Szolnok Megyei Néplap, 1954. június (6. évfolyam, 128-150. szám)
1954-06-20 / 145. szám
4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1954 június 20. II Társadalom és Természenudományi Ismaretlerieszté Társulat néhány szakosztályának munkájáról A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat szolnokmegyei szervezete egyre inkább betölti hivatását: mind több ss több értelmiségi dolgozót von be a tudományos ismeretterjesztés munkájába. Ezt a megállapítást szemléltetően példázza a társulat előadásainak, rendezvényeinek statisztikája is. Májusban a társulat összesen 86 előadást tartott, ezek közül hét a megyei vezetékes rádióban hangzott el. A 79, nyilvánosság előtt elmondott előadást összesen 5770 dolgozó hallgatta meg, ami annyit jelent, hogy egy-egy előadáson átlagban 73 hallgató vett részt. Érdemes lenne a májusban végzett ismeretterjesztő munka tükrében megnézni a társulat egészének tevékenységét, erre azonban egy rövid cikk keretében nincsen mód. Ügy gondolom azonban, hogy néhány szakosztály egy Jpónap alatt elért eredményei — ha hiányosan is — megmutatják: a társulat megyei szervezete gondosan, tervszerű munkával törekszik arra, hogy új ismeretekkel gazdagítsa megyénk dolgozóit. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy egyre növekszik az előadásokat tarló értelmiségi dolgozók száma A májusi 89 előadást a társulat 55 tagja tartotta, köztük 14 régi és 41 új előadó, az utóbbiak közül 11 olyan, aki előadással megelőzőleg még nem szerepelt. Az előadások témaköre is bővült. A 75 témából 17 új volt, ami azt is mutatja, hogy a társulat az ismeretterjesztő munka egyre szélesebb területét fogja át a dolgozók érdeklődésének megfelelően. Hiba, hogy az új témákat az egyes szakosztályok munkacsoportjai nem minden esetben vitatták meg. Legtöbbször az történt, hogy a témát, kidolgozója külön-külön beszélte meg egy-két előadóval ahelyett, hogy szervezett formában, munkacsoportban tárgyalták volna meg. Követendő példát ezen a téren a politikai szakosztály mutatott, amelynek egy öt tagból álló munkacsoportja alaposan megbeszélte „A nemzetközi helyzet a genfi értekezlet tükrében'* című témát s vázlatot állított össze róla. A szakosztály tagjai a vázlat alapján már több előadást tartottak ebből a témából júniusban. Ha lehet beszélni az előadások „minőségéről**, akkor a minőség terén komoly előrehaladást jelent az is, hogy május végén a politikai és történelmi szakosztály összevont értekezleten vitatta meg a társulat központja által küldött anyag alapján elhangzott: „Az 1945-ös földreform hatása a dolgozó parasztság jólétének fejlődésére“ című előadást. A két szakosztály tagjai — hozzászólásaik során ■— igen helyesen hozták kapcsolatba a témát a III. pártkongresszus mezőgazdaságunk fejlesztéséről szóló útmutatásával. Rávilágítottak arra, hogy a téma előadása során irodalmi anyagot is kell használni, így pl. Veres Péter: „Helytállás“ c. elbeszélését, ugyanakkor pedig hibáztatták a társulat központját, hogy nem közli a témával kapcaoülDS irodalma?, valamint szemléltetésre alkalmas adatokat sem, így ez a probléma a helyi anyag feltárásával oldható meg, _ A politikai szakosztály előadásait májusban nagyrészt a tanácsok szervezték, ebbe a munkába azonban, egy, illetve két előadás megszervezésébe bekapcsolódott a Megyei Békebizottság és a Magyar Szovjet Társaság megyei szervezete is. Külön érdeme a szakosztálynak, hogy 2 szövetkezeti városunkban több előadást tartott, hiba azonban, hogy az előadások az egész megyét tekintve