Szolnok Megyei Néplap, 1954. május (6. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-14 / 112. szám
DISZ-FIATALOK! Legyetek a termelőmunka gépállomások fiataljai közül harmincnégyen bekapcsolódtak az 1700 normálholdas mozgalomba. Több gépállomáson — így például Besenyszögön, Kunhegyesen — meghonosodott a gépek szocialista megőrzésre való átvétele. Igen jó éredményt ért ©1 a surjáni állami gazdasági fiataljai közül ifj. Süveges és ifj. Gazsó elvtárs, kiknek évi terve 750 normálhold és ebből már 600 normálholdat teljesítettek. * A Mezőgépgyár tárcsásborona előkészítő részlegénél dolgozó ifjúsági brigád átlagteljesítménye 177 százalék. A pártkongresszus tiszteletére megfogadták, hogy még fok ozottabb munkával segítik a mezőgazdaságot. Körünkön: CSŐ MÁN JÁNOS és SIPOS SÁNDOR munka közben. Az üzemi és az iskolai DISZ- szervezetek tagjai is bekapcsolódtak a mezőgazdaság fellendítéséért indított harcba. A törő kmikl ősi Mezőgépgyár fiataljai a Vörös Csillag tsz-nek egy vetőgépet, a Dózsa tsz- nek pedig több kisebb mezőgazdaA turkevei Táncsics tsz legjobb dolgozói között emlegetik NÄ- NÄSI ANTAL, ifj. GYÖKÖS JÓZSEF és RÁCZ MIHÁLY DISZ tagokat. A munkából rendszeresen kiveszik részüket. Képünk munka után, barátságos beszélgetés közben ábrázolja őket. A Járműjavítóban dolgozik DEBRECENI ISTVÁN DISZ fiatal alvázlakatos brigádja. Áprilisi átlagteljesítményük 134 százalék volt. Hat személykocsival többet javítottak ki a tervben előirányzottnál. Pártkongresszusi vállalásuk 150 százalékos teljesítmény — minőségi munka mellett. IfjÚ szívvel Ifjú szívük | melegével köszöntik a párt harmadik kongresszusát fiataljaink is. Alkotásvágyuk, küzdeniakarásuk minden eddiginél szebben bontakozik ki ezekben a napokban. . Mindannyian érzik, hogy pártunk legfelsőbb szervének tanácskozása hasznos útmutatást, gazdag segítséget nyújt majd életük szebbé tételéhez és éppen ezért mindegyikük erejét megfeszítve veszi ki a részét nagy céljaink megvalósításából. Diszistáink hónapokkal ezelőtt megfogadták, kimagasló munkasi- kerekkei ünnepük a pártkomgresz- szust. Most a pártszervezetek legkiválóbbjainak tanácskozása előtt pár nappal — az ígéreteket megvizsgálva — megállapíthatjuk, hogy fiataljaink többségükben állták adott szavukat. Kiss József, a Tisza Cipőgyár szabásza például azt vállalta, hogy tervszerűbb munkával 20 kiló anyagot takarít meg. Fogadalmát valóraváltotta: 194 százalékos tervteljesítés mellett . 58 kiló anyagot takarított meg. Ennek pénzbeli értéke 1396 forint. Gyurkó Julianna és Szentmártoni Józsefné, a Tiszamenti Vegyúmű- vék diszistái hat mázsa szeléniszap összegyűjtésére tettek ígéretet. Most közel fit mázsa összegyűjtésénél tartanak. ________ Do lgozó paraszt [ifjúságunk is tettekkel köszönti a pártkongresz- szustl Fórizs Lajos elvtárs, a mezőtúri Béke tsz tagja például a vállalt 250 köbméter föld kiásása helyett 350 köbméter földet mozgatott meg a rizsgát építésénél. Ná- rási Károly, a kisújszállási Petőfi tsz DISZ-titkára fogatával minden nap becsületesen kiveszi részét a munkából. A kongresszusi versenyben jó példát mutatnak a tiszaugi gépállomás fiataljai is. Közöttük különösen Kecskés Péter érdemel dicséretet,’ aki vállalta, hogy tavaszi tervét 4 százalékos üzem- anyagmegtakarítással 110 százalékra teljesíti. Eredménye 153 százalékos tervteljesítés, 29 százalékos