Szolnok Megyei Néplap, 1954. november (6. évfolyam, 259-282. szám)

1954-11-24 / 278. szám

Erősítsd a nép hatalmát! Szavazz a Népfront jelöltjeire!

A jászberényi Aprítógépgyár öt legjobb dolgozója

a jelöltek névsorán

Űi iskola énül Jászszentandráson

Nagy, népes üzem a Jászberényi Aprítógépgyár, de Őket, a jelölteket mindenki ismeri. Nemcsak a hangosbemondó, vagy a gyári versenytábla beszél róluk már régóta. Legtöbbjüket együtt ismerték meg a gyárral, ötéves tervünk új hajtásával. Az üzemmel együtt nőttek, erősödtek tekintélyben és tiszteletben, méltók lettek a lakosság bizalmára.

Nevük most ott áll a jelöltek listáján, s ha megválasztják őket méltán képviselik a munkásosztályt az újjászülető tanácsokban.

tanácsban kell megválasztása után a munkás-ifjúságot képviselni, harcosan kiállni érdekeik védelméért, támogatni a tanácsot, az ifjúság nevelésében végzett munkájában.

Parádi Eszter maga is fiatal, s az üzemi DISZ szervezetben eddig végzett munkája bizonyíték arra, hogy jól megállja majd helyét. Bátran adhatják rájuk szavazatukat a város fiataljai.

Zaják József

Egyszerű munkásember, csak- olyan, mint a többi esztergályos, marós, furós a forgácsolóműhely hosszú gépsorán. Igaz, lassan három hónapja már, hogy megvált gépétől. Azóta csak akkor dolgozik újra a gépen, ha valamit megmutat az ipari tanulóknak, mert szeptember óta ő neveli jó szakemberekké, politikailag is képzett munkásokká a leendő vasas nemzedéket.

Nem gyengekezíí ember, de azért szeretik tanítványai. Ő is szívesen foglalkozik velük s napról napra mélyebben beavatja őket a gépgyártás mesterségébe. Zaják elvtárs a legjobb szakemberek közül való, ezért esett rá a választás szeptemberben, mint tanulóoktatóra. Kiváló szakember, bátor, harcos munkás, aki sose nyugszik meg a változtat- hatatlanban; ezért jelölték a választói nagygyűlésen a megyei tanács tagjai közé.

| Székely Albert

Az üzem legjobb gyalusa, példája a magas szakmai színvona. Ion álló szakmunkásnak. A ta- nácsváiasztások tiszteletére 177 százalékra emelte átlagteljesítményét.

Székely elvtárs nemcsak kiváló szakmunkás, hanem kiváló ember is. Mint az üzemi társadalombiztosítási tanács tagja a legszebb, a legnagyobb emberséget kívánó társadalmi munkát végzi. Erről azok tudnának legjobban beszélni az üzem dolgozói közül, akiknek elintézte ügyeit, segített betegségükben családi problémájuk megoldásánál. Most, mint a népfront-bizottság tagja, még több ember gondjában, problémájában akar osztozni s úgy ahogy eddig, barátain segíteni.

Parádi Eszter |

Az Aprítógépgyár fiatal esztergályosa nagy feladatot kapott jelölésével. A jászberényi városi

Radiis Béta

Az Aprítógépgyár gépésztechnikusa, városi tanácstagjelölt. Fiatal ember még, lelkesen végzi szakmai s társadalmi munkáját egyaránt. Mint az üzemi DISZ vezetőség tagja sokat tett a fiatalok érdekében, neve ismertté vált a gyárban s mind jobban megismerik a városban is.

A jászberényi lakosok azt várják, tőle, a fiatal értelmiségAz Aprítógépgyárban lelkesen készülnek a választásokra. Sokan vannak az üzemben olyanok, akik komoly munkát kaptak a választások lebonyolítása körül: választási bizottsági tagok, szavazatszedő bizottsági tagok, elnökök kerülnek ki soraikból s mindenki arra készül, hogv tűdétől, hogy aktív tagja legyen az újjáválasztott tanácsnak s mindenben megfelejen megbízatásának.

Gróf Károly

Az Aprítógépgyár igazgatója népszerű ember a városban. Hosszú időn át ezernyi akadály- lyal és nehézséggel küzdve ve- zeti a gyárat a tervek teljesítéséhez. Nagy érdeme van abban, hogy a nagy jászsági városban, — melyben azelőtt semmiféle gyáripar nem talált otthonra — meghonosodott a gépgyártás, s külföldön is elismert útépítő, törő és téglagyári berendezéseket gyártanak.

Gróf elvtársat a városi tanácsba jelölték s a dolgozók azt várják tőle, ott is olyan kemény kézzel, harcosan álljon ki a közösség érdekeiért, mint az üzemben.

I

sa legjavával célhozvigye a tanácsválasztások ügyét.

A pártszervezet népnevelői is harcolnak a választások sikeréért. Öt 18 főből álló népnevelőcsoport beszélget a dolgozókkal. Az Aprítógépgyár választási instruktorai a városban és a tanyavilágban segítik, ellenőrzik a választási körzetek munkáját.

.1 jászszentandrási tanács munkájának eredményeképpen új iskolát épít tettek a községben. — Képünk akkor készült, amikor október folya-s mán a tetőszerkezet ácsolását végezték.

DEBRECENI RÓZA mérvéi fanácsta^-^fiH

uazánkban a nők és a fiatalok a népgazdaság minden ágában elfoglalták az őket megillető helyet. Debreczeni Róza zootechnikus a kétpói Szabadság tsz-ben dolgozik. Munkáját a szövetkezeti tagok hasznára nagy szeretettel és sok gonddal végzi. Államunk, jó munkája elismeréseként kormánykitüntetésben részesítette. A dolgozók bizalmából a fiatal zootechniknst most megyei tanácstagnak jelölték.

Télbe fordult, az idő. Ez az idő a

jóízű tanyázgatások ideje. Akad ugyan minden ház körül a jószág mellett munka, de korán sötétedik és ilyenkor esténként Tiszagyendán is sok történetet hallani.

Itt van mindjárt Apostol Imre bácsi érdekes esete. — Az idős gazdálkodó már esztendők óta nagy bajban volt az evéssel, mert kihullottak a fogai. Az itókát is állítólag azért szerette meg a kelleténél jobban, mert a bort nem kell rágni. Apostol gazda azután most tavasszal elhatározta, új fogsort csináltat. Ügy is történt.

Pontosan senki sem tudja, hogyan és mikor került haza a szövetkezet vendéglőjéből. A műfogsor mindenesetre eltűnt. „Valami rossz műanyagból készíthették és az ital széjjel áztatta“ — így vigasztalta másnap reggel feleségét és rragát is az idős gazda.

Van olyan tréfáskedvű ember, aki váltig állítja, hogy Apostol gazda még mindig jobban járt. mint akik a megboldogult Csuz János kovácsmester gyógymódját vették igénybe. Csuz János maga készítette szerszámaival úgy elintézte a fájós fogakat, nrint annak a rendje. Tiszagyenda régi urai nagyon keveset törődtek az ilyen „kicsiségekkel.“ A villanyt is csak négy helyre, mégpedig saját portájukra vezettették be. Persze, azóta már szinte minden házban villany ég. De jó, de nagyszerű Tiszagyendán is látni a fényt, hallgatni a vidám történeteket, beszélgetni az emberekkel. Érezni tíz esztendő nagyszerű változását. Ezt nemcsak a földművesszövetkezeti boltok áruforgalmának növekedése, a termelőszövetkezet eredményes gazdálkodása, hanem az élet ezernyi

mozzanata mutatja. Aki visszaemlékszik a régi világra és akinek eszébe jut, hogy a községháza urai előtt csak födetlen fővel, „hapták- ban“ állhatott a paraszt ember, vagy akit a főjegyző kikergetett az rcdájából, mert nem a méltóságos, hanem csak a tekintetes titulust használta, annak rr.ég tíz év múlva is valami furcsa melegség járja át a szívét, amikor az újfajta igazi emberséget látja.

Sasívet melegítő szép látvány fogadott engem is kedden délben a tiszagyendai tanácsházán. Ott ismerkedtem rr.eg Négyesi Mátyás 17 holdas gazdálkodóval. A mező- gazdasági előadó szobájában ült. Nagy nyugalommal szívta a cigarettáját, valami igazolásra várt, miit az előadó akkor petyegtetett egy viharvert írógépen. Négyesi Mátyás kedélyesen beszélgetett. Elmondotta, hogy örömre, vígasságra készülnek. Lakodalom lesz szon> baton a Négyesi portán. Ez is olyan esemény, amit csak ilyenkor, tél- időiben csinálhatnak, mert most már ráér a gazdaember. Számára jelenleg az a legfontosabb: minél tisztességesebben kiházasítsa egyik legény fiát. — Én, legénykorom- ban csak nevezetesebb ünnepeken rr ehettem szórakozni. Fiaim már eljárhatnak minden vasárnap. Telik rá. Vőlegény fiamnak egy hízott disznót adok ajándékba. A fiatalok könnyebben kezdik az életet.“

A* idevaló emberek valamikor mind cselédsorban éltek. A 2000 lelket számláló községben mindössze egyetlen választópolgár lakott, valami Dékány nevezetű ember. A többiek hol ezért, hol azért, de nem voltak jogosultak választásra. Leg- többnyire az iskolaképzettség hiánya miatt. Az urak persze nem is nagyon törekedtek arra, hogy meglegyen a választáshoz szükséges iskolai bizonyítvány.

Vannak olyan emberek, akiknek csendesebb a természete, mások beszédesebbek, egyik vígkedélyűbb, a másik jobban magánakvaló. S ezeket az embereket, a falu örömét, gondját, baját, a 'régi vidám történeteket Fuder István bácsi mind-mind ismeri. Tudja, hol lesz keresztelő, hol tartanak lakodalmat, egyszóval ki, hogyan él.

Fnder István bácsit ismeri mindenki. Tudják róla, milyen ember. Bizalommal, szívesen fordulnak hozzá tanácsért, felvilágosításért. Hadházi Károlynak nemrégen rosz- szul állapították meg az adóját. Bement egyszer-kétszer a tanácsházára, ott az adóügyi megbízottnak elmondta panaszát, de nem sok változás történt. Meggondolta magát, felkereste Fuder gazdatársát. „Én nem járkálok már sehová, magától kérek felvilágosítást, mit csináljak az adóügyemmel. Többet követelnek, mint amennyi járna**

— mondta Fuder bácsinak. Meg- hányták-vetették a dolgot, s Fuder István megígérte, majd ő kézbeveszi ezt a dolgot. Másnap már el is intézte. Ilyen ember hát Fuder István. A szomszédok, az ismerősök csak István bácsinak szólítják. A tanácstagjelölő gyűlésen pedig őt választották meg egyik jelöltnek.

. István bácsi mindenkit ismer s községben. Örömben, bánatban osztozni tud. Megérdemli a bizalmat**

— mondták a választópolgárok.

Szekulity Péter

í

»

lyilk kútnak jó vize van, azt kétórányiról is felkeresik s azt kánikulában éjszaka villával őrzi a gazdája, hogy regeelre ki ne me- rigessék.

Eligazítottak egy ilyen áldott kúthoz, engedőimet kértem a gaz- dától, adta is jó szívvel, maga merítette meg a vödröt. S csak amikor kimulattam magam, akkor kérdezte meg tőlem:

— Tán az úr is abban a járatban van?

— Mi járatban?

—> Hogy követ akar lenni-:

— Nem — mondom —• az nem nékem való mesterség.

— Kár — mondta a gazda, de nagyon szívből.

— Miért kár? — lepődtem meg.

—i Mert kiegyesülhettünk volna.

—* Nem értem.

*— Pedig én nyomon beszélek, hallja. Azt határoztuk itten a szomszédokkal, hogy egy kiló sóért, meg egy liter petróleumért adjuk a szavazatot.

pusztai boltba is bevetődtem. Ütszéli tanyának a végéből van elkerítve, akkora, mint egy városi sifonér. Egy bekötöttfejű, mezítlábas parasztasszony ül a küszöbön, meg egy nagy fehér kuvasz. Nem a kutya mordul rám, hanem az asszony. Valami vándorlónak néz.

i— Mit akar itten?

«— Szivart szeretnék venni — de már akkor elő is veszem a pénztárcámat. Hadd lássa a jó asszony,

hogy igaz úton járok

Fölugrik és mutatni kezd a pulton, amelyen meglátszik, hogy valaha asztal gyanánt szolgált, smint ilyen, boldogvilágbeli disznóibonco- lások nyomait viseli magán.

.— Portorikó van, meg cigarellosz.

—• A portorikót kérem. — Nézzem, mennyi van. — Adja ide mind, lelkem.

eszámoltam neki öt pengő valahány fillért. Úgy nézzet rám, ahogy az angyalokra nézhettek valamikor, mikor még gyakoribb volt a közlekedés ég és föld között.

— Mikor csinált ekkora üzletet ■— mosolyogtam rá.

— Husvétia — mosolygott vissza. De megint csak elfelhősödött az arca. — Még ezen a héten csak a kortesek nyitottak rám ajtót. Pedig látja, van itt minden. Nem vesz még valamit? Édesfa, szentjánoske. nyár, csokoládé, ostya, díszgomb — olvasta a fiókok felírását.

Csodálatos díszgombok voltak, bronzpléhből, akkorák, mint a régi négykrajcáros és a közepükön üvegrózsa csillogott. Gyerekkoromban hordtak ilyent a kabátjukon az úriasszonyok, de csak a nagyon öregek.

Most már egészen megnyílt a fő- nötonő szíve. Leültetett egy gálicos ládára s kéretlenül szolgáltatta a statisztikai adatokat a pusztai kereskedelemről. Két év alatt háromnegyed kiló kávét adott el. Fehér cukrot eladott tizenkét kilót, de a múlt esztendőben, az idén csak hármat,

Hát mit vesznek mostanában

a népek?

—- Sót, petróleumot, gyufát,

—• Meg dohányt, ugye?

— Dehogy, azt nem. Mostanában már nem. Krumplilevélből csinálják a dohányt. Az uram is.

•— Ura is van magának?

— Hát hogyne, ö vezeti a kon- tódkönyvet.

— Az is van?

— Csakis az van. Nem bírnak az emberek készpénzzel fizetni. Hitelbe veszik a sót, petróleumot, a gyufát. Majd aratás után fizetnek búzában.

Olyan bizalommal volt hozzám, hogy meg is mutatta a kontósköny- vet. Sok benne az adós, de a kontó kevés. A legnagyobb összeg 12 pengő 46 fillér. De ez annyi tételnek a végösszege, hogy két oldal van velük teleruházva. Só meg gyufa skatulyánként. Ebben az esztendőben január 3 óta.

Ez nagygazda, kénem — magyarázta a boltosné. — Vízkeresztkor, mikor disznót adott el, 28 pengő multévi tartozást fizetett ki. Mondja is mindig az uram, hogyha tíz ilyen volna, a fejünk se fájna.

— Az ám, ni — kérdezem — hol az ura? Derék ember lehet, szeretnék vele beszélni.

, (1 ajnálkozva csóválta meg a fe- W' Jét.

— Tegnap kellett volna gyónni, tudja, mert most már eligérkeztünk.

— Kinek, jó asszony?

— Nem is tudom én a nevit, valami pesti lehet, valami Bicegi, vagy Pecegd vagy mi a csuda. Az

este halt meg az uramnak a tesvér- nénje, itt lakott velünk, de mán reggel is látszott rajta, hogy az utolsóban van. Osztán, hogy éppen akkor járt itt a kortes, az uram megegyezett vele arra az esetre, ha halomás talál történni.

— Miben egyeztek meg — kérdeztem hüledczv— Hogy ha a kortes megcsináltatja a koporsót, akkor az uram rá szavaz arra a pesti izére. Az este meg is történt a halomás, ezt ment be az uram megjelenteni.

Nagyon elégedetten mondta ezt, látszott rajta, hogy ezt még jobb üzletnek tartja, mint amit velem csinált.

— Azt mondja az uram, sokkal biztosabb ez, mint a készpénz — magyarázta, amikor elkezeltem tő- le- 1 A múltkor is, nem tudom, hátáyban volt a választás, nagyon megjárta a készpénzzel az unokatestvérem, itt a harmadik dűlőben, tán hallotta is hírét, mert még nóta is van róla. Harminc pengőt kapott a szavazatáért, mert nagyon rátarti ember az, csizmadiamesterséget is tud, de nem igen uzoválja, mert nem vesz már új csizmát senki. Hát elég az hozzá, hogy harminc pengőt kapott, de a választás után muszáj volt neki visszafizetni, mert máskép tán be is csukták volna. De a koporsót, azt hiszem, csak mégse szedik ki a föld alul. akármilyen huncut ez a világi nép.

(1931)

Örömben, bánatban osztozik velünk