túlzottan Turkevére összpontosultak, így területi megoszlásuk nem mondható jónak. Ezen változtatni kell. A földrajzi szakosztály májusi értekezletén dr. Selmeczi László szakosztályvezető tartott előadást „Hazánk földjének változásai'* címmel. A szakosztály tagjai a vita során rámutattak arra, hogy az ismeretterjesztő munka színvonalának emeléséhez a földrajz terén is komoly segítséget ad a III. kongresszus anyagának tanulmányozása, hiszen rengeteg adatot tartalmaz, új témákra mutat rá, olyan témákra, amelyek feldolgozása és előadása igaz hazafiságra neveli a dolgozókat. Ez a szakosztály májusban csak 5 előadást tartott, meglehetősen kevés hallgató előtt. Mindéi azt mutatja, hogy a szakosztály vezetői nem végeznek eléggé tervszerű szervező munkát, nem fejtenek ki megelőző propagandát s arra is rávilágít, hogy a megyei szervezet vezetői sem gondolnak eléggé ennek a szakosztálynak a munkájával. Az előbbi két szakosztály, valamint a biológiai csoport mellett májusban a műszaki és fizikai szakosztály tartott értekezletet. Ezen Fekete Tibor egyetemi tanársegéd tartott bemutató előadást „A televízió** címmel. A vita során Dux Erik, a Közlekedési Műszaki Egyetemi docense a III. pártkongresszus egyes megállapításait elemezte az elhangzott anyaggal, valamint a szakosztály munkájával kapcsolatban. Rámutatott arra, hogy nagy öntözőműveink ismertetése elősegíti a mezőgazdaság fejlesztését. Turányi István, a társulat megyei szervezetének elnöke javaslatot tett egy munkacsoport megszervezésére. Ez a munkacsoport a termelékenység növelésének, az önköltség csökkentésének kérdésével foglalkozzon a III. pártkongresszus útmutatása alapján s ne csak az ipar, hanem a mezőgazdaság területén is. Az értekezlet úgy határozott, hogy a csoportot megalakítja, ugyanakkor pedig „A villamosenergia-átvitel“, „A városrendezés problémái“ és „Az algebrai egyenletek közelítő megoldásának módszerei'* című témák kidolgozásához szintén munkacsoportokat alakítanak. A műszaki-fizikai szakosztály májusban 11 előadást tartott. A szakosztály ismeretterjesztő munkájában komoly fejlődés tapasztalható. Míg márciusban csak 28 volt az előadások hallgatóinak átlag létszáma, áprilisban ez a szám 37-re, májusban pedig 62-re emelkedett. Hiba, hogy a szakosztály az előadások túlnyomó részét Szolnokon rendezte s csak hármat vidéken, egy műszaki előadást Törökmiklóson a városi tanács, egy fizikait Jászberényben a helyi békebizottság rendezésében, egy csillagászatit pedig Tiszaigaron, az állami gazdaságban. íme néhány mozaik a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat immár többszáz taggal rendelkező megyei szervezetének életéből. Érdemes figyelemmel kísérni az új szervezet munkáját, azt, hogy e munka révén hogyan válnak ismereteikben egyre gazdagabbá megyénk doigozói. Péteri István Már sokszor elhatá-* roztam. hoav hátralévő éveimben kizárólag komor cikkek írásával foglalkozom maid. mert a tapasztalat arról győzött meg, hogy több ember sértődik meg ecv-eav karcolat láttán. mint ahányszor gyümölcsöt szállít a MEZÖKER a népboítoknak. íEzt alig mertem leírni, mert holnap biztosan beiön valaki és azzal vádol mea. hogy személyeskedem.) • Mondom, soha többé nem írok krokit, eloszszát. karcolatot, elmegyek a temetkezési vállalathoz népnevelőnek. de utoljára hadd írjam meg a jászberényi autóbusz történetét. Azét a kisemmizettét. mely a lemezgyár) munkásokat viszi az üzembe. Az elhagyott kocsi gvámia — mint mondották — a Kohó- és Gépipari Minisztérium. A busz “ bemutami — külsőre éppen Ivan, mint a többi ortársa a hetedik évized körül. öreg. rooga. tarka és kicsi. )lyan. mint Karinthy gvik figurája, akiről a laev író úgy emlékeett meg: ..Norrah.ninsen neki orrah*', Nos. nnek a kocsinak nem-KQCSÍ-KOCSI, mu csak az orrah semmi, de a kerekeh is. Kettős a panasz működésével kapcsolatban. Az egyik az. hogy olyan, amilyennek leírtam. Közlekedésre egyre kevésbbé alkalmas. Azt mondják, van olyan nap is. amikor rendesen elindul, sőt az is előfordult már. hogy munkaidő előtt megérkezett. a gvár elé. De erre csak a legidősebb munkások emlékeznek. A másik az. hogvegv autóbusz, pláne eav ilyen antikvitás, nem elég az üzemi forgalom lebonyolítására. Körülbelül ezer ember dolgozik a Lemezgyárban. Naponta 4—500 ember szeretne utazni reggel és este. A város legalább 3—4 kilométerre van az üzemtől. Ehhez az egv autóbusz kevés. nagyon kevés. Ezért a legtöbb' panasz az utazással kapcsolatban hangzott el lapunk legutóbbi ankétián, • Havonta sokszáz munkaóra esik ki a termelésből a rossz közlekedés miatt. Sok ember késik el reggel, sokan iutnak későn haza a munkából emiatt. A gvár vezetői többször fordultak segítségért felettes szervükhöz, a minisztériumhoz. A válasz mindig az volt .igen” és ..nemsokára’*. Állítólag már szerelik valahol a végeken az ikertestvért, a másik kocsit. Jó lenne, ha végre ideérne, mielőtt 1. a meglévő autóbusz elmenne a múzeumba és beáll az avarkori leletekhez, s to vább differenciálódik: 2. a gvár vezetői antikváriumot nvitnak. s kiárusítják a karosszériát. s felruházzák a strandot úszógumikkal A népdal szerint van olyan megoldás is. ihogv a hegyet, a zsebkendő négy sarkában elhordia az. aki nem lusta. Egv merész újítással azt kellene bevezetni. hogy e--ntúl ne a busz vigye a népet, hanem azok vigyék őócskaságát . Minden probléma megoldódna, s mindez nem kerülne semmibe. Azaz mégis, Kevesebb idő iutna a legfon tosabbra: a munkára s az emberek pihenésére. De hiszen, éppen erre nem gondolnak elegét az ügvet intéző elvtársak. —éri HÍREK A nap kél: 4 óra 46 perckor, nyugszik: 20 óra 44 perckor. A hold kél: 23 óra 12 perckor, nyugszik: 8 óra '46 perckor. Időjárásjelentés Cd o-= E £-0 U v—Várható időiárás vasárnap estik: változó felhőzet, néhány helyen záporcső. zivatar. Mérsékelt északkeleti-keleti szél. A meleg idő tovább tart. — Várható hőmérsékleti értékek vasárnap reggel 17—20. délben 26—29. egyes helyeken 29—31 fok között. ÍMTI) Mindenkit érdekel Alapos kísérletezések után megkezdték hazánkban egy új halfajta meghonosítását. Az ezüstkárász Bulgáriából érkezett hozzánk, méghozzá repülőgépen. A halakat a legújabb szovjet módszer szerint csomagolták úgy, hogy egy háromrészes ládában a legfelső részre jeget tettek, a kö_ vetkező részben víztartályban voltak a halak, legalul pedig egy fémtálca fogta fel a lecsepegő vizet. Az így csomagolt halak mir-dcn veszteség nélkül értek rendeltetés! helyre, Budapestre, ahonnan a szarvasi halgazdaságba vitték azokat. Itt szaporítják fel az állományt, hogy aztán szétoszthassák az ország halgazdaságai között. Az ezüstkárász igen edzett, igénytelen és aránylag nagyra növő halfajta, mely a ponttyal való keresztezésre is alkalmas, tenyésztése így igen kifizetődő. — JUNIUS 29-ÉN, kedden délután Kaposvárott kerül sor a Harmadik Békekölcsön II. sorsolására. Ez alkalommal 187.850 nyereményt sorsolnak ki, közel 60 millió forint értékt>en. A nyeremények kifizetését július 1-én, csütörtökön kezdik majd meg az ország egész területén, • — BENKÖ PÉTER megyei tanácstag 1954 június 23-án, szerdán reggel 8 órától 12 óráig tart fogadónapot a szolnoki városi tanácsháza első emelet, 102 számú szobájában. ■ JÄNOSHIDÄN 1954 június 20-án, vasárnap reggel 7 órai kezdettel a jászság élenjáró állattenyésztőinek részvételével állattenyésztési napot rendez a járási állattenyésztő állomás és a járási tanács mezőgazdasági osztálya. • — A KISÚJSZÁLLÁSI tsz.ek termelési versenyében, a növényápolási munkák terén végzett jó munkájával az Uj Elet tsz tört az élre. Jól dolgoznak a Dózsa tsz munkacsapatai is. Nagy Miklós csapata például 170 centiméter magas takarmánykeveréket kaszál kijelölt területén. Nem kell szégyenkezniök a 60 év körüliekből álló munkacsapat tagjainak sem, kiknek vezetője Mészáros Pál. Jó munkájuk nyomán több lesz a termés, nagyobb a jövedelem az év végén. Ä turkevei Vörös Csillag tsz segíti a nagyréttel árvízkárosultakat A turkevei „Vörös Csillag*’ tsz tagjai az utóbbi napokban sokat beszélgettek a gvöngvöskömvéki árvízkárosultakról. A tsz vezetői igazgatósági ülésen elhatározták, hoev messzemenően segítik Naovréde dolgozó parasztságát. Az igazgatóság javaslatát, egyöntetű helyesléssel fogadták a tagok, í* Vasárnap reggel a .Vörös Csillag” tehergépkocsiján 6 tagú küldöttség utazik Nagvrédére. hogy ott átadla — a turkeveiek előtt egyelőre még ismeretlen — termelőszövetkezeti csoport arra rászorult tagjainak a 10 mázsa búza azonnali segítséget. Ezenkívül IC anyakocát. 200 növendékbaromfit adnak maid a csoport állatállományának kiegészítésére. A küldöttség c helyszínen ■ megbeszéli a nagvrédeíekkel. hoev mivel segítheti továbbra őket. miként járulhat a ..Vörös Csillag*’ tsz leehathatósabbar hozzá a víz okozta károk helyrehozásához. S P O R T Légierő—Bp. Vasas Generátor 5:1 Az NB II.-es lagbarúgómérkőzések tavaszi utolsó fordulójában a Légierő bajnokságra törő csapata jó játékkal, fölé. nyesen nyerte a Bp. Vasas Generátor elleni mérkőzését. A Légierő: Garamvölgyl — Kapuszta, Jancsik, Czuczor — Sípos, Herbszt — Nárai, Huber, Dombai, Jéger, Körösi (Száva.) A Vasas Generátor: Makiári — Acs, Menczö, Tóth II. — Németh III., Pólyák — Steiger, Németh I., Tóth I., Kassai, Ullmann összeállításban játszott. A sáros, csúszós talajon a Légierő nagyobb technikai tudása jól érvényesült és már a mérkőzés elején két gólos vezetéshez jutott csapatunk. Kezdés után az első támadásnál Dombai fejesét Huber góllá értékesítette, majd néhány perc múlva Huber volt ismét eredményes, (2:0). A gól után a fél gőzzel játszó Légierő sokat támadott, de sokat tologattak a csatárok és a keményen szerelő Generátor védők megtudták akadályozni a góllövést. A 32. percben Dombai ügyesen elment a védők között, sőt a kapust is átjátszotta és megszerezte a Légierő harmadik gólját. A szünet után ismét már az első perc. ben eredményes a Légierő, Jéger átadásából Dombai szép gólt lőtt. (4:0). A hazai csapat minden erőlködés nélkül játszott és igen szép támadásokat vezetett. A védelem pedig, különösen Jancsik és Kapuszta mintaszerű védőjátékot mutatott be. Az ötödik gólnál Jéger elhúzott a balszélen és a kiinduló kapus mellett a hálóba helyezte a labdát. A Vasas nem adta fel a küzdelmet és a befejezés előtt Ullmann révén szépíteni tudott. (5:1). A mérkőzés végét is a Légier-ő fölénye jellemezte. — Egyénileg Garamvölgyi hibátlanul látta el nem sokból álló feladatát. A védelemben Jancsik, Kapuszta, Czuczor volt a rangsor. A két szélsőfedezet Sípos és Herbszt volt a csapat erőssége. Technikásabb, képzetebb labdarúgókat, mint ők az NB II.-ben ezideig Szolnokon nem láttunk. A csatársorban most Huber volt a legjobb. Utána Jéger és Dombai következik a rangsorban. Nárai közepes, Körösi csak meg. felelő teljesítményt nyújtott. Száva játékában látszott, hogy az utóbbi mérkőzéseken csak tartalék volt, nem tudott beilleszkedni a csapatba. Könnyen nyert a Légierő (3:0). ATLÉTIKA A kisújszállási városi TSB által rendezett atlétikai versenyen elért jobb eredmények: NŐK: 100 méter: 1. Soltész Olga 13.9; Csorna Ilona 13.9; 2. Mikes Katalin 14 (Gimn.) 500 m: 1. Burcsai Piroska (ált. isk.) 1.36; 2. Túri Teréz (Gimn.) 1.38; 3. Simái Katalin 1.39 (Gimn.) Magasugrás: 1. Vida Edit 135; 2. Zilahi Anna 135; 3. Szabó Mária 125 (Gimn.) Távolugrás: 1. Bucsai Piroska (ált. isk.) 4.24; 2. Kiss Ilona (ált. isk.) 4.12; 3. Zilahi Anna 4.10 (Gimn.) Súlylökés: 1. Mikes Katalin (Gimn.) 8.55; 2. Zilahi Anna (Gimn.) 6.92; 3. Túri Teréz (Gimn). 6.90. Gránátvetés: 1. Mikes Katalin (Gimn.) 37.45; 2. Váci Erzsébet (ált. isk.) 35.72; 3. Bakó Katalin (Gimn.) 35.11, FÉRFIAK: 100 m: 1. Sepsi Attila 11.4; 2. Tölgyesi Elemér 11.5; 3. Bakó Endre 11.9 (Gimn.) 1000 m: 1. Borhi Károly 2.54; 2. Sajó István 2.57; 3. Fekete Imre 2.57 (Gimn.) Magasugrás: 1-2. Rácz Dénes, Sepsi Attila 170—170 cm; 3. Fehér Lajos 165 cm (Gimn.) Távolugrás: 1. Sepsi Attila 584 cm; 2. Tölgyesi Elemér 571; 3. Fehér Lajos 565 (Gimn.) Súlylökés: 1. Szabó János 10.79; 2. Iván János 10.63; 3. Sepsi Attila 10.35 (Gimn.) Labdarúgás: A Szolnoki Petőfi-Jászberényi Vasas me. gyei bajnoki mérkőzés ma d. u. 6-kor lesz a városi pályán. Előtte a Szó. Szikra—Szó. Lokomotív II. bajnoki mérkőzés 4 órakor kezdődik. * A labdarúgó világbajnokság szombati eredményei: Uruguay—Skócia 7:0 (3:0) Jugoszlávia—Brazília 1:1 (0:0) az eredmény a hosszabbítás után is 1:1 Ausztria—Csehszlovákia 5:0 (4:0) Franciaország—Mexico 3:2 (1:0 I. csoport: 1. Brazília 2 1 ! — 6:1 3 2. Jugoszlávia 2 1 1 — 2:1 3 3. Franciaország 2 1 -1 3:3 2 4. Mexico 2------2 2:8 — III. csoport: 1. Uruguay 2 2-— 9:0 4 2. Ausztria 2 2-— 6:0 4 3. Csehszlovákia 2------2 0:7 — 4. Skócia 2------2 0:8 — ________APRÓHIRDETÉSEK ________ Apróhirdetések díja 10 szóig: hétköznap 10 forint, vasár- és ünnepnap 20 forint, Minden további szó hétköznap 1 forint, vasár- és ünnepnap 2 forint. 200-as DKW motorkerékpár príma állapotban eladó. Tiszafüred, Görbe utca 6. A SZOLNOKMEGYEI Baromfi és Tojásbegyüjtő Vállalat gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót keres, azonnali belé., pésre. Jelentkezni lehet: Szolnok, Irodaház, III. emelet. PÉNZTÁRI ügyvitelben, könyvelésben és adminisztrációs munkákban feltétlenül jártas dolgozót keres alkalmazásra a szolnoki dohánybeváltó üzem, Szolnok, Vörös Hadsereg útja 1/3. A KISÚJSZÁLLÁSI Ruházati KTSZ készít férfi, női és gyermek ruhákat hozott és saját anyagból. Szövetkezetünk a vállalt munkát pontosan és udvarias kiszolgálás mellett végzi. KISÚJSZÁLLÁSI Építőipar! KTSZ célul tűzte ki a lakosság fokozottabb kielégítését. Vállal ács. kőműves, épületasztalos, szobafestő, mázoló, üveges, címfestő és vízvezeték szerelési munkákat. Szövetkezetünk tagsága a megrendelt munkát mindig határidőre, minőségileg pontosan elvégzi. A KISÚJSZÁLLÁSI Cipész KTSZ mindennemű férfi és női cipőket megrendelésre készít és javításokat vállal. Szövetkezetünk tagsága a megrendelt munkát pontosan és időben elvégzi. A KISÚJSZÁLLÁSI földmflvesszövetkezet a dolgozók jobb ellátása érdekében a szabad felvásárlást a jövőben fokozottabban viszi, éppen ezért felhívjuk a tsz és a tsz tagság, valamint az egyéni dolgozó parasztok figyelmét arra, hogy zöldáru és gyümölcsféleségét szövetkezetünk napi limit áron felvásárolja. Felvásárlás minden nap a piaci csarnok helyiségében és a központi irodában. IPARI tanulókat keresünk szeptember 1-re felvételre sütőipari szakmába. Jelentkezés a tőrökmiklósi Sütőipari Vállalatnál, Törőkmiklós, Felszabadulás út 21. sz. A SZOLNOKI Sütőipart Vállalat Ipari tanulókat vesz fel. Korhatá^: 16-tól 18 évig. Jelentkezni lehet: Sütőipari Vállalat, Szolnok, Csarnok utca 20. KŐMŰVESEKET, vasbetonszerelőt, ács- ^ és segédmunkásokat felveszünk. — Étkezést, munkásszállást, védőruhát és bakancsot biztosítunk. Jelentkezni lehet a Szolnoki Vágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalatnál, Vágóhíd utca 70. AZ ß. M. 62/5. Építő Szakipar! Vállalat keres azonnali belépésre kubikos* és segédmunkásokat, vidéki és helyi munkahelyeikre. Jelentkezni lehet Szolnok Mátyás király utca 23. Vidékieknek szállás és 10 Ft különélés! díj biztosítva, valamint havonta egyszer Ingyenes hazautazás, Petenként kedvezményes utazás biztosítva. MEGNYÍLT a Kertészeti Magtermeltető és Vetőmagellátó Vállalat VETŐMAGBOLTJA Szolnokon, Beloiannisz-utca 9. szám alatt. Konyhakerti, gazdasági és virágmagvak, növényvédőszerek, műtrágyák, kerti eszközök szakboltja. FIGYELEM! FIGYELEM! Motorkerékpárok, személy és tehergépkocsik, mezőgazdasági erő- és munkagépek, nagyjavítását, szerelését gyorsan és megbízhatóan elvégzi a kunmártoni Vegyesipari Javító Vállalat, Kunmárton, Köztársaság tér 6. — Gumiabroncsköpeny és tömlőjavítását, hengerfúrást, főtengelygörgőzést, gépjárműelektromossági munkákat, bádogos és vízvezetékszerelést, akkumulátorok töltését és savazását, dukkózást, valamint minden egyéb vas- és gépipar körébe tartozó javítási és karbantartási munkákat felelősséggel, határidőre csökkentett áron elvállal a Vegyesipari Javító Vállalat Kunmárton. A Megyei Tanács (elhívása! A Megyei Tanács VB. Munkaerőgazdáikodási Osztálya lelblvja mindazon dolgozókat, akik nanyamunkáia szándékozná« elmenni, jelentkezzenek s megyei, jaia*». városi tanács VB Munkaerőgazdálkodasi Osztályán. Jelentkezhet: mindet» 18. életévét betöltött, aki a 45. életévét nem haladta meg. — Kereseti lehetőségek a legjobbak. Kereseten telüli jutalmak: Illetményszén 40—64 q. családi pótlék, fizetett szabadság, betegség esetén táppénz. Ingyenes munkaruha, dlszegyenruha, hűség Jutalom, Jubileumi Jutalom. Ingyenes szállás — teljes ellátás, egyeves szerződéskötés esetén 600 forint. Az étkezésért napi 8.40 Ft-t kell fizetni a dolgozóknak. Az érdeklődőknek helyi tanácsaink bővebb felvilágosítást adnak. Fővárosi Vízművek csőfektetési munkára, földmunkásokat, segédmunkásokat alkalmaz. Szállást, étkezést napi 10.— Ft kiilönélési pótdíjat, havi egyszeri hazautazást, munkaruházatot biztosítunk, — a felutazási költségét megtérítjük. Jelentkezés: Budapest, V. kér. Egyetem utca 12. — Munkaügy, Osztály. Szerkesztői üzenetek Kérjük Bárány József levélírónkat, közölje címét, hogy levelére válaszolni tudjunk. A fenti üzenet N. M.-nek Csataszögre is szól. ázahiókmtqye-i NÉPLAP politikai oapltaji A megyei pártbizottság ea a megyei tanács lapja. Megjelenik bétlő kivételével mindennap Felelős kiadd DAVID FERENC Szerkesztőségi Szolnok. Beloiannisz-utca }. I. emelet Szerkesztőségi telefoni 80—93, 23 —20, 20— 69 Kiadóhivatal: Szolnok, Kossuth t.a|os*ntca 19 (etetőm 20—94 Egyszámlaszámi 00978.064 —40 Szolnokmegyei Nyomdaipari Vállalat Szolnok. Mallnov.zkl-otea 19 Felelős vezetői Mászárol Sándor.