Szolnok Megyei Néplap, 1954. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-31 / 76. szám
Minden idői liaszná]|nnl< ki a tavaszi búza és árpavetés mielőbbi befejezésére Sioínokmegyei A MEGYEI PÁRTBfZOTTSÁG ÉS’A MEGYEI TANÁCS, ti APJAIV. évfolyam, 76. szám Ara i>ö fillér 1954 március 31., szerda r J KÖZLEMÉNY Tanácselnökök! Mezőgazdasági osztályvezetők! Gépállomási igazgatók! Termelőszövetkezeti agronómusok! A megyei tanács végrehajtó bizottsága március 3o-án megvizsgálta a megye mezőgazda- sági munkáinak helyzetét. A végrehajtó bizottság megállapítja azt, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkák teljes erővel íoiynak. Ezekben a napokban dől el a jö- vőévi kenyér, a többtermás biztosításáért vívott harc egyik íontos szakasza. Elismerés és köszönet illeti Karcag, Kisújszállás és Turkeve termelőszövetkezeti városok mezőgazdasági dolgozóit, vezetőit azért, mert határidő előtt túlszárnyalták tavaszi búza vetéstervüket. Megállapítja a végrehajtó bizottság azt is, hogy egyes járások vezetői nem tettek meg mindent a tavaszi búzavetési terv teljesítése érdekében. Nem harcoltak következetesen a részükre megállapított termelési terv végrehajtásáért. Mezőtúr város, a szolnoki, kunmártani, törökmiklósi járás nemcsak megyénk jó hírnevét. hanem jövőévi kenyerünket is veszélyezteti azzal, hogy a tavaszi búza vetésében súlyosan lemaradt. * m A megyei tanács végrehaj---tó bizottsága felhívja a vezetők figyelmét, hogy a következő napok legfontosabb feladata a TAVASZI BÚZA VETÉSTERy MARADÉKTALAN TELJESÍTÉSE. Be kell fejezni a tavaszi árpa, zab és lucerna, valamint cukorrépa vetését is. A tavaszi gabonáiknál alkalmazzuk a kereszt- soros vetést. Aprómagoknál fokozottan ügyeljünk a ió minőségű aprómorzsás vetőágy elkészítésére. jjfj Haladéktalanul munkál— junk ed minden őszi mélyszántást. tekintet nélkül arra, hogy milyen növénnyel és minor kerül bevetésre. AZ ELMUNKA- LATLAN. SZÁNTÁSOK RENGETEG VIZET VESZÍTENEK. Az elmunkálás eszköze fogas — szükség esetén tárcsa. Az összes felszántatlanul maradt területeket közép-mélyen (10—15 cm) szántsuk meg. A szántásokat fogas, henger használatával munkáljuk el. Az elvetésre kerülő magoknak biztosítsuk a tömörített morzsalékos magágyat. HHAz őszi gabonavetések fo- —- kozott gondozást igényelnek. Állandóan kísérjük fejlődésüket figyelemmel. A rossz talaj- munkába került — ÜVEGES TALAJÚ VETÉSEKET HENGEREZ- ZÜK MEG. A fogasoláskor igen óvatosak legyünk, nehogy a gyenge fejlődésű növényt megsértsük. Végezzük el pétisóval a fejtrágyázást. Ahod a fej trágyázásra szánt mennyiséginek csak a fele lett március elején kiszórva. szórjuk ki a másik felét is. rj"í Meg kell gyorsítanunk az —■ öntöző telepek beépítésének munkáját. Minden kézierót. gépeket — pavűovszki ekéket — ennek a célnak a szolgálatába kell állítani. Termelőszövetkezeteink tagsága és az egyénileg dolgozó parasztok ismerjék fel annak jelentőségét, hogy az öntözőtelep építésében mutatkozó lemaradás komoly veszélyeket rejt magában, késlelteti az árasztást. n~j Fel kell készülni a búza — után legfontosabb, legnagyobb vetésterületű növény — a kukorica vetésére. Fontos, hogy a kukorica termelés helyes agrotechnikáját mindenki megismerje és alkalmazza. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya szakanyagot adott ki a kukorica termeléséről. Ne legyen egyetlen termelőszövetkezet, község, ahol az agronómusok a legszélesebb körben ezt ne ismertették volna. Előadásokkal mozgósítsák a megye kukorica termelőit és biztosítsák azt, hogy minden termelőszövetkezet és brigád, valamint sokezer egyénileg dolgozó paraszt csatlakozzon a megye élenjáró kukoricatermelőinek táborához. A tanácsók, gépállomások, a mezőgazdasági termelés vezetői gondoskodjanak arról, hogy a dolgozó parasztság a legszélesebb körben megismerje. A megyei tanács végrehajtó bizottsága kért a termelési bizottságokat, hogy tudatosítsák e közleményt, a dolgozó parasztsággal és mozgósítsanak végrehajtására. Bízunk abban, hogy a lemaradást napokon belül sikerül felszámolni. hogy ezáltal dolgozó népünk életszínvonalát, pártunk, kormányzatunk «határozatát sikeresen előre visszük. Szolnckmegyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Karcagon megnyilt a megye egyik legkorszerűbb sütödéje Karcagon, a Vörös Hadsereg-út- ján feliépült a vidék egyik legkorszerűbb sütödéje s e hó 22-én át is adták rendeltetésének. Az üzem épülete és helyiségei, mindenben megfelelnek a higiénia követelményének. A helyiségek falai és mennyezete palával bevont. így teljes portalanságot biztosít, lehetővé válik a gyakori tisztítás. Ezzel az intézkedéssel elejét akarják venni annak, hogy a kenyérbe idegen anyag kerüljön. A sütödének és a hozzátartozó helyiségeknek cementlappal burkolták a padlóját, hogy a rovarok ne üthessenek benne tanyát. A dolgozók egészséges munkakörülményeit biztosítja az épülethez tartozó hideg-melegvizes mosdó és zuhanyozó helyiség. A kenyér előállításához szükséges vizet hermetikusan zárt kazánban melegítik s onnan közvetlen csővezetéken át folyatják a teknőkhöz. • így eleve kiküszöbölik azt, hogy szennyező anyag kerüljön a felhasználandó vízhez. Az üzem megtervezéséért külön dicséretet érdemel Tüdős Imre elvtárs, a vállalat igazgatója. A sütöde, — mely megkezdte működését — két műszakban 60 mázsa kenyeret készít el naponta, s ezzel nagyban megkönnyíti Karcag ellátását. Egyetlen hibája az üzemnek az. hogy nincs megfelelően gépesítve. Hiányzik belőle a dagasztógép, mely nagy segítséget adna az üzem dolgozóinak s levenné vállukról a munka nehezét. A szolnoki Sütőipari Tröszt adjon segítséget ahhoz, hogy mielőbb megszerezhessék a karcagi sütödének ezt a fontos gépet. (K. F.) Tavaszi készülődés A szolnoki Vendéglátóipari Tröszt is készül a melegebb időkre. A Kossuth Lajos utca 6 szám alatt fagy- laltozót építenek. Nagyon helyes ez, csak az a baj, hogy eltévesztették a sorrendet. — Legelőször a kerthelyiségeket kellett volna rendbehozni és utána a fagylaltozót. Jó lenne ha meggyorsítanák a kerthelyiségek átalakítási munkálatait, mert már április 4-én jól esne a szabadban sörözni. Figyelmes az OFOTÉRT Tagadhatatlanul itt a tavasz. Érezzük, örülünk neki s már a még melegebb időikre gondolunk, így tette ezt a szolnoki OFOTÉRT is. Már most beszerezte a nyárra szükséges napszemüvegeket. Jó minőségű és különböző formában készült keretek és üvegek állnak nagv választékban a vásárlók rendelkezésére. Barna, füstszín. zöld és kékes színű napszemüvegek, már 17 forinttól