Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-05 / 54. szám
9? A béke fennmarad és tartós lesz9 ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig kitartanak mellette“ (sztalw) Zelk Zoltán ■. A hűség és a hála éneke (Részlet a költeményből.) Sztálin arca... A sarkadi határban, homlokverő mély gerendák alatt, rőzseláng füstjével zsúfolt szobában, hol a hajnal s a dél is alkonyat, Ö ragyogta be a nedves falat — Itt láttam képét, s mert ilyen keretben, hát tudtam én, hogy bent is, a szívekben! Bévül, a szívben is! Feketeérnek hívják ezt a földet. Feketeér. Talán azért, mert a parasztok vére folyt benne el. Fekete vér. „Még itt lakunk, de épül már s jövőre pirossipkájú házak állnak ott.. — emelkedett egy kéz, nyúlt a jövőbe, mit Feketeér Sztálintól kapott. Mutasd, te kéz mutasd újult hazánkat, a szabadság tágas vidékeit, a felnövekvő kerteket, a gyárat, mutasd mi termett itt! A gépállomást és az iskolákat, utat, hidat — s mi már vidám jelet rajzolva futja végig az eget, a füstöt, mit kohó küld a magasba cs csevegő lángú kis tűzhelyek! S mutasd, te kéz, az embert is mutassad, kit fölnevelt a Párt. a Mozgalom, ki gyárat, várost, országot igazgat munkapadon és íróasztalon. A dolgozó, okos asszonyt mutassad: mint homálytól, ha ablak üvegét letörli már sorsának ablakáról a szolgaság annyi évezredét! Az ifjakat mutasd, tiszta szerelmük, mulasd a gyermeket, a csecsemőt, akinek mosolyában szabadságunk szép visszfénye lebeg! Emléke ifjú szivekben él J Martfűről, az ottani ipari tanuló iskolából egy levélcsokrot hozott a postás az elmúlt napokban. A tanulók dolgozatai voltak. Arról írtaik, hogyan változott meg a munkásgyermekek sorsa hazánkban. — Egyszerű, üde, fiatal hangú levelek ezek. Egy dologban mind megegyeznek. Egytől-egyig hű tükrei, tanúi új életünknek. Ki így, ki úgy kezdi történetét. Az egyik kislány édesapja szomorú inaséveit veti össze a maga tanulásával. „Sok szenvedés, éhség volt csak, amit enyémnek mondhattam“ — mesélte édesapja. Egy másik levélíró Móricz: „Árvácskájának“ történetét írja le röviden, mint a maga életének szöges ellentétét. A múlt szomorú, nyo- morú életét, melyet ők már csak hallomásból ismernek, megütközik a papíron jelenük vidámságával, boldogságával, a mi országunk adta ezernyi lehetőséggel, melyek mind őket, a fiatalokat várják. A legszebb írás a csökönből az, mely nagyapó történetét eleveníti fel. Egy nagyapó ez a sok köa munkásoszlály győzelmének neve: Sztálin „Miért zárhatta és zárta szívébe minden ország haladó és békeszerető embere a szovjet ország, a szovjet nép nagy fiát? Mert a szabadságot, nemzeti függetlenséget, emberi életet szomjú- hozó népek évszázados álmainak és vágyainak megtestesülése ,.— SZTÁLIN. Mert a kizsákmányolástól, a népek elnyomásától mentes, a nyomortól és munkanélküliségtől mentes, a dolgozó embert felemelő szocialista társadalom építőmestere: SZTÁLIN! Mert a Szovjetunió: SZTÁLIN! Mert a fasiszta barbárság felett aratott diadal: SZTÄLIN! Mert a béke: SZTÁLIN! Mert a munkásosztály győzelmének neve: SZTÁLIN! A Sztálin vezette Szovjetunióhoz való viszony nemcsak minden kommunista, minden szocialista, minden igaz demokrata próbaköve, hanem egyben próbaköve annak is, hogy ki melyik táborhoz tartozik. Aki a Szovjetunió, aki Sztálin oldalán áll, az a humanizmus, a haladás és a béfce oldalán áll‘% (®erő elvtáps beszédébe®} zül. Zsellér-ember hat gyermeke közül az egyik volt. Hatesztendős lehetett, amikor tehenészfiúnak adták a nyomor kényszerére, s megismerte az émbemyúzó munkát Kevés bér, sok ütleg volt a fizetsége. Szomorú világot idéz ez a történet, de nagyapó, akit ma unokái vesznek körül, boldogan látja, unokáira egész más sors vár. Mikor befejezi nagyapó a történetet, az ölében ülő négyéves Karcsika cérnahangján elszomorodva sóhajtja: „Szép volt a mese, nagyapó”. Mert neki mindez már csak mese és sosem is fogja megismerni azt a világot, a régit a valóságban. Erről a történetről jutott eszembe egy másik. Egy ismerősöm mondotta el, ki mikor még hazánk az urak országa volt, a Szovjetunióban lett otthont. 1937- ben történt. Egy középiskolába hívták meg őt SzverdiovszJoba, hogy előadást tartson hazájáról, népének életéről. Figyelmesen hallgatták minden szavát. Amikor azután arról beszélt, hogy itthon száz és százezer ember munkanélküli, egy kar emelkedett a magasba, szót kért, kérdezni akart valamit. — „Mondja, elvtárs, miért nem dolgoznak azok az emberek?” Bizony jó időbe tellett, míg megmagyarázhatta sorra ezeknek a fiataloknak, hogy nem az akarat, a munkakedv hiányzik ezekből az emberekből, de a munkalehetőség az, amitől sok mással együtt megfosztották őket. Nem ismerték ők már azt a világot, amelyben keserűség, nyomor, jogfosztottság volt a munkás élete. A Szovjetország a munka lázában égett s mindenütt hiány volt munkáskezeikben. Boldog voit a sora ennek az ifjúságnak, s boldog már a mi fiaink, leányaink világa is. Kinek ezért a hála? Kinek a köszönet? Méltó válaswt erre Tjdbonw verse ad: „Ilyen az én pobárböszontőm. Tel es üvöltöm a határt, a f«Hegekig felsüvöltöm: éljen a Szovjet és a Párt! S igyunk érette, aki nekünk űjjágyúrta a föld színét, eriliánokig emebt népünk: érette ígyuWk, Sztátfnért!” fTSV éve már! De mintha csak tegnap történt volna. Március J 5-étn, csütörtökön reggel az újságok első oldalán közlemény jelent meg: „Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa közli, hogy pártunkat és népünket szerencsétlenség érte: J. V. Sztálin elvtárs súlyosan megbetegedett.. A Kreml felé. Sztálinhoz szálltaik ezekben a napokban a gondolatok. Sztálinhoz, akinek nevehallatára mindig jobban ment a munka, ígazabb. szebb lett az öröm. ellenállhatatlanabb a küzdelem a békéért. ^ végtelen szovjet földön, az Északi Jeges-tenger partjától Krim napsütötte földjéig. Kievtől Vladivosztckig a szovjet emberek édesapjuknak mondták és tudták őt. És szerte az egész világon édesapjának mondta őt az elnyomott munkás és paraszt, a francia szénbányász, az amerikai munkanélküli, a délafrikai gyémántmezők megkínzott négere. Borneo gumiültetvényének páriája. És édesapjának vallotta őt. útmutatása nyomán haladt, tanításait követte és követi ma is a felszabadult Kína 400 milliója, a lengyel, csehszlovák, román, bulgár. albán, német dolgozó. S mi. magyarok is, akiit néki köszönhetjük szabadságunkat, s az ő fiának, katonájának érezzük magunkat, azokban a napokban reménykedve vártuk a híreket édesapánk gyógyulásáról. S jött a hír: „Sztálin meghalt!“ M ikor temették, megszólaltak a gyárak szirénái, a vasútállomáson felsüvítettek a mozdonyok sípjai és a gyász és tisztelet jeléül három percig zúgtak egyfolytában. S öt percen keresztül mozdulatlanul álltak a gépek a gyárakban, a vetőgépele és a traktorok a földeken, födetlen fővel, könnyes szemmel, némán búcsúztak a dolgozók édesapjuktól, Sztálintól. Este magam is résztvettem a gyász ünnepségen, ahová végeláthatatlan sorokban vonultak a szolnoki dolgozók. Soha olyan tömeg! Tízezer ember állt a Tisza-parton a hős szovjet katonák emlékműve mellett magasodó emelvény előtt a téren, a három irányba szétágazó utcákon, fT áklyák vörös lángja lobogott a Tisza felől fúvó. tavaszt Ígérő szélben. A munkások kezében még ott volt a kis fa-, vagy fémtáska, amelybe reggel az asszony ennivalót csomagolt. Az úttörők. diákok könyveikkel álltak a tömött sorokban. A dolgozó parasztok csizmájáról az a föld pergett az aszfaltra, amely a vetőgép mögött ragadt rá. Mikor az ünnepi gyászbeszéd befejeződött, mozdulatlanul állt a tízezer ember, és szótlanul, mint díszőrségben a katonák. Milliók álltak akkor így. § amint az Intemacionálé győzelmes, diadalmas dallama zengett a rézfúvókon, egy fiatal anya magasra emelte kislányát. A gyermek arca megpirosodott a lobogó fáklyák fényében. Az emelvény felé nézett, amelyről fekete gyászkeretben a drága halott arca tekintett le. „Igen. Ö Sztálin!’* — mondotta az asszony a kisleánynak. Mintha az (Hőt mutatta volna. P. I. Sztálin — népünk barátja H atalmas utat tettünk meg és mindvégig éreztük a Szovjetunió segítő kezét. A szovjet nép valóban komr’'-"' '■részerint vette barátsági szerződést. Ugyanak kor, amikor az imperialisták, első sorban az amerikaiak minden esz közt és minden bitangot megragadtak, hogy függetlenségünket eltiporják és a magyar dolgozókat visszate évszázados rabságukba, a Szovjetunió, a nagy szocialista állam, felszabadítónk, — egyenrangú társként, szövetségesként vont maga mellé és ezzel biztosította függetlensegünket. Nem lehet véletlen, hogy Sztálin generalisszimusz éppen a magyar kormányküldöttség moszkvai útja alkalmával 1948 februárjában tette meg felejthetetlen kijelentését a nagy népek és kis népek viszonyáról és a kis nemzetek függetlenségéről. Sztálin ezeket mondotta: „Saját ideológiánkkal kerülnénk szembe, dezorganizálnók saját pártunkat, ha nem be- csülnők a kis népeket, ha nem tartanók tiszteletben jogaikat és nemzeti függetlenségüket, ha beavatkoznánk a kis államok belső ügyeibe. Megtehetjük ezt? Nem! Nem tehetjük meg. Ha megtennék, magunk alatt vágnánk a fát. A másik ok, amely arra késztet bennünket, hogy tiszteletben tartsuk a kis népek függetlenségét: saját államunk összetétele. Nézzenek végig a Szovjetunióban! Itt nemcsak nagy nemzetek vannak, hanem kicsinyek is, vannak nemzetiségek, népi csoportok. Megtehetjük-e mi, hogy ne számoljunk saját nemzetiségeink véleményével, mikor az országunk határain túl élő kis népekhez való viszonyunkról van szó? Nem! Nem tehetjük meg, mert saját sok- nemzetű államunk alapjait ásnánk alá. íme, ezek azok az okok, amelyek megmagyarázzák, miért lehetséges igazi barátság olyan nagyhatalom, — mint a Szovjetunió és olyan kis állam, mint Magyarország között“. Hálatelt szívvel emlékezem Sztálin elvtársra Számomra is, mint annyi magyar dolgozónak, Sztálin elvtárs dicső katonái hozták el a szabadságot. Ök teremtették meg boldog, szabad életünket. Ki sem tudom szavakkal fejezni, milyen sokat köszönhetek nekik, Magam gazdája lettem. A földosztás során ka-* pott juttatott földön dolgoztam 1949-ig, amikor a családommal együtt beléptem a Zalka Máté tsz- be. Ekkor kezdődött igazán boldog életünk. Az elmúlt gazdasági évben feleségemmel, és 18 éves fiammal 9550 forint készpénzt, 2 mázsa 10 kiló cukrot, 26 mázsa búzát, 14 mázsa árpát és még sok más egyebet vittünk haza, nem számítva még a háztáji gazdaság jövedelmét. Nem is nélkülözünk semmiben. — Most, amikor Sztálin elytárs halálának egyéves évfordulója van, hálatelt szívvel emlékezek vissza arra a férfire, akinek ezt a sok boldogságot köszönhetem. Fogadom, hogy továbbra is jó munkát végzek s brigádommal törekszem a nagyobb termés elérésére. O Kovács István brig. vcz. kunmártoui Zalka Máté tsz. SZTÁLIN ÉSZAK FELE TEKINT — HANTI NÉPMESE — Főikéi reggel a hanti, kimegy az utcára és néz. néz arrafelé, ahol a Nap feljő. Aztán délfelé tekint. Magas fák teteje fölött ott áll. a Nap. A fényes Nap sugarai el- hatolnafc hozzánk. Északra. Ez a nap: Sztálin. Ö mondta nekünk: — Északon a szegény emberek sötétségben élnek. Ezen a népen segíteni kell. ennek a népnek fel' kél! nyitni a szemét, Sztálin szemet adott nekünk, és erőt adott nekünk, A szegény hanti mindent megértett. mindent megtanult. Sok meleg fénysugár érkezett hozzánk a ta igába Sztálintól, a Naptól. S mind az egész népünk így szólt hozzá: — Te, kedves Sztálin, .ióságos anya nevel tie. itt a messzi föld szélén. taiga rengetegében szép. boídog napokat adtál nekrönk. V Drága cobollyal meg ezüstrókával telve a mi erdőnk. Sok-sok mindenféle madár dalol a mi gazdag erdőinkben. S amint kő hulík a hegyről le a sebes folyóba. úgy hullottak a mélybe, mind a cári törvények. Könnyen él ma a hanti. Örökkön Ott ragyog a taiga fölött Sztálin, a Nap. * (Hanti losztiáicl a Szovjetunió északi ré szén ék) nép.) Útmutatása alapján dolgozunk A szovjet nép sokoldalú segítségét a magyar munkásság lépten-* nyomon érzi. Nálunk az építőipar- ben is a szoviet tapasztalatok és gépek teszik könnyebbé a dolgozók munkáiét. Sztálin elvtárs halálának híre mély fájdalommal érintett. Éreztem, hogy milyen veszteség érte a magyar munkásokat is. Az azóta eltelt egy év eredményei, a szoviet nép következetes békeharca azt mutatja, hogy a Szovjetunió vezetői híven követik Sztálin elvtárs tanításait. Mi is az ő útmutatásait figyelembevéve. erőnk megfeszítésével harcolunk a béke megvédéséért, a szocializmus felépítéséért. Elmondta: Szabó András sztahanovista kőműves. R#1 Építőipari V É
