Szolnok Megyei Néplap, 1954. július (6. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-28 / 177. szám

4 SZOLNOK MEGY El NÉPI.AP 1954 Július 28, H I R E K MEGKAPTAM a könyvjutalmat, — amiért köszönetét mondok a szerkesztőségnek. ígérem, hogy a jövőben még szorgalmasabban írok és értékesebb leveleket küldök. — (Sélley Erzsébet levelező, Török- miklós.) * A SZOLNOKI városi tanács pénz­ügyi állandó bizottsága az I. kerü­letben, a volt Komáromi-féle ven­déglőben, a III. kerületben a Kas­sai úti iskolában, a VI. kerületben a Rákóczi úti iskolában, a VIII. ke­rületben a Csallóköz utcai MDP helyiségben 28-án délután 6 órai kezdettel adónapot tart. A lakósok itt elmondhatják kérelmeiket és panaszaikat. * KARCAGON a Rákóczi kultúrotthon dol­gozói kuiturautóval keresik fel a határban dolgozó tsz tagokat. Zeneszámokkal teszik vidámmá szabad idejüket. (Kovács Ferenc tudósító, Karcag.) , • A SZOLNOKI Teherfuvar Vállalat dol­gozóinak és vezetőinek megköszönjük azt, ho^y egy felejthetetlen napot szereztek számukra Gallyatetőn. A 967 méter magas hegyen sok szórakozásban volt része azoknak a kirándulóknak, — akiket a vál­lalat elvitt. (Téglást Istvánné, Szolnok.) * A JÄSZANDRÄSI földmíívesszö- vetkezet dolgozói mindent megtet­tek azért, hogy a község lakosainak biztosítsák a nagy munkákhoz szükséges áruféleségeket. Az üzlet­ben. mindenki megkapja szalonna, zsír, hús, sonka cs egyéb cikkekből amennyire szüksége van. A dolgo­zó parasztok jó munkát végeztek. Dicséretet érdemel Bolyos Vincze szövetkezeti vezetőségi tag, — aki elsőként fejezte be az aratást. (Tő- sér D. Sándor, Jászandrás.) * KELLEMES meglepetés ért, — amint munkából hazamentem. — Megkaptam 'a könyvjutalmat. Kö­szönöm a szerkesztőség kedvessé­gét. Igyekezni fogok a jövőben is, hogy megérdemeljem azt. (Rónai Erzsébet levelező, Mezőtúr). # Dr. BENE ZOLTÁN országgyű­lési képviselő csütörtökön este 9 órakor Szolnokon a VIII. kerület­ben — a volt párthelyiségben — képviselői fogadóórát tart. A Nap kél: 4 óra perckor, nyugszik: óra 23 perckor. A Hold kél: 2 óra perckor, nyugszik: óra 27 perckor. 16 19 Idő járás jelentés — Várható időjárás szerda estig: felhőát­vonulások, többfelé záporeső, zivatai. Időnként élénkebb délnyugati — nyu­gati szél. A nappali hőmérséklet csökken. — Várható hőmér­sékleti értékek szer­dán reggel 14 —17, délben 23—26 fok kö­zött. (MTI) Mindenkit érdekel Magyarországon körülbelül 40 különféle szúnyogfaj él. Ezek közül 30 embervérrel táplálkozik. A legtöbb szenvedést hazánk­ban a gyötrő szúnyog (Aedes vexans) okozza. — Az árterületeken áradás után olyan tömegben jelentkezhet, hogy szinte minden emberi tevékenységet lehetetlenné tesz. Erősen szikes, vagy kesérüsós vizek­ben az aranyló szúnyog él, erdei korhadó falevelekkel teli vizekben pedig az oldal­foltos szúnyog. Ezek a szúnyogok a gyötrö szúnyog rokonai. E szúnyogokkal ellen­tétben több olyan szúnyogurtk van, ame­lyek petéi csak hideg vízben kelnek ki. A nádas mocsarak két nagyon kellemetlen szúnyogja a mocsári szúnyog és a íoltos szúnyog. A mocsári szúnyog csak az al­konyati órákban csíp. a foltos szúnyog pe­dig a vízpartot nem hagyja el, a víztől pár