Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-25 / 71. szám

6 SWBWWf!! SZOLNOK MEGY El NÉPLAP 1954. március 23. T ü D O D - E ...hogy az 1848-as márciusi ifjak egyik vezérét, a 22 éves korában hősi halált halt Vasvári Pált, a nép „kis Kossutih”-nak nevezte. * ... hogy a cellulózéból való papír­gyártást az ember a darazsaktól ta­nulta el. A darazsak sok fajtája fi­noman rágott fát ragaszt össze nyá­lával és ebből készíti fészkét. *-... hogy ezt a szólásmondássá vált kifejezést: „hamut is mamu- nak ejti"’ — először Csokonai Vitéz Mihály írta le. ... hogy a japánok köznapi nyel­vét 3—4 ezer betű és szójel fejezi ki. Ennek következtében a japán írógépek ugyanennyi jellel vannak ellátva. Technikai szempontból ér­dekesek ezek az írógépszörnyetegek, de gyakorlati jelentőségük semmi. A legjobb japán gépírónő is csak lassan és hibásan ír. * , -.. hogy Márer Klára, Magyaror­szág 14-szeres országos gépíróbaj­noknője, egy perc alatt 202 hibát­lan szótagot üt le, amely több mint 500 betűnek felel meg. ... hogy a budapesti Állatáért 1866-ban nyílt meg és létrejöttét részben Xantus Jánosnak, a nagy magyar természettudósnak köszön­heti, aki a világjáró útján gyűjtött 20 ezer állattal és 80 ezer forint gyűjtésével járult hozzá az intéz­mény létesítéséhez. • 1630-ban Újbányán épült az első magyar üveggyár. Azelőtt csak egé­szen jelentéktelen üveghuták mű­ködtek, melyekben mindössze két- három üvegfúvó dolgozott. Az új­bányái üveggyár nemcsak ablak­üveget gyártott, hanem díszes üvegpoharakat, kancsókat is, ame­lyek egész Európában kapósak vol­tak. • A felnőtt ember vízszükséglete — ivást, mosdást, főzést beleszámítva — napi 30 liter. Ez azt jelenti, hogy az ember élete során annyi vizet fogyaszt el, amennyivel egy 10 hol­das rizstelepet egész évben öntözni lehet. KI AZ ERŐSEBB ? Három termelőszövetkezeti paraszt vitatkozik egymással, hogy ki az erősebb. — Én felemelem a szekeret a hátammal! — mondla az egyik. *— Én meg földre tudom kényszeríteni a megvadult »bikát! — büszkélkedik a másik. — Az semmi mondja a harmadik <— én tegnap a mellény­zsebemben vittem egy tehenet. Ezt azonban nem hitték el neki. — Pedig így volt — bizonygatja a harmadik — sokan látták.,, — Hogy a mellényzsebedbein vitted a tehenet? — kérdezték hitetlenül. — Igen. Kétezer forint alakiában, amit üszővásárlásra kölcsön­kaptam az államtól.., cA yyetmekek él a aadiucák Egy vadruca a költés Után tavasszal elhatá­rozta. hogy elkerülve a falut — kimegy a kis- rucáival a tóra. Tavasz- szal ugyanis a tó vize messze kiáradt, vagy három kilométerre a réteken át. egészen az erdőig. Fészekrakó he­lyet nem talált akkor a vadruca. csak az erdő szélén, egy iól elrejtett zsombék tövében. Mi­kor aztán a tó vize le­apadt és visszahúzódott rendes medrébe, a vad- ruca-család kénytelen volt három kilométert gyalogolni a tóhoz. Az anyaruca mindig hátul ment. nehogy elveszít­sen egy klsrucát is a üzenne elől. hisz épp elég róka kóborgott arrafelé. De a vashámor mellett az út mentén megnyu­godott. s előredöcögött a ruca-csapat élére. Igen ám. csakhogy ész­revették őket a falubeli gyerekek és kergetni kezdték, majd a sapká­jukkal egyenként lebo­rították a kisrucákat. A szerencsétlen anyaruca hol egyik, hol másik gyermek után szaladt kitátott csőrrel s egyik kisrucától „ másikig re­pült. Már éppen az anyarucát is el akarták fogni, amikor közéjük érkeztem. — Mit akartok csi­nálni ezekkel a csöpp állatokkal? — kérdez­tem tőlük szigorúan. Meghökkenve vála­szoltak: — Hát. i i hát éppen el akarjuk engedni! — Úgy? . <, Éppen el akarjátok engedni? — mondottam — hát ak­kor miért fogtátok el őket? .,, Az anyjuk hol van? — Nézze csak, ott áll! — válaszoltak egyszer­re. — Na, gyerünk, vi­gyétek vissza neki! — parancsoltam ráiuk. A gyermekek már .örültek, hogy ennyivel megússzák a dolgot. Ahogy kimondtam. sza­ladtak Is és vitték a kis rucákat vissza a zsombékosba, Az anyaruca megvár­ta. amíg „ gyermekek eltávolodtak, aztán oda szaladt a kisrucákhoz. mondott nekik valamit az ő nyelvén s az öt kisrucával együtt meg­indult a búzaföld felé. Kikerülték a falut és az egész család újra a tó felé igyekezett, Meghatottan néztem az ijedten menekülő családot, levettem a ka­lapomat és utánuk in­tegetve kiáltottam: — Jó utat. rucácskák! A gyermekek elfor­dultak és kacagtak. — Mit nevettek? — kiáltottam feléjük. — Azt gondoljátok, olyan könnyű ezeknek a kis állatoknak rátalálni a tóra? Gyertek inkább, vegyétek le ti is a sap­kátokat és kiáltsátok nekik, hogy viszontlá­tásra. És az út porától még szürke gyermeksapkák. amelyekkel egvmás- után fogdosták a kis­rucákat. most a leve­gőbe lendültek. A gyer­mekek vidáman kiál­tották: — Viszontlátásra ru­cácskák! Apróhirdetések SZOLNOKI Útfenntartó Vállalat fel­vesz azonnali belépésre kubikosokat Karcag területére rizstelep építéséhez. Jelen/flkezni lehet Szívós Béla körzet­vezetőnél Karcag. Kisujszállási-iít 12. Családfenntartó jelentkezőknek 10.— Ft étkezési költséget biztosítunk, üzemi ét­kezés esetén pedig 6.— Ft. AZ É. M 62/5. Építő Szakipari Vál­lalat azonnali belépésre keres festő, mázoló szakmunkásokat Jelentkezni le­het: Szolnok Mátyás király-u. 23. KIÁLLÍTÁSON díjat nyert teoyész- kacsák keltetésére alkalmas tojásai vá. 6árolhaték a Martfűi Állami Gazdaság­ban. Telefon: Tiszaföldvár 6. Kőmüve. seket alkalmaz a Martfűi Állami Gaz­daság. Kollektív elhelyezést, üzemi konyhán való étkezést biztosítunk. A SZOLNOKI Beleped kirendelteég lehetőleg szolnoki hajtókát és csak szolnoki lóápolókat vesz fel. Jelentke­zés: Szólnék. Mártírok útja 5 szám alatti helyiségében. LOVASKOCSIT megvételre keres a Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat Szol­nok. Beloianmisz-út 6. ÜZLETI berendezést íróasztalt, gyors­mérleget, mákdarálót, hústőkét, jég­szekrényt bolti húsdarálót stb. megvé­telre keres a Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat Beloiannisz-utca 6. BÖRÖNDÖS és bőrdíszműves szakem­bert felveszünk Szolnok Bőripari KTSz. SZOLNOKMEGYEI Szeszfőzde Vállalat Tiszaföldvár. ószollő Fő-út 41, azonnali belépésre rézműves mestert keres A SZOLNOKI Kertészeti Vállalat parképítési munkához segédmunkásokat vesz fel Jelentkezés a Vörös Csillag-úti telepen. 