Szolnok Megyei Néplap, 1954. augusztus (6. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-12 / 190. szám

4 S ZOLNOKMEGTEl NBPLAP 1954 augusztus 12, TÁMADÖ OROSZIÁNOK Otven esztendeje, hogy Ktttenberger Kálmán, a neves Afrika-kutató és va­dász, első afrikai útja a.kalmával élet- halál harcot vívott egy oroszlánnal. Ezt a Jelenetet örökíti meg ebben az Írásban, amely részlet 4 szerzőnek az Ifjúsági Könyvkiadónál rövidesen meg­jelenő „Gyüjtöúton Kelet-AIrikában” című munkájából A megsebzett oroszlán köve­tése mindenütt és mindig veszé­lyes mulatság és a sásos sűrűség­ben vagy a magas fűben mindig valóságos halálos párbaj, ahol a-, oroszlán esélyei sokkal jobbak, mint a vadászé. Azonban az is lehet — velem is sokszor megtörtént — hogy az ily sűrűbe húzódott oroszlán a köve­tők neszére morogva menekül, és nem is gondol támadásra. Sokszor meg az történik, hogy a sebágyá­ból többször menekülő oroszlán végre is megunja a zaklatást és egy nem várt pillanatban támad. A sebzett oroszlán követése tehát mindig a legnagyobb t óvatosságot igényli Sokan azt tartják és praktizál­ják, hogy a sebzett oroszlánt leg­jobb zárt tömegben követni, mert állítólag sok emiber láttára ritkáb- bain szánja magát a támadásra. Le­het, hogy ebben van valami, de nem egészen helytálló, mert a benn. szülöttek vadászatainál a zaklatott oroszlán bizony nekimegy az őt körülfogó ember tömegnek. Szabály hogy az első lövés nagyon meggondolt, pontosan cél­zott legyen és lehetőleg olyan, hogy az csontokat törve az orosz­lánt azonnal harcképtelenné tegye. Ha a fülét hátrahúzó oroszlán — a hím csuklyaszerűen felbor­zolja sörényét is — farkával me­rőlegesen párszor felvág, akkor már a támadás következik. Kis tá­volságról hihetetlen gyorsasággal tör ellenfelére, míg nagyobb távolságról, erősen ellenfelére meresztett tekintettel gyors tempó­ban közeledik és csak az utolsó 50—100 lépésnél kezd dübörgő gyors galoppjába. Szép, félelmete­sen szép, mélyen az idegzetre ható és emlékezetbe vésődő látványos ság. Az oroszlán nem nagyon szívós vad. A nagyobbfajta antilopok egynehányának életszívóssága sok­kal erősebb. De azért a támadó oroszlánt lelőni a legnehezebb lö vések egyike, akármennyire jók is az idegek, s ha még oly biztosan szorul is az ember vállához puska. A lovas vadászatnál igen nagy előny, hogy nem kell bevárni a támadást, hanem nyeregbe és hajrá! Gyalogos vadászatnál csak egyben bízhat az ember: a pus­kájában. A legrosszabb, amit csak tehet, ha futásban keresi menedé­két. A fáramászás biztos menedék ugyan, ha van a közelben gyorsan megmászható fa és ha a többiek, a kísérők már nem gallyaztak fel az elérhető ágakra, ami 99 száza­lék valószínűség szerint már meg is történt, mielőtt a szorongatott vadász a famászásra gondolt volna Sokszor hallottam és még több­ször olvastam, hogy a támadó oroszlánt éppen ugrása közben — híres „oroszlánugrás“ közben — érte a bátor vadász halálos lövése. A támadó oroszlán nem ugrik az emberre, ezt sok autentikus hely­ről hallottam és ez az én tapasz­talatom is, pedig elég gyakran volt részem oroszlántám adásban és kétszer láttam, hogy embert is le­ütött. Egyszer az én jó öreg mu- nyamparám, Najsebva volt az ál­dozat, és jóval azelőtt meg, az első afrikai utam kezdetén, én szen­vedtem többé-kevésbbé súlyos se­beket az oroszlántól. 