Szolnok Megyei Néplap, 1954. április (6. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-28 / 100. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1954 április 28., szerda IV. évfolyam, 100. szám * Ara SO fillér r‘ Közöljük a Második Békekölcsön keddi húzásának eredményeit J Tovább bővül a Tisza Cipőgyár lakótelepe A Tisza Cipőgyár martfűi lakótelepe ebben az évben is tovább szépül. terebélyesedik, az üzemmel tovább fejlődik. Előreláthatóan júniusban adnak át rendeltetésének egy 27 lakásos családiházat. Az épületben egy-, két- és háromszobás összkomfortos lakásokat bocsátanak majd az üzem lakást igénylő dolgozóinak rendelkezésére. Ideiglenesen ebben az épületben kívánják berendezni a bölcsődét, kb. 1955 végéig. Elkészült és május 1-én adják át rendeltetésének a lakótelepi szabadtéri színpadot. A nyár folyamán alkalma lesz a kulturegyesületek- nek, színiátszócsoportokmak arra. hogy jól hasznosítsák a szép környezetben épült, minden követelménynek megfelelő színpadot s a hozzátartozó nagy befogadóképességű nézőteret. Egyelőre ez lesz a megye legnagyobb szabadtéri színpada. Elkezdődtek — hosszadalmas egyezkedés és bürokratikus huzavona után — a Tisza Cipőgyár kulturházának építési munkálatai is. Az épület méreteire, kivitelére iellemző, hogy csupán az építkezés költségei meghaladják az öt és félmillió forintot. Ehhez jön még a modem berendezések és felszerelések költsége, mely nem sokban marad alatta az építési költségeknél-:. A nagybefogadóképességű színházterem légfűtéssel és hűtéssel minden időben a legkellemesebb hőmérséklettel várja a dolgozókat. Süllyesztett zenekari rész, táncterem, próbatermek lesznek az épületben s az összes mozgalmi- és kulturális szervezetek külön helyiséget kapnak. Itt rendezik be a könyvtárat, játszótermet s végleges helyiséget kapnak a gyári zenekar tagjai. A teljes beruházási összegből ebben az évben 2 millió forint felhasználását engedélyezték, melyből valószínű, tető alá lehet hozni maid az épületet. Defejezés előtt áll a gyár belső •*-' területéin húzódó betonút építése. Ez a dolgozók munkáját, közlekedését könnyíti meg. Ugyanezt a célt szolgálják maid a májusban érkező elektromos targoncák. Megszűnik a gyárépületek közötti kézierővel való anyagszállítás. Helyettük maid a modem villamos járművek állnak munkába. Stanga István. A negyedév végéig pótolta lemaradását a Gazdasági Vasutak Iaz első negyedévben I számtalan akadály hárult a- gazdasági kisvasutak dolgozóinak munkája elé: 50.700 tonna áru szállításával és több, mint 268.000 forint árubevétellel adósai népgazdaságunknak. lékos megtakarítást érnek el. A javítóműhely dolgozói két motormozdony főjavítását és egy Ganz- Jendrasik motor összeszerelését, összesen 67.542 forint értékű munkát végeznek el. A pályafenntartás dolgozói is ki akarják venni részüket a versenyA KONGRESSZUSI ZÁSZLÓÉRT Félmillió forint értékű gépet készített az Bpritógépgyár az első negyedévi tartozása kiegyenlítésére Az Aprítógépgyár dolgozói II. negyedévi vállalásukban ígéretet tettek arra, hogy pártunk kongresszusáig 900.000 forint értékű munkát végeznek el napi térvfel- adataik teljesítésén kívül s ezzel az összeggel is csökkentik első negyedévi lemaradásukat. Az év első három hónapjában sok programmba vett gép nem készülhetett el. Az objektív okokon kívül akadályozta a munkát a gyenge versenyszervezés, az, hogy a dolgozók vállalásai nem a legfontosabb feladatok elvégzését célozták. Az üzem vezetősége nem sok sikert remélhetett volna a második negyedévi vállalásoktól sem, ha nem küszöböli ki a versenyszervezés hibáit. Ezért elhatározták, hogy új alapokon építik fel a versenyt s a dolgozók vállalásai^ a programmszerinti munkák elvégzésére irányítják. A szakszervezeti bizottság, a műszaki vezetőség és a munkaügyi osztály — a gyártási Programm mellé — egy üzemrészenkénti versenyfeladattervet is kidolgozott. Ezt — csakúgy, mint a gyártási programmot — gépegységekig és munkásokig felbontotta az üzemrész vezetője. A feladatokat az első negyedév tapasztalatait leszűrve állapította meg az üzem vezetősége. A vállalások teljesítését akadályozta a pro- grammtól eltérő termelés. A dolgozók nem tehettek konkrét vállalásokat egyes gépek, vagy munkadarabok időelőtti elkészítésére, mert nem ismerték feladatukat. így — hogy mégsem maradjanak ki az egész munkásosztály lelkes kongresszusi előkészületeiből — túlnyomó részt a teljesítményszázalékok emelésére tettek vállalásokat. A minőség megjavítására alig hangzott el Ígéret. Nem terjedt el szélesebb körben a Koleszov szélesvágási módszer alkalmazása, .nem tettek konkrét vállalásokat az energiatakarékosságra. Egyszóval: az első negyedév versenyének legfőbb hibája volt, hogy nem tudták a dolgozók vállalásait a terv maradéktalan teljesítésére irányítani. A verseny ment ugyan, de gyenge eredményre vezetett. A második negyedévben minden lehetőséget megadtak ahhoz, hogy korrfkrét vállalásokat tehessenek a dolgozók. •A szerelde feladata pl., hogy 15 db kőtörőt és 8 db szárítódobot készítsen el áprilisban többek között. Versenyfeladata pedig, hogy a programmszerinti gépeket három nappal határidő előtt gyártsák le, jóminőségű munkát adjanak ki s emellett első negyedévi exporttartozásuk törlesztésére 3 darab kőtörőt készítsenek. A műhely egész kollektívájának feladata, hogy a párosverseny kiszélesítésével az előző hónaphoz képest lo százalékkal növelje a műhely átlagát. A szerelde művezetője ismertette a feladattervet és felosztotta a műhely dolgozói között. Ennek alapján a hosszgyalu dolgozói: Farkas Andrásék vállalták, hogy a tervezett gépék alapkereteinek gyalu- lásán felül még nyolc gép alapjait megmunkálják, a három műszak gyalusai közül ketten elérik a sztahanovista szintet, selejtmentes munkát végeznek s a gépállást az előző negyedévhez viszonyítva 5 százalékkal csökkentik. A második megyedévben új alapokon induló verseny már eddig is megmutatta nagy erejét. Április 20- ig első negyedévi tartozásból 500.000 forint értékű gépet készítettek el. Előzetes számítások alapján a gépgyár április havi tervteljesítése 100 százalékon felül lesz és körülbelül 40 dolgozó eléri havi eredménye alapján a sztahanovista szintet. Ha a művezetők: Bakos, Mángi és Vajzer elvtársak rendszeresen értékelik a dolgozók eredményeit, s minden műszaki feltételt biztosítanak a vállalások teljesítéséhez, megjavul a munka az üzemben s a második negyedévben kijavíthatják az előző negyedév hibáit. Az Aprítógépgyámak nem kell a lemaradók között szégyenkeznie, hanem az élenjárók köze kerülhet. Lauer László Idejében elvégeznek minden munkát a kenderesi Haladás tsz tagjai A vállalat dolgozói elhatározták, hogy pártunk kongresszusáig sokat lörlesztenék adósságukból. Napi terveik teljesítésén túl 33.000 tonna árut szállítanak május 24-ig s 170 ezer forint bevételt érnek el. A hátralévő 17.700 tonna áru elszállítását június végéig elvégzik s így a második negyedév végére teljes egészében pótolják első negyedéves lemaradásukat. A vontatási szolgálat dolgozói arra tettek ígéretet, hogy szénbői és folyékony üzemanyagból 3 százából. Június 15-ig 2075 darab talpfát cserélnek ki. Második negyedéves tervüket 25 százalékkal túlteljesítik. A Gazda-mozgalom keretében 10 mázsa sínszeget takarítanak meg 8200 forint értékben. I A gazdasági vasutak I dolgozói vállalásuk maradéktalan teljesítésével nagyban hozzájárulnak a környékbeli állami gazdaságok. termelőszövetkezetek, dolgozó parasztok jó terméseredmények eléréséért folyó harcához. A kenderesi Haladás tsz tagsága minden igyekezetével azon van, hogy minél előbb virágzóvá tegye a közös gazdaságot Náluk a szó hamarosan tetté válik. Szombaton még csak beszéltek róla, hogy össze kellene szedni a csutkatövet, hétfőn mér dolgos kezek szorgoskodtak a földeken, s ebből a munkából részt kértek a családtagok is. Nemcsak azért távolítják el idejében a csutkatövet, mert az akadályozza majd a kalászosok betakarítását, hanem azért is, mert a tagság tanulta, és jól tudja, hogy a kó- rótőben lévő kukoricamoly május második felében lepkévé változik, kirajzik és veszélyezteti az idei termést, A tavasziak vetését jóval a határidő előtt elvégezték. Most sarából ják a mákot, a cukorrépát, a dug- gatott hagymát. A vetés után másodjára fogasolták el a burgonyát, mert az a burgonyának most még semmit sem árt, a gyomcsírákat azonban még kelés közben elpusztítja. Fogasolással lazítják a talajt. Az pqrhanyósabbá, aprómorzsássá válik, könnyebben felmelegszik, jobban feltáródnak benne a nyers növényi tápanyagok. A kész táp- ayagok is jobban értékesülnek, mert a vékony porhanyó réteg alatt nem szárad ki a talaj. Már fogasolják a 8—10 nappal ezelőtt elvetett kukoricát. A mélyvetés eredménye, hogy a fogas nem ér le a csírában lévő vetőmagig. így abban semmi kárt nem tesz, ellenben teljesen kiirtja a talaj felső rétegében kicsírázott gyommagvakat. Ezzel és egy kelés utáni alkalmas időben végzett fogasolással csaknem egészen kiküszöbölhető a sok időt elrabló első kapálás. A dinnyefészkeket kétszer két méteres kötésben készítették és kétszer utána vetik, hogy az esetleges kései fagyok ne tegyék tönkre. Itt is gondoltak a tsz tagjai a kézi munkaerővel való takarékosságra. A megfelelő sor- és tőtávolság mellett a sorok között a három fogsorú nehéz boronából két levél fér •el. Azt egy ló vígan elviszi és így a keresztben, hosszában való fogasolással mindaddig tisztán és por- hanyósan tarthatók a sorközök, amíg a dinnyeinda futni nem kezd. A szérűskeretekben most egészen a kazlak aljáig felszántják a területet, és korai csalamádéval vetik be, amit a hordás idejéte be tudnak takarítani. Ezzel is gondoskodnak állatállományuk takarmányellátásá- ról. Őszi vetéseik tavaszi ápolásánál nem volt elegendő a korai hengere- zés és az egyszeri fogasolás. Most sürgősen elvégzik a második fejlrágyázást és fogasolást is, hogy a kései munkálatok ne késleltessék meg az érést. Mindent megtesznek a nagyobb terméseredmények elérése érdekében. Az árokpartok, dülő- utak mentén néhány méter szélességben gyomosak a vetések, irtásukra előkészítik a vegyszereket. Az új vetésű lucerna, tavaszi bükköny és a cukorrépa földeken is felkészülnek a gyomirtásra. A legelőről már jórészt letakarították a gyomokat, tégla, cserép és üvegdarabokat, kijelölték a szakaszhatárt, mert bevezetik a szakaszos legeltetést. Sózó teknőt készítettek, azonkívül a növendék jószág gok részére nyári szállást építenek Az elválasztás idejére gondoskodtak póttakarmányról és a gyengébb borjakat később is — a szükséghez mérten — abrakolják. A nagyobb üszőktől azonban már a legeltetés előtt egy héttel elvonják az abrakot, hogy így a pillanatnyilag fehérje hiányában lévő szervezet jobban értékesítse a legelő bőséges és értékes fehérjéjét. A sertésfiaztatók környékén hármas vetésforgós sertéslegelőt létesítenek a szántóföldön magvetéses gyeptelepítéssel. Eddigi eredményes munkájuk igazolja, hogy nem dolgoznak hiába, törekednek a növénytermesztés és az állattenyésztés hozamának emelésére, közös gazdaságuk fejlesztésére, valamennyiük jólétének biztosítására. A mezőtúri Pamutszövő megelőzte párosversenytársái A mezőtúri Pamutszövő április második tíznapjában 15.4 százalékkal szárnyalta túl tervét. Gyártmányai-v nak 99.5 százaléka elsőosztályú áru volt. A műszakok közötti versenyben if.i. Mucza művezető és szakmá- nya 116.2 százalékkal került az első helyre. Kovács Istvánná. Barát Erzsébet. Papp Já- nosné a szövők között folyó verseny legjobbjai. Szonda Júlia. Csató Bálintné. Papp Mária az előkészítőben végeztek jó munkát. A gvár sorozatos jó eredményével győztesen került ki a versenyből. Párosversenytársát, a mezőberényi szövőgyárat 80 ponttal előzte meg. A termelőszövetkezeti gazdaság gyarapításáért Az állattenyésztés igen jövedelmező iizemága a termelőszövetkezeteknek. — A karcagi Táncsics tsz tagjai nagy gondot fordítanak erre. Egyik legkiválóbb dolgozójukat, Márki Eleket bízták meg a termelőszövetkezet juhászatának vezetésével, — aki a rábízott feladatot évek óta becsülettel elvégzi. Az elmúlt évben jó gondozással, helyes takarmányozással a termelőszövetkezet anyajuh állományát 150-ről 202T-ra emelte és 100 százalékos eredményt ért el. 163 egyes és 90 ikerbárányt, összesen 253 bárányt elletett. Az általa gondozott juhok gyapjúHozama átlagosan 5.74 kg. A tejhozama elismeréséül Népköztársa- pedig 37 liter. Jó munkája Ságunk Elnöki Tanácsa, a Szocialista Munka Hőse — címmel tüntette ki. Kanta Gyula agronómus, Kenderes. Kőtelek példát mutat Kőtelek és Nagykörű termelési bizottsága rendszeresen értékeli a versenyt. Néhány nappal ezelőtt tartották meg a legutóbbi határszemlét. Kőtelek határában egy hold vetetien területet találtak. Nagykörűben ezzel szemben 2t hold hiányzott a vetési terv teljesítéséből. A termelőszövetkezetek versenyében is a kőteleki Petőfi tsz ért el legnagyobb eredményt. Azóta az egy hotdnyi vetetien terület is művelés alá került, hiszen a községben befejezték a szántást, 106 százalékra teljesítették a kukorica vetéstervet, lucerna és vöröshere vetésüket pedig legelsőnek végezték el a járásban. A szolnoki járásban a mezőgazdasági munkák terén Kőtelek a legelső község. — Képünkön Gazsi János kőtelki termelési bizottsági tag, Birkás József kőtelki VB. elnök, Németh József nagykörűi termelési bizottsági tag és Lugosi László nag}4<öriii mezőgazdasági előadó a kőtelki határban a vetések fejlődését vizsgálja.