Szolnok Megyei Néplap, 1954. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1954-02-26 / 48. szám

4 ■"»/.< U-NOKih I AP 1954 február 2ü. ITTilTÍ; NÉ Pi AP Hogyan vizsgáljuk meg eszi vetéseinket ? Az élenjáró gabonatermesztők megyei értekezletén többen elmon­dották, hogy az őszi vetések, külö­nösen azok a gabonák, melyeket nem megfelelően előkészített ta­lajba vetettek, gyengén telelnek, vagy az esőtlen ősz miatt kipusz­tultak. Csatári Ferenc, a kétpói Szabadság termelőszövetkezet agro- nómusa viszont arról számolt be, hogy egész tél folyamán több íz­ben és a gabonatáblák több helyéin vizsgálták a vetést a hó alatt. Arra a megállapításra jutottak, hogy a vetőmag, bár nem kelt ki, mégis épségben van a talajban és a hideg időjárás alatt a föld­ben jarovizálódott. Amint az első meleg napok bekövetkez­nek és a nedvesség beszivárog a talajba, megindul a csírázás. S most azon igyekeznek, hogy minél több területet szórhassa­nak meg érett istállótrágyával és később pétisával. Ezzel se­gítsék elő a növények gyorsabb fejlődését. Az értekezlet résztvevői aztán fel­tették a kérdést, mi hát a legfon- t'ósfubb teendő az őszi vetésekkel kapcsolatban. A kérdésekre Nád­udvari Sándor, a cukorgyár Cél­gazdaság főagronómusa válaszolt. Meg kell vizsgálni, hogyan telel­nek vetéseink. Minden termelő je­löljön ki az őszi gabonatáblán több helyen egy-egy négyzetméternyi területet és számba kell venni, hogy eze­ken a területeken hány kikelt, illetve csírázásnak indult nö­vény van. A ki nem kelt veté­seknél a vetőmagot ugyanak­kora területről gyűjtsük össze és vigyük szobahőmérsékletre. Itt végezzük el a csíráztatást ládákban. Ha azt állapítjuk meg, hogy az egy négyzetméter területről összegyűjtött mag­vakból legalább 300 kikelt, csí­rázásnak indult, akkor a vetést megfelelő sűrűségűnek lehet mondani. Itt sem hanyagolható el az érett is­tállótrágyával, vagy a pétisóval való felültrágyázás. Különösen vo­natkozik ez a kikelt, régen trágyá­zott talajokra. Amennyiben az egy négyzetmé­teren kikelt növényállomány, vagy a csírázó miaevalk száma együttesen eléri a 140—150-et, akkor még fél­termésre lehet szpm'+?ni. Az érett szerves, — illetve komposzttrágyá- val való felültrágyázást azonban feltétlenül és haladéktalanul el kell végezni még a fejlődés megin­dulása előtt. Ha a vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy négyzetméteren­ként legfe’jebb 80-100 növényt, illetve csírázásra képes magvat találunk, ilyenkor a teljes mag­gal való újravetésnek, vagy ha a vetési sorrend indokolja, fe- lülvetésnek van helye. Felülvetésre pillangós takarmány- növényt használjunk, és azoknak a vetésforgóban előirányzott he­lyére pedig tavaszi búzát vessünk. A vetések vizsgálatát a tábla, — vagy parcella legegvöntetűbb ré­szén, legalább két—három helyen végezzük el. így kapunk tiszta ké­pet. A vizsgálatok végrehajtása után vetéseinket még azonnal, de legké­sőbb még a vegetáció, a feilődés megindulása előtt feitrásvázzuk. Erre a jelen viszonyok között leg­alkalmasabb az érett, porszerű is­tállótrágya, komposzttrágya, mely­ből kát. holdanként 25—30 mázsát szórjunk vetéseinkre. Elvégezhetjük a felültrágyázást tömény baromfitrágyával, juh- trágyával. Ebből 8—10 mázsát szórjunk ki kát. holdanként. Az egyenletes szétterítés érde­kében legalább négyszerannyi homokkal, vagy az előző évi melegágyi portrágyával kever­jük a juh, vagy baromfitrá­gyát. Ahol a búzát évelő pillangós nö­vények után vetjük, fejtrágyázás­kor a fent közölt trágyamennyiség felét használjuk, azt is csak akkor, ha a növényzet már fejlődésnek indult és a bokrosodás kezdetén van. — Ha fejtrágyázáskor pétisót használunk, annak mennyisége kát. holdanként 30—50 kg le­gyen összesen. A kiszórásnál ügyelni kell arra, hogy a hó­takaró 2—3 cm-nél vastagabb ne legyen és csak 15—25 kg-ot szórjunk ilyenkor; a pétisó mű­trágya másik felét a bokroso­dás ideién szórjuk ki. A kiszórás idejét azonban mindig az illetékes agronómus határozza meg. A kismennyiségű pétisó töké­letes elosztása érdekében apró­szemcsés földdel összekeverve szór-, juk ki a talajra. GYAKORLATTAL rendelkező gépíró, nőt keresünk azonnali felvételre. Uúa a kiadóban,_____________________’ _______ SZ EMÜVEG rendeléshez. szemüveg- szekrényt (lenesé rendszert) vennék, X3r. Kása Gyula. Mezőtúr GÉPKOCSIVEZETŐ állást koros sze­mély. teher és motorkerékpárra, cím a kiadóban. KARCAGI Városi Tanács Kórháza felvesz egy 469 kulcsszámra egy műtős betegszállító személyt Feltéte.ek: élet. kor 18 évtől fizikailag fejlett férfi, iskolai végzettség legalább 6 elemi A KARCAGI Sütőipari Vállalat cse­re-üzleteiben jó minőségű kenyeret szolgáltat ki. . Csereként 1 kg lisztért 1.42 kg kenyeret ad és 60 fülért kell fizetni a fogyasztónak A KISÚJSZÁLLÁSI Ruházati Kis­ipari Termelő Szövetkezet a kormány­programra szellemében készít íérli. női és gyermek ruhákat hozott és sa­ját anyagból, pontos és udvarias ki­szolgálás mellett. A KISÚJSZÁLLÁSI Cipész KTSZ rendelt részlege mindennemű férfi és nuj cipőket rend© ésre készít és javí­tásokat vállat. A kormányprogramra megvalósulása útján szö.e-kezetünk a vállalt munkákat időben és pontosan végzi KISÚJSZÁLLÁSI Kocsigyártó KTSz részlegei: kocsigyártó lakatos, víz. villanyszerelő, gumijavitó. bádogos és ófás részlegei elsősorban a helyi szük­séglét kielégítésére dolgoznak. A kor­mányprogramra megvalósulásának út­ján a vállalt munkákat pontosan és ütőben elvégzik. A KISÚJSZÁLLÁSI Földmfivesszö- eikezet Áruházában textiláruk, cipőik, iniekciók. tűzhelyek kaphatók — A íruiániyprogrr.mm megvalósulása nyo- .áu dolgozóink vevőinket a legpontó. , itb és legudvariasabb kiszolgálásban jszesítiik. A KISÚJSZÁLLÁSI Asztalos KTSZ asztalos és kárpitos részlegei esősor­án helyi- szükségletnek megfelelően «géznek minden szakmába vágó mun- ,:it. A kormányprogramm megvalósu­lása útján szövetkezetünk a vállalt munkát időben és pontosan eivégzi. A KUNHEGYESI Szolgáltató Kis­ipari Termelő Szövetkezet rendelt rész­ege készít méretes cipőket a legjobb ki vitelben. A kormányprogramm meg­valósulása útján szövetkezetünk a vál­lalt munkát időben és pontosan el­végzi. A KUNHEGYESI Mezőgazdasági Fel­szereléseket Gyártó és Javító KTSZ asztalos, bognár bádogos, kovács, la­katos. szíjgyártó, kötélgyártó villany­szerelő. üveges címfestő, képkerctező részlegei mindennemű új. alakítási és javítási munkákat elvállalnak Szövet­kezetünk azonnali belépésre kovácso­kat; felvesz. Apróhirdetések A KUNHEGYESI Sütőipari Vá'lalat többfajta vegyes áruval szolgálja a dolgozók érdekeit Vajas sütemények tepertős pogácsa állandóan kapható — Sütőipari üzemeink bérsütést is vál­lalnak A kormány programra nyomán igyekszünk a dolgozók fokozottabb szükségletét a legpontosabban kielégí­teni KARCAGON. Baross-út 1. sz alatt a hónap végén nyílik meg a »Morgó Uetyár Csárda». — kármeutővel régi kecskelábas asztalokkal, a betyárcsárda formájának megfelelően Ebben a hely­ségben valamikor Rózsa Sándor legé­nyei jártak A csárdában állandóim jo- minőségű borok és ételek kaphatók. A KARCAGI Cipész KTSZ rendelt rész-ego mindenféle gojzer és rámába vágotj cipők elkészítését a legjobb ki vitelben végzi A kormányprogramm megvalósulása útján szövetkezetünk a vállalt munkát időben és pontosan el­végzi. SZOLNOKMEÜYEI Cirokszárláda- gyártó V. faipari képzettségű dolgozó­kat feivesz kisújszállási jászapáti, kunmárton- telepeire. Jelentkezés Kis­újszálláson levélben a központnál — Felhívjuk a tsz-ek figyelmét, hogy 90 cm hosszúságú. 15—9« cm szélességű nádpaliót eladunk 4000 darabot. Ugyan­itt 10 mázsa, gumiabronosuól vató 2 mm.es huzal (kemény) eladó. A KUNHEGYESI Épületkarbantartó KTSZ ács. kőműves szobafestő, má­zoló. villanyszerelő, kútépitő részlegei a lakosság szolgálatában állanak. A kormányprogramm megvalósulása út. ján szövetkezetünk a vállalt munkát időbeni és pontosan elvégzi A MEZŐTÚRI Építőipari Szövetkezet felhívja a lakosság figyelmét, hogy mindennemű ács. kőműves, asztalos, üveges, képkeretező, szobafestő, má­zoló. címfestő, kőfaragó részlegekkel rendelkezik Úgy javítási, mint új munkálatok elkészítésével áll a dolgo­zók szolgálatára - Központi irodánk: Mezőtúr. Dózsa György u 19/a Tele­fon: 102 .Kérjük, hogy igényükkel bi­zalommal keressenek fel A MEZŐTÚRI Földmüvesszövetkezet értesíti a város lakosságát, bogy IV. kér. Szélmalom-út 3 sz. alatt megnyi­totta 18. számú vegyes boltját, mely megfelelő bőséges árukészlettel, leszál­lított árakkal, előzékeny kiszolgálással várja kedves vevőit. ÉRTESÍTJÜK Mezőtúr város lakossá­gát. hogy a kijelölt babakelengye be váltóhely Mezőtúron a Fö'rlművesszö. vetkezet Áruháza (Kossuth-tér). ahol megfelelő árul.őség nau' vá nsz'ék. áll az utalvánnyal rendelkező anyák ré­szére LEGMAGASABB napiáron veszünk kukoricát árpát, korpát darát cuk- rőt rizsát nízott sertés' hasított ser­tést magló sertést, füstölt húst. szalon­nát. zsírt sonkát kolbászt sajtot Kis és nagy tételben Mezőtúr. Földműves- szövetkezet. HIRFK A nap kél: 6 óra 32 perckor nyugszik: 17 óra 24 perckor. A hold kél: 1 óra 48 perckor, nyugszik: 9 óra 53 perckor idő,járás jelentés VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS péntek estig: — Felhő, sebb, párás, ködös idő, holnap legfeljebb né­hány helyen a Dunán­túlon és északon kisebb havazás, vagy havas- eső. Mérsékelt déli — délnyugati szél. A hő­mérséklet emelkedik. — Várható hőmérsékleti ér'ékek pénteken reggel nyugaton mínusz 6 — minusz 9, keleten mí­nusz 14 — mínusz 17, délben minusz 1, plusz 2 fok között, A fűtés alapjául szol­gáló várható középhő­mérséklet — pénteken a fővárosban és a Dunán, túlon mínusz 1 — mí­nusz 4 fok között, — másutt minusz 5 fok alatt lesz. (MTI). Mindenkit érdekel Sok szó esik mostanában hazánkban a viilauioscuergiaval való taearékos- ságról. Aduig, míg országunk energia termelését nem tuujuk fokozni, a szük­séges javi ásókat korszerűsítéseket el nem végzik, bizony szükséges, hogy űzőmben és hivatalban a munka min­den területén fokozott gondot foruít- sunk arra hogy feleslegesen ne paza­roljuk a rendelkezésre álló villamos- energia mennyiséget. Egye len kilo­watt árammal 10 méter szövetet szőnek meg. ennyi energia szükséges 42 kg cukor kivonásához, vagy egy mázsa gabona kicsépeléséhez. Egy kilowatt ár. m egy óra hosszat működtet egy filmvetítőt, tart mozgásban egy 150 mines körfűrészt vagy szolgáltat ener­giát 500 juh megnyírísához. 30 kg szén kitermeléséhez Ha csak arra gondo­lunk. hányszor 30 kg szenet, hányszor 10 méter szövetet termelnek országunk, ban a bányák és üzemek dolgozói — máris világos, hogy hatalmas az az energiamennyiség melyre országszerte szükség van Megér hetjük azt Is, hogy a megtakarított villamosenerffia min­den kilowattjával a, magunk csalá­dunk jobb ellátását tesszük lehetővé. Érdemes hát takarékoskodni mindenütt ezzel az értékes kinccsel érdemes be­tartani az ezzel kapcsolatos előírásokat, s újabb és újabb el tárások bevezetésé­vel s-giteni a vil’-mosenergiát fo­gyasztó üzemi termelést * Közöljük levelezőinkkel, hogy a le­velezői értekezletet a meghívótól el­térően a Pártolktetás flórában. — Szol­nok Szabadság-tér 7 szám alatt tart­juk meg. (Tisza híd végén.) A SZOLNOKI UtiPenutarté Vállalat fel­vesz 18 évtől segédmunkásokat Szolnok környéke. Tiszaföldvár és Cibakháza kö ötti munkahelyekre, akiket aszfalt munkára és útalaprakásra betanít Mun­kásszállás és védőruha biztosítva. Je­lentkezés Szolnokon Vörös Hadsereg ú 4. sz és Tiszaföldváron a körzetve­zetőnél. A KARCAGI Földmfivess/övetkezet Éttermében a legelőnyösebb étkezés az előfizetéses ebéd 5.90 Ft-ért. Előfizetni lehet a hét bármelyik napján Étter­münkben állandóan jóm nőségű borok és ételek kaphatóik. Esténként jó zene. A zenét Farkas Gyuszi népi zenekara szolgáltatja. A SZOLNOKI Járműjavító Vállalat 18 évtől férfi segédmunkásokat vesz fel, lehetőleg olyanokat, akik Szolnok vá­ros lakásai Jelentkezni lehet Szolnok, Kőrösi-út 1. .sz. Munkaügyi osztály. A KUNHEGYESI Földmfivesszövet- k«zet Áruházában textiláruk méter­áruk. készruhák. cipők, divatáruk — vegyiáruk állandóan kaphatók Az űj kormányprogramm szellemében igyek­szünk vevőinket udvarias és pontos kiszolgálással kielégíteni A SZOLNOKI Háziipari Szövetkezet «1 EL» gf Z­*1 ELsp SliE EL* 0-f §-0­Ejp Ili íf reoruat 26 Péntek Sándor Kibővítik a Damanch uszodát, 800-IJdii síeméiyes .eá ót ep.tenek A megyei tanács végrehajtóbizott­sága a napokban tárgyalta az 1954. évi tanácsberuházások terveit. En­nek alapján a végrehajtóbizottsági ülés határozatot hozott a szolnoki Damjanich-uszoda területi kibővíté­séről, valamint egy 800—1000 sze­mélyt befogadó lelátó építéséről. Az uszoda területi kibővítése és a tribün megépítése nagymérték­ben elő fogja segíteni, bogy a szol­noki úszó- és vízilabdázó sport az eddiginél sokkal erőteljesebben fejlődjön. A megyei tanács végrehajtóbi­zottsága mintegy 100—150.000 fo­rintot biztosított az uszoda területi kibővítésének és a lelátótribün meg­építésének munkájához. Szolnoki Légierő Ózdi Vasas barátságos labdarugó mérkőzés Vasárnap délután a városi pályán fél három órakor kerül sor a Légierő első Idei Játékára Szolnokon — Az ózdi Vasas, mint a Keleti-csoport b ajnokjelöltje és a légierő megerősö. dot. csap-.tának küzdelme a két NB 11-es csoport erőviszonyait is megmutatja A mérkőzés fél három órakor kezdődik A Légverő eddigi edző mérkőzései során jó formáról tett tanú- bizonyságo,. — Főleg a csatársor játékával elégedett Szabó Géza edző. de kielégítőnek tartja a fedezet sorát is. Március 7-én a pécsi Lokomotív ellen já.szik majd a esapat Pécsett Ezen mérkőzésen a nyugati csoport erőviszonyait hasonlíthatjuk össze majd a deli csoportéval — A csapat az edző mérkőzések tapasztalatait szeretné hasz. nosan felhasználni a bajnoki idényben és a várakozásnak megfelelően az él. vonalban szeretne szerepelni. A megnyitó Vöröslobogó—Sortex mérkfizés előtt meg március 10-en az egyik helyi csapat ellen játszanak majd eüzőmérközést Szolnokon. Szombaton kezdődik a kos^r’abda országos bajnokság Február 27-én (szom­baton) kezdődik Buda­pesten a Sportcsarnok­ban az 1954. évi baj­nokság. — A Légierő női kosárlabdázói is résztveszneik a megnyitón és utána mérkőzést játszanak a Bp. Vörös Meteor csapatával. — Bp-i csoport az elmúlt évben harmadik helyen végzett az OB-bam, mégis jó ered­ményre számítanak a Légierő sportvezetői, — Kiegyenlített küz­delemre van kilátás. A kisméretű terem és rugalmas palánk a szol­nokiaknak feltétlenül kedvezni fog, ennek ellenére meg kell küzdeni a bajnoki pontokért. Vasárnap, 28-án a tavalyi baj­nok, a Bp. Vörös Lobogó lesz ko­sárlabdázóink ellenfele Budapes­ten. Helyes taktika alkalmazásával a Légierő kétségessé teheti a nagyszámú válogatottat felvonul­tató ellenfél győzelmét. A LÉGIERŐ SE HÍREI Felajánlásokat tetteik a Légierő SE tagjai a párt III. kongresszusára a sportmozgalom, megjavítására. A sportmunka megjavítására és az eredményes felkészülés biztosítására a labdarúgó szakosztály vállalta a városi pálya letakarítását f. hó 28-ára. — A pálya használhatósága lehetővé teszi, az előkészítő mérkőzések és edzések megtartását. A céllövő szakosztály máreins 7-én Berettyóújfalura utazik, ahol bemuta­tót tart a sportkörök tagjai és más érdeklődők részére. — A birkózók vál­lalták az ideiglenes klubhelyiség de­korálását a pártkongresszus tiszteletére. A kosárlabdázók mlntaedzést fog­unk tartani a patronált Közgazdasági Technikum sportolóinak és azoknak átadják értékes tapasztalataikat Az ökölvívók f, hó 26-án meglátogat­ják a papírgyári sportolókat és ott be­mutató mérkőzéseken oktatják majd a fiatal Szikra öklözőket. Vállalja a Légierő SÉ a megye egyik falusi sportkörének patronálását azzal a céllal, hogy sportvezetői, edzői ré­vén szakmai támogatást és a lehetősé­gekhez mérten anyagi támogatást 1« nyújtson. — A sportolók bemutató mér­kőzések során kívánnak tapasztalato­kat és segítséget nyújtani a falust sportolóknak. Sponcsopoi o'at alakít a szolnoki Pető'i SK A sportmozgalom kiszélesítése és tö­megesítése érdekében szervező munkát végeznek a sportkör aktivál. — A helyi ipari vállalatok és megyei irányítás alatt álló üzemek dolgozóinak ezzel lehetőséget tudnak majd nyújtani a sportolásra A szervezés terén eddig igen oredtnényes munkát végeztek dr. Pál László és Beregszászi Kálmán sporttársak a járási bíróság dolgozói, akik eddig a legtóbb tagot szervezték be a Petőfi SK táborába. Evy bajnokság háttere A tdsza püspökiek Nyerték a járási asztalitenisz bajnokság grot loroÁiiiikloson az cl múlt vasárnap. — Ez uem volt vélet* leu.^mcrt jelentős fölény is igazolta a püspökiek nagyobb tu­dását és harcos sportsze lotetét. — Már reggel kilenc órakor kopogtatott Pornázi iötváu elnök sporttárs a járási TSB-nél és érdeklődött a., mérkőzések színhelye iránt. »Egy kis bemelegí­tésre nagy szükségünk vpn — mondotta — mert a hideg meg­viselt bennünket Gyalog jöttünk, me rt nem állt rendelkezésünkre egyéb, közlekedési eszköz és mi viszont nagy on szeretjük a sportot» Ezit bebizonyították, mert számos érmet és oklevelet szereztek a bajnok­ságon — Így azután még boldogabban indulhattak vissza haza elmondani sikereiket a falubelieknek. Dicséret illeti a fenyői és tamáspn «ztai Hotelokat is akik fáradságot nem kimé ve jöttéik el a bajnokságra és ezzel példát mutattak a fegwerno kieknek. akiknek a von t,közlekedés ß em volt elég kényelmes megoldás ói távol maradlak a versenytől. Adat k a megve s orGattak 195?. évi kiértékeléséből Szombaton rendezte meg. az MTSB 1953. óvi tervteljesitési értékelését Szolnokon — Az érdeklődés igen mér­sékelt volt. Távol maradt az értekez­letről számos olyan TSB elnök és sportok tiva akinek a megye sportfej­lesztése terén döntő szerepe van. — így nem lehetett az összejövetel oiyan eredményes, mint azt mindannyian el­várták. Az előző vasárnap kitűnően sikerült edzői értekezlet példa lehetett volna az MTSB előtt, mert annak megtartá­sát is helyesebb lett volna 21.-re ter­vezni. Nagy János MTST5 elnök beszéde elején országos viszonylatban muta­tott rá az elmúlt év sportsikereire. — Megemlítette a Szolnokról eltávozott Kazi Aranka »érdemes sportolé»_i szintet elért atlótanő kiváló eredmé­nyeit. — Majd részletesen ismertette a fejlesztési terv teljesítését — Az el­múlt évben 24 új sportkör alakult A taglétszám fejlesztés csupán 70 száza­lékot ért el — A minősítések terén 749 sportolóval emelkedett a létszám a labdarúgók vonalán. Utána a TSB-k munkáját értékelte az előadó és a kö­vetkező sorrendet állapította meg a tervteljesítés terén: X Torükraik’ósi Járási TSB 167: 2 Kunmártoni Járási TSB 140; 3 Kun.- hegyes! Járási TSB 136; 4 Jászapáti Járási TSB 121; 5 Szolnoki Járási TSB 103; 6 Jászberényi Járási TSB 1(10; 7 Karcag Városi TSB 75; 8 Szolnok.' Városi T3B 74; 9 Tlszafü-'edl Járási TSB 70; 10 Kisújszállás Várost TSB 61; 11 Mező ur. Városi TSB 62; 12 Turkeve. Városi TSB 41 százalék Birkózóverseny Jászbsrényben A jászberényi MTH birkózó szakosz­tálya f hó 28-án országos ifjúsági sza^ badfogású birkózóversenyt rendez. Eddig számos nevezés érkezett az or­szág különböző vidékéről de Szolnok megye sportolói még nem küldték meg értesítésüket mindenféle fehérnemű, ágynemű, asz­talnemű javítását, harisnya stoppolást, szemszodést, gombhúzást, szőnyegszö­vést. zsákfoltozást és előnyomást vál­lal; — üzletünkben nagy választékban készáru kapható Kossuth Lajos-ú. 27. szám rVezi- nokmetjyed N.PIAP politikai napilap A megyei p&nbuott#&g és t megyei tanai*» lapja Megjelenik ttetfő kivételévé* mindennap Szerkeazti a «zerkes/tftbfzottaág Felelős kiadó DAV||) FERENC Szerkesztőség: Szolnok ßelotannis/ utca I I emelet Szerkesztőség Tel ; 2Ó 93, 23 21: 2» 69 Kiadóhivatal: Szolnok Kossuth Lajos otea 19 felelőn: 20 94 Egyszámlán/ám •0*7'« 964 40 SzoinokmegTpt Nyomdaipari Vállalat Szolnok Maltnovszkl-o II Felelős vezet«' Wé-zéroe 3«ndor FIGYELEM Felhívjuk Olvasóink figyel­mét, hogy az egészheti rádió­műsort az eddigi szokástól el­térően nem vasárnapi, hanem szombati számunkban közöl­jük. Ezzel akarjuk útját ál ni, hogy a vasárnapi szám zsúfolt­sága miatt — mint, ahogy már többször megtörtént — a rádió­műsor kimaradjon, PÉNTEK; KOSSUTH-RADIÓ: 8.29: Hangleme­zek 9.29: A Gycrinekráuió műsora. — 1J10: Orgonaműveik. — 10.30: Óvodások műsora 10 10: A Gyermekrádió műsora. 1109: Á Köz Ikalmazottok Sza szerve­zete Somogymegyei Népi Együttes ének- és zenekarának műsora — 11.23: Hanglemez. 1130: Bogír. Kamjén Ist­ván elbeszélése. 1215: Déli hangver­seny 13 03: A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja 13'6: Hanglemezek — 13.30: Népek zenéje. 14 "0: Uttörő-Mrrdó. — 14.45: Szórakoztató zene a baráli rádiók műsorából. 1510: Szervánszky: Fúvóstrió. 15 30: Zenekari művek 16 ..6: Orosz nyelvlecke az általános Iskola V. osztályának tankönyve alapján. — 15 20: A fiatalok sporthíradója. 16.40: Válaszolunk f lusl hallgatóink kérdé­seire. 1710: A Magyar-ozovjet Barát­ság Hónapja. 17 45: Az Időben történt vetés jelentősége terméshozam emelése szempontjából. 18.00: Táuczene 19.00: Bo'gár kö'tői est 19 30: Jó munkáért szép muzsikát 20 15: Tegnaptól — hol. napig Esti krónika 2160: Simon Meny­hért születése. Déry Tibor Kossuth- ditas író rádiódrámája. 22'0: Tiz pere külpolitika,' 22 "0: A 51 gyar-Szovjct Barátság Hónapja 23 30: Tánezene PETÖFLRÁDIÓ: g gp. Fúvósledulók 4.50: Vitám muzsikusok 14 09: Operett­nyitányok 1! 40: Borodin: II Vonós, négyes 15 92: Boross Jolán északi dalo­kat énekel, zongorán kfsérl Foe ló Sán­dor. 15 15: A Magyar-Szoyjpf Barátság Hónapja to 06: Szív küldi sz'vnrk szí­vesen 16 45: Nemzetközi kérdések. 17 00: Szerzők — müveikről Járdányi Tál a Vöriismarty-szimfórláról — 17 20: Két olasz elbeszélés. 17 45: Részletek Szír. mai Afhert: Tánees huszárok című ope­rettjéből 18 10: Hanglemezek. — 18.30: Pártoktatási előadás. — 18 5*9: Lenner kerinső'ből 19.10: A Moszkvai Rádió ■összeállítása to 40; Sportéira 'é 20.00: A Megy r-S’ovjet Barátság H'n.p'a 31.00: Tánczene,

Next

/
Oldalképek
Tartalom