Szolnok Megyei Néplap, 1954. június (6. évfolyam, 128-150. szám)
1954-06-05 / 132. szám
Sioínokmmuei A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁB ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA' IV. évfolyam, 132. szám * Ara »*0 fillér 1954 Június 5.. szombat r Szexet eitel k&iz&ntfük ifjúid g.ujtk nevetőit ! A III. PEDAGOGUSNAPRA Irta: Hack Márton, a Megyei Tanács oktatási osztályának vezetője. Egész dolgozó népünk lelkesen készült a III. Pedagógus Napra. Rohamosan fejlődő városainkban, az évszázados elnyomástól felszabadult falvainkban. a mezőgazdasági munka lázában égő termelőszövetkezeteinkben szeretettel köszöntik a tanítókat, tanárokat, az ifjúság nevelőit, az új ember kovácsait. A feldíszített iskolákban virággal, kedves ajándékokkal és őszinte szívből fakadó köszöntő szavakkal üdvözlik öregek és fiatalok, szülők és tanítványok az egykor nemzet napszámosainak nevezett. oly sokszor megalázott nevelőket. Egész népünk köszönti azokat,- akikre legféltettebb kincsét, gyermekét, és a legszebb munkát: gyermekei nevelését bízta. Ebben az esztendőben felszabadulásunk óta immár harmadszor rendezzük meg a Pedagógus Napot, hogy ráirányítsa egész dolgozó népünk figyelmét a nevelő munka fontosságára, és serkentse pedagógusainkat további becsületes munkára, oktató-nevelőmunkánk színvonalának emelésére A „kis magyarok'1 nevelésének magasztos, minden nevelő számára felelősségteljes feladata, boldogító, jobb munkára serkentő érzése töltötte be pedagógusaink szívét és szülte naprólnapra a pedagógia területén is a nevelői munka újabb és újabb hőseit. Az igazi hívatásszeretettől áthatva dolgoztak és dolgoznak egymást támogatva fiatal nevelőink az érzésben megújhodott, bő tapasztalataikat teljes gazdagságában a nevelés szolgálatába álb'tó régi nevelőkkel. Az a felismerés, hogy képzett és művelt dolgozók százezreire és millióira várnak a gyárak és földek, a mérnökök és mezőgazdasági szakemberek; orvosok és pedagógusok, művészek és tudósok egész hadseregére van szükség, hogy szebbé-jobbá tegyük a dolgozók életét, tette képessé Györffi Erzsébetet, a 1917 óta Karcagon dolgozó nevelőt eddigi működése szép eredményeinek kifejtésére. A tanyai iskolák fejlesztésének, kulturális elmaradottságuk “ felszámolásának szükségessége, a felnövekvő tanyai fiatalok őszinte pedagógus-szeretete nevelte az általános iskolai oktatás olyan kiemelkedő munkásait, mint Vágó Rózsa Mezőtúr- Szárazlapos tanyai nevelőt és Baráth Ferenc Jászberény-tőtevér.yi igazgatót. Több nemzedék szeretete, hálája száll a nevelői munkában megöregedett, de ma is fiatalos lelkesedéssel dolgozó, bizakodást, örömet sugárzó Polónyi Jolán szolnoki óvónő felé. Zalay Ernő Kossuth-díjas, Kemény László és Páldi János ;,Kiváló tanárok“. Menyhárt János, Simon Sándor „Kiváló tanítók’1. Szurmay Ernő, Zakar Ferenc, dr. Száz János, Béres Béla. Baldaszti József, Tóth Jőzsefné, Murai Lipót, özv. Török Lőrincné, Horváth László és még sokan mások megyénkben végeztek kimagasló nevelői munkát, hogy joggal vívják , ki maguknak a pedagógusok, az egész társadalom elismerését, megbecsülését. Munkájuk nyomán gazdag eredmények forrásaivá válnak naoról-napra szépülő iskoláink, rohamosan fejlődő