száz méterre már nyugodtan vagyunk. Sok fejtörést okozott világszerte egyik legközönségesebb szúnyogunk, a dalos szúnyog ellentmondó viselkedése. Csípését szabadban úgyszólván sohasem észleljük, házban, gyárépületben, bányában viszont néha nagyon kellemetlenné válik. Kide­rült, hogy nem egységes faj, van egy „vad” és egy „házi” változata. Szeren­csére csak kisebb mértékben vált háziál­lattá a maláriaszúnyogok hazánkban élő négy faja. Nem az ember, hanem nagy­testű háziállataink, a szarvasmarha, a sertés vonzották az ember közelébe a fol­tos maláriaszúnyogot (Anopheles maculi- pennis). Még néhány évvel ezelőtt is ha­zánkban évente több tízezer ember bete­gedett meg maláriában. Az 1949-ben vég­rehajtót nagy szúnyogirtás óta ez a szám néhány százra zsugorodott. Érdemes szövetkezed tagnak lenni HA TISZAKÜRTÖN példamutató, becsületes dolgozó parasztokról érdeklődünk. többek között biztosan megem­lítik Sonkolv Elek ne­vét is. Élenjár a be­adásban. adófizetésben és a mezőgazdasági munkákban, ötven év nvomia már a vállát, de még mindig iól bir.ia magát. Szeretik, becsü­lik a község lakó.. Beszélgetés közben elmondta. 1947 óta tag­ja a földművesszövet­kezetnek. ahonnan sok segítséget kapott már. As idén is 3000 négy- s:®bö1 szőlő és gyümöl­csöse permetezéséhez szükséges minden vé­dőszert megvásárolha­tott Felesége a vásárlási könyvre büszke. Öröm­mel mutatia a sok be­jegyzést. Magáénak érzi a szövetkezetei, min­dent ott vesznek meg. A legnagyobb beiegv- zett összeg 3530 forint. Lekvárt. cseresznyét, almát. szilvaoálinkát adtak el ezért a szö­vetkezetnek a szaibad- felvásárlás keretében. A kiskönyv rovatai azt is mutatiák. hogv 1170 forintot rézgálic. 1300 forintot pedig egyéb vásárlásokért iegveztek be. . Az már bizonyos, hogy a Sonkolv-család jelentős összegű vásár­lási visszatérítésben ré­szesül maid az első fél­évi nvereség alaoián. El -is mondiák minden­kinek Tiszakürtön. hogv érdemes szövetkezeti tagak lenni. Csáti Laios Szolnok Másodve'ésű kukoricával hizlal télire ^ Tóth Balázs, a ci- * bakházi földmű­vesszövetkezet igazga­tósági és az Országos Szövetkezeti Tanács tagia gondos, becsületes gazda hírében áll az egész községben. Mint minden munkában, a gabonabetakarításban is példát mutatott. A má­sodvetést a kalászosok levágása után azonnal elvégezte. A beadásban is elsők között akar lenni. En­nek érdekében hat dol­gozótársával összefogva hordta gabonáját a kö­zös szérűre. Most már csak azt vária. hogv megérkezzen a gén és mielőbb elcséoelie ter­ményét. Utána pedig egyenesen a begvüitő- helvre szállítia a gabo­náját. Egv percet sem tét­lenkedik. Amíg megér' kezik a cséplőgép, rendbehozza a tavaszi növényápolásnál hasz­nált szerszámait. Meg­élezi az ekekaoát. • mert amint a terménvbeta- karítás eondiát elve* tette, azonnal nekilát másfél hold másodve­tésű kukoricáia húza- tásához. Ugv számítja — ha kedvez az idő-, iárás “ másodvetésű kukoricával hizlal majd télre. A községben számo­sán követik példáját. Többek között Kalmár József dolgozó paraszt, a földművesszövetkezet felügvelőbizottsági tag­ia is időben végzett a kalászosok betakarítá­sával. Nvomban utána tarlót hántott és