Szolnok Megyei Néplap, 1954. június (6. évfolyam, 128-150. szám)
1954-06-30 / 150. szám
ISM június 30. SZOLNOKMEGVEI NÉPLA1 A tamáspusztai állami gazdaságban a tavalyi tapasztalatok felhasználásával végzik a betakarítást A tamáspusztai állami gazdaságban most a szemveszteségmemtes betakarításra készülnek. A vezetők gondos számvetést csináltak, figyelembevették mindazokat a lehetőségeket, amelyeknek a segítségével sikerre viszik az esztendő legnagyobb munkáját. Számbavették, hogy tavaly és harmadéve, milyen körülmények akadályozták a betakarítást s az eddigi tapasztalataikat felhasználva, készülnek a nagy munkára. Az idei aratás megszervezése azért is nagyon fontos, mert a gyorsasággal, a gépek kapacitásának teljes értékű kihasználásával a tamáspusztaiak is a pártkongresszus célkitűzéseinek megvalósítását segítik. Hozzájárulnak a költségek csökkentésével a dolgozók életszínvonalának emeléséhez. Tavaly ilyenkor már megyeszerte javában folyt a búza aratása. Az idén lesz egy pár napos késés. Éppen ezért még gyorsabban, még jobban kell iparkodni. „Aki korán kel, aranyat lel“ — tartja a régi magyar közmondás. Most az aratás idején azzal módosíthatnánk ezt a régi igazságot, hogy aki korán arat, sokat arat. Aki pedig sokat arat, az nagyobb darab kenyérhez, több pénzhez jut, A takarmánygabonát aratják már megyeszerte. Egy-két nap múlva sor kerül a kenyérgabona betakarítására is. A jászandrási dolgozóparasztok kedden kezdték a rozs aratását, de a hét közepére a tiszaörvényi Dózsa tsz-ben már a búzát is aratják. Éppen ezért érdemes tanulni a tamáspusztaiak felkészüléséből és igyekezetükből. I. Á tiszafüredi járásban gondosan felkészültek a kalászosok betakarítására A tamáspuszfai állami gazdaságban az idén sokkal több aratnivaló van, mint amennyi tavaly volt. 750 hold búza, 300 hold árpa, őszi és tavaszi várja a kaszát, illetve a kombájnt. — „Tavaly gyakori eset volt, hogy egy-egy kombájn, vagy aratógép napokig tétlenül állt, mert rosszul szervezték a munkát, vagy késedelmesen javították meg az eltörött alkatrészt. •— S míg a gép állt, a gabona pergett, nagy kór érte egész népgazdaságunkat,“ — (A Szabad Nép júpius 29-i számának vezércikkéből.) Ezek a hibák a tamáspusztai állami gazdaságban is megvoltak. Az idén azonban nem fordul élő olyan, hogy egy-egy kombájn napokig tétlenül, kihasználatlanul álljon. ötletes, egyszerű megoldással szüntetik meg a gyakori gépállást. Tavaly és a korábbi években az volt a helyzet, hogy az arató- és cséplőgépek egymástól nagy távolságra, szétszórva dolgoztak. így eztán a nagy távolság miatt a kombájnszerelők nem voltak képesek gyors segítséget adni, a gépek állandó üzemeltetését biztosítani. Sokszor napok, hetek teltek, míg a kombájnvezető megtalálta a határ másik részében tartózkodó szerelőkocsit, s természetesen, míg a ségítség megérkezett, a kombájn ezalatt az idő alatt állt, II. Talán az idén sem lennt sok változás Tamáspusztán, hanem történtek volna olyan fontos események, amelyek felelősségteljesebb, kötelességtudóbb munkára ösztönözték a vezetőket és a dolgozókat. Egyre inkább megértik a pártkongresszus útmutatását. «— „Az állami gazdaságoknál a legsürgősebb, a központi feladat: A gazdálkodás megjavítása, a vezetés színvonalának emelése, a fegyelem megszilárdítása.,.“ (Rákosi elvtárs kongresszusi beszámolójából.) A vezetés színvonalának javulását mutatja az aratásra való felkészülés. A kombájnok az idén egymás mellett egy táblában dolgoznak. Ezzel a csoportosítással gyorsabb és hathatósabb segítséget adnak a szerelők, csökken a gépállás, nő a teljesítmény. A 6zerelőkocsi pótalkatrészekkel, hegesztő apparáttal ellátva mind a négy kombájnnak állandóan közelében lesz, s amikor valami hiba történik, percek alatt megszüntethetik azt. KI. Tavaly jól beváltak a menetiránytervek. A kombájnvezetők nap, mint nap tudták, hogy melyik táblában mennyit kell betakarítani. A gazdaság vezetői az idén is elkészítették a menetirányterveket, és már két héttel ezelőtt átadták azokat a kombájnvezetőknek. A kombájnosok napok óta tudják, hogy az aratás idején mit kell tenniök. Az ilyenfajta tájékoztatás, a munkaszervezésnek nagyüzemi formája két okból jelentős. Elsősorban megkönnyíti az ellenőrzést. Másodsorban pedig a kombájnvezetők a menetiránytervek birtokában jó előre alapos terepszemlét tarthattak azon a területen, amelyen a betakarítást végzik. Megvizsgálták, hol milyen erős a gabona, hol vannak lejtősebb, partosabb részek, s ennek megfelelően hol kell fokozottabb gonddal ügyelni a gépre. IV. A menetirányterv szerint az 1. sz. kombájn vezetője, Gulyás Sándor kezdi az aratást. Amint a gabona kombájn-aratásra érik, azonnal indulni kell. A 33. sz. gabonatáblában lesz a kezdés és az első nap 38 holdat kell betakarítani. Gulyás Sándornak, A hely és a terület megjelölésével minden napra meg van állapítva a betakarítandó mennyiség. A tervek szerint a kombájnosok öt nap alatt végzik el az aratást és a cséplést. A gazdaság vezetői — nagyon helyesen — belátták, hogy az aratás sikere elsősorban a dolgozókon múlik. Természetesen jó gépre, gondosan elkészített tervekre szükség van, hisz ezek is hozzájárulnak a szemveszteségmentes betakarításhoz. Meddő lenne azonban minden fáradozás, ha nem gondoskodnának Molnár András jászberényi lakos bejelentése helytálló. Intézkedtem, hogy a Május 1-szigeten a WC-t kijavítsák s a padok elhelyezéséről is gondoskodtam. — Kúti György VB-titkár, Jászberény. • Bagi Máténé, jászladányi lakos panasza jogos volt, 168.60 Ft hasznosítási díját Június 9-én kifizették. — Egyed Gizella, MÉSZÖV, • Bíró György azt írta hozzánk egyik levelében, hogy a szolnoki VIII. kerületi parkot egyesek nem •kímélik eléggé, ott legeltetik a jószágaikat. A városi tanács Bíró György levelére úgy intézkedett, hogy úgynevezett, „mozgó parkőrt" Vasárnap, június 27-én nagy napja volt Jászároikszállásnak. Ekkor ünnepelte a község önkéntes tűzoltósága fennállásának 60. évfordulóját. Az ezalkalommal rendezett ünnepségen megjelent Győré József elvtárs, belügyminiszterhelyettes és a belügyminisztérium tűzrendészet! parancsnokságának vezetője, helyettese és több főtisztje. Délelőtt a községi piacterén zajlott le az ünnepség, mely után a belügyminiszterhelyettes elvtárs — több tűzoltót részesített kitüntetésben jó munkájáért. A Tűzrendészet! Érdemérem I. fokozatával tüntették ki Szabó János tűzoltó szds-t, a II. fokozatot kapta Juhász Imre, aki 50 éve vesz részt a községi tűzoltóság munkájában és Ossik János elvtárs. A III. fokozatot nyerte el Pittner László községi tűzoltó alhdgy. A gyöngyösi árvíz alkalmával, a segítségre mindig készen álló jászárokmegfelélően a gépek kezelőiről, a tervek végrehajtóiról. A tamáspusztai vezetők azonban gondoskodtak a dolgozókról. V. Az üzemi konyha is felkészült