Szolnok Megyei Néplap, 1954. június (6. évfolyam, 128-150. szám)

1954-06-03 / 130. szám

6 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1954 június 3. EGY CSÉSZE KÁVÉ \ Úgy csésze feketekávé illatozik az asztalon. Mi mindent ^ tudunk erről az italról, azonkívül, hogy igen jó íze van? Európa lakói a XVI. század végén és a XVII. század elején ismerkedtek meg a kávéval. A Törökországban, Egyiptomban és Perzsiában járt diplomaták hozták a hírt, hogy az említett orszá­gokban a vallás által tiltott bor helyett ebéd után „kahvát“ isz­nak, amely megszünteti a levertséget, erősíti a gyomrot és elűzi az álmosságot. A XVII. század második felében Franciaországban, Angliá­ban és Hollandiában is elterjedt a kávé. Azonnal megjelentek hívei és ellenségei is. A kereskedők féltek, hogy a kávé kiszorítja a használatból a bort és a sört. A kereskedők kívánságára az örvö­sök felszólaltak a kávé fogyasztása ellen; az angol papok pedig bűnösnek nyilvánították az ;,istentelen‘‘ ital fogyasztását. A meg­fizetett újságírók valósággal megbélyegezték az első kávézóhelye­ket, és összeesküvők gyülekezőhelyének nevezték. A legostobább hírek keltek szárnyra a kávéról, a korommal hasonlították össze es egyesek azt állították, hogy kiégeti a gyomrot, különféle beteg­ségeket okoz, sőt a harmadik nemzedék kihalásához vezet a kávé­fogyasztás. A kávé azonban minden rágalom ellenére újabb és újabb híveket szerzett és nemcsak mindennapi itallá, hanem szinte or­vossággá vált. 1665-ben Alekszej Mihajloviics cárnak például kávét rendelt gyógyszerként az orvos, — amint a recept előírta: „nátha és fejfájás ellen.’“ — A következő század elején a kávé Nyugat- Európában is számos védelmezőre talált az orvosok között, akik­ről az a gúnyos megjegyzés járta; hogy „az emberi betegségeket és a holland kereskedők érdekeit védik.A hollandok már régóta kísérleteztek a kávé termesztésével gyarmataikon és ekkor szüre­telték az első termést. A kávénövény egyébként örökzöld kis fácska, vagy hosszú, hajlékony ágú beken. Egész éven át virágzik és hozza ter­méseit. Fehér virágai kellemes illatúak, termése kis cseresznyére emlékeztet. A termés magva, — minden bogyóban kettő — a közismert kávébab. A kávé hazája Abesszínia. Csak a trópusokon nő; azonban A. D. Alexandrov, a szocsi szubtrópikus növényvizsgáló állomáson bíztató kísérleteket végzett a kávé aklimatizálása terén. Miért nem takarékoskodnak az árammal ? Az elmúlt héten Jászboldogházán volt dolgom. Meglepődve láttam, hogy egésznap égték a közvilágítást szolgáló villanylámpák. Az ottaniak elmondták, hogy ez már többször is előfordult. A Néplapon keresztül hívom fel az illetékes szerv (a TITÁSZ) fi. gyeimét a nagyobb takarékosságra. Azt javaslom, hogy jobban vigyáz­zanak a nép vagyonára, s ne tűrjék, hogy nappal ás égjenek a villanyok. Gorácz J ózsef \\ í tií j . Jászberény, Nem Jászboldogháza az egyedüli, — ahol a fenti hiányosság megtör­ténik. Több községben elfelejtették az automataórát megigazítani. így fordulhat elő, hogy délután 4—5 órakor kigyulladnak a lámpák, s reggel 6—7 óráig is égnek. Szeret­nénk, ha mielőbb kijavítanák eze két a hibákat. (A szerk.) HÍREK A nap kél: 4 óra 5U perckor, nyugszik: 20 óra 35 perckor. A hold kél: 6 óra 48 perckor, nyugszik: 23 órakor. "<S 3T #E =» r| 1-tttE Ejp «E 0“| l-o E E® ttE Ea 1 r Időjárás Várható időjárás csütörtök estig: Ma erősen felhős idő, holnap változó fel­hőzet, — többfelé újabb eső, zivatar. Mérsékelt, a ziva­tarok idején élén­­kebb szél. A hőmér­séklet — nyugaton kissé emelkedik, — másutt alig válto­zik.