Szolnok Megyei Néplap, 1954. augusztus (6. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-26 / 201. szám
4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1954 augusztus 28. Tízéves a Román Népközi ár saság A korona volt uradalmain írta: TUDAR MIHAIL A MAGAS FÄK lombjai közül egy kis állomás tűnik elő: Peris... Esténként, amikor a sebes- és és gyorsvonatok Ploesti felé száguldanak, anélkül, hogy megállná- nak ezen az állomáson, az utasok a vonat ablakaiból egy erősen kivilágított épületet pillantanak meg. Hatalmas felirat hirdeti: „Nicolae Bolcescu állami gazdaság.“ Alig néhány évvel ezelőtt még a korona Pres-i uradalmai terültek el itt, a csendőrök pedig élesre töltött fegyverrel állították meg azokat, akik a királyi birtok épületei vagy kerítései felé közeledtek. Az uralkodó ezt a birtokát is úgy szerezte meg, mint mind a „99-et“: vagy erőszakkal, vagy „ajándékul“ kapta a volt „történelmi“ pártok szolgai jóakarata folytán. A királyi uradalmak több mint 11 község földjein terültek el, egy nagy erdő határáig húzódtak, amely ugyancsak a király tulajdona volt, s amely Tir- goviste városánál ért véget. Egy kaviccsal behintett fasor mentén, sokszínű virágágyak között kecses villák sora húzódik. Ezekben a villákban laktak régen a korona ispánjai, élükön Baliff tábornokkal és Ilié Radu ezredessel. Utóbbi a király sógora volt, s egyben véreskezű hajcsár. Ezek a villák, amelyek régen a főúri dőzsöléseknek voltak tanúi, ma a népi hatalom éveiben a közösség érdekeit szolgálják. így például Ilié Radu villájában klub, kultúrterem és könyvtár működik, egy másik villában nyílik rr eg az orvosi rendelő, a harmadikban hivatalok mű- köttrtek; a többiek pedig a munkások lakásaivá váltak. A volt királyi fácános lg az állami gazdaság baromfitelepévé alakult át. A múlt század végén ez a királyi birtok „alig“ 700 hektárnyi területet ölelt fel. Idők múlásával azonban a királyi uradalom elnyelte a szegényparasztok földjeit s 3000 hektárra duzzadt fel. „Felsőbb érdekek“ miatt kisajátították a parasztok földjeit, vagy egyszerűen erőszakkal elvették azoktól az emberektől, akik nem érvényesíthették jogaikat. Az éhínségre ítélt kisajátított parasztok arra kényszerültek, hogy feleségeikkel és gyermekeikkel együtt a korona birtokain napszámban dolgozzanak. Voltak, akik nem engedelmeskedtek a királyi parancsnak, ezeket az embereket a csendőrök kegyetlenül meghurcolták. A csendőrök nem bírták a hajnaltól napestig tartó, napi 14—16 órai fárasztó munkát, nem bírták az isnánok kegyetlenségét. va.gy Ilié Radu kínzásait, elmenekültek, de erőszakkal yisszatoloncolták őket. m BALAITA ION, az állarri gazdaság mai vezetője, ez a fiatal, erőteljes és nyílt tekintetű ember keserűséggel és gyűlölettel beszél a mezőgazdasági munkások régi életéről. öt testvérével és szüleivel együtt ő maga is már kisgyermek- korától kezdve, mint napszámos dolgozott a királyi birtokon. Családja Poenarii-Vulpesti faluban lakott, egy düledező, nádfedeles kunyhóban. Nap-nap után hajnali 3 órakor kellett felkelniük és nyolc kilométernyi utat kellett íregten- niölk, gyakran esőben és viharban, a dűlőkön, hogy időben megkezdhessék a munkát. Rövidebb útjuk is lett volna, ha a király számára fenntartott úton járhattak volna. Ez azonban büntetés terhe mellett tilos volt számukra. Napi étkezésük egy üres levesből és egy darab hideg puliszkából állt, míg Ilié Radu ispán „hajcsárai“ ,a legfinomabb ételekben dúskáltak. Ezek a „hajcsárok“ külön betanított vérebek voltak, amelyek egy egyszerű kézmozdulatra nekirohantak a munkásoknak. Balaita saját bőrén tapasztalta ezt. A kutyák Ilié Radu villájáig üldözték, s közben metsző fogaikat lábába mélyesztették. Az ispán bezárta egy szobába, nekirontott a gyermek Balaita-mak s bikacsökkel véresre verte, hogy litánia szekérrel kellett kórházba szállítani. Ugyanígy került a kórházba Furnica Vasile, Miron Ana és Tudar Ana, akik ma egytől- agyig a gazdaság élenjáró dolgozói. — Nehezen éltünk, — sóhajtott fel Balaita. De még nehezebb volt az udvari béresek élete. Nyáron egy szénaboglya tövében aludtak, télen pedig istállókban, a marhák között, sokszor pedig künn a szabad ég alatt, viharban, s csupán néhány rongydarab födte beteg, testüket . ,, no IGEN, így éltek a munkások a monarchia idején. Erről tanúskodnak azok az emberek, akik valaha a királyi birtokon éltek. Az állami gazdaság munkásai ma kényelmes lakásokban laknak. Az elmúlt évek folyamán két új nagy épülettömböt emeltek 400 család befogadására. Felépült egy társas üzeni étkezde, mellette jól berendezett konyha, felépült ia fürdő zuhanyozókkal, több sportpálya, bölcsőde stb. jött létre. Minden munkás kapott egy 300 négyszögöles területet háztáji gazdálkodásra s ezenkívül •valamennyien alacsony áron kapnak gabonát, tejet, gyümölcsöt. Emellett megkapják rendes fizetésüket. ' 1-,-»^—i ' ' «. .......... i A munkások lakásaiban ma új bútorokat, rádiót, varrógépet látunk, ezenkívül majdnem mindannyian baromfit, sertést és juhot tenyésztenek személyes szükségleteik fedezésére. A „Nicolae Balcescu“ állami gazdaság az elmúlt évek folyamán sokat fejlődött és az ország egyik kiváló mintagazdaságává vált. A növénytermesztés mellett a gazdaság foglalkozik állattenyésztéssel és baromfitenyésztéssel, ezenkívül van egy 400 családos méhészete, van egy kerámiaüzeme, amelyben a volt béresek művészi munkát végeznek. Minden szerszám javítását a gazdaság saját műhelyeiben végzi el. Gépészek, elektrotechnikusok, hegesztők dolgoznak ezekben a műhelyekben. Régen ezek az emberek is nincstelen parasztok voltak. Ilyen pl. Helen Mihail, gépész is. nn A NÉPI DEMOKRATIKUS rendszer éveiben a „Nicolae Balcescu” állami gazdaság sok szép eredményt ért el. A régi királyi kizsákmányolás örökre véget ért. A volt birtokon a mezőgazdasági munkásoknak 80 százaléka nem tudott írni és olvasni. Ma már egyetlen írástudatlan sincs. Az emberek a gazdasággal együtt átalakultak, szakmai képzettségük fejlődött, sokan közülük kitüntetéseket kaptak kiváló munkájukért. Ilyenné alakult át a Peris-i királyi uradalom, a mezőgazdasági munkások élete pedig széppé és megelégedetté vált. Szombat este vana munkát már régen abbahagyták. A gazdaság udvarában összegyülekeznek a legények és kecses leányok, egytől egyig csodálatos nemzeti viseletűkben. Gyors léptekkel a kultúrterem felé haladnak, ahol kulturestet rendeznek és utána tánc következik. Cretu igazgató ablakán keresztül derűsen nézi az ifjúságot, majd hirtelen feláll és karon- fogja Sinitin főagronómust. — Gyerünk öregem! Zárjuk le asztalainkat és menjünk mi is az ünnepségre. — De én nem tudok táncolni.