az aratásra. A nagy munkákban résztvevők számára minden nap kiadós, jó zsíros ételeket főznek. Már beszerezték a vágási engedélyeket és biztosították a vágásra kerülő jószágot. A dolgozókról való gondoskodás máris meghozta a maga gyümölcsét. Pozderka Béla és váltótársa Orosz József elsőnek csatlakozott Herman elvtársnak, a bánhalmi állami gazdaság kombájnvezetőjének a versenyfelhívásához. Kovács Péter főgépész javaslatára olyan újítást alkalmaznak a kombájnokon, amellyel egy százalékkal csökkentik a szemveszteséget. Az újítás lényege abban áll, hogy a kombájn úgynevezett hasa alá ponyvát szereltek. Ezzel az eljárással mintegy 50 mázsa kenyérgabonával többet takarítanak be a tamáspusztai kombájnvezetők. Ügy lehet, e hét végén már munkához látnak. Mutassák meg, hogy nemcsak a felkészülésük volt jó, hanem a munkájuk is tökéletes. Bizonyítsák be az aratás idején is a nagyüzemi gazdálkodás szervezettségét. Sz. P. állít be, aki naponta többször ellenőrzi az ottani helyzetet. Ezentúl arra kéri a kerület lakóit, hogy figyelmeztessék azokat, akik nem törődnek létesítményeinkkel s jószágaikkal tönkretetetik a parkot. * Hegedűs Menyhért kunmártoni lakos bejelentése indokolt. Ilyen nagy községben két italbolt közül csak az egyik üzemel két műszakban. Ezért a járási szövetkezeti központ a másik boltot is két műszakra állította át. Ezentúl, most két italbolt építése, illetve megnyitása van folyamatban a község területén. — Farkas K. Szolnokmegyei Szövetkezetek Szövetsége Szervezési Oszt, szállási tűzoltók is derekasan kivették részüket a mentésből. Ezért ifj. Szabó János és Boda Alajos a Tűzrendészeti Érdemérem III. fokozatát kapták, s többen kaptak pénzjutalmat, illetve a gyöngyösi városi tanács köszönő oklevelét. A nagy érdeklődéssel fogadott ünnepségek .után,— melyekre nemcsak a ir.egye minden részéből, de még Heves megyéből is sokan eljöttek, — került sor a jászárokszállási tűzoltóság bemutatójára. Megmutatták, hogyan dolgoztak 1894- ben, az 1930-as években, végül pedig mostani felszerelésük és munkájuk bemutatására került sor. Délután sportbemutató volt, melyen budapesti sportolók is résztvettek, majd a megjelentek együtt hallgatták meg a Magyarország— Brazília világbajnoki labdarúgó találkozó közvetítését. Ezután vidám hangverseny, tánc szórakoztatta a vendégeket, s a község fiataljait, végül éjfélkor nagy tűzijátékkal zárult az ünnepi nap. A júniusi nap érleli a kalászosokat. A tiszafüredi járás felé közeledve, gondosan ápolt kapásnövények, sárguló árpatáblák és haraaoszöld búzatáblák fogadják a szemlélőt. Szekerek hordják a határból a lucernát, rétiszénát. Az első kaszálás már befejeződött mindenütt. Vannak, akik a kukoricát, burgonyát kapálják. TISZAIGAR felé haladva már messziről látni, mennyire igyekeznek a község lakói, hogy még az aratás előtt elvégezzék a növényápolást. Az időjárás kedvező. Az erős napfény pár nap alatt kasza alá érleli a gabonát, A tiszaigari állami gazdaság udvarára érve, szép látványt nyújtanak az egymás mellé sorakoztatott, gondosan kijavított kombájnok és aratógépek. Matyasovszki Károly sztahanovista kombájnvezető váltótársával az utolsó simításokat végzi munkagépén. Mint megtudjuk, most is valami újításon szorgoskodnak, de egyelőre még nem árulják el, csak majd ha beválik. Egy azonban bizonyos, hogy a gyors és kevesebb szemveszteségű betakarítást akarják segíteni vele. Ügy tervezik, hogy saját munkájuk mellett a Petőfi termelőszövetkezet tagjait segítik majd gépeikkel. A gazdaság dolgozói már az elmúlt hét péntekén neki is láttak a nagy munkának, hogy sikerrel végezhessenek vele. A Petőfi tsz-ben is gondos felkészülésről győződhetünk meg. Az egyéni dolgozó parasztok sem akarnak elmaradni a tsz és az állami gazdaság mögött. Ök is szorgalmasan készülnek, hogy mikor árpájuk eléri a sárgaérést, azonnal megkezdhessék az aratást. Éppen ezért megszervezték a határfigyelőszolgálatot. Tudják, hogy minden perc késedelem jelentős szenweszteséget okozhat számukra. Tiszaigarról Tiszafüreden keresztül ÖRVÉNY község felé igyekszem. A határ azl mutatja, hogy szorgalmas lakói vannak a kis községnek. A kapásaik gondosan ápoltak. Kongreszszusi vállalásaikat is teljesítették a község dolgozó parasztjai. Sári Béla tanácselnök büszkén számol be arról, hogy Tiszaszöllőssel állnak párosversenyben. A kongresszusi versenyben elsők lettek. Lendületüket a kongresszus után még tovább fokozták. A kukorica, cukorrépa második kapálását már befejezték, a burgonya második töltögetésével 75, a napraforgó második kapálásánál 78 százaléknál tartanak. Az aratás megkezdésére ezzel is végeznek. A kalászosok betakarításánál is elsők akarnak lenni. A községi termelési bizottság Csesznok Dániel elnök vezetésével lelkesen dolgozik. A bizottság tagjai vállalták,1 népnevelő és agitációs munkával odahatnak, hogy egy hét alatt végezzenek az aratással. TISZAÖRSÖN is gondos felkészülés tárul szemünk elé. A gépállomáson már sorakoznak egymás mellett a lelkiismeretesen kijavított aratógépe.* és kombájnok. Múlt hét csütörtökén még egyszer felülvizsgálták azokat s már indultak is ki Tiszaigarra, Tiszaőrsre és Nagyivánra a termelőszövetkezetek területeire, hogy amikor az árpa sárgaérésben lesz, azonnal megkezdhessék munkájukat. Varga Lajos, ? gépállomás sztahanovista traktorosa tavaszi tervét 20 nap alatt 123 százalékra teljesítette. Vállalta, hogy a kalászosok betakarítása idején is túlteljesíti tervét. Az eredmények mellett van azonban még hiányosság is. öt erőgép, amely a betakarítási tervben szerepel, . a mai napig sem érkezett meg a gépállomásra. Hiányosság van a földművesszövetkezetnél is. A község szövetkezeti boltjában nincs elegendő kasza s egyéb aratási szerszám. Ezeket a hibákat sürgősen ki kell javítani, T1SZADERZSEN cs TISZAIMRÉN sem késlekednek a dolgozók az aratásra való felkészüléssel. Már a növényápolásnál bebizonyították jó munkájukat. Ezt igazolja a határ jól ápolt növényzete. Mozgalmat indítottak a 350 mázsás cukorrépatermés eléréséért. A lelkes munkát most még tovább fokozzák. TISZAFÜREDEN azonban az eredmények mellett súlyos hibával is találkozunk a gépállomáson. Ezideig semmi aratózsineget nem biztosítottak az aratógépek részére. Pikó elvtárs igazgató most kapkod, mikor már szorít a kapca. A földművesszövetkezetek járási szövetségénél nem osztják el megfelelően az árukat a járásba. Tiszafüreden sok a kasza, üllő és kalapács. Vannak azonban községek, mint Tiszaőrs, ahol nem lehet kapni. Ezen sürgősen változtatni kell, VINCZE JÁNOS Á jászlelek—puszfamizsei Tolbuchin isz-ben holnap megkezdik az őszi árpa aratását A pusztamizsei Tolfouchin termelőszövetkezetben is éréshez közeledik a gabona. s a tsz tagjai gondosan felkészültek a betakarításra. Őszi és tavaszi árpáink. búzáiuk és rozsvetésük szép termést ígér. Az ősziárpa csütörtökre már sárgaérésben lesz. s a tsz-ta- lucernáiból 10 holdat r meshasvmák maefoeás-i i ra. mert a lucemamas termesztése szintén ie-i lentős iövedelmet ie-í ' lent a tsz-nek. Eevben _ lehetővé teszi a lucer-i r na vetésterület további 4 növelését, az állatállo-i * mány takarmányellátá-i i sának biztosítását. A szolnokmegyei vezetékes rádióról A múlt év augusztus 9-én hallották először megvénk tsz-városai. a járási székhelyek. Fegyvernek és Vezsenv dolgozói a Szolnokmeavei Vezetékes Rádió hangját. Ez volta megnyitó. Társadalmi munkában Varga Viktória és Demcsák Katalin készítették elő a leadást. Azóta minden este fél nyolctól 8 óráig adnak műsort. Szeptember elsején az előbb említett két elvtársnő hivatalosan a Rádió munkatársa lett. Ma már Királv Zoltánná újságíró és Kövér Gvula technikai munkatárs' is itt dolgozik. Műsorösszeállításuk változatos. Híreik a termelés minden területéről szólnak. Hétfőn a Szolnokmegvei Néplap válaszol kedves levelezőinek. Csütörtökönként ..Béke és Szabadság" címmel a külpolitikai kérdésekről kommentárt olvasnak fel és a békeharcról, a béköharcosokról adnak ismertetést. Hallattak már Ilja Erenburgról, Joliot Curieről. Szombaton szórakoztató műsort adnak, de a tapasztalat szerint a pénteki adások aratják a legnagyobb sikert, amikor is a levelezőiknek válaszolnak. A legtöbb levelet Jászapátiból kapják. Mplnár Ilona jászapáti lakos volt a legelső levelező. Bírálatot mondott a vezetékes rádióról és a munkatársak okultak belőle. A levelezők különféle oroblímákról írnak, s mert panaszaikra orvoslást kapnak, szívesen leveleznek. Hetenként 35 ■ 40 levél érkezik a Rádióhoz. és a közelmúltban! az ötszázadik levelezőt köszöntötték ai ándébműsorral, A kormánvorogramm végrehajtása érdekében a megyei tanács mezőgazdasági osztályának szakemberei tudományos előadásokat tartottak és még tartanak, a mezőgazdasággal kapcsolatos problémákról. Néhány alkalommal a tsz-ek kiváló dolgozói előadásokon keresztül ismertették iá munkamódszerüket. Példa erre a jászapáti Valemi Endre tsz állatgondozóiának beszámolója. A közelmúltban aí meávei tanács mezőgazdasági osztálya egyik' tagja „Harcban minden szem gabonáért" címmel tartott előadást. Július 1-én. az aratás megindítására ünnepi zenésműsor hangzik el. egybekapcsolva az aratásban élenjárók köszöntéséi vei, A Szolnokmegvei Vei zetékes Rádió a dolgozóké. nekik, hozzájuk szól. tanítja, szórakoztatja őket. Minél töbi ben hallgassák adásukat. lépjenek a levelezők sorába, segítsék bíj rálatukkal. serkentsék iobb munkára elismerő szavaikkal. INTÉZKEDÉS^ Szorgalmas fémgyűjtők Pusztakócsról keveset hallottak még megyénkben, s annál kevesebbet írtak az ott tanuló úttörőkről az újságok. Pedig itt is szép eredményeket értek el a pajtások a vasgyüjtésben. Az iskolaigazgató, Kecskés elvtárs vezetésével 4482 kg vasat és 39 kg fémet gyűjtöttek össze. Tervüket 149 százalékra teljesítették. Dicséretet érdemelnek a kis pajtások. Jutalmul töltőtollakat, könyveket, zseblámpát kaptak. (Bakos István által beküldött levél és kép nyomán.) Kitüntették a kivétő jászárokszállási tűzoltókat eok aratóeénroel és ké zifeaszával holnaD má: hozzá is kezdenek i nasv munkához. A nö vénvánolással nincse nek elmaradva. Iav ; széna betakarításán fordítiák minden ere lüket és ideiüket. Má: másodszor kaszállak . lucernát és váaiák i zabosbükkönvt is. I