Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-25 / 71. szám

3 SZOLNOKMEti,YEI NÉPLAP 1954. március 25. A szolnokmegyei DISZ nagyaktíva értekezlet felhívása j a megye pataijaihoz A párt Központi Vezetősége és a DISZ Központi Vezetősége XI. ülésének határozata a mezőgazda­ági termelés fejlesztéséről nagy- jelentőségű Szolnok megye mező­gazdaságának további fejlesztésé­ben is. A határozat jó végrehaj- ása fokozatosan megteremti az egész dolgozó nép bőséges élelmi­szerellátását, erősíti, szilárdítja a munkás-paraszt szövetséget. Megyénk az ország egyik legfon­tosabb mezőgazdasági területe. Sok múlik azon, hogy Szolnok megye termelőszövetkezetei és egyénileg dolgozó paraszt fiataljai milyen eredménnyel hajtják végre a párt­ós kormányhatározatot, mennyi gabonát és állati terméket, élelmi­szert adnak az ország számára. A párt- és a kormányhatározat megvalósításához elsősorban az szükséges, hogy a napirenden lévő mezőgazdasági feladatokat időben eredményesen végrehajtsuk. Leg­fontosabb feladatunk az őszi búza és őszi árpa ápolása, valamint a ta­vaszi szántás-vetés. borjúneveléssel, a tejhozam eme­lése érdekében a háromszori fejés alkalmazásával harcoljatok állatte­nyésztésünk hozamának emelé­séért. Egyénileg gazdálkodó parasztfiatalok! Az agrotechnika helyes elsajátí­tásával, a terméshozam emelésével, a tavaszi munkák gyors elvégzésé­vel járuljatok hozzá mezőgazdasá­gunk fejlesztéséhez . Csatlakozzatok a kondorfái egyé­nileg gazdálkodó fiatalok felhívá­sához, akik a pártkongresszus tisz­teletére elhatározták, meggyő­zik szüleiket arról, hogy csak ne­mesített, csávázott vetőmagot ves­senek. Védnökséget vállalnak a ré­tek, legelők felett és megtisztítják őket a kövektől, a vakondtúrások­tól. Bekapcsolódnak a tavaszi fásí­tási, virágültetési mozgalomba. — Megszervezik a tiszta udvar moz­galmat, hogy ezzel is előbbre vi­gyék a párthatározat végrehajtását. Középiskolás fiatalok! Úttörők! Az évvégi tanulmányi feladatok sikeres megoldása mellett társa­dalmi munkálatokkal segítsétek a mezőgazdaság felvirágzását. Vállal­játok a meglévő erdősávok és fa­csoportok védelmét. Vegyetek részt új erdősávok telepítésében, és to­vábbi gondozásában. Kezdeményez­zétek a város, község utainak, terei­nek fásítását, parkosítását. Telepít­setek „Ifjúsági Fasorokat“ „Úttörő ligeteket“! Eddig jó munkát végez­tetek, most még jobb, még lelke­sebb munkátokra számítunk. Vál­jék gyakorlattá a jelszó. „Minden iskola mellé kísérleti kertet“. Lel­kesítsen benneteket az a tudat, hogy munkátok jelentősége meg­nőtt és eredményeitekkel az egész dolgozó nép elismerését fogjátok megszerezni. Mi, az aktíva értekezlet résztvevői felhívjuk megyénk minden termelőszövetke­zeti, állami gazdasági és egyénileg dolgozó fiatalját, a maga területén tegyen meg mindent annak az ér­dekében, hogy március 27-ig 10.000 kh őszi vetésű gabonát fej trágyáz­zunk. Termelőszövetkezeti, állami gazdasági DISZ szervezetek fiatal­jai vállaljatok védnökséget 50—100 kh búza, árpa fogasolása, hengere- zése, valamint acatolása felett. A pártunk III. kongresszusának tisz­teletére tett felajánlások teljesíté­sével is harcoljatok a közvetlen előttünk álló feladatok, a tavaszi szántás, simítózás, a vetés gyors befejezéséért. Legyetek kezdemé­nyezői a fejlett agrotechnikai mód­szerek széleskörű alkalmazásának, segítsétek elő, hogy megyénkben minél több tavaszi kalászost ke- resztsorosam és ikersorosan ves­senek. A talaj termőerejének fokozása, a kiváló terméseredmények eléré­sének egyik fontos feltétele a he­lyes trágyakzelés. Diszistáik és fia­talok az állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben, kezdemé­nyezzétek a minta trágyatelepek létrehozását. A párt, és a kormány határozata nagy feladatok elé állítja megyén­ket a rizstermelés terén is. A ki­váló rizstermés egyik fontos elő­feltétele a gátak építésének gyors befejezése. Kövessétek Vámos Sán­dor turkevei Harcos termelőszövet­kezetbeli diszistát, aki vállalta, hogy 200 köbméter földet mozgat meg a rizsgát építésénél. Ifjú iraktorosok! Mérnökök és technikusok! Minőségi munkával, a gépek kar­bantartásával segítsétek a termelő- szövetkezeteket és az egyénileg dolgozó parasztokat minél maga­sabb terméseredmények elérésében. Ifjú traktorosok! Vegyétek át gé­peiteket szocialista megőrzésre és érjétek el, hogy minél kevesebb gépkiesés legyen. Fiatal agronómu- sok, harcoljatok a kapásnövények gépi műveléséért. — Gépállomási DISZ vezetők! Tegyétek otthonossá a brigádszállásokat, törődjetek a traktorosok szociális körülményei­vel. A párt és a kormány határozata nagy és szép feladatokat állít ifjú­ságunk elé az állattenyésztés terén is. Ebben az évben megyénkben 150 fiatalt küldünk az állattenyész­tésbe azzal a megtisztelő feladat­tal, hogy ezen a területen segítsék elő jó munkájukkal a párthatározat végreahjtását. Legyenek a fiatalok a fejlett állattenyésztési módszerek terjesztői. A sertéstenyésztés terén az expreszhizlalással, a szarvas- marha tenyésztés terén az itatásos Munkavédelmi verseny indult a szolnoki Szakipari Vállalat munkahelyei között Az elmúlt évben nem volt ki­elégítő vállalatunk munkavédelmi helyzete. Hiányosság volt többek között az, hogy az újonnan felvett munkásokat nem részesítették mun­kavédelmi oktatásban, a munkába- óilás előtti orvosi vizsga sem tör­tént meg rendszeresen. A segély- nyújtó ládák felszerelése hiányos volt, a munkavédelmi naplót spm vezették. A felsőbb szerveknek nem adtak jelentést a munkavéde­lem helyzetéről, Nem folyt szervezetten a dolgo­zókról való gondoskodás s vizsgá­zott biztonsági megbízott is csak augusztus végén kezdte meg a munkát. A legfontosabb megoldásra váró feladatom az volt, hogy a műszaki dolgozókat arra serkentsem, tartsák meg munkahelyükön a rendszeres oktatást — vezessenek naplót erről s írassák alá a dolgozókkal. A mun­kavédelmi napló rendszeres veze­tése igen nehezen indult meg, egye­sek felesleges rossznak tartották, Ebben az évben már javulóban van a munka s az elmúlt év hibái­ról aligha beszélhetünk. Műszaki dolgozóink közül március 10-én ti­zenhármán tették le a biztonság- technikai vizsgát. Csupán egy épí­tésvezetőnk volt, aki „elfelejtett” itt megjelenni, A műszakiakkal való beszél­getés nem volt hiábavaló. Maga Mihályi Ferenc, a vállalat igazga­tója is rendszeresen foglalkozik a balesetelhárítás feladataival. Az üzemi bizottság is aktívákat szervez és komoly ellenőrzőmunkát végez ezzel kapcsolatban. Komoly eredmény az, hogy már­cius 1-ével „munkavédelmi ver­seny” indult meg az egyes munka­helyek között s már idáig öt mun­kahely vezetője kapcsolódott a ver­senyhez. Tudják azt, hogy a dolgo­zók egészséges munkafeltételeiről való gondoskodás a legszebb fel­adat, emberi kötelesség, s a terv teljesítését is elősegíti. KUN SÁNDOR biztonsági megbízott Minél többen jöjjetek miközénk! Nemcsak elméletben, de * gyakorlati munkában is alapos képzésben ré­szesülnek a mezőtúri mezőgazdasági technikum gépészeti tagozatának hallgatói Képünkön Gergely József és Csizmadia Irén III. osztályos tanulók láthatók műhelygyakorlati órán. van lehetőségünk. Sportkörünknek labda­rúgó-. atlétika-, tornász- szakosztálya van. Isme­reteinket a különböző szakkörökben (rádiós­szakkör) mélyítjük el. Röviden: öröm tanulni a mezőtúri technikum­ban. Fiatalok! Akik kedvet és tehetséget éreztek magatokban a gépész szakma iránt, minél többen jelentkez­zetek a mezőtúri mező- gazdasági technikum gépészeti tagozatára. A négyévi tanulmá­nyi idő után. 18 éves korunkban, mint jól fi­zetett szakemberek he­lyezkedhetünk el. vagy aki tovább akár közü­lünk tanulni, az a tu­dományegyetemek bár­melyik karán (kivéve az orvosi kart) folytathat­ja tanulmányait és le­het gépészmérnök, ag- ronómus. tanár. stb. GERGELY JÓZSEF. a mezőtúri mg. techn. gépészeti tagozatának III. oszt. tanulója Az indokínai kérdésről New York. (TASZSZ) Reston. a „The New York Times“ washing­toni tudósítója írja. hogy az Egye­sült Államok vezérkari főnökeinek egyesített bizottsága az indokínai háborúba való fokozott amerikai beavatkozásra irányuló különböző javaslatokat vitat meg. A többi kö­zött a következő javaslatokat vi­tatják meg: Javaslat egy új tétel könnyű- bcmbázógéD gyors Indokínába szál­lítására, segítségül a Dien Bien Phu francia erődítmény védelméhez. Javaslat bizonyos mennyiségű szál­lító repülőgép szállítására a harcok során harcképtelenné vált repülő­gépek pótlására. Javaslat az indo­kínai repülőknek a Fülöo-szi cete­ken lévő amerikai támaszpontokon való nagyobb arányú kiképzésére. Az Egyesült Államok katonai ve­zetői és Ely francia vezérkari fő­nök között most folyó washingtoni tárgyalások — írja a továbbiak­ban Restem — „nemcsupán a fent- említett javaslatokat érintik. Ezek a megbeszélések érintik, például azt a kérdést is. hogy melv feltételek fennforgása esetén avatkozna be az Egyesült Államok közvetlenül a háborúba. Párizs. (MTI) A nyugati burzsoá sajtó — különösen a francia sajtó — a genfi értekezlet küszöbén kü­lönös figyelmet fordít az indokínai kérdés alakulására. Gilles Martinet a ..TObservateur“ című polgári hetilapban azt fejte­geti, miért álcázzák masukat „tár­gyaló feleknek*“ az indokínai „vég­ső győzelem’* hívei. A cikkíró utal az indokínai kérdéssel foglalkozó parlamenti vitára. Ekkor elsőízben fordult elő, hogy egy francia mi­niszterelnök kénytelen volt nyíltan kijelenteni: jóllehet, hajdan igen sok francia hitt abban, hogy a fegyverek ereiével kivívhatják a diadalt Indokínában, most mee kell állapítani, hogv a konfliktust tárgyalások útján kell rendezni. A „le Rassemblement“ című gaulleista hetilapban Jacaues Sous- telle Franciaország nagyhatalmi ál­lásának szemszögéből vizsgálja az idokínai háború és az Európai Vé­delmi Közösség összefüggéseit. Rá­mutat arra. hogv „az indokínai erő­feszítés teljesen kimeríti Francia- országot”. Ugyanekkor — folytatja — „kötelezzük magunkat, jobban mondva köteleznek bennünket ar­ra. hogy elfogadjuk az Európai Vé­delmi Közösséget. vagyis. hogy minden kártyán veszítsünk. Fran­ciaországnak nem szabad elfogad­nia. hogy tovább folytasson Ázsiá­ban egy iszonyatos harcot és hogv ennek következtében Európában a csatlós szerepére kárhoztassák. Az indokínai tárgyalások gondo­latának franciaországi terjedése ag­godalmat keit az amerikai burzsoá sajtóban. A „New York Herald Tribune’* cikkírója. Barrett Mcgurn amiatt sopánkodik, hogv a francia parla­mentben „a legnagyobb tapsban Mendes-France-t. Laniel ellenfelét részesítették, aki ismét felvetette azt a kérdést, vaiion a semleges­ség nem váltja-e fel a közeljövő­ben a tradicionális amerikai-barát francia politikát?“ Az amerikai cikkíró idézi Mendes-France-nak azt a kijelentését, hogy „Francia- országnak meg kellene mondania szövetségeseinek, hogv megtévesz­tette őket és azután sürgősen vé­get kellene vetnie az indokínai há- borúnak.** . Párizs. (MTI) Párizsba érkezett jelentések szerint a tonkíni Delta térségében az utóbbi huszonnégy órában újból felélénkültek a har­cok. A vietnami néphadsereg csa­patai és a partizánok állandóan tá­madják a Delta védelmét biztosító francia csapatok utánpótlási vona­lait. Washington. (MTI) Paul Ely tá­bornok. a francia hadsereg vezér­kari főnöke kedden Washingtonban folytatta tárgyalásait az amerikai kormány és a fegyveres erő képvi­selőivel. Az „AFP’* jelentése sze­rint a tábornok megbeszélést foly­tatott Dulles külügyminiszterrel az indokínai katonai helyzetről,, (MTI) Párizs (TASZSZ). Az „AFP” hírügynökség közlése szerint az an­gol és francia kormány között tit­kos tárgyalások folynak. E tárgya­lások azokkal a tervekkel függnek össze, hogy a francia nemzetgyűlés mielőbb ratifikálja az „Európai Vé­delmi Közösségről” szóló szerződést. A francia hírügynökség utal arra, hogy azokról az úgynevezett garan­ciákról tárgyalnak, amelyeket Anglia nyújtana Franciaországnak a nyugatnémet katonai erők feltá­masztásával járó veszély ellen. Az angol „garanciák” hivatottak befolyásolni a francia burzsoá par­lamenti embereknek azt a csoport­ját, amely ingadozik a ratifikálás kérdésében, látva azt a nyilvánvaló veszélyt, hogy Nyugat-Németország elnyomja Franciaországot és az „Európai Védelmi Közösség” többi résztvevőjét. A francia burzsoá la­pok leszögezik, hogy a szerződés ra­tifikálásának kilátásai ez idő sze­rint meglehetősen kicsinyek, mivel jelentős tiltakozó mozgalom indult „Európai Védelmi Közösség”, vala­mint Nyugat-Németország militari- zálása ellen. A baden-badeni rádió úgy érté­keli az angol „garanckikart", mint eszközt „azoknak az igen lényeges akadályoknak leküzdésére, ame­lyek a francia nemzetgyűlésben az Európai Védelmi Közösségről szóló szerződés ratifikálása útján tornyo­sulnak”, majd közli, hogyha kijelö­lik a francia nemzetgyűlésben a szerződés megvitatásának időpont­ját, az Egyesült Államok elnöke „garancianyilatkozatot tesz”, Az említett angol garancia-javas­latok szövegét még nem hozták nyilvánosságra. Az „AFP” azonban „illetékes körökre” hivatkozva tud­ni véli, mit ajánlottak az angolok. Eszerint Nagy-Britannia valószínű­leg hozzájárul, hogy Nyugat-Né­metországiban állomásozó csapatait „többé-kevésbbé teljes mér­tékben” bevonják az ^európai hadseregbe”, A britek azonban „nem vállaltak kötelezettséget a tekintetben, hogy meddig állomá- soztatják csapataikat Németország­ban. Tudvalévő, hogy a brit közvéle-i mény erősen ellenzi a nyugatnémet újrafelfegyverzést, de különösen Anglia bekapcsolódását az „Euró­pai Védelmi közösségbe”, (MTI) A német kérdés hirei Berlin. (MTI) Az „Exclusiv Diens” című bonni sajtószolgálat közlése szerint az Adenauer-kor. mámy ,.véderő-adó‘‘ kivetésével akar további fedezetet szerezni ka­tonai kiadásai számára. A „véderő- ádó'* révén, amelyet 1955 január elseiétől kell maid Nvugat-Német- ország lakosainak fizetniök. egye­lőre évi 250 millió márka bevételt várnak, * Miután a nyugati hatalmak né­metországi főbiztosai Franciaország ellenállása miatt nem egyeztek meg a hadkötelezettség bevezetését célzó alkotmánvmódosító törvé­nyek életbeléptetésébe. HeusS bon­ni államelnök kénytelen volt egyelőre megtagadni a nyugatnémet parlamentben keresztülhajszolt mi­litarista törvények aláírását. • Bonni jelentés szerint a nyugat­német Szociáldemokrata Párt Jobb­oldali Vezetősége a nyugati főbiz­tosok tanácsához intézett beadvá­nyában a Németországban lévő megszálló csapatok kivonása ellen foglalt állást. A „Neues Deutschland“ ezzel összefüggésben azt az értesülését közli: Conant amerikai főbiztos Ol. lenhauerral. a Szociáldemokrata Párt elnökével folytatott megbeszé­lésein erélyesen követelte, hogv a Szociáldemokrata Párt vezetősége az egyszerű párttagok és pártonkí- vilii, dolgozók akaratával dacolva nyújtson politikai segítséget a nyu- gatnémetországi megszállási rend­szer fenntartásához. OUenhauer erre vonatkozólag kötelező Ígéretet tett Comantnak. • A hamburgi és a kölni ifjúság képviselői után a „Solvmak** elne­vezésű Szociáldemokrata Ifjúsági Szövetség stuttgarti szervezete is határozatában jelentette ki. hogv tagjai megtagadják katonai szol­gálat teljesítését Adenauer lázas si­etséggel szervezett úi wehrmacht- iában. * Ermecke. a Paderbomi Hittudo­mányi Akadémia rektora. Adenauer Keresztény Demokrata Uniójának egyik alapító tagja, legutóbbi elő­adásában azt állította, hogy a tíz- parancsolatot hibásan fordították le az eredeti héber szövegből. Er­mecke szerint az ötödik parancso­lat „Ne öli!’* Helves és telies szö­vege így hangzik: „Ne öli orvul!“ Ermecke ezzel azt bizonygatta, hogy Adenauer háborús tervei „nem ellenkezőek** a keresztény erkölccsel. (MTI) Szocialista hazánk­nak egyre több nagyobb tudású mező- gazdasági szakemberre van szüksége. Kell hát. hogy a mezőgazdasági technikumok az eddigi­nél szélesebb körű tu­dással vértezzék fel a fiatalok seregét. Tekin­tettel arra. hogy me­zőgazdaságunk fejlesz­tésének legalapvetőbb előfeltétele a gépesítés, a földművelésügyi mi­nisztérium a mezőtúri mezőgazdasági techni­kumon gépészeti tago­zatot létesített. Ennek elvégzése után ugyan­olyan gépész szakem­berré válhatunk, mint a gépipari technikum elvégzésével, azzal a különbséggel, hogy a mezőgazdasági munka­gépeket különösen rész­letesen isrryeriük meg. U.itípusú iskolánkban 350 tanuló van. Nem­csak tanulmányi téren segítenek bennünket, hanem anyagilag is. Tandíjat nem fizetünk. gőt_a diákotthonban la­kó vidéki, kitűnő tanu­lók az ellátásért sem fizetnek semmit, a töb­biek pedig átlag 2—3 Ft-ot „hozzájárulás” címén, s ezért még mo­satást is kapnak. Dol­gozó népünk állama 20 millió, forintos költség­gel szép új iskolát, diákotthont és tanmű­helyt építtetett szá­munkra. Tanműhelyünk az ország egyik legkor­szerűbben felszerelt ilyen intézete. A gya- kodatokhoz munkaru­hát kapunk. Ezenkívül n műszáki rajzhoz kör­zőfelszerelést is ad az iskola, A tanulás mellett is­kolánk DlSZ-szerveze- tének kulturcsoportiá- ban ki-ki tetszése és te­hetsége szerint külön­böző hangszereken ta­nulhat. résztvehet a tánccsoport, színjátszó- csoport és énekkar munkájában, mely cso­portjaink már eddig is szép eredményeket ér­tek eL A sportolásra is További nyomás Franciaországra

Next

/
Oldalképek
Tartalom