Szolnok Megyei Néplap, 1954. július (6. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-08 / 160. szám
S7.OI.NO KMFGY FH NÉPLAP 1954 július 8. MIR E K ittas 8 Csütörtök Teréz A nap kél: 4 óra '55 perckor, nyugszik: 20 óra 42 perckor. A hold kél: 13 óra ; 45 perckor, nyugszik: 23 óra 59 perckor. ldőjáróvjieleníés T5 3r «1 1» 1 JE ff» ZZ ' ’ZZ 4i trL { o-t cr §§>0 ET E j 5 1 «9 w IJ IJ t— Várható időjárás csütörtök estig: Felhős idő, többfelé eső, zivatar. — Mérsékelt szél. A nappali hőmérséklet kissé emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek: csütörtök reggel 15—18, — délben nyugaton 24— 27, keleten 26—29 fok között. (MTI). Mindenkit érdekel a napfogyatkozás. Legalább is aki a napfogyatkozás idején a szolnoki utcákat járta erről győződhetett meg. Az üzletek, irodák ajtai, ablakai, a házak kapui előtt sorra adták egymásnak asszonyok és gyerekek, öregek, fiatalok a gyertyánál, vagy petróleum lámpánál bekormozott üveget, hogy megnézzék az egyre vékonyabb ívű napot. Persze nemcsak az érdeklődők, de a csillagászok is végeztek megfigyeléseket ezzel a nem mindennapos jelenséggel kapcsolatban. Néhány adat a megfigyelések eredményeiről: Budapesti mérések szerint a napfogyatkozás idején öt fokkal csökkent a meleg. A távoli rádióadások 20 százalékkal nagyobb hangerővel voltak hallhatók, éppúgy, mint az esti órákban, mikor a nap már lement. A legnagyobb fokú fogyatkozás idején, 15 óra 7 perckor, a napsugarak ereje hatszor kisebb volt, mint más alkalmakkor. A csillagászati távcsövekkel az elhalványult napkorong körül látha tóvá vált a nap légköre, úgynevezett „ko rónája” is, melyet máskor nem láthatunk. A csillagászok számára még csak ezután következik a munka java. Világszerte tüzetesen tanulmányozzák majd a megfigyelések tapasztalatait, melyek a nap légköréről új ismeretekkel tették gazdagabbá a tudományt. — BEFEJEZŐDTEK Szolnokon a volt t. bz. Népbolt átalakítási munkálatai. Az új üzletben csak fűszer és csemegeárukat áru sítanak, míg az eddigi műszaki részleget a KERAVILL bolttal, a háztartási és edényárú részleget pedig a már működő szaküzletekkel olvasztották egybe. — JÁSZBERÉNYBEN megnyílt az újonnan átalakított, modern berendezésű cipőbolt, melyben a különböző cipőféleségek nagy választékával várják a vásárlókat. — A TISZAIGARI Petőfi tsz. taglal el határozták, hogy az aratás, cséplés és betakarítás munkájának jó megszervezésével biztosítják annak gyors befejezését. Emellett párhuzamosan, elvégzik épülő FAGI házaik anyagának szállítását is. Csak ne feledkezzenek meg arról, hogy az első most az aratás, cséplés munkája. — JULIUS 4-ÉN, a Nemzetközi Szövetkezeti Napon nagy áru- és divatbemutatót tartott Kunmártonban a kunmártoni járási földmüvesszövetkezet. A bemutató sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, bogy egy nap alatt közel 350 ezer forint értékű árú talált gazdát a vásáron. — JULIUS 15-ÉN nyitják meg Szolnokon a Kossuth Lajos utca 23 szám alatt, a volt illatszerbolt helyén az új, korszerűen és ízlésesen berendezett cukorka üzletet. HÍREK LEVELEZŐINK TOLLÁBÓL Örömmel faxun meg, hogy községünkben a rozs és árpa araiás megkezdődött. Egyre több azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, akik már végeztek a nagy munkával. i Az ősziárpát községük területén 75 százalékban learatták. Élenjárnak a munkában Id. Lukács János, Bazsó Ilés, Bogya László, ad. Kozma János és Kozrr.a László, ők mér végeztek az árpa betakarítással. i v &n, mint népnevelő személyes példamutatássá, serkentem jobb munkáira a község dolgozóit. Árpátból 15 mázsás átlagtermést várok. Kapásaim gondésan ápoltak. A kukoricát háromszor megkapáltam, így a betakarítás idején nem veszélyezteti azokat a gyomosodás. (Nag^ Károly levelező, Pusztamóri oötötJi 'f"‘ Múlt hó 28-án Szolnokon járva, betértünk a Népbüffébe. Társam nem vette észre, hogy kabátjából véletlenül kiesett a pénztárca, — melyben a pénzen kívül a fontos iratai is voltak. A Népbüffé takarítója megtalálta és hiánytalanul visszaszolgáltatta azt. Becsületes munkájáért elismerést érdemel. (Bozsó József Bánhalma, Állami Gazdaság.) ♦ Elérkezett kalászosaink betakarításának az ideje. Nem is késlekedünk egy percig sem- Négyszáz négyszögöl tavaszi árpámat már le is vágtuk, igen szépen fizetett az eddigi megállapítás szerint. Négy hold búzám is gyönyörű. Pár napon belül azt is aratjuk. Fiam vágja le, mivel én már idős vagyok és a karom is *béna. Jó munkánkkal a békét akarjuk erősíteni. (Zsidó Márton, Cserkeszöllő.) B, Szűcs Albertné mezőtúri lakos arról írt szerkesztőségünkhöz küldött levelében, hogy a föld megjavításához szükséges műtrágyát nem tudják beszerezni. Panaszára a Karcag és környéke Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója az alábbiakat válaszolta: B. Szűcs Albertné panaszát megvizsgálva, megállapítottam, hogy az jogos. A bolt, melyre nevezett hivatkozók a földművesszövetkezet vasboltja. A hiányosságot pótolta. Vállalatunk ^mezőtúri háztartási boltjában is biztosítottuk a műtrágyát. Erdős Antal Igazgató," • A tiszalmrej Néplap-olvasóanké- ton több panaszt mondtak el a jelenlevők. — Többen kifogásolták, hogy kevés az ivóvíz, s nincs elegendő járda. A megyei tanács tervosztálya válasza alapján közölhetjük: „Az ivóvíz ellátás kérdésében olyképpen segítünk, hogy a megléf'vó csökkent vízhozammal üzemelő közkútak vízhozamát növeljük. Ez- irányú munka már folyik is a járás területén. A munkálatokat a szolnoki Víz- és Csatornamű Vállalat kútfelújító részlege végzi. A járda problémán beruházási fedezet hiányában nem áll módunkban azonnal segíteni. Szükséges megemlítenünk, hogy ily Irányú igény részbeni kielégítésére adtunk a járási tanácsnak tartalékalapi hitelösszeget, de a község a rendelkezésére bocsájtott összeg felhasználására nem jelentett be semminemű igényt. A járási tervelőadóktól szerzett értesülés alapján azt közöljük, hogy a községben a III. és IV. negyedév folyamán mintegy hatezer négyzet- méter területen végeznek járdaépítést, — a Lenin, Vörös Hadsereg, Széchenyi, Petőfi, Bajcsi-Zsilinszky, Liliom és Dimitrov utcákban, Salló Ferenc oszt. vez. Szolnok, Megyei Tanács, szik azokat mezvédeni. fenntartásukról gondoskod- ni. azonban a dolzozik segítsége nélkül ezt nem tudjuk megoldani. Kérjük városunk lakóit, hozt a közüzemi létesítményeket jobban óvják, s ha szándékos kártevést tapasztalnak, jelentsék azt. Példaképül állítjuk a Hl• kerületi lakosokat, akik a holdutcai parkot magukénak tekintik, s annak megőrzésében tevékenyen részt vesznek. Bátaszéki István csop. vez. Szolnok. Városi Tanács'' Bűnvádi eljárás árdrágítás miatt Sorozatos árdrágító üzérkedés miatt bűnvádi eljárás indult a Jászberényi Vendéglátóipari Vállalat több vezetője ellen. Ezek a vezetők, így Apter Lajos, Szalóki Gyula, Gömöri István súlyos ezrekkel károsították meg a dolgozóikat. A vállalat vásározó részlege több vásáron, pl. Jászárokszálláson, Jász- fényszarun, Füzesabonyban és Kál községiben a 11.40 Ft-os pecsenyebor literjét 20 forintért árusította, s hogy az így szerzett jogtalan hasznot még növeljék, a bort, rumot és pálinkát fel is hígították vízzel. A rumot 25, a pálinkát 15 forinttal a megszabott árnál drágábban árusították literenként. A jogtalan nyereség kis részét a kimérő személyzetnek adták, nagyobb részén pedig a fentebb felsorolt vezetők osztozkodtak. Mindezek alapján a jászberényi ügyészség elrendelte Apter Lajos üzemágvezető, volt korcsmáros, Szalóki Gyula üzletvezető, volt textilkereskedő és Mizsei István, volt korcsmáros őrizetbevételét. ÚJ KÖNYVEK A képzőművészeti alap „Magyar mesterek" sorozatában látott napvilágot Székely Zoltán tanulmánya Madarász Viktorról, nemzeti festészetünk nagy alakjáról. A Művelt Nép könyvkiadó adta közre Kaufmann „A szovjet tematikus fes tészet 1817-től 1941-ig" című tanulmányát. ! ; • 1 Jó munkáért — szép muzsikát Az Országos Filharmónia Hangversenyközpontja gondoskodott a mezőgazdasági dolgozók szórakoztatásáról is. Július, augusztus és szeptember hónapokban 5—5 napos turnék keretében neves művészek látogatják majd a mezőhegyest, hidasnémeti, felsőnyomási és rózsamajori állami gazdaságokat, valamint a körösvidéki öntöző Vállalatot, hogy jó muzsikával vidám kedvre derítsék a mezőgazdasági dolgozókat. Az első turné július 28-tól augusztus 1-ig tart. Ezen a „János Vitéz" és a „Csínom Palkó" című daljátékokból adnak elő részleteket. . A próhirdetések 200-as DKW motorkerékpár eladó, t- Cfm: Jászapáti, Széchenyl-út 57 sz. TANGOHARMONIKA 120-as, tóbbváltős. — Originát gyári, új, gyönyörű 8000-ért eladó. TIszaföldvár, Kossuth-u. 164. A SZOLNOKI Háziipari Szövetkezet mla- denféle lekérnem!!, ágynemű, tsztalnemO javításét harisnya stoppolást szemszedést, gombhdzást, szőnyegszóvést, asáktoUozást. előnyomást és paplankészttést vállal, ftzle- tünkben nagy választékban készáru kapható. Kossuth Lajos o. 27. sz: ELADÓ 8.1 villanymotor. Mezőtúr, Táncslcs-út 8. Oláh Jánosné. ÉPÜLETLAKATOS szakmunkásokat és segédmunkásokat felveszünk. Cím: Irodaház, ísz. 2. BAROMFI FELDOLGOZÓ Vállalat Török- mlklós. egy karbantartó lakatost azonnali belépésre felvesz. TÖLTŐTOLLAT Javítok, golyóstollat töltök. Varga, Szolnok, Kossuth-utca 6. KŐMŰVES, asztalos, kazánkovács, tüzlko- vács, villanyhegesztö és rézműves szakmunkásokat azonnali belépésre felvesz a Szolnoki Vegyesipari Javító Vállalat. Jelentkezés a kőműves és asztalos szakmunkásoknak Ságvárl Endre-U. 13. Egyéb szakmunkásoknak pedig Mártírok útja 27 sz. alatt. GYAKORLOTT gépkocslvezetót kiegészítő lappal felvesz a 53. számú Autóközlekedési Vállalat, Jászberény, EVOLUT könyvelőt keresünk azonnali belépésre. Jó fizetés, kitűnő koszt, természetbeni Juttatások. Személyes jelentkezés: Martfűi Állami Gazdaság főkönyvelőjénél. VIRAGKERTÉSZT azonnali belépésre keresünk. Szolgálati lakás biztosítva. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet: Községgazdálkodási Vállalat Karcag, Rákóczi út 7. sz. HÍDMÉRLEGET megvételre, vagy könyv- jóváírásra való átvételre keresünk. Ujerdöi Állami Gazdaság, Jászberény. EGYSZEMÉLYES rekamié és egy szekrény eladó. Somogyi Béla-u. 3. Szolnok. MEZÖGAZDASAGI KTSZ asztalos szakmunkást, továbbá kovács, lakatos, kárpitos, asztalos tanulókat felvesz. — Jelentkezés: Szolnok, Beloiannisz utca 36. SZOLNOKI Sütőipari Vállalat szállító munkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet: Szolnok, Csarnok utca 2. sz. alatt. ózolnöktneqjjM 1 NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság 6a a megyei tanáéi lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap Felelős kiadó DAVID FERENC Szerkesztőségi Szolnok, Beloiannisz-utca ?. I. emelet Szerkesztőség: Telefoni *0—93, 83—20, 80—6t Kiadóhivatalt Szolnok, Kossuth Lajos.ptea 19 Teletöm 80—94 Egyszámlaszámt 00979.064—4(1 Szolnokmegye* Nyomdaipari Vállalat Szolnok. Mallnovt/ki'Ofea 19 Felelős vezető? Mészáros Sándor, A szolnoki úttörő sport helyzetéről Az elmúlt tanévben a szolnoki úttörők részére atlétikai, labdarúgó, tornász, kosárlabda és röplabda bajnokságokat rendeztünk. A versenyek során nagy számban vontuk be az általános iskolák tanulóit, az úttörőket a sportba. A különféle versenyek azt a célt szolgálták, hogy a testnevelés fejlesztése mellett vá. rosunk sportjának utánpótlást neveljünk. Az úttörők nagy kedvvel és lelkesen vettek részt a versenyben • igen gyakran olyan felkészülésről tettek tanúbizonyságot, ami biztosíték arra, hogy városunk sportjának legfiata- íabbjai jó úton haladnak. Nem térünk itt most ki az eredmények részletes ismertetésére. Inkább a tanulságok leszűrésére fordítjuk a helyet és arra, hogy az előadódott hibák megmutatásával rávilágítsunk azokra a tényezőkre, amelyek a továbbiak során erőteljesen gátolhatják a szolnoki úttörő-sport fejlődését. Komoly hibát követett el az Úttörő- ház akkor, amikor az egész úttörősportot, a fiú- és leánybajnokságok megrendezését, a mérkőzések szervezését és lebonyolítását egy emberre, Mezei István sporttársra, a Rákóczi-úti általános iskola igazgatójára bízta, aki foglalkozása és az úttörő-sport terén végzett társadalmi munkája mellett még számos egyéb területen is tevékenykedett. El kell ismerni, hogy Mezei István sporttárs nagy és )ő munkát végzett az úttörő-sport fejlesztése érdekében és csaknem kizárólag az ő érdeme, hogy az úttörősportolókat több sportágban meg tudtuk mozgatni és az egyes versenyeket meg tudtuk rendezni. Mezei Istvánt ezért dicséret illeti. Az olyan nagy és felelősségteljes feladatot azonban, mint a legfiatalabb sportolók nevelése, úgy lenne helyes megoldani, hogy egy pedagógus a fiúkkal, egy pedig a leányokkal foglalkozzon és irányítsa azok sportmunkáját. Azt javasoljuk tehát az Uttörőháznak, hogy az elkövetkező tanévben az úttörő leány, sportolókkal való foglalkozást bízza Bertalan Imréné sporttársnőre, a Kohói Anna-úti általános leányiskola testnevelő tanárára, aki szintén komoly érdemeket szerzett az úttörők sportmozgalma területén^ i 4tj.y Feltétlenül szükséges hangsúlyozni, hogy az egyes iskolák Igazgatói és testnevelői nem kezelték komolyan az úttörők sportját. így pl. a Thököly-úti általános iskola hosszú heteken keresztül nem vett részt az úttörő labdarúgóbajnokságban, majd később egy hét alatt játszotta le az ösz- szes elmaradt mérkőzéseket. Az ilyesmi elsősorban a fiatalok egészségére van káros hatással, ugyanakkor pedig gátolja az úttörősportolókkal való tervszerű foglalkozást. Szintén a Thököly-úti iskola volt az, amely a kosárlabdabajnokság egyetlen mérkőzésén sem vett részt, azt hozva fel mentségül és kifogásul, hogy nem volt edzési lehetőségük. Más iskoláknak sem volt meg a tökéletes edzési lehetősége, mégis lejátszották mérkőzéseiket, mert a testnevelőtanárok tisztáiban voltak azzal, hogy valahol el kell kezdeni a kosárlabdasport oktatását, ha azt akarjuk, hogy városunk kosárlabdasportjának kiváló játékosokat neveljünk, akik méltóképpen képviselik majd a város sportköreinek színeit — akár egy országos bajnokságon is, Gondoljunk csak arra, hogy Pataki Erzsébet, Kovács Katalin és Deák Erzsébet annakidején az általános Iskolában kedvelték meg a kosárlabda- , vT sportot s rm abban csapatban játszanak, amely az országos kosárlabdabajnokság negyedik helyezettje. " . j Igen komoly problémája a szolnoki úttörősportnak a sporttelep kérdése. A városi TSB biztosított az úttörők részére egy sportpályát a, népligeti pálya mögött. Társadalmi munkával rendbe is hoztuk a pályát, felállítottuk a kapufákat és a pálya elkerítésének gondolatával foglalkoztunk már, amikor egy szép napon arra ébredtünk, hogy lelkiismeretlen egyének — irigyelve gyermekeink sportolási lehetőségét, felszabadult, vidám játékát — ellopták a kapufáikat. Fontos volna a szülők és a város dolgozóinak segítsége ahhoz, hogy az úttörők részére saját pályát tudjunk -biztosítani, olyan pályát, amelyen zavartalanul sportolhatnak, ahol nem kell attól tartaniok, hogy elzavarják őket, mint a vasútállomás melletti MÄV forgalmi pályáról. Itt él akarták zavarni az úttörő-csapatokat a pályáról azzal az indokolással, hogy a pályát „frissen meszelték", s ki fogja megfizetni a meszelés díját, ha az úttörők azt széttapossák a felnőttek mérkőzésének kezdetéig. Több szeretettel, gondoskodással támogassuk az úttörősportot. Tekintsünk előre, lássuk meg úttörősportolóinkban a jövő nagy atlétáit, kosárlabdázóit, labdarúgóit, tornászait s adjunk meg számukra minden segítséget a jó sportmunkához, ahhoz, hogy testben-lélekben megerősödve szolgálhassák majd hazánk felemelkedését. Szolnok Városi Testnevelési és Sport Bizottsága. Már csak néhány mérkőzés van háfra a szolnoki városi röplabda bajnokság tavaszi fordulójából A szolnoki városi röplabdabajnokságban az eddig lejátszott mérkőzések eredményeként az alábbi helyezési sorrend alakult kié Férfiak: 1. Fáklya 8 pont. 2. Lendület I. 6 pont, 3. MTSK 6 pont, 4. Dózsa II. I pont, 5. Cukorgyár 1 pont, 6. Lendület II. 1 pont. Nők: 1. MTSK 8 pont, 2. Fáklya 8 pont, 3. Lendület 6 pont, 4. TITASZ 4 pont, 5. Cukorgyár 2. pont, 6. összevont Kinizsi 0 pont. A tavaszi fordulóból a következő mérkőzéseket kell még lejátszani: Lendület I.— Lendület II., Lendület II.—Dózsa II. férfi valamint a Lendület és összevont Kinizsi női. A szolnoki rőplabdasport éleiében a közeljövőben kerülnek sorra a Népköztársasági Kupa selejtezőmérkőzései, augusztusban pedig megkezdődik a városi bajnokság őszi fordulója. A városi TSB felhívja a röplabdacsapatoli Intézőinek figyelmét arra, hogy a minder csütörtökön este 6 és 7 óra között megrendezésre kerülő szövetségi napokon a VTSB Társadalmi Szövetsége helyiségéber (Tanácsháza fdsz. 2. sz. szoba) vegyenek részt. Ezen a helyen és Időben a Rőplabdi Társadalmi Szövetség bárkinek szívesen ad felvilágosítást röplabda-ügyben. A Röplabda Társadalmi Szövetség elhatározta, hogy — ha elegendő üzemi és vállalati röplabda csapat Jelentkezik, ezek részére külön egyfordulós bajnokságot rendez. Ezért a szövetség felkéri azoknak a vállalatoknak éi üzemeknek a dolgozóit, amelyek szeretnének röplabdázni és egy ilyen versenyben résztvenni, hogy Jelentkezzenek. 8 kengyeliek nyerték a törökmiklósi járási szpártákiádot A törökmiklósi Járási TSB jó munkát végez. A Járásban már minden községben megrendezték a szpártákládokat. legutóbb pedig sor került a Járási szpártákiád megrendezésére is. A megyében elsőként lebonyolításra kerülő Járási szpártákiád színvonalas versenyt hozott. A verseny résztvevőit megfelelően előkészített és szépen feldíszített sportpálya fogadta. A versenyzők együttes felvonulása után megkezdődtek a küzdelmek. A községek versenyében Kengyel csapata lett az első, régi vetélytársának, a legyvernekl csapatnak legyőzésével. Külön meg kell dicsérni Kiss Lászlót, a kengyeli csapat vezetőjét, aki a versenyzők Jő felkészítése érdekében komoly munkát végzett. A községek csapatversenyében a végső eredmény így alakult: 1. Kengyel 183 pont, 2. Fegyvernek 158 pont, 3. Tlsza- bő 84 pont. A többi kózségek versenyzői Is elég Jól szerepeltek. Érthetetlen, hogy a tlszapüs- pöki versenyzők közül csupán egy vett részt a küzdelemben, amelynek során a mintegy 160 versenyző között 58 nól versenyző Is rajthoz állt. A részletes eredmények a következők. Távolugrás (Ifi): f. Rácz (Tiszabö) 496 cm; 2. Guttyán (Tiszabó) 478 cm. — 18 induló. 1000 méteres síkfutás (Hl): 1. Bakó Tiszabö) 3:04.8 mp; 2. Nagy (Tiszapüspöki) 3:10.4 mp. Magasugrás (Hl): T. Szász (Fegyvernek) 145 cm; 2. Gulbert (Tpuszta) 140 cm. Gránátdobás (HI): 1. Balogh (Kengyel) 70.55 m; 2. Bartha (Fegyvernek) 63.35 m. Súlylökés (Hl): 1. Bartha (Fegyvernek), 2. Bállá (Kengyel). 100 méteres síkfutás (Hl): í. Rácz (Tbő) 13.4 mp; 2. Feith (Fegyvernek) 13.7 mp. A nők versenyében a távolugrást Faltusz (Fegyvernek) nyerte 409 cm-es eredményével. Második Fejes (Kengyel) 362 cm-rel. További eredmények: 500 méteres síkfutás: í. Fejes Éva (Kengyel) 1:44.4 mp; 2. Ecker (Fegyvernek) 1:55.4 mp. — Magasugrás: 1. Gyetvai (Fegyvernek) 120 cm; 2. Fazekas (Kengyel) 115 cm. — Gránátdobás: 1. Faltusz (Fegyvernek) 39.80 m; 2. Gál Zs. (Kengyel) 38.10 m. — Súlylőkés: 1. Nlda (Fegyvernek) 7.20 m; 2. Gál (Kenvge!) 6.90 m. 100 méteres síkfutás: 1. Csörgő (Kengyel) 15.6 mp; 2. Papházi (Kengyel 16 mp. A röplabdaverseny során a férficsapatok közül a fegyvernekl került ki győztesnek; 2. Kengyel; 3. Surján. A surján! csapat igen tehetséges erőkből áll. A női röplabdacsapatok közül a kengyeli szerezte meg az első helvet a fegyvernekl, illetve tlszabői előtt. A térti kerékpárverseny során Pós Ferenc (Fegyvernek) lett az első. A verseny befejeztével — amíg S ver. senybfróság értékelte az eredményeket, birkózó bemutatót rendeztek. A járási TSB a falusi sportolók részére bemutatta a birkózás különféle fogásait, valamint a tér- birkózást is. Ebben a sportágban hamarosan járási bajnokságot akar kiírni a TSB. A birkózó bemutató igen megnyerte a falusi sportolók és a nézőközönség tetszését. A birkózó bemutató után Lesán elvtárs, a Járási TSB elnöke osztotla ki a szpár- tákiádon legeredményesebben résztvett versenyzőknek a dílakat. L. Fehér Hona Törökmlklós. SZERKESZTŐI ÜZENETEK B. I.-né Szolnok: Kérjük, közölje pontos címét, és nevét. Levelét enélkül „névtelen levélként'' kezeljük. Óvják meg a gyepet és a virágokat városunk lakói a * o3.gva.n- es a Szabad' síg-út sarkán szép kis kertet létesítettek. —■' Sajnos, lelkiismeretlen egyé-* r.ek nem vigyáznak arra. s letapossák a gyenge füvet és virágokat. A városi kertészek hiába raktak tüskés ágakat, nem sokat használt. Itt szeretném felhívni lakótársaim figyelmét arra. hogy jobban törődjenek a kertek épségben tartásával, a városi tanács illetékes osztálya pedig gyakoroljon időnként ellenőrzést. HEIMANN LÁSZLÓ levelező. Szolnok * A városi tanács város- Is községgazdálkodási osztásától az alábbi választ kaptuk a fenti panasszal kapcsolatban : „lle'tmann László levele nyomán a kis parkot hely- reállittatiuk. Kértük a szerkesztőséget. a lapon keresztül is hívta fel a figyelmet, hogy a virágos kertek a 'okosság érdekeit szolgálják. A városi tanács terel-