Szolnok Megyei Néplap, 1954. szeptember (6. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-14 / 217. szám

1954 szeptember 14. SZOLNOK MEGY El NÉPLAP n TERMELteYSfC FOKOZfiSÜÉRT, BZ ÖNKÖLTSÉG CSÖKKENTÉSÉRT i Uj módszerek alkalma sásával koséi félmillió forintos megtakarításra számítanak a Járműjavítóban A szolnoki Járműjavítóban eredményesen dolgoznak a párt- kongresszus határozatainak meg­valósításáért. Az őszi forgalom nagy munkájához igyekeznek mi­nél több jól kijavított mozdonyt és teherkocsit adni, hogy mielőbb valóraváljék a háromnapos kocsi- forduló. Az üzem termelékenységének növelése mellett mind nagyobb goindot fordítanak az észszerű, gazdaságos munkára s a napokban, a takarékosságért indult harc je­lentős állomásához érkeztek: a bu­dapesti Landler Jenő Járműjavító Vállalat dolgozóinak kezdeménye­zése nyomán intézkedéseket tettek a futópróbák elhagyására. Ezt a látszólag egyszerű elhatá­rozást hosszas műszaki kísérletek és számítások előzték meg. Eddig ugyanis a gyakorlat az volt, hogy a kijavított kocsikat hosszú futópró­bának vetették alá. Egy futópróbá­hoz hat és féltonna szenet használ­tak fel s hét-tíz órán át utazó, mozdony és forgalmi személy ide­jét kellett igényibevenni. Emelle+t késleltette a kocsik átadását, meg­hosszabbította a javítások idejét. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy ez a munka, a futó- próbáztatás felesleges terhet jelent népgazdaságunknak s a Járműja­vító Vállalatnak. A kijavított ko­csik ugyanis nagyrészt megálltak a próbát, mert az üzem dolgozói, jó­minőségű, felelősségteljes munkát •végeztek. rn A tüzetes, lelkiismeretes mi­nőségi vizsga feleslegessé teszi a futópróbát s a szolnoki Járműja­vító azok közé a vállalatok közé tartozik, amelyek elhagyhatják. Gazdaságilag igen nagy megtakarí­tást jelent ez a vállalatnak. Azzal a munkaerővel és energiával, amivel a próbákat végrehajtották, naponta egy 1800 tonnás szerelvényt továb­bíthatnak Szolnoktól Budapestig. Az elérhető szénmegtakarítás- évente 2022 tonna, csaknem ugyan­ennyi család egész évi tüzelőszén­szükséglete. Pénzben is igen jelen­tős...^ megtakarítás: 456.000 forint évente, mely összeg a Járműjavító dolgozóinak másfélhavi munkabé­rét fedezné. Igen nagy előny az is — s az őszi csúcsforgalom zökkenő- mentes lebonyolítása szempontjá­ból igen fontos —, hogy egy nap­pal előbb kerülnek forgalomba a kijavított kocsik. Az új módszer bevezetése azt a követelményt állítja a kocsiosztály dolgozói elé, hogy még az eddigiek­nél Is pontosabb, jobbminőségű munkákat adjanak ki kezük alól. A társosztályoknak biztosítaniok kell a javításokhoz szükséges alkat­részeket s egyéb szolgáltatásokat. m A következő hetekben külö­nösen a VIII. osztály munkásainak és műszakiaknak kell nagy munkát végezni. A fővizsgás kocsik javítási időtartamát ugyanis meghosszab­bították s feltehető, hogy a közép- javításokkal kapcsolatban zökke­nők lesznek a kerékellátásnál, mert a változatlan középjavításhoz sem jut annyi kerék, mint a fővizsgá­hoz. A zökkenőt csak akkor tudnánk áthidalni, ha a meglévő kerék­párok javításához megfelelő meny- nyiségű tengely- és abroncsanyagot biztosítanának. így a kieső idő alatt a VIII. osztály tartalék kerék­párokra tudna szert tenni