Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-26 / 72. szám
1954 március 23. SZOLNOKM£51 YEJ NÉPLAP it Czakó Béla jászandrósi középparaszí a hét végéig minden koratavaszi növényt elvet A fa insí emberek általában fukarkodnak a dicsérettel. Mindenesetre akire azt mondiák. hogy szorgalmas ember, annak erre a iel- zőre nagyon rá kell szolgálnia. Annyi bizonyos, hogy a földdel bánni nem könnyű dolog. Czakó Béla iászandrási 21 holdas közép- parasztnak az évek hosszú sora óta egyik tavasztól a másikig, a kapa meg a kasza lónehányszor megfái- dította már a derekát. Egyik ember megszokta, a másik megszereti ezt a kemény, férfias munkát. Czakó Béla megszerette. S aki egyszer megszereti, az a földdel való bánás édes ízét nem érzi soha többé nehéznek. Igaz. a föld is olyan lesz keze alatt, mint a ..szelíd bárány.’1 Es ami a legfontosabb, az ilyen ember aztán megszerzi falui a becsülését. Czakó Béláról is azt tartják a iászandrásiak. hogy a földművelés mestere. Ennél szebb jelzővel talán egy dolgozó parasztot sem lehetne illetni. Ebben van az. hogy Czakó Béla nem fél a munkátok Kitapasztalta. mi a ió. mi a rossz. Nemrég beválasztották a termelési bizottságba is. hiszen tanácsára érdemes adni, példá.iát hasmos követni. Amit tud és amit tapasztalt, szívesen mondja el társainak. Öles termetű erős ember, maid kicsattan az egészségtől. Úgy mondja, a munka tette ilyenné. — Akkor lennék beteg, ha ilyenkor. ebben a nagy dologidőben itthon kellene kuksolnom. — mondta tegnapelőtt, mikor felkerestem és kértem, mondta el termelési módszerét. árulja el azt a varázsszert. aminek a segítségével tavaly másfél hold földön 375 mázsa cukorrépát. holdanként 28 mázsa kukoricát. 11 mázsa búzát. 15 mázsa napraforgót termelt. Sok munkája volt. de asztalhoz ült és beszélni kezdett. — Nálam a földművelés első törvénye így néz ki: gazdálkodni, sokat termelni csak megfelelő számú jószággal lehet. A iószáa szolgálja ugyanis a föld lelkét. Nekem most is négy tehenem, két tinóm, két lovam, két anyakocám, és számos aprójószágom van. Egyesek azt mondják, felesleges ennyi jószággal bajlódni'. En meg úgy vagyok vele. hogv a jószágból soha sincs sok. A mi könnyén kötött földjeinken 10—12 mázsa búzát termelek holdanként már évek óta. A varázsszer pedig a következő: Van jószágom, van tráava és földjeim nem szegényednek el tápanyag hiiián. — A pórt és az állam azt mondja, termeljünk több kenyér- gabonát. Én ezzel egyetértek és azt mondom, hogy termelünk. Az idén kutya kemény tél volt. de azért betakarítok annyi kenyérgabonát, mint amennyit tavaly takarítottam be. A gyengén telelt vetéseimet pétisóval erősítem meg. Aki sokat akar termelni, annak nagyon ajánlom a fej trágyázást. Én még a harmincas években meggyőződtem róla, hogy érdemes ezt csinálni. Akkortájt egyszer hitványán telelt a gabonám. Vettem műtrágyát és rászórtam. Már nem emlékszem pontosan, hány mázsával termett több. de azt még a mai naois is tudom, hogy abban az esztendőben olvan búzát nem csépeltek a iászandrási határban, mint amilyen az enyém volt. — A pétisóval egyesek olyanformán vannak, hoav drága. Ez oktalan beszéd. Én az ilyeneknek mindig azt mondom, hogy mi parasztemberek általában mindent drágálunk. amiért pénzt kell adni. A pétisó mázsáia 95 forint. Erre mifelénk pedig két mázsa búzáért mostanában 600 forintot adnak. Ebből lehet érteni. Persze, akik nagyon húzódoznak, azok mindenre találnak kifogást. Sokan így vélekednek: ..Igaz. hogy feitrágyázás- sal mintegy 2 mázsa búzával többet lehet termelni. Jó is az. hanem honnan vegyen most a parasztember pénzt.