Szolnok Megyei Néplap, 1954. július (6. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-29 / 178. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1954 július 29, * HÍREK * Egészséges vizet Tiszapüspökinek! Körülbelül egy hónappal ezelőtt panaszolták el Tiszapüspökin, hogy baj van a kutakkal. Nincs víz, az egyik kút régen elromlott, a másikat már két hete szereli a Víz- és Csatornaművek. Az aratás kezdetén nem volt jólműködő kútja a községnek. Nem volt az aratás alatt sem. A tanácselnök sorra járta a hivatalokat, megmozgatott mindent, hogy a kútat az illetékesek rendbe tegyék. Nem történt semmi. Azaz valami mégis történt. A fenti vállalat szerelői megjelentek és „megjavították” a beteg kútat. Saját bevallásuk szerint úgy, hogy mire ők beérnek Szolnokra, addig talán ad vizet, tovább úgy sem. Igazuk lett. A kút nem jó. A cséplés idejére ottmaradtak az emberek egészséges víz nélkül. Törökmiklósról, Szajolból hordják az ivóvizet, °nehogy megbetegedjenek a dolgozók a rossz, élvezhetetlen kú- taktcrt. S mindezt miért? Könnyebb beszélni a kenyércsatáról, mint egy becsületesen megjavított kúttal hozzájárulni sikeréhez. A FELNŐTTEK Állami Gépíró es Irodakezelői szakiskolájába felvételt nyerhetnek azok a fiatalok, akik sikeres erettségi 'rizs- Gát tettek és nem tanulnak tovább, hanem irodában szeretnének elhelyezkedni. Az iskola egy éves. Tantárgyak: gépírás, gyorsírás, irodai gyakorlatok, magyar es társadalmi ismeretek. Tandíj havi 50 forint. Jelentkezési lapot az iskola vezetosege ad, Szolnok, Beloiannisz u. 63. Kivételesen felvehető az a jelentkező, aki az általános iskola nyolcadik osztályát jeles. vagy legalább jó eredmennye elvégezte és a felvételi vizsgát sikerrel leteszi. Érdeklődők hozzák be utolsó iskolai bízó- nyítványukat. A tanítás szeptember első napjaiban kezdődik. Ugyanakkor kezdődik az iskola nem kötelező második osztálya (haladó fokú tagozata). Ide felvételt nyerhet, aki az irodakezelői szakiskola első osztályát sikerrel elvégezte. * MEZŐTÚRON a Terményforgalmi Vállalat telepén munkába állítottak egy szárítógépet, mely elősegíti nedves búza folyamatos és gyors szárítását. (Rónai Erzsébet levelező Mezőtúr). # RÁKÓCZI FALVA dolgozó parasztjainál megindult a cséplés. Mindenki igyekszik a géptől teljesíteni beadási kötelezettségét. — Elsőként tettek eleget kötelezettségüknek Hegedűs Latos, Balogh László, Túróczi Lajos, Perei Gábor. (Szabó Mihály levelező Rákóczifalva). SZTK TANÁCSADÓ Kinek jár öregségi nyugdíj ? Szerkesztőségünkhöz naponként érkezik a megye minden részéről levél, amelyben dolgozóink arra kérnek felvilágosítást, miként kaphatnak öregségi nyugdíjat. Többen bírálják is az SZTK illetékes osztályát, —< amiért elutasították kérelmüket. Az alábbiakban tájékoztatást kívánunk nyújtani az érdeklődőknek, De ettől függetlenül kérjük, hogy forduljanak bizalommal bármikor levélben, vagy minden héten hétfőn délelőtt személyesen szerkesztőségünkhöz. „Öregségi nyugdíj jár minden 55-ik életévét betöltött nő, — illetve 60-ik életévét betöltött férfi dolgozó részére, aki legalább 10 év munkában töltött időt igazol s ezen idő