Szolnok Megyei Néplap, 1954. július (6. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-14 / 165. szám
1954 július 14. SZOLNOKMEGYEl NÉPLAP 3 A lurkevei gépállomás alig tíz százalékra teljesítette aratási tervét Sséntaharéhossági verseny indult a Fűtőházban az Alkotmány Ünnepe és a Vasutas Nap tiszteletére | megyénk | termelőszövetkezeteit és egyénileg dolgozó parasztjait a párt és az álam sok irányban segíti. A közös gazdaságok földjein tavaly óta, de különösen az idén a talajmunkák nagyrészét, a gépi kapálás egyrészét traktorok végtik. Ma már talán alig akad olyan ember, aki ne becsülné sokra a különböző erőgépeket, amelyek sok fáradságtól kímélik meg az embert. Most az aratás nagy munkájának idején, amikor már július derekán járunk, hatványozódott a gépek jelentősége. A traktorosoktól, az aratógépkezélőktől jobb, gyorsabb munkát vár megyénk dolgozó parasztsága. |turkeve 1 termelőszövetkezeti tagjai a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat megjelenése óta bizakodó hangulatban, tervük túlteljesítésével, vetésterületük növelésével igyekeztek a gabonaprobléma gyors megoldását segíteni. Joggal igénylik a gépállomás segítségét, a már megtermelt, érett kalászok gyors betakarítását, hiszen többszáz mázsa kenyérgabona mehet veszendőbe egy-két napos késés miatt. | a gépállomás | traktorosai szombat óta 33 aratógéppel segítik a termelőszövetkezetek aratási munkáját. Az első napokban egyik-másik traktoros bebizonyította, hogy lehet nagyszerű munkát végezni. Simon Lajos, a Táncsics termelő- szövetkezetben két nap alatt, gépével 47 hold búzát aratott. Révész Imre, a Farkas'Mihály tsz aratási munkáját segíti. Ugyancsak két nap alatt 35 holdon vágta le a 'búzát. I az eredmények! sajnos nem általánosak. A többi aratógépkezelő nem dicsekedhet ilyen eredménynyel, holott a tervek túlteljesítésének meg van minden lehetősége. A gépek üzemképesek, annakidején jól kijavították azokat a szerelők. A turkevei gépállomás párt- szervezetének, gazdasági vezetőinek hibája, hogy nem minden aratógépkezelő érti meg eléggé, milyen felelősségteljes munka van rájuk bízva. |Simon 1 Lajos és Révész Imre kétnapos teljesítménye igazolja legjobban, hogy a gépek kihasználásának mértékét fokozni lehet, — csak jó felvilágosító munkára van szükség. Megyénkben a turkevei gépállomásnak nagyon jó a híre. Kiváló traktorosaik munkájáról elismeréssel beszélnek. — Közülük többen komránykitüntetést is kaptak, s ott dolgozik az ország egyik büszkesége. Vad Imre Kossuth-dí- jas traktoros brigádvezető. Az ilyen gépállomáson nein lehet tűrni, hogy lassan, vontatottan haladjon az aratás. [aratasi| tervüknek alig tíz százalékát teljesítették idáig. Igaz, a nagy munkát jóformán csak két napja végzik teljes erővel. Serkentse azonban a turkevei traktorosokat gyorsabb munkára az a körülmény. hogy a napok múlnak, az időjárás nem a legjobb és a szem pereg. Gondoljanak arra is, hogy jól keresni csak alapos munkával lehet. Az elmúlt két-három nap elegendő volt arra, hogy a kezdeti hibákat megszüntessék. Bizonyítsák be tehát, hogy ha akarnak, valameny- nyien tudnak olyan eredményeket elérni, mint Simon Lajos és Révész Imre, a betakarítás hősei, Hat hónapja lehet annak, hogy a szolnoki Fűtőházban a kongresszusi versenyre készülve, Kiss Gyula és Búzás István párosversenyre hívták a Kolláth és Kállai mozdonyvezető brigádokat. A nehéz közlekedési viszonyok között is jó eredménnyel zárult ez a verseny, amelynek győztese végül is a Kiss-brigád lett. Hasznát az egész Fűtőház látta, hiszen része volt a versenynek abban, hogy szállítási tervét 112 százalékra teljesítette az üzem. □ Országszerte kibontakozik most az Alkotmány Ünnepének köszöntésére induló munkaverseny, s ismét a Kiss- brigád volt az első, amely versenyfelhívással fordult dolgozótársaihoz. Az Alkotmány Ünnepének tiszteletére tett felajánlásoknak itt még külön jelentőséget ad az is, hogy ez a versenyszakasz összekapcsolódik az auguszus 8-i Vasutas Nap megünneplésére folyó vetélkedéssel. A két ünnep tiszteletére azt vállalták Kiss elvtársék, hogy a rájuk bízott szerelvények menetrendszerű továbbítása mellett 3 százalékos szén- és 30 százalékos javítási költség megtakarítást érnek el, s ezenkívül a két mosás közötti időszakban megtett kilométerek számát terven felül tíz százalékkal növelik, tehát lo.ooo kilométerrel többet tesznek megED H O g y a n akarják a versenyfelhívásban vállalt célkitűzéseket elérni? — ezt kérdeztük meg Kiss elvtárstól. — A kongresszusi versenyszakasz értékelésekor megállapított hibák és a kongresszus útmutatása nyomán főfeladatunknak azt tartjuk, hogy mi is mindent megtegyünk a felhasznált üzemanyag, az önköltség csökkentése érdekében. Éppen ezért az eddiginél alaposabban tanulmányoztuk azokat a módszereket, melyekkel a szovjet vasutasok kimagasló eredményeket értek el. Ennek alapján határoztuk el, hogy az egylapátos tüzeléssel, a szén helyes előkészítésével és a lejtők kihasználásával 3 százalékos szénmegta- karíás elérését tűzzük ki célként magunk eié. Az egylapátos tüzelés azt jelenti, hogy viszonylag kevés szénnel állandó és magas hőfokot tudunk biztosítani. A szén helyes előkészítését úgy végezzük, hogy a buktatóról lekerült szenet alaposan, gondosan locsoljuk, mert így elégetéskor több gáz keletkezik, magasabb kalóriát nyerünk. A lejtők helyes kihasználásának nálunk kettős jelentősége van. Egyrészt azzal, hogy a lejtőkön lezárjuk a kazánt.* s üresen futtatjuk a mozdonyt, szenet takarítunk . meg, másrészt pedig közben elvégezhetjük a tüz- tér tisztítását is. Gyorsteherszerelvénye- ket továbbítunk, s így kevesebb állásra van szükség, nagyobb utat is megtehetünk és csak a rendeltetési állomáson állunk meg. m — A javítási költségek csökkentésének egyszerűbb a módja. Mondhatnánk, hogy ezt mindenki ismeri, csak — sajnos — nem mindenki alkalmazza. Arra van szükség csupán, hogy mindig gondosan elvégezzük a gépápolást, a karbantartást, s a mutatkozó kisebb hibákat mi magunk javítsuk meg. így a nagyobb hibásodások ritkábbak lesznek, kevesebbszer kell a javítókat igénybevennünk __ mondja befejezésül Kiss Gyul a elvtárs. ED Annyit tennénk hozzá.az elmondottakhoz, hogy Kiss elvtárs — a Fűtőház 1-es alapszervének párttitkára — nemcsak szavakkal buzdítja társait a jobb munkára, a nagyobb teljesítmények elérésére, de példát is mutat, hogyan kell harcolni azok eléréséért. A példamutatásnak meg is van a foganatja. Néhány nappal ezelőtt tették vállalásukat Kiss elvtársék, s a mozdonyszemélyzet 70 százaléka máris csatlakozott ahhoz. Megindult tehát a verseny, s mondanunk sem keli — a Kiss-brigád ismét az első akar lenni. Kongresszusi versenyben elért győzelmük s a mozdonytisztasági versenyben megszerzett második hely azt mutatja, igyekezetben nincs hiány. — A kérdés most már csak az, hogy mit szól majd mindehhez a többi mozdonyvezető, Kolláth László, Kállai István és társaik? Nyilván ők is elsők akarnak lenni. Hogy ki lesz a győztes, azt nem tudjuk megmondani előre. Az azonban bizonyos, hogy a versenynek hasznát látja égési népünk, hiszen annak nyomán előbb jut a városba az új gabona, s a mezőgaz-t dasági termények sora, s előbb kerül a faluba a sok mezőgazdaságot segítő gép, s a dolgozó parasztságnak szükséges ezernyi közszükségleti cikk. F. I. Lásson hozzá az arafáshoz Jákóhalmán, Alattyánban, Árokszálláson is minden ember A fegyvernemek felújítják régi versenytársukkal, a kengyeli dolgosó parasztokkal a párosversenyt Begyűjtési tervüket megyénkben elsőnek teljesítik r Fegyvernek határa vasárnap is mozgalmas volt. A gépállomás traktorosai és az egyénileg dolgozó parasztok nagyrésze aratott. Megfelelő idő járta, s úgy voltak vele a fegyvernemeik, hogy eleget pihentek a múlt héten, mikor az eső miatt nem lehetett dolgozni. Az elmúlt napok kényszerpihenőjét tehát vasárnap pótolták, jó munkával. A községben június 7-én indult meg teljes erővel a kenyérgabona betakarítása. — Más években a fegyvernek! határban ilyenkor alig volt már talponálló kenyérgabona. Az aratást tehát az idő elhúzódása miatt is minden eszközzel gyorsítani kell. Egy hold búza sem marad talpon.. A legjobb gazdák Tálas János, a békebi20ttság elnöke, — aki tíz év óta minden esztendőben elsőnek arat és elsőnek teljesíti kenyér- gabona beadását és még jónéhá- nyan olyanok, akik már túljutottak a nagyja munkán, — vasárnap délelőtt megbeszélést tartottak. Ezen a tanácsülésen természetesen még mindig a gabonabetakarítás meggyorsításáról volt legtöbb szi. de már megbeszélték a csép- lés és a terménybegyüjtés gyors befejezésének s a tarlóhántás és a másodvetés elvégzésének módját is. Ezeket a fontos dolgokat azért volt időszerű az egész község részvételével megtárgyalni, mert az árpaaratás befejezést nyert és ha minden jól megy, e hét végéig egy hold búza sem marad talpon. . ,. Két-három nap múlva befejezik az aratást Több dolgozóparaszt javasolta a tanácsülés résztvevőinek, hogy most a cséplés és a gabonabegyüj- tés nagy munkájának kezdetén újítsák fel régi versenytársukkal, 1 a kengyeli dolgozó parasztokkal a párosversenyt. A tanácsülés ezt a javaslatot örömmel üdvözölte és elfogadta. Ezenkívül párosversenyre hívták a kenderesi egyénileg dolgozó parasztokat és termelőcsoportokat, A fegyvernemek megértették, hogy a pártkongresszus célkitűzéseinek megvalósulását segítik és saját, egyéni érdekükben járnak el, ha most nem késlekednek, minden percet kihasználnak. A tanácsülés résztvevői a község dolgozó parasztjai és termelőszövetkezetei nevében megfogadták, hogy a gabo- nabehordást, a cséplést, a termény- begyűjtést, a tarlóhántást és a má- scú.etést augusztus 15-ig teljes egészében befejezik. Jó hírükhöz méltó helyet foglalnak rrajd el az országos verseny legjobb tíz helyezettje között, A hordást is megszervezik A búza aratását pár nap múlva befejezik. Az aratás meggyorsítása érdekében 21 részre osztották a község határát. A termeié, i bizottság tagjai, a községi tanács vezetői ezekben a napokban még jobban segítik a dolgozó parasztok törekvését. Rendszeres határszemléket tartanak, és a viaszérésben lévő búza gazdáját felszólítják az aratás megkezdésére, sürgős befejezésére. A 14.000 holdas fegyvemeki határból 4302 hold kalászos termését kell betakarítani. A nagy területek és a távolság miatt a gabona- behordás nagy munkát igényel. Ennek ellenére a fegyvemeki dolgozó parasztok az aratás kezdésétől számított 13 munkanap alatt mégis behordanak minden learatott gabonát. 406 kettős lófogat, és a termelőszövetkezet két tehergépkocsija és egy gépállomási vontató végzi ezt a munkát. A behordás idején újból kialakítják a már ha- gvományós, egymást megsegítő mozgalmat. e *. gazdag termést akarnak betakarítani A község határában három hét alatt befejezik a cséplést. Mér most kijelölték a közös szérűket, amelyeknek az a jelentősége, hogy a gépek folyamatosan, teljes kapa ''fással dolgozhatnak, nem kell hosszú időt tölteni a vontatással. Most, amikor a hőmérő higanyszála gyakran eléri a 30 fokot, távolinak tűnik az ősz és a tél. Ilyenkor alig gondolunk a meleg, kötött holmikra. A köt- szövőipar már jóelőre felkészült az őszre és a télre. Az üzemekben már most készítik a jó meleg pullovereket, szvettere- ket, kardigánokat, harisnyákat és a legkülönbözőbb kötött holmikat. Az ipar feladata: kellő választékban, mennyiségben biztosítani a jóminőségű árut, s minden előkészületet megtettek ezek teljesítésére.- A minőségi követelményeket figyelembeváve, a tavalyihoz hasonlítva, jelentősen nő a gyapjúfonalak gyapjútartalma. Melegebbek, tartó- sabbak lesznek a kötszövött gyapjú divatcikkek, a bébi és a gyermek kötött holmik* ..it* i 4»* ••:]** A Kötszövőípar! Központ! Mintázó Üzem a vállalatokkal egyetértésben, sok A 15 cséplőgép kilenc közös szérűn dolgozik majd. A szérűberakodás4 már úgy alkalmazzák, hogy az asztagokat gabonaféleségenként külön csoportosítják, s az egyes gabonaféléket egyszerre csépelik majd el, ezzel is időt nyernek, mert megszüntetik a rostacseréléssel és a doh kitakarításával járó üresjáratot. A tanácsülés résztvevői foglalkoztak a hordási, valamint a cséplési szemveszteség leszorításával. Elhatározták, hogy a hordást végző fo- gatosok, valamint az asztagrakók és az etetők között felvilágosító munkát végeznek, elmondják, hogy milyen módon, hogyan lehet csökkenteni a szemveszteséget. Másrészt pontos adatokkal, bizonyítják majd be, hogy egy-két százalékos veszteség milyen nagy kárt jelent a község lakóinak. A beadást a géptől teljesítik A tanácsülésen határozat születet, amely szerint Fegyverneken minden ember a cséplőgéptől teljesíti kenyérgabona beadását. így volt ez minden évben, és így lesz az idén is. A tanácstagok, a terrr.e- lési bizottság tagjai, az élenjáró dolgozó parasztok még a cséplés előtt elmondják gazdatársaiknak a gyorsbeadás jelentőségét. Ilymódon biztosítják, hogy a cséplés befejezését követő napon nem lesz a községben terménylbeadási hátralék. Fegyvernek élenjáró dolgozói a vasárnapi tanácsülésen alapos és mindenre kiterjedő megbeszélést tartottak. A kitűzött cél elérhető. Az a fontos, hogy a vezetők állandóan a dolgozók között legyenek, ahol kell, azonnal segítsenek! Sz. P. új modellt tervezett az őszi ős a téli idényre. A gyapjú divatcikkeknek mintegy 60 százaléka újfazonú, újszínezésű lesz. Jelentősen bővíti az ipar a pamut felsőruházati gyártmányok választékát. Télre nemcsak a divatcikkekben javul a helyzet, hanem a felnőtt és gyermek tréningruhák, melegnadrágok, hosszúszárú gyermekharisnyák, a közkedvelt svájcisapkák is jobb minőségben és lényegesen nagyobb mennyiségben kerülnek forgalomba. Gondolt az ipar a falu megfelelő ellátására is. Ugyanis egyre nagyobb mennyiségben gyártja az úgynevezett „paraszt“ mellényeket, meleg alsó ujjasokat, nadrágokat, s a falusi asszonyok örömére elkezdik készíteni a közkedvelt berliner kendőket. A kötszövőipar igyekszik biztosítani a lakosság jobb ellátását, hogy az ősszel és a télen választékosán tudjunk öltözködni. Mellények, meleg alsó ujjasok, berliner-kendők Kötszövőiparunk már a télre készül A jászjákóhalmai Béke, az alattyáni Vörös Csillag, a jászárokszál- lási Táncsics és a jászteleki Alkotmány termelőszövetkezetekben eléggé elmaradtak a gabona betakarítással A búza beérett, de nagy része mégi talpon áll. Jól benne járunk az időben, a jákóhalmai Béke tsz-ben ennek el- lenére közel 500 holdnyi tiszta búza aratatlan. A gépállomás aratógépei nem dolgoznak. A hibákat tetőzi sok egyéb körülmény is. Egyiks másik helyen a tanács helyi vezetői egyáltalán nem tartják számon a közös gazdaságok problémáit. Az emberek igyekezetét gátolja a gyakori eső is. Egyszóval van hi-t ba. De nincs ok a csüggedésre! Az aratás sohasem volt könnyű munka, különösen nehéz volt 10 évvel ezelőtt. Azóta sok minden megváltozott. Mos! saját gazdaságukban, maguknak takarítják be a gazdag életet. Jövedelmüket gyarapítja minden szer** —hona. Ha nehéz is az aratás, akkor is megéri a fáradságot, mert amit megtermeltek, abból az pénzel, aki elvetette. Megyénk valamennyi dolgozója, az üzemek, a gyárak munkásai elismeréssel, érdeklődéssel figyelik, segítik a kenyérért folytatott hősi harcot. A tiszafüredi Gerő Ernő tszcs-ben már befejezték, a jászkiséri Kossuth tsz-ben csütörtök estig learatnak minden szál gabonát. A jászárokszállási Táncsics tsz elnöke arról panaszkodik, hogy a multheti vihar ledöntötte a búzát. Nem lehet kaszálni úgy, ahogy szeretnék és > emiatt még közel 610 hold kenyérgabona aratatlan. A Kossuth tsz és a tiszafüredi Gerő Ernő tszcs tagjai előtt is voltak hasonló akadályok, mégis legyőzték azokat. *». -*. A jászjákóhalmai Béke, az alattyánj Vörös Csillag, a jászárokszállási Táncsics és a jászteleki Alkotmány tsz tagjait lelkesítse az élenjárók példája! Azt tartja a szóbeszéd, hogy minden megy, csak akarni kell. Érdemes körülnézni a gabonatáblákon, bizonyára lesz olyan hely, ahol gép arathat. Bizonyára van még olyan családtag, aki nem dolgozik. Ha van, hát ne legyen. Ne tűrjék, hogy a drága élet veszendőbe menjen. Fáradságos, nehéz munkát végeztek, aminek most érik meg a gyümölcse. Minden ember arasson, kézi* kaszával, géppel. Érdemes dolgozni, saját asztaluk, kamrájuk lesz gazdagabb utána. A szorgalmas munka eredménye A tomajmonostor! Petőfi termelőszövetkezetnek 174 hold az aratnivalója. A múlt héten a gyakori esőzések miatt nem haladtak eléggé, öt nap alatt mindössze 17 holdat arattak. Vasárnap délelőtt a tsz elnöke és a körzeti agronómus a tagokkal megbeszélte, hogy a családtagok is munkába állnak. Okos, józan érvekkel győzték meg az embereket a családtagok bevonásának és minden perc kihasználásának jelentőségéről. A vezetők őszintén megmondták, hogy minél több marad a tarlón, annál kevesebb lesz a kamrában. A tagok értettek a szóból. Hétfőn reggel a tsz huszonnégy tagja közül már húszán kértek részt feleségükkel, gyermekükkel az aratásból. Lakatos Jánosné, a tsz elnökének és Lakatos Istvánná, a tsz könyvelőjének felesége példát mutat Az aratás megindulásától minden nap résztvesz a munkában. A búza aratásában jó munkát végez a kunmadarasi gépállomás. Pádár Gyula traktoros és Eszenyi Imre aratógépkezelő hétfőn 12 hold búzát arattak le gépükkel. A Petőfi termelőszövetkezet még e héten elcsépelt az őszi árpát és nyomban eleget tesz takarmánybeadási kötelezettségének. 'Molnár János Ügyeskezű asszonyok A tíszaörsi Űj Élet termelőcsoport- ^ ban az asszonyok megértették, hogy az aratás és betakarítás idején minden munkáskézre szükség van. Rózsa Istvánná, Póta Gézáné és Görbe Mi- hályné, akik a kertészeti brigádban dől goznak, ígéretet tettek arra, hogy brigádjuk három férfitagját a betakarítás idején mentesítik a kertészeti munkától. Amin eddig hatan dolgoztak, most hárman fogják elvégezni, hogy a felszabadult munkaerőket az aratásnál és csép- lésnél hasznosíthassák. \/állalásuknak példamutatóan tesz- * nek eleget. A konyhakerti növények gyommentesek és szépen fejlődnek. Zöldségféléket, zöldpaprikát, káposztát rendszeresen visznek piacra a szép termésből. A termelőcsoport ötholdas kertészete jó jövedelmet biztosít a tagoknak. A munkában élenjáró asszonyok saját jövedelmüket is nagymértékben gyarapítják, amit bizonyít az, hogy ezideig 220 munkaegységet teljesítettek. Veres GyBrgyné Tiszafüred