Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-09 / 57. szám
J934 március 9. SZOLNOKMÉGYEJ ÍN Él1 LAP 3 TAVASZI HATAKSZEMLE Beseuvszögön Is megkezdődött a vetés Rakoncátlan automata A besenyszögi határban is megérett a talaj a tavaszi munkára, s azok a dolgozóparasztok, akik az idén többet akarnak termelni, mint az elmúlt évben, nem is késlekednek. Állandóan figyelik a határt, hol lehet már megkezdeni a magágy előkészítését és a vetést. így tett Márkus János besenyszögi dolgozóparaszt, aki a fokorui határ- részen 1 hold tavaszi árpáját elvetette. Nem csak ő az egyedüli a községben, aki igyekszik a munkával, a jó példát Kovács János dolgozó paraszt is követte. A ho- inokszögben 3 holdat már felszántott és 1 hold tavaszi árpát elvetett. Nagy hiba azonban, hogy a tanács nem tudatosítja a községben a tavaszi búza vetés jelentőségét. A vetőmagcserével sem foglalkoznak, pedig jónáhány hold földet kell bevetni tavaszi búzával, hogy elegendő kenyérgabonájuk legyen. A besenyszögi tanács vezetői jóformán semmit sem tettek azért, hogy megmagyarázzák, mennyire helytelen a ritkán kelt őszi búzára tavaszi búzát vetni. Saját maguknak okoznak kárt vele, mert a különböző érési idő miatt nagy lesz a szemveszteség. Éppen ezért, ahol csak 30—40 százalékos az őszi vetések beállítottsága, teljes maggal újra kell vetni. Az alcsiszigeti állami gazdaságban megkezdték a simítózást Az alcsiszigeti állami gazdaságban még a múlt héten pénteken délben nyolc fogat kezdte meg a Május 1. növénytermelő brigád területén az őszi szántások simítózását. 730 hold szántás elmunkálása vár a gazdaság fogatosaira, akik felajánlották, hogy ezen a területen tíz nap alatt befejezik a talaj egvengetését, a si- mí tózást. A zagyvarékasi Vörös brigád tsz tagjai 30 vagon isíállótrágyát hord ak ki A zagyvarékasi Vörös-brigád tsz tagjai sem tétlenkednek. Többen vizsgálták, hol alkalmas már a föld szántásra, simítózásra és a vetésre. Gondoskodtak földjük tápanyagszükségletéről. 30 vagon istállótrágyát szállítottak ki a tél folyamán a munkaterületre, azonkívül további 8 vagon istállótrágyát hordanak ki szarvasokba E héten teljes lendülettel megkezdik a vetést. A karcagi Szabadság tsz-bsn is megkezdték a vetést A karcagi termelőszövetkezetek tagjai mióta a hó elolvadt, állandóan figyelik a határt, s ahol lehet, azonnal megkezdik a tavaszi munkát. A Szabadság tsz Micsurin kertész brigádja idáig két hold mákot és egy hold korai borsót vetett el. A fogatosok és a növénytermelő brigád tagjai a műtrágyát szállítják ki a munkaterületre, hogy idejében megkezdhessék az őszi kalászosok íejtrágy ázását. Pál József sbádszalőM dolgozó paraszt elvigezts a (ejt ágyázási Abádszalókon Pál József négy holdas egyénileg dolgozó paraszt mutat jó példát gazdatársainak. — Őszi vetéseit néhány nappal ezelőtt pétisóvaj fejtrágyázta és az ősszel Február 28-án | reggel 6 órakor megálltak a Kunmártoni Növényolajipari Vállalat gépei. Ezek a gépek 1953 szeptember 10. óta hűséges segítőtársai voltak a dolgozóknak. Minden hiba, üzemzavar nélkül ontották az aranysárga, kitűnő ízű és illatú napraforgóolajat. Az üzem mind mennyiségileg, mind minőségileg kiválóan teljesítette feladatát. Évi olajtermelési tervét 100.3 százalékra teljesítette. Ezenfelül a gyártástechnológiában elért olajkinyerési százalék emelésével az előírtnál 8018 kg-al több olajat adtak a népgazdaságnak. Mindez az üzemi dolgozók becsületes, szorgalmas munkájának, a műszaki, laboratóriumi, adminisztratív munka sikeres együttműködésének eredménye. A műszaki vezetés feladatát Mátyus István országoshírű szakember látta el. Dicséret illeti Benkő Sándor telepvezetőt, £,ki a dolgozók jogos igényeinek gyors kielégítésével nagy mértékben hozzájárult a munkakedv fokozásához s ezen keresztül az eredmények eléréséhez. Jó munkát végeztek a csoportvezetők, Gácsi György, Kómár József, Tóth Pál. Külön kell beszélni | az üzemi dolgozókról. Maguk a termelési számok s egyes olyan száraz tények, mint például az, hogy egyetlen mulasztás vagy késés nem volt egész idő alatt — ékesen bizonyítják, hogy nagyszerű, fegyelmezett dolgozóink voltak. Erről tanúskodik március másodika is. Ezen a napon tartottuk ugyanis az utolsó termelési értekezletet. Dolgozóink munkaviszonya február 28-án megszűnt. Azóta már másutt dolgoznak, de azért egytől-egyig eljöttek a termelési értekezletre. Az értekezlet célja volt, hogy a tapasztalatok kicserélésével, a hibák feltárásával a jövőben még jobb munkát végezhessen a vállalat. S hogy mennyire szívükön viselik volt vállalatuk jövendő sorsát is dolgozóink, mutatja, hogy az .értekezleten nem csak résztettek, de értékes tanácsokat is adtak. Olyan jelenség ez, amire minden túlzás nélkül elmondhatjuk — csak újtípusú, szocializmust Száz nagykőrösi diák jön el Szo'nokra a Bánk kán előadására A szolnoki Szigligeti Színház „Bánk bán” előadásai iránt nagy az érdeklődés. A megye területéről sokfelől csoportosan jönnek Szolnokra a dolgozók. Legutóbb Pest megyéből — Nagykőrösről — a szakérettségi iskola tanárai és diákjai jelentették be a színház vezetőségének, hogy március 11-én százan jönnek el, hogy megnézzék a szép előadást. és 102 termelőszövetkezet csatlakozott. Kengyelen a versenyvállalást tett egyéni gazdáknak több mint felszántott területeken megkezdte a simítózást, a tavasziak alá a magágy készítését. építő emberek, hazájukat szerető dolgozók tulajdonsága ez. Az értekezlet igen hasznos volt. A dolgozók többsége helytelenítette, hogy a megye egyetlen olajsajtoló üzemét az illetékesek nem önálló vállalatként üzemeltetik, hanem úgy mint az Orosházi Növény- olajipari Vállalat egyik telepét. Ez több szempontból káros. Az ezévi karbantartás ideje alatt például az üzem — bár megvan a kellő fedezete — nem végezheti el a legszükségesebb munkálatokat sem. Az olajsajtoló — amely az egyetlen ilyen üzem a megyében — lassan a leépítés útjára kerül, ami előttünk teljesen érthetetlen. Szolnok megye igen nagymennyiségű napraforgómagot termel, ami inkább az üzem karr*-rásütése, mint a leépítés mellett szól. | Figyelmet érdeme’| az a tény is, hogy a vállalat közel 120 vago- nos saját magtárolóhellyel és közel 7 vagonos olajtárolóhellyel rendelkezik. A legközelebbi időben megépítik a kunmártoni teherpályaudvart is a vállalat közvetlen szomszédságában, ahol a gépállomás és a téglagyár vasúti szállítási problémái is egycsapásra megoldódnak. Ha az üzemet kellőképpen korszerűsítenék, mielőbb önállósítanák, nem kellene a magot fölösleges költséggel más megyébe szállítani — amire így pedig előbb-utóbb sorkerül — s biztosítani tudnánk a dolgozó parasztok olajcseréjét is. I Összegezve: | Az üzem minden olyan előfeltétellel rendelkezik, amely érdemessé teszi arra, hogy az illetékesek több figyelmet szenteljenek fejlesztésére, korszer űsíté- sére — még akkor is, ha ez bizonyos tervmódosítást követelne meg. Hisszük, hogy az illetékesek magukévá teszik ezt a problémát, s akkor az új kampánvban az üzem dolgozói már korszerűbb, p mai követelményeknek megfelelőbb gépekkel végezhetik munkájukat és az eddiginél is jobban szolgálhatják népünk, szocializmust építő hazánk érdekeit. S. L., Kunmárton A világ békeszerető népei küldötteinek budapesti tanácskozásán, Szolnok megye békeharcosainak képviseletében, ott volt a küldöttek között Kerekes Péter cserkeszőlői egyénileg dolgozó paraszt is. Akik megválasztották, olyan emberre adták szavazatukat, akikben a haza szeretete, dolgozótársai iránti megbecsüléssel, segíteniakarással és a munka szeretetével párosul. kétharmada becsülettel rendezte beadási kötelezettségét. Öcsödön a begyűjtési állandóbizottság tagjai az elmúlt héten 25 kisgyűlésen mintegy 900 gazdálkodónak magyarázták meg a begyűjtési rendelet előnyét és ennek nyomán a községben meggyorsult a begyűjtés. A törökmiklósi járásban, a beadási kötelezettségek ismertetése után 1200 dolgozó paraszt tett vállalást tej-, tojás- és baromfibeadásénak teljesítésére és közülük számosán eleget is tettek ígéretüknek. A törökmiklósi járás dolgozó parasztjai első helyre kerültek a kongresszusi begyűjtési versenyben. JÁRÁSOK VERSENYÉBEN: l. Törökmiklósi járás 498-7 pont 2. Kunmártoni járás 468-6 C» 3. Kunhegyes! járás 437.5 »% 4. Szolnoki járás 437-5 .9 5, Tiszafüredi járás 378.2 at 6. Jászberényi járás 20-6 99 A VAROSOK VIC ÖSEN \ lBEN: 1. Kisújszállás 725.1 pont 2. Mezőtúr Mil.3 3. Karcag 442.5 4. Turkeve 428.5 í. Szolnok 318.5 A szolnoki állomás előcsarnokában van egy telefonautomata. Egy ilyen készülék igen nagy segítségére van a telefonálni akaró dolgozóknak. Naponta, ki tudná számontartani, hányszor veszik igénybe. Jobbanmondva, csak vennék igénybe, ha egyáltalán működne. Az elmúlt héten fontos ügyet akartam én is telefonon lebonyolítani. Egymásután dobáltam be a réz húszfilléreseket, de bizony még sem volt hajlandó kapMég mindig nem kaptam meg az oklevelet Az elmúlt év őszén rendezett szolnoki mezőgazdasági kiállításon én is résztvetlem. Kukoricámmal első díjat nyertem. Az első díjjá! együtt járó oklevelet azonban még mindig nem kaptam meg. Érdeklődtem már többféle, de semmi eredmény. Számomra pedig kellemetlen, mert gazdatársaim több ízben kértek, mutassam már meg nekik az oklevelet. Úgy gondolom, hogy a megyei tanács mezőgazdasági osztálya már elég hosszú ideig vizsgálgatta az ügyet, helyes lenne, ha végre intézkednének is. Bálint Kálmán mintagazda Ujszász Több tiszatenyői dolgozó azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy tegyük lehetővé számukra villanyóra felszerelését. A TI- TÁSZ Szolnoki Üzletigazgatóságától az alábbi választ kaptuk: Tudomására hozzuk a szerkesztőségnek, hogy Iparigazgatóságunktól nyert értesülésünk szerint f. évben 1 Hallomásból már régóta ismertem. Mint a Néplap régi, szorgalmas levelezőjével, hosszabb idő óta én is leveleztem vele. Személyesen azonban még sohasem láttam. írásai, az apró, kerek betűkkel, sűrűn teleírt füzetlapok, a község életének, az ottani dolgozó parasztok sorsának egy-egy fontos mozzanatáról számoltak be. Ilyen alkalom volt, amikor állam iránti kötelezettségének pontos teljesítéséről ír; vagy a békekisgyűlésen elhangzott beszélgetésekről, s arról a nagyszerű eseményről, amikor Cserke- szőlő község és a kunmártoni járás dolgozóinak bizalmából, az egyénileg dolgozó parasztokat képviselte a békekongresszuson. Az elmúlt vasárnapon, a levelezői konferencián találkoztam vele legelőször személyesen is, amikor egyszerű, keresetlen szavakkal köszönte meg a jó levelezői munkájáért kapott díszoklevelet. S ígéretet tett, hogy 65 éves kora ellenére, lankadatlan szorgalommal dolgozik tovább családjának, községe lakóinak jólétéért és írásain keresztül tájékoztatja megyénk dolgozóit a békeharc egy-egy fontos mozzanatáról. Este a szolnoki vasútállomáson láttam ismét, ahol többedmagával együtt a Kunmárton felé igyekvő vonatra várakozott. Beszédbe elegyedtünk. Örömmel újságolta, miiyen jól érezte magát a Néplap levelezőinek népes gyülekezetében. Milyen nagy hatással volt rá a Bánk bán című dráma a Szigligeti Színház művészeinek tolmácsolásában és mennyire örül a jutalmul kapott díszoklevélnek. Már hét díszoklevele van odahaza, melyeket a fel- szabadulás óta eltelt évek során a mezőgazdasági munkáért, beadási kötelezettségének teljesítéséért kapott. S nem tudja őket hová tenni Jobb híján, egy képkeretbe rakta be az egészet. De a levelezői munkájáért kapott díszoklevelet külön csolni. Mérgemben még az oldalát is ütögettem, azonban minden fáradozásom hasztalan volt. Utánam még jónéhányan tettek hasonló kísérleteket, de valamennyien hiába. Az eredmény csak az volt, hogy odamaradtak a húszfilléresek. Az utazóközönség nevében kérjük az illetékeseket, hogy minél előbb biztosítsák az automata zavartalan használatát. ELEK JUSZTINA Szolnok Létesítsenek játszóteret A József Attila-úton nagy üres terület „örvendezteti'’ a járókelőket. Tavaszra a telep megtelik különféle hulladékokkal, tele lesz mindenféle szeméttel. Még most csak ki lehet bírni, de mi lesz, ha felmelegszik az idő. El lehet képzelni, milyen „kellemes” szag terjed arról a részről. A IV. kerület dolgozóinak az az elgondolása, nem kerülne nagy ösz- szegbe, ha játszóteret vagy parkot létesítene a városi tanács erre az üres helyre. Ezzel nemcsak az arra lakó gyerekeknek és szülőknek szereznének örömet, de egészségesebbé tennék a környéket. Ehrlich Zoltán, Szolnok nagyobb mennyiségű fogyasztás- mérő áll majd az Áramszolgáltató Vállalat rendelkezésére. így remény van arra, hogy az áramellátási területünkön bekapcsolt általány-fogyasztóink zömét fogyasztás- mérővel tudjuk majd ellátni. Tiszántúli Áramszolgáltató V, Szolnok bekeretezted. Úgy érzi, ez jelentette számára a legtöbbet. Pártonkívüli, egyénileg dolgozó paraszt léttére, öreg fejjel, a megyei pártbizottság lapjának munkatársa lehet. Pedig érte más megtiszteltetés, megbecsülés is. Mint 65. évét betöltött dolgozó parasztnak, három hold földje után nem kell beadási kötelezettséget teljesítenie. 35 esztendeje gazdálkodik saját földjén. Sokat szűkölködött, küszködött, de biztosítva látja megélhetését, késő öreg napjaiban is. — A mi pártunk és kormányunk — így mondja —- szeretettel gondoskodik minden becsületes dolgozóról. — Azért 6 is megteszi a magáét. Feleségével együtt, a tél folyamán is szorgalmasan készült a tavaszi nagy munkára. Minden rendben van a ház körül, a szántóföldön, a szőlőben egyaránt. Szomszédai őt figyelik, mikor kezd a munkához s akkor ők is hozzálátnak. Tudják, hogy akkor járnak legjobban. Nem vész kárba egész évi fáradozásuk. Neki a legaszályosabb évben is megtermett 10—12 mázsa búzája, 14—15 mázsa árpája egy holdon. A kukoricát saját készítésű ültetőve1, már évtizedek óta négyzetesen veti. A gyengébb esztendőkben is 44 zsák kukoricát takarított be az egy holdról. Soha nem vetné el tisztítatlanul és csávázatlanul a vetőmagot. Azt tartja 5 is, mint minden szorgalmas, gyarapodni akaró dolgozó paraszt: aki gazt vet, gyomot arat. Földjének negyedrészét évente, még az őszi szántás előtt meghordja érett istállótrágyával. S az jó erőben van. Vetése most is szépen telelt. De azért pétisóval még megerősíti, hogy jobban fejlődjék. Több terem rajta. Bőségesen visszatérül a befektetés. —kisa—A III. pártkongresszus tiszteletére indult begyűjtési versenyhez idáig 8000 egyénileg dolgozó paraszt Naponta egy vagon műtrágyát állít elő a jászberényi granuláló üzem A kormány Programm beruházásainak keretében március hó " l-én kezdte meg működését Jászberényben a szervesen szemcsézett műtrágyát előállító avár. A gyártelep átnjpnetileg egy géppel, közeliövőben pedig már két géppel üzemel. Teljes napi kapacitása átlagosan egy vagon műtrágya lesz. Az újszerű szemcse készítése Kreybig Lajos professzor. Kossuth-díjas tudósunk nevéhez és Avdanin szovjet tudós úttörő kezdeményezéséhez fűződik. Az eddigitől eltérően nem porított műtrágyát -zemcséznok. hanem 20 százalék szuperfoszfáthoz 1 százalék melaszt és 79 százalék kirostált szervestrágya anyagot kevernek. Ezt fellő homogenizálás és 24 órai érlelés után a szemcsézőgépek garat- tan felöntik s a gép préselő kések segítségével lyukas tárcsáikon keresztül szemcsévé gömbölyíti. A nyers szemcse szárítóba kerül, ezután majd teljesen lég- száraz állapotban zsákokba csomagolják. A szervesen szemcsézett műtrágya olcsóbb, (mázsánként 50 Ft) mint a porított műtrágya, a talaibói nem mosódik ki és nem kötik le egyes vas. illetve alumínium tartalmú talajvegyületek. A szemcsét a maggal együtt vetik és így a csírázás pillanatától a növény fejlődéséhez tápalapul szolgál. Az egyéves tapasztalat azt mutatja, ez a fajta szemcsés trágva átlagosan 70—80 százalékos terméstöbblelet biztosít s különösen beválik cukorrépa, kukorica, kerti növények, s gabonafajták alá. Megyénk területén működő szemcséző gyár nagyban elősegíti az új kormány Programm mezőgazdasági feladatainak megvalósítását a talaj« ői’.tánpéjlás és ennek folytán adódó terrnéstöbblet elérésénél. Kerekes Péter cserkeszeitől' egyénileg dolgozó paraszt most is példát mutat A kongresszusi begyűjtési versenyben a törökmiklósi járás került az első helyre Túlszárnyalta tervét a Kunmártoni Olajipari Vállalat Van villany, mégsem világít A községek és falvak kivilágítására kormányzatunk igen komoly gondot fordít. Láthatjuk. egyre több helyen gyullad ki a fény. Tiszabő községben a felszabadulás után igen sok dolgozó lakásába vezették be a villanyt. A lakosság megköny- nyebbülve tapasztalja, hogy most már nem kell petróleumlámpa mellett vakoskodniok. A villanyt azonban ..csak bevezették”, de sokszor nem világít, mert rossz. A javításra a fegyvernek! TITÁSZ-kiren- deltség .jár ki. A dolgozók több esetben felvetették már: napokat kell várniok. míg egy szerelő kimegy a hiba kijavítására. Ennek megszüntetésére javasolják az Illetékeseknek. helyes volna, ha a községben egy állandó szerelő lenne. Ezt már tanácsülésen is e'a mondták, de még eddig nem nvert megvalósítást. amit igen sérelmeznek. Felhívjuk a szolnok- megyei TITÁSZ vezetőinek figyelmét —> amennyiben mód van rá — orvosolják a tisza- bői dolgozók panaszát. PAPP ISTVÁN levelező Törökmiklós ItiTÉZKE&ÉSlt % 4