rná- sodnövénvt is vetett. Becsületes munkáiuk- nak meg is lesz az eredménye. Egv terü­letről két termést taka­rítanak be egv év alatt. DISZ fiatalok a betakarításban A Dusztanbánrévi ál­lami gazdaság DISZ- tagiai az aratás gyors befejezése érdekében versenyre hívták ki egymást, Uring Lajos váltótársával. Varga Imrével 130 holdon vé­gezte el az aratást. AratógéDük terve 75 kh. volt. Eredményük­kel 174 százalékra tel­jesítették tervüket. Uring Laios verseny­társa Derecskéi Gábor, váltótársával Virág Sándorral 141 száza­lékra téliesítetté ara­tási tervét, A párt és a DISZ. szervezet felvilágosító munkái a nyomán az if­júmunkások ígéretet tettek arra. hogv DISZ. cséplőbrigádokat szer­veznek s továbbra is ió munkával harcolnak a kormánvpro gr amm megvalósításáért. W. Az uiszászi DISZ-ta- Sok szabad ideiükben és a vasárnapi béke­aratások során iól ki­vették részüket a ke­nyércsatából. Barta Im­re DISZ-titkár vezeté­sével az uiszászi Bem tsz-nél 8 kh. gabonát arattak le és raktak ke­resztekbe, A Szabadság tsz tag­lalnak a földművesszö­vetkezetben dolgozó fiatalok adtak segítsé­get a gabona betakarí­tásában. A DlSZ-tagok Deák Ilona kezdemé­nyezésére versenyben végezték a kereszte­lést. Késő estig dolgoz­tak és 40 holdon rak­ták keresztekbe a ga­bonát. A szabályokon kivül van emberség is Az újságíró jár-kél a megyé­ben, sokat jegyzetel és sokszor lát olyat, ami örömmel tölti el, Mikor felhős az ég és eső vár­ható, akkor sokszor együtt izgul az aratókkal, vagy a behordást végző gazdákkal. Egyszer-mász- szor pedig, ha valahol megáll egy községben, akkor szemtanúja olyan epizódoknak, amelyeknek nem szabadna megtörténni. — Nemrég Abádszalókon jártunk. A pártszervezet tőszomszédsá­gában egy jól felszerelt korszerű szövetkezeti bolt van. Azon a délutánon, pár perccel a nyitás előtt egy dolgozó paraszt meg­kérte a boltkezelőt, hogy szol­gálja ki pár darab cigarettával. A boltkezelő könnyen megtehette volna, hisz nem.' kerül semmi fá­radságába. Végighallgattuk a párbeszédet: VEVŐ: Nagyon sietek, szeret­nék egy pár darab cigarettát vá­sárolni. BOLTKEZELÖ: Tőlem siethet, ahogy akar, majd ha félöt lesz, ‘kiszolgálom. A vevő elment. Lehet, hogy éppen a gabonáját hordta, vagy csépelt és neki minden perce sokat számított. Nem kapott ci­garettát. Nem nagy dolog, de a dohányos emberek tudják, mi­lyen bosszantó cigaretta nélkül lenni. A boltkezelő persze, lehet nagyon rendes ember, olyan, aki betartja a szabályokat. Arról azonban nem szabadna megfeled­keznie, hogy a szabályokon kívül van emberség is. — Sz — Az MSZT hajókirándulása Tiszapüspökire A Magyar-Szovjet Társaság ha­jókirándulást szervez Tiszapüspö­kire. A hajó augusztus 1-én, va­sárnap reggel 8 órakor indul a szolnoki hajóállomásról. Megérke­zés után a kirándulás résztvevőinek rendelkezésére áll a közeli strand. A tiszapüspöki hajóállomásról déli 12 órakor indul vissza a hajó s egy óra tájban érkezik Szolnokra. A kirándulás résztvevőit a kul­túrotthon népi zenekara szórakoz­tatja majd, Lukács József vezeté­sével. A részvételi díj 6 forint. — A hajón büffé áll az utasok ren­delkezésére. Jegyek vásárolhatók: Magyar-Szovjet Társaság városi