* t — A főagronómus így akar visszamaradni. Cretu azonban nem mond le szándékáról és majdnem erőszakkal vonszolja az ajtó felé. *— Hagyd csak, -., majd megtanítanak a leányok! —> mondja és eközben vidáman magával vonszolja a főagronómust. PUCCINI feyá ilánóban vagyunk, a zene " * örökszép városában. Két izgatott fiatal várja a Sonzono-zene- műkiadó pályázatának eredményét. Puccini és szerelme Krisztina — a fiatal énekesnő. A szerző első operáját azonban a zsűri még csak dicséretre sem méltatja. De nincs minden elveszve — Ponchielli mester — Puccini barátja, a tehetséges művész mellé áll és segítségével mégis bemutatják az operát — nagy sikerrel. Az ünneplésben Puccini még múzsájáról — Krisztináról — is megfeledkezik. De nem is csoda, hiszen szíve régi szerelméhez — Elvirához húzza. Puccini visszatér szülővárosába és egy fényes házasság elől szökteti meg Elvirát a szülői házból. A z élet azonban kettőjük szá- ** mára mind nehezebbé válik. A következő operának közel sincs olyan sikere, mint az elsőnek volt. A zeneszerző minden idejét komponálással tölti. Még a ragaszkodó asszonyról is elfeledkezik, sőt amikor Elvira egészséges fiúnak ad életet, még arról is megfeledkezik, hegy a kórházban meglátogassa. A szerelmes szív azonban mindent megbocsát — holott fájdalommal tölti el, hogy a zene mindig vetély- társa marad. A mester új operáján dolgozik. És a „Manon”-nak sikere van. A sikerben nagy szerep jut Krisztinának, aki azonban most már híres énekesnő. A próbák alatt régi emlékek ébrednek fel a művészben és megfeledkezve Elviráról, idejének legnagyobb részét, csaknem állandóan Krisztinával tölti. A „Bohémélet’4 komponálása alatti találkák és később a próbák még jobban megerősítik szerelmüket. És ki venné észre a hűséges asszony — Elvira szenvedéseit? Elérkezik a „Bohémélet” torinói bemutatója. A szerelemben Ingatag férfit Krisztina a premier estéjén válaszút elé állítja: vagy Elvirával marad, vagy mellette! És Puccini választ: mégis visszatér hűséges Elvirájához. A „Bohémélet áriái elindulnak ” a világsiker útján, hogy megszerezzék alkotójuknak a hervadhatatlan örök babért. S velük együtt elindul Puccini is egy hosszú világkörüli útra. Elvira magára marad. Az európai és amerikai útról csak képeslapok hozzák OLASZ ZENEI FILM a hírt: a szeretett férj operái világsikert aratnak. Elvira a magányban sokat töp- reng életükről és arra az elhatározásra jut — elhagyja férjét, hiszen az úgyis csak zenéjének él, ő csak tehére van. Fiát intézetbe adja. Az ünneplésekből hazatérő művészt ott- hon nem várja senki, Elvira nem ad hírt magáról.., Elhatározza, hogy vidéki házukba költözik. Itt találkozik Deliával, a bánatosszemű parasztlánnyal. Delia felkínált szerelmét Puccini nem fogadja el, s az 'elvakult lányt a viszonzatlan szerelem a halálba kergeti. A tóba veti magát. Rózsaszínű virágok úsznak a hatalmas tavon, mely gö- röngy helyett csendes vizével takarja el a lány testét. És itt ezen a szomorú vízi temetésen születik meg az új opera gondolata a „Pillangókisasszony a japán gésa, aki életével fizetett szerelméért. A bukás az idős mestert megviseli. A csalódásban hű barát, az élettárs — Elvira — ismét visszatér, hiszen ő mindvégig annak maradt meg férje számára, amivé az ifjúság első szerelme formálta. A nagy művész utolsó operáján dolgozik. A „Turandot” zenéje súlyos és egyre kínosabb betegség közepette születik. Puccini nem tudja, hogy betegsége halálos. Ezt felesége és fia féltőn titkolják előtte. •j 924 november 29. A majdnem 1 önkívületben fekvő 66 éves mester egyedül van szobájában, most vívja élete utolsó harcát, A haláltusában is a „Turandot”-nál járnak gondolatai, az operából már nem sok van hátra, szeretné befejezni. Vergődő gondolataiban a „Turandot’4 hűséges kis Liujának dala elevenedik meg és a fuvolák lágy szava kísérte az eltávozó utolsó sóhaját, Az operát halála után két évvel mutatják be. A premier utolsó felvonását látjuk. Néhány ütem Toscanini pálcája alatt elég ahhoz, hogy megelevenedjék a Manón, Bohémélet, Pillangókisasszony nagy dalnokának zenéje. A premier közönsége a befejezetlen opera után néma felállással adózik a nagy mester emlékének, A szolnoki Vörös Csillag mozgó augusztus 26—szeptember 1. között játssza ezt a színes olasz filmet Már messziről vígan csobogó zongoraszó fogadta, mikor legközelebb órára ment Blankához. A bánatát, amely a disznótoros ebéd utáni napokban körüllengte Zsigát — mintha elfújták volna. Tévedett! Tévedett! Az édes kis Bianka ugyanaz a kedves, közvetlen lány, akinek eddig ismerte. Igazságtalan tud lenni a szerelmes szív. Méghagy undorodna a parasztoktól?! Biztosan megártott neki a vérmes parasztoknak való zsíros lakoma, azért érezte magát kellemetlenül. Ahogy a zöldre festett kis házhoz közeledett, annál jobban sza- porázta lépteit. A hólepel alatt szunnyadó kertecske tavaszi pompába öltözött képzeletében, A fagyban didergő orgonabokor nem csenevész gallyak kuszáit csomója volt, hanem buja illatat lehelő virág- és lombsátor. Az alatt röppent el először suttogva. — Szeretsz ? * *1, —- Szeretlek• Vidáman lépett be a kapun és szeme az ablakra tévedt A csipke- függöny áttetsző fodrai mögött azt a nagy, csillogó fekete szempárt figyelte. A zajra, amit á kiskapu csukásával csapott* meglebbent a függöny, Erősein odanyamódott az üveghez és akkor, * < ü< és akkor határozottan meglátszott a csipkén keresztül egy ismerős férfiváll. Blanka oldalt ül az ablaknak a zongoránál s ha a fiú háta az üveghez nyomódott* azt jelenti, hogy ott áll közvetlenül a kislány mellett. Még föléje is hajol, mert másképp nem lehet elférni a szűk kis helyen, Zsiga megállt a lépcsőn. Minden erő kiszállt a lábából. Azt hitte, menten belehal* Zúgó, keJÁSZAI BLANKA MÓRICZ ZSIGMOND SZERELME (4. folytatás.) gyetlen fájdalom gyötörte. Majd megfulladt a kíntól. -. * Máshoz ért a karja, másra mosolygott málnaszínű szája, mást hódított szikrázó fekete haja. Halálsápadfan nyitott be. Szánalmasra sikerült mosollyal üdvözölte a bent levőket. Blanka lángvörösen csukta le a zongoratetőt, zavartan igazított egyet a haján, miközben a mellette álló fiúra mosolygott, — Szevasz, Móricz *—• köszöntötte túlfölényesen osztálytársa, a gazdag özv. Steiner Ignácné, a rő- föskereskedő fia. — Mi bajod, rosszul vagy? *= húzódott gunyoros mosolyra a szája, amint Zsiga komor, dühös pillantását érezte magán. —Oppar- don <— hajolt meg elegánsan Blanka felé és kecsesen bújt ki a zongora melletti szegletből. *— Majd ’ elfelejtettem* nagy oh köszönöm, Blankácska, a művészi élményt, köszönöm, hogy volt kedves nekem zongorázni — fogta meg kényeskedve a lányka kacsóját Steiner, Zsiga szeme mozdulatlanul tartotta fogva a másik kettőt. Azt senki, senki nem láthatta, hogy valami nagyot pattant benne. Alikor ocsúdott már fel* mikor Blanka újból a régi kedvességgel fogta meg két ujjacská- jával füle hegyét, Zsiga-biga* ne legyen csacsi, De a lány kedve is lelohadt, hogy Zsiga kedvetlen maradt. Arca szinte feketesápadt lett s lecke közben olyankor mondta — *,menjünk tovább4’* amikor annak semmi helye nem volt, Egyetlen kedves szót nem hallatott a diák, míg ott volt. Blanka csendesen szipogott s a csipkefüggönnyel töröl get te könnyeit, amint az ablakiból lesett instruktora után. Az pedig vissza se nézett. % Azelőlt nem voltak beszédes viszonyban Steinerrel, de mióta Blankánál összetalálkoztak, tanulótársa egyre többször körülsündö- rögte. Érezte, hogy vetélytársa Mó- ricznak, tudta, hogy szellemiekben közel sem férhet hozzá, de gazdagabb. Tud cukrászdába menni Blankával, sőt kedvesanyját is meghívhatja. Ha akar, mindennap más ruhában megy el hozzájuk, márpedig a lányok sokat adnak arra, hogy fess, pedáns udvarlójuk legyen, Móricz? Nem rosszképű fiú, de mióta hordja már azt a kifényesedett könyökű kabátot, stoppolt nadrágot! Nem képes olyan fesztelenül társalogni Jászainéval, mint ő. Hiába, az anyagi függetlenség, a gazdagság teszi szabaddá az embert! ■— Ilyen gondolatokkal bátorította magát a gazdag fiú és majd meghalt a gyönyörűségtől, ha Móricz megvető pillantása volt a válasz ilyen megjegyzésére: ■—■ Móricz! Délután ne nyaggasd túlsoká Blankát, ne rabold el az idejét i— tőlem. Neked adom — úgy talán jobban tanul, ha neked zongorázik — válaszolt hidegen, büszkén Zsiga, % — Olyan buta maga, Zsiga- biga *— unszolta a kislány a következő órán, hogy a fiú szótlan, komoly volt, * * Azt gondolja, hogy én Steinert., * menjen már. Jópofa fiú, meg helyes, csinos, de,** — Akkor talán térjünk át a Dózsa-féle forradalomra —> hárította el Zsiga a további szavakat, •— Dózsa-féle lázadás — igazította ki a lány, ahogy a könyvben olvasta. — Ne vitatkozzunk fórra- dalora.ii Azt csak az urak nevezik lázadásnak, akiknek olyan különösek a parasztok — nyomta meg ingerülten a fiú, <—> Hát jóóó, legyen forradalom 1— nyugodott bele a lány és székét közelebb húzva az asztal sarkához, a megszokott bizalmas módon tolta oda forró embját a fiú lába mellé. S hogy az nem szaibó- dott, még közelebb férkőzött, addig mesterkedett, míg két térde közé nem1 szorította Zsiga térdét, Jászainé kukkantott be. Szeme nyomban az asztal alá tévedett, de annál édesdedebbül hívta lányát: “ Egy órácskára megszakíthatnátok a tanulást - Steiner úr jött át — fűzte hozzá magyarázatul, Zsiga felé pillantva. Móricz úgy rántotta el a lábát a kislány térdei közül, mintha megrémü't volna magától, hogy megüti a lányt,, * Szembe hízeleg és a gazdag fiúval szövögeti a házasság szálait! Soha többé nem jön el! Nem, nem! Hát nem vár addig, Zsiga? —* kérdezte inkább udvariasságból Jászainé, amint a diák köszönésfélét mormogva elsietett. Rá sem nézett osztálytársára, sem Blankára, aki falfehéren ült az ebédlőasztal mellett és fekete csillagszemével köténye közepét nézte. dP — Köszönöm a bizalmukat* Blankácska most már elboldogul a vizsgáig egyedül is — jelentette be rákövetkező alkalommal az ügyvédnek Zsiga a szándékát, — Dehát miért nem tanítja tovább? Nem fizetünk talán eleget? t— csodálkozott az ügyvéd. |— Nem arról van szó. De nem szeretem, ha valahol lenéznek, másodrendű embernek tartanak. •— Ha úgy érezte, nem tartóztatjuk, — mivel is tartozunk? Móricz Zsiga azt hitte, egy szót’ sem tud mondani, mikor utoljára megfogta Blankácska kezét. Mindketten némán, sápadtan tartották egymás kezét, *— Nem tévedtem iij, = rebegts a lány. ■— Igen, nem tévedett,;; én csak olyan különös paraszt vagyok* % Elhamvadt a diákszerelem, mint ahogy a pillangó eltűnik a tavaszban. Szálldos ide, libben vadvirágról rózsaszálra. Felhő takarja el egy pillanatra a napot, hűvös szél támad valahonnan, a pillét odasodorja valami tövishez, Ä kicsi pille ijedten húzza be szárnyát s lezuhan a hűvös fűszálak közé. Áll, piheg mozdulatlan szárnnyal. Azt gondolja, soha többé nem tud felrepülni. Egyszer még is megpróbálja. Megremeg a tarka szárny, s a parányi pillangó ujjongva csapong ismét új virágok felé, Szárnyáról letörlődött egy Kis hímpor, de annál nagyobb öröm újra repülni tudni, Tóth István