— Várható hő­­mérsékleti értékek csütörtök estig: — Reggel 12—15, dél­ben 20—23 fok kö­zött. (MTI.) immmmtd&ák Sokat gondoltam már arra, hogy írok a Szolnokmegyei Néplap szerkesztőségének. Az igazat meg­vallva, eddig nem volt bátorságom hozzá. Most iskolánk sportéletéről szeretnék beszámolni mert nagyon szeretem a sportot,' de szereti ná­lunk minden tanulótársam. Tekintsünk vissza három év táv­latába, kísérjük végig, hogyan is fejlődtünk a testnevelés terén. Úgy kerültünk az iskola padjai közé, mint akik nem tudnak sem­mit a sportolás jelentőségéről. Itt neveltek belőlünk erős, edzett, harcos embereket, akik a munkát és sportot egyformán szeretik. — Iskolánkat a Kinizsi S. K. patro­nálja, így minden megmozdulásban résztvehetünk. A megyei- és járási versenyekre nagyon készülünk és ha elsők vagy másodikok nem is fehetünk, de azért helyezéseket mindig sikerül elérnünk. Vannak kiváló ifjúsági és ser­dülő sportolóink. Iskolánk legkiválóbb sportolója Fábián Ilona elsőéves. Kitűnő ta­nuló. Fiatal kora ellenére sok ver­senyen vett már részt és ott ió helyezést ért el. Legutóbb két me­zei futóversenyen is sikerrel szere­pelt. A járási mezei futóversenyen serdülőben első és a megyei mezei futóversenyen 5. helyezést ért el. Fábián Ilona komolyan veszi a sportot. Két év múlva a Testneve­lési Főiskola hallgatója szeretne lenni, Miklós Aranka ifjúsági sportoló a legutóbbi’ járási ifjúsági mezei futóversenyen második lett. ö most III. éves. Nem tanul tovább; de reméljük, hogy mint dolgozó nő is megtalálja a módját a sportolás lehetőségének. __ Technikumunk ifjúsága szeret sportolni. Nálunk Horváth András test­­nevelőtanár fáradhatatlanul küzd azért, hogy eredményt érjenek el tanítványai a versenyeken. Remél­jük, hogyha a technikum négyéves lesz, sokkal többen fognak kike­rülni az iskolából olyanok, akik eredményes sportmunkájuk után megérdemelten lehetnek majd a Testnevelési Főiskola hallgatói és utána az ifjúság nevelői. Falkusz Anna, III. ácstechnikumi tanuló, Törökmiklós. IFJÚSÁGI ATLÉTAK Jánosi Edit, a mezőtúri gimnázium tanulója 29.05 m.-t dobott diszkosszal. Ennél a do­básánál saj­nos, belépett. Jól sikerült a középiskolások megyei atlétikai bajnoksága Mindenkit érdekel „A tudomány már eljutott odáig, hogy reálissá vált a sztratoplán elindítása a Holdra, reálissá vált a hold mesterséges meilékDoiygójának létrehozása” — mon­dotta A. ix. Nyeszmejanov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke a Béke Világtanács bécsi ülésszakán tartott beszé­dében. Ezzel is azt akarja jellemezni, mi­lyen nagyok azok a lehetőségek, melyek az emberiség előtt állnak a beaés fejlődés keretei közölt. Mi adja a reális alapját ennek a kijelen­tésnek? Ma már vannak olyan korszerű