oktatásunk. Fejlődésünk biztosítéka, hogy egyre bátrabban merítenek a szovjet pedagógiából és az egyre izmosodó magyar nevelési tapasztalatokból. E mellett nevelőink munkája más vonatkozásban túl mutat az iskolán. Nevelőink társadalmi munkássága a magyar élet kulturális felemelkedésének is fontos tényezője. pártunk és kormányunk felismerte a nevelőhivatás or' szágos jelentőségét. Megbecsülés, népünk szeretete, hálája száll feléjük. Kormányunk a III. Pedagógus Nap alkalmából „Kiváló tanár11 és „Kiváló tanító11 kitüntetéssel jutalmazza a legjobb nevelőket. Megyénkből is három nevelő részesül e magas kitüntetésben. Emellett 20 nevelő kapja meg az „Oktatás k’váló dolgozója“ kitüntetést és ugyancsak nagyszámban részesülnek pedagógusaink pénzjutalomban. A MDP Központi Vezetősége külön határozatot hozott az oktatás helyzetéről és feladatairól. Hatásosan támogatja, segíti nevelőinket; biztosítja a pedagógusok politikai és társadalmi megbecsülését, a helyi tanácsok kötelességévé teszi a pedagógusok elhelyezéséről való gondoskodást. kimondja; hogy a falusi* és tanyai tanítók részére kívánságukra 1—2 holdig terjedő konyhakertet kell juttatni. És e határozat több pontja ma már. élő valóság lett. Megyénkben több helyen háztáji gazdálkodás céljára földet kaptak nevelőink. eleven kapcsolat alakult ki a helyi pártszervezetek és a nevelőtestületek között, több pedagógust választottak be az új pártvezetőséigekbe. Janácsaink figyelme, az- egész társadalom érdeklődése egyre nagyobb mértékben fordul az iskolák felé. doleozó népünk mind szélesebb törpegei érzik magukénak az iskolát. segítik az ifjúság nevelésének nagy nemzeti ügyét. Pedagógusainkra buzdítólag, ösztönzőleg hat az az aktív támogatás, amit Soós József kunmártoni; Sz. Kovács István turkevei. Szentesi László karcagi VB. elnökök, illetve Kovács István mezőtúri VB. elnökhelyettes fejtenek ki, időt fáradságot nem kímélve, a jobb és eredményesebb tanítás mindennemű feltételeinek biztosítása érdekében. Kettőzött erővel dolgoznak és feltétlenül fokozottabb eredményekre kénesek Jászdózsa. Turkeve, Karcag, Jásziákóhalma. Jászárokszállás nevelői, akik mindenben maguk mellett ' érzik az összes dolgozók aktív támogatását, akik az egész társadalommal összeforrva harcolhatnak újabb és újabb sikerek eléréséért, g Pedagógus Nap ünnepségeinek fényénél vizsgáljuk meg a jövő tennivalókat is. Közoktatásunkra további nagy feladatok várnak. Az elkövetkező években fokozatosan meg kell valósítani a szakrendszerű oktatást nemcsak a városokban, hanem a falvakban; a tanyákon is. mert hiszen egész társadalmunk érdeke, hogy gyermekeinkből művelt, tanult emberek váljanak. ..A kiművelt emberfők sokasága jelenti a nemzet erejét1* -— írta több mint 100 évvel ezelőtt Széchenyi István, s ha ez igaz volt 100 évvel ezelőtt, százszorosán igaz ma, amikor a dolgozó nép maga vált sorsának intézőjévé, amikor a termelés fejlesztésének, a kultúra felvirágoztatásának soha nem látott lehetőségei nyíltak meg népünk előtt. A társadalom, a szülők és maguk a gyermekek is azt várják az iskolától; hogy olyan tudást adion. amelyre később az életben is bátran lehet támaszkodni, jegyen az idei Pedagógus Nap közoktatásunk újabb sikereinek a