kaphatók. Szines dioptriás gyógyszemüvegeket minden színben lehet vásárolni. Építővállalataink versenye A szolnoki 62-es | tröszthöz tartozó építkezéseken — a februári fagyos napok után — komoly erőre kapott a kongresszusi verseny. Bár március első tíznapjában nagy akadályokkal kellett megbirkózni a munkahelyeken, a második dekádban már szépen kibontakoztak az eredmények s megindult a harc az. átadási határidők előbbrehozásáért, az anyagtakarékosságért, az építkezések költségeinek csökkentéséért. A szolnoki építővállalat munkahelyeinek versenyében a törökmiklósi gépállomás építkezés dolgozói kerültek az első helyre 145 százalékos munkahelyi átlagukkal. Közülük is Takács János brigádja végezte a legszorgalmasabb munkát. A munkaidő jó kihasználásával 164 százalékos termelést értek el. Minőségi munkában és anyagtakarékosságban Tigyi József hattagú kőművesbrigádja jár élen. A Verseghy-úti | lakásépítkezésen egyetlen 100 százalék alatt teljesítő brigád sincs — s ez különösen jó pant a 134 százalékos munkahelyi átlag mellett. Nem lehet ezt mondani a szolnoki 135 lakás építkezéséről és a szolnoki SZTK rendelőintézet munkahelyéről. A két építkezés fej-fej mellett halad s 120 százalékon fo1 üli átlagot értek el. A lakásépítkezésen ennek ellenére a dolgozók egyharmada, az SZTK-nál 8 százaléka nem tudja teljesíteni a normát. Főleg a gyenge munkaszervezés miatt maradtak sokan 100 százalék alatt s emiaU nem tudja betartani az építkezés ütemét sem a lakóházépítkezés. A zagyvaparti | lakásépítkezés a gyenge munkahelyek közé tartozik. Itt azonban az építésvezetőség idejekorán felismerte a hibákat s hozzáláttak kiküszöbölésükhöz. A szolnoki építőváüalátnál a verseny-jobb kibontakozása érdekében meg kell szüntetni a gyakori átcsoportosításokat, melyeket a mész- és a cementhiány csak résziben indokol. A karcagi építővállalatnál harcoltak legeredményesebben a ncrmán- aluli teljesítmények kiküszöböléséért. A három legnagyobb munkahelyen mindössze egy dolgozó nem tudta elérni a 100 százalékot s vállalati viszonylatban sem emelkedik 5 százalék fölé ez az arány. A vállalat legjobb munkahelye a hajduszoboszlói építkezés. A második legjobb a kunhegyesi építkezés, vezetője Szilágyi Lajos építésvezető. A lászberényi | építővállalainál is — a kezdeti nehézségek után — előretört a verseny. Ma már a- dolgozók 86 százaléka versenyez, míg február végén a munkások számának 50 százalékát sem érte el a felajánlások aránya. A verseny jó szervezésénél nagy érdeme van Ba- bucs Péter ÜB-elnöknek. A vállalat legnagyobb építkezésének — az aszódi 80 lakásnak — 135 százalékos a munkahelyi átlaga. A mezőtúri építővállalat versenye széteső, a központi szervezőmunka gyenge. Jó eredmények vannak ugyan egyes munkahelyeiken, de ezek nem állandósulhatnak. Bihari és Patkós vasbetonszerelők 171 százalékot, a Bodnár ácsbrigád 132 százalékot ért el a szolnoki óvodaépítkezésen. A mezőtúri gépesítési technikumnál a Juhász és az Igriczi kőművesbrigád tűnt ki. A 62/5, 62/7 és 62/8-as vállalatoknál is kibontakozóban van a verseny s már ezideig is komoly eredmények születtek. A tröszt | központi dolgozói is igyekeztek segítséget adni az építő- munkások versenyéhez. A műszakiak felosztották maguk között a