Szolnok Megyei Néplap, 1954. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-04 / 1. (2.) szám
<* SZOLNÖRMEGYEI NÉPLAP 195? JawaAr 4 Már most készüljünk a tavaszi munkákra A mezőgazdaságban a mostani időszak az, amikor a külső munkák látszólag szünetelnek, azonban a téli hónapokban kell megvetnünk jövedelmünk alapját. Termelőszövetkezeteink többsége úi üzemágak létesítésén dolgozik. A cibakházi Vörös Csillag tsz tagsága új üvegházat, a kunmártoni Zalka Máté tsz újabb rizstelepet létesít E munkák mellett nem szabad megfeledkezni a tavaszi előkészületekről. A tél folyamán kell kitisztítani a vetőmagot, rendbehozni a szerszámokat, mezőgazdasági gépeket. A négyzetes kukoricavetéshez szükséges sorvonalzók készítésére is most legalkalmasabb az idő. Sorvonalzónak megfelel egy régi vetőgépváz, amelyre a kívánt sortávolságban vasrudakat erősítünk. Azok végét pedig kultivátor szárhoz hasonlóan meghajlítjuk. A vetőmagvak tárolására is gondot kell fordítani. Ajánlatos azokat időnként átforgatni. Ha a vetőmagot padláson, vagy földes magtárban tároljuk, figyeljük, hogy az egerek nem tesznek-e kárt benne Ügyeljünk arra is, hogy a magtár ablakai épek legyenek. A csépai Harcos tszcs-né! történt meg, hogy az üvegnélküli magtárablakon a verebek ezrei jártak a vetőmagra és alaposan meadézsmálták. A csávázásihoz a kosarakat, kádakat, a jarovizáláshoz a locsolókat, falapátot, hőmérőt már most biztosítsuk. Nehogy ezek hiányában a munka később elmaradjon. GARÁ7. SÁNDOR. KUNMÁRTON Miért nem 'átszőtték „A város aiatt" c. filmet szil.észterkor Az előzetes terv. sőt a hirdetés szerint is december 31-én kellett volna bemutatnia a Vöröá* Csillag filmszínháznak ..A város alatt’’ című úi magyar filmet. Mégsem így történt. Szilveszterkor az „Erkel”-t játszotta a mozi s hozzátehetiük. maid.nem üres nézőtér előtt, hiszen a filmet már háromszor is adták Szolnokon, .Jí város alatt” volt a szilveszter első „áldozata”. Az történt, hogy amikor délelőtt a film megérkezett a szolnoki állomásra, ott a postát kezelő vasúti dolgozó el irányította továbbszállításra. Amikor a mozi reklamálta, hogy a film nem érkezett meg. akkor kezdték csak kutatni, de közben a postakezelő már elfeledte, hova is küldte a filmet. így azt csak éifél körül sikerült megtalálni. Közben Budapestről is út.ak indították a film másik kópiáját, de mivel gépkocsijuk nem volt. csak vonaton küldhették s az is csak este 11 óra körül ért ide. amikor már az utolsó előadás is véget ért. Azóta azonban már játszák a filmet s két nap alatt közel 3000 szolnoki nézte meg. Azért csak annyi, mert az egvszál szolnoki filmszínházba többen nem férnek be. A Vörös Csillag filmszínház dolgozói is elmondhatják hát. ho?v ez az év is jól kezdődött. Megjutalmazott Mokép-dolgozók Ä Népművelési Minisztérium, a Művészeti Dolgozók Szakszervezete és az Országos Moziüzemi Igazgatóság versenyt hirdetett az ország moziüzemei dolgozói között. A „MEGYE LEGJOBB NORMÁL MOZIJA’* CIMET a JÁSZAPÁTI „TÁNCSICS“ MOZI KAPTA. Bevételi tervét 107 százalékra, látogatottsági tervét 105 százalékra teljesítette. Díszes oklevelet és 1350 forint iutalmat kaptak a mozi dolgozói. A „MEGYE LEGJOBB KESKENYMOZIJA“ A TISZAPÜSPÖKI „TÁNCSICS“-MOZI LETT. A verseny indulása óta bevételi tervét 104. látogatottsági tervét pedig 101 százalékra teliesítette. Oklevelet és 800 Ft jutalmat kaptak az alkalmazottak A „MEGYE LEGJOBB KÖZÖNSÉGSZERVEZŐJE’*. MORVÁI JÖZSEFNÉ. A TÖRÖKMIKLÖSI MEZÖGÉPGYÁR DOLGOZÓJA 7113 látogatót szervezett be. A MOKÉP megyei szerve 400 Ft jutalomban részesítette. A MÁSODIK FEKETEHÁZI JÁNOS A JÁSZBERÉNYI FÉMNYOMÓGYÁR DOLGOZÓJA LETT. 4226 látogatót szervezett. 300 Ft iutalmat kapott. A ..MEGYE HARMADIK KÖZÖNSÉGSZERVEZŐJE“ BALOG MARGIT. A TURKEVEI VÖRÖS CSILLAG TSZ DOLGOZÓJA aki a verseny megindulása óta 3117 látogatót szervezett be. Oklevelet és 200 Ft iutalmat kapott jó munkájáért. „Több figyelmet a falusi mozikra1’ jelszó alatt 1953 augusztus 15-én verseny indult az üzemeltetés színvonalának emelése céljából. E nemes verseny győztese Mucsi Sándor. a tiszasasi mozi gépésze lett Az Országos Moziüzemi Igazgatóság 500 Ft jutalomban részesítette Túróczl István Szolnok. MOKÉP HÍREK A nap kél: 7 éra 32 perckor, nyugszik: 16 őrá 7 perckor A hold kel: 7 őrá 18 perckor, nyugszik: 15 óra 20 perckor. Idejárisjelentés varható időjárás hétfő estig; Erőse« felhős idő. sokfelé havazás. — Élénk délnyugati, majd északnyugati szél. hófúvásokkal. A hideg mérséklődik Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: hétfőn reggel nyugaton mínusz 5 — mínusz 8 keleten mínusz 11 — mínusz 14. délben országszerte mínusz 3 — mínusz 6 fok között. — A fűtés alapjául szolgáló várható középhöméraéklet héttőn minus« 5 l’ok alatt lesz. (MTI), Mindenhit érdekel 1876-batri Szolnoknak csak 16.000 lakosa volt. ugyamamoiyi. mint Karcagnak —« A megye legnagyobb városa Jászberény volt, melynek abban az időben majd kétezer annyi lakosa volt, mint az előbbieknek. — Amikor az új megye rendszert életbeléptették, 1870 szeptemberében lett a megye székhelye Szolnok, azonban a jászok és kunok hosszú ideig nem ismerték el Szolnok város elsőbbségét a megyében így például abba sem egyeztek bele. hogy a bíróságot, mely addig Jászberényben, illetve Karcagon székelt Szolnokra helyezzék át. Ezt csak 10 évvel később sikerült a megye közigazgatási vezetőinek elérniük, nagy harcok és viták után mert Karcag és Jászberény is versengett a megyeszékhely címéért. SZOLNOKI ANYAKÖft 1VI HÍREK Születtek: Masátk László és Oszlányi Ka-(aiin fid Lász-ó; Kovács István és Szőke Anna fia István; Fehér Béla és és Mihály Margit iia Mihály; Pózaik István és Kovács Mária fia István; Toldi Pál és Földi Erzsébet fia Púi; BaoiiUszky György és Boviz Ilona leánya Ilona; Árki Lajos és Hasznos Rozália leánya Margit; Halasi Gyula és Lehoczlky Julianna leánya Klára, Szabó László és Kovács Anna leánya Anna; Bendó Mihály és Pusztai Ilona fia Mihály, dl*. Ha illik László és Lukácsi Erzsébet leánya Judit. Pupp László és Szokoli Sarolta fia László; Kiss Péter és Újvári Irén leánya Katalin; Hagy Ernő és Kiss Piroska fia Géza. Házasságot kötöttek: Verniczor Géza és Mondok Margit; Jeroliu László és Ocskó Margit.; Horváth Ferenc es Szabó Irén; Ondók Ferono és Tóth Margit; Jedlicska László és Zsnppán Mária; Pelchoffer István ^ és Nagy Mária; Kecso István és Mészáros Jolán; Gajor Lajos és Beviz, Erzsébet; Utasi József és Forgó Erzsébet; Sároöi Imre és Bódi Jolán Elhaltak: Moldoványi György ^ 80 éves; Babjak Miklós 61 éves; Vígk Agnes 1 napos; Pa.Ha Mihály 50 éves; Steíanidesz József 71 éves; Ecseki Ferencnó Balázs Rozália 82 éves; Polgár Miliályné Varjú Julianna 41 éves; — Schied Ferenc 75 éves; Tóth István 63 éves; Urban Máté 75 éves; Száz Sándor 56 éves; Csányi Ferenc 83 eves; Kovács József né Csabai Apollonia 88 éves; Ocskó Andrásáé Erki Erzsébet 60 éves; Simon ‘Lászlóné Tóth Rozália 81 éves* Bíró János 70 éves; Dobos Mihály 76 éves; Dobos Forenené Mészáros Mária 67 éves; Báufi György 73 éves. E'őkészület az új bajnoki évadra Miben nyilvánul meg a tervszerű, céltudatos felkészülési munkai A labdarúgóbájnokság ■megyénk!) ön no vem bérben befejeződik, azonban a labdarúgóknak egész éven keretező 1 kell végezniük sportmuTikát. A következő bajnokságra tulajdonképpen az előkészület már akkor megkezdődik, mikor az előző befejeződött. így tehát nálunk november hó folyamán Néhány héten keresztül az átmeneti időszak alatt olyan edzéseket tartanak a labdarúgók, amelyek eltérnek az eddigiektől. A tevékeny pihenőnek ebben az időszakban az a célja, hogy a játékosok kipihenjék a fáradalmakat anélkül hogy a meglévő képességek elvesznének Hogyan lehet ezt elérni? Úgy. hogy labdarúgóink ebben az időben csökkentett erősségű sportnmnká.t végeznek. Reszt vesznek más szakosztályok miUirtkájábau. Fontos azonban, hogy ideg feszi tő bajnoki versenyeken ne induljanak Az edzőnek akkor is figyelnio kell játékosai tevékenységét, ha azok esetleg más szakosztályban is dolgotnak. llyeukor is helyes ha az edző egy héten legalább egy alkalommal tart közös foglalkozásit a sportolókkal, amely esetleg lehet kirándulás is. Ha a játékosok más szakosztályban nem tevékenykednek, a. labdarúgó edzőnek 'betonként legalább két alkod ómmal kell tornatermi vagy szabadtéri edzést tartani Ezeknek az edzéseknek anyaga különféle MHK gyakorlat, kosárlabda. röplabda kézilabda-, köijnyű tréfás játék, váltóversenyek, ugráíGfc, akadályversenyek, fogóé sít ázás. — Ebben az időszakban., igen fontos 3 ;játckűsértekezletók megtartása is. Ez&* ken alaposan meg kell vitatni az elmúlt év íMánytossága-it és azok alapjám kell kitűzni az új bajnoki év céljait, mely nemcsak a csapatra vonatkozik* hanem fel kell azt bontani az egye* játékosra, is libben, az időszakban ke*ll_ a sporté lóknak megtartani az MHK előadásokat és más sportegészségügyi előadásokat is. amelyek mind-mind hozzátartoznak az egészséges fejlődéshez. Ugyanes-ark ebben az időszakban kell az esetleges edzőv ált ozást is elvégezni minden SK-nak. Ebbem, az időszakba® kell art edzőnek elkészíteni az cgé&zév-es edzési tervét, felfektetni az edzési naplót stb. S azután, amit nagyon sok edző nem tud vagy nem akar tudaiL hogy edzési tervét l>e kell nyújtani jóváhagyás végett a Társadalmi Labdarúgó Szövetség Edzői Tanácsának, valamint a SK elnökségének is. Az átmeneti időszak tehát a- Iaíbda„ rúgó szakosztályinak az elfeövetkezendó évre való tervszerű felkészülését jelenti. úgy hogy az alóipozó edzéseik megkezdése alkalmával minden játékos a legnagyobb vágyakozással induljon vaja mennyi edzésére, mely nemcsak az egyéninek han°m a csapatnak is a további fejlődé-;.ét jeten'ti. Fazeka» László edző. Az 1953. év* tbc'vei bo'nok- *,*: ér lék “lése A megyei bajnokság 15 helyezettje a TurkeveSK csapata lett. ElőJjárójában tartozunk annak meg_S*fSI állapításával, bogy a csapnt nem váltotta be a bo-zzáif űzött reményeket, annál is inkább, mert egy «szocialista város eportolóitól lényegesen többet és mást várunk joggal. A megyei bajnokság újonc csapata a kezdeti lendület után már a bajnokság ideje alatt elbukott. — Elbukott azért, mert a. vezetőség néni tette meg n csapat jó szereplésének biztosítósa érdekében azokat az intézkedéseket melyek hivatva lettek volna biztosítani a további eredményes munkát. A hiányos, rosszfel kész Iiltségű vezetőség munkájában sok kifogásolni való volt pedig a 1 ab da r úgócsa.p a. than voltak értékeik, melyek kellő és főleg hozzáértő vezetés mellett jobb eredmények felmutatására is képesek tettek volna. Pl. Turkey o SK-tól egész éven nem láttunk bent képviselőt a szövetségi napokon, de még a fegyelmi tárgyalásokon sem. Valóban úgy nézett ki a dolog hogy nem volt gazdája a SK- nek. Annáik ellenére, hogy a SK ifi gárdájában sok és jó tehetségű fia tel vau. helytelen volt hogy távoliról hozott »idegenekkel próbálta megoldani gondját a SÍK Természetes, hogy ezekbe az elgondolásokba igen sokszor technikai. anyagi és utazási nehézségek csúsztak, a melyeik hátrányos helyzetbe hozták az együttest így a csapat otthon maradt ami a további szereplésének rovásáfe ment csak. Ha figyelembe vesszük, hogy a SK a 28 bajnoki mérkőzéséből 4 győzelmet aratott. 3 döntetlent és 21 vereséget könyve1 hét cl a 24:85_ös gól aránnyal, úgy igazolva van fenti állításunk, hogy ennél jobbat ez az együttes. így ahogy van nem lett volna képes adni. Hogy nem úgy történt, ahogyan egye-: sek a bajnokság megindulása alkalmával gondolták hibásak azok a vezetők. akik avatatlan kezekre bízták a1 szövetkezeti város SK-nek ügyvitelét. Egyetlen dicséret lehet csupán a SK vezetősége felé, hogy ebben az általuk végzett rendszert el en munkában eem felejtkeztek meg az ifi gárda, mz után. pótlás neveléséről é« annak foglalkoztatásáról Leihet, hogy a fel török vő fiatalok; mellé az elkövetkező időben egy megértő a sportot önzetlenül szerető vezetősóig fog majd kialakulni a. ez a feltörő, harcos szellemű ifi gárda akkor helyrehozza azt a hibát’, amit ebben az évben a SK elkövetett. Hírek és eredmények.*« A jászberényi Petőfi &K kézilalbdöcsapata, mely megyei bajnokságot nyert, most sem pihen, hanem részt, vesz Budapesteai sikeresen a tere inba jt)jo(kSágokon. A Váci Vörös Lobogó együttese után a harmadik helyen áte lan sík. Helyes volna, ha a SzoJnokme* gyei TSB is biztosítaná a. kézilabdád zók téli foglalkoztatását és nem keL lene az egyes csapa,toknak a költséges megoldásokat vá,laszta.nl csak azért» hogy az edzésekből ki ne essenek. Apróhirdetések EGY ALIG HASZNÁLT gyem-efc «port kocsi eladó Szolnok Véső-«. 7. ÜVEGÉRTÉftESlTÖ Vállalat Telepe Szolnok Beloiannisz-«. 17 (bejárat a. kap« alatt) bútorozott szobát keres női alkalmazottja részére. JÚKARBAN lévő 109-as Sach motorom eladó, esetleg nagyobbért cserélem. — j Tóth István. Tiszakürfc. i SZOLNOKI MAVAUT AntobuszközleiJ kedési Vállalathoz felveszünk motor* szerelőket, segédmunkásokat gépkocsivezetőket középfokú jogosítvánnyal. —• valamint női és férfi kalauzokat, azonnali belépésre. Jelentkez-n-i tehet munkanapokon 7 órától 1536-ig a Szolnoki MÁVAUT Antobnszköztekedési Vállalat személyzeti osztályán — (Szolnok* Mártírok útja). 1954 január 4-től 10-iff. HÉTFŐ KOSSUTH-RADIÓ: 7 50: Naptár. — 11.30: Hanglemezek 12 09: Déli hangverseny. 13 00: Bura Sándor és zenekara játszik 33 39: Részletek Suppé és Zeller operettjeiből. — 1415: Üttörőbiradó 14 49: Heti zenés kalendárium. 15.30: Tánedalok. — 16 00: másáéi tejtörő. — 16 25: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 16 40: A rádió válaszol falusi hallgatóinak kérdéseire. 47.10: A rádió válaszol a hozzáérkezett levelekre 37,20: Vaszy-Dékany: Dalol a sztyeppe — népdal kantáta 37 40: János vitéz. — Fotftfl Sándor elbeszélő költeménye. 18.10: Jó munkáért szép muzsikát — 1900: Indonézia szabadságáért 19.20: Népzene 20.35: Tegnaptól — holnapig... esti krónika, 2100: Lehár Ferenc operettjeiből 22.10: Tíz perc külpolitika. 22 20: A M*<ryar Rádió pé-* rí:,, játszik. 22 50: nidak. — Illyés Gyula Kossnth-díjas költő versei. 23 90: Szimfonikus hangverseny. 23.42: Bach: S- moll szólószonáta PETÖFI-RAIMÚ: 6 50: Részletek Kálmán Imre operettjeiből 725: Színházak és mozik müSora 7.40—8 00-ig: azonos a Kossüth-rádió műsorával. — 8.20: Hanglemezek 9.20: Orosz nyelvlecke — 9 40: A gyermekrádió műsora 1010: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 10.30: Óvodások műsora 1109: Hanglemezek. 14 00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. — 14 35: Neoerády M»gda zongorázik. Pfisztcr M alvás oboának. 15 00: Könnyű zene 15.40: Hanglemezek 16 00: Vasvári I’á! arca. Kortörténet — Ili 35: Délutáni hangverseny — 17.15: Művészek az Ifjúsági rádió mikrofonja előtt 17 35: Szív küldi szívnek szive, sen 18 05: Isineretterieszlő előadás — 18 45: Operarészletek 19 10: A meszkvnl rádió összeállítása. 19 ‘0: Sporth'eadó 20 90s Esti csillag Hanglemezek. — 2100: lsmeretteriesztö előadás, 2410: Tánczene. 22.00: Opcrarészlotck KEDD KOSSUTH-RÁDIÓ: 7.5«: Naptár. — 11.30: A magyar rádió népi zenekara játszik Lakatos Sándor vezetésével. — 1215: Déli hangverseny 13 00: A álagyar Néphadsereg Művészegyüttese szólistáinak hangversenye. 13.26: Balrttzeme —■ 1415: Hangverseny gyermekeknek 14.45: Rácg Béla és zenekara játszik 15 30: Operarészlet»k ti 00: A K.vermokrádlö műsora. 16 40: A rádió 'álaszol falnsi hallgatóinak kérdéseire 17 10; Stlv küldi szírnek szívesen — 17 40; Legkedvesebb verseim Elmondj» Tőkét Anna — 18 00: A magyar rádió néni zenekara csárdásokat játszik — 18.36: Vidám dalok 19 09: Hangos újság. 26.15: Operaközvetítés, 22,35: Hanglemezek. 23.15: Mi történt a nagyvilágban? 23 20: Charpentier: A kiiltó élete. FETÖFI-RADIÓ: 6.50: Balti népdalok. 7 35: Színházak és mozik műsora. 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: A kis Iskolások műsora 9 10: Zenélő doboz. — 19 10: Hangeloiezek. 11.00: A Honvéd Kossuth Tűzértlsztl Iskola gyermekkarának zenekara játszik. 14.00: Hanglemezek 15.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik 15.49: A kilencedik hullám. Krenlmrg regényét ismerteti Vázsonyi Endre VI. rész: 16.20: Szórakoztató zene. 17.15: Ismeretterjesztő előadás — 17 30: Támvsene. — 17.55: -V moszkvai rádió összeáll Hága. — 18.45: I’ártoktatási előadás 19.05: Hanglemezek 1915: Egy falu — egy nóta KÍSÉRLETI ADÓ MŰSORÁBÓL: -20 80: Tánezene 2100: Ilegcdii’nek szépen muzsikálnak Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. — 21.40: Gynlal- Gaál-flvérek: Marbella szvit — 22.00: Részletek Rékai Nagyidat cigányok c. daljátékából. SZERDA KOSSUTH-RADIÓ: 7.50: Naptár. - 13 00: Kókal Rezső és Bolgár Tibor ridiójátékaiból II15: Úttörő-híradó. — 11.40: Népi zene, népi kórusok. 15.30: Magyar könnyű zene. 16.00: Egy komisz kölyök naplója Rádiójáték 16.40: A rádió válaszol falusi hallgatóinak kérdéseire — 47.10: A rádió válaszol a liozzálntózctt levelekre! — 17.25: Szív küldi szívnek szívesen 18.00: Ifjúsági műsor. 18 30: A magyar rádió énekkara énekel 19 00: Hangos Újság. 2013: Ismeretterjesztő előadás. 20.35: Népzene. 2100: írók a mikrofon előtt.. 21 30: Jó munkáért szép ínnzslkát 22.10: Tiz reve killnolltika 22 20: Tánczene a berlini rádió műsorából 22.50: Népi demokratikus versek 23.00: Előadóművészeink műsoréból PETŐFI-RÁDIÓ: 6.50: Reggeli zene. — 7.35: Színházak én mozik műsora 8 20: Uanglemeuek. 9,20: A gyermekrádió műsora 9.46: Dallanolás. 10,10: Hanglemezek 10.30: óvodások műsora. 1130: Tiiucz.rne 4213: Hanglemezek. — 11 00: Soha Balogh József ős zenekara játszik. 41.26: Bogoszllvszklj: Eső esti.- 14.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik 1130: Mozart,: r_mol! szonáta. 14)56: Ismeretterjesztő előadás 15 06: Koringük 15.40: A banda. Részlet l'er Anders Fngelstrum regényéből. 16 10: Hangverseny új lemezeinkről 17.00: A Szegedi Kisipari Szövetkezet En-kkara ónokéi 17 22: Kodály: Székely keserves a HM: zongoratlgrabl'ól. 17.25: A dollár álarc nélkül — 17 40: Szárnyas karónak Műsor a »sovj«t repülőkről 18 00: Garay György érdemes művész hegedül 18 45: A moszkvai rádió öszszeálUtáaa. 19.1S: Filmzene. —■ 19.40: Sporthiradő, A pA'010'rlÖjÍA KÍSÉRLETI ADÓ MŰSORÁBÓL: — 20.00: Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházából: Szellemesek Utána: 23.00-ig: Tánczene CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RADIÓ: 7.50: Naptár. — 11.30: A Pén/ügyőrzenekar játszik. — J2.J5: Déli hangverseny. 13 00: Uttijrökórusok énekelnek 13.30: Rozöa Sándor szereti a táncot. Na»y Olivér feldolgozása. 13.56: Bródy—Szilágyi; A két karod közt 14.15; A rádió gyermekújság műsora. — 15 5tl: Népek zenéje. Kajcs István előadása. 15.30; Ismeretterjesztő előadás. — 15.45: Részietek Glier: A bronziovas c. balettszvitjéből. 16.00: Vietnami, ballada. Kovái Lőrinc elbeszélése 16 30: Magyár népdalok. — 16.40: A rádió válaszol falusi hallgatóinak kérdéseire. 1710: Egy falu — egy nóta. 17 45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 18.00: A moszkvai rádió összeállítása 18 30: Hanglemezek. 19.00: Hangos Újság. — $*.15: Szivárvány. Zenés irodalmi terka-ost. 21.00: Yves Montand francia delénekes versenye^ 2130: S00 millió . . 22 20: Liszt: Faustszlmfónia. 23.30: Tánczene. PETŐFI-It A DIÓ: — 6.50: Ré&zletck Chirkufescu XJogyeu-völgyöu lakodalom e operettjéből. 7.35: Színházak és mozik műsora. 7.46—8.20-ig: Azonos a Kossuth-rádió műsorával. 8.20: Zenekari muzsika. 0 20: A pclcskei nótárius. Rádiójáték. 6 56: Hanglemezek. Ift.lO: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik 1100: Király—Csolnoki: Telefonrapszódia. ti 05: Fiatal művészek hangversenye. 14.ÍMI: Délutáni hangverseny. 15 00; A magyar rádió kisegyüttese játszik 15 46: Opera részletek. Fiatalok zenei újsága 17 25: Agrotechnikai előadás. — 17.46: Részletek Kacsok: János vitéz c. dal játékából. 18 45: Szív küldi szívnek Mívesen. 16.10: Hangte* mezek. 16 40: Soorthíradó. 26 00: Schubert: Téli utazás 20 30: Rozmaring. A magyar rádió népi zenekara játszik. — 21 10; Készülő könyvekből. 21.36: Tánczciio 22.0C: Dalok-láncok. PÉNTEK KOSSUTH-RADIÓ: 7 50; Naptár. - 11.30: Kónya Lajos Kossnth-ditea költő őtitegvzeteiböl. ~ 1215: Déli hangverseny 13 0$: Szirma! és Jacob! operett* leihői. 13 30; Külföldi uénzene. 14.13*; Úttörő-híradó 14 40; Szórakoztató zene a baráti rádiók wfiaoréból. — 1M0? Hanglemezek. 16 00: Orosz nyelveteké. 16.20: Fiatalok spcrtbíradója. — 16,40: IA rádió válaszol falusi liallgatóinafk [ kérdéseire. — 17.10: Jó munkáért szép j muzsikát! 17.40: Pártoktatási előadás, j 18.00: Tánezene. 13 03: Irodalmi séták. — 20.15: Tegnaptól — holnapig . . Esti I krónika 2106: Cperettrészlctek. 22.10: í Tíz perc külpolitika. 22.20: Tánezene. 22.50: Hazánk zenei életéből. FETÖFI-RADIÓ: 6 50: Vidám zene.— 7 35: Színházak és mozik műsora. 8.20: Hanglemezek 9.20: Cskalov. Ifjúsági rádiójtéik. 10.10: Dalok. 10.30: Óvodások műsora. - 10.50: A gyermekrádió műsora. 11.00: A magyar rádió népi zeneké» ra játszik 14.00: Míljutyin operettielbőt. 14.40: Kamarazene. 15.15: Szovjet íiimizene. 16 00: Szív küldi szívnek szívesen. 16.45: Külpolitikai előadás. 17.00: Rlmszkij-Korszakov: Selierezade Gál György Sándor előadása. — 17 39: Rossz asszony. Veres Péter Kossuthdílas iró kisregénye. 18.00: Hanglemezek. 18 45: Ismeretterjesztő előadás. — 19 05: Hanglemezek. 19.10: A moszkvai rádió összeállítása 19 40: SDorthíradő. KÍSÉRLETI ADÓ MŰSORÁBÓL: — 20 00: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. 21.00: Tánezene, 22 00: Részletek Weber: A bűvös vadász c operájából. SZOMBAT KOSSUTH-RÁDIÓ: 7.50: Naptár -11 30: A magyar rádió népi zenekara játszik. 12.15: Déli hangverseny. L3 09: Hanglemezek. 13.30: A belügyminisztérium (központi egvüHesének fúvószenekar a játszik. 14 15: Zenei Újság. 15.30: Szív küldi szívnek szívesen. 16 10: A magvetőkhöz — Nyékraszuv költészetét ismerteti Kormos István. — 16.40: A rádió válaszol n hozzáér kőzett, levelekre — 17 10: Ámor betege. Dalok Folóe/.i Horváth Áriám gyűjteményéből. 17 30: Szövetkezeti híradó 18.00: Egy falu — egy nóta. — 19 09: A moszkvai rá »Hó összeállítása 2015; Tarka-barka Vidám sxomb;itesti zenes műsor. 22 20: Tánc éiíMIg. PKTOEI-R.VDIó: 6 50: Oocrnrészlefek. 7 35: Színházak és mozik műsora, 8 20: Zenekari muzsika 9 20: Úttörő-híradó. 9 45: Görög gyermekek műsora. 10.10' A Zenemű veszeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. 10 ?8: Fnvószene. 1100: Hanglemezek 140«: Mte'teycsi Nándor és zenekara játszik. 14 45: Kimszikij- Korszakov: Antar Srcimfóuikus költemény te ?o; MHifte^kf operája. Weber: A bűvös vadász 16 40: Hanglemezek 1710: Tíz perc közgazdaság. 17.20: Ta. nyilunk énekszóra oroszul. 17 40: Tánc* zen© Í7 36: íloss^ asszony Veres Péter ítCRinth-dljsn író kisregéayo. II. rész. 18.45: Szív küldi szívnek szívesen — 19,10: Hangos Újság. 1340: Sporthiradő. VASÁRNAP KOSSUTH-RADIÓ: 6M-8.C0-!*: Reg, geli zene. — 700: Színhá»7,ak és mozik műsora. 8C0: Hírek. Idő járás jelentés.. 8.15: Egy falu — egy nóta. 9 öö: Zenés fejtörő. 10.09: Vasárnapi levél. 10.10: A gyermokrádió műsora. — 11.00: Épülő szép hazánk. 12.15: Jő ebédhez szól á nóta — 12.45: A magyar ráHó szimfó., nikns izenekar játszik . 14.15: Nagy nép együttesek 14.45: Egy hét a külpolitte kában. 15.00: Könnyű zene. 15 30: Szívj küldi szívnek szívesen 16.09: Anyegin^ Készletek Puskin verses regényéből, -f 16.40: Tánezene 17.40: Kincse« kalendárium. 19.00: Hanglemezek. — 2015 A magyar opera története VI. 21U Tánezene. —- 21 30: A vasárnap «porij?» Totóhírck. - 2210: A három magyar rádiójátékból 23.00: Közvetítés Budapest hangversenytermeiből PETÖFI-RÁDIÓ: 8 09: Kerlugőhangverseny — 8.30: Református vallásos félóra a stúdióból. 9.00: Falurádió — 9,30: Miska bácsi temczésládája. 1010: Szórakoztató zenekari muzsika. 11.00; A Távol kelet zenéje 11.35: szórakoztató zene. 12.39: A világirodalom humora: Vízparti történet. 13.00: Orosz és szovjet balettrészletek. 14.00: Müveszlemezck. — 15 00: Tudományos fejtörő. — 15.20: Bnross Jolán énekel a magyar rádió népi zenekara játszik.— 16 09: Hanglemezek. — 16.40: A rádif gyér me kszir házának műsora 17.20: így látom én. Gyárfás Miklós vidám írása 17.40: Szórakoztató zene a mor.zkva rádió műsorából. 18.10: Báníay Vilmof fuvol ází.k zongorán kíséri Gora e msei' Mária. T8 45: Kodály és Bartók népdalfeldolgozásaiból. 19 15: A moszkvai rádió összeállítása. — 19.45: A »Tartós békéért népi demokráciáért!» c. lap ismertetése. ’ KÍSÉRLETI ADÓ MŰSORÁBÓL: — 29 09: Tánezene. 20 45: Uj Föld. Szabó Pál Kossnlh-dijas író rádiódrámája. —* 22.0«: Zenekari hangverseny. Szolnokmisfi/ü NÉPLAP politika) napilap. A megyei párthizottais is a meayei tanács lapja Megjelenik hétfó kivólcléTel mindennap Sierkegátí: a «ínerkesTtóhlrottsái: Feleld* kiadó: DAVID FERENC Bíerkesitdsés As kiadóhivatal: Szolnok Beloianníss-ntea 7 7 emeli! Telefoni Sierkesitdadsr: 70—99, Kiadóhivatal: 7AA4 Estysfcámlassám: 0087S06I—1á SrOlnokmeevel Nvomdatnarí Vállalat Ssotnok. MallnoTáskl-n 19 felclós vezeti): Místárot Sándor