Szolnok Megyei Néplap, 1954. április (6. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-27 / 99. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1954 április 27.. Bp. Dózsa—Szombathelyi Lokomotiv 2:1 (1:0) Dózsa-stadion, 2S.000 néző. Vezette: Kristóf, (Kőhalmi V., Kelen). Bp. Dózsa: Henni — Rajna, Várhidi, Farsang — Borsányi, Gyurik — Egresi, Vi­rág, Deák, Szusza, Tóth. Edző: Jávor Pál. Szombathely: Horváth — Nyíró, larb, Szöllősi — Kulcsár, Dombai — Papp, Var­ga I., Czigony, Bencsics, Kolesánszky. Edző: Urbancsik Gábor. Góllövő: Virág (35. perc), Szusza (65. perc), Tarr (11-esből, 75. perc). Csere: Czigony helyett Szakály (szünet­ben), Virág helyett Aspirány (81.. perc). Szögietarány: 5:3 (?:3) a Bp. Dózsa javára. Az első percekben mindkét csapat nagy lendülettel rohamozott. A 20. perctől az­után a Bp. Dózsa is egyre tcrmásabb tá­madásokat vezetett, s a kulturált, szép csatárjátékkal szemben a szombathelyiek csali úgy boldogultak, hogy a kapu elé tömörültek. A 35. percben mégis megszületett az első gól, méghozzá váratlan, egészen szép ak­cióból. A Bp. Dózsa térfeléről Vá’hidi ka­pásból továbbította vissza a labdát. Szusza ugyancsak „egyből” juttatta Virághoz, aki szintén nem habozott és azonnal kapura lőtt. A villámgyors labdamenet láttán Hor­váth kapus is annyira elcsodálkozott, hogy meg sem próbált a labda után nyúlni s így a labda a hálóba hullott (1:0). A Lo­komotív ezután „rákapcsolt”, de a táma­dások nem voltak elég átgondoltak. A szünet után a Szombathelyi Lokomo- tívban Czigony helyére Szfíkály állt be. De ez sem változtatott a helyzeten. A Bp. Dózsa tíz percig szinte szóhoz sem enged­te jutni ellenfelét. Újabb gól mégsem esett, mert a csatárok — bár már túljutottak szinte az egész védelmen — a legjobb helyzeteket is „elpackázták”. A 10. percben például Egresi már egyedül állt a kapu­val szemben, s a labdát magasan fölé lőtte. Végre a 19. percben megszületett a nagy ostrom eredménye: Virág lövését Horváth kapus csak kiöklözni tudta és a jól helyez­kedő Szusza kapásból a hálóba vágta a labdát (2:0). Tíz perc múlva sikerült a szombathelyieknek szépíteni: Rajna a ti­zenhatos vonalon belül kézzel érintette a labdát, és a megítélt 11-est Tarr értékesí­tette (2:1). Az utolsó percekben a Bp. Dó­zsában Virág helyére Aspirány állt be. A Sz. Lokomotív erőteljesen rohamozott, de a kiegyenlítő gólt nem tudta megszerezni. Bp. Vörös Lobogó—Szeieds Haladás 4:3 (1:3) Szeged, 10.000 néző. Vezette: Szigeti Gy., (Angyal, Sági). Bp.\Vörös Lobogó: Gellér — Kovács II.» Börzsei, Lantos —Kovács I., Zakariás — Sándor, Hidgkúti, Palotás, Szolnok, Ká­rász. Edző: Bukovi Márton. Szeged: Mészáros — Bénák, Faragó, Bodzsár — Rábai, Zallár — Böjtös, Czi- ráki, Csáki, Csányi, Rózsavölgyi. Edző: Jenv Rudolf. .... . GóllövS: Cziráki (13. perc), Hidegkúti (15. perc), Kovács II. (öngól, 32. perc). Cziráki (36. perc). Sándor (48. perc), Pa­lotás (48. perc). Kovács 1. 78. perc). Csere: Faragó helyett Fodor (37. perc). Szögletarány: 9:0 (5:0) a Bp. Vörös Lo­bogó javára. A vendégcsapat gyors támadásokat ve­zetett a Haladás kapuja ellen, majd a szegediek válaszoltak ellentámadásokkal. A 12. percben Csáki átadásából Cziráki megszerezte a vezető gólt a Hátadás szá­mára (0:1). Két perc múlva újabb _ gól esett, ezt a Vörös Lobogó érte el Hideg­kúti révén (1:1). — Nem sokkal később Hi­degkúti összefutott Mészáros kapussal és a válogatott játékos néhány percnvi kény­szerpihenőre szorult. A továbbiak során Is kitűnt, hogy a Szegedi Haladás egy Vasas Izzó—Diósgyí Dózsa-stadion. 20.000 néző. Vezette: Bi­hari (Hlaszni. Steták). Vasas Izzó: Komáromi — Tunyogi. Kéri, Hartmann — Kirádi, Fürjes — Samus, Bárfi, Városi, Virágh, Kovács. Edző: Ka- locsay Géza dr. Di. Vasas: Károlyi — Dudás, Kakuszl, Kékesi — Reiter. Peiler — Nagy, Dobó, Szigeti. Gondos, Pocsai. Edző: Jánosi Béla. Góllövő: Városi (1. perc). Virágh (17. perc), Dobó (38. perc). Virágh (42. perc). Városi (45. nerc). Bárfi (78. Dere). Gondost (88. perc). Szögletarány: 5:4 (3:3) a Di.( Vasas javára. Mindjárt góllal kezdődött a mérkőzés. Az» 1. percben szögletet értek el a hazaiak. A beívelt labdát a jobb kapufa tövénél he-t Ivezkedő Városi zavartalanul magasan a. jobbsarokba fejelte. 1:0 a Vasas Izzó ja-j vá* a A gól után a diósgyőriek negyedórán keresztül mezőnyfölényt harcoltak ki, mégis az Izzó ért el újabb gólf. A 17. percben: BárfT Samushoz adta a labdát, a jobblabdát, a jobbszélső félmagas bal sarok irányában a földre fejelte s a labda a későn vetődő Károlyi hasa alatt a hálóba csúszott, 2:0. A diósgyőriek ezután is fölényben játszottak egy ideig, de táma­dásaik eredménytelenek maradtak,' mert a csatársor tagjaiból hiányzott a kemény­ség, az átütőerő. Az Izzó játékosai nagyobb lelkesedés­sel harcoltak, frissebben mozogtak és általában győztesen kerültek ki a közel­harcokból. A 38. percben Pocsai hosszú átadással ki­pillanatra sem illetődött meg nagynevű el­lenfelétől. A 30. percben Kovács II. öngól­jával újra megszerezte a vezetést, majd a 34. percben Cziráki góljával már 3:1 lett az eredmény a Haladás javára. A félidő utolsó tíz percében is izgalmas, változa­tos volt a játék. Közben a sérült Faragó helyére Fodor állt be. A szünet után a Bp. Vörös Lobogó erő­sítette az iramot, rögtön támadásba len­dült. Egy gyors támadás után Sándorhoz került a labda, a szélső lövését a kapus ki­ejtette és Sándor most már könnyű szer­rel juttatta a hálóba a labdát (2:3). Fél perc múlva Palotás kiegyenlített (3:3). A 4. percben a Vörös Lobogó újabb gólt lő­hetett volna, de a megítélt 11 -est (Sándort szabálytlanul akadályozták a 16-oson be­lül) Mészáros szép vetődéssel hárította — Lantos nem helyezte elég jól a labdát. Egyre veszélyesebbé vált a Vörös Lobogó, s a Haladás néha 9—10 játékossal is vé­dekezett. Az utolsó 25 percben már csak­nem állandóan a szegediek térfelén folyt a játék. A 32. percben megszületett a Bp. Vörös Lobogó győzelmet jelentő gólja: Kovács I. 14 méterről a jobbsarokba lőtte a labdát (4:3). íri Vasas 5:2 (4:1) ugratta Dobót, az összekötő a" kőzépcsntár helvén kapura tört és a kifutó Komáromi mellett 10 méterről nyugodtan a jobbsa­rokba helvezte a labdát. 2:1. A 42. percben egv előreívelt laBdát a lesen álló Városi a felső kapufára fejelt, s a visszapattanó labdát az ugyancsak lesen levő Virágh a földön fekvő Károlyi fölött 3 méterről a ka­pu közepébe fejelte. 3:1. Fürjes magasan ívelt szabadrúgására Károlyi nem futott ki, s" Vá-osi 7 méterről Károlyi fölött ívelten a jobbsarokba te­jelte a labdát. 4:1. Élénkiramú küzdelem jellemezte a II. félidő legnagyobb részét. A játék általában változatos volt, a diós­győriek valamivel többet támadtak, de kényelmes, sokat pepecselő csatárai gyak­ran hibáztak. Az I£zó lendületes. * rajta­ütésszerű támadásai nagyobb veszélyt je­lentettek. Gondos lövése, majd Dobó nagy­szerűen csavart szabadrúgása adott mun­kát Komárominak.' Változatlanul sok volt a szabálytalan­ság, szinte percenként kellett megállí­tania a játékot Biharinak. A 78. percben Samus magáravonta a vé­dőket, a 16-os vonalánál' ügyesen Bárfi elé gurította a labdát és a iobbösszekötő 8 méterről a kifutó, maid vetődő Károlvi alatt laposan a balsarokba lőtt. 5:1. A 88. percben egy jobboldali beadás után Gon­dos a szerelni akaró Tunvogi mellett 6 mé­terről védhetetlenül a jobb felső sarokba bombázott. 5:2. Az Izzónak még két hely­zete volt: Virágh 5 méterről kaou fölé emelt. Samus lövése pedig a baloldali ka­pufán csattant. PÁLYÁZATI SZELVÉNY Légiére—Kőbányai Lokomotiv : ( : ) végeredmény félidő Pályázó neve;----------------------------------------------­Címe; ---------------------------------------------------------­A próhirdetések ADMINISZTRATÍV gyors- és gépírónőt, könyvelőt, férfi segédmunkásokat felve­szünk, Szolnok Gőzfürész, Vörös Hadsereg útja 15. szám. A SZOLNOKMEGYEI Magtermeltető V. a megye területére mezőgazdasági szakisme­retekkel rendelkező két termelési felügyelőt alkalmaz. Jelentkezni lehet: Magtermeltető Vállalat Szolnok, Kossuth-tér 4. földszint. SZOLNOKI Sütőipari Tröszt keres szolnoki, jászberényi, kunhegyesi, törökmiklósi és karcagi tagvállalataihoz — adminisztratív munkavállalókat azonnali belépésre. Jelent­kezhetnek részletes életrajzzal főkönyvelők, konHrizók, érték- és anyagkönyvelők, bér­számfejtők és pénzügyi előadók. Jelentkezni lehet: Szolnok, Sallai Imre-u. 17. sz. alatt. ÉPÍTŐ szakmunkásokat és segédmunkái­dat azonnali belépésre felveszünk. Szolnok, Vágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat. A SZOLNOKI Háziipari Szövetkezet mindenféle fehérnemű ágynemű, asztal­nemű javítását, harisnya^ stoppolást. szemszedést, goiríbbúzást szőnyegsaövést, zsákfoltozást; és előnyomást vállal. Üz­letünkben nagy választékban készáru kapható, Szolnok, Kossuth Lajos-u. 27. szám. ÁTUTAZÓK figyelmébe! Megnyílt a Ven­déglátó Halászcsárdája a Tisza-híd túlsó partján. A VENDÉGLÁTÓ Vállalat nyári szórakozó helyei május 1-től megnyílnak. Teaház, Sörkert, Damjanich uszodában, Fészek (árnyaskert) ben. A SZOLNOKI Vidámpark újonnan átalakí­tott halászcsárdájában május 1-től halászlé, sülthal, hideg-meleg ételek állandóan kap­hatók. A SZOLNOKMEGYEI Tatarozó és Építő Vállalat kőműves, festő, asztalos és segéd­munkásokat korlátlan létszámban felvesz tatarozási munkákhoz. Üzemi étkezés 3.— Ft térítés ellenében. Munkásszállást bizto­sítunk. Családjuktól távollevő dolgozóknak 6—10 Ft különélés! pótlékot fizetünk na­ponta. Jelentkezés Tmiklóson, Kunmájton- ban, Kunhegvesen. az építésvezetőségnél és vállalatunk központjában. Szolnok,. Be- loiannisz-utca 62. KIÁLLÍTÁSON díjat nyert tenyész- kacsák keltetésre alkalmas tojásai vá­sárolhatók a Martfül Állami Gazdaság­ban. Telefon: Tiszaföldvár 6 Kőműve_ seket alkalmaz a Martfűi Állami ^Gaz­daság Kollektív elhelyezést, üzemi konyhán való étkezést biztosítunk. 200-as ZÜNDAPP motorkerékpár eladó. — Szolnok, Csokonai-út 11. FELHÍVJUK Szolnok város dolgozóinak figyelmét, hogy május 3-tól olajos munkás­ruhákat az egyes számú üzletünk vesz csak át. Szolnok, Kossuth-út 10. Patyolat Vállalat. _______________________________ A SZOLNOKI „Patyolat” Vállalat azon­nali belépésre 20—30 év közötti árukihor- dót keres. ELVESZETT egy bőrtárca a 12. Papírbolt környékén Boros János névre szóló igazol­ványokkal. Megtaláló jutalom ellenében adja le a színház pénztáránál vagy a szer- vezö irodában. SZAR van eladó. Szolnok, Verseghy-utca 23. A megyei bajnokságért Szolnoki Lokomotív II. — Jászberényi Vasas 1:1 (1:0) Szolnok. Góllövő: Vaijja, illetve Domonkos. Szó. Lok. II.: Dázár — Földes, Sándor, Pallag, Lengyel, Szaszák — Héricz, Varga, Molnár, Pintér, Cseh. Edző: Podmaniczky József. Jászberényi Vasas: Lenner — Udvarias, Túri (Simon), Schmidt — Bonczi, Gere — Kovács, Domonkos, Potemkin, Bíró, Szize, Edző: Csapkai Károly. Egyik csapat sem játszott teljes erőbe­dobással, ennek megfelelően nem^ volt nngyiramú mérkőzés. Túri már az első per- cekbén lesérült és Bonczi játszott helyette középhátvédet. Az első félidő 35. percében Varga ügyes fejesét Laner elnézi, a Loko­motív megszerzi a vezetést. A második fél­időben többet támad a Jászberény, de gólt csak a 30. p-ben tud elérni. Lázár helyte­lenül kiüti mezőnybe a labdát, amelyet Domonkos egyből, szép lapos lövéssel a jobbsarokba küld. (1:1). Jók: Pintér, Lengyel, Sándor és Földes, illetve Schmidt és Potemkin. * Kunhegyesi Traktor— Ujszászi Lokomotív 3:0 (0:0). Kunhegyes. Vezette: Bállá. Gól- lövő: Takács, Nemes. Szalai. Kunhegyes: Kiss — Pál, Somogyi — Lé­vai — Petartik, Takács II., Takács L, Ne­mes, Szalai, Kilián, Nógrádi. Ujszászi Lók.: Kelemen — Tóth, Högye, Kovács, Bakó Bakó I., Király — Nagy, Szegedi, Bákó II., Molnár, Kiss. Ujszászi támadások vezetik be a mérkő­zést, de a hazai csapat hamarosan magára talált. Szalai és Nógrádi helyzetei azonban kihasználatlanul maradnak. Szünet után már a 4. p-ben Takács ered­ményes. Utána Nemes lő gólt. (2:0). A be­fejezés előtt Szalai 20 méterről védhetetlen gólt lő. 3:0. A hazai csapatból Kiss nagyszerű for­mában védett. Jól játszott még Nemes, So­mogyi és Petartik. A vendégcsapatból Tóth és Högye nyújtott megfelelő teljesítményt. * Szó. Kinizsi—Martfűi Vörös Lobogó 3:0 (1:0). Szolnok. Góllövő: Kiss, Fehérvári, Szatmári. Jóiramú mérkőzésen a Kinizsi nagyobb arányban is győzhetett volna. Jók: Szatmári, Pege, Szurövecz, illetve Pál, Varga és Rozsán. * Kisújszállási Lokomotív — Szó. Petőfi 0:0 (0:0). Kisújszállás. Vezette: Nagy Sándor. Jók: Dékány, Varga, Radics, Szatmári, illetve Csépe, Pege. — Végig nagyiramú mérkőzés, az első félidő 20 p-ben a Petőfi nem bírta kihasználni a kínálkozó alkal­mat. A második félidőben a kisújszállásiak közelebb álltak a győzelemhez. Gólt szerezni azonban egyik csapatnak sem sikerült. Szó. Légierő II. — Kunmártoni Petőfi el­maradt. A kunmártoniak nem jelentek meg a mérkőzésen. Kisújszállási Lokomotív—Szolnoki Petőfi 0:0. — Jászberényi Petőfi—TrrÜklósi Kini­zsi 4:3. — Karcagi Spartakusz—Szó. Hala­dás. 2:0. Az NB. í. állása 1. Bp. Honvéd 6 5 _ 1 25: 5 10 2. Izzó 7 4 2 1 12: 8 10 3. Győr 7 4 1 2 15:13 9 4. Bp. Vörös Lobogó 6 3 2 1 11: 7 8 6. Csepel 7 3 2 2 6:10 8 7. Diósgyőr 7 3 í 3 15:13 7 8. Bp. Vasas 7 3 1 3 5:12 7 9. Bp. Kinizsi 7 3 — 4 S: 7 6 10. Szombathely 7 2 2 3 9:11 6 11. Sztálin Vasmű 7 2 1 4 9:10 5 12. Salgótarján 7 2 1 4 11:13 5 13. Dorog 7 1 2 4 8:21 4 14. Szeged 7 1 1 5 10:17 3 Érdekes kerékpáros­verseny A Bp. Postás vasárnap délelőtt a bécsi országúton rendezte meg osztátyfutamos országúti kerékpárosversenyét. A verseny kimagasló eseménye a kerékpáros pályavá­logatott keret 50 km-es országúti versenye volt. Itt Schillerv/ein (Bp. Honvéd) 1:21.05 órás kitűnő idővel győzött. 2. Furmen (Bp. Honvéd). 3. Sípos (Szabad Nép). 4. Bas- csák (Bp. Vörös Meteor), szorosan felzár­kózva. HÍREK A nap kél: 4 óra 34 perckor, — nyugszik: 18 óra 50 perckor. A hold kél: 1 óra 41 perckor, — nyugszik: * 12 óra 08 perckor. Április 27 Kedd Arisztid Idő járás jelentés VARHATO IDŐJÁRÁS kedd estig: Erősen fel­hős idő, többfelé eső. Időnként élénkebb szél, az éjszakai lehűlés alig változik, a nappali hő­mérséklet északkeleten emelkedik, másutt süly- lyed. Várható hőmérsékleti értékek az ország terü­letére kedd reggel: 3—6, délben 10-13 fok között. A fűtés alapjául szol­gáló várható középhő­mérséklet kedden négy fok felett lesz. (MTI). R fgWTiffla «1 =* HE E E 0-| |*0 <slE Ej? C =­■il 1^ f Mindenkit érdekel Hegyfoki Kabos, a világhírű magyar tu­dós 35 éve, hogy meghalt. 1847-ben a sze- pesmegyei Ujleszván született. Iskoláit Lő­csén és Egerben végezte. Tanulmányai el­végzése után Turkevén lelkészkedett. Föld­rajzzal, metorológiával és ornithológiával foglalkozott. Élete folyamán 29 tudományos művet alkotott. Hosszú turkevei tartózko­dása alatt megteremtette a meteorológiai állomás alapjait. Állandó megfigyelő mun­kát végzett és a helyi lapon keresztül fel­hívta a város lakosságának a figyelmét a várható időjárásra. Szcros kapcsolatba ke­rült a számos hazai és külföldi szakembe­ren kívül 'j magyar tudomány egyik leg­haladóbb alakjával, Hermann Ottóval. 30 évig kitartóati, fáradhatatlanul munkál­kodott, minden anyagi érdeket kizárva, csu­pán szíve ösztönözte a nagy munkára és hazája iránti határtalan szeretete. Megérdemelten nyert a Lokomotív Szolnoki Lokomotív—Vasas Generátor 4:1 (2:1) Szolnok. 2000 néző. — Vezette: Nagy Lajos. Góllövő: Ullmann, Pintér I., Iván, Pintér II. Iván. Szolnok: Horváth — Istváni, Ozsvár, Bo- zóki — Haász, Búza — Iván, Tóth, Dobos, Csábi, Pintér I., Pintér II. Edző: Korom Pál. , Vasas Generátor: Makiári — Acs, Men- cző, Tóth I. — Németh II., Payér, Németh I. Ullmann, Karsai, Molnár. — Edző: Dr. Szőj ka József. Zászlőcsere után kezdődik el a játék. Az első percekben mindkét csapat csak tapo­gatózik. Az első helyzet Dobos fejese után Pintér I. előtt nyílik, de a kapus szeren­csével véd. — A 7. percben a Lokomotív 16-osáról megítélt szabadrúgásból Ullmann nagyszerű gólt lő. 0:1. A Lokomotív jelen­tős fölényt harcol ki és a 25 percben Pin­tér I. révén egyenlíteni is tud. 1:1. Válto­zatos játék után a baloldalról Iván kap tiszta helyzetben egy labdát és 8 méterről a kapus mellett a hálóba vágja (2:1)’. A második félidőben is nagy igyekezettel játszik a hazai csapat, de gólt csak a 30. p-ben tud szögletről elérni Pintér II. révén (3:1). Dobos helyett Csábi 'all a középcsa­tár helyére. Nem sokkal befejezés előtt jól ugrik ki a jobbösszekötő helyén és laposan begurított labdáját Iván a balösszekötő posztjáról értékesíti. (4:1). A LokomotívbóJ_ Horváth jól látta el fel­adatát. A gólt nem védhette. A kifutások jobban meg kellene gondolnia. Istváni most gyengébben játszott, mint az előző mérkőzéseken. Ozsvár változatlanul jó for­mában van, a fejjátéka is kifogástalan. Bozóki volt a védelem leghasznosabb tagja. Jól szerpelt és a támadások elindításában is segédkezett. Haász és Búza közel egy­forma teljesítményt nyutjott. Haász ezen a hejyen jobban játszott, mint a csatársor­ban. Rengeteget dolgozott és most csele­zéseit sem vitte túlzásba. A csatársor leg­jobbja Pintér I. volt. Nagyszerű labdákat adott előre társainak és a gólja is szép csatárteljesítmény volt. Utána Iván követ­kezik, aki igen lendületesen és főleg sport­szerűen küzdött. Dobos és Pintér II. jó ■teljesítménye mellett Tóth játéka volt a vártnál gyengébb. Nem , elég nyugodt és így leadásait sokszor pontatlanul végzi. Csepeli Vasas—Salgótarjáni Bányász 1:0 (0:0) Salgótarján, 4500 néző. Vezette: Dankó (Ökrös, Szepezdi). Csepeli Vasas: Tóth I. — Sípos, Med- nyánszky, Takács — Csernal, Kleibán — Tóth II., Horváth, Preiner, Sárvári, Ughy. Edző: Marosvári Béla. Salgótarjáni Bányász: Oláh — Kiss, Pa­ra, Jedlicska — Szojka, Dávid — Bablena, Aranyosi, Csuberda, Lahbs, Opova. Edző: Kiéber Gábor. Góllövő: Lovász (66. perc). Csere: Ughy helyett Lovász (65. perc), Aranyosi helyett Vasas (73. perc). Szöglet­arány 4:3 (3:1) a Cs. Vasas Javára. Az első negyedórában kemény, izgalmas játék folyt. A salgótarjáni csapat enyhe fö­lényt harcolt ki, a 8. percben Aranyosi előtt nyílt jó helyzet. A 12. percben egy csepeli támadás végén Horváth hibázott. Mindkét támadósor jól játszott ekkor. — Gyors, pontos átadások, jóF irányított ke­resztlabdák jellemezték a csatársorok já­tékát. A közönség elégedett volt, s abban a hiszemben figyelte a mérkőzést, hogy — ilyen Jesz a folytatás is. Később azonban fokozatosan elhalvá­nyult a csatárok játéka, az össziátékba egyre több hiba csúszott, a védőik mind biztosabban szerelték a kialakuló tá­madásokat. Különösen az volt feltűnő, Dorogi Bányász—Bp Dorog, 5000 néző. Vezette: Foór (Kővárt, Kern). Dorogi Bányász: Domonkos — Buzánsz- ky, Kónya II., Bakonyi — Dacsev, Har- gittai — Pozsonyi, Varga, Molnár, Prohász- ka, Horváth III. Edző: Szabó Péter. Bp. Kinizsi: Gulyás — Mátrai, Kispéter, Dalnoki — Szabó, Dékány — Omlódi, Láng, Mészáros, Vilezsá, Fenyvesi: — Edző: Sós Károly. Góllövő: Varga, Ombódi, Pozsonyi. Szögletarány: 3:2 (3:1) a Rp. Kinizsi ja­vara. Hatalmas iramban indult a játék. A mérkőzés első húsz percében mind a két csapat biztonsági játékra rendezkedett be. A 22. percben Varga a felezővonalról ki­ugrott. remek lendülettel tört kapura, há­rom védőt is kicselezett s 16 méterről lapos lövést küldött a jobbsarokba. A labda a kapufa tövéről pattant a hálóba. 1:0 a D. Bányász javára. A gól után nem esett az iram, a Kinizsi került fölénybe. Játékosai gyors adogatásokkal közelítették meg a dorogi kaput, de az okosan helyez­kedő hazai védelmet nem tudták áttörni. A 40. percben villámgyors ellentámadás során Varga ugrott ki, de a ’vetődő Gu- lyásba lőtte a labdát. A 43. percben az előretörő Szabót Bakonyi szögletre szerelte. A 44. ^ percben Fenyvesi futott el a szélen, hosszú ívelt beadását Domonkos csak érin­teni tudta s Ombódi 8 méterről kapásból a hogy a tarján! ötösFogat tagjai sokat tartogatták maguknál a labdát, a lö­vésekkel kivártak. A 25. percben Sipos éles, sarokra tartó hazaadását Tóth I. csak bravúros védéssel tudta hárítani. A 29. percben Sipos sza­badrúgása Oláhról kipattant, s Preiner ,az ötösről fölé fejelte a labdát. Egy perc­cel később Mednyánszkynak kellett men­tenie a gólvonalról, majd Lahos éle«* lö­vését mentette — a kapufa Az utolsó negyedórában élénk volt a já­ték, a színvonal azonban csak közepes volt. A második félidő első perceiben vezet­hetne a hazai csapat, de Aranyosi kétízben is, igen jó helyzetből a csepeli kapusba lövi a labdát. Ismét változó lesz a játék. Mind­két kapu előtt akadnak gólhelyzetek. A 20. percben esik a mérkőzés egyetlen gólja. Az Ughi helyett beálló Lovász szépen el­húz a tarjáni védelem mellett, s a kapujá­ból kimozduló Oláh már nem tudja védeni a labdát. 1:0 a Csepeli Vasas javára. A gól után fokozódik az iram, s egyre keményebb lesz a játék. Az utolsó' negyedórában erő­sen támad a hazai csapat, nagy ostrom alatt tartja, a csepeliek kapuját, de a véde­lem jól áll a lábán. A mérkőzés végéig már nem változik az eredmény. Kinizsi 2:1 (1; 1) léc alá lőtte a labdát 1:1. Szünet után mindjárt a 47. percben vezetést szerzett a Dorog. Molnár a felezővonaltól jó labdával ug­ratta ki Pozsonyit, a szélső ellenállhatat- lenul húzott kapura. Dalnoki kézzel sem tudta feltartani, s Pozsonyi 14 méterről futtából a jobbsarokba lőtte a labdát. 2:1. Gulyás meg sem kjsérelte védeni a gyors lövést. A Kinizsi változtatott összeállításán: — Mátrai lett a középcsatár. Ombódi a jobb­hátvéd és Láng a jobbszélső. Hatalmas küzdelem folyt a pályán. A Kinizsi nagyszerűen játszó fedezetei tömték labdákkal a csatárokat, de ezek számára szinte megoldhatatlan felada­tot jelentett az erőteljes dorogi védelem áttörése. A 70. percig tartott a vendégek fölénye. A hazaiak raltaütésszerű támadásai igen ve- szélyesek voltak. A 71. percben Kispéter hibájából Molnár tört kapura, már csak Gulyással állt szemben, de elhirtelenkr/.ve a 16-osra kifutó kapusba lőtte a labdát, amely a kapus ökléről a mezőnybe pattant. Csökkent az iram. A játék hevében gyako­riak voltak a szabálytalan közbeavatkozá­sok. A dorogi támadások sokkal ötleteseb­bek, tervszerűbbek voltak, mint a Kinizsi támadásai. A hazai csaiárok igyekztek mutatni magukat, sokat futottak lyukra, s kevesebb támadásukból is több helyzetet teremtettek, mint ellenfelük. Az utolsó per­cekben a D. Bányász már csak az ered­mény tartására törekedett. iVB. II. Déli Csoport Szegedi Petőfi-Vörös Lobogó Sortex 5:3 (3:3). Újszeged. Ip00 néző. V: Grubel. Sz. Petőfi: Horváth I. — Kun-Szabó, Hetesi, Várhegyi — Nemes II., Honti — Polyvás, Horváth II., Széli, Hegyes (Gréczi), Se­bők. Edző: Pusztaszeri Miklós. Sortex: Pénzes — Szamosi, Siklósi, Aponyi — Pá- kozdi, Leéb — Márkus, Kreisz, Deutsch, Földi (Hochrein), Sidó. Edző: Szabó An­tal. Az Sz. Petőfi az első 10 percben már 3U-re_ vezetett. A hazaiak, elsősorban jobb erőnlétüknek köszönhetik a győzelmet. G.: Polyvás (3), Gréczt, Széli, ill. Kreisz, Deutsch, Földi. Jó: Polyvás, Horváth II., Sebők, ill. Szamosi, Márkus. * Vasas Dinamó—Gyulai Építők 8:0 (4:0). Bihari-u., 1200 néző. V: Hentz. Dinamo: P. Szabó — Horváth. Budai, Kun II. — Sző­ke, Schmitzer — Béres, Kovalik, Bircsák, Szondi, Szabó. Edző: Rátkai Ferenc. Gy. Építők: Oravecz II. — Kiss, Pásztor, Szege­di — Gabiik, Bielik — Kurta, Fodor (Ger­dán), Krisán, Varga, Nagy. Edző: Kiss An­dor. A Dinamó korszerű, helycserés tá­madásaival szemben a vendégek teljesen tehetetlenek voltak. G: Szondi (6), Bircsák, Béres. Jó: Szőke, Schmitzer, Budai, Bir­csák, ill. Nagy, Bielik. Kőbányai Lokomotív—Szegedi Lokomotív 4:0 (3:0). Bihari-u., 1200 néző. V: Bokor. K. Lók: Vereczkej — Sípos, Bencze, Bóné — K. Nagy, Péter — Besenyei, Kovács (Pál), Horváth, B. Nagy, Povázsai. Edző: Szűcs Gyula. Sz. Lók.: Fekete (Daróczi) — Tóth L Radnai, Varga — Becker. Vincze — Vígh, Kakus'zi. Juhász, Veres II. Káro­lvi (Tóth II.). Edző: Pólyák Gyula. Az első félidőben a szegediek többet, a kőbányaiak vszélyesebben támadtak. Fordulás után ki­egyenlített volt a játék. — A 25. percben Beckert és B. Nagyot kiállították. G: Ko­vács (2), B. Nagy, Besnyei. Jó: Sípos, Be- cze. K. Nagy, Horváth, illetve Varga, Vincze. B Építők - Bp. Előre 2:0 (0:0). Békés­csaba. 2500 néző. V: Kádár II. Békéscsaba: Andó — Kocziszky, Bohus, Weiner — Fü- löp, Palotai — Mitykó, Zoller, Kern, Lá­bos, Pécsi. Edző: Németh József. Bp. Előre: Szőke — Miksovszki, Szalai, Káldy — Anda Sebáj — Kerekes, Klötzl, Dóra, Sarlós, Sö­rös (Mészáros). Edző: Nádas Gábor. Az első félidőben kiegyensúlyozott volt a já­ték, a második félidőben az Építők jobban kihasználták helyzeteiket. G: Pécsi, Kern. Jó: Andó, Fülöp, Palotai, illetve Szőke, Dóra. Szó. Légierő— C. Lokomotív 2:0 0:0 Ceg­léd. 1000 néző. V: Hidasi. Légierő: Marton Kapuszta, Jancsik, Czuczor — Sípos, Herbst — Körösi, Jéger, Száva, Dombai, Fischer. Edző: Szabó Géza. Cegléd: Ma- darasi. — G. Kiss, Várkonyi, Darányi — Máthe, Marton — Kugler, Perjési, Fodor, Botos, Deli. Edző: Bán Nándor. A 80. per­cig 0:0-ra állt a mérkőzés. — G: Jéger, Fischer. Jó: Kapuszta, Jancsik, Herbszt, Dombai, illetve G. Kiss, Várkonyi, Marton. Kecskeméti Honvéd — Kecskeméti Kinizsi 1:0 (1:0). Kecskemét, 6000 néző. V: Sípos. K. Honvéd: Pintér - Kripl. Bajza, Pál- falvai — Szalai, Czimmermann — Csobai, Marczika, Hajós, Szivák (Zsikla), Pecse- nyiczki. Edző: Pólyák József. K. Kinizsi: Varga — Máté, Uzsoki II. Seres — Uzsoki L, Kolarics — Ehglert. Dombóvári (Csor­dás), Szabó, Bitó, Jagodics. Edző: Kosa Károly. Változatos, nagyiramú küzdelmet hozott a helyi rangadó. G: Szalai. Jó: Pin­tér, Pálfalvai. Szalai, Pecsenyiczki, illetve Uzsoki II., Uzsoki L, Se.es, Bitó. O. Kinizsi—Bp. Szikra 2:1 (0:1) Orosháza, 1500 néző. V: Majetics, Orosháza: Kmetykó — Szecsei, Szendi, Hegedűs — Hujber, Szimonidesz — Leopold, Berta II., Farkas, Bozó, Szökő, (Szabó). — Edző: ördögh László. Bp. Szikra: Kiasz — Kósa, Óvári II., Hegedűs — Palásti. Fiz| — Óvári I., Bene, Hruza, Solti, Molnár (Ivászuk). Edző: Szabó Pál. Az első félidőben, külö­nösen a játék elején a vendégcsapat táma­dott többet. A 10. percben a két Hegedűst sportszerűtlenség miatt kiállították. Fordu­lás után a hazai együttes támadott többet. G: Farkas (2). illetve Fizi'. Jó: Szecsei (a mezőny legjobbja), BeHa II.. Farkas, Bozóf illetve Palásti, Fizi, Övári I. A Totó 12 (alálafos szelvénye 17. hét. 1. Dorog—Bp. Kinizsi 1 2:1 2. Szeged—Bp. V. Lobogó 2 3:4 3. Salgótarján—Csepel 2 0:1 4. Izzó—Diósgyőr 1 5:2 5. Bp. Dózsa—Szombathely 1 2:1 6. Nagybátony—Pereces X 1:1 7. Győri Lók.—Köb. Dózsa X 1:1 8. Sopron—Pápa 1 2:0 9. Orosháza—Bp. Szikra 1 2:1 10. K. Honvéd—K. Kinizsi 1 1:0 11. Svájc—Nyugat-Németország 2 3:5 12. Udinese—Inter 2 0:2 A pályázók által beküldött szelvények száma 353.000 drb körül jár. Szál n&ltmejj tjei NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja. Megjelenik hétfő kivetélével mindennap Szerkeszti; a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: UAV1I) FKKKMJ. Szerkesztőség: Szolnok Beloiannisz, álca 1 1. emelet. Szerkesztőség: Tel.: 20—93; 23-20; 2»—«9 Kiadóhivatal: Szolnok. Kossuth Lajos.otca IS Telefon: Í0-94 Bgyszámlaszám: 1)0878.064—41 . Szolnokmegyei Nyomdaipari Vállalat SzoIook Mallnovizki-o. 19. Felelűs vezető: Mészáros Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom