben tanítják a testnevelést. Az építkezések befejezése után városunk valamennyi középiskolában és 9 általános iskolája közül ötben egész éven át biztosítva lesz a rendszeres testedzés. Ezévben Szolnok város az építkezések befejezésével országos viszonyaiban tornatermekkel való ellátottság terén az elsők közé kerül. Bízunk abban, hogy ez a tény nemcsak az iskolai testnevelés, de városunk egész sportiának fejődésében Is jelentős előrehaladást eredményez. Közöliük a labdarúgó NB. I. tavaszi idényének sorsolásé! APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések díja 10 szóig; hétköznap 10.— forint, vasáx- és ünnepnap 20.— forint. Minden további szó hétköznap 1.— forint, vasár- és ünnepnap 2.— forint. VAS, edény, műszaki. Jármű és fiveg- porcelán cikkekben szakképzett eladókat ezonnalra lelveszünk Szolnoki Állami Aruhéz. VIZSGÁZÓIT fűtőt és hivatalsegédet keres S Leánydiákotthon. Szolnok, Belolan- nisz-u. 63. 50 q elsőosztályú hereszéna van eladó. Id;, G. Nagy Pál örményes. ONALLÚ építésvezetőt, technikust és mű- iczetót keresünk Miskolc, Füzesabony. Gyöngyös, Nógrádkövesd Szolnok, Kecskemét Kalocsa és Szeged környékén tévő mezőgazdasági építkezéseinkhez. Jelentkezni lehet: 2/1. Mezőgazdasági építőipari Vállalat Budapest, I„ Url-utca 64—66. II. emelet A SZOLNOKMEGYEI Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat szaksegédeket keres szerszámosztályra és egyéb szak- segéd! beosztásban részlegvezetőnek és minőségi áruitvevőnek.. 250-es CSEPEL motorkerékpár eladó. Mező- űri Dr, Kása Gyula, Kossutb-út 27 Szerkesztői üzenetek Tákos László törökszentmiklósi szabómestert, kérjük közölje velünk pontos címét, hogy levelére válaszolni tudjunk. Kovács József gyártmunkás szolnoki levélírónknak Is szól a fenti üzenet. 283.801 FORINT AZ ELMÚLT HÉT TOT Ó-főnyereménye! E héten ismét igen érdekes és változatos a Totó-szelvény műsora és ismét nagy nyeremények várhatók. TOTÚZZON! NYERHET! Az OTSB labdarugó-osztályán elkészítették az 1955. évi Nemzeti Bajnokság I. osztályának sorsolását. A sorsolás érdekessége, hogy a tavaszi idényben két alkalommal hétköznapokon — szerdán is lesz teljes bajnoki forduló. A tervek szerint a tavaszi forduló befejezése után még a hosz- szabb szünet előtt az őszi fordulóból (s lejátszanak két fordulót. A sorsolás a következő. (Elől a pályaválasztó csapatok.) Február 27: Bp. Vörös Lobogó—Dí. Vasas; Győri Vasas—Bp. Dózsa; Bp. Vasas —Vasas Izzó; Légierő—Dorog; Bp. Hon-% Véd—Salgótarjáni Bányász; Bp. Kinizsi- Csepeli Vasas; Pécsi Dózsa—Szombathely! Lokomotív. Előreláthatólag a Bp. Honvéd —Salgótarjáni Bányász mérkőzést február 26-án, szombaton játsszák le, a bajnokság ünnepélyes megnyitója után. Március 6: Szombathelví Lokomotív—Bp. Kinizsi; Csepel! Vasas—Bp. Honvéd; Salgótarjáni Bányász—Légierő; Dorogi Bányász—Bp. Vasas; Vasas Izzó—Győri Vasas; Bp. Dózsa—Bp. Vörös Lobogó; Dl. Vasas—Pécsi Dózsa. Március 13: Bp. Vörös Lobogó — Vasas Izzó; Győri Vasas—Dorogi Bányász; Bp. Vasas—Salgótarjáni Bányász; Légierő — Csepeli Vasas; Bp. Honvéd—Szombathelyi Lokomotív; Bp. Kinizsi—Pécsi Dózsa; Dl. Vasas—Bp. Dózsa. Március 20; Bp. Kinizsi—Dí. Vasit; Pécsi Dózsa—Bp. Honvéd; Szombathelyi Lokomotív— Légierő; Csepeli Vasas—Bp. Vasas: Salgótarjáni Bányász — Győri Vasas; Dorogi Bánvász—Bp. Vörös Lobogó; Vasas Izzó—Bp Dózsa. Március 23: Bp. Vörös Lobogó—Gvőr! Vasas;Csepeli Vasas—Pécsi Dózsa, Sajtárján! Bányász—Bp. Kinizsi; Dorog! Bányász—Bp. Honvéd; Vasas Izzó—Légierő; Bp. Dózsa—Bp. Vasas; Di. Vasas—Szombathelyi Lokomotív. Március 27: Bp. Vörös Lobogó — Salgótarjáni Bányász; Győri Vasas — Csepeli Vasas; Bp. Vasas—Szombathelyi Lokomotív; Légierő — Pécsi Dózsa; Bp. Honvéd— Bp. Kinizsi; Bp. Dózsa—Dorogi Bányász; Di. Vasas—Vasas Izzó. Március 30; Győri Vasas — Di. Vasas, Bp. Vasas—Bp. Vörös Lobogó; Légierő— Bp. Dózsa; Bp. Honvéd—Vasas Izzó; Bp. Kinizsi—Dorogi Bányász; Pécsi Dózsa— Salgótajáni Bányász, Szombathelyi Lokomotív—Csepeli Vasas. Április 3: Bp. Honvéd—Di. Vasas; Bp. Kinizsi—Légierő; Pécsi Dózsa—Bp. Vasas; Szombathelyi Lokomotív — Győri Vasas; Csepeli Vasas—Bp. Vörös Lobogó; Salgótarjáni Bányász—Bp. Dózsa; Dorogi Bányász-Vasas Izzó. April!® 17: Bp. Vörös Lobogó—Szombat- helyi Lokomotív; Győri Vasas-Pécsi Dózsa; Bp. Vasas—Bp. Kinizsi; Légierő—Bp. Honvéd; Vasas Izzó — Salgótarjáni Bányász; Bp. Dózsa—Csepeli Vasas; Dí. Vasas—Dorogi Bányász. Má;us 1: Lég erő—Dl. Vasas; Bp. Honvéd—Bp. Vasas; Bp. Kinizsi—Győri Vasas; Pécsi Dózsa — Bp. Vörös Lobogó; Szombathelyi Lokomotív — Bp. Dózsa; Csepeli Vasas—Vasas Izzó; Salgótarjáni Bányász —Dorogi Bányász. Május 22: Bp. Vörös Lobogó—Bp. Kinizsi; Győri Vasas—Bp. Hopvéd; Bp. Vasas —Légierő; Dologi Bányász—Csepeli Vasas; Vasas Izzó—Szombathelyi Lokomotív; Bp. Dózsa—Pécsi Dózsa; Di. Vasas—Salgótarjáni Bányász Májú« 29: Bp. Vasas-Di. Vasat; Lég!- erő—Győri Vasas; Bp. Honvéd—Bp. Vörös Lobogó; Bp. Kinizsi—Bp Dózsa; Pécs! Dózsa—Vasas Izzó; Szombathelyi Lokomotív—Dorogi Bányász; Csepeli Vasas—Salgótarjáni Bánvász. Június 12; Bp. Vörös Lobogó - Légierő; Győri Vasas—Bp. Vasas; Salgótarjáni Bá- nvász — Szombathelyi Lokomotív; Dorogi Bányász—Pécsi Dózsa; Vasas Izzó — Bp. Kinizsi; Bp Dózsa—Bp. Honvéd; Dl. Vasas-Csepeli Vasas. Május 1-es és 22-e között azért nem rendeznek idehaza fordulót. mert a magyar válogatott az északi országokban játszik több mérkőzést ebben az időszakban. védekezést (amire hajlamosak) és megszokott sok helycserés támadójátékukat alkalmazzák, Szolnok megve kisarányú győzelemmel hagyhatja majd el a játékteret. A csapat teremhiány miatt szabadtéri ^ edezésekkel készül a vasárnapi találkozóra. A heti kétszeri edzésen mezei futás, torna, technikai és taktikai gyakorlatok, valamint szórakoztató labdajátékok vannak műsorán. Vasárnap a következő keret utazik Gyulára a válogatott találkozóra: Kapusok: Varga, Nagy (Martfűi VL) — védőjátékosok: Szöllősi, L. Tóth. Fazekas, Bencsik, A. Kovács és Szőke (Martfűi VL). csatárok: Kundolf. Kesiár, Fodor (Martfűi VL), Schwfngula B. (Kunszentmárton). A csapatot csak közvetlenül n mérkőzés előtt jelöli ki Ruják Endre edző. A DAVIS-KUPA idei mérkőzéseit Január 25-én sorsolták ki New-Yorkban. Az Európai zóna versenyében 24 ország nevezett, ezek közül nyolcat kiemeltek. A nyolc ország — köztük Magyarország — csapata játék nélkül jut a második fordulóba. Az alábbiakban közöljük az 1954. évi