rakétarepülőgépek, meiyek négyszáz kilo­méter magasságba is felemelkednek, s me­lyeknek maximalis sebessége másodpercen­ként 2250 méter, vagyis óránként 8,100 kilo­méter. Ennek a sebességnek már csak öt­szöröse kell ahhoz, hogy a rakétarepülö­­gép kijuthasson Földünk vonzóerejének ha­tóköréből és tovaszáguldjon a világűrben. Ha a tudomány további fejlődési lehető­ségét, békénk fenntartásával biztosíthatjuk, akkor rövidesen valósággá lehet, ami né­hány évtizeddel ezelőtt még csak dús fan­táziájú írók számára volt elképzelhető, el­indul Földünkről az első holdrakéta. * — A MUNKAERÖTARTALÉKOK HIVA­TALA 605. számú Ipari Tanulóintézetének igazgatósága folyó hó 2-án, szerdán dél­előtt 9 órakor nyitotta meg újszerű rajz­szaktanterem bemutatóját Szolnokon, a Pe­tőfi Sándor u. 3. szám alatt. A bemutató j egyben a szakrajz iránt érdeklődők tapasz­talatcseréjét is szolgálja. * — AZ ALLAMI SZIGLIGETI SZINÁAZ dolgozói az elmúlt hetek folyamán a szín­ház előcsarnokában fényképkiállítást ren­deztek saját felvételeikből, amelyeket a toto-szakkörük keretében készítettek. A na­pokban P. Bak János és Patay Mihály festőművészek, valamint Horn F. Nándor, a színház díszletfestője bírálták el a ké­peket. Az első díjat Berta András, a máso­dikat Fodor István, a harmadikat Náday Pál nyerte. Négy fényképet dicséretben ré­szesítettek. * — A MEGYEI TANACS TALAJERÖGAZ­­DALKODASI OSZTÁLYA folyó hó 14-én Jászberényben országos talajerőgazdálko­dási ankétot rendez. Az ankéton résztvesz­­nek a megyei tanácsok talajerőgazdálko­­dási osztályainak és megyénk állami gaz­daságainak szakemberei. Az ankétra, amely­nek előadója Krevbig Lajos Kossuth-díjas professzor lesz, az ankétot rendező talaj­erőgazdálkodási osztály meghívta a kör­nyék termelőszövetkezeteit is A meghívot­takon kívül minden érdeklődőt szívesen látnak. * — A PIACI FELHOZATAL növelése, s ezzel a város ellátásának további javítása érdekében a szolnoki városi tanács hatá­rozatot hozott a helypénzátalány bevezeté­sére. Azok a termelők, akik rendszeresen behozzák terményeiket a szolnoki piacra. Jelentősen kisebb összegű helypénzt fizet­nek ezentúl. c “ A SZOLNOKI FODRASZIPARI KTSZ 55.000 forint költséggel korszerűsítette-Z1 JWx*?** é re n (Gólyánál) lévő üzlethelyiséget. így, a kicsinosított, mo dern felszerelesű üzlet sokkai inkább ál­lók Igényelt h0gy kielégí,se a doigo­­* —- BEFEJEZÉSÉHEZ KÖZELEDIK- Sznl­ut>cka|len?Í?bb üzleiének’ a Kossuth Lajos Piui -Jatszer-mlntaboltnak az építkezése nirfáT s \ berendezés a külső kell elvégezni 3 n aZ Uto,só szitásokat áruda. 6 ' ' Sy me2nyílhasson az APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések díj'a 10 szóig: hétköznap 10 forint, vasár- és ünnepnap 20 forint. Minden további szó hétköznap 1 forint, vasár, és ünnepnap 2 forint. 250-es NSU eladó, ára: 14.000. Ugyanott el­adó egy Csepel fürdőkályha. Jászberény, Lenin u. 11. Kovács. VIZSGÁZOTT mozdonyvezető, gőzgépész, lakatos azonnal elhelyezkedne, vidékre is. Cím a kiadóhivatalban. IRODÁT kályhákat veszünk. MEZÖKER Vállalat Szolnok. Beloiannisz u. 90. VARRÓGÉP, Singer eladó. Szolnok, Seftsik telep. Szegfű u. 5. ELADÓ 350-es DKW motorkerékpár szétsze­dett állapotbarí. Szolnok, Mártírok útja 9. szám. A NAGYKÖRŰI Földművesszővetkezet kis­­áruházában textiláruk, méteráruk, cipők, vegyiáruk, valamint permetezéshez réz­­gálic és a permetezéshez szükséges perme­tező anyagok állandóan kaphatók. Igyek­szünk vevőinket pontos és udvarias kiszol­gálásban részesíteni. SZOLNOKI egyszoba-konyhás lakásomat el­cserélném budapesti hasonlóval. Szolnok, Kolozsvári út 80. A SZOLNOKI Háziipari Szövetkezet min deníéle fehérnemű, ágynemű, asztalnemű javítását, harisnya stoppolást, szemszedést, gombhúzást, szőnyegszövést, zsákfoltozást és előnyomást vállal. Üzletünkben nagy választékban készáru kapható. Szolnok Kossuth Lajos-utca 27. szám. VIZVEZETÉKSZERELÖK mellé, bádogosok mellé segédmunkásokat keresünk azonnalj belép.ésre. Szolnokmegyei Épületszerelő Vállalat Szolnok, Irodaház, fsz. 1. A TÖRÖKMIKLÖSI Mezőgazdasági Gép­gyár állandó munkára keres vasipari szak­munkásokat, lakatos és hegesztő szakmá­ban. Az üzem napi egyszeri étkezést biz­tosít 3.— Ft napi megtérítési díj ellenében. Jelentkezni lehet a Gépgyár munkaügyi osztályán. VICTORIA 350 kem motorkerékpár, első­hátsó teleszkópos, eladó. Szolnok, Magyar­­utca 3. (házmester.) VELEM! Endre tsz-nek Jászapátin elsőren­dű nagymennviségű szabolcsi dohánypa­lántája van eladó. AZONNALI belépésre keresünk kivitelezési Ismeretekkel rendelkező építész (eset­leg építőmester) szakembert műszaki ellen­őrnek. Jelentkezés: Szolnokmegyei Ter­­ményforgalmí Vállalat Műszaki és Beruhá­zási Osztály Szolnok, Tisza Antal u. 2. Az ß. M. 62/1. Építőipari Vállalat kőműves átképzősöket keres felvételre. Jelentkezni lehet 18 évet betöltő férfiaknak. Részletes felvilágosítás: Szolnok, Ságvárl Endre út 5. sz. alatt, a lenti vállalat szakoktatási felelősénél. SZOLNOKI Cukorgyár gyakorlott gépírókat keres, Jelentkezni lehet 10— 12-íg Cukorgyár személyzeti osztályán. KŐMŰVESEKET, segédmunkaerőket azon­nal felvesz OM. 2 számú főépítésvezetősége. Szolnok, Délibáb-utca 14. (Volt mezőgazda­­sági Iskola.) A MÁV Járműjavító Üzemi Vállalat férfi segédmunkásokat és kovácsokat felvesz. Je­lentkezni lehet -naponta délelőtt 7-r-10 óra között a MÁV Járműjavító O. V. (Kőrös; Út 1. sz.) Munkaügyi Osztályán. Évről-évre a középiskolák megyei baj­noksága a legnagyobb tömegeket megmoz­gató atlétikai verseny. SzakKörökben min­őig nagy érdeklődéssel várják, hogyan fej - lóuik iskoláinkban az utánpótlás, hogyan tudunk felzárkózni az országos élvonalhoz, amelytől éveken át jelentősen elmarad­tunk? A vasárnapi verseny több szempont­ból megfelelt a várakozásnak. Az indulók nagy száma és az elért eredmények diák atlétáink fejlődését bizonyítják. Tizenkét iskola leánycsapata és tíz is­kola fiúcsapata 318 versenyzővel indult a bajnokságon. A jól előkészített és gördülé­kenyen megrendezett versenyen számos ki­emelkedő egyéni teljesítmény és sok jó csapateredmény született. Az egyéni tel­jesítmények közül kiemelkedik Tóth L. Bé­lának, a mezőtúri Mezőgazdasági Techni­kum tanulójának 100 m-en elért 11.1 mp-es és 400 m-en futott 52.3 mp-es kitűnő ideje. A leányversenyzők közül a még ^ serdülő korú jászapáti Pokornyi Györgyi érte el a legjobb