alatt, mint biztosításra kötelezett alkalmazott, az SZTK-hoz (illetve az OTI-hoz) be volt jelentve. Magasabb összegű nyugdíj jár akkor, ha a nő 60-ik, a férfi 65-ik életévének betöltése után kéri a nyugdíjat. Ipari dolgozóknál az 1929 január 1-től, mezőgazdasági dolgozóknál az 1939 január 1-től követő időt lehet figyelembe venni. Mezőgazdasági dolgozók részére, ha 1889 január 1-e előtt születtek, öregségi járadék állapítható meg, melynek feltételei az alábbiak: A 10 év munkában töltött időben megszakítás is lehet, azonban a két munkaviszony között 5 évnél hosz- szabb szünet esetén, a megszakítást megelőző munkában töltött időt nem lehet figyelembe venni. — Az öregségi nyugdíjat az utolsó munka abbahagyását követő 5 éven belül kell kérni. A nyugdíjigényt szóban, vagy írásban az SZTK alközpontnál kell bejelenteni. Be kell küldeni a születési anyakönyvi kivonatot, a munkában töltött idő igazolására vonatkozó bizonyítékokat. Ilyenek 4 lehetnek: a munkakönyv, vagy a munka végzése idején a munkaadó által kiállított szolgálati igazolás, melyből kitűnik, hogy mikortól — meddig és kinek az alkalmazásában dolgozott. Mezőgazdasági munka igazolására szolgál az OMBI könyv. Az 1944 január 1-től 1947 március 31-ig terjedő időben végzett mező- gazdasági munka igazolására a helyi tanács által kiállított bizonyítvány, melyből kitűnik, hogy kinél, mettől-meddig állott alkalmazásban és 1947 április 1-e után a mezőgazdasági biztosítási igazolvány. Amennyiben a fenti igazolások közül valamelyik elveszett, de a munkában töltött időt a dolgozó valamiképpen igazoltatni tudja, avagy ezek alapján az SZTK saját nyilvántartásában a munkában töltött idő bejelentését megtalálja, a nyugdíjra való jogosultság idejébe ezt az időt is beszámítják. Ha a dolgozó a fentebb leírt életkort még nem töltötte be, de rokkant és ezt orvosi bizottság is megállapítja, rokkantsági. nyugdíjra jogosult, ha az életkorának megfelelően szükséges, munkában töltött időt a fenti módon igazolja. Ha a dolgozó férfi 22-ik életévét megelőzően rokkant meg, 3 év, ha 25-ik életévét megelőzően, 8 év, ha 35-ik életévének betöltése után, 10 év munkában töltött időt kell igazolni. A dolgozó nőknél a rokkantságot 22 évét megelőzően 2 év, 25 életévét megelőzően 3 év, 30-ik életévét megelőzően 4 év, 35 életévét megelőzően 5 év, 40-ik életévét megelőzően 7 év, 40-ik életévének betöltése után 9 év munkában töltött idő kell igazolni. Ha a megrokkanás üzemi baleset következménye, szolgálati idő igazolása nélkül jár nyugdíj. Létesítsünk téli legelőt juhaink számára Július 29 Csütörtök Márta A Nap kél: 4 óra 18 percKor, nyugszik: 1» őrá 22 perckor. A Hold kél: 3 óra 33 perckor, nyugszik: 18 őrá 59 perckor. 23 őrá 20 perckor Ujliold. Időjárásjelentés — Várható időjárás csütörtök estig: változó felhőzet, többhelyen záporeső, zivatar, mérsékelt, időnként élénk délnyugati-nyugati szál. A meleg tovább tart. — Várható hőmérsékleti értékek csütörtökön reggel: 16— 19, délben nyugaton 26—29, keleten 29— 32 fok között. (MTI) Mindenkit érdekel 1800 július 31-én született Wöhler F. német vegyész, aki 1827-ben fémoxidredukálással elsőnek állított elő alumíniumot. Első módszere az volt, hogy aluminium klo- ridot zárt tégelyben fémes káliummal ösz- szeolvasztott. így a káliumklorid mellett az alumíniumot finom, szürke por alakjában kapta. 1845-ben már azt írja, hogy az alumuniumot gombostűfej nagyságú megolvadt gömbökben nyerte. Mikroszkóp alatt azt látta, hogy az egész fém ilyen megolvadt gömbökből áll. A tiszta gömbalak olyan színű, mint az ón, könnyen alakítható, a gombot vékony lemezzé lehet kalapálni. Fajsúlyát Wöhler 2.67-nek találta: ezt a mérést két, összesen 32 milligramm súlyú gömbön végezte, ezért csak közelítő értéknek tekintette. A kis mennyiség miatt az alumínium technikai alkalmazására még nem lehetett gondolni. Ezt Deville valósította meg. — Wöhler 1828-ban szerves vegyületet, karba- midot állított elő. — Bebizonyította ezzel, hogy tudománytalan az a felfogás, amely kimondja, hogy szerves vegyületek csak a ,,vis vitális'’ (életerő) hatására keletkezhetnek és csak élő szervezetben. Felfedezése korszakalkotó volt, mert belőle fejlődött ki a szénvegyületek kémiai szerkezetének megállapítása. » Szerkesztői üzenet Kérjük azt a törökmiklós! levelezőnket, aki az esztergomi bánya gépészeti technikum tanulója szeretne lenni, közölje nevét és pontos címét. Helyesbítés A Néplap folyó hó 16-i, pénteki számában tévesen kettő új autobuszpár indítását közöltük. Valójában egy járatpárt helyeztek forgalomba Berekfürdő és Berekfürdő vasútállomás között. A menetrendi értesítés alapján a 9.35 és 9.00 órás időadatok a MÁV 103. számú Berekfürdő állomásra vonatkozó adatait jelzik. A próhirdetések EGY használt férfikerékpár eladó. Szolnok, Kassai út 1. sz. A SZOLNOKI Házipari Szövetkezet mindenféle fehérnemű, ágynemű, asztalnemű javítását, harisnya stoppolást, szemszedést, gombhúzást, szőnyegszövést, zsákfoltozást, előnyomást és paplankészítést vállal. Üzletünkben nagy választékban készáru kapható, Kossuth Lajos u. 27. szám. GYAKORLATTAL rendelkező gép- és gyorsírót, aki levelezésben Jártas, augusztus 1- el alkalmazunk. Jelentkezés: Tiszamenti Vegyiművek személyzeti osztályán. A takarmánnyal! általában még mindig szűkében vagyunk. Az elmúlt két esztendő tapasztalatai is arra kötelezik az állattartó gazdákat, hogy már most készüljenek a jószágállomány téli áttelel- tetésére. Igen gazdaságos és általában könnyen megoldható a juhok téli takarmányozásának biztosítása. Egyszerű eljárással már most előkészíthetjük az úgynevezett téli legelőt. A téli legelő talajának előkészítése nem kíván valami különleges agrotechnikai munkát. A téli legelő telepítésére legalkalmasabb a káposztarepce. Ez a növény bokros növésű és rozzsal keverve egész télen át dús legelőt biztosít. A juhok téli legeltetése egész sor előnnyel jár. Elsősorban az abraktakamánnyal takarékoskodunk. Egy 100 anyával rendelkező termelőszövetkezet például a téli legeltetéssel mintegy 15 mázsa abraktakarmányt takaríthat meg. A TELI legelőn] biztosíthatjuk a juhok rendes életműködéséhez szükséges egészséges, szabad mozgást. A jó téli legelőn járó vehmes anyajuhok bárányai erősek és szilárd szervezetűek lesznek. A rendszeres téli legeltetéssel megszüntethetjük a gyapjúszál hűtlenségét, szakadékonyságát és növekedni fog a nyíró súly. A termelő- szövetkezeteknek és az egyéni gazdáknak ezekben a napokban módjukban áll a juhok téli legelőjéről gondoskodni. Ne sajnálják a fáradságot, mert a téli legelő meghozza a hasznát. Megyénkben is megalakulnak a Kölcsönös Segítő Takarékpénztárak A Kölcsönös Segítő Takarékpénztár^ nem állami szervezet, mint mondjuk az üzemi takarékpénztár, hanem a dolgozók saját szervezete, amely vezetőségét a tagok sorából választja meg, A KST-be önkéntes jelentkezés alapján veszik fel a tagokat. Azzal a céllal alakul, hogy összegyűjtse a dolgozók megtakarított pénzét, amelyet azok rendszeres havi betétek formájában helyeznek el a KST-ben. A tagok betétjük után havi 5 százalékos kamatot kapnak, amelyet a betétidő letelte után megtakarított pénzükkel együtt vehenek fel. A Kölcsönös Segítő Takarékpénztár nemcsak ösz- szegyüjti a dolgozók megtakarított pénzét, hanem Indokolt esetben rövidlejáratú kölcsönt is nyújt, amelyet havi egyenlő részletekben lehet viszafizetni. A kölcsönt a KST bármelyik tagja kérheti, ha már legalább három hónapja tag. A kölcsön után évi 6 százalékos kamatot kell fizetni. Megalakítható minden munkahelyen, ahol legalább 50 dolgozó kívánja. Tag lehet az üzem, hivatal vagy intézmény minden dolgozója és azok hozzátartozói, ha belépési nyilatkozatban vállalják, hogy a KST-ben rendszeresen meghatározott összegű beté tét helyeznek el. Megtakarított pénzük biztonságban van, mert azok visszafizetését az állam szavatolja. A Kölcsönös Segítő Takarékpénztár tagjának lenni tehát előnyös azért, mert a KST-be belépő dolgozó nagyobb vásárlásaira előre összegyűjtheti a szükséges pénzösszegeket s azért is, mert váratlan kiadások esetén nem kell fűhöz-fához kapkodni, hanem a közös pénzállományból kölcsönt kaphat. A KARCAGI Építőipari Szövetkezet kőműves, ács, asztalos, szobafestő és mázoló részlegei mindennemű szakmába vágó munkát a legjobb kivitelben végeznek. — Felhívjuk Karcag és környéke dolgozóit, hogy részlegeinkkel kapcsolatos mindennemű munkával forduljon bizalommal szövetkezetünkhöz. Dolgozóink igyekeznek gyors és pontos munkát végezni. A BUDAPESTI Szállítmányozási Vállalat, lóápolókat és hajtókát azonnali belépésre felvesz. Budapest, V., Marx-tér 7 szám. A GYÖNGYÖSI Cipész Kisipari Termelő Szövetkezet keres 15 aljdolgozót konfekciós munkára Jelentkezés: Gyöngyös, Köztársaság tér 7. 100-as Mátra motorkerékpár príma állapotban eladó. Verseghy utca 31. Vas- és Fémhulladék Ipari Vállalat segédmunkásokat keres vasrakodásra. Munkaruhát, bakancsot és egyéb védőfelszerelést, kedvezményes áron ebédet és munkásszállót biztosit dolgozóinak. Budapest, VII. kér. Madách Imre-u. 7. rSzahtfrkmeqyej NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: DAVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok: Irodaház. I. emelet. Szerkesztőség: Telefon: 20—93, 23—20, 20-69 Kiadóhivatal: Szolnok. Kossuth Lajos-utca 19 Telefon: 20-94 Egyszámlaszám: 00878.064 —40. Szolnokmegyei Nyomdaipari Vállalat Szolnok, Mallnovszki-utca 19 Felelős vezető: Mészáros Sándor, Menyei csúcsot futott 4x100 méteren a szolnokmegyei női váltó — Békés megye nyerte a három megye atlétikai versenyt — A napokban rendezte meg a megyei test- nevelési és sportbizottság Szolnokon, a Szolnoki Lokomotív sporttelepén a Békés* Csongrád-Szolnok megyék közötti atlétikai versenyt. A versenyen a megyék két-ket versenyzőt indítottak versenyszámonként. Több számban nagyszerű küzdelem alakult ki s igen jó eredmények születtek. A csak a Szolnoki Lokomotív atlétáira felépülő megyei válogatott nem tudta megnyerni a versenyt. Ez nem ütközött volna nagyobb nehézségbe, ha a többi sportkörök is elküldték volna versenyzőiket a megyei válogatott keretbe. A részletes eredmények a következők: Nők: 100 m síkfutás: 1. Várbíró (Sz) 13.1 mp, 2. Suták (Cs) 13.3 mp; 3. Pokornyi (Sz) 13.5 mp. 400 m síkfutás: 1. Suták (Cs) 60 mp, 2. Kazi J. (Sz) 64.3 mp, 3. Kalász (B) 64.5 mp. 80 m gátfutás: 1. Szentmik- lósi (Sz) 13.8 mp, 2. Polonka (B) 14.3 mp, 3. Sebők (B) 15 mp. 4x100 m váltófutás: 1. Szolnok megye — (Paróczai, Várbíró, Szentmiklósi, Pokornyi) 52.6 mp. Megyei csúcs! Paróczai nagyszerűen kezdett, a váltások jól sikerültek, Pokornyi jól hajrázott. 2. Csongrád megye (Dér, Suták, Bujdosó, Révó) 53 mp. 3. Békés megye (Such, Kutni, Halász, Sebők) 53.4 mp. Távolugrás: I. Kutni (B) 469 cm, 2. Paróczai (Sz) 463 cm, 3. Dér (Cs) 458 cm. Magasugrás: 1. Laborczi (Cs) 146 cm. 2, Halász (B) 14U cm, 3. Pokornyi (Sz) 135 cm. Súlylökés: 1. Kürti (B) 10 m 02 cm, 2. Faragó (Cs) 9 m 54 cm, 3. Ravasz (B) 9 m 48 cm, 4. Kazi J. (Sz) 9 m 38 cm. Gerelyvetés: 1. Kazi J. (Sz) 31 m 66 cm, 2. Bánki (B) 28 m 07 cm, 3. Ravasz (B) 26 m 32 cm. Férfiak: 100 m síkfutás: 1. Pella (Cs) 11.2 mp, 2. Tóth (Sz) 11.3 mp, 3. Iványi (Cs) 11.4 mp. 400 m síkfutás: 1. Szemes (Cs) 51.8 mp, 2. Pangert (B) 52.2 mp, 3. Parcent (Cs) 53.4 mp. 1500 m síkfutás: 1. Tóth (B) 4 p 11.4 mp, 2. Rudnai (B) 4 p 11.8 mp, 3. Beleznai (Cs) 4 p 26..00mp... 5. Szurcsik (Sz) 4 p 30 mp. 110 m gátfutás: 1. Gárdon (Sz) 17.8 mp, 2. Andrási (Sz) 18.9 mp, 3. Mihály (B) 19 mp. 4x100 m váltó: 1. Csongrád (Pella, Gyarmati, Iváni, Palozen) 45.4 mp, 2. Szolnok (Hegedűs, Sepsi. Csabai, Tóth) 45.8 mp, 3. Békés (Zalenyánszkí, Pangert, Orván. Várkonyi) 46.4 mp. 5 km gyaloglás; 1. Kun (Cs) 23 p 06 mp, 2. Szabó (Sz) 25 p 04.6 mp, 3« Bagi (Sz) 25 p 48 mp. - Bagi eredménye igen kiváló, hiszen ifjúsági versenyző. — Súiylökés: 1. Windics (B) 12 m 51 cm, 2. Kovács (B) 11 m 96 cm, 3. Katona (Sz) 11 m 51 cm. Diszkoszvetés: 1. Katona A. (Cs) 37 m 07 cm, 2. Windics (B) 37 m 05 cm, 3. Prohászka (Cs) 36 m 30 cm... 5. Katona (Sz) 31 m 89 cm. Gerelyvetés: 1. Vereczkei (Cs) 50 m 48 cm, 2. Kovács (B) 47 m 63 cm, 3. Rékasi (Sz) 45 m 81 cm. Távolugrás: 1. Gulyás (B) 620 cm, 2. Kovács (B) 615 cm, 3. Tóth L. (Cs) 610 cm... 5. Tóth B. (Sz) 556 cm. Magasugrás: 1. Gulyás (B) 175 cm, 2. Madovarszki (B) 170 cm, 3. Márton (Cs) 170 cm... 5. Katona (Sz) 155 cm. Hármasugrás: 1. Kovács (B) 12 m 97 cm, 2. Rákos (Sz) 12 m 22 cm. 3. Maxim (B) 12 m 17 cm. Kalapács: 1. Katona (Cs) 48 m 92 cm, 2. Balogh (Cs) 44 m 94 cm, 3. Nádudvari (B) 33 m 32 cm, 4. Bagi (Sz) 25 m 77 cm. Rúdugrás: (Pontversenyen kívül!) 1. Sárkány (Cs) 350 cm, 2. Németh (Cs) 340 cm, 3. Gombkötő (B) 290 cm. Az eredmények alapján a női csapatok versenyében: 1. Békés megye 65.5 p, 2. Szolnok megye 62.5 p, 3. Csongrád megye 56 p. A férfi csapatok versenyében: 1. Békés megye 104 p, 2. Csongrád megye 97 p, 3. Szolnok megye 72 p. Az öszesített versenyben: 1. Békés megye 169.5 p, 2. Csongrád megye 153 p, 3. Szolnok megye 134 p. • Vezetőségválasztó taggyűlést tart a Törökmiklósi Kinizsi SK A törökmiklósi élelmiszeripari üzemek összevont Kinizsi sportköre folyó hó 30-án pénteken délután 5 órakor a Török-malom kultúrtermében vezetőség újraválasztó taggyűlést tart. A szervező bizottság ezúton is felkéri az érdekelt üzemek dolgozóit, hogy a taggyűlésen minél nagyobb számban vegyenek részt, s jelölésükkel, szavazatukkal biztosítsák azt, hogy olyan veze- tők kerüljenek a sportkör élére, akik Jó munkájukkal elősegítik a törökmiklósi Kinizsi SK fejlődését. Néhány szó a klubsorinizmusról A klubsovinizmus sportéletünk egyik betegsége. Felszámolása igen komoly és nagy munka^ elé állítja a testnevelési es sport bizottságokat, valamint a sportegyesületek országos és területi elnökségeit. Ezek a szervek eredményes harcot vívnak a klubsovinizmus felszámolásáért. Harcuk azonban még eredményesebb lenne, ha az illetékes tanácsok szervei segítséget nyújtanának hozzá, illetve felfigyelnének a területükön működő sportköröknél mutatkozó káros jelenségekre. A klubsovinizmus — ellentétben a szocialista sport kollektív munkájával — önző egyéniességre neveli a sportolókat. Csak a saját sportkörüket szeretik fanatikusan, a többi sportköröket lebecsülik, más sportkörök sportolóit, vezetőit „ellenségnek” tekintik. A klubsovinizmussal fertőzött sportkörök a felettes szervek, a testnevelési és sport- bizottságok és a területi elnökségek utasításaival szemben felületes magatartást tanúsítanak és erre nevelik sportolóikat is. Megyénk területén igen sok ilyen sportkör van. Elrettentő példaként kell felhoznunk a legutóbbi hetekben két sportágban is kirívóan előforduló káros jelenségeket. A „Magyarország ifjúsági válogatott bajnokcsapata” címért folyó ifjúsági labdarúgóbajnokság során két esetben súlyos vereség érte megyénk ifjúsági válogatottját, azt a válogatottat, amely három héttel ezelőtt kitűnő és mondhatni, gyönyör- ködtetö szép összjátékkal Mezőtúron bebizonyította, hogy jó eredményt csak kollektív munkával lehet elérni. Tekintettel arra, hogy a megyei labdarúgóbajnokság küzdelmet július 18-án kezdődtek volna, azok a vezetők, akik Ifjúsági játékosokkal érdekelve voltak a megyei válogatottban, arra biztatták a sportolókat, hogy az elkövetkező mérkőzésen rosszul szerepeljenek s fgy kikerüljenek a válogatottból és saját sportkörük labdarúgócsapatában vegyenek részt a megyei bajnokság mérkőzésein. Természetes, hogy a fiatal sportoló elsősorban nevelője, edzője szavára hallgat, s tgy szomorú eredményt hozott a Bács-Kls- kun, majd Pest megye ifjúsági válogatottjai elleni mérkőzés. Ugyanez a helyzet adódott a legutóbbi „három megye atlétikai viadalon". Itt az történt, hogy a sportkörök vezetőt sportköri érdekeket helyeztek előtérbe, amikor a megyei válogatottba behívott sportolóikat nem küldték el, hanem kisebb Jelentőségű sportköri versenyeken szerepeltették őket ugyanebben az időben. Természetes, hogy Így csak a Szolnoki Lokomotív Ifjúsági atlétáira felépülő — megyei válogatott, bár derekasan küzdött, csak a harmadik helyen tudott végezni annak ellenére, hogy a három megye atlétikai viadalát — az erőket figyelembe véve — meg tudtuk voma nyerni. A klubsovinizmus számtalan példáját lehetne még felhozni mind megyei, mind szolnoki viszonylatban. Annak megmutat tására azonban, hogy Igenis van klubsovi- nlzmus, elegendő a fentebbi két példa. Mi a klubsovinizmus következménye? —J Az, hogy fiatal sportolóink nincsenek át- itatva megyéjük szeretetével, nem tölti el őket büszkeség, amikor lehetőség nyílik számukra, hogy a megye válogatottjának mezét magukra ölthetik, s a pályán mez gyéjük sikeréért küzdjenek E káros betegség megszüntetéséért to- kozott harcot kell indítani a testnevelési és sportbizottságoknak és a sportegyesületek országos és területi elnökségeinek. Felelősségre kell vonni azokat a sportkört vezetőket, akik klubsovinizmus által akadályozzák a szocialista sport fejlődését. V. K. Megkezdődött az újonnan létesült kétéves mezőgazdasági szakiskolák benépesítése |a mezőgazdasági fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat megvalósítása egyre több, jól- képzett mezőgazdasági szakembert igényel. Ennek érdekéiben a földművelésügyi minisztérium bővítette a mezőgazdasági szakiskolák hálózatát. Az idén szeptember 1-én az újonan létesített kétéves szakiskolákon megkezdődik a tanítás. Haj- dúdorogan, Hajdúszoboszlón, Hódmezővásárhelyen, Békésen, Móron és Lengyelen általános mezőgazda- sági szakiskola jelleggel kezdődik az oktatás. Megyénkben Jászberényben ugyancsak létesül egy általános mezőgazdasági szakiskola. Megyénk dolgozó parasztfiataljai számára tehát újabb lehetőségek vannak a továbbképzésre. Szolnok megyéből a békési általános mező- gazdasági iskolára lehet jelentkezni. Ezenkívül a kehidai állattenyésztési, a gyulai zöldségterme- lési, a kecskeméti gyümölcstermelési és a balatonarácsi szőlőtermelési szakiskolákra is mehetnek a tanulnivágyó fiatalok. Jászberényben csak női jelentkezőket vesznek fel. Az állattenyésztési és a kertészeti szakiskolákra viszont csak férfiak kérhetik felvételüket. | A jelentkezési egyszerű, a járási tanácsok mezőgazdasági osztályán kell bejelenteni augusztus hó 10-ig, az iskolán való részvételi szándékot. Felvehetők mindazok, akik a 17. életévüket betöltötték, de a 24-et nem haladták meg. Elsősorban a termelőszövetkezeti tagok, az állami gazdaságok dolgozói és az egyénileg gazdálkodó parasztok, vagy azoknak gyermekei jöhetnek számításba. Olyanok, akik az általános iskola 8 osztályát elvégezték s utána legalább két esztendőt a mezőgazdaságban dolgoztak. A kétéves szakiskolát végzett tanulók „Aranykalászos mester”-ek lesznek. A tanítás és a kollégiumi ellátás ingyenes. A tanulók előmenetelüktől függően zsebpénzt kapnak HIRDESSEN a Szolnokmegyei NÉPLAP-bau