munkahelyeket s védnökséget vállaltak felettük. A patronálok feladata volt március második dékánjában; hogy irányt adjanak az új helyzetnek megfelelő pótfelajánlásoknak, felkutassák a hiányosságokat s azokat a műszaki vezetőség elé’tárják, segítenek azokat kijavítani. A patronálás feladatait eredményesen oldotta meg: Murányi János, Békési László, Csényi József, Wondra Ottó, Jung Károly, Szath-' máry János és Bede Sándor. ÜVEGES JÓZSEF, a 62-es Építő Tröszt igazgatója A jászapáti Alkotmány tsz befejezte a koratavasziak vetését Termelőszövetkezetünkben a fej- trágyázás a tavaszi búza, árpa. valamint a koirai magvak elvetése után a cukorrépa, burgonya, és a zab vetése is befejezést nyert. Az ősszel elmaradt szántást is teljes egészében pótoljuk. Már csak a kukorica. gyapot vetése van hátra. A munkával nemcsak az Alkotmány tsz tagjai igyekeznek, hasonló ered, ményt értek el a Velemi Endre tsz tagjai és az egyénileg dolgozó parasztok is. 35 holdas gyümölcsösünkben az elmúlt héten 5400 gyümölcsfát, facsemetét már elültettünk, még 200 darab fa ültetése van hátra. Ha' a hiányzó mennyiséget e hé'en megkapjuk. egy nap alatt készen leszünk vele. Termelési tervünkben szerepel a 35 holdas gyümölcsös létesítése mellett 5 hold új szőlő telepítése is. A vesszőket azonban még nem kaptuK meg. s hogy addig se tétlenkedjünk, a tanya környékét, a trágyatelepet hozzuk rendbe. Foga*osaink az őszi vetéseket hengerezik. Búzánk jól fejlődik. az ősziárpánk viszont elég hiányosan kel és ezeket a foltokat zab rávetésével tüntettük el. Nagyszerű zöld süótakarmányt nyerünk állatállományunk ellátására. Ezenkívül 18 hold lucernát is vetettünk a csoport által termelt magból. Ezzel legnagyobb részt megoldottuk jószágállományunk takarmányozási problémáit, s ha kukorica termésünk kielégítő lesz. ebben az évben még tovább tudjuk fejleszteni a közös állatállományt. A bőséges kukoricatermés érdekében is megtettük idáig a magunkét. A talajt kellőképpen előkészítettük, kiválogattuk a ve- tőhíagot. csak a ta:ai melegedését várjuk, hogy idejében elvethessük a kukoricát is. Állatállományunk az elmúlt év során igen szépen felszaporodott és a jó gondozás következtében alig volt elhullás. Az. eddigi állatférőhelyek már nagyon szűknek bizonyultak. Most új istállókat, ólakat építünk, hogy az őszre megnöveke- dett jószágállományt megfelelően el tudjuk helyezni. Szövetkezetünk tagjait a közös gazdálkodás e nagyszerű eredményei még fokozottabb munkára serkentik, valamennyien arra törekszünk, hogy túlteljesítsük termelési tervünket. Gojsza János Kengyel első akar lenni a versenyben Az élenjáró termelők megyei tapasztalatcsere értekezletén én is résztvettem. Legtöbben a kimagasló terméseredményekről számoltak be. Az árubőség megteremtése érdekében azonban arra kell törekedni, ne csak egyes termelőszövetkezetek. vagy egyéni gazdák ér. jenek el kimagasló termést, hanem valamennyi gazdaságban tovább fokozzuk a kalászosok és a kapások hozamát. Községünkben ennek érdekében megszerveztük a 200 mázsás cukorrépa termelési mozgalmat. A termelési bizottság segítségével, az élenjáró termelők bevonásával elméleti és gyakorlati oktatásban részesültek tsz-tagok és az egyéniek. A termelési bizottság emellett azt a célt tűzte maga elé. hogy a szakoktatásban. növényápolásban, valamint a kártevők elleni védekezésben a legnagyobb segítséget adhassa a termelőknek. Nemcsak a cukorrépa, hanem legfontosabb terményünk, a kenyérgabona és a takarmánygabona hozamának növelésére is gondot fordít a termelési bizottság. A vetést hetekkel előbb Slakta Márton. Cseh István. Bozsó Ferenc, Bálint István kezdték meg. A termelési bizottság élenjáró tagjainak példáját követték a község dolgozó parasztjai. Az üj Élet. tsz tagjai mindjárt az első napokban befejezték 14 hold árpájuk vetését és községünkben már csak egy-két napos munka van hátra a tavasziak, kalászosak vetésének befejezéséig. Nagy ütemben megindult a napraforgó és a cukorrépa vetése. A borsó és a lucerna vetése pedig befejeződött. Az őszi ugarok fogasolását, simítózását szintén elvégezték a dolgozó parasztok. Nemcsak a mezőgazdasági munkával. hanem állam iránti kötelezettségeik teljesítésével Is igyekeznek a kengyeliek. Búzás Sándor, Vidra József, Jakab Józsefné, Futás Benjámin. Keli- ger József, K. Szabó Lajos dolgozó parasztok tojás-, baromfibeadásuk- nak eleget tettek. Krajcz István egyénileg dolgozó paraszt pedig július végére sertésbeadását is teljesíti. A dolgozó parasztok, a termelőszövetkezeti tagok arra törekszenek, hogy a fegyvernemekkel kezdeményezett páros versenyben megszerezzék maguknak az elsőbbséget. Ezzel jelentős mértékben hozzájárulnak az árubőség megteremtéséhez. Futás Lajos VB elnökhelyettes. B. Tóih Miklós törökmiklósi középparaszt most is példát mutat törökmiklósi dolgozó parasztok az első tavaszi nap beköszöntése óta kihasználják a jó idqt. Ennek köszönhető, hogy a vetéssel előre haladtak. B. Tóth Miklós, 10 holdas középparaszt, a III. pártkongresszus tiszteletére vállalta, hogy a mezőgazdasági munkát hat nappal a határidő előtt befejezi. ígéretét valóra váltotta. Elvetett. két és fél hold földön pétisó- val fejtrágyázott, sőt mintaparcellát létesített, amelyen a műtrágya- használat eredményességét gyakorlatban bebizonyítja. Mint a termelési bizottság tagja, rendszeres felvilágosító munkát végez dolgozó paraszttársai körében. Ismerteti velük a műtrágyázás nagyszerű eredményeit. Jószag- állománya mintaszerű. Ennek köszönhető. hogy nemcsak a mező- gazdasági munkában, hanem állam iránti kötelezettségeinek teljesítésében is élenjár. Már eddig eleget tett háromnegyedévi tojásbeadásának és v vállalta, hogy április 4-re egészévi kötelezettségét rendezi. rJ^udomása van arról, hogy kormányzatunk milyen kedvezményben részesíti a;okát a dolgozó panasz okát. akik a" gusztus 31-ig sertésbeadási kötelezettségüket rendezik. B. Tóth Miklós vállalta. hogy május hónapban a sertésbeadását is rendezi. Nemcsak a 260 kg-os kukoricabeadási kedvezmény ösztönzi a határidő előtti teljesítésre, hanem az is. minél több élelmiszerrel segítse a városi dolgozók munkáját. így jut elegendő műtrágyához, mezőgazdasági kisgépekhez. szerszámokhoz. Raita kívül még számosain ren- Nézték állam iránti kötelezettségüket. így tett Juhász Sándor 16 holdas középparaszt. a begyűjtési állandó bizottság tagja, aki a mezőgazdasági munkák mellett a beadásban is éleniár. A hízottsertés kivételével egészévi beadási kö'elezettsécét rendezte. Sélley Erzsébet Törökmiklós