'SÍ* Ä BUDAPESTI Szállítmányozási Vál­lalat lóápolókat alkalmaz. Jelentkezni lehet Budapest. V, Marx-tér 7. Munka­ügyi osztály. A KUNHEGYEST Mezőgazdasági Fel­szereléseket Gyártó és Javító KTSZ asztalos, bognár bádogos; kovács la­katos. szíjgyártói kötélgyártó villany­szerelő. üveges eimfestőj képkeretező részlegei mindennemű új. alakítási és javítási munkákat elvállalnak Szövet­kezetünk azonnali belépésre kovácso­kat felvesz. ELADÓ nagyméretű vaskapu tok nélkül. Szolnok Madách-utca 28. A SZOLNOKI Vízügyi Igazgatóság azonnali belépésre kubikosokat vesz fel karcagi, szolnoki, mezőtúri kirendeltsé­géhez továbbá szapárfalvi, fegyverneki, tiszaszentimrei munkahelyeire. Jelent­kezés a kirendeltségeken, valamint Sza. párfalván. Tiszaszentimrén. Fegyverne- ken a Tanácsnál. MEGVÉTELRE’ keresek 4 vagy 6 ló­erős _ benzinmotort szalagfűrész meg­hajtására. Cím. Szikszai Sándor Jász- dózsa. Szérhenyi-út 10 sz. SZOLNOKI Köztisztasági Vállalat Jó. zsef Attila-utca 89 sz Értesítjük a kö- zületöket. vállalatokat és Szolnok város lakosságát, hogy egyszámlaszámunk — március 15-től 54 828 013—10 FELHÍVÁS TÜZELŐ ÜGYBEN! Felhívjuk a tanácsokat, vállalatokat, tsz-eket gépállomásokat, állami és tan. gazdaságokat, egyéb WBzületeket és tár­sadalmi szerveket hogy jővőévl tü. zelőrendelésüket azonnal küldjék be — Amennyiben nyomtatványt még nem kaptak, azonnal kérjenek tőlünk. ___SZOLNOKI TCZÉP V. HÍ REK A nap kél: 5 óra 4* perckor, nyugszik: 18 óra 3 perckor. A hold kél: 0 órakor, nyugszik: 7 óra 51 perckor Időjárásjeienté* VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS csütörtök estig: válto­zó felhőzet, több he. lyen cső. Mérsékelt, időnként éléínkebb déli- délnyugati szél Az éj­szakai lehűlés keleten kissé mérséklődik a nappali hőmérséklet a fővárosban és az északi hegyvidékeken emelke­dik. Várható hőmér­sékleti értékek csütör­tök reggel nyugaton O. plusz 3, keleten. mí­nusz 2 plusz 1. délben országszerte 13—16 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható kö­zéphőmérséklet csütör­tökön négy fok felett lesz. (MTI) Mindenkit érdekel Sokszor hallottunk arról, hogy a bi­kát iugerll a vörös szin. Mondják is arra aki valami miatt haragos lett: »lngerli. mint bikát a vörös poszto». Tudományos kutatásokkal megállapi- totiák hogy ez a mondás bizony C6ak félig Igaz A bikára, melyet nem ido­mítottak be a bikaviadalokra bizony semmi hatással nincsen a vörös poszió, nem reagál arra. Azok a bikák azon­ban. melyeket a nyugati országokbnn, főként Spanyolországban biikaviadalok alkalmával felhasználnak előzetes ido- mítás során válnak haragossá a vörös színre. ., Az állatok látását tanulmányozó tudó­sok azt Is megállapították, hogy kellő neveléssel minden állat Igen jól meg tudja különböztetni a színeket. Ha pél­dául rászoktatják őket arra. hogy .kü­lönböző színű anyagok felmutatásakor enni kapnak, ezt úgy megszokják hogy ha a szokott szint látják, már mennek Is a jászolhoz. Színlátásuk annyira ki­finomul ilyen módszerrel. hogy az egy­mástól alig különböző színárnyalatokat Is megtudják különböztetni.. * Orvosok figyelmébe! Vasárnap, 1954 március 28-án fél 11 órakor tartja az MSzT orvosi szakosztálya konferenciáját az ált, gimnázium dísztermében (Felsza­badulás-tér). A gyakorlati problé­mákat fejtegető két előadás és az előadó professzorok hírneve méltán a legnagyobb érdeklődésre tart szá­mot. Kérjük a hallgatók pontos megjelenését. Előadás után a la carte közebéd a Tisza Szálló étter­mében. • Pénzjutalomban részesülnek a megye legjobban működő mezőgazdasági szakkörei A kulturotthonok mezőgazdasági szakkörei közül a legjobb munkát végzőket pénzjutalomban részesíti a megyei tanács népművelési osz­tálya. A mezőtúri méhészeti szak­kör és a kunhegyesi járási kültur- otthon mezőgazdasági szakköre 2300, a törökmiklósi járási kultúr­otthon szakköre pedig 2500 Ft ju­talomban részesül. Ebből a pénzből fedezik majd a szakkör tagjainak tanulmányútját, melyen újabb je­lentős gyakorlati tapasztalatokra te­hetnek szert. # A TISZAIMREI ÁLLAMI GAZ­DASÁG DOLGOZOl lelkesen küz­denek kongresszusi vállalásaik tel­jesítéséért. A kertészeti brigád, mely igen fontos munkát végez a városi lakosság zöldségellátásának biztosítása érdekében, 2 ezer négy­zetméter melegágy! területet készí­tettek. A palánták nagyrésze már szépen fejlődik és a kiültetést várja. * A megyei tanács oktatási osztálya a pedagógus szakszervezet helyi csoportjával karöltve március 25-én délelőtt fél 10 órakor ankétot ren­dez a szolnoki Móricz Zsigmond kulturotthonban. Az ankétra, mely az iskolai fegyelem kérdésével fog­lalkozik, megyénk összes iskoláinak igazgatóit meghívták, * A begyűjtési miniszter díszoklevél­lel tüntette ki Kürti Istvánt és brigádját, a Tcrményforgalmi Vállalat szolnoki telepének dolgozóit. A Terményforgalmi Vállalat szol­noki 223. számú telepén dolgozik Kürti István szalmapréselő bri­gádja. A brieád tagjai: Kürti Ist­ván, Kürti Gergely. Solymár Gá­bor, Varga Mihály, Nyeste András, Enyedi Lajos és Fekete István, „a legjobb munkás“ megtisztelő cím elnyeréséért indult versenyben a a begyűjtő vállalati dolgozók közül az első helyre kerültek. A begyűj­tési miniszter díszoklevéllel tün­tette ki a brigád tagiait, Szerkesztői üzenetek — Mcizelné, Jászárokszállás: Kérjük közölje pontos címét szerkesztőségünk­kel. hogy levelére válaszolhassunk A levelében foglaltakkal kapcsolatban megtettük a szükséges intézkedést. így dolgoznak vitorlázó repülőink A hosszú téli szünet után ismét megkezdték kiképzési mun­kájukat a Magyar Repülő Szövet­ség szolnoki alapszervének vitor­lázó repülői. E hónap mindkét va­sárnapján repültek már, noha még alig szikkadt fel valamennyire a szandai rét. A hosszú tél kiképzési tervüket is nagy mértékben hátrál­tatta, de most olyan lelkesedéssel fogtak hozzá munkájukhoz, hogy a lemaradás gyors pótlása nem is le­het kétséges. A fiatal sportrepülők lelkesedése nemcsak a repülés terén nyilvánul meg, hanem a társadalmi munká­ban is megállják helyüket. — Leg­utóbbi taggyűlésükön foglalkoztak pártunk és kormányunk mezőgaz­daságfejlesztési határozatával és felajánlották segítségüket a tószegi gépállomásnak. A gépállomások patronálása terén versenyre hív­ták ki a megye összes DISZ és MSZHSZ szervezetét. Felajánlásuk értelmében máris motorszerelő és asztalos szakmunkával járultak hozzá ahhoz, hogy a tószegi gépál­lomás zavartalanul tehessen eleget a meginduló mezőgazdasági mun­kák során reá háruló feladatoknak. A kiképzési és társadalmi mun- ka fokozásával akarják há­lájukat kifejezni a Repülő Szövet­ség fiataljai a párt és kormány messzemenő támogatásáért, amely­ben a sportrepülést részesítik. E támogatás egyik jellemző megnyil­vánulása az a határozat, amellyel az OTSB a vitorlázó repülést is felvette a minősített sportágak so­rába és ezzel lehetővé tette azt, hogy a vitorlázó repülős is elnyer­hessék az I., II., III. osztályú, va­lamint az „érdemes sportoló“ ki­tüntető címeket. A versenykihívás valóban meg­történt, erről értesít bennünket Naav István levelezőnk is, de a DISZ és MSZHSZ elfelejtett erre válaszolni. — így versenytársak nélkül is elvégzik a vállalt felada­tokat a sportrepülő fiatalok, de azt fájlalják, hogy az illetékesek vá­laszra sem méltatják őket. — (A szerk.) A Szpartakusz területi mezei futóbajnokságáról Sándor A Szpartakusz Közép- magyarországi Területi Elnöksége 21-én rendezte meg Szolnokon a területi mezei bajnokságot. — A Szandai réten kijelölt ——— pályán került a verseny lebönyolitiásra ahol az alábbi eredmények születtek: Női serdülők 500 m: 1 Takács Kata­lin (Szolnok) 1:39: 2. Serege Ibolya (Szolnok) 1:41.6; 3. Berkó Mária (Gyom­ról 1:44.4. Női felnőtt 80# m: 1. Szentmiklósi Zsófia (Szolnok) 2:57.8 Férfi serdülők 1000 m: Bóbis (Gyömrő) 3:28; — 2. Kanecsmi Miklós (Gyömrő) 3:29.2. Férfi ifjúsági 2000 m: — 1. Balázs András (Szolnok) 7:01.6; 2. Csák László (Szolnok) 7:03.6; 3. Tóth Imre (Gyömrő) 7:09 2 Felnőtt férfi 3000 m: 1. Csabai István (Szolnok) 11:19: 2. Rónaszéki Ferenc (Gyömrő) 11:31: 3. Kántor Miklós (Szol. nők) 11:48. Eze'k a versenyzők oklevél díja­zásban részesültek és rész,tvesznek a 28-án. Szegeden megrendezésre kerülő Országos Szpartakusz mezei bajnok­ságon. A középiskolások megyei lutóbajnokságárói A középiskolák hagyományos mezei falu versenyen 15 is'ko.a, közel kétszáz versenyzője állt rajthoz. A hosszú ideig tartó nideg idő károsán beíolyásolta a sportolók lelkész ulteégét. ennek ellené­re több verseuyszáwuan születtek jó eredmények Tehetséges fiatalok tűntek fel a színvonalas küzdelmeikben. Jó eredményt ért el élete első nagyobb versenyében a szolnoki Zvekán Maria, a mezőtúri Bokoruyi Ibolya, a buxkevei Sándor Tibor és a kisújszállási Pető János. Jó időeredménnyel, a mezőnyből kiemelkedve nyerte meg versenyszámát a szolnoki Bede Éva és Nagy Zoltán. A verseny eredményein lemérhetjük, hogy az egyes iskolai sportkörök ho­gyan végezték az alapozó munkát évi sportmunkájukhoz Legjobban a jásza­páti kisújszállási, turkevei gimná­zium. a mezőtúri leánygimnázium, a szolnoki közgazdasági technikum és a Beloiannisz giiun. tanulói készültek fel. Nem tudjuk bogy miért maradtak távol a versenyről az eddig több tekintetben jó munkát végző tiszaíöldvári. török- miklósi gimnázium és a törökmiklósi mezőgazdasági technikum tanulói. R ás zletes er edm én y tik: Serdülő lányok. (Táv 600 m. 42 induló): 1. Zvekán Mária Szolnok Beloiannisz glmn. 2:00.2 mp; 2 Tokornyi Ibolya M- tur Leánygimn. 2:02,8 mp: 3. Zsíros Ka­talin Szolnok Közg. teohn. 2:05.8 mp; 4 Molnár Katalin Szolnok Közg. Techu. 2:06.6 mp; 5. Oláh Erzsébet Mtnr Leány­gimn 2:07 mp; 6. Ónodi Anna Szolnok Közg. Teohn. 2:06.2 mp Csapatversenyben: 1. Szolnoki Közg. Teohn. 13 pont Testnevelő: Kovachich Piroska: 2 Mezőtúri leánygimnázium 23 pont. Testnevelő: Bordács Miklósné: 3. Jászapáti gimnázium 25 pont. Testne­velő: Korsós Miklós; 4. Mezőtúri mg. technikum 40 pont Testnevelő: Németh Sándor; 5. Turkevei gimnázium 48 pont. Testnevelő: Pelech Zoltán; 6. Kunmár- toni gimnázium 53 pont. Testnevelő: Dó'ka Dezső. Ifjúsági lányok (Táv 800 m 31 induló): 1. Bede Éva szolnoki közg. techn 2:45.2 mp; 2. Ceótó Ilona turkevei glmn. 2:51,4 mp; 3. Simái Teréz turkevei glmn" 2:52,8 rop; 4. Agora Mária jászapáti gimn, 2:53.4 mp; 5. Kiss Margit turkevei gimn. 2:54.8 mp; 6 Tar Eszter mezőtúri leány­gimn. 2:57.2 mp. Csapatversenyben: 1. Turkevei gimn. 10 pout; 2 Jászapáti gimn 32 pont 3. Mezőtúri leánygimn. 41 pont; 4. Kiin- mártoni óvónőképző 43 pont; 5. Jászbe­rényi gimn. 46 pont; 6. Mezőtúri mezg. techn 48 pont. Serdülő fiúk versenye (Táv 1500 m. 65 induló): 1. Sándor Tibor turkevei glmn. 5:00.2 mp; 2 Pető János kisúj­szállási gimn. 5:02.2 mp; 3. Rácz Béla kisújszállási gimn 5:03.8 mp; 4 gzűcs György szolnoki fiúgimn. 5:04.2 mp; 5, Bede János szolnoki fiúgimn. 5:06.6 mp;' 6 Ivádi János szolnoki gépipari techn. 5:06 8 mp. Csapatversenyben: — 1. Kisújszállási glmn. 38 pont. Testnevelő: Porcsalmi Lajos; 2. Jászapáti gimnázium 81 pont, 3 Szolnoki Beloiannisz gimn. 100 pont Testnevelő: Szigligeti Barna; 4. Mező- turi mg. teohn. 109 pont; 5. Szolnoki gépipari techn. 125 pont Testnevelő: Nyárj Endre; 6. Kunmártoni gimn 133 pont. Ifjúsági férfiak (2000 ra. 58 Induló): 1. Nagy Zoltán szolnoki Beloiannisz gimn. 6:32.8 mp; 2. Boohl Károly kis­újszállási glmn 6:36.4 mp: 3. Barna László jászapáti glmn. 6:38.2 mp; 4. Szurcsik József mezőtúri mg techn] 6:59.5 mp: 5. Cinege József szolnoki Bel loianmdsz gimn 6:39.6 mp; 6. Kovács Andor mezőtúri mg. teohn. 6:39.7 mp. Csapatversenyben: 1. Jászapáti gimn. 2. Kisújszállási gimn 77 pont; 3. Me­zőtúri mc techn 85 pont; 5. Jberényi tképziő 126 pont; 6. Szolnoki gépip. t, 130 pont Törökmiklósi tizek bajnoksága Komoly, színvonalas küzdelmek mel­lett folyt le a vasárnapi asztalitenisz tizek-bajnoksága. amelyen az alábbi eredmények alakultak ki. A felnőtt csoportban: 1. Dénes T. (Kinizsi SK); 2 Bocskár (T. Fáklya): 3. Kiss (Vasas); 4 Prisztavok (Barne- vál); 5 Cselleng (Kinizsi); 6. Ráczi (Ki­nizsi). Ifjúsági csoportban: 1. Feuerstein (Gimnázium); 2. Papp T (Kinizsi); 3. Czlcze (Fáklya): 4. Fodor (Gimnázium); 5. Matuz (Gimnázium); 6 Boonok (Gim­názium). Sakkelőadást rendez a Szpartakusz Március 26-án pénteken 18 órakor a Dózsa SK klubhelyiségében (Ságvárl-u. 16) Gereben Ernő nemzetközi sakkmes­ter sakk-elméleti előadást, majd utána 25— 30 táblás szimultán játszmát tart. Kívánatos volna, ha a sakk-kedvelő sporttársak minél nagyobb számmal vennének részt ezen a jelentős sport- eseményen. A Dózsa céllövő versenyéről Március 21-én. vasárnap délelőtt a Lokomotiv lőtéren rendezte meg a szol­noki Dózsa SE céllövő szakosztálya az 1954. évi kispuskáé házibajnokságát. Hűvös borús Időben, kedvezőtlen lá­tási viszonyok mellett folyt le a ver­seny. Ezért, többen nem érték el a leg­alsó minősítési szintet sem. de ugyan­akkor kimagasló eredmények Is szü­lettek. Férfi egyéni bajnokságban: 1. Nagy Sándor 263 kör; 2. Csényl Kálmán 254 kör; 3 Dénes Pál 249 kör; 4. Tóth László 246 kör; 5 Szabó Sándor 243 kör; 6. Romló Jenő 243 kör. Női egyéni bajnokságban: 1. Nagy Sándornó 232 kör. IfJ, egyéni bajnokságban: 1. lfj Nagy Sándor 207 kör. A szolnoki Dózsa sportlövészei a verseny után fokozott szorgalommal készülnek a közeljövőbem megrende­zendő városi, majd a megyei és az or­szágos bajnokságokra. A Légierő a pártkongresszus tiszteletére Az MDP III. kongresszusának tiszteletére a Légierő SE minőségi sportbemutatókat tart. Az egyes szakosztályok versenyeiket az üze­mek és a mezőgazdasági dolgozók részére rendezik a következő he­lyeken: Martfű: Birkózás és torna a Ti­sza Cipőgyár és a Tangazdaság dolgozóinak. Jászberény: Női kosárlabda. Ap- rítógépgyár és Szöllőgazdaság. Törökmiklósi Birkózás. Mezőgép­gyár és Gépállomás. Szolnok: Vegyiművek. Birkózás EM. dolgozók. Szolnok. Cukorgyár. Sakk, Gép­javító V. Szolnok: Járműjavító. Tolna. KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROL téli, tavaszi, nyári férfi babám?, öltönyt, cipőt, bőráru’, női kabáfo’, kosztü­möt, ruhát, cipőt a BIZOMÁNYI ÜRUHáz VÍLLflLflT BOLTJA Szolnok, Kossuth Lajos utca 14. ■Sz&fnfíkmejjyti NÉPLAP Polliiba) napilap. A megyei pártbizottság éa a megyei tanáé» lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelő« kiadói DÁVID FERENC. _ . 8zerke»ztő»égi Szolnok. Reloianni8z~ntca 1 I ítnolM Szerkesztőség Tel: »—93: 23-20:20- 60 Kladóhlvatsll Szolnok Kossuth Liijns-otea 10 Telefon: 20—04 . Bgyszámlaszám: #0878 004-40 Szolnnkmegvel Nynmrtilnarl Vállalat - — Szolnok. !lTallnflviisM-n. U. FeleJfla vezető: Mészáros Sándor, e

Next

/
Oldalképek
Tartalom