és fel­erősítené kerékállagát. Most az anyagnehézségek miatt 45 kerék­párt tudunk kijavítani naponta. Teljes kapacitásunk pedig 90 da­rab volna. A felmerült problémát úgy oldjuk meg, hogy a kovács- és az esztergarészleg átcsoportosításá­val ezeken a helyeken is gyártási munkát végeznek majd. EH Hatalmas feladat hárul a mozdonyosztály dolgozóira s ezek közül is különösen a kazánműhely munkásaira. Az elmúlt hónapban a kiszabott 6 mozdonyfővizsga he­lyett kilencet készítettek el itt. S éppen az mutatja a tennivalók nagyságát, hogy szeptemberre már 12 a kiszabás. Ezt a feladatot is minden nehézség nélkül megolda­nák az itt dolgozó brigádok, ha megfelelő anyag: pl. kazánfal és bortánelőfej állna rendelkezésükre. Hiba van azonban ezen az osztá­lyon a pneumatikus szerszámellá­tásiban s a levegőellátás körül is zavarok vannak. Dolgozóink csak akkor tudják hiba nélkül elvégezni megnöveke­dett feladataikat, ha ellátásuk körül nincs semmi zökkenő. Ennél a kér­désnél azonban meg kell állnunk. Az üzem vezetősége nem fordít elég gondot a dolgozók egészségére és a tisztaságra. A futó részlegen pl. a mosdó nagyon elhanyagolt ál­lapotban van. A munkások bokáig érő vízben állva mosakodnak mű­szak után. A szabadban dolgozókat nagyon megviseli a nyárvégi hő­ség, ivóvízéjjátás-uk azonban elég­telen. Adjon meg üzemünk vezetősége minden segítséget ahhoz, hogy az előző negyedévhez hasonlóan — a harmadik évnegyedben is példa­mutatóan állhassák meg helyüket a versenyben a Járműjavító dol­gozói. CSEH ZOLTÁN Az óballdi Haladás tsz elnSlce TELJESÍTSÜK a harmadik negyedéves tervet — A csoport elnöke Nádas Béla legyen, a munkát érti, bennün­ket jól ismer, a földet is nagyon szereti. Elnöknek való ember — mon­dották pár nappal ezelőtt az óballai határrészen lakó dolgozó parasz. tok, akik hármastípusú termelőcsoportot alakítottak. Nádas Béla lett az elnök, mert megfelel a követelményeknek. Sokéves tapasztalatai­nak felhasználásával, gondos munkával segíti majd az új úton járó óballai dolgozó parasztokat. A tsz-tagok a napokban megkezdik az őszi munkálatokat. Úgy akarnak dolgozni, hogy kivívják az óballai 'gazdák elismerését. Nádas Béla elnököt és a csoport valamennyi tag­ját szeretettel köszöntjük, eredményes munkát kívánunk valameny- nyiükmek, ________________________________ A Minisztertanács rendelete a madárvédelemről Á papírgyári gépvezetők jobban ellenőrizzék a minőséget A zzal a kíváncsisággal nyitot­M tunk be a Papírgyár kapuján, hogy megtudjuk, miként teljesíti az üzem harmadik negyedéves tervét. A szakszervezet tájékoztatott is bennünket hamarjában. Júliusi ter­vüket 110 százalékon felül váltot­ták valóra, augusztusban pedig mindössze 88.7 százalékos volt a havi átlag. Ez bizony nem valami biztató. Volt ennél már szebb is. Az elmaradás gépáilásból, hiányos áramszolgáltatásból adódott és ab­ból is, hogy a műszaki segítség sok esetben hiányos volt. Augusztus elmúlt. Néhány nap múlva szeptember első dekádjának eredményét értékelik a Papírgyár­ban is. Bizony, ez a hónap sem lesz valami könnyű. Elsősorban a kiszabott tervet kell teljesíteni vállalt 100 százalékos minőség, megtartása mellett és pótolni augusztusi elmaradásukat, mely veszélyezteti egész negyedéves ter­vük