titkársága, Táncsics Mihály-u. 5., Dohányelosztó Vállalat, Kossuth Lajos-u. 21, A Magyiar-Szovjet Társaság sze­retettel hívja és várja hajókirán­dulására Szolnok város dolgozóit. \ Szolnokmesyei Vezetékesrádió műsora 1934 VII. 28-t<51 VIII. 3-ig: SZERDA: „Jó munkáért szól a nótánk”. Ajándékmüsor a P^volat élenjáró dolgo­zóinak. — Hírek. CSÜTÖRTÖK: Béke és Szabadság. — „Az orosz zeneköltők nagyjai”. Orbán Leó előadása a TTIT előadássorozata ke­retében. — Hanglemezek. PÉNTEK: Han'^rtjsáir. — Levelezőink SZOMBAT: Hírek. — Sporthírek. — „Ba­rangolás az operr- h,~''dalmában\ Zenés hétvégi műsor. VASÁRNAP: O-’^rmekmíísor. — Operett­részletek. HÉTFŐ: „Le van aratva a búza .— Zenés aratási műsor.. — Néplap leveleslá­dája. — Sporthírek. KEDD: „Innen-onnan”. — Hangleme­zek. — A sporthagyományok tisztelete”. Vidám sportműsor. A próhirdetések HA Jászkisérre utazik, keresse fel az újon­nan megnyílt földművesszövetkezeti szál­lodát, éttermét és vendéglőt, ahol minden időben hideg- és melegétel állandóan kap­ható. Menürendszer. Előfizetéses menü váltható. Mindenféle italáru állandóan kapható. Pontos és figyelmes kiszolgálás. A BUDAPESTI Szállítmányozási Vállalat, lóápolókat és hajtókát azonnali belépésre felvesz. Budapest, V., Marx-tér 7 szám. A GYÖNGYÖSI Cipész Kisipar! Termelő Szövetkezet keres 15 aljdolgozót konfekció« munkára. Jelentkezés: Gyöngyös, Köztársa­ság tér 7. KISÚJSZÁLLÁS Porosálláson lévő 25 mé­teres cserepes, deszkanadlású tanya le­bontásra eladó. Nagy Zsigmond Kisújszál­lás, Porosállás tanya. Vas* és Fémhulladék Ipari Vállalat segédmunkásokat keres vasrakodásra. Munkaruhát, bakancsot és egyéb védőfelszerelést, kedvezményes, áron ebédet és mun­kásszállót biztosít dolgozóinak. Bu­dapest, VII. kér. Madách lmre-u. 7. cSzo-tnakmeaye-i NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: DÁVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok: Irodaház, I. emelet. Szerkesztőség: Telefon: 20—93, 23—20, 20 69 Kiadóhivatal! Szolnok. Kossuth Lajos-utca 19 Telefon: 20-94 Egvszámlaszám: 00878.064 -40. Szóin okmegyei Nyomdaipari Vállalat Szolnok. Malinovszki-utca 19 Felelős vezető: Mészáros Sándor* Sportolók az árvízkárosultakért Evezős bemutatót és háziversenyt rendez a Szolnoki Kinizsi SK A Szolnoki Kinizsi SK evezős szakosz- tálya a városi testnevelési és sportbizottság­gal együtt elhatározta, hogy az árvízká­rosultak megsegítése érdekében evezős be­mutatót és háziversenyt rendez. A bemutató augusztus 1-én, vasárnap d. u. 4 órakor kezdődik. A sportkör evezős szakosztálya ezúton is kéri a sportkedvelő szolnoki dolgozókat, hogy a bemutatót és a versenyt minél nagyobb számban nézzék végig. A cél a Tisza Szálló «lőtti szaka­szon lesz. A belépődíj 3 forint. A verseny bevételét teljes egészében az árvízkárosul­tak megsegítésére fordítja a sportkör eve­zős szakosztálya. A bemutató és a verseny műsorán az alábbi számok szerepelnek: úttörő négye­sek bemutatója, férfi és női négyesek há­ziversenye. kezdők részére, egy vegyes négyes szám azok részvételével, akik az augusztus 20-án megrendezésre kerülő meghívásos versenyen a budapesti csapa­tokkal mérik össze tudásukat, ezenkívül pedig kajak-, vadevezős- és motorcsónak* versenyek is lesznek. A sportkör evezős szakosztálya telkérj mindazokat, akik a vadevezős és a motor­csónak versenyen részt kívánnak venni, hogy jelentkezzenek a Kinizsi SK evezős házában (Tisza-híd város felőli lábánál, az Árnyaskert mellett.) Jelentkezés min­den délután 5—7 óra között. # Ma este 6 órakor a városi pályán Szolnok—Cegléd válogatott labdarúgómérkőzés A szolnoki városi testnevelési és sport- bizottság ma, szerdán este 6 órakor a vá­rosi pályán bartáságos labdarúgőmérkőzést rendez Szolnok és Cegléd városok váloga­tott csapatainak részvételével. A mérkőzés teljes bevételét az árvízkárosultaknak jut­tatják. A ceglédi válogatott gerincét az NB II.-es Ceglédi Lokomotív játékosai adják. A vízilabda Béke-serlegért Győzelmet aratott a budapesti és a szolnoki Dózsa csapata is Szolnokon került megrendezésre a Dam­janich uszodában a Dózsa SE országos úszóversenyének keretében a Bp. Dózsa— Szegedi Dózsa, valamint a Szolnoki Dózsa -Gheorghiu-Dej Hajógyár vízilabda mér­kőzés. A két mérkőzés a vízilabda Béke­serlegért folyt le. A Bp. Dózsa és a Szol­noki Dózsa cSapata győzelmet aratott. BP. DÓZSA—SZEGEDI DÓZSA 7:2 (3:U) Szolnok, 1500 néző. V: Gáti Bp. Dózsa: Dubszky — Mayer, Bozó — Varga — Dö­mötör, Spliesz, Horling. Edző: Sárkány Miklós. Szeged: Blanka dr. — Rengei, Ma- róti — Aradi — Vadas, — Csiszár, Gara. Edző: Kiss Antal. — Góldobó: Mayer (2), Varga, Csiszár, Horling (2), Spliesz (2), Csiszár. — A Bp. Dózsa mind a mezőny­ben, mind a kapu előtt sokkal jobb volt. Főleg gyorsaságban és erőnlétben volt nagy különbség a két csapat között. A győztes csapat főleg az első félidőben mu­tatott jó játékot. Jó: Mayer, Varga, Hor- ling, ill. a sok gól ellenére is Banka dr„ .Csiszár, SZOLNOKI DÓZSA — GHEORGHIU-DEJ HAJÓGYÁR 6:3 (3:0) Szolnok, 1500 néző. V: Ravasz. Szolnok: Pintér — Hasznos I., Hegmann — Káro­lyi —- Kanizsa, Hasznos II., Kelemen. — Edző: Földes László. Hajógyár: Szerda­helyi — Hajdúk, Zádor — Riesz — Orz, Oltay, Kormányos. Edző: Szittya Károly. — Góldobó: Hasznos II., Kelemen, Ka­nizsa, Hasznos II., Zádor, Orz, Hasznos II., Kanizsa, Hajdúk. — A jó formában lévő két csapat találkozása színvonalas küzdelmet eredményezett. A mérkőzésen gyors, korszerű támadások váltogatták egymást. A taktikailag képzettebb szolno­kiak erőnlétben is felülmúlták ellenfelüket. A nagy küzdelem végig igen sportszerű keretek között folyt le. Jó: Hasznos I.* Hasznos II., Kanizsa, Hegmann, ill. Haj­dúk, Zádor, Orz. A két mérkőzés teljes bevételét az ár* vízkárosultak javára ajánlották fel. További eredmények: Budapesti Vörös Lobogó—Fáklya Opera 10:2 (4:1), Bp. Honvéd—Vasas Izó 5:1 (2:1), Bp. Loko* motív—Bp. Kinizsi 2:1 (1:0), Bp. Vasas- Egri Fáklya 9:1 (5:1.) Tószeg és Vezseny nem vett részt u járási szparíakiádon A szolnoki járási testnevelési és sport­bizottság a napokban rendezte meg Szol­nokon^ a Falusi Dolgozók Szpartakiádjá- nak járási döntőjét. A versenyen 131 spor­toló indult el s egyes számokban jó ered­mények születtek. A legtöbb versenyzővel a zagyvarékasi sportkör indult, ugyanak­kor azonban a tószegi és vezsenyi sport­kör — annak dacára, hogy benevezett — egyetlen sportolót sem küldött el a járási döntőre. A két Község sportvezetői ezzel komoly hibát követtek el, hiszen az igy elmaradt sportolóknak nem lesz alkalmuk az évben már, vagy csak elvétve, komoly versenyen résztvenni. Dicséret illeti a zagyvarékasi sportkört, amely a legtöbbet, 47 sportolót vonultatott fel. A részletes eredmények á következők! — Férfiak: 100 m síkfutás: 1. Kovács (Martfű) 12.4 mp; 2. Vass (Martfű) 12.ö mp; 3. Nagy (Martfű) 12.8 mp. 1000 m sík­futás: 1. Kozma (Szajol) 3 perc 00 mp; 2. Erdei (Rfalva) 3 perc 02.8 mp; 3. Kiss (Szajol) 3 perc 04.6 mp. 5 km gyaloglás: Molnár (Zrékas) 30 perc 58.2 mp; 2. Fara­gó (Zrékas) 30 perc 58.6 mp; 3. Márton .Szandaszöllős) 31 perc 05.7 mp. Magas­ugrás: Rékasi (Tföldvár) 155 cm; 2. Kovács (Martfű) 155 cm; 3. Ungvári (Rfalva) 155 cm. Távolugrás: 1. Kovács (Zrékas) 520 cm; 2. Csillag (Tföldvár) 517 cm; 3. Ko­vács (Martfű) 515 cm. Súlylökés: 1. Ka­tona (Szandaszöllős) 11 m 50 cm; 2. Csil­lag (Tföldvár) 10 m 76 cm; 3. Bata (K- falva) 9 m 83 cm. Gránátdobás: 1. Haris (Szajol) 67 m 90 cm; 2. Erdei (Rfalva) 61 m 80 cm; 3. Katona (Szandaszöllős) 60 m 10 cm. Kerékpár 20 km: 1. Gedony (Szan­daszöllős) 34 perc; 2. Solti (Zrékas) 38 perc; 3. Luzsányi (Tvárkony) 39 perc 2U mp. Röplabda: 1. Rákóczifalva; 2. Zagwa-J rékas; 3. Tiszaföldvár; 4. Szajol. Nők: 100 m síkfutás: 1. Fekete (Martfű) 15.2 mp; 2. S. Kovács (Martfű) 15.2 mp; 3. Farkas (Tvárkony) 15.4 mp. 500 m sík­futás: 1. Apatoczki (Martfű) 1 perc 36.4 mp; 2. Czipó (Tföldvár) 1 perc 44.1 ^mp; 3. Tasi (Zrékas 1 perc 45.9 mp. 3 km gya­loglás: 1. Illés 23 perc 05.2 mp; 2. Némedi 23 perc 06 mp; 3. Hegyi 24 perc 27.3 mp. Mindhárman Tiszaföldváriak. Magasugrás: 1. Kosa (Tföldvár) 130 cm; 2. Fekete (Martfű) 130 cm; 3. Németh Franciska 125 cm. Távolugrás: 1. Kósa (Tföldvár) 398 cm; 2. Hegyi (Tföldvár) 389 cm; 3. Perei (Rfalva) 385 cm. Súlylökés: J. Szekeres (Szajol) 9 m 01 cm; 2. Simon (Zrékas) 8 m 77 cm; 3. Sinka (Rfalva) 7 m 91 cm. Gránátdobás: 1. Szekeres (Szajol) 39 m 50 cm; 2. Illés (Tföldvár) 39 m 40 cm; 3. K; Nagy (Rfalva) 31 m 80 cm. Röplabda: U Zagyvarékas. 2. Rákóczifalva, 3. Tlszaföld^ vár. Kerékpár: Induló nem volt, A helyezések szerint a csapatbajnokság a következőképen alakult: 1. Tiszaföldvár! SK 135 pont; 2. Zagyvarékasi SK 127 pont, 3. Rákóczifalvi SK 102 pont, 4. Martfűi Ál­lami Gazdaság SK 72 pont, 5. Szajoli SK 67 pont, 6. Szandaszöllősl SK 32 pont, 74 Tiszavárkonyi SK 12 pont. A megyei labdarugóbajnokságért Kunmártoni Petőfi—Mezőtúri Lokomotív 2:0 (2:0) Kunmárton, 800 néző, vezette: Szarvas (Békéscsaba). K. Petőfi: Vágó — Sípos, Kelemen, Fehér — Pap, Gregus — B. Tóth, Sindely, László, Hegedűs, Révész. Mezőtúri Lokomotív: Baranyi — Miháczi, Gáspár, Kötél — Mike, M. Szabó — Má­té. Magyar, Sckulti, Tóth, Búzás. Már az első percekben az erősen meg­fiatalodott K. Petőfi tervszerű és lelkes játékkal lepte meg ellenfelét. A fölény azonban csak négy nagy helyzetet és egy hatalmas kapufát eredményezett. A helyi csapat szívós támadásai csak a 28 és 32 percekben értek góllá. A félidő további részében változatos mezőnyjáték folyt. A második félidőben a mezőtúri csapat jobb­szárnya Magyarral az élen sok veszélyes és helyenként erőszakos támadást veze­tett. A kunmártoni védelem azonban szi­lárdan helytállóit. Vágó a kapuban _ több­ször bravúrosan mentett. A mezőtúrig csa­pat az utolsó tíz percben snortszerűtlen, durva játékot kezdett, ennek sorozatos játékvezetői figvelmeztetés. majd á mezőJ túri Mike kiállítása vetett véget. Vég* eredményben a Kunmártoni Petőfi meg­érdemelten győzött. Góllövők: Kelemen, B. Tóth. Jók: Vágó, Kelemen, Papp, illet­ve Magyar, Gáspár. * Szolnoki Légierő !!.—'Törökmlklósl Ki­nizsi 10:1 (5:0). Vezette: Polónyi. Légierő II.: Kónya — Kovács, Fülöp, Csernus — Lazányi, Ribárczi — Csintalan, Novák, Cserpes, Matiz, Pócsi. T. Kinizsi: Magda I. — Kovács, Csoór, Kósa — Mráv (Mé­száros), Fábián — Gyenes, Kollár, Cse* mán, Papp, Juhász. Ilyen arányban is megérdemelten győ­zött a jó erőben lévő szolnoki csapat a tartalékos Kinizsi ellen. Góllövők: Matiz 4, Novák 3. Cserpes 2, Pócsi, illetve Mráv (tizenegyesből). Jók: Novák, Matiz, Lazá­nyi, illetve Magda I. Karcagi Spartakusz—Kisújszállás 3:1 (1:0, Karcag. Vezette: Kiss (Debrecen). Kar­cag: Borsós — Fodor, Paksi — Varga, Palíagi — Szabó (Hollósi), Molnár I„ Molnár II., Vona, Zsíros. Kisújszállás: Szalai — Demeter, Márton, Bacsó — Ug- rai, Radies — Ari, Kövér. Varga I„ Dé- kány, Végső. A mérkőzést mindkét fél részéről Idény - elejl játék jellemezte. A játékosok gyen­gén kezelték a labdát, s nem voltak szép, formás támadások sem. A félidőben a karcagi csapat szerezte meg a vezetést. A második félidőben a karcagi csapat tel­jesen beszorította ellenfelét. A karcagi csatárok azonban csupán két gólt tudtak lőni ebben a félidőben, a kapu előtt te­hetetlennek bizonyultak s nem tudták ki­használni a sok helyzetet. Góllövok: ZsH ros 2, Molnár II„ illetve Varga. Jók: Fo­dor, Pallagi, Molnár II., illetve Szalai, Ugrai. • A július 25-1 forduló eredményei Kun­márton — Mezőtúr 2:0. . Szolnoki Petőfi— Martfű 2:1, Légierő—Törökmiklós 10:1, — Jászberényi Vasas — Szolnoki Kinizsi 7:0, IJjszászi Lokomotív—Szolnoki Szikra 0:1, Karcag — Kisújszállás 3:1, Kunhegyes — Szolnoki Lokomotív II. 2:1. 11 szolnokiak nyerték az Eger—Szolnok városok közttlli asztalitenisz mérkőzést A napokban Szolnokon, a Járműjavító kultúrtermében rendezték meg Eger és Szolnok válogatott női és férfi asztali­teniszcsapatainak mérkőzését. A szolnoki női válogatott 5:1 arány­ban győzelmet aratott. Bíró K. 2, La- dányiné 2, Orovecz 1 győzelmet szer­zett. A férfiaknál Höck 5, Rózsahegyi 2, Schelinkó 2 és Fehér 1, a párosmérkő­zések közül a Höck—Rózsahegyi pár 2. a Schelinkó—Fehér pár 1 győzelmével a szolnoki válogatott 11:5 . arányban győ­zött Eger város férfi' asztalitenisz válogat tottja ellen. A szolnoki női és férfi válogatottaknak igen szépen ment a játék. A versenyen igen élvezetes szetteket lehetett látni. Különösen Höck és Rózsahegyi van na­gyon jó formában. Traktor sportkör alakul Mezőtúron A Mezőtúri Traktor SK Jülius hó 31-én este 7 órai kezdettel a gépállomás kultur* otthonában tartja meg alakuló közgyűlés sét, melyre ezúton is meghívja a sportod lókat és a sportkedvelő dolgozókat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom