Szolnok Megyei Néplap, 1954. július (6. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-01 / 154. szám
1954 július 1, SZOLNOKMEGYE1 NÉPLAP 3 Segítsék elő, hogy a Gépjavító Vállalat teljes erővel részivé gyen a betakarításban Magas kormánykltiintefés! kaptak a színház művészei A magyar dráma hete befejezése alkalmából a Népköztársaság Elnöki Tanácsa több művészt tüntetett ki. Számos fővárosi és vidéki művész kapott magas kormánykitün- tetést. Közülük Szolnok megyéből e „Munka Érdemérem“ kitüntetést kapta Lendvai Ferenc, a szolnoki Szigligeti Színház főrendezője. A népművelési miniszter, Szabó Gyulának, a szolnoki Szigligeti Színház művészének, a „Szocialista Kultúráért“ kitüntető jelvényt adományozta fl turkevei Vörös Gsíliag segíti az árvfckárosuüakat Az elmúlt hetekben hatalmas felhőszakadás pusztított Nagyréde községben. Az árvízként zúduló víztömeg tönkretette a vetéseket, lakóházak dőltek össze. Nagyrédán sok dolgozó paraszt ezévi munkája tönkrement és hajléktalanná vált, Termelőszövetkezetünk tagjai át. érezték, a magyrédeieik hatalmas veszteségét. Tudjuk, hogy az ő káruk az egész dolgozó magyar nép kára Is, Ez vezette tagjainkat arra az elhatározásra, hogy az állami támogatás mellett élelemmel, jószággal mi is segítsük őket. Ezzel tanujelét adjuk, hogy termelő- szövetkezetünk szívén viseli az egyéni dolgozó parasztok sorsát is. Az elmúlt vasárnap Lovas Lajos elvtárs elnök vezetésével tehergépkocsin Nagyrédére vitték az első adományt, egy tehergépkocsi búzát. 'Június 27-én egy újabb szállítmánnyal tenyészsüldőket és törzs- baromfiakat vittek az árvízkárosult dolgozó parasztoknak, ' Mindez azt igazolja, hogyha termelőszövetkezetek tagjai —i akik a múltban maguk is segítségre szorultak *— ma már olyan erősek, hogy segíteni tudják a rászorulókat, Korányi Sándor Türkeve, Vörös Csillag tsz, Hírek Karcagról JJúmáus 25-én a Légierők szolnoki szimfonikus zenekara felejthetetlen estét szerzett Karcag vámos dolgozóinak, A zsúfolásig megtelt teremben egymásután hangzottak fel a szebbnél -szebb dallamok, A zenekar Lehár, Kálmán, Husaka, Jacobi, Strauss operettjeiből és Erkel operájából játszott, A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta Orosz Júlia, Fekete Pál, Ló- ránd György, az Operaház tagjainak minden egyes számát, A zenekar, László Ferenc vezetésével megszerettette a yáros dolgozóival a ezép zenét* . J M A megyei tanács anyag! támogatásával fotoszakkör alakult a karcagi kulturotthonban. A szakkör modern laboratóriummal rendelkezik. A legegyszerűbb fényképezőgéptől kezdve a távmérős gépig megtalálható itt minden. A szakkör tagjai a tanfolyamon megismerkednék a fényképezés elméleti és gyakorlati részével. Már felvetődött egy kiállítás terve is, amit az őszszel rendeznek meg. Az aratás, cséplés, a mezőgazdasági munkák idején az élenjáró dolgozókat lefényképezik munka közben és a tsz-ek faliújságjain, az üzletek kirakataiban elhelyezve a fényképeket, népszerűsítik az élenjárókat. ÚJ KÖNYVEK A Művelt Nép Könyvkiadónál júliusban a hazai és külföldi ismeretterjesztő irodalom számos értékes alkotása jelenik meg. Többi között megjelenik Kárpáti Aurél könyve Kámtornéról, a magyar nemzeti színjátszás egyik úttörő alakjáról. Második kiadásban jelenik meg Hont Frencmek a színjátszó munkájáról szóló műve, Közreadják Kara—Murza: „A nagy kínai parasztháború“ című munkáját. A kultúra mesterei sorozatban Orlov Gribojedovról szóló tanulmánya kerül kiadásra. A népszerű drämäk-ßorozat júliusi újdonságai: Mikszáth: a „Noszty-fiú esete Tóth Marival“, Moliére: „Tartuffe’“ és Szigligeti: „Liliomfi“, (MTI) ___________ I. A MEGYEI | Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat — feladatához híven — jelentős segítséget nyújtott a mezőgazdaságnak, gépállomásainknak, állami gazdaságainknak, termelőszövetkezeteinknek és az egyénileg dolgozó parasztoknak az elmúlt hónapok során. A mezőgazdasági gépjavítók országos versenyében második helyezett megyei vállalat június 28-án estig 119.8 százalékra teljesítette első félévi tervét. A második negyedévben, amelynek so.rán — akárcsak az első negyedéviben — minden hónapban túlszárnyalta tervét a vállalat. 74 traktort adott át kijavítva a gépállomásoknak és állami gazdaságoknak. Julius 1-én délelőtt 10 óráig még 5 traktort javítanak ki a dolgozók. Ezzel a június havi tervteljesítés előreláthatólag 135, az első félévi terv teljesítése pedig 123 százalékra emelkedik. A vállalat a második negyedévben kilenc kombájnt is kijavított. Ezek közül kettőt jutnius 29-én adtak át a tiszafüred-kóesi állami gazdaságnak. Mielőtt a két kombájnt a gazdaság elszállította volna, ráfestették az oldalára, hogy a főjavítást a Szóin okmegyei Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat végezte. ,,Iiad tudják a kombájnvezetők, ha a rosszminőségű munka miatt hiba adódik, kit kell szidni- ok‘- --- mondják a dolgozók, s bátran, hiszen a második negyedéviben csak két esetben emeltek munkájuk ellen minőségi kifogást, II. 1a VÁLLALATI dolgoz« az első félév során —• nyugodtan mondhatjuk «—< jó munkát végeztek, A szerelők és a lakatosok jártak állandóan az élen, de a forgácsoló műhely is kitett magáért Szalai János és Kelemen Gyula szerelők,- Csapó Gyula négyszeres sztahanovista villanyhegesztő, Farkas elvtárs, az Április 4, Gépgyár volt esztergályosa, Tóth Ferenc esztergályos mutattak legjobb példát. Nagy Sz, István lakatos a traktorok motorházburkának készítése során a minőség, terén ért el kiváló eredményt. Kugler János és Engárt Flórián segédszerelők, DISZ tagok lelkes munkájukkal csak júniusban három traktort adtak át kijavítva, 1 i 'j * : y III. | ENNYIBEN | lefieí summázni röviden az első félév eredményeit. A gépjavító dolgozói már előre tekintenek a harmadik negyedév, a júliusi terv teljesítése felé. Ebben a hónapban 25 traktort kell kija- vítaniok. Ezeknek a traktoroknak egy része már szerelés alatt van. A' vállalat hamarosan két új mérnököt és egy technikust kap, ügy tervezik a vállalat műszaki vezetői, hogy a munka szervezettebbé tétele érdekében julíus 1-től diszpécserszolgálatot szerveznek. Ez ^i’7iirTinir7[TT~ríirrT tökéletesíteni fogja a munkaszervezést, a szerelőket mentesíteni fogja attól, hogy ők járjanak anyag és alkatrész után. Elhatározták, hogy a gépállomásoknak és állami gazdaságoknak scronkívül, azonnal elvégzik a javítási munkálatokat az üzemben, így az alcsiszigeti állami gazdaságnak már három aratógépgar- dántengelyt esztergáltak. A karcagi kísérleti gazdasággal 100 óra forgácsolási munkára kötöttek szerződést az aratás-cséplés idejére. __________IV. |az ÜZEMBEN I éjjel-nappal, hétköznap és vasárnap állandó ügyeletet tartanak, melyet az üzem legkiválóbb szakembered látnak el. A napokban útnak indul a vállalat mozgó javítóműhelye a töröfcmik- lósi gépállomás körzetébe. A mozgó-javítóműhely kovács és hegesztő felszereléssel, bőséges szerszám- készlettel, traktor és kombájnalkatrészekkel és öt szakmunkással járja majd a gépállomás körzetét, hogy azonnal segítséget nyújthasson, ha hiba következtében egy-egy gép leáll, , S ez még nem minden, amivel a vállalat dolgozói a terménybetaka- rítás nagy munkáját segíteni tudnák. Segítségnyújtásuk elé azonban olyan „objektív nehézségek’* tornyosulnak, amelyekkel szemben a vállalat tehetetlen, ______________y. | AZ ARATAS-1 cséplés idején minden mezőgazdasági gépesítési szakemberre olyan nagy szükség van, mint egy falat kenyérre. A mezőgazdasági gépjavító vezetői ezért elhatározták, hogy —, mivel az üzem számára ez az időszak inkább az őszi nagy javítási munkákra történő felkészülés időszaka s dolgozóiknak egy részét nélkülözni tudja ■—i 70 szakmunkás! bocsátanak a gépállomások részére. A megyei gépállomása igazgatóság ezt az ajánlatot visszautasította azzal, hogy nincsen pénz rá, hiszen a 70 szakmunkást a foglalkoztatás idején a gópállomáisi igazgatóságnak kellett volna fizetnie. Később a tárgyalások folyamién abban állapodtak meg a gépjavítóval (s ez is mutatja, hogy szükség van a szakemberekre), hogy 20—25 szakmunkást majd kiválogatnak az üzemben. Most azonban már ez a 20—25 szakmunkás sem kell, a gép- állomási igazgatóság nem jelentkezett értük, így a gépjavító vezetői arra kényszerülnek, — mivel júliusban és augusztusban az üzemben nem tudják kellően foglalkoztatni a dolgozók mindegyikét hogy ebben az időszakban adják ki a munkások szabadságát. Egyszóval 70 jólképzett szakmunkással kevesebb lesz a megyében aratás-cséplés idején, mert munkábaállításuir jelentősen megnövelné a gépállomási igazgatóság önköltségét, , ______________VI. | A GÉPJAVÍTÓ I nem egy, fianem hat mozgó javítóműhelyt is fel tudna állítani. Erre vonatkozólag ugyancsak ajánlatot tettek az üzem vezetőd a megyei gépállomási igazgatóságnak. Az igazgatóság az ajánlatot visszautasította azzal az indokolással, hogy nincsen sem autó, sem vontató a mozgó javító- műhelyek számára, de nincsen keret működtetésükre sem. Ez ugyancsak növelné az önköltséget. Biztosak vagyunk abban, hogy a földművelésügyi minisztériumban el lehet intézni ezt a keret ügyet. Hiszen az alább következő eset azt mutatja ,hogy a párt és kormány határozatával homlokegyenest ellenkező dolgok történnek. S ezek mellett nem lehet szótlanul elmenni, Vígh Sándor elvtárs, a gépjavító főművezetője, mint a városi pártbizottság tagja felülvizsgálta egy bizottsággal a MEGÉRT alkatrészraktárát és megállapította, hogy a gépjavító anyagraktára sokkal jobban felszerelt mind szerszámokkal, mind pedig mezőgazdasági gépalkatrészekkel. A gépjavító vezetői felajánlották a megyei gépál- lomási igazgatóságnak azt, hogy rendelkezésükre bocsátják a feleslegként mutatkozó szerszám- és alkatrészkészletet, A megyei gépállomási igazgatóságnak faanyagra és aratógépalkatrészekre lenne szüksége, ez azonban a gépjavítónak nincs. Éppen ezért a gépjavító a vele szocialista szerződésben lévő szolnoki Járműjavítóval olyan értelmű megállapodást kötött, hogy a Járműjavító 300.000 forint értékű szerszámot átvesz! íme, a modem fából vaskarika! A párt és a kormány komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a mező- gazdaság gépesítésének technikai színvonalát magasabb foikpa emelje. S ugyanakkor az erre k célra a mezőgazdaságnak juttatott anyag- és szerszámkészlet visszaáramlik az iparba anélkül, hogy megtette volna kötelességét a mezőgazdaságban, Hamarosan *=* napokon belül •— az aratás dandárjában vagyunk. Minél kisebb szemveszteség nélkül kell leratnunk a termést. A mozgó javítóműhelyek, a szakemberek, a szerszám- és anyagkészlet mindmind biztosítéka lehetne a szem- veszteségnélküli aratásnak, csép- lésnek, VII. | A FELADAT | az, hogy az illeté- tékesek, a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, a Mezőgazdasági Gépjavító és a megyei gépállomási igazgatóság vezetői megbeszéljék, milyen módon lehetne hasznosítani a Mezőgazdasági Gépjavító erejét az aratás és cséplés sikeres elvégzése érdekében, Meg kell találni a fieíyi lehetőség kihasználásának legjobb, és legolcsóbb módját, azt a módot, amely' nemi növeli a mezőgazdaság gépi munkájának önköltségéit, Péteri István. A BCG oltások ereűmányeiröl lJunhis 26-án délelőtt a szolnoki Tüdőbeteggyógyintézetben összegyűltek a megye legkiválóbb tüdőszakorvosai, az intézet orvosi kara, Szolnokmegye 11 TBC gondozóintézetének vezető orvosai s több járási tiszti orvos, hogy meghallgassák dr, Flesch István, a Szabadsághegyi Állami Gyermek TBC Gyógyintézet igazgató főorvosénak előadását a BCG oltások eredményeinek jelenlegi állásáról. Dr. Flesch István elöljárójában ismertette a BCG oltások eredményeivel foglalkozó irodalmat s a belőlük meríthető tapasztalatokat. Ezután a következő idők fontos tennivalóira hívta fel a hallgatóság figyelmét, Flesch István előadása után dr. Perőnyi György szolnoki Tüdőbeteggyógyintézet igazgató főorvosa ismertette a megyében végzett BCG oltások legjellemzőbb adatait, melyekből kitűnik: 1951-től 1Ö54 első negyedének végéig nagymértékben csökkent a TBC megbetegedések és halálozások száma. Ezután dr. Draschkovics Dénes Mezőtúr és Turkeve termelőstovet- kezeti. városok TBC gondozó intézetének vezető orvosa számolt be a két városban történt BCG újraol- tásckról, melyeket a megye valamennyi gondozóintézete közül a legoéldamutstóbban végeztek el. Dr. Draschkovics Dénes beszámolóját, számos hozzászólás és ma- gasiszínvonalű vita követte, Mosf végzett technikusaink A ezolnoki Gépipari Technikumban öt leány képesítőzött a napokban. (Balról-jobbra) Varga Katalin. Horváth Margit, Löbli Marianna, Hegedűs Mária és Lang Julianna igen jó munkát végeztek. — Együttes tanulmányi eredményük elérte a 4,4-es átlagot, Közülük ketten „jeles“, hárman pedig „jó“ érdemjegyű technikusi oklevelet szereztek. Az öt lány szorgalmával, rátermettségével bizonyította be, hogy a nehéznek tartott nrűszaki középiskolában is jól megállhatják helyüket a lánytanulók; lelkiismeretes munkával, egészévi rendszeres, jó felkészüléssel kiváló eredményt érhetnek el. A fiatal technikus-lányok boldog izgalommal készülnek a gyakorlati munkára. Egyedül Löbli Marianna határozott úgy, hogy továbbfolytatja tanulmányait a műegyetemen és gépészmérnök lesz. A többieket már várják új nunkahelyükön. Varjú Katalin és Hegedűs Mária a gyöngyösi Váltó- ég Kitérőgyárban, Lang Julianna a Tiszamenti Vegyiművekben, Horváth Margit a budapesti MÁVAG-ban kezdi meg technikusi pályafutását. Az élet útjára induló fiatal technikusoknak sok sikert, eredményes munkát kívánnak megyénk dolgozói. U jáUídatna-'it /U em tudom levél nélkül hagyni városunk dolgozóinak élményét a vasárnapi magyar—brazil mérkőzésről, ügy írhatnám, hogy a kisújszállási tsz tagok, de városunk minden lakója forró üdvözletét küldenek a hősiesen küzdő csapat tagjainak. Ok a nagy mérkőzésen megmutatták, hogy tudásukat és erejüket latbavetve harcoltak a győzelemért. Megnutatták, azt is, hogy ha létszámban hiányosan is, de szívükben teljes erővel, elszánt tan tudnak játszani, Az a megállapításom, hogy mind* annyian egyemberként sorakoznánk fel egy meleg kézszorításra, hogy elismerésünket fejezzük ki, —• ha erre mód adódna. Hiszen ők al labdarúgás terén küzdenek mind* nyájunk boldogabb jövőjéért, a békéért, /Vu eg kell írnom azt is, hogy sói ‘ ^ hasem kedveltük ennyire a sortközvetítéseket, mint mostaná* ban. Jómagam is úgy készülök er* re, mint a gyermek. Legutóbb is •kerékpárra ültem és egyhelyre hívtam az ismerősöket a közvetítés meghallgatására,, A tanácsháza hangos híradója körül, a főtér árnyas padjain és a fűben, mint a hangyák úgy ültek az emberek, s feszült figyelemmel ‘kísértük Szepesi elvtárs szavait. Az első gól, *—. valamint a 3:l-s vezetés közötti időben mindenki úgy, viselkedett,—• mintha látná a mér* közéül A 4:2-es eredménynél már rrű.idenki felugrált, s szállt az él* jen, s a hajrá magyarok kiállítás, „Hej, ha Puskás is játszhatna“, —- hallatszott innen-onman. Én érzem, hogy az egész országban így volt. Az Ady tsz egyik legidősebb tagja Farkas Endre bácsi izzadságtól nedves ingben érkezett haza a tsz földjéről, Azonnal a rádió mellé ült, s még felesége biz* tatására sem cserélt ruhaneműt, —* Megizzadtam a kemény munkában, nem vagyok már fiatal, —< mondotta. De biztosan a fiúk is megizzadtak. Milyen jól harcolnak!“ Németh Károlyné levelező, Kisújszállás. A mozihirdetésekről Szívesen járok moziba. Legutóbb', június 28-án a nagyszerű csehszlovák, „A vér titka“ című filmet tekintettem! meg. Most nem a filmről írok, hanem arról, hogy menynyire időszerűek a hirdetések, melyeket az ötperces szünetekben vetítenek, Az egyik arra hívja fel a figyelmet, hogy látogassák meg a budapesti Helyiipari Vásárt június 12—* 21 között. Július 28-án vetítették ezt. Még jó, hogy nem utaztam fel ezért Pestre. Egy másik képes plakát a cukorrépa egyelés időbeni elvégzésére agitál. Megkésett egy kicsit. Szerencse, hogy tsz-eink, állami gazdaságaink és az egyénileg dolgozó parasztjaink már május első felébep befejezték ezt a mun* kát,-, , _ 5,Á mozi másodod otthonod, védd a tisztaságát“, lehet olvasni a mozivásznon, Helyes, a cukorikapapín eldobál ók, tök- és napraforgómag törögetők figyelmét erre felhívni, azonban a plakátszerkesztők döntsék el végre, hogy a munkahely, a színház, a kultúrotthon, vagy a mozi az ember második otthona?. Mindenesetre javasolom, a hirde* tést szövegezzék át, például a következőre; „A mozi a tiéd is, védd a tisztaságát!44 Tévedés lenne aat hinni, hogy csak a hibák jellemzik a mozi hirdetéseit, ►— A többségük időszerű, munkára mozgósító és hasznos fel* világosításdkat nyújt. A mozi vezetősége az említett hibáikat javítsa ki, nagyobb gondot fordítson a hirdetések összeállítására és ha azok elvesztették időszerűségüket, cseréljék fel hasznos, időszerűekkel. Barta László Szolnok. Uj épületekkel bővült a tihanyi horgásztanya Ezekben a hetekben ezrével ke* resik fel a horgászok kedvelt vizű* két, a Balatont. A tihanyi horgász- tanya új épülettel bővült. Harminc horgász számára van itt hely: ingyen szállást kapnak, hasznáhatják a húsz csónakot és a ,,bétetett‘* horgászhelyeket. A balatonfüredi és a fűzfői tanyán növelik a csónakok számát. Megnőtt a forgalom a balatoni horgászok egyik legkedveltebb területén, a tihanyi révátkelés környékén, az úgynevezett „tihany- kút“-nál is. Itt 10—12 méteres a víz, tehát a legmelegebb nyári napokon is jó fogásra lehet számítani, A balatoni horgászolt nemcsak kifogják a halakat, de gondoskodnak arról is, hogy a tó megfelelő halutánpótlást kapjon. Évről-évre nagy összegeket fordítanak haltelepítésre. Tavaly például 150.000 forinttal járultak hozzá a hal ivadékok neveltetéséhez.