forrása! Serkentse nevelőinket további jó munkára, egész dolgozó népünket oktatásunk még fokozottabb támogatására! Segítse megvalósítani pártunk Központi Vezetőségének útmutatásait: a szülői ház és az iskola jobb kapcsolatát, dolgos; hazáját szerető, a béketábor nagy ügyéért lelkésedő. szocialista Magyarországot építő öntudatos és képzett ifjúság nevelését. A KONGRESSZUS HATÁROZATAINAK M EG VALÓ Sí TAS 4 ÉRT Kiváló eredmények a mezőtúri Pamut szövőben | A MEZŐTÚRI | Pamutszövőben állandóan folyik a verseny. A rendszeres, mindennapi értékelés biztosítja, hogy a szakmányok közötti vetélkedés mindig új és új lendületet kapjon, hogy a dolgozók a szövők, cérnázók, csévézők, orsózók érdeklődése a verseny iránt percre se csökkenjen. A Pamutszövő vezetői, műszaki dolgozói és munkásai tudják, hogy az életszínvonal emelése érdekében állandóan növelni kell a munka termelékeny, ségét, csökkenteni kell a gvártmányqk önköltségét. Ezt az üzemben főképen azáltal valósítják meg, hogy nagy gonddal és figyelemmel ügyelnek a gyártmányok minőségére, ugyanakkor pedig magas teljesítményt nyújtanak a dolgozók olyan gépeken, amelyeket már régen messze túlhaladt a modem sző-, véstechnika. utolsó dekádj álban ' is MAIIIG ez volt a cél: túlszárnyalni a tervet és jó minőségű gyártmányokat adni a dolgozóknak. Az üzem teljesítette ezt a feladatát, vetés-tervét 100.5 százalékra teljesítette, négyzetméter-tervét pedig 110.1 százalékra. Ugyanakkor pedig a£ üzem dolgozói 99.1 százalékban kiváló minőségű árut gyártottak. Nem volt könyű ezt az eredményt elérni, hiszen a viharos időjárás miatti gyakori áramszünet komoly mértékben gátolta a munkát, igen sok óra kiesett a termelésből. A dolgozók párt iránti szeretete, lelkesedése azonban legyőzte az akadályt, kiváló teljesítmények kerültek a versenytáblára a májusi harmadik dekád,, a kongresszusi műszak értékelése után. |A SZAKMANYOkI versenyében fej-fej melletti küzdelem folyt, 3 az ifj. Mucza szakmány 0.1 százalékkal előzte meg csak az id. Muczaszakmányt 102.7 százalékos tervteljesítésével. A Csete szakmány, a verseny harmadik helyezettje 101.2 százalékot teljesített. A szövődében Papp Jánosné érte el a legmagasabb teljesítményt, 117.3 százalékot teljesített. Ugra> Mária eredménye 116.6 százalék, mig Baráth Erzsébeté 115.4 százalék. Biró Lajosné 115.3 százalékos eredménnyel következik a ranglistán. S még sokan vannak, akik hasonlóan jó eredménnyel dicsekedhetnek. így Prtornai Lajosné 114.5, Kovács Istvánná 114, Szilágyi I. Lajosné 112.7, Herbály Lajosné 110.4. valamint Takács Róza 110.1 százalékkal. Az előkészítőben még magasabb teljesítmények születtek. A cérnázók közül Szarka Róza és. Csekő Sándorné hódították el az első helyet ebben a dekádban 144 százalékos • teljesítményükkel. Kovács Eszter 137, Szegedi Ferencné pedig L25 százalékkal követi őket. JUHÁSZ Lidia orsózó 142 százalékos teljesítményével mutatott példát Kovács Lajosnéval és Szabó Ilonával együtt, akik 127, illetve 120 százalékot teljesítettek a kongresszusi műszakban. Szonda Julia vetélő csévéző 140 százalékos teljesítményt ért el. Varga Ilona nem sokkal maradt el tőle 135 százalékával s Gy. Szabó Lászlóné is büszke lehet 121 százalékos eredményére. A