1904. jún 11-én történt velem ez a kalamitás, melyet.vigyázatlan­ságomon kívül egy csütörtököt mondott töltés okozott. Éjjel a campem (tábor) közelében kitett dögnél oroszlán járt. A harmatos füvön könnyű volt követni és csak­hamar meg is pillantottam. Csak a fejét és nyakát láttam jól, mert a fű magas volt, a távolság alig volt negyven lépés. Könnyű lett volna fejbelőnöm, de mivel nem akartam a koponyáját tönkretenni, nyakon lőttem a majdnem sörény- telen hím oroszlánt, mire hörögve felfordult. Egy mcságatörzsbeli boy volt velem, aki a sörétes puskámat hozta és egy pálmarostból készült kosarat, mert akkor madárgyüj- tésre indultam. Mikor oroszlánom összeesett, odaszóltam az erősen visszahúzódott emberemnek, sza­ladjon a campbe és hívja az ott­hon maradt három' embert — eny- nyiből állott akkor az egész szafá- rim és azok közül is egyik egészen gyerek volt — és hozza el koda- kornat is. Emberem azonnal el­sietett, én meg, hogy jobban lás­sam, egynéhány lépést tettem meglőtt állat felé, melyet a fű teljesen eltakart, A sebzett állat helyéről hallatszó mérges, fenyegető morgás azonban álljt parancsolt, és lövésre kész fegyverrel vártam a támadó elő­bukkanását. Nem kellett sokáig várnom! Mikor a felém törő orosz­lánt megláttam, a fejét véve célba rögtön elnyomtam a ravaszt, de csak egy hitvány csettenés! Pus­kám csütörtököt mondott. A másik pillanatban az oroszlán már mel­lettem termett és mancsával com­bomra vágott — éppen úgy, ahogy a macska szokta a hozzákapó ku­tyákat, —• ami azonnal földre dön­tött. Fektémben a puskát két kézre fogva, keresztben az oroszlán szá­jába szorítottam, s úgy próbáltam távoltartani magamtól. Ezekre a válságos pillanatokra később sem tudtam pontosan visszaemlékezni, csak azt tudom, hogy közben az állat erős, érdes nyelve a jobb­kezem ügyébe került. Nagyot rán­tottam rajta, hiszen az életemről volt szó. Erre a váratlan Inzultusra az erősen sebzett állat egy pilla­natra visszahőkölt, a fegyver a jobbkezembe kerül, ekkor hirtelen beleismételtem egy másik töl­tényt és — persze nem archoz emelve és célozva •— az oroszlán felé sütöttem, de olyan szerencsé­vel, hogy a lövedék a szemén ha­tolt be és a koponyát összezúzva, azonnali halált okozott. Rövid küz­delmem alatt mindig a hátamon hevertem. Mikor feltápászkodtam, bizony szomorú alak lehettem: ruhám mind letépve és mindenem merő vér. Eleinte sokkal súlyo­sabbnak gondoltam sebeimet a ruhacafatokat borító vastag vér- réteg miatt, mint amilyenek a va­lóságban voltak, de aztán láttam, hogy rongyaim leginkább ellenfe­lem vérétől pirosak. Puskámon is, egy 7 mm-es Mau­seren —■ melyet a neves német vadásztól, C. G. Schillingstől vet­tem — erősen látszottak az orosz­lán fogainak nyomai. Nagynehezen feltápászkodtam. A jobbkezem csuklója fölötti sebek egyikéből szőkéivé ömlött a vér. Ezt a sebet az ingem zsebében maradt zsebkendőmmel kötöttem el, aztán puskámra támaszkodva a camp felé indultam. Segítségéi“ nem kiáltottam, mert jól tudtam hogy embereim akkor nem jöttek volna felém abban a hitben, hogy az oroszlán rr ég é’ Széles, jól követhető vémyomot hagytam magam után — azt még konstatáltam magamban — aztán sötétség borult szemeimre pár pil­lanatig és leülésre kényszerített. Mikor felkecmeregterr' —■ a mozgás már nagyon nehezemre esett, — egy bozót mögül kifordultak a campemből jövő emberek, akik, mikor rongyosan, véresen előbotor­kálni láttak, nagy hajlandóságot mutattak az elszaladásra. Csak kiáltásaimra jöttek hozzám és vit­tek a közeli carrpembe. Egy-két nap múlva végleg el akartam hagyni tanyámat és így előzőleg ..evés gyógy- és kötszere­met a bennszülötteknek adtam élelmiszerekért és néprajzi dolgo­kért cserébe, tehát kötszerem sem volt. Embereimmel a cseretárgy­nak használt olcsó pam utvászonból tépettem bandázst és csak meleg vízzel moshattam ki j ól-rosszul se­beimet, miután jobbkezem középső ujjának lecsüngő ujjperecét levág­tál. Livingstone-nak nagyon Igazat kellett adnom abban, hogy az oroszlán harapása és karmai által ütött sebek eleinte semmi fájda­lommal sem járnak, de annál in­kább utána. Arusha-Chlnf szultánja adott másnapra nagynehezen embereket, akik engem hevenyészett hord­ágyon Moschiba, a Kilima-Ndzsáró lábához vittek, ahova csak öt nap múlva értünk el. Nagyon siralmas út volt_ ez! Sebeim fájtak, sebláz és az újra kiütő malária gyötört. A gondos ápolás mégis három hó­nap múlva megint munkaképessé tett, annak ellenére, hogy időköz­ben elővett erősen a malária is. Mindamellett még szerencsém volt, mert az oroszlánütötte sebek leg­többször a beálló vérmérgezés folytán végzetessé szoktak válni. Kittenberger Kálmán, Kulturbrigád a cséplőgépnél P él tizenkettő van, amikor a „Teherautós brigád“ gyüle- kezni kezd a mezőtúri ku lturotthonban, hegy jól összeváloga­tott, hangulatos műsorával felkeresse a Szabad Nép tsz dolgozóit, Itt van Burka Ernő, a népizenész brigádjával és Kőműves Misivel megerősítve, — Kis Kati, Murányi László, Kosnár Lali és a többiek sorra. A Szabad Nép tsz teherautója megérkezett. Fel a hangszerszá- mókát, szereplőket és már rohanunk is a Vízközre, a Harcsásbaj hogy műsorunkkal üdítsük fel a munkában elfáradt dolgozókat. A teherautón nagy az izgalom, vájjon hogyan fogadnak ben­nünket? Mert itt a Berettyó és a holt Körösök között még eddig nem járt ez a brigád. Másutt mindenhol kedvesek voltak hozzánk, örültek, hogy a várostól 10—15—20 km távolságban is felkeressük őket. —■ Vaijon itt így lesz-e? ]Y agy a meleg, de ez a művészbrigád hangulatán rr it sem változtat. Lehet vagy 38 fok, amikor megérkeztünk az első vízközi cséplőbrigádhoz. Az emberek éppen jönnek befelé ebé­delni. Köszöntésünket alig fogadják, úgy alulról-fölfelé néznek ben­nünket. A hangulat bizony fagyos. Egy öreg tsz-tag el is kezd dör- mögni. „Még ebédelni sem hagyják nyugodtan az embert.“ A tavalyi helytelen, sokszor az emberek önérzetét is bántó „kulturagitáció“ még érezteti hatását. Az öreg most is olyat várt. De ahogy egymás után felhangzamak a szép népdalok, nóták, s jönnek a szavalatok, meg a vidám, nevetésre ingerlő jelenet, a „fa­gyos“ hangulat kezd felengedni. Szorongó szívvel lessük az egyes műsorszámok hatását a napégette arcokon. Mikor mosolyodnak már el, mikor verődik össze tapsra kérges tenyerük. Vájjon megértik-e, hogy csak az ő kedvükért áldozta fel a művészbrigád az ebédszünet tét, hogy azt akarja, az új kenyérért folytatott harcban, a munka fáradalmait, ha rövid időre is, feledtesse? Mindezekre a kérdé­sekre a műsor végén kapjuk meg a választ. A haragos öreg bácsi is jókedvre kerekedett a többiekkel együtt. — Nem hiába jöttünk-.»i ^ flolt Körösök között a Harcsásban megyünk' tovább’, X kertész-brigádnál már a fogadtatás is szíves. „Ki mit tud, azt adja a másiknak“ — mondotta köszöntőjében a kertészeti brigád vezetője. „Ti kijöttetek bennünket szórakoztatni, ezt adtátok ne­künk, mi megköszönjük a szívességeteket, fáradságtokat és cserébe adjuk azt, an.i nekünk van. Fogadjátok jó szívvel s használjátok jó egészséggel ezt a kosár zöldpaprikát,“ A Tolnai cséplőbrigádhoz már elszivárgóit a híre, fiogy Hozz'á- juk is megyünk. Már messziről integetnek felénk, örülnek ők is, de kimondhatatlanul örülünk mi is. Büszkén mutogatják a tisztán, szépen csépelt búzát.“ — A legszebb búza a mi búzánk kérdezzék meg a elvtársak a raktárban. Az államinak is ilyet ad­tunk.“ , D élután fél három, mikor a művészbrfgáddal a kultúrotthon elé ér az autó. Izzadtak,porosak vagyunk mindnyájan, de boldogok, örülünk, hogy tehettünk valamit a tűző napon dolgozó, a mindennapi kenyerünkért harcoló cséplőmunkásokért. A „Teherautós brigádnak“ ez volt a hatodik műsora a tsz-efc területén. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy nem hiábavaló munka ez és megéri a fáradságot. A tsz vezetőségének gondoskodá­sát is mutatja, hogy egy-egy ebédidőben szórakoztató műsorral üdíti fel dolgozóit. Tegyünk meg mindent ennek érdekében, Berczeli Gyula, kulturotthonigazgató, Mezőtúr, ARLBERG EXPRESS AZ UTÓBBI időben több sikeres osztrák filmet mutattak be film­színházaink. Ilyen volt az Elveszett melódiák, Tavasz a jégen, Ezred lánya, Schubert. A nyári hónapok­ban ismét egy sikerre számottartó A vásmenti Beckó­1 1 ba úev kerültem hogy az egykori kunok maradékait kinyomoz­tam az ottani lakosság Bezörgettem a ko­lostor kanuián és a oortás-barát kezébe nvocntam a néviegye- met. A néviegv hátlap­ián ez állott- ..A kunok ügvében fordulok tisz- telendőségedhez. akik­nek a maradékait kere­sem a Vág völgyében”. És egv sorral leiiebb ez a kérés szerénvkedett: .Szállásért esedezem és tisztelendőséged enge­délyéért. hogy kutat­hassak a kolostor irat­tárában". A kanus fráter tüs­tént beinvitált az ám- bitusra és sietett özséb apáthoz, hogv beielent- se neki a tudós látoga­tót. Pár perc se telt bele. máris iött özséb apát­úr. Kezet nvuitott és elfogódottan kiielentet- te. hogv a kunokról bi­zony semmit sem tud. Maid soriában be­mutatott a barátoknak, aztán Liberát páter oondiaira bízott, aki elkísért a szobámba. jaROSLfly msek: /[ fc>ec/cói klastrombán Parádés szoba volt. nagyszerű kilátás nyí­lott belőle a Vas völ- svére. Liberát atva ki­tárta az ablakot és egv széles mozdulattal, be- kanvarítván az egész környéket meghirdette- •— Ez mind a miénk! Magam is körülnéz­tem. messzibe nyúló termő rónasásot lát­tam. amelyen hullámo­sán ringott az aranyos kalász, zöld lucernáso­kat. kéklő fenyveseket és mindez, a távoli lát­határig. a beckói fe­rencesbarátoké volt. Liberát atva azután beszélt az isten áldásá­ról. szeme izzott a lel­kesedéstől. arca fény­lett a zsírtól. Meghívott magéhoz a szobáiéba, az ablakoár- kánvon rózsa, meg ba­zsalikom illatozott. A szekrényből kivett egv doboz szardíniát, fel­bontotta. a szomszédos tékából nedig egv ko­nyakos üveget halászott elő. Egv ideig ittunk, szi­varoztunk és minden­napi dolgokról cseveg­tünk. az árvízről, ame­lyet hiába vártak és amelyet buzgó imádsá­gukkal űztek el. az ál­dást hozó nvárról. a termésről, a minden­ható isten lóságáról, aki megsokszorozza a kalászban a szemeket, a réten a füvet, meg a herét. Maid fölvezetett & klastrom tornyába és egv épületcsoportra mutatva odalent, elma­gyarázta. hogy az ott a klastrom majorsága, ahol vagv négyszáz szarvasmarhát, három­száz hízót gondoznak és hogy a majorságok mellett még baromfite- nyészetük is van. Egv darabbal odébb van a iuhkarám. benne négy­száz birka, egv kissé távolabb, az erdő felé pedig egv külön major­ban fácánt tenyészte­nek. Az erdőben nvolc ke­rülői ük és két erdészük van a derék barátok­nak. Miután mindezt szem­léltetően elmagyarázta. a derék Liberát atya összekulcsolta hasán a két kezét és felsóhaj­tott: — Nagy az isten kö- nvörületessége! Közben már keres­tek. mert megkezdődött a vacsora. A refektóriumban. a hosszú asztal mellett tizenketten ültünk. Mi­alatt felállva imádkoz­tunk. kérve az istent, hogv végtelen kegyel­mében ajándékozzon meg ióétvágeval. a fráterek már hozták is a teli tálakat, Dicsőség a beckói ba­rátok kor-bálának! A mindenható úristen szerencsésen igazgatja a szakács fráterek ke­zét és végtelen jóságá­ban tvúklevest tétetett elénk, finomra vágott zúzával és mellehúsá- val. A leves után e«v pohárka madeirát csur­gattunk le a torkunkon és már előttünk is volt a következő fogás: gesztenyével töltött fá­cán, Isten irgalma még nagyobb leit. amikor fiatal sült libát tálal­tak zöld salátával. Szent öröm ragyogott a iámbor barátok sze­méből és amikor meg- ielent az asztalon a vaiban sült pisztráng, ismét rövid fohásszal mondtunk köszönetét a ióságos úristennek. A pisztrángok igen ízletesek voltak. Meg­értettük isten végtelen késöveimét, aki mind­ezeket az invencfalato- kat csak azért terem­tette. hogy a beckói fe, rencesek iól élhesse­nek. Isten rendelte a bort is. __. De micsoda 1ő bort teremtett a beckói klastromnak! Maid a konvakot hozták. Finomabbat még sohasem ittam. Trencsén felett pedig megvirradt az úi nap. Az ördögbe is! Sem­mi kedvem sem volt aludni. Amikor a szent­életű atvák véget ve­tettek a vacsorának és visszavonultak pehelv- rámás celláikba, én ki­léptem a kolostor ka­puiáru hogy sétáljak egvet a mezőn. A réteken már javá­ban dolgoztak. A haj­nali Pirkadatban füvet kaszáltak a kolostori marháknak. Az erdő szélén egv öregember kalapálta kaszáját. Rámköszön tött: <— Adiisten jó egész­séget! ■— Hát hogv megy a dolga, bátvó? — kér­deztem válaszképpen. “ Isten bűnömül ne vegve. bizony nem jól — válaszolta az öreg. — Hogy i mehetne jól — tette hozzá nát­hásán — egész nap ro­botolok a nagyságos kolostori uraknak és az urak húsz krajcárt fi­zetnek napszámra, még kosztat sem adnak, mert azt mondják, spórolni kell a pápának. Nagvfouzgón keresz­tet vetett és tovább ko­vácsolta a "-'"■bä ka­szát. A Vág völgyében csendesen felszállt a hajnali köd. a beckói klastrombán tizenkét ferencrendi szerzetes horkolva, kórusban kö­szöntötte a reggelt. __, fi lm jelenik meg: az Arlberg ex­press. AZ ARLBERG EXPRESS törté-' nete egy titokzatos ékszerrablás körül bonyolódik. Hans Lettner tehetséges, de szegény muzsikus érdekes jelenetnek lesz szemta­núja. Robogó vonat ablakából egy kéz tömött aktatáskát hajít ki. A táska tartalma valósággal kábu­latba ejti a fiút. Csillogó drágakö­vek, nyakékek, karperecek tömege fekszik előtte. Ha csak egy darab­ját adná el az értékes holmiknak, megszűnne nyomora. Lenne hege­dűje, s ruhája, mellyel újra foly­tathatná művészi pályáját. De be­csülete nem engedi, hogy a kin­csekhez nyúljon, A háborúutáni Bécsben (ekkor játszódik a film) mindenki a maga hasznát nézi. Dívik az üzérkedés, feketézés, csa­lás, rablás. Hansnak, a szegény, jóérzésű, tisztességes fiúnak nehe­zére esik tudomásul venni és meg­szokni mindezt. Ismerősei kineve­tik, mikor elmondja, vissza akarja adni a talált kincseket jogos tulaj­donosának. Egy frontbajtársa fel­ajánlja segítségét. A vélt barát tá­mogatás, tanács helyett a talált ékszerek megszerzésére törekszik, VÁRATLANUL segítőtársa akad egy fiatal pincér-nő személyében. A lány eleinte jóindulatból, majd ki­bontakozó szerelemből segíti a fiút, hogy visszatérhessen hivatásához, a zenéhez. Sok viszontagság, feszült­séggel telített jelenetek után Hans egy kis hegyi faluba jut, ahol jó emberek önzetlen támogatásával egészsége újból helyreáll. Az itt ajándékba kapott mesterhegedűvel, s a szeretett lány oldalán kezdi el új életét. A FILMET bemutatják Szolncw kon, a Vörös Csillag Filmszínháza ban augusztus 12q=-18ög. _____

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom