Szolnok Megyei Néplap, 1954. április (6. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-11 / 86. szám

2 »éuLNO&MEGYEl NÉPLAP íiro* ápfííls ír». ír»' . ■<*, VITA Az MDP módosított Szervezeti Szabályzatáról SZOLNOKON, a Pártoktatás Há­zában előadást tartottak a napok­ban a módosított szervezeti sza­bályzat tervezetéről. Szarvas Imre elvtárs, a megyei pártbizottság má­sodtitkára ismertette a tervezetet, majd a megjelent elvtársak mond­ták el véleményüket. SZARVAS elvtárs előadása so­rán elsősorban a jelenleg érvény­ben lévő szervezeti szabályzat és a a tervezet közti — pártunk fejlődé­séből adódó-különbségre hívta fel a hallgatók figyelmét. Az első fe­jezet ismertetésénél hangsúlyozta, a tervezet kifejezésre juttatja azt Is, hogy a munkásosztály vezetésével még közelebb került egymáshoz a két nagy dolgozó osztály: a mun­kásság és parasztság, növekedett az értetmiséig jelentősége. Mindennek következtében népünk egységesebb, mit bármikor. A párttagok jogainak és köteles­ségeinek felsorolásában több módo­sítást eszközöl a tervezet. Pártunk ereje a dolgozó népihez fűződő el­szakíthatatlan kapcsolatban rejlik. Ennek erősítése érdekében a párt­tag kötelességéként szabja meg az új szervezeti szabályzat tervezete, hogy „SZAKADATLANUL KÜZD­JÖN A DOLGOZÓ JOGOS IGÉ­NYEINEK ÉS SZÜKSÉGLETEI­NEK KIELÉGÍTÉSÉÉRT. VILÁ­GOSÍTSA FEL A PARTONKIVÜLI DOLGOZÓKAT A PÄRT POLITI­KÁJÁRÓL, HATÁROZATAIRÓL, LEGYEN TANÁCSADÓJUK ÉS VEZETŐJÜK’*. A tervezet a párt­tagok kötelességévé teszi nemcsak a párt határozatának végrehajtását, hanem azt is, hogy harcoljanak azok megvalósításáért. Hangsúlyoz­za azt is, hogy a párt megtévesz­tése, a párt és államtitok kifecse­gése, a káderek baráti, vagy rokoni kapcsolatok alapján való kiváloga­tása, valamint a bírálat elfojtása összeegyeztethetetlen a párttagság­gal. Az új szervezeti szabályzat az előzőnél sokkal nagyobb biztosíték a pártdemokrácia betartására, a kollektív vezetés megvalósítására, a személyi kultusz kiküszöbölésére. Leszögezi, hogy A PARTBAN CSAK EGYFÉLE FEGYELEM VAN. MELY EGYARÁNT KŐTE­LEZŐ MINDEN PARTTAGRA, FÜGGETLENÜL ÉRDEMEITŐL ÉS TISZTSÉGÉTŐL. A tervezet részletes ismertetése mellett többek között ezekről be­szélt Szarvas elvtárs. Többször utalt a Szovjetunió Kommunista Pártja szervezeti szabályzatára is, melynek jelentős része volt a párt- élet fejlődésében. Szarvas elvtárs ismertető elő­adása után a megjelentek hozzászó­lása következett. CSATÄRI GABOR elvtárs helye­selte, hogy a szervezeti szabályzat tervezete kimondja: „A PÄRT- ÉS Államtitok kifecsegése BŰN A PARTTAL SZEMBEN, S összeférhetetlen a part­hoz VALÓ TARTOZÁSSAL’*. SOLYMOSI JÓZSEF elvtárs ar­ról beszélt, hogy nem ért egyet a párttagsági díjak fizetéskategóriák- kénti megállapításával. Szerinte he­lyesebb lenne, hogy mindenki ke­resetének egy bizonyos százalékát fizetné tagsági díjként. BALOGH PIROSKA javasolta, hogy a tervezet VII. fejezetének 24. pontja értelmében, mely kimondja, hogy „A KÖZPONTI VEZETŐSÉG A SZOCIALISTA ÉPÍTÉS FON­TOS TERÜLETEIN A PART­MUNKA MEGERŐSÍTÉSE ÉRDE­KÉBEN POLITIKAI OSZTÁLYO­KAT SZERVEZHET” — létesítse­nek politikai osztályt a postánál is, hiszen a posta is igen fontos szervezet és a pártmunka területén nagyon sok javítanivaló akad még ott. A posta politikai osztálya az­tán a tervezet XI. fejezetének 40. pontja értelmében, a Vasút Politi­kai osztályhoz hasonló elvek alap­ján működhetne. FÜLÖP DEZSŐ elvtár? helyesel­te, hogy a tervezet sokkal jobban megköveteli a helytállást, a szemé­lyes példamutatást a párttagoktól az élet minden terén, mint a jelen­leg érvényben lévő szervezeti sza­bályzat. Ez a tény, valamint az, hogy a bírálat elfojtása összeegyez­tethetetlen a párttagsággal, nagy hatással lesz a párt egészséges fej­lődésére. TÓTH BÉLA, a párt iránti őszinteség fontosságáról be­szélt. Szarvas elvtárs ígéretet tett, hogy a javaslatokat eljuttatja a Köz­ponti Vezetőséghez. Távirattal üdvözölték a megyei pártértekezletet Távirattal köszöntötték a megyei pártér­tekezletet a Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat dolgozói, Kisújszállás MNDSz asz- szonyai, a kisújszállási tanács, a* kisújszál­lási Építőipari ktsz, a Tiszamenti Vegyi­művek pártszervezete és üzemi dolgozói, a mezőtúri Haladás tsz dolgozói, a debreceni öthónapos pártiskola hallgatói, a turkevei tanyai iskola tantestülete és tanulói, a turkevei Táncsics tsz női dolgozói, a kis­újszállási Ady tsz dolgozói, a szolnoki Járműjavító V. üzemi bizottsága, a kisúj­szállási Kertészeti V. dolgozói, a kisújszál­lási Sallai tsz dolgozói, a kisújszállási Sütőipari V. dolgozói, a szolnoki Vasipari Vállalat dolgozói, a kisújszállási Dózsa isz, a tiszafüredi nevelők és úttörők, a kisújszállási Ruházati ktsz dolgozói, a jászfelsőgyörgyi községi tanács, a kisúj­szállási Földművesszövetkezet, a kisújszál­lási Cipészszövetkezet, az alcsiszigeti ál­lami gazdaság dolgozói, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a turkevei városi tanács dolgozói, a karcagi városi pártbizottság, a kisújszállási asztalos ktsz dolgozói, a ti­szafüredi községi tanács, a karcagi Béke tsz dolgozói, a jászjákóhalmai községi pártvezetőség, a pusztabánrévei állami gazdaság dolgozói, Jászjákóhalma dolgozó parasztjai, a szolnoki Járműjavító dolgo­zói, a mezőtúri Pamutszövő dolgozói, a tiszafüredi 3. alapszervezet, a DISZ tisza­füredi járási bizottsága, a kisújszállási Petőfi tsz pártszervezete, a jászberényi városi tanács dolgozói, a tiszabői párt- bizottság, a tiszabői tanács dolgozói, a tiszaigarl állami gazdaság DISZ fiataljai, a jánoshidai pártszervezet, Tiszafüred MNDSZ asszonyai, a nagyiváni Rákosi Csillaga tsz dolgozói, a tiszaigarl állami gazdaság dolgozói, a Tiszafüred-kócsi ál­lami gazdaság pártszervezete és dolgozói, a mezőtúri földmüvesszövetkezet, a tisza- igari pártszervezet, a tiszafüredi községi tanács végrehajtóbizottsága, a jánoshidai községi tanács, a karcagi Táncsics tsz kommunistái, a tiszafüredi Mezőgazdasági felszerelést gyártó ktsz dolgozói, a kisúj­szállási DISZ bizottság, a turkevei fiúis­kola nevelői és tanulói, a turkevei Harcos tsz dolgozói, a tiszaőrsi gépállomás dol­gozói, a tiszaigari földművesszövetkezet dolgozói, a clbakhází községi pártvezetö- ség, a tiszafüredi Hámán Kató tsz tag­sága, a karcagi pedagógus szakszervezet, a törökmiklósi gépgyár DISZ szervezete, a szolnoki járási pártbizottság, a jászjákó- halmi Béke tsz tagsága, a tiszafüredi já­rás pártbizottsága, a martfűi állami gaz­daság dolgozói, a karcagi Április 4. tsz dolgozói, a Mezőgépgyár pártszervezete, a tiszabői tanács dolgozói, a