teljesítését. Erre fogadalmat is tett szeptember első napjaiban szinte kivétel nélkül valamennyi dolgozó. IJ emesak a gépek mellett dol- ' gozók versenyeznek, hanem a vezetőség és a műszakiak is. Vál­lalták, hogy a szükséges anyagot mindig időben biztosítják és a gé­pek megjavításánál is segítséget nyújtanak. A munkaverseny jobb előrehaladása érdekében célprémi­umot tűztek ki a munkában ki­tűnt legjobb brigád -részére. A napokban jó ütemben haladt a munka. Szinte minden műszakban figyelik a brigádok egymás telje­sítményét. Az eddigi értékelés azt mutatja, hogy a III-a-s gépnél do1- gozó Tassi Lajos csoportja tartja az elsőséget. Olyan ez a kis kol­lektíva — mondják róluk —, ha va­lamire ráadja a fejét, azt bármilyen körülmények között, de valóra váltja. E hónap elején azt tűzték ■sálul, hogy versenyre hívják a III-as gépnél mindkét váltótársu­kat azzal a gondolattal: csökkentik az állásidőt, növelik az órakilo- gramm teljesítményt és 100 száza­lékos minőségi munkát végeznek. Szavukat tett követte. A III-as papírgép körül sorakozó sok-sok tekercs papír mutatja az eltelt fél­nap eredményét. Óránként 620 ki­lót kell gyártani az előírás szerint. A vasárnapi műszak eredménye igen jó volt. Az óránként előállí­tott mennyiség 890 kiló. Minőségi­leg is kifogásetalanok a fűszeres zsákoknak való papírok. Ennek a brigádnak augusztusi átlagteljesíN ménye is 125 százalék volt. A z Les és a II-es papírgépek­" nél is annyian dolgoznak, mint a hármasnál, a munkában még is lényeges a különbség közöt­tük. A válogató lányok bizony elég rossz-'néven veszik, ha félrecsú szott papír kerül a válogató asz­talra, mert ezzel nekik is több munkájuk van, teljesítményük pe­dig ilyen esetiben csak 70—80 szá­zalék. Amint mondták, ilyen papír akad elég sok az I-es ás a ILes gépnél. Vájjon miből adódik a sok papír félrecsúszás? Tassi elvtárs rögtön ad rá választ. — Előfordul, mikor a gép a hibás, de számtalan esetben mi dolgozók is tehetünk arfól, hogy minőségileg kifogásolható a papír. Megtörténik, hogy az arra beosztott se-gítő feledékenységből lazán hagyja a tekercs alját és csak a későbbiek folyamán szorít­ja meg, persze akkor már hiába A gépvezető feladata is, hogy min­déit ellenőrizze. A z ellenőrzést azonban több ” gépvezető elmulasztja. Azt nézik, hogy mennyiségileg sok le­gyen a papír, a minőség pedig nem számít. Nem törődnek azzal, hogy munkatársaik keresetét rontják ve­le. Hibásak bizony maguk a dolgo­zók is, de a felelősség alól nem vonhatja ki magát a vezetőség sem. Jobb felvilágosító munkával, a jó eredmények felszínrehozásá- val javítsák meg minél előbb meny- nyiségi munkájuk mellett a minő­séget is. A takarékosság fokozásáról beszéltek a vendéglátó ipar dolgozói A szolnoki vendéglátóipar dolgozói termelési értekezleten beszélték meg, hogyan teljesítették augusztus 20-ra tett felajánlásaikat, hogyan járultak hozzá népünk jólétének emeléséhez. Zentai Károly elvtárs, a vállalat igazgatója beszámolójában hasznos tájékoztatót adott a következő feladatokhoz is. El­mondta, hogy a takarékosság terén sok a tennivaló­tok. A felesleges munkaerő csökkentése igen komoly megtakarítást jelent. Eddig a Népbüffé és a Nemzeti étterem vezetőjének három helyettese volt, ami a luxusnál is több. — hangsúlyozta Zentai elvtárs. — Egy helyettesi létszámot megszüntettünk és ezzel évi 18.690 forintot takarítottunk meg. Felelősségteljeseb­ben kell kezelnünk az állam vagyonát is. Nem néz­hettük tétlenül, hogy a Sörkertben július 1-től augusztus 31-lg 4794 forint hiány volt. A pazarlás és csalás része­seit a rendőrségnek adtuk át. A beszámoló további része arról szólt, hogy a konyhai munkát az eddigi negyvenhat szerr.