“ Hát erre én csak azt mondom, hogy eav pár választási malac nálunk Jászandráson 1000 forint. Sokmindenröl beszélt még Czakó Béla. Elmondta többek között, hogy 21 hold földiéből az idén 23-at csinál. Mégpedig úgy. hogv két hold őszibúzára most tavasszal lucernát vet. 1951-ben már ezt is próbálta, s akkor három hold földről 30 mázsa búzát, s ugyanannyi lucernát takarít be. Nemcsak erővel, hanem észszel is gazdálkodik. Azt mondani sem kell. hogy a faluban most is az elsők között van. E hét végéig a kukoricán kívül valamennyi koratavaszi növényt elvet. Mikor elköszöntünk egymástól, nagy megbecsüléssel és őszinte tisztelettel fogtam kezet a iászandrási földek nagy ismerőiével. Ö olyan ember, akitől lehet és érdemes tanulni. Akadályok a szociális beruházások elolt A h h o z.| hogy dolgozóink jobb eredményeket érjenek el és sikerrel vegyék fel a küzdelmet a lemaradások ellen, fokozottabban kell gondoskodnunk szociális és kulturális ellátásukról is. Ezen a téren értünk már el eredményeket. Az év elején rendbehozattuk az üzemi fürdőt és mosdókat 90.000 forintból. Ma már korszerű fürdő várja dolgozóinkat munka után. A védőételt és munkaruhát is a rendeleteknek megfelelően kapják, Anyagilag is sokat javítottunk dől gozóink helyzetén. A minisztertanács határozatának megfelelően az I—VII. kategóriában rendeztük a béreket. A párt és a kormány intézkedése nyomán így egy év alatt közel félmillió forinttal növekedett dolgozóink keresete. Jelentősen növelte ez munkakedvüket s igyekeznek még jobban dolgozni országunk gazdasági megerősödéséért. | A dolgozók| jólétéért,egészséges munkakörülményeiért tett intézkedések sora ezzel még nem ért véget. Ebben az évben megkezdjük egy szociális épület építési munkálatait. Ebben lesz majd végleges helye az orvosi rendelőnek, üzemi konyhának és étkezdének, központi fürdőnek, mosdóknak és öltözőknek. Közel másfél milliót költünk erre. A beruházások azonban nem mennek minden akadály nélkül. Ha rendelkezésünkre áll is az építkezéshez szükséges anyagi fedezet, ez még nem jelenti azt, hogy el is tudjuk „költeni a pénzt'’. Ilyen nehézségek előtt állunk az I-es számú papírgép helyiségének tetőcseréjénél is. Még az elmúlt évben egymillió forintos keretet kaptunk a tetőzet felújítására. A Szolnoki Építőipari Vállalatot jelölték ki a munkák végzésére annak idején — s annak rendje, módja szerint fel is vonultak 187.000 forintos költséggel, hogy azt ne higyje valaki, nem akarják megcsinálni. | Február végén| azonban — anélkül, hogy elvégezték volna a munkát — szépen elmentek, mint ahogyan jöttek. A 187.000 forintért mindössze annyit tettek meg, hogy aláduccolták az épületet. ezt is valószínűleg emberbaráti szeretetiből, hogy a tető rá ne szakadjon dolgozóinkra. Mentünk már azóta fűhöz-fához. Fordultunk a felettes szervekhez, az építésügyi minisztériumhoz, kértük a városi pártbizottság segítségét annak érdekében, hogy elvégezzék ezt a munkát. ígéretnél egyebet azonban nem kaptunk. Vájjon a dolgozókról való gondoskodás csak szóbeszéd-e vagy valóság? Ezúton is szeretnénk az illetékesek figyelmét felhívni a munkák elvégzésére, mert hiszen a dolgozókat nem lehet csak hitegetni, nem lehet a népgazdaság vagyonából 187.000 forintot csak úgy elpré- dálni. | A mi fel, adatunk! az, hogy a dolgozók egészségéről, baleset- mentes munkafeltételeiről gondoskodjunk. Ehhez azonban nagyobb segítséget várunk s azt, hogy ne riadjanak vissza az illetékesek azoktól a feladatoktól, melyek nehezebbek, mint elképzelték. A Szolnoki Papírgyár dolgozói harcolnak azért, hogy tervüket maradéktalanul teljesítsék. Ehhez azonban nem elég csak a dolgozók szorgalmas munkája. Szükséges az is, hogy biztosítsuk a feladatok elvégzéséhez szükséges előfeltételeket. Ezt pedig csak úgy lehet megvalósítani. ha az illetékes pártszervezet a szakszervezet és a gazdasági vezetők megadják a támogatást. GÁL PÁL igazgató Szolnok, Papírgyár A Mezőgazdasági Fel- szerelést Elosztó Váli lalat igazgatója, Krupicska Tódor így szólt a titkárnőjéhez: — Micike, kedves, küldje be Fényért a tervosztályról. Fenyér pár perc múlva behajlongott az ajtón, ■— Jöjjön csak, Fenyér- kém — harsogta Krupicska elterpeszkedve a laticellel bélelt karosszékben. — Hát idesüssön! Itt van! — lobogtatott meg egy táviratot. — A jászberényi Aprítógépgyár 2000 pár boronát gyárt. Borsodból és Kecskemétről is jött értesítés, hogy megkezdték a boronák gyártását. Na, mit szól hozzá? Fenyémek egy rebegés hagyta el a torkát, — Csak semmi izgalom, Fenyérkém! — harsogott tovább Krupicska. — Most erre nincs idő. Inkább azt mondja meg, hogyan osz- szuk el ezeket a gépeket? Valami elvi javaslatot szeretnék, hogyismondjam- csak .. a valami izét, miszerint a mezőgazdaság fejlesztése érdekében, a. CSAK ÉSZSZERŰEN Az alábbi történet a fantázia szüleménye. Alapot hozzá az a szomorú tény adott, hogy Szolnok, Bács-Kiskun és Borsod megyékben egyaránt gyártanak boronát, mégis mindhárom megyébe szállítanak mindhárom megyéből lítási költségeket. —i á a, Egy értekezletet talán, Krupicska kartárs... — olvadt bele a kartárs szóba Fenyér. * z értekezlet félóra múlva együtt ült. Fenyér mondta a megnyitót, beszélt a vállalat vál- lain nyugvó hatalmas felelősségről a gépek szétosztása tekintetében, aztán megnyitotta a vitát. — Azt hiszem, egyszerű a dolog ■— mondta elsőként Csetneki, a szállítási osztályvezető. — Az igényeket ismerjük, úgy kell elosztani, hogy minél gyorsabban, minél olcsóbban jusson el a gyárakból a rendeltetési helyére az áru.-— Azt hiszi!? — bigy- gyesztette le igazgatói száját Krupicska. >— Azt hiszi!? ... Na és ha valamelyik gyár nem szállít, akkor mi lesz? He? Alaposan fontoljuk meg a dolgot, kartársak. Én úgy gondolom, legjobb lenne, ha minden megye kapna mindegyik gyár árujából, — növelve ezzel a szalNos =3 a jászberényi áru eljutna Bács-Kiskunba, Borsodba is, a kiskunfélegyházi és a borsodmegyei gyáraké hasonlóképpen, ezenkívül minden gyár árujából szállítanánk annak a megyének is, ahol éppen a gyár van. A tenyerek tapsra verődtek s mikor a csattogás elhalkult, Fenyér állt fel, ■— Azt hiszem, bezárhatjuk az értekezletet, nem fontos a további vita. Az igazgató kartárs (itt szünetet tartott és lélekben mélyen meghajolt Krupicska előtt) nagyszerű javaslata szükségtelenné tette. így nem érheti sző, ugyebár, a ház elejét.., hehehe, már mint a vállalatot. A szállítási költségek ugyan kissé megemelkednek, dehát valami áldozatot is kell hozni, H * "Darám hét múlva Kru- picska szobájában megcsendült a telefon. Éppen Micikének diktált* — Egy pillanat, drága — mondta mézédesen, majd ércesen beleszólt a kagylóba. — Küldje be Csetnekit! •— hörögte Micike felé szederjessé vált arccal, mikor lecsapta a kagylót. •— Tessék, igazgató kartárs — lépett be Csetneki. •— Micsoda ökörséget csinálnak maguk ott a szállításon? Most telefonálnál? a minisztériumból, hogy a jászberényi gyár boronáiból Szolnok megyének csak ötvenet szállítottak, a többit ugyanakkor elirányították másfelé. Aztán Kiskunfélegyházáról és Borsodból vittek Szolnok megyébe! Micsoda keresztbeszállítás ez? Mi? —■ rikoltott a hangja, aztán hátra- hanyatlott a laticellel párnázott székben. Csetneki megfordult és az ajtó felé ment. Az ajtóban ott állt Micike, kezében egy megnedvesített törülközővel az igazgatói fejre, Csetneki elmenóben még hallotta, amint így suttogott: — Szegény, igazgató kartárs .. i —pé— Miikor kanom már meg a földeméi? Szolnokon lakom, a Pálfi János- utcában. Az ősszel különböző okok miatt kiléptem a szandaszöllősi Vörös Mező tszes-ből. A tsz-tagok kilépését szabályozó rendelet szerint a kilépett dolgozó parasztnak ki kell adni a földjét, Vagy ha azt betago- sították, helyette megfelelő helyen, megfelelő minőségű földből kell kimérni a tsz-be bevitt földterületet. Ez annál inkább sürgős, mert itt van a tavaszi vetés ideje. A földet meg és nem tudok dolgozni. Szert ném tudni, a tszcs vezetősége meddig tanakodik még, hogy megtartsa-e a törvényt, mely a kilépett tsz-tagok jogait védi, vagy továbbra is megsértse és halogassa a föld visszaadását. A szolnoki járási tanács segíthetne mielőbb elintézni ügyemet, hogy végre hozzákezdhessék a tavaszi munkához. HEGEDŰS KAROLY azonban még mindig nem kaptam' Szolnok, Pálfi János u, 16* Jászapátin baj van a korpa körüli Egyáltalán nincsenek megelégedve a iászapátl dolgozó parasztok a jászapáti malom munkájával. Valamennyien arra törekszünk, hoev minél több és kiváló tenyészállatot tartsunk és minél több sertést, vágómarhát vihessünk a piacra. Ezt a törekvésünket azonban nem segítik a jászapáti malom dolgozói. Olyan korpát szolgáltatnak ki őrleményként, melvben több a szemét, mint a korpa. Csak megbetegszik tőle a iószás. Igen helyesnek tartanánk, ha a malom dolgozói a sokszoros bírálat után, végre kiküszöbölnék a rengeteg hiányoiságofc és megfelelő őrlemény-* nyel látnák el a község dolgozóit. Segítse őket ehhez a Malomipari Egyesülés is. Nagv S. Ferend Jászapáti 3 éve húzódik . . . 1951-ben 1 kát. hold és 400 négyszögöl földön rizst termeltem, Ugyancsak Nász Miklós és Herczegh Márton szomszédaim isj Mindhármunk rizsföldiét egyéni motor. Magyar Miklós szivattyúja látta el vízzel. Az őszi elszámolásnál a helybeli földművesszövetkezet. — mert akkor még az intézte. — levonta a motorhasználati dí-i iát. Akkor azt mondották, hogv a Közéntiszai Öntöző Vállalat számunkra maid visszautalja az összeget. Ez 1951-ben történt. Két társamnak múlt év januárjában meg is iött a pénz. én nem kaptam semmit. Akkor írtam a vállalatnak, de més csak válaszra sem méltattak. Ezúton kérdezem meg a Középtiszai öntöző Vállalat vezelőitől .mikor hajlandók már elintézni 3 esztendeje húzódó ügyemet. Balogh György, Kenderes. Meddig húzza ügyünkéi Régóta húzódó ügyünk már, aminek megoldásához a Néplap segítségét kérjük. A mezőgazdasági kollektív szerződés értelmében a kisújszállási kísérleti gazdaság állandó dolgozói és családjuk részére illetményföldet kell kiadnunk. Mivel gazdaságunk öntözéses kísérletekre van berendezve, így saját területünkből földet kiadni nem tudunk. Gazdaságunk vezetősége ezért a helyi tanácshoz fordult. A tanács mezőgazdasági osztályán megígérték, hogy rövidesen elintézik a föld kiadását, és művelésre alkalmas földet juttatnak gazdaságunk dolgozóinak, a kisújszállási tanács? Ennek több hónapja, de érdemle-* ges intézkedés nem történt. Pedig itt a tavasz, már munkálni kellene az illetményföldeket is. Ha ilyen „gyorsan” orvosolják panaszos ügyünket, bizony ebben az évben már nem sok reményünk lehet a földek megművelésére. Ismét kér-* jük a kisújszállási városi tanács végrehajtóbizottságát, ne késlekedjenek, mert ennek a mezőgazdasági munka vallja kárát. A gazdaság dolgozói nevében! Szabó József párttitkár B. Nagy István ÜB-elnök Nagyobb takarékosságot várunk a 62/1 Építőipari Vállalattól Szolnokon, a Kolozsvári-úton lakom, ahol jelenleg nagy a for-* galcm a megyei stúdió és a lakóházépítkezéshez szállítandó anyagok fuvarozása miatt. Szeretném azt elmondani, hogy az építkezés vezetői és dolgozói véleményem szerint semmibe veszik az anyagtakarékosságot, s úgy látszik, hogy ..anyagpazarlási versenyben'* vannak. A Kolozsvári-úton levő Zöldkereszt egészségház előtt az árokban több tégla van ledobálva, melynek nagv részét illetéktelenek elvitték. De az építkezésig találunk még több helyen ledobálva egész és darab téglákat. A Kolozsvári-út 25. szám alatt úi téglából es fenyőrönkből csináltak bejáratot, melvet földdel takartak le. —* a kimaradt téglák itt is szétdobálva hevernek az árokban. Meglátásom szerint a szétdobált és a hűtlen kezelés miatt tönkrement téglákból egy kisebb lakást lehetne készíteni. Jó lenne* ha az illetékesek is felfigyelnének a pazarlásra és megszüntetnék azt. Gulyás József, Szolnok. lHTÉZKEIteseK Annus Ferenc török- miklósi levélírónk közölte szex-kesztőségünk- kel, hogy a Fertő-utcában nem ég a villany. A városi tanács VB-át kértük, hogy intézzék el a kérést — amennyiben az teljesíthető. .A városi tanácstól az alábbi választ kaptuk: .Értesítjük a szerkeszt tőséget, hogy az 1954. évben a Fertő-utcában a villany beszerelést nyer. A kérelmezőket ezúton is értesítjük. — Székelv György VB-el- nök. Törökmiklós.” A Néplap március 9-i számában megbíráltuk a Járműjavító Vállalat vezetőit, amiért nem fizették ki a fűtők illetményét. A bírálat után elintézték a panaszt és erről a levélírók az alábbiakat közölték: „Úszott a fűtök járulékának egy része. S a Néplap sikeresen állt elébe. Pénztárosunkat a cikk idegessé tette: „Nem jár. kérem” — védekezett. De mégis kifizette. A szerkesztőségnek köszönetünket felezzük ki. Szabó. Lovász és Fehérvári fűtők. Szolnok. Járműjavító.” * Benkucs Erzsébet iászapáti levélíró panaszát megvizsgáltuk. A iászandrási gépállomáson az elszámolást megnézve. megállapítottuk. hogv a gépállomás helytelenül iárt eh mert nem jelentette be nevezettet az SZTK-ba, Ugyanakkor az SZTK- iárulékot levonták tőle, Amikor Benkucs Erzsébet megbetegedett, nem kapott, beteglapot, A tsz-nél is rendeztük ügyét. Jelenleg is ott dolgozik, A gépállomástól a jogtalanul levont 29.47 Ft-ot visszakapja. — Novák Ferenc oszt. vez.. Jászapáti, Járási Tanács. POSTÁNKBÓL Március 25-én 47 levelet kapott szerkesztőségünk. A levelek nagyrésze mezőgazdasági munkákkal foglalkozik. Erről ír Elek Jusztina Szolnokról. Agócs István Ujszászról, Papp István Török- miklósról és Szabó István Szolnokiról. Szép eredmények születnek a kongresszusi verseny során — írja Papp István törökmiklósi, Kiss Béla fegyvenneki. Papp Béla mezőtúri és Lauer László jászberényi levelezőnk. Panaszuk eredményes intézéséért mondanak köszönetét Szabó. Lovász és Fehérvári MÁV-fűtők. A különböző szervekhez kivizsgálásra küldött levelekből 13 érkezett vissza. Szabó József .iászandrási, Csányi János jászágói. Gazdag András százbereki. Barica Pálné szolnoki. Balogh József iászkiséri. Kiss Emánuel iászkiséri. Csiri Imre kunmártani. Török Iván törökmiklósi, özv. Bézi Zsigmondné szelevényi levélírónk panaszait megvizsgáljuk,