eredményeket. A női csapatverse­nyek során legszembetűnőbb a fejlődési szint emelkedése valamennyi versenyszám­ban. Nem mondható ez el a fiúk eredmé­nyeiről. Sok tehetséges, eddig még nem is­mert fiatal atlétát láttunk, akiről jó ered­ményei nyomán még sokat hallunk majd. Komoly Ígéret a fiatal Szatlóczky a jászbe­rényi tanítóképzőben, ugyanitt tanul Bakki Árpád is. Tehetséges a törökmiklósi Veréb Lajos, a szolnoki Molnár Katalin, a tisza­­földvári G. Papp Imre is. A bajnokság egyben aIskolák közötti pontverseny is volt. A fiúcsapatok verse­nyét, — ezúttal harmadik alkalommal — biztosan nyerte a kiegyensúlyozottabban szereplő kisújszállási gimnázium. A leány­­csapatok versenye már nyiltabb volt. Végül ez évben Is a tiszaföidvári gimnázium leá­nyai szerezték meg a győzelmet, szintén harmadik alkalommal. Gyenge a fejlődés a férfiak dobószámai­ban. Néhány jobb képességű versenyző mö­gött igen nagy a tömegek lemaradása. Nem kielégítő az ugrószámokban sem a fiúversenyzők fejlődése. A magasugró pálya rossz állapota csak részben menti a gyen­ge eredményeket. A verseny súlyos hiányossága volt, hogy olyan nagy tanulólétszámú iskolák, mint a karcagi és mezőtúri gimnázium, egyetlen versenyzőjét sem indította el. Helytelení­tettük a turkeveiek, a tiszafürediek és a törökmiklósi, valamint karcagi mezőgazda­­sági technikum tanulóinak távolmaradását. Nem értünk egyet azoknak az igazgatóknak és testnevelő tanároknak az eljárásával, akik az iskolai testnevelési és sport e nagy erőpróbájától távoltartják az ifjúságot. A kétnapos verseny részletes eredményei: 100 m: 1. Pokornyi Györgyi Japáti gimn. 13.2; 2. Szelindi Éva Tföldvár 13.7; 3. Kor­mos Erika Tmiklós 13.8. 400 m: 1. Bede Éya Szolnok, Közg. t. 64.6; 2. Zyekán Má­ria Szolnok, Belő annisz u. 68.9; 3. Kiss Gizella Tföldvár 69.5. 800 m gát: 1—2.,Mur­vai Mária Szolnok, elányg. 14.5; 1—2. Sze­lindi Éva Tföldvári g. 14.5; 3. Gellér Ju­lianna Tíölvár 15.1. 4x100 m váltó: 1. Szol­noki közg. téchn. (Bede, Molnár, Víg, Ne­mesfalvi) csapata 56.6 mp; 2. Jászapáti g. 56.7 mp; 3. Jberényi gimn. 58.2 mp. Tá­volugrás: Egyéni: 1. Pokornyi Györgyi Jász­apáti g. 471 cm; 2. Molnár Katalin Szolnoki közg t. 456 cm; 3. Murvai Mária Szolnoki g. 450 cm. Csapatversenyben: 1. Jászapáti SK 428 cm; 2. Jászberényi gimn. 425 cm; 3. Tiszaföidvári gimn. 424.8 cm. Magasug­rás: Egyéni: 1. Pokornyi Györgyi' Jász­apáti gimn. 138 cm; 2. Csík Erzsébet Szol­noki gépip. t. 135 cm; 3. Pokonyir Ibolya Mezőtúr lg. 135 cm. Csapatban: 1. Szolnoki gépipari techn. 128 cm; 2. Jászapáti gimn. 127.6; 3. Jászberényi gimn. 127 cm. Súly­lökés: Egyéni: 1. Dobossy Klára Szolnoki lg. 10.03 m; 2. Szatlóczky Valéria tképző 9.88 m; 3. Hanvec Róza Tföldvár lg. 9.61 m. Csapatversenyben: 1. Szolnoki leány­­gimn. 8.75 m; 2. Jászberényi tanítóképző 8.50 m; 3. Tiszaföidvári gimn. 8.17 m. — Diszkoszvetés: Egyéni: 1 Simon Júlia T- miklósi gímn 28.66 m; 2. Kiss Gizella T- földvári g. 26.40 m; 3. Benyus Gizella T- földvári g. 25.80 m. Csapatversenyben: 1. Tiszaföidvári gimn. 24.84 m; 2. Jászberényi tanítóképző 22.43; 3. Jászapáti öimn. 22.40 m. Gerelyvetés: Egyéni: 1. Kucsa Mária J- berénvi g. 25.95 m; 2. Hanyec Róza Tföld­vár 25.32 m; 3. Szelindi Éva Tföldvár 23.82 m. Csapatversenyben: 1. Tiszaföidvári g. 23.88 m: 2. Jberényi tanítóképző 21.81 m; 3. Jászberényi gimn. 21.57 m. 3x800 m váltó: 1. Jászapáti gimn. 8:51.8 mp. 2. Kunmártoni óvónőképző -8:58.6 m; 3. Szol­noki közg techn. 9:27 6 mp. Hárompróbá­ban: 1. Pokornvi Györgvi Jászapáti gimn. 17.26 mp; 2. Dobossy Klára Szolnoki lg. 14.67 mp; 3. Bede Éva Szolnoki közg techn. 13.42 p. FIUK: ’vv?"s*a,s , tOO m: t. Tóth L. Béla Mezőtúr, mg. t. 11.1 mp; 2. Sepsi Attila Kis«víszállási g. ! 11.3 mn. 3. p-irvasi T ász’ó Tnüklósi g. 11.7 i me *.0? tv.: 1. Tóth L, Dél a Mezőtúr, ing. i A kisújszállási Szűcs Ferenc a megyei atlétikai bajnokság leg­eredményesebb versenyzője volt, — 1258 ponttal nyerte az öt próba baj­nokságot. techn. 52.3 pip; 2. Oros János Szolnok, Beloiannisz g. 55.1 mp; 3. Veréb Lajos T- miklós, g. 56.1 mp. 1500 m: 1. Borhi Károly Kisújszállás, gimn. 4:25.8 mp; 2. Nagy Zoltán Szolnok, Beloiannisz g. 4:26 mp; 3. Kovács Sándor Mtur, nig. tchn. 4:33 mp. 4x100 m: 1. Szolnoki Beloiannisz gimn. 47.8 mp; 2. Tmiklósi gimn. 47.8 mp; 3. Jászapáti gimn. 49.5 mp. 4x400 m: 1. Szolnoki Beloin­­nisz g. 3:51.4 mp; 2. Kisújszállási gimn, 3:51.8; 3. Tmiklósi gimn. A csap. 3:53.4 mp 4x1000 m: 1. Kisújszállási gimn. 11:55 mp: 2. Szolnoki Beloiannisz g. 12:04 mp; 3 Jászapáti gimn. 12.20 mp. 110 gát: 1. Töl gyesi Elemér Kisújszállás, gimn. 18 mp; .2 Veréb Lajos tmiklósi gimn. 18.2 mp; 3 Balogh László tmiklósi gimn. 18.5 mp Távolugrás: Egyéni: 1. Sepsi Attila Kisüj szállás, g. 6.31 m; 2. Bakki Árpád Jászbe rény 5.98 m; 3. Csohány Pál Jászberény gimn. 5.85 m. Csapatversenyben: 1. Kisúj­szállási gimn. 5.65 m; 2. Jászbeiényi tanító­képző 5.51.2 m; 3. Jászberényi gimn. 5.50.8 m. Hármasugrás: 1. Gecse Árpád jászbe­rényi gimn. 12.51 m; 2. Rácz Dénes Kisúj­szállás, gimn. 11.88 m; 3. Verébi Lajos T- miklós, g. 11.72 m. Magasugrás: 1. Cso­hány Pál Jberény, gimn. 170 cm; 2. Rácz dénes Kisújszállás, g. 160 cm; 3. Faragó Károly Jászapáti, g. 160 cm. Csapatban: 1. Jászberényi gimn. 157 cm; 2 Törökmiklósi gimn. 151 cm; 3. Jászaoáti gimn. 150 cm. Rúdugrás: 1. Balogh Balázs Jászapáti, g. 250 cm; 2. Iván János Kisújszállás, g. 250 cm; 3. Borki Károly Kisújszállás, g. 240 FIGYELEM! FIGYELEM! Építőipari, szakipari szak­munkásokat, segédmunkáso­kat állandóan felvesz — az Oktatásügy, Minisztérium — Építőipari Vállalata. Kedvezmények: — férfi, női munkásszállás, meleg étel. Kéthe­tenként szabad szombat. Négyheten­ként ingyenes hazautazás. Heten­ként kedvezményes hazautazás. — Különélés! pótdíj. — Munkaruha. — Jelentkezés: Munkaügyi osz­tály, Budapest, XI., Stoczek utca 2. Sz&in ok megyei NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap Felelős kiadó DAVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok. Beloiannisz-utca 7. T. emelet Szerkesztőség: Telefon: 20—93, 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: Szolnok, Kossuth Lajos-utca 19 Telefon: 20—94 Egyszámlaszám: 00S7S.064 -40 Szolnokmegyei Nyomdaipari Vállalat Szolnok. Malir.ovszki-utca 19 Felelős vezető; Mészáros Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom