Szolnok Megyei Néplap, 1954. április (6. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-15 / 89. szám
6 SZOLNOKIMEOYEI NÉPLAP ÍVD4» április rö. ^to^j-aXoL Macska és az egerek Ezt a játékot legalább nyolc-tízen játsszák egy nagyobb szobában, ahol a játékosok számának megfelelő, lehetőleg egyforma, vagy hasonló szék áll rendelkezésre. Tegyük fel, hogy a társaság tíztagú. Kiválasztunk egy játékvezetőt, ő lesz a macska, a többiek az egerek. Tehát lesz egv macska és .kilenc egér. Most felállítunk at egerek számánál eggyel kevesebb, tehát nyolc támlásszéket vagy karosszéket egymás mellé egyenes sorba, úgy, hogy minden második székre az egyik oldalról, a köztük levőkre pedig a másik oldalról lehessen leülni. Kezdődik a játék. A játékvezető. a „macska“ jelére a kilenc egér egymás kezét fogva körültán- colia a székeket és közben mondogatják, vagy éneklik: Nincs itthon a macska, táncolnak az egerek. Egyszerre a játékvezető, a „macska“ elkiáitia magát: Hazajött a macska!!! Erre azonnal mindenki elengedi a szomszédja kezét és igyekszik bebújni az „egérlyukba” illetve siet leülni a hozzá legközelebb eső székre. Termeszeteken a székeket helyükről elmozdítani, vagy megfordítani nem szabad. Miután a nyolc széket a játékosok elfoglalták, egy „egér“, illetve játékos marad, akinek nem jutott szék. hiszen egv székkel kevesebb van, mint ahány játékos. Akinek nem jutott szék kimarad a játékból. Tovább folyik a játék. Ezután elvesznek egy széket, marad tehát nyolc egér és hét szék. Megint kiesik valaki. És addig folyik a iáték. míg csak ketten maradnak és küzdenek az utolsó székért. Aki erre le tud ülni, az nyerte a játékot. KI HALLOTTA? ... hogy Kossuth Lajos életénei; csaknem felerészét — közel 45 évet — töltötte hazájától távol. 1849 augusztus 17-én hagyta el Magyar- országot és 1894 március 20-án bekövetkezett haláláig, több mint 10 ezer éjszakán remélte, hogy szebb hajnal korszaka köszönt a magyar népre. * .,. hogy néhány évvel ezelőtt Madagaszkár közelében egy furcsa halat fogtak, amely egyenes leszármazottja a kb. 400 millió éves, kövületekben talált halnak. Ez a boj- tosúszójii hal. Eddig több példánya nem került elő. * ;;. hogy Európában még a középkorban is csak kovásztalan, lepényszerű kenyeret ettek. A kelesztetf, kovászos kenyér csak a XVIII. században vált népeledellé. * ... hogy a múlt század első felében sok magyar faluban tilos volt az utcán pipázni. Ismered-e a történelmet? (Játék) Kemény papírból sok apró cédulát készítünk. Egyik oldalára történelmi évszámot írunk, a másik oldalán megnevezzük a megfelelő történelmi eseményt. Pl: 1945 április 4. Felszabadulásunk ünnepe. A cédulák összekeverve az aszta! közepére kerülnek. A játékosok sorra húznak belőle és hangosan felolvassák a feléjük eső oldal szövegét. Megfordítani nem szabad' meg kell mondaniok, hogy a dátumhoz milyen esemény kapcsolódik, illetve, hogy a megnevezett esemény mikor történt. Minden hibás válasz rossz pontot jelent, örsi verseny formájában is játszható. ... hogy az ókori görög olimpiákon az ötösverseny a következő számokból állt: 1. Síkfutás. 2. Távolugrás. 3. Diszkoszdobás, 4. Lándzsavetés. 5. Birkózás. A modern öt tusa, melyben a magyar csapat az olimpiai bajnok, a lovaglást, vívást, pisztolylövést, úszást, terepfutást foglalja magában. ...hogy Petőfi Sándor „Nemzeti dal’’-a először így kezdődött: „Rajta magyar, hí a haza!“, de amikor a szerző a márciusi ifjak előtt először olvasta fel költeményét, Szikra Ferenc így szólt: „Barátaim, előbb taipra kell állítani a magyart, s csak azután rajta!” Tetőfi nieg is fogadta a tanácsot. * > • • hogy a paprika porrátörése, megértése magyar különlegesség: sehol másutt a világon poralakban, tisztán, más fűszer ré'kül nem használják. Tréfás számtani Líadalok 1. Egy családban 3 fi van és és mindegyiknek van egy nővére. Hány gyermek van a családban? 2. Egy tojás megfőzéséhez 4 és fél perc szükséges mennyi idő kell négy tojás megfőzéséhez? 3. Két apa és két fiú mindegyike megeszik egy-egy tojást, összesen három tojást fogyasztanak el. Hogyan lehetséges ez? 4. Hogyan kell 19-ből elvenni 1-et, hogy 20-at kapjunk? A feladatok megfejtését a következő gyermekrovatban közüljük. JíeoH- JCU Qáziej eukőMjiját'i lulbalLiitáhaz KEDVES JÓSKA BARÁTOM! Vasárnap végignéztem mérkőzésteket és igen szomorúan láttam, hogy a pályán mennyi sportszerűtlenséget követtél el. — aminek vége természetszerűleg kiállításod lett. Szomorú pedig azért lettem, mert Te az én egyik neveltem voltál és az egykori MTE-ben. ahol Te futballozni kezdtél, — nem'ezt tanultad és főleg nem ezt tanítottuk! A sportnak éppen az ellenkező célja van. mint amit Te a pályán kimutatsz. — Hiszen erről nem is túl régen írtam is a Néplapban. — ami azonban úgy látszik, figyelmedet teljesen kikerülte. Akkor — többek között — azt írtam, hogy a sport jallemfeilesztő. fegyelemre, nevelő játék és hogy a sportoló ezt a tulajdonságot rendszerint kiviszi az életbe is ahol ezáltal megbecsült tagja lesz a társadalomnak. Erős, testedzett fizikuma révén pedig rendszerint kiválik a munkában is a többi dolgozó közül, aminek pedig hazája veszi külön is hasznát. A MUNKÁS TESTEDZŐ EGYESÜLET erre tanított Téged, és emlékezetem szerint akkor nem is volt körötted komolyabb hiba. Most pedig az egész iátékfelfogásod kifogásolható és bizony, ha vasárnap én vagyok a játékvezető, legalább négyszer kiállítottalak volna! Pedig kétségtelenül magasan a legjobb teljesítményt nyújtottad a 22 játékos között és így kissé talány számomra, hogy miért kell Neked kis alattomos szabálytalanságokat véteni. — miután köztudomású, hogy ilyent csak olyanok szoktak elkövetni, pkik tudásbeli hiányukat ilymódan próbálják pótolni. Tudok ugyan róla. hogy életmódod nem egészen sportszerű — ezt mindenki tudja. — de alig hiszem, hogy ezt indokolhatná viselkedésed ... JÓSKÁM! Ezen intelmem ne vedd rossznéven, mert ez még egyelőre mit sém von le azon megbecsülésből, amit irántad érzek, de ha nem fogod megpróbálni e hibákat levetkőzni. — kénytelen lennék kifogásomat revízió alá venni és függetlenül attól, hogv ez Neked közömbös-e, vagy sem, — kénytelen lennék Téged is besorozni azok közé. akiket sportembereknek nem ismerek el és akiket a sportra nézve károsnak tartok ... Remélem, pillanatig sem hiszed, hogy nem a javadat akarom és ebben a reményben köszöntlek sportbarátsággal. Dr. Várhelyi Béla A megyei férfi röplabda bajnokság 1954, évi tavaszi fordulója 1. forduló, április 18. Jászapáti Lokomotív—Martfűt V. L. II.; Szolnoki Haladás—Tiszaroff SK; Mezőtúri Lokomotív; Szolnoki Lokomotív; Szolnoki Dózsa—Kisújszállási Lokomotív. 2. forduló, április 25: Martfűi V. L.—Tiszaroff SK; Jászapáti Lokomotív—Szolnoki Lokomotív; Szolnoki Haladás—Kisújszállási Lokomotív; Mezőtúri Lokomotív—Szolnoki Dózsa. III. forduló, május 2: Martfűi V. L. II.-Martfűi V. L. I.; Tiszaroff' SK—Jászapáti Lokomotív; Szolnoki Lokomotív—Szolnoki Haladás; Kisújszállási Lokomotív—Mezőtúri Lokomotív. IV. forduló, május 9: Szolnoki Lokomotív Martfűi V. L. I.; Kisújszállási Lokomotív — Jászapáti Lokomotív; Szolnoki Dózsa—Szolnoki Haladás; Tiszaroff SK-Martfüi V. L. II. V. forduló, május 16: Martfűi V. L. I.-Kisújszállási Lokomotív; Jászapáti Lokomotív — Szolnoki Dózsa; Lokomotív—Szolnoki Dózsa. A megyei női röplabdabajnokság 1954. évi tavaszi fordulója Szolnoki Haladás — Mezőtúri Lokomotív; Martfűi V. L. IL—Szolnoki Lokomotív. VI. forduló, május 23: Szolnoki Dózsa—Martfűi V. L. I.; Mezőtúri Lokomotív—Jászapáti Lokomotív; Kisújszállási Lokomotív — Martfűi V. L. II.; Szolnoki Lokomotív—Tiszaroff SK. VII. forduló, május 30: Martfűi V. L. I. — Mezőtúri Lokomotív; Jászapáti Lokomotív — Szolnoki Haladás; Tiszaroff SK — Kisújszállási Lokomotív; Martfűi V. L. II.—Szolnoki Dózsa. VIII. forduló, június 6: Szolnoki Haladás — Martfűi V. L. I.; Mezőtúri Lokomotív — Martfűi V. L. II.; Szolnoki Dózsa — Tiszaroff SK; Szolnoki Lokomotív—Kisujszállási Lokomotív. IX. forduló, június 13: Martfűi V. L. L—Jászapáti Lokomotív; Marfűti V. L. II.—Szolnoki Haladás; Tiszaroff SK—Mezőtúri Lokomotív; Szolnoki I. forduló, április 18: Mezőtúri Lokomotív—Szolnoki Lokomotív. II. forduló, április 25: Martfűi V. L.— Tiszaroff SK; Jászapáti Lokomotív -- Szó. Lokomotív. III. forduló, május 2: Tiszaroff SK— Jászapáti Lokomotív; Kisújszállási Lokomotív — Mezőtúri Lokomotív; Martfűi V. L.—Szó. Vörös Meteor IV. forduló, május 9: Szó. Lokomotív— Martfűi V. L.; Kisújszállási Lokomotív— Jászapáti Lokomotív; Szó. Vörös Meteor— Tiszaroff SK. V. forduló, május 16: Martfűi V. L.— Kisújszállási Lokomotív; Jászapáti Lokomotív—Szó. Vörös Meteor. VI. forduló, május 23: Mezőtúri Lokomotív—Jászapáti Lokomotív; Szó. Lokomotív—Tiszaroff SK; Kisújszállási Lokomotív —Szó. Vörös Meteor. VII. forduló, május 30: Martfűi V. L.— Mezőtúri Lokomotív; Tiszaroff SK—Kisújszállási Lokomotív; Szó. Vörös Meteor— Szó. Lokomotív, VIII. forduló, június 6: Szó. Lokomotív —Kisújszállási Lokomotív; Mezőtúri Lokomotív—Szó. Vörös Meteor. IX. forduló, június 13: Martfűi Vörös Lobogó — Jászapáti Lokomotiv; Tiszaroff SK—Mezőtúri Lokomotív. A megyei bajnokság állása: 1. Jászberényi Vasas 5 4 1 — 27: 4 9 2. Szolnoki Petőfi 5 3 2 — 12: 4 8 3 Szolnoki Kinizsi 5 3 1 1 15: 5 7 4. Ujszászi Lokomotív 5 3 1 1 9: 6 7 5. Mezőturi Lokomotív 5 3 1 1 11: 8 7 6. Szolnoki Szikra 5 3 — 2 11: 7 6 7. Szó. Légierő II. 5 2 2 1 14:10 6 8-9. Szó. Lokomotív II. 5 2 1 2 9: 9 5 8-9. Khegyesi Traktor 5 2 1 2 11:11 5 10. Martfűt V. Lobogó 5 2 1 2 8:11 5 11. Kisújszállási Lók. 5 o — 3 9:15 4 12. Szó. Haladás 5 — 4 1 4: 8 4 13. Jberényi Petőfi 5 1 1 3 7: 7 3 14. Karcagi Spart. 5 1 1 3 11:13 3, 15. Tmiklósi Kinizsi 5 — 1 4 5:18 J 16. Kmártoni Petőfi 5 — — 4 2:27 0 A proli érdelének A SZOLNOKI Petőfi Kultutotthonban f. hó 22-én este fél 7 órakor magyarnóta est. Fellépnek: László Inre, Vörös Sári és Lukács József népi zeneka-a. Jegyek: 4-6—8-10-12 Ft. Elővétel a Kulturott- honban. ÉPÜLET átalakítását, tatarozását, családi házak építését vállalja Magyar János kőművesmester. Szolnok, Sólyom-u. 2. K. FODOR Mihály bádogos- és vízvezeték- szerelő Szolnok. Gárdonyi-utca 19. szám alatt megnyitotta műhelyét. Permetezőgépek javítását is vállalja. GYAKORLATTAL rendelkező pénzügyi előadó állást keres. Cím a kiadóban. A SZOLNOKI Háziipari Szövetkezet mindenféle fehérnemű ágynemű, asztalnemű javítását, harisnya stopp'vlást, szemszedést, grorobhúzást szőnyegszövést, zsákfoltozást é& előnyomást vállal Üzletünkben nagy válaszokban készáru kapható Szolnok. Kossuth Lajos-u 27. Szám. MEZŐGAZDASÁGI Vi-zi Építő kubikos szakmunkásokat felvesz mezőtúri, kisújszállási, tiszasülyi. millér-palotási munkahelyekre Családfenntartónak kü_ lönélési díjat fizet Munkára jelentkezni a fenti építésvezetőségeken lehet. KIÁLLÍTÁSON díjat nyert tenyész- kacsák keltetésére alkalmas tojásai vásárolhatók a Martfűi Állami Gazdaságban Telefon: Tiszaföldvár 6. Kőmfíve. seket alkalmaz a Martfűi Állami Gazdaság Kollektív elhelyezést. üzemi konyhán való étkezést biztosítunk ÜZLETI berendezést íróaeztalt. gyorsmérleget. mákdarálót, hústőkét, lég- szekrényt bolti húsdarálót stb megvételre keres a Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat Beloiannisz-utca 6. MOZGÓ árusokat azonnal felveszünk fagylalt és cukorka eladásához. Szolnoki Vendéglátóipari Vállalat. VENDÉGLÁTÓI PARI Vállalat részére három cukrászsegédet azonnal telveszünk. Vendéglátóipari Vállalat vezetősége. PIROS szénsalak díjtalanul elfuvarozható munkanapokon 7—16 óráig a szolnoki Cukorgyár telepéről. Érdeklődőknek felvilágosítást ad az Anvag- és Áruforgalmi Osztály. TelWon: 12-78, 12-79 162 számú mellék. Április 15 Csütörtök Tas T «E E» rf §a= ELs? f 0-| |-0 «!= E E ttE j X j A nap kél 4 óra 56 perckor, nyugszik: 18 óra 33 perckor. A hold kél: 16 óra 04 perckor, nyug' szik: 3 óra 30 perc kor. Időjárás jelentés VARHATO IDŐJÁRÁS csütörtök estig: FelhöAt- vonulások, sokfelé kisebb futóeső, időnként élénk nyugati, — észak- nyugati szél. A talajmenti fagyok keleten is megszűnnek, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek csütörtökön reggel három — hat, — délben tizenegy — tizennégy fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet — csütörtökön négy fok felett lesz. — (MTI). Mindenkit érdekei Kína Szenszi tartományának északi része nem is olyan régen még kopár sivatag volt. A tartomány lakói rengeteget szenvedtek a Góbi sivatagból beáramló homokviharoktól. Az aszály szinte minden évben teljesen elpusztította a termést. Amikor a tartomány felszabadult, a népi kormány nyomban megszervezte az erdősítési munkákat. Jegenyét, fűzfát, szilfát, padogafát, őszi barackot, sivatagi füzet és eperfát ültettek. Azóta Szenszi tartomány arculata teljesen megváltozott. — Csangcsiapangban például 2000 négyzet- kilométer homokos területet változtattak dús kertté. Az utóbbi három év alatt újabb 13.000 holdat fásítottak. Ilyen nagy természetátalakító hatása van a fásításnak. A Szovjetunió fásítási pro- grammja után így változtatta meg az életet Kínában is az erdősítés, s ha mi sem hanyagoljuk el ezt a munkát, nálunk is hamarosan meg lesz a jó hatása. Motorkerékpárvezető vizsgázók figyelmébe ! A Gépkocsivezetőképző Iskola szolnoki vizsgabizottsága április 1-től kezdődőleg azokon a járási székhelyeken és városokban is le fogja vizsgáztatni a motorkerékpár vezetőket, ahol a jelentkezők létszáma a 30 főt eléri. A jelentkezéseket a járási, illetőleg a városi rendőri osztály veszi fel akár szóbeli, akár pedig írásbeli bejelentés alapján. írásbeli jelentkezésnél a vizsgázó tüntesse fel nevét és pontos lakcímét, va lamint azt, hogy kis- vagy nagymotorkerékpár vezetésből kíván vizsgát tenni. A vizsga napjáról és helyéről a városi illetőleg a járási rendőri osztály fogja írásban értesíteni a jelentkezőket. — A vizsga napjára be kell szerezni: 1. nagymotorkerékpárra történő vizsgáztatás esetén: a) születési anyakönyvi kivonatot, b) mellkasátvilágítási és vérvizsgálati eredményt (az illetékes tüdő és ne- mibeteggondozó orvosától kell beszerezni) és ezt már a jelentkezés alkalmával be kell nvujtani az illetékes rendőri osztályhoz, c) 4 drb egyforma fedetlen fővel készült fényképet, d) 40.—, 20.-, 10.—. 3.- -s 1.— Ft-os címletű okmánybélyeget. 2. kismotorkerékpár vezetési vizsga esetén ugyancsak az 1. pontban felsoroltakat kell beszerezni, azonban a d) pontban felsorolt illetékbélyegek helvett 10 —, 5.— és 3.— Ft-os okmánybélyeget kell vásárolni. A vizsganapok előreláthatóan vasárnapokra lesznek kitűzve. Gcpkocsivezetőkénzo Iskola szolnoki vizsgabizottsága. &zernakm?.ytjei NÉPLAP Dolliikat napilap A tnmjei pártlil/oltsSa és a megyei tanács lapja Megjelenik hétfő kivifélével mindennap Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: IUVM) FERENC Szerkesztőség: Szolnok Beloiannisz ntea 3 I emelet. Szerkesztőség: Tel.: 2II-Ü3: 23-29: 20—69 Kiadóhivatal: Szolnok Kossuth l.u.los.ntca 19 Telefon: 29- 9! Egyszámlaszám: RflSTS 004—49 Szonlokmegyet Nyomdaipari Vállalat Szolnoa Mallnnvszkt-n 19 Felelős vezető: Mészáros Sándor PÁLYÁZATI SZELVÉNY Légierő—Kecskeméti Honvéd : ( : ) végeredmény félidő Pályázó neve; Címe; ---------18 találat volt sportpályáxaiunhon Közel ezer pályázati szelvényen nem volt kettős talalat egy sem. — A Lokomotiv— Dinamó mérkőzést 15, az Ausztria—Magyarország mérkőzést 3 pályázó tippelte helyesen. Érvényes találatot ért el: Butkó István Jászberény, Ferenczi István Kenderes, Gömöri László Jászberény, Illy Ottó Karcag. Varga Pál Jászberény, Irányi Kálmán Jászberény, Kesu Pál Fegyvernek, Tábos Pál Fegyvernek, ifj. Csizmás István Tószeg, ifj Szűcs Gyula Kenderes, Ragó László Szolnok Kálmán György Szolnok, Varga Ferenc Ujszász, Kucsera József Szolnok, Zacher Ferenc Jászberény, Sasvári László Szolnok, Nagv Imre Szolnokról külön szelvényen helyesen tippelt mindkét mérkőzésre, így már kettő érvényes találata van. Tiszaföldvári Gimnázium-Szolnoki Beloiannisz Gimnázium 1:0 (0:0) Tiszaföldvár; A technikásabb szolnokiak ellen a hazai csapat lelkes játékával győzött. Gól lövő': Szabó. * Nagy érdeklődés kísérte a Járási mezei futóversenyt Törökmiklóson. A versenyen összesen 131 versenyző indult. Ebből az MHK szintet 103 versenyző érte el. Igen szép küzdelmet hozott^ az ifjúsági férfi mezőnv versenye, ahol külön ki kell emelni Fábián Bélát, aki az utolsó 15 méteren nagy hajrát vágott ki. A futóverseny eredményei: Serdülő lányok: 500 m: I Fábián Ilona T Kinizsi 1,38.8; II. Palotai Piroska T Kinizsi 1,40; III. Sallai Erzsébet T Kinizsi 1.4Q.5. Ifjúsági leányok 500 m: I. Faltusz Anna T Kinizsi 1,39; II. Miklós Aranka T Kinizsi 1,39.2; Hl. Simon Júlia T Fáklya 1.40. Serdülő fiúk 1000 m: I. Nagy Zoltán T Kinizsi 3,7 mp; II. Battyáni Bertalan T Kinizsi 3.8, III. Szász Gy. T Fáklya 3.9. Ifjúsági fiúk 1000 m: I. Fábián Béla T Kinizsi 3.02.4; II. Veréb József T Fáklya 3,02.8; III. Tőzsér Gábor T Fáklya 3.04. Felnőtt férfiak 3000 m: I. Kovács I. Fáklya 11.39,5. * Megyei viszonylatban Is kiválóak a Tiszaföldvári Gimnázium sporteredményei. Az 1954. évi tornatermi atlétikai házi bajnokság során igen szép eredményeket értek el az iskola sportolói. Fiú számok, helyből hármasugrás: 1. IV osztály 702.1 cm. Az 1953—54. évben az iskola helyből hármasugró bajnoksága: 1. Csillag Vilmos 790 cm; 2. G. Papp Imre IV. 760 cm; 3. Békési István IV. 738 cm. ötös átlag 749 cm. tizes átlag: 727 cm. Helyből távolugrás: 1. III. osztály, 223.3 cm. Az 1953—54. évben az iskola helyből távolugró bajnoka: 1. Csillag Vilmos IV. 265 cm; 2. G. Papp Imre IV. 245 cm; 3. Csa- tos Sándor III. 242 cm. ötös átlag: 243 cm, tizes átlag; 233 cm. Magasugrás: Az 1953—54. évben az iskola magasugró bajnoka (teremben): 1. Csillag Vilmos IV. o. 150 cm, 2. Erdei Gyula IV. o. 145 cm, 3. G. Papp Imre IV. o. 145 cm. ötös átlag: 145 cm, tizes át'ag: 141.5 cm. Lányok: Az 1953—54. évben az iskola helyből távolugró bajnoka: Balázs Éva II/ a. 212 cm. 2. Dósa Ildikó 1/a. 203 cm, 3. Hanyec Róza III. 200 cm. ötös átlag: 201 cm, tizes átlag: 191 cm. Osztályok közötti versenyben: 1. Il/a. osztály 175,9 cm. Magasugrás: Az 1953—54. évben az iskola magasugró bajnoka (teremben) Sze- lindi Ilona Éva IV. o. 125 cm, 2. Gellér Julianna Il/b. osztály 125 cm. 3. Lapu Erzsébet Il/a. 120 cm. ötös átlag: 122 cm. tizes átlag: 120.5 cm. Labdalökés (másfél kilós tömött labdával): Az 1953—54. évben az iskola labda- j löbö bajnoka Hanvec Róza III. o. 13.00 m, 2. Illés Róza II/b. 13 00 m. ?. Kalmár Ilona TT/b. 11.30 m. ötös állag: 11.70 cm, tizes átlag: 10.80 m. ISTALLÖTRAGYA a szolnoki Sütőipari Vállalat kocsitelepén Uttörő-út 39 sz. ház udvarán kapható. Eladási feltételek a Vállalat központi irodájában, Ságvári Endre utca 9 sz. alatt megtudhatók. A SZOLNOKI Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat azonnali belépésre fizikai munkásokat vesz fel. Ezenkívül egy gyors- és gépírónőt azonnali belépésre felvesz. FELHÍVÁSI A Szolnok megyében működő Exportra Termelő Vállalat felhívja a gyümölcstermelő gazdákat, hogy Tiszaugon, Tiszakürtön, Szelevényen, Csépán, Cibakházán, Homokon, Vezsenyszőllőben a Vállalat nosztrótelepén permetezőanyagot és magasnyomású gépeket ad ki a termelőknek Igényüket azonnal nyújtsák be a Vállalat nosztrótelepén. KERESÜNK szolnoki állandó foglalkoztatásra azonnali belépésre kádármestert. — FŰSZERT Vállalat. Ságvári-u. 2. Szolnok. A Szolnoki Sütőipari Vállalat értesíti Szolnok város közönségét, hogy 17-én (azaz szombaton) kalácssütést a következő üzemekben lehet végeztetni: 13 sz. üzem, Achim A. utca 10 « 23. sz. üzem, Ady Endre u. 36 sz. 17. sz. üzem, Kolozsväri-q. 42. 11. sz. üzem, Szántó utca 37 szám. 12. sz. üzem. Thököly út 15 szám. 14. sz. üzem, Temető utca 53 szám. 10. sz üzem, Bajcsy Zs.-út 24 sz. 16. sz. üzem, Rózsa F. utca 20 sz. 8. sz. üzem, Csallóköz 36 szám. — ezen üzemekben délelőtt 10 órától délután 4 óráig. 9. sz. üzem, Beloiannisz utca, — 7. sz. üzem, Balassa Béla-út 29. ezen üzemekben délelőtt 12 órától I délután 4 óráig. $ Ehelünk-e zöldség ufón gyümölcsöt? Az a nézet, hogy zöldség után ne együnk gyümölcsöt, legfeljebb almát, mert a zöldségek különböző tápanyagai ugyanis megsemmisítik egymást, nem állja meg helyét, mert ezeknek az élelmiszereknek tápanyagai (szénhvdrátok és kis mennyiségben fehérjék) nem semmisítik meg egymást. Ebből a szempontból csupán bizonyos vitaminokról lehet szó. Mégpedig 9 Ms G vitamin kombinációjáról — (gyakorlatilag azonban ennek sincs nagyobb jelentősége, mert a szervezetben nem tesz kárt.) Van azonban néhány növény — (paraj, sóska), mely sóskasavat tartalmaz. Ez pedig elvonhat némely ásványi sókat és így megakadályozza a szervezet mészfelvételét. A mész ugyanis a sóskasavval vegyíiletet alkot és mint oxálsavasmész vizelet útján távozik a szervezetből. Gyakorlati jelentősége azonban ennek sincsen, mert ez sem tehet kárt a szervezetben.