Cseh-Juhász fűző-pár 135 százalékot teljesített, míg Márki Sándorné matringkészítő 123 százalékot. \ KONGRESSZUSI műszak befejeztével az üzem dolgozói előtt, most az a feladat áll, hogy tovább folytassák a munkaversenyt. A gépek óránkénti termelésének növelésével és kiváló minőségű áru gyártásával csökkentsék az önköltséget a párt III. kongresszusa határozatának szellemében. Negyven Zeior-kultivátor készült el a Mezőgépgyárban A kongresszusi versenyszakasz befejezése után nem csökken a munka irama a törökmiklósi Mező. gépgyárban. Van is miért igyekezniök a gyár dolgozóinak, hiszen — bár szép eredményeket értek el az utóbbi időben, — még mindég van tervtartozásuk az első évnegyedről. Javítaniok kell a minőséget is és jó műszaki szervezéssel biztosítani azt, hogy a havi terveket ezentúl is rendszeresen túlteljesítsék, Lendületben sincs hiány. Az utóbbi napok kiemelkedő munkaeredményei bizonyítják ezt a legékesebben. Szilágyi Zsigmond esztergályos 460, Nagy István esztergályos 280, Molnár László maros 272, Poesai Mátyás öntő pedig 184 százalékos teljesítményt ért el. A gyár egész munkáskollektíváiának igyekezete arra irányul most. hogy még több gépet adjanak mezőgazdaságunk fejlesztéséhez, a munkafolyamatok gépesítéséhez. Ennek az igyekezetnek egyik eredménye: 40 Zetor-kultivátor áll elszállításra készen a gyár udvarán. Ezeknek a munkába való bekapcsolódásával még tovább gyorsul a növényápolási munka a földeken. Az önköltségcsökkentés alapja : a lelkes, szorgalmas munka A kongresszusi verseny eredményei a bánhalmi állami gazdaságban Állami gazdaságunk dolgozói nagy figyelemmel kísérték a kongresszus tanácskozásait, s a magunk számára többek között azt a tanulságot vontuk le, hogy az eddiginél sokkal takarékosabban kell gazdálkodnunk, csökkentenünk kell az önköltséget. A pártkongresszus tiszteletére tett versenyfelajánlások teljesítései igen komoly eredményeket hoztak már eddig is a termelékenység emelkedése és az önköltség csökkentése tekintetében. A tavaszi munkák megindításánál első és legfontosabb célunk volt a mennyiségi tervek teljesítése mellett, a minőségi munka. Ezt lehetővé tette a növényápolás nagyobb arányú gépesítése, ami egyúttal az önköltség csökkentésére is lehetőséget nyújtott. A növénytermelésben a kongresszusi hetet a traktoristát A termelőszövetkezetek jövedelmének emeléséhez sokban hozzájárul a traktorosok munkája. Egyre több mezőgazdasági, munkafolyamatot gépesítünk, egyre könnyebbé tesszük a tsz-tagok munkáját. A kapálás sok munkaerőt köt le. ezért gépesíteni igen fontos. Nekünk, traktorosoknak, most az a feladatunk, hogy a kultivátörokkal a lehető legnagyobb ütemben, gyorsan elvégezzük a kapásnövények gyomtalanítását. A traktorosok munkáját eddig is megbecsülte dolgozó népünk. S a nemrég megjelent minisztertanácsi határozat, a minden évben megtartandó, „Traktoros napról” méginkább fokozza ezt a megbecsülést. Úgy érzem, az a köteleségem, hogy a fokozott megbecsülésre még jobb munkával válaszoljak. Vállalom, hogy a mezőtúri Béke tsz-ben június I3-ig a traktorosnap tiszteletére, U3-as traktorommal 120 szénabegyüjtéssel indítottuk meg, hiszen a rizstermesztés mellett állami gazdaságunk egyik fő termelési ága az