üzemanyagmegtakarítás. versenymozgalomban A nemes több olyan fiatal tűnt ki, akik eddig az elmaradók között haladtak Imrei Anna, a kummártoni Ládagyár ifjúmunkása például, akinek teljesítménye a múlt hónapban alig érte el a 80 százalékot — most már 105 százalékra teljesíti előirányzatát. pár Mindez csak pár kiragadott példa fiataljaink lelkes készülődéséből, de ez is mindennél szebben bizonyítja, ifjúságunk minden segítséget megad pártunk országépítő munkájához. Ifjúsági béketalálkozó jászapáti« Vasárnap vidám béketalálkozó lesz Jászapátin. A járás minden községéből összejönnek a fiatalok, hogy kellemesen szórakozva töltsék el az ünnepet. A kultur- otthonok tánccsoportjai, ének- és zenekarai, a jászandrási népiegyüttes már hetekkel ezelőtt felkészült erre a nagy napra. Mindegyik tudása legjavát szeretné adni a találkozón. A felvonulók a gimnázium udvarán gyülekeznek és innen indulnak el a főtérre. A sportolók tomaruhákban menetelnék, felszerelésüket is magukkal viszik, úgyszintén a kulturcsoportok is teljes díszben vonulnak fel. A találkozót Berkó András járási DISZ-titkár nyitja meg a főtéren, majd megjutalmazzák a legjobb munkát végző DISZ-tagokat és az egyik legutóbbi tűzoltásban önfeláldozó munkát végző kis úttörőket is. Délelőtt 12 órakor a napokban felavatott nagy áruházban járási divatbemutatót rendez a földmű- vesszövetkezst. Szebbnél szebb ruhákat, áruféleségeket láthatnak majd az érdeklődők. Á délután folyamán lövész, kerékpáros és atlétikai versenyen vesznek részt a járás fiataljai. Ugyanakkor a gimnázium udvarán, az ideiglenesen felállított szabadtéri színpadon, a kulturcsoportok nagyszabású műsorszámokkal szórakoztatják a község dolgozóit és a DISZ-fiatalokat, majd éjfélig vidám táncmulatságon szórakozhatnak a jelenlévők. PROHASZKA SÁNDOR, a tószegi gépállomás ifjú traktorosa és váltótársa MARÖTI LÁSZLÓ — akik tavaszi tervüket 316. illetve 309 százalékban teljesítették — a pártkongresszus tiszteletére Ígéretet tettek, hogy gépükkel 200 holdon végeznek növényápolást. A DISZ kulturmunkájárói ulturotthonaink jő munkája ^ nagymértékben függ a tömegszervezetek, főleg a DISZ segítségétől. Ez év márciusáig az ifjúság sok helyen szinte ki volt zárva a kuiturotthonokból. A közelmúltban aztán a népművelési minisztérium határozatot hozott, hogy a DISZ és a külturotbhonok kapcsolatát meg kell javítaná. Ennek nyomán,több helyen máris szép eredményről számolhatunk be. A karcagi Április 4. tsz kulturbrigádja Mikszáth: „A Noszty-fiú esete Tóth Marival’1 cíPÉLDAMÜTATÖ FIATALOK RONTÖ NÁNDOR, a MEVIÉP ifjúmunkása. A kisújszállási, karcagi és turkevei öntöző- rendszerek építésén dolgozó DT. 413-as lánctalpas erőgépek hely- t színen végzett javításában tűnt ki. GYURCSEK SÁNDORNÉ, a karcagi városi tanács mezg. osztályának oktatási felelőse, a városi DISZ bizottság ágit. prop. tkára. Szorgalmas munkája ered- »ényeként százötven tsz fiatal vesz részt szakmai oktatásban. DISZ-TAG3 AINK ELETEBOL TS iváló munkát végzett a rizsgát építésénél a turkevei Vörös Csillag tsz-ben G. Szabó Imre kilenctagú ifjúsági munkacsapata, Egyik alkalommal, mikor a tsz- tagok azon a területen, melyen tavaly út volt, nem akarták a gátépítést annyi munkaegységért elvégezni, mint más helyen, a fiatal }:< megfogadták: felcsákányolják a régi út felét. Példájukat aztán követték az idősebbek is. * DISZ bemutató-parcella 15 helyen van megyénk területén. A fegy- verneki Kossuth tsz fiataljai például ikersoros vetésű öntözéses kukoricával kísérleteznek. A bemutató parcella megművelésében példát mutatnak a karcagi Szabad Ifjúság tsz diszistái is. * MEGYÉNK területének fásításában is komoly eredményeket értek el a DISZ-tagok. A szolnoki járásban például nyolcvanezer, a kun- hegyesi járásban tizenötezer, a kisújszállási Táncsics tsz-ben több mint kilencezer facsemetét ültettek el. Mini minden munkahelyen, az állattenyésztésnél is megtaláljuk a fiatalokat. Jó példának állíthatjuk a kéípói Szabadság tsz tehenészetében dolgozó Hamuszka József DISZ-tagot, aki a pártkongresszus tiszteletére megfogadta, hogy a fe- jési átlagot három literről öt literre emeli. Az állatok odaadó gondozásával elérte, hogy az istállóátlag ma már 8.5 Éter. sági munkaeszközt hoztak rendbe. Az iskolák közül elsősorban a jászberényi tanítóképzőt és a gimnáziumot kell megdicsérni. A Március 15 és a Petőfi tsz-t patronálják. Meghívják a tsz-ek fiataljait, a biológiai szakkör foglalkozásaira és a termelőszövetkezetek gazdasági munkáiban is segítenek. * A DISZ Megyei Bizottságának oktatási vándorzászlaját a kunmár- toni járás fiataljai nyerték el. Ebben a járásban folyt legszervezettebb továbbképzés, itt volt legkevesebb lemorzsolódás. mű, nagyszabású színdarabjával' szórakoztatta a tsz, majd a város lakosságát. Tiszagyendán a DISZ tíztagú zenekart alakított. A zeneszerszámokat maguk a fiatalok vásárolták a tél folyamán hótakarítással keresett pénzükből. Ez a példa is azt mutatja, hogy az ifjúság áldozatra képes és hajlandó segíteni a kulturmunkát. Ugyancsak Tiszagyendán a népkönyvtár is jól működik, mert a DISZ-fiatalok sokrétű agitációt fejtettek ki a. könyvtár érdekében. T.ásziványon a „Dankó Pista” c. " színdarabot adták elő és még vendégszerepeitek is vele Tisza- sülyön, megnyerve a közönség tetszését. Moít a jászandrásiak tanulják ugyanezt a darabot és minden bizonnyal ők sem maradnak el a nemes versenyben. Az ujszászi Erdőgazdaság fiataljai meg az „Ármány és szerelem’’ előadására készülnek. Sorolhatnánk itt a színielőadások hosszú sorát, melyekben a DISZ-tagok szerepelnek és a munka nagyobb részét végzik. A határozaf nyomán a kultur- otthonok vezetősége nemcsak, hogy bevonta a fiatalokat a színjátszó és népi tánccsoportokba, valamint a különböző szakköri foglalkozásokba, hanem önálló rendezvényeket is engedélyez nekik és a bevétel a rezsiköltségen kívül a DISZ- szervezetet illeti meg. Anyagilag is erősödik a DISZ és egy-egy szükséges tárgyat, kelléket minden további nélkül megvásárolhat a bevételből — vagy közös kirándulásokat rendezhet. Persze az eredmények mellett vannak még hibák is. Több helyen a határozatot helytelenül értelmezték és a kulturotthonok továbbra is a megszokott rend szerint végzik munkájukat az ifjúságtól elszigetelten, A kunmártoni kultúrotthon vezetősége még mindig — igen helytelenül — hatalmas összegeket kér a DISZ egy-egy rendezvényéért, így letörik az ifjúság szereplési kedvét. A kulturotthon-vezetők értsék meg, hogy az ifjúság nélkül nem tudnak jó munkát végezni. A DISZ pedig tartsa kötelességének a kulturagitációt, mely a termelő- munka egyik serkentője, PEJ ERZSÉBET íjszászi gyakorlóéves nevelő. Osz- á!ya a legjobb eredményt érte cl ( Ujszászon.