élyzet helyén jó, tervszerű szervezéssel harminchatan is ellátják. Itt szintén 10 ember munkabérét takarít­hatják meg. Meg kell nézni, hová teszik a filléreket, mert a nép által termelt értékekkel gazdálkodnak s felelősséggel tartoznak azért, amit tesznek. Egyes eseteket kivéve, a vállalat dolgozói e téren is be­csülettel megálltak helyüket. A vállalat augusztus havi tervét 108 száza­lékra teljesítette. Ez országos viszonylatban is jó eredmény. Ezért 9 versenyzászlót, 20 oklevelet és 3 pénzjutalmat osztottak ki ez- alkalommal s több mint 50 dolgozó kapott fize­tésemelést. A hozzászólásokból érezhető volt, hogy a vállalat dolgozóinak nagy többsége igyekszik a kitűzött fel­adatokat eredményesen megvalósítani. Marcsiimé, a nemrég megnyílt Tiszavirág cukrászda nevében kérte, hogy jobbminőségű és változatosabb sütemé­nyeket szállítsanak hozzájuk. Ondók elvtárs, a javítórészleg dolgozója azt hiá­nyolta a vezetőség részéről, hogy az ő munkájukat nem értékelik, szóba sem hozzák a termelési érte­kezleteken. Pedig szeretnék, ha bírálat, vagy bátorí­tás formájában segítséget kaphatnának. Az Arnyaskert vezetője, Iharos Dániel meg­bírálta Juhászné elvtársnőt, a vállalat személyzet! felelősét, aki egyik éthordót elengedte szabadságra anélkül, hogy vele erről beszélt volna. Az egyes italbolt dolgozói kérték, hogy az épületet belülről rendezzék, mert a jelenlegi állapotban egészségtelen. A hozzászólások többségében újabb versenyvál­lalásokat tettek a jelenlévők s tanujelét adták an­nak, hogy a jövőben fokozottabban takarékoskod­nak, jobban gazdálkodnak a rájukbízott vagyonnal, A hasznos, valamint a természet- védelem és a tudomány szempont­jából értékes madaraink védelmére rendeletet hozott a Minisztertanács. Eszerint — néhány kivételtől elte­kintve — a vadonélő madarakat tilos lelőni, elfogni, fogságban tar­tani. fészkeiket megrongálni, tojá­saikat, fiókáikat elszedni; vagy bármily módon elpusztítani. Tilos a madarak adásvétele és kitö- mése is. Védett maradak gyűjtésére, tar­tására és kitömésére az Országos Term.észetvédelrhi Tanács tudomá­nyos intézményeknek engedélyt ad­hat. Nem terjed ki a védelem a kár­tékony vagy időszakonként káros vadonélő madarakra, | A védett madarak háborítatlan költése és megtelepedésük elősegí­tése érdekében április elseje és augusztus elseje között a fészkelő helyeken szüneteltetni kell a bok­rok irtását, ritkítását, a fák nyesé­sét, a nádégetést. A madárvédelem Elősegítéséire évenként ,JMadarak és fák napjá“-t kell rendezni. A mezőgazdasági termelés szempont­jából hasznos madarak elterjedését olcsó eszközök (fészekodú; etető stb.) előállításával és forgalomba- hozatalával is segíteni kell A rendelet megszegőit ötszáz fo­rintig terjedhető pénzbírsággal sújtják. | Elítélték a fosztogató bandát Augusztus hó 16—24. napján tar­tott tárgyalást a megyei bíróság, Kovács György és társai ellen tár­sadalmi tulajdon megsértése ismé­telten és bűnszövetkezetben elköve­tett lopás stb. bűntettek miatt. A bíróság előtt kóbor egyénekből álló országos méretű banda állott. A vádlottak legtöbbje kereső foglal­kozást sohasem folytatott. Betöré­sekből és alkalmi tolvajlásckból tartották fenn magukat, legtöbb­jük többszörösen büntetve volt. — A tárgyalás során bizonyítást nyert, hogy több postahivatalit, földműves- szövetkezetei feltörtek és onnan összesen mintegy 80.000 .forint ér­tékű árut és egyéb értékeket, kész­pénzt stb.-t loptak el. Az elvitt holmik egyrésze meg­került az ugyancsak bíróság elé ál­lított orgazdáktól. Az ügyben fő­vádlottként szereplő Kozák Pál korábbi hosszabb tartamú börtön- büntetésből megszökött, majd Ro­mániába távozva, Adám Károly nevű kóbor egyénnel újból vissza­tért Magyarországra és itt újabb bűncselekményeket követett el. Ko­zákot 15 évi börtönre és 10 évi köz­ügyektől eltiltásra ítélték. A bűn­cselekmények többségében ugyan­csak résztvevő Kovács György vádlottat 8 évi börtönre, Ádám Ká­roly vádlottat 4 évi börtönre, vala­mint büntetésének kitöltése után az ország területéről való kiutasí­tásra, Farkas Istvánt 4 évi bör­tönre, Gall Kolompár Márton vád­lottat pedig 3 és fél évi börtönre ítélték. Az ügyben szereplő vádlot­tak között orgazdák is voltak, aki­ket a bíróság másfél-két évi ’bör­tönnel sújtott, | A jászfényszarui földmű vessző vetkezet vezetői fordítsanak nagyobb gondot a dolgozók áruellátására | nagyon] sokszor, mondhatnám naponta két ízben is megfordulok a jászfényszarui földművesszövet­kezet üzletében és a következőket tapasztalom: Kérek egy doboz Kos­suth cigarettát, „nincs kérem“, tes­sék Tervet vinni. — Kérek 2 kiflit, „nincs“', akkor 10 deka kekszet, „az sincs”, akkor talán tessék adni 10 deka nápolyit, „sajnos nem szolgálhatok vele“, 10 deka cukor­kát, „sajnos az édesipar nem szál­lított”. De sorolhatnám még na­gyon sokáig, hogy mit nem lehet kapni a szövetkezetben. Van sóik olyan kis gyermek községünkben, akik bizony még nem ehetik a sok­szor keletien és rosszul megsült kenyeret és kétszersültet vagy pis­kótát ennének, ha „volna“, |nem tudom i megérteni, mi az oka ennek a nagy áruhiánynak akkor, amikor az ember elmegy más hely­ségbe, mint Jászberény és ott min­denfajta cukorka, vagy csokoládé kapható. Sajtónk nagyon sokat fog­lalkozik a dolgozók életszínvona­lának emelésével, úgylátszik ezt a helybeli szövetkezeti vezetők nem tartják szemelőtt és nem gondos­kodnak kellően a lakosság igényei­ről. Megértjük azt, ha pillanatnyi­lag nincs, de ez már hetek óta így megy. A szövetkezet vezetősége nagyobb gondot fordíthatna a szó­dásüvegek tisztántartására is. A nyár folyamán, amikor a nagy me­legek voltak, jól esett volna egy kis szódavíz, de inkább nem ivott az ember, mert a szódásüvegek rettentően piszkosak voltak és and legrosszabb, lehetetlen íze van a szódavíznek. | jaszfenvszariTI dolgozói arra kémek választ, hogy a földműves^ szövetkezet vezetői mikor ébred­nek rá arra, hogy a párt- és kor­mányhatározat reájuk is vonatko­zik és nekik is kötelességük azt be­tartani. Balázs Kálmánná Jászíényszaim, A

Next

/
Oldalképek
Tartalom