középiskola» atlétikai csúcseredményeket. Az iskolák közül az elmúlt évben női versenyben a jászapáti gimnázium hat, a szolnoki leánygimnázium négy, a tiszaíöldvári gimnázium kettő, a szolnoki közgazdasági technikum kettő, a törökszentmiklósi gimnázium, a szolnoki gépipari technikum és a jászberényi tanítóképző egy-egy csúcsot ért el. Fiúversenyben a kisújszállási gimnázium tíz, a mezőtúri mezőgazdasági technikum hét, a jászberényi gimnázium három, a tiszaíöldvári gimnázium három, a szolnoki Beloiannisz gimnázium és a Jászapáti gimnázium egy-egy atlétikai rekordot ért el. Egyénileg az »skolák tanulói közüf a következők az elmultévi atlétikai csúcstartók: FÉRFIAK: 100 méteres síkfutás: fi mp, Tóth Béla Mezőtúr, Mezőgazdasági Technikum. 200 méteres síkfutás: 22.9 mp, Tóth Béla Mezőtúr, Mezőgazdasági Technikum. 400 méteres síkfutás: 52.3 mp, Tóth Bé»a Mezőtúr, Mezőgazdasági Technikum. f^800«ttlé,cres síkfutás: 2:12 mp, Szurcsik József Mezőtúr, Mezőgazdasági Technikum; 1000 méteres síkfutás: 2:52 mp, Szur- csik József Mezőtúr, Mg. Technikum; 1500 méteres síkfutás: 4:25.3 mp, Borhy Kárólv Kisújszállás, Gimnázium; 3000 méteres sík- futásc 9:55 mp. Kovács Sándor Mezőtúr Mg. Technikum: 4x100 méteres váltófűtés: 46.9 mp, a Klsujszál ásl Gimnázium csapata; 4x400 méteres váltófutás: 3:51,4 mp a Szolnoki Gimnázium csapata; 4x1000 méteres váJtófutás: 11:55 mp, a Kteu'szállási Gimnázium csapata; 3000 méteres gyalog- las: 14:49 mp; Bagí Gábor Mezőtúr. Mg. Technikum: 110 méteres <rátfutá*; 18 mp Tölgyesi Elemér Kisújszállás, Gimnázium. Magasugrás: 173 cm, Csohány Pá* Jászberényi Gimnázium. Távolugrás: 63! cm s«*l Attila K’sulszállás, Gimnázium. - Hatmasum-as: 13.05 m. Gecse Árpád. Jászberényi Gimnázium. Rúducrrás: 270 cm VmnJSm?m, Szabó János Kisújszállás, Gimnázium. D’szkonzve'és* * 34 Siim K^nSV"WtT Tl*zl,í*dvAr. Glmn.f ztum. Ka'apácsvetés: 30.60 m, Csl'Iaz VII- mos Tisza öldvár Gimnázium. Távolugrás 8trts csapatban: 564 Cm. Kisújszállás. Gtm- náztuni Gerelyvetés: ötüs csapat: 36.19 cm.'. G‘m"<ztiim. Ptszknazvetés: Csapat: 27:S7 cm, Kistíjsz4’!ás, Gimnázium. Gerelyvetés: ötös csapat: 36 18 cm, Jászapáti Gimnázium. A leányok eredményeit kivetkező számunkban közöljük. A Műkorcsolyázó Európa- Bajnokság hírei Budapest Főváros Tanácsának fogadása tel£áre°rCS°yíZÓ EB felvevőinek tiszPongrácz Kálmán Budapest Főváros Ta- végrehajtóbizottságínak elnöke a műkorcsolyázó EB résztvevőinek tiszte- tére szerdán este fogadást adott a tanács- háza fogadóte-mében. Megjelentek: Hegyi Gyula az OTSB elnöke, Budapest Főváros Tanacsa végrehaltóWzottságának tagja! a külügyminisztérium több felelős munka- tarsa.es a magvar sportélet számos vezető személyisége. Ott volt a fogadáson dr cK<?h. vájc) a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) elnöke, valamint a szövetség Budapesten tartózkodó képviselőt, az EB-n résztvevő külföldi és magyar versenyzők és vezetők. Megkezdődtek Szolnok váró* 1855. évi egyéni sakkbajnokságának küzdelmei Január !8-án 48 résztvevővel megkezdődik aí -. j55,' eY‘ Yárosi e2yéni sakkbajnokság küzde met. A verseny három 16-os csoportba körmérkőzés formájában kerül Líö"« íafra' egyes csoportokból az első őt helyezett kerül a döntőbe. . A V'rs5n7 mérkőzéseit minden kedden M ,?ént'k?" -e.5te fel hét órai kezdettel a Malmovszkl-ut, József Attila kulturotthon- Ie- Csütörtökön pedig a függőjátszmákra kerül sor. A társadalmi sakkszövetség a mérkőzésekre érdeklődőket is szívesen lát. Röplabda villánitorna Tolt Kisújszálláson Január 23-án a kisújszállási VTSB ren- dezésében az általános iskola tornatermében röplabda villámtornát bonyolítottak le A versenyen ot csapat vett részt és az s"ae,akú!tatn 3 kÖVetkeZÖ he'yeiési !. Szolnoki Lokomotív csapata 226: 68 2. Kisújszállás! Gimnázium 153:130 3. Kisújszállási Petőfi i^Ug 4. Kisújszállás! MTH 90:174 5. Kisújszállási Traktor 90:177 fl tfszo'Urodl járási TSB január 23-án rendezte meg a Járási 1855, ávl egyéni felnőtt asztalitenisz bajnokságot Tiszafüreden vasárnap a VTSB rendezésében került lebonyolftásra a Járás ezévi egyént felnőtt asztalitenisz bajnoksága. Säjnalätos körülmény, bogy a sportkörök a nők között egyáltalán nem végeztek semmi szervező munkát. Ennek tudható be. hogy csak egy nő! versenyző adta be nevezései. A Jövőben a sportkörök vezetői tordusanak az eddiginél nagyobb gondot a nőknek az asztalitenisz sportba való bevonására. A verseny részletes eredményei: Felnőtt !**> eFé"i:, >• Fecske László tiszaderzsi ct?K,o 2- M,akó Menyhért tiszafüredi Petőfi 3. Farkas Ödön tíszaszentimrei Traktor SK, 4. Végh József tiszafüredi Petőfi oK. Férfi páros: 1. Makó-Fecske tiszafüredi Petőfi, 2. Monori — Bíró tisz-aszentimrei Traktor SK, 3. Végh—Horváth tiszafüredi Petőfi SK. Jzű/fwkntetp/u NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tana:, v lapia Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DAVID FERENC • Szerkesztőség: Szolnok. Irodaház, I. emelet Szerkesztőség: Telefon: 20—93, 23—20, 20—60 Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fs*. Telefon: 20—8i Szolnok) Nyomdaipari Vállalat Szolnok, Mallnovszkl-u. 19 Felelős vezető: Mészáros Sándtn Szolnok—Csongrád megyék közötti válogatott teremkézilabda mérkőzés lesz vasárnap Gyulán Kézilabda körökben élénk érdeklődés nyilvánul meg a vasárnap Gyulán megrendezésre kerülő Szolnok megye — Békés megye férfi teremkézilabda mérkőzés iránt. A két válogatott csapat első ízben találkozik egymással teremkézPabda mérkőzésen. Meg kell állapítani, hogy a találkozó kimenetele teljesen nyílt. Megyénk színeit a Martfűi Vörös Lobogó együttese képviseli egy kunszentmártoni játékossal kiegészítve, mert a Szolnoki Lokomotív kézilabdásai ,,Lokomotív Kupa” mérkőzésük miatt nem állnak a válogatott rendelkezésére. Kétségtelen, hogy néhány jóképességü Lokomotív játékossal kiegészítve a martfűiek nagyobb átütő erőt képviselhetnének, igaz ebben az esetben egy jól összeszokott csapat megbolygatá- sával Is számolni kellene. Ugyanez a megállapítás érvényes a Békés megyeiekre is. akik szintén ezen okok miatt nélkülözik vasutas játékosaikat. Figyelembe véve azt a körülményt, hogy a három megye most folyó bajnokságában a martfűiek sorra győzték le a legjobb békési és csongrádmegyei csapatokat, — pontveszteség nélkül állnak az első helyen, megnöveli csapatuk esélyeit,. Ha játékosaink nem hanvacmliak el » íervsven't