állattenyésztés. így a megfelelő takarmányalap biztosítására rendkívül nagy gondot kell fordítanunk. A kongresszusi héten befejeztük a lucerna betakarítását, a herefüvesek kaszálását és a kisérletképen beállított szarvaskerep kaszálását is. Azóta, hogy az időjárás erre lehetőséget ad, folytatjuk a széna begyűjtését. A ltaoásnövények ápolásában sincsen elmaradásunk és ez ismét azt eredményezi, hogy a rendelkezésre álló munkaerővel, valamint a gépek segítségével folyamatosan mind’g el tudjuk végezni a kapálást és az egyéb munkálatokat. A termelékenység növekedésének az önköltség csökkentésének végső holdon végzem el a kultivátorozást és munkám ellen minőségi kifogás nem merül fel. Ebben az évben pedig az előírt 230 kát. hold gépi kapálás helyett, legalább 250 kát. holdat kultivátorozok. Egyben versenyre hívóm D. Patkós Lajos traktoristát, aki Zetor gépével szintén a Béke tsz-ben dolgozik, hogy még a hátralévő időben melyikünk vége» több cs jobb minőségű gépi kapálást. Növényápoló traktoristák! A mi munkánktól is függ, hogy mennyivel lesz már ebben az évben is több hús és zsír a dolgozók asztalán, mennyivel emelkedik népünk életszínvonala. Érezzük át munkánk nagy jelentőségét és a szocialista munkaversennyeí több, jobb minőségű gépikapálással harcoljunk magasabb terméseredményekért. K. NAGY GÁBOR á mezőtúri gépállomás traktorosa kivitelezői gazdaságunk dolgozói, brigádok, munkacsapatok tagjainak szorgalmas munkája lelkes versenye. Erről tanúskodik Pásztor Lajos munkacsapata tagjainak a herefüves betakarításában, valamint a répa sarabolásá-ban elért 180 százalékos átlagos teljesítése. A kakati üzemegységben Szőnyi Endre munkacsapata a takarmánybetakarításban, a burgonya fogasolásában a kongresszusi héten 176 százalékos teljesítménnyel dolgozott. Ä traktorosok is kitettek magukért. Ä hosszúháti traktorosbrigád a szénabetakarításnál 145 százalékot teljesített. Mindez azt eredményezte, hogy gazdaságunkban a tervezettnél rövidebb idő alatt takarítottuk be, lényegesen kisebb veszteséggel a szálastakar, mányt, és végeztük el a sarabolást, egyelést. Az időjárás így nem hátráltatta olyan mértékben a munkát, mintha csak 100 százalékos vagy éppen 100 százalék alatti az átlagos teljesítmény, Az önköltség csökkentése terén másik eredmény az állattenyésztéshozamának emelése. Ez azt eredményezi, hogy ugyanannyi idő alatt, ugyanazon költséggel lényegesen többet tudunk adni népgazdaságunk számára. Az állattenyésztés hozamának emelésében igen 'elkes munkát fejtett ki Kálmán Mihály, Molnár János fejőgulyás. Szorgalmuk, igyekezetük eredményeként gazdaságunk egészéves teibeadási tervét már 86 százalékra teljesítette. A szarvasmarha farmnál az 1. sz. központi tehénistálló fejési tervét túlszárnyalta és a kongresszusi verseny során több mint másfél literrel növekedett a feiest átlag. Mindezek az eredmények arról tanúskodnak, hogy gazdaságunk dolgozói megértették; a termelékenység növelésével az önköltség csökkentésével járulhatnak hozzá legjobban a dolgozó nép életszínvonala emeléséhez, az élelmiszerellátás további javításához. Aradi József igazgató. A TRAKTOROSNAP TISZTELETÉRE jlúnlqs 13-fg 120 holdat kultivátorozok meg ás versenyre hÍTom O. Patkós Lajos