Szolnok Megyei Néplap, 1954. augusztus (6. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-19 / 196. szám
SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 3 1954 augusztus 19. Jászivány község dolgozó parasztjai az Alkotmány Ünnepének tiszteletére befejezték a cséplést — 100 százalékig teljesítették beadási kötelezettségüket — Községünk dolgozó parasztsága annakidején nagy érdeklődéssel tanulnr ányozta a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározatot. December óta olymódon végzik dolgozó parasztjaink mindennapi munkájukat, hogy a határozat mielőbb megvalósuljon. Nőtt az emberek munkakedve, tele vannak tervekkel és a szorgalomban sincs hiány. Hosz- szú lenne elsorolni azokat az eredményeket, amelyeket egy észté” - dó óta elértünk. Hogy mennyire helyesli községünk népe a párt célkitűzéseit, arra elég elmondani a mostani eredményeket. A cséplés kezdetén komoly, nagy munka elé néztünk. 2130 hold kalászos termés várt cséplésre, és mindössze négy cséplőgéppel rendelkeztünk, így tehát egyre-egyre .mintegy 533 hold kalászos termés kiveretése esett. Julius 20-án kezdtük a cséplést. Előtte pár nappal gazdagyűlést tartottunk, s elrrondtuk, a dolgozó parasztoknak, hogy milyen, erővel rendelkezünk. Itt tudattuk azt is, hogy a cséplést mégis gyorsan el lehet végezni, de szervezett és gondosan kiszámított munkára van szükség. A gazdagyűlés résztvevői elhatározták, hogy kölcsönösen segítik egymást és a cséplést a beadási kötelezettség teljesítésével együtt augusztus 20-ig elvégzik. Attól kezdve mindenre kiterjedt, alapos munka kezdődött. A legjobb gazdálkodók, termelési bizottsági tagok állandóan figyelemmel kisérték a cséplőgépek munkáját, biztosították, hogy rrinél kevesebb legyen a vontatási idő, s minél jobban kihasználják a traktorosok a munkanapot. Az egész község egyemberként azon dolgozott, hogy a felajánlás teljesítve legyen. Ma büszkén jelenthetjük megyénk dolgozó parasztságának, hogy a jásziványiak helytálltak. A cséplést befejeztük és ezzel egyidőben 100 százalékig teljesítettük kenyérgabonabeadási kötelezettségünket. Alkotmányunk öt esztendős évfordulóját tehát mi ezzel ünnepeljük. Eredményeinkre büszkék vagyunk, de még jobban szorgalmas, dolgozó parasztságunkra. Különösen kitűnt és a betakarítási írunkáIatokn ak szinte motorja lett a Törekvés termelőcsoport. A közös gazdaság tagjai a tarlóhántást is elvégezték. Az ő példájukat követte Szabó Miklós, Lan- kasz Kálmán, Zámbó Alajos, Nagy László és még jónéhány dolgozó paraszt. Eddigi eredményeinkre büszkék vagyunk, de látjuk azt is, hogy i míg a község becsülete^ dolgozói nagyszerű eredményeket érnek el, addig a kulákok fékezik, lassítani igyekeznek fejlődésünket. Itt van mindjárt Kálmán D. János kulák, aki földjét elhanyagolja, tarlóhántást nem végzett, állam iránti kötelezettségét nem teljesíti. A dolgozó parasztok érdekében jártunk el, amikor ezt a szabotáló kulákot feljelentettük. és mostmér csak a bíróság kemény ítéletét várjuk. Községünk valamennyi dolgozó parasztja tudja, hogy a jobb és a szebb élet nem jön el magától. Keményen meg kell dolgozni azért, hogy mindenből több legyen. A jásziványiak eddigi munkájukkal bebizonyították azt is, hogy akarják, s meg is valósítják a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párthatározatot. Joggal várják tehát, hogy ők is megkapják azt, amit már hosszú idők óta kérnek. Nem nagy dologról van szó, kizárólag arról, hogy a község ellátásának, a lakosság fokozódó igényeinek kielégítése érdekében épüljön egy bolt. A föláművesszövetkezet vezetői már hosszú ideje ígérgetik, de még nem csináltak semmit. Szeretnénk, ha i az illetékesek végre őszintén megmondanák, hogy mit akarnak. Reméljük, kérésünk nem talál süket fülekre, bízunk abban is, hogy eddig végzett jó munkánkért, megkapjuk a bolthelyiséget. A cséplést és a beadást teljesítettük. Most felkészülünk az ősziek betakarítására, az árpa és a búza magágyának elkészítésére, ügy ahogy eddig, ezután is helytállónk, szorgalmas munkánkkal segítjük a munkás-paraszt szövetség megerősödését. Füzesi József Jászivány. képriport a kenderesi Vörös Csepel Isz-ről Új fagok a szövetkezetben A közös gazdaság eredményei érdeklődést váltottak ki a kenderesi dolgozó parasztok körében. Nemrégiben többen kérték felvételüket a Vörös Csepel tsz-be. A szövetkezeti tagok örömmel fogadták JUHÁSZ SÁNDORT, BAKTAI RUDOLFOT és HORVATH LASZLÖT, akik máris résztvesznek a közös munkában. Most mind a hárman az építőbrigádban dolgoznak. Egy 32 méter hosszú csibenevelő házat építenek, hogy a baromfiállományt is növelni tudják. PESTALICS BÉLA egy hónap óta dolgozik a tsz-ben s az elmúlt napokban vették fel véglegesen a szövetkezet tagjai sorába. Az aratáshordás és cséplés idején, mint segcdgépkocsivczető 600 mázsa búzát is szállított naponta. A termelőszövetkezet tagjai vasárnap estére befejezték a kenyér- és lakarmánygabonacséplést. Mindössze 50 ke- resztnyi csépelctlen zabjuk van, mert a munkát a közbejött eső miatt nem tudták folytatni. Képünkön Pestalics Béla segédgépkocsivezető és a gépkocsivezető a hűtővizet tölti fel. II ru'zlami/sei Tolbiichin tsz-nek 75.000 forint jövedelmet jelent a dohánytermelés A JÁSZBERÉNYI járás termelőszövetkezetei és egyénileg dolgozó parasztjai 175 holdon termelnek dohányt. Ez a növény többfelé beérett, s már közel két hete folyik a betakarítása. A jászberényi Dohánybeváltó üzemben szaporán dolgoznak, osztályozzák, szárítják a . rr.ár begyűjtött dohányleveleket. A dohányföldek jó közepes termést ígérnek. A termelőszövetkezetekben holdanként meg lesz a hat mázsa, az egyénileg dolgozó parasztoknál meg az öt, öt és fél. A jásztelek—puszta- mizsei TolbuChin tsz. különösen kitűnik a dohánytermelő szövetkezetek között. Jólápolt, jóminőségű dohánya gazdag termést ígér. Tavaly ennél a szövetkezetnél még sok hiba volt a dohány tern esztés körül. 13 holdról mindössze 18 mázsa levelet törtek le a tagok. Azóta sok változás történt a közös gazdaság életében. A múlt év tapasztalatain okulva a tavalyi hibákat kijavították. Tavasszal idejében elültették, rendszeresen gyom- talanították és toacsolták 9 hold dohányukat. Ma már ők is törik a leveleket. 15 tagú női brigád végzi és még augusztus végéig befejezi ezt a munkát. A brigádtagok között van Vadas Jánosné 70 éves tapasztalt dohánykertész, akinek idáig 214 munkaegysége van, de zárszámadásig, ahogy Vadíasné mondja, meglesz a háromszáz. A szövetkezetbeliek hét mázsás Átlagtermésre számítanak és közel 75 ezer forintot kapnak dohánytermésükért. Befeleztük a cséplést és teljesítettük Rabonabeadá- sl kötelezettségünket Községiünk dolgozó parasztjai még az aratás kezdetén vállalást tettek az Alkotmány tiszteletére. A termelőszövetkezetekben és az egyénileg dolgozó parasztok gazdaságában lelkes munka vette kezdetét, valamenyien szorgalmas munkával akarták bebizonyítani, hogy erős, hű szövetségesei a munkásosztálynak. A csépléssel egyidőben nagyütemben megkezdődött az államiránti kötelezettség teljesítése. A cséplésben és a kötelesség- teljesítésben is jó példát mutattak a szövetkezeti parasztok, a Petőfi tsz és a Győzelem tszcs tagjai. Az egyénileg dolgozó parasztok sem késlekedtek és örömmel közölhetem, hogy a vállalt határidő előtt, 3 nappal, augrusztus 16-án községünkben befejeződött a cséplés és teljesítettük gabonabegyüjtési tervünket, ' '—'_ —' SÄEBENYI LUKACS VB. elnök, Tiszaigar. Büszkeséggel beszélnek a szép juhállományról is. Az 547 juhot tööTfeil- magával TÓTH MIHÁLY gondozza. Nem is akárhogyan. A gyapjúból az idén már 53 ezer forint jövedelmük lett. A 184 fejős birkától 123 liter tejet fejt és a juhtúróból, sajtból több mint 6 ezer forint jövedelmük van idáig. Az állattenyésztés ebben az esztendőben 210 ezer fo-i rintet hozott a szövetkezet közös kasszájába. képriport a kenderesi Vörös Csepel tsz-ről — Az állattenyésztés ezévben 210 forint jövedelmet hozolt — A kerderesi Vörös Csepel tsz a kunhegyesi járás egyik legnagyobb közös gazdasága. Tagjai meglehetősen rossz minőségű földön gazdálkodnak. A korszerű agro- és zootechnikai eljárások alkalmazásával mégis jó eredményeket értek el és egy esztendő alatt is sokat erősödött, gyarapodott szövetkezetük. Jövedelmük nagyobb mérvű fokozása, s nem utolsósorban szántóföldjeik szervestrágyaszükségletének biztosítása érdekében az állattenyésztés fejlesztésére fordítanak külö-* nősebb gondot. Mindannyiuk büszkesége a tehenészet. — Képünkön MÁRTA ISTVÁN tehenész, a Bimbó nevű tehénnel, mely 20 és fél liter tejet ad naponta, FEKE MARGIT tehenész, a gondjaira bízott jószágokat szeretettel és hozzáértéssel gondozza. Januárban még 0.8 liter volt a fejési átlag. Most 12.8 liter. A képen látható Szekfű nevű tehén januárban na-i ponta 12 liter tejet adott, jelenleg 19 20 liter tejet fejnek tőle. A sertésállomány gondozását az idős SINKA JÓZSEFRE hízták. 5 esztendeje végzi ezt a munkát, de ezalatt az idő alatt fertőző betegség, vagy elhullás nem történt a közös állományból. A múlt év őszén 14 malacot kapott prémiumként. Ezévben kétszer fialtatott, januárban 23 anyától 158 malacot, júliusban 26 anyától 152 malacot választott el.