jánoshidai Di­mitrov tsz dolgozói, a szolnoki Fűtőház pártbizottsága, a karcagi villanymalom dolgozói, a mezőtúri Szabad Nép tsz dol­gozói, a tiszaimrei állami gazdaság dol­gozói, a munka Vörös Zászló érdemrend­del kitüntetett turkevei Vörös Csillag tsz dolgozói, a tiszaimrei községi pártszerve­zet a karcagi 62 2 Építőipari V. dolgozói, a Tiszafüred-kócsi állami gazdaság DISZ szervezete, az alattyáni Vörös Csillag tsz dolgozói, a turkevei általános leányiskola, a turkevei Vörös Csillag tsz rizstelepének dolgozói, a turkevei gépállomás dolgozói, a turkevei Vörös Csillag tsz állattenyész­tői, a turkevei Vörös Csillag tsz ipari dol­gozói, a turkevei Vörös Csillag tsz DISZ szervezete, a jánoshidai földművesszövet­kezet, a törökmiklósi járási DISZ bizott­ság, a kunhegyes! járási DISZ bizottság, a kisújszállási városi pártbizottság, a kis­újszállási Táncsics tsz pártszervezete, a kisújszállási Kocsigyártó ktsz dolgozói, a 62. Építőipari Tröszt dolgozói, a szolnok- megyei tanács kórházának dolgozói, a szászberek! gépállomás dolgozói, a karcagi városi tanács végrehaftóblzottsága. a tur­kevei városi tanács dolgozói, a jászberé­nyi Jászöv dolgozói, a •— Szolnokmegyei MNDSZ, a jászjákóhalmai gépállomás dol­gozói. Megkezdik a sarabolást az abádszólóki Lenin tsz tagjai resztsorosan vetnek. így is csinál­ták. A konyhakertészetben az asszo­nyok szorgoskodtak, s ott minden munkát elvégeztek. A csoportnak tavaly sem volt gyomos a földje, s a tagok megfogadták, hogy az idén még úgy sem lesz. A családtagok, az asszonyok már hetekkel ezelőtt bejelentették a vezetőségnek, hogy részt kérnek a közös munkából. A cukorrépát, burgonyát és a napra­forgót tavaly is teljes egészében ők művelték. Az idén hasonló módon akarnak cselekedni. Varjú Sándor szövetkezeti elnök felesége elsőnek ajánlotta fel munkáját. A vezetőség és a tagság alaposan felkészült a növényápolásra. A nö­vényápolási brigádoknak kiosztot­ták a megművelésre váró földterü­letet. Átadták a szükséges gazda­sági felszereléseket. — A brigádok „4 Szolnokmegyei Néplap Hangja“ Hétfőn lesz négy hete, hogy me­gyénk dolgozói a Szolnokmegyei Vezetékes rádióban először hallot­ták „A Szolnokmegyei Néplap Hangját’*. Ezzel az új műsorszám­mal a Magyar Dolgozók Pártja Me­gyebizottsága és a Megyéi Tanács lapja kívánja még jobban elmélyí­teni a megye dolgozóival való kap­csolatát. Március hónapban, mint­egy 1200 dolgozó küldte el munka­helye üzenetét. A levélírók megír­ták, mi újság az üzemben, a ter­Súlyos szerencsétlenség miatt visszavonták az angol Comel-gépre kiadóit alkalmassági bizonyítványokat ezen belül munkacsapatokra és egyénekre osztották a területet. — Már tudják, hogy cukorrépából 300 négyszögöl, kukoricából 4200 négy­szögöl jut egy-egy tagra, illetve családtagra. A megművelésre váró terület helyét is ismerik. Az elmúlt napokban hozzákezdtek a kukoricavetéshez. — Nagyrészét négyzetesen ’ ültetik. Erre a mun­kára felkészültek. Rendbehozták a fogatos vontatású útalókat, a kézi­ültető puskákat. Szombaton regge­lig 6 hold kukoricát vetettek. A kukorica vetésével egyidőben jövő héten* az egyénekre osztott terüle­ten sarabolják a szépen soroló cu­korrépát. A tagok szívvel, lélekkel dolgoz­nak az abádszalóki Lenin tsz-ben. Igyekezetüket a vezetőség minden módon segíti. Az elmúlt napokban eladták a malacokat, s szombaton délután 7 forint készpénzt osztot­tak minden munkaegységre. melőszövctkezctben, a községben, a házuk táján. Sokan tanácsot, fel­világosítást kértek. A szerkesztőség szeretettel fo­gadja a leveleket. Szívesen áll ren­delkezésére valamennyi dolgozónak. Erőnkhöz képest segítjük, s a fel­világosítást kérőket tanáccsal látjuk el. Eddig egy-egv levélre csak írás­ban válaszoltunk. Ezután heten­ként, hétfőn este fél 8—8-ig a veze­tékes rádión keresztül szóban is vá­laszolunk levelezőinknek, olvasó­inknak. A kunhegyesi járás egyik legna­gyobb közös gazdasága az abádsza- láki Lenin tsz. Tagjai főleg szántó­földi növények, gabona- és takar­mányfélék termesztésével foglal­koznak. Nem hanyagolják el az ál­lattenyésztést sem. — Különösen most, a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat megjelenése óta foglalkoznak jobban az állattartással, mert felismerték annak jövedelmezőségét. A szerte­ágazó, sokrétű gazdasági tevékeny­ség következtében a vezetőségnek meggondoltan, mindenre kiterjedő figyelemmel, mondhatni, szívvel, lé­lekkel kell irányítania. Csakis a megfelelő irányítás serkenti a ta­gok munkakedvét, A vezetőség az idén tervszerűen szervezte a munkát. Az eredmény nem maradt el. A szövetkezetben ma már túlju­tottak a munka nehezén. A tavaszi árpát, zabot, cukorrépát, egyszóval a l<ul<orica kivételével minden növényt földbe tettek. ÍA vetéssel egyidőben persze még rengeteg egyéb tennivaló is akadt. Ápolni kellett a gyengén telelt őszi kalászosokat, pótolni az elmaradt mélyszántást, rendbehozni a kony­hakertészetet. Ezeknek a munkála­toknak a végzésénél mutatták meg igazán a Lenin tsz-beliek a falu egyénileg dolgozó parasztjainak, hogy szövetkezetük soha nem volt olyan erős, mint amilyen most. Be­bizonyították, hogy éppen a közös gazdálkodás ereje teszi lehetővé a nagy jövedelmet biztosító sikeres gazdálkodást. Jutott ember mindenhová. Mig egyik brigád vetett, addig a másik hengerezte a búzát. — Hengerezés után fejtrágyáztak. A nagyon gyen­gén telelt vetésre 60 kg-ot, az erő­sebbre 40 kg pétisót szórtak hol­danként. őszről 70 hold szántani- való maradt. Ezt is felszántották, de úgy, hogy előbb az összes istálló- trágyát cdahordták, s a alászántot­ták. A most gyülemlő istállótrá­gyát azoknak a földeknek a szélére hordják, amelyeket ősszel akarnak megszórni. Bár tavaszi búza nem ezerepeit vetéstervükben, mégis úgy határoztak, hogy a gabonaprobléma anagoldása érdekében 50 holdat ke­London (MTI). Nyugati sajtó­jelentések beszámolnak arról, hogy a csütörtökről péntekre virradó éjszaka a BOAC Angol Légifogalmi Társaság egyik Comet típusú utas- szállító gépe Róma—Kairó közötti útvonalon, Nápoly tói 150 kilomé­ternyire délre a tengerbe zuhant, A repülőgép 21 utasa elpusztult. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben már a harmadik Comet mintájú utasszállító géppel történt súlyos katasztróra, A. T. Lenox- Boyd, angol szállítási és polgári repülésügyi miniszter péntek esti hatállyal visszavonta a bizonyítvá­nyokat, amelyek repülésre alkal­masnak nyilvánították a Comet- gépeket. Ázsia népei követelik Kína törvényes jogainak helyreállítását az ENSZ-ben Moszkva (TASZSZ). A Pravda külföldi sajtószemlét közöl „Ázsia népei követelik Kína törvényes jo­gainak helyreállítását az ENSZ- ben“ címmel. Gyeljuszin, a szemle szerzője megállapítja, hogy az utóbbi időben az ázsiai országok sajtójában ismételten jelennek meg cikkek kiemelkedő közéleti szemé­lyektől eredő nyilatkozatok, ame­lyek követelik a Kínai Népköztársa­ság törvényes jogainak helyreállí­tását az Egyesült Nemzetek Szer­vezetében. Ázsia népei — írja Gyeljuszin — követelik, vessenek véget annak a helyzetnek, hogy a Kínai Népiköztár­saságot önkényesein távoltartják az ENSZ munkájától. Ezek a követen lések annyira állhatatosak és ha­tározottak, hogy több nyugateuró­pai ország kormánya, amely általá­ban az Egyesült Államok politiká­jának sodrában halad, már nem tudja figyelmen kívül hagyni eze­ket a követeléseket. Kezdik felvetni az Egyesült Államok előtt azt a kérdést, hogy itt az ideje végetvetni a Kínai Népköztársaság törvényes jogait semmibevevő politikájának! (MTI). A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának nyilatkozata a genfi konferenciával kapcsolatban — Harctéri hírek Vietnamból — Párizs (MTI). A francia demo­kratikus sajtó idézi a vietnami de­mokratikus rádió és hírügynökség egyik Párizsba érkezett jelentését, amely közli, hogy a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kormánya hajlandó résztvenni a Genfben áp­rilis 26-án összeülő nemzetközi ér­tekezleten. A Vietnami Egységes Nemzeti Arcvonal nyilatkozatot tett közzé, amely a többi között megállapítja: „Az amerikai imperialisták katonai beavatkozása nem akadályozhatja meg az indokínai kérdés békés megoldását“. A hadihelyzet A Vietnami Demokratikus Rádió jelentése szerint az ostromtüzérség a Dien Bien Phu körüli védőöve­zet minden szakaszán péntek dél óta állandóan tűz alatt tartja a franciák állásait. Élénk csatározások folynak a tonkini delta körzetében is. A partizánosztagok napról-napra megszakítják a Hanoi és kikötővá­rosa, Haiphong közötti gépkocsi- útat és vasútvonalat, amelyeken a francia expediciós hadtest utánpót­lásának legnagyobb része bonyoló­dik le. Párizsba érkezett jelentések sze­rint megszakadt a közlekedés Szai- gon és Dalat, Bao Daj főhadiszál­lása között is. Partizánosztagok a péntekre vir­radó éjjelen megtámadták Vien­tiane, Patet Lao közigazgatási fő­városának repülőterét és felgyúj­tották a hangárokat. Azóta szüne­tel a légi közlekedés a repülőtérre^ (MTI). Kereskedelmi és fizetési egyezmény Románia és Törökország között Bukarest (TASZSZ). Közle­ményt adtak ki a román-török áru­csere- és fizetési egyezmény meg­kötéséről. Az egyezmény értelmében Török­ország halat, olajat, citromféléket, gyapotot, bőrt, cserzőanyagokat és más árucikkeket szállít Romániá­nak. A t Román Népköztársaság traktorokat, mezőgazdasági gépe­ket, ipari iberendezéseket, szer­számgépeket, vegyicikkeket, kő- olajtermékeket, papírt, cementet, ablaküveget stb. exportál Törökor­szágba. (MTI) Manfeuffef, volt náci tábornokot szemelték ki Nyugat-Nemetorszag párizsi katonai missziójának vezetfijévá Berlin (MTI). Bonni jelentés közli, hogy az Európai Védelmi Közösség létrehozásának sürgeté­sére Párizsban létesített nyugatné­met katonai misszió vezetését Spei­del, volt náci tábornoktól Hasso von Manteuffel, volt náci tábornok veszi át a közeljövőben. Hasso von Manteuffel, aki most ismét nyíltan a német militarizmus szolgálatába lép, a második világ­háború alatt a válogatott fasiszta gyilkosokból összeállított hírhedt Grossdeutschland-hadosztály pa­rancsnoka volt. Hatezer német fasiszta van a Dien-Bien-Phu-i erődítésben Berlin (MTI). Nyugatnémet lapjelentések szerint a vietnami népi erők gyűrűjébe szorított Dlen- Bien-Phu-i erődítésben reményte­len ellenállást kifejtő 12.000 katona közül 6000 a hitleri nácipárt egy­kori tagja. Ezek a német fasiszták 1945 után a felelősségrevonástól rettegve meg­szöktek Németországból, beálltak a francia idegenlégióba és most Indokínában harcolnak a szabadsá­gáért küzdő vietnami néphadsereg ellen. Pótolja elmaradását a mezőtúri téglagyár | április 4-én I Tóth Antal, a mező túri téglagyár dolgozója levelet írt szerkesztőségünknek. Többek kö­zött így számol be a munka ne­hézségeiről: „A Téglagyári Egyesü­lésnél igen hiányos a műszaki osz­tály munkája. Az egyesülés köz­ponti javítóműhelyében három hó­nappal ezelőtt elvállalták két lánc­felvonó kúpfogaskerék javítását, de még a mai napig sem készítet­ték cl. Ha rájuk várunk, nem tu­dom, mikor kezdjük cl a nyersgyár­tást. Veszélyezteti még a termelés egyenletességét a gyenge felvonó­kötél. Néha kétszer, háromszor is elszakad egy műszak alatt. Össze­kötése két-három órahosszáig is el­tart“. Tóth Antal levele nyomán el­mentünk a téglagyárba s magunk is próbáltunk tájékozódni a gyár­tás akadályai felől. Kétségtelen, a hosszantartó ke­mény tél a téglagyári téli nagy­javítás munkáit is hátráltatta, aka­dályozta a jó tavaszi előkészítést. Mezőtúron február 22 helyett csak március 12-én tudtak indulni a gyártással. A 11 napos késés érez­tette hatását egész márciusban s részben ez az oka annak, hogy 90.6 százalékra teljesítette negyedéves tervét az üzem. I a jelenlegi i állapotok sem biz­tatnak azonban eredményesebb munkával. A berendezések nem a legjobbak s a vonókötél gyakran szakad. A téglagyári telepekről a műszaki osztálynak küldték meg a drótkötél, kúpkerék és egyéb al­katrészigényléseket. Innen továbbí­tották is a megrendeléseket a meg­felelő helyre, a műszaki vezetőség azonban nem kutatta fel azt, hogy miért késik a szállítás. Ha időn­ként elmennek a téglagyárba, ma- guk is látják, mennyi baj van e miatt. Barics Séndomé így beszél errőlj I ~ hatodikan I közel másfél órát vártunk a kötélszakadás miatt. —1 Mit csinálhatnánk ilyenkor? Kar- batesszük a kezünket s csak mér­gelődünk, hogy az idő múlik, nem is keresünk s a tervvel is hátul kullogunk. — Hatodikén csak 26 ezer téglát tudtunk bemáglyázni, pedig a terv szerint 32.700-at kellett volna. Remény van arra, hogy az új drótkötél hamarosan megérkezik, azonban addig is minden napon órahosszás kiesésekkel, lemaradás­sal kell küzdeni. Rendszeres ellenőrzésre, nagyobb segítségre van szükségük a tégla­gyári dolgozóknak ahhoz, hogy a jó időt kihasználva a pártkongresz- szusig pótolhassák elmaradásukat. | a gvar| munkásai szorgalmasak. Bizonyítják ezt az elmúlt hét né­hány napjának eredményei is. Ötö­dikén 114, hatodikén 118 százalékra teljesítették napi tervüket. A mű­szakiak adjanak nagyobb segítsé­get az üzemzavarok gyors kiküszö­böléséhez, hogy a mezőtúri tégla­gyár teljesíteni tudja feladatát, ad­jon téglát a lakóházak építéséhez. föladd, t&tuiímányó-bd a PÁRTÉPlTÉS-H

Next

/
Oldalképek
Tartalom