Szolnok Megyei Néplap, 1953. június (5. évfolyam, 129-153. szám)
1953-06-13 / 139. szám
SZOLNOKMEGYEI NÉPEAP Javítsák ki a Járműjavító üzemi konyhájának hibáit 1953 Június 13, I AZ ELMULtI napokban eey. a J árműjavítóból szerkesztőségünkbe érkezett panaszos levél nyomán felkerestük az üzem dolgozóit, hogy véleményüket kértük az üzemi konyha munkáiéról. A Járműjavító üzemi konyháién naponta több mint nyolcszáz dolgozó ebédel. Számukra hatalmas segítséget jelent a munkahelyen való étkezés. — Az üzem dolgozói azonban nincsenek megelégedve az üzemi konyhával Ügy érzik, az üzemi konyha nem tölti be feladatát, nem kapták meg azt, amit várnak tőle. Több dolgozóval beszéltünk akik uek az a véleményük, hogy minő ségileg nem rossz ebédet kapnak, bár lenne követelni való a minőség javítása terén is. Az egytál étel izonban nem kielégítő. Kovács Dezső a mozdonvosztá- yon elmondta, hogy egy tál étel lem elég neki sem. különösen pe dig azoknak nem. akik kazánnál, /agy a kovácsműhelyben több mint 10 fok melegben dolgoznak. Hétfőn ol. lekváros tészta volt. Csak imitt- amott szerénykedett egy kis lekvár t gombócokba az összeállt tésztán Jpvangzt mondotta el Eszényi Sán- lor és Sólyom János. i KISS LÁSZLÓ I szakmunkás azt terdezi. miért nem tudnak változatosabban főzni, miért nem tudnak cet tál ételt adni, mint ahogyan a I’iszamenti Vegyiművek és más izemek konyháján. Miért nem tudlak megoldást találni arra. hogy a :őtt tészta minősége megváltozzon? Székely Sándorné elmondta, logy az elmúlt hetekben sok rizs nent pocsékba, mert a kirántott tűs mellé olyan íztelenül. raggcso- ;an készítették el. hogy ehetetlenné /ált. Erre is gondolnia kellene a ionyha dolgozóinak. Az üzemi konyha azonban nem kap meg minden támogatást. Mező- kernek, Füszért-nek és egyéb ellátó szerveknek, amelyektől a szükséges élelmiszercikkeket szerzik be. nem szívügyük az üzemi' konyha zavartalan ellátásának biztosítása. A Mezőker például minden lelkiemére tfurdalás nélkül kitörüli a Járműjavító rendelését, ha egy napon kevesebb áru-felhozataluk van. Télen például nem biztosított burgonyát az üzemi konyha számára és még ma sem megy zavartalanul a zöldfőzelékfélékkel való ellátás sem. A megyei tanács kereskedelmi osztálya által kiutalt 260 kg kon- tervet még ma sem kapták meg. Az ilyen nemtörődömség megnehezíti az üzemi konyha munkáját, a dolgozók ízletes, meleg étellel való ellátását. Az üzem vezetősége tudja a dolgozók által felvetett hibák okát. de megoldásuk érdekében nem sokat tesz. Azt. hogy nem tud két tál ételt adni a konyha, azt. hogy kifogás merül fel az ebéd minősége miatt, a konyha kicsi kapacitása okozza. — Kicsi a hely. kevés az edény, két tál étel főzésre nem elegendő. Az üzem vezetősége megcsinálta a tervet a konyha kibővítésére. s ehhez az engedélyt a felső szervektől megkérte, de egyebet nem tett. lüJABB RENDEDKBZ6s[ értelmében állítólag üzemen kívüli ellátó szerv veszi át a konyhát. — Döntsék el végre, mi lesz az üzemi konyha sorsa. Adianak nagyobb támogatást ahhoz, hogy mielőbb kibővítsék az üzemi konyhát. A kereskedelmi szervek nedig nagyobb odaadással gondoskodjanak a 800— 1000 nehéztesti munkát végző dolgozó ellátásáról. Ügyvezetőink jobban szorgalmazzák a papír- és rongygyüjtést A papír- és rongygyüjtőhetek megindítása óta 7 nap telt el. de egy-egy földművesszövetkezetnek olyan csekély az eddigi eredménye, hogy azt százalékban kifejezni alig lehet. Megyei viszonylatban eddig papírgyüjtési tervünket 16, a rongy- gyüjtésit pedig 10 százalékban teljesítettük. Ezért a lemaradásért elsősorban a szövetkezetek ügyvezetői felelősek. Felelősek azért, mert a minisztertanács és a SZÖVOSZ határozatát nem hajtják végre. — Nem gondolnak arra, hogy egy vagon hulladékpapírral 3 vagon fát takaríthatunk meg, melyből fejlődő szocialista iparunk sok szobabútort, konyhabútort stb, tud gyártani, építőiparunk pedig több ház építését tudná anyaggal ellátni. A Tiszfibura és vidéke körzeti földműveszövetkezetben június 7-én egyetlen kg. papírt sem gyűjtöttek. Vájjon hogy ad számot a munkák végzéséről Kós András ügyvezető? A járások eddigi papír- és rongy- gyűjtési tervüket az alábbi száza lékok szerint teljesítették. Papír Rongy Kunmártoni járás 30% 11% T.-miklósi járás 26% 8% Kunhegyesi járás 22% 14% T.-füredi járás 16% — Jászberényi járás 11% 5.7% Szolnoki járás 5% 21% Jászapáti járás — ■ — A papír- és rongy gyűjtés sikere azonban nem teljesen a földművesszövetkezetektől függ. Függ a lakosságtól is. Arra kérjük a dolgozókat, hogy használhatatlan könyvel két, papír- és rongyhulladékokat adják át az őket felkereső népnevelőknek, vagy úttörőknek. De vegyenek részt a gyűjtésben á különböző szervezetek, így az MNDSZ és DISZ is. Csáti Lajos Szolnok, MÉSZÖV. A NÉPLAP dinUble Farkas Ferenc és B. Nagy László szol- noki lakosok panasszal fordultak szerkesztőségünkhöz. Közölték, hogy a tagosítás alkalmával a kecskeméti Sertéstenyésztő és Hizlaló ingatlant vett át tőlük, amelyen 770.60 Ft értékű here volt, de nem fizették ki nekik az összeget. Szerkesztőségünk levelére a vállalat párttitkára az alábbiakat közölte: „Míg a véghatározatot meg nem kaptuk, nem intézkedhettünk. Értesítettük a szá-szbe- reki üzemegységet, hc-gy tudják meg a fenti lakosok pontos címét, de ők ezt nem tudták beszerezni. így cím hiányában nem utalhattuk ki az összeget. A Néplap által küldött levél alapján megtettük a szükséges intézkedést, s két fél megkapta a ráeső részt." mindÖrömmel írom meg, hogy az általam említett könyvelési tanfolyam megkezdődött városunkban. Ebben segített az újságcikk is, melyben megbíráltuk az illetékeseket, akiknek hanyagságán múlott a tanfolyam kései megindítása. Amikor felkerestem a Megyei Tanács Pénzügyi Osztályának oktatási felelősét, készségesen megadott minden szükséges felvilágosítást, s igy május 26-án végre hozzákezdhettünk a tanuláshoz. Köszönjük a Szerkesztős-ég segítségét. (Máié Emil, Kisújszállás, Gyapotfeldolgozó V.) HÍREK A TERMÉlNYPORGALMI Vállalat titszaföldvári 22. sz. tölepe a begyűjtésre megtette az előkészületeket. A faktúrák kimeszelve, fertőtlenítve várják a cséplés, a begyűjtés kezdetét. * PARTUNK és KORMÁNYUNK sze- fe.Tő gondoskodása új kulturális intézménnyel, a törökmlklósl járási könyvtárral gazdagította megyénket. Az új könyvtárban több mint 6000 kötet lönyv és külön olvasóterem vár a mű- -'elődnl, magukat nevelni vágyó dolgozókra. A népkönyvtár feladata lesz a árás könyvtárait ellátni az újonnan aogjelent könyvekkel, az üzemek és ömegszervezetek könyvtárainak ellenérzése és szakmai segélynyújtás a Tönyvtárosok résizére. A járási könyvár avatóünnepélyét folyó hó 14-én ■ártják a törökmiklósi kulturház nagy- ermében. *■ A SZOLNOKI TERVEZŐ IRODA dolgozói a Béke Világtanács küldő ttjei- lek egy ólomkristály vázát küldenek tjándékiba. Ezzel a legjobb békeharco- lok iránti szeretetüket akarják nyil- 7ánítani. * AZ ÜZEMÉLELMEZÉSI VÁLLALAT Június hó 13*án délután a dolgozók és az üzemek ételfelelőseinek bevonásával ankétot tarfc. Az ankét célja az üzemi fetlcezés jobbátétcle és az eddigi munka értékelése. * A MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG vasárnap (fél 9 órai kezdettel ejtőernyős bemutatót tart. amelyen a haladók 2000 méterről ugranak. Ezenkívül szolnoki, ceglédi és jászberényi üzemek fiataljai, közel ezáz kezdő ugró vesz részt a bemutatón. ■SÍMEGYÉNK PEDAGÓGUSAI érzik a tanulás fontosságát és ezért szakmai továbbképző tanfolyamokon képezik magukat, hogy a következő tanévben még több tudással felvértezve kezdhessék meg az Ifjúság nevelését. Ezért Igazgató szakmai káderképző tanfolyamra tízen, alsótagozat szakmai ká- dcrképző tanfolyamra ötvenen jelentkeztek pedagógusaink közül. MEGYÉNKBŐL az évzáró vizsgák után 700 középiskolai tanuló megy az ország különböző nagy üzemeibe dolgozni. Ezek közül Sztáiliinvárosba 260, Diósgyőrbe 50, Ózdra 200 ifjú megy, I/O * pedig az Építőipari Tröszt 62/1-es építkezésén vesz részt a munkába,n. A munkát vállaló tanulóifjúság étkeztetéséről. szállásáról a vállalatok a legmesszebbmenőén gondolkodnak. Rendelet szabályozza kor és nem szerint, hogy mi'lyen munkakörbe oszthatók be a fiatalok. A CSÉPAt TÉGLAGYÁRAT a legmodernebb gépekkel látják el. A gépesített termelés július első hetében Indul meg. A 320.000 Ft-os költséggel felszerelt téglagyár így több. téglát tud tidnl építőiparunknak. *■ KUNHEGYESEN 90.<*H) forintos Tcöűt- fcóggel új fúrott kutat létesítettek. A kút. amelyet folyó hó 5-én adtak át a községnek, jó ivóvízzel látja el a környék lakóit. • A MEZŐTÚRI mezőgazdasági gépesí tési technikum, az ország legnagyobb technikuma építkezése gyorsan közeledik a befejezés felé. Az épület, amely kilenc és félmillió forintos költséggel, a legkorszerűbb berendezéssel, szovjet mintára épül, az új tanév megnyitására már késtzen várja a jövő technikusait. • PIACI HÍREK: Pénteken kevés felhozatal történt a piacra. Ennélfogva az árak is magasabbak. Árak: újburgonya 7—9. uborka 12—14, borsó 2.50—3, spenót 3—4, sóska 3—3 50 Ft Kg-onként. Hagynia 70 fillér — 1 forint, retek 40 fillér — 1 Ft, vegyes zöldség 50 fillér — 1. Ft csomónként. Cseresznye 5—7, piszke 3—4, eper 19—12 Ft kg-onként. Tej 3,50—4. túró 12—14, tejfel 15—17 Ft literenként, írós- vaj 54—58 Ft kg-onként. Tojás 1.80-2 Ft drb-onként. djánrSékozzon könyvet! Sokezer könyvből választhatja ki a legszebb.’ leghasznosabb ajándékot gyermekek és felnőttek számára az ÁLLAMI KÖNYVESBOLTOKBAN Szolnok, Beloiannisz-utca 7, Telefon: Ifi—22. Jászberény, Sztálin-tér 29. Telefon: 55,. Karcag, Dózsa Gy.-út 1. Telefon: 12. Tföldvár, Bajcsy-Zs.-út 16■ Telefon: 45. Törökmiklós, Sztálin-u■ 119. Telefon: 67. Turkeve, Kossuth, L-út 11. Telefon: 32. Mezőtúr, Kossuth-tér 6. Telefon: 156. Jászapáti, István krt. 10. Telefon: 46. _______Tiszafüred■________ Gyüjts étkezésre alkalmas ERDEI GOMBÁT. átveszi az Erdő gazdaság Begyűjtő Állomása kg-ként 2.—tői 5.— Ft-os árban. Az Erdőgazdaság' Begyűjtő állomása 1— minden gombatermő vidék községében megtalálható. ERDEI GOMBA FELVÁSÁRLÓ és ÉRTÉKESÍTŐ V. MNDSZ HÍREK CIBAKHÁZÁN 36 dolgozó parasztasszony teljesítette eddig beadási kötelezettségét. Ezek az asszonyok a növényápolás frontján is megállják helyüket. * KARCAG-BEREKFÜRDÖN a 200-as munkaegység mozgalomhoz az MNDSZ jó szervezése folytán 60 termelőszövetkezeti tag asszony csatlakozott. — 300 munkaegység teljesítésére hívták ki a Béke tsz asszonyait. Napközi otthont létesítettek, melyben eddig 27 gyermeket helyeztek el. így is segítik a nők békekongresszusát a termelő munkában. A KARCAGI V. KÉR. MNDSZ növényápolás! versenyre hívta ki a város minden alapszervezetét. A kerület harminc asszonya vállalta, hogy részt- vesz minden növényápolási munkában, hogy a versenyt Ők nyerjék meg. * A KARCAGI BÉKE tsz dolgozója, Barabásné vállalta, hogy megszervezi a csoportban a sajtófelelősöket. — Naponta sajtó ismertetést tartanak, hogy a dolgozók az eseményekről tá jékozva legyenek. * A’ JÁSZÁROKSZÁLLÁSI MNDSZ a »Keltess több baromfit» mozgalom keretében jó népnevelő munkával elérte, hogy tagjai 2—4 kotlót ültettek. Az elültetett kotlók száma már meghaladja a százat. Mégegyszer a Bp. Bástya—-Szó. Dózsa vízilabdamérkőzésről A VÍZILABDASPORT kedvelői kö- rében egész hét folyamán még sokszor szóba kerültek a vasárnapi, ízzóiég- körű Bp. Bástya-Szo. Dózsa vízilabda- mérkőzés eseményei. Szerkesztőségünkhöz is érkeztek levelek. Ezek közül M i 1 o t a i Istváu honvéd alhadnagy elvtárs levele az általános véleménnyel szembeni néizeteket, — sok megszívlelendőt, — hangoztat. Megállapítja a játékvezetőnek rendőri őrizet mellett való távozásáról, hogy ez a tény »nem a játékvezetőre, hanem a közönségre nézve szégyen egyedül, még akkor is, ha a játékvezető valamilyen oknál fogva nem állt feladata magaslatán. Egy elvesztett mérkőzés után a játékvezető szidalmazása már csak azt eredményezheti, hogy esetleg a pályát betiltják, — nagyon helyesen, s akkor éppen a szurkolók nem látnak mérkőzéseket. A VERESÉG OKA szerintem nem a játékvezető. A Dózsa csapata, amely az elmúlt hetek folyamán kitűnő formában szebbnél-szebb eredményeket ért el Itthon és főleg Idegenben, ezen a mérkő»zésen gyengébb formában volt, elsősorban egy-két játékosának formahanyatlása folytán, s ennek megfelelően a játékosok idegesek voltak. A játékvezető sok mindent tehet, de a négyméterest nem lőhette be az ideges ITegmann helyett sem Hasznos I.-et nem figyelmeztethette arra, hogy a szabaddobási végző játékos közvetlenül gólt nem érhet el, — Ez két hiba volt. A Bástya játékosa! ezzel szemben kevesebb helyzetüket jobban kihasználták. Nem kevésbbé hibás az eredmény kialakulásában az a gólbíró is, aki a Bástya második, — vitatható góljánál gólt intett he, lehet, hogy tévedésből, s a szurkolók elégedetlcnségére, már hiába akarta visszavonni jelzését, a játékvezető ekkor már —* * helyesen — hajthatatlan volt. (A játékvezetőnek nemcsak joga de kötelesség is ítéletét megváltoztatni a labda újabb játékbahozatala előtt, ha meggyőződik annak téves voltáról. A játékvezető nem köteles figyelembe venni a gól bíró jelzését, de ha meg-« kérdezi, el kell fogadnia annak megállapítását. A labdarúgói játékvezetői gyakorlat is számos ítélet megváltozz tatást mutat fel. Szerk.) AZ IDŐHÚZÁST célzó labdatartás kétségtelenül sportszerűtlen dolog, e* azonban már előfordult nem egyszer a hazai csapatnál is, 8 akkor, mint sportszerűtlenség ellen miért nem tüntetett a hazai közönség? Vagy ez csak akkor számít sportszerűtlenségnek, ha az ellenfél csinálja. A fentiekre kell elsősorban gondolni a lelkes, de nagy mértékben elfogult szolnoki szurkolóknak, akiknek javarésze egyben labdarúgószurkoló is, s ott is töbször a bíróban keresik a hibát, — s arra bogv a Dózsa játékosai sportszerűen el tudták vlselul a vereséget, ugyanezt kellett volna tenni nekik is. A Szó. Dózsa vízilabdacsapata eddig! jó szereplésével méltán rástzolgál szurkolóinak buzdítására. Jó a csapat, jó az utánpótlás, jó kezekben van a szakvezetés is, vetkőzzék le az elfogultságot. ismerjék ineg jobban a szabályokat, s a játékvezető szidalmazása helyett, inkább sportszerű buzdításukkal segítsék hozzá kedvenc csapatukat a további jó szerepléshez a szurkolók.» MI LOT AI ISTVÁN honv. alhdgy. Szolnok. erőtartalékok sportkörének versenyzői jelentek meg szép számmal a versenyen. A jegyzőkönyvek értékelése ntán az összesített eredmények a követ kezők: Indulási Hat legjobb Minőségi pontok eredm alap. pontok 176 14,495 100 654 16,105 193 6 1,168 1 396 15,816 119 1,232 Színház 1953. június 16-án este fél 8 órakor: »Mi történt a mi utcánkban» Jászai bérlőt. 17-én este fél 8 »Mi történt a ml utcánkban» Madách bérlet. 18-án este fél 8 »Mi történt a mi utcánkba Déryné bérlet. 19-én este fél 8 »Ml tör tént a ml utcánkba» Odry bérlet. TÁJELŐADÁSOK: J1953 június 16. Kunmadaras »Vándordiák», 17-én Szolnok. Repülőtér »Vándordiák», 18-án Jászapáti »Vándor- dik», 19-én Karcag »Vándordiák». Apróhirdetések ELVESZETT vasárnap a szolnoki vásárban a pénztárcám. — Megtaláló a benne lévő iratokat az ott lévő címre legyen szíves visszaküldeni. Balogh Józsefné. AMATŐR felvételeit három nap alatt kidolgozza a Szövetkezeti Fényképészet UfTörökmiklóson, Felszabadmlás-n. 3. 6z. alatt. HASZNÁLHATÓ bukeigéipet, síkkotőgépet és körkötőgépet veszünk. Ajánlatokat Szolnoki Háziipari Szövetkezethez. ADMINISZTRÁCIÓS munkát vállal gyakorlott bérelszámoló. Cím a kiadóhivatalban. ASZTALOS szakmunkásokat és gépmunkásokat keres azonnali felvételre szolnoki Tisza ^Bútorgyár. 47,584 4113 A 40 város Béke-Posta versenye első fordulójának eredményei: A 40 város Béke-rosta versenyének szolnoki első fordulója jelentősen jobb eredménnyel zárult, mint az elmúlt évben. — Mindkét versenyapon élénk, pezsgő atlétikai élet 'ölyt a Lokomotív sporttelepén. Különösen a MunkaNői ifjúsági — — — — — — — Férfi ifjúsági — — — — — — — Női felnőtt — — — — — — — — Férfi felnőtt — — — — — — —; összesen: — — — _ — — — — Egyes versenyszámok egyéni eredményei: Női ifjúságiak: — 100 m: 1 S. Nagy M (MTSK) 14,6; 2 Szabó M. (MTSK) 14,8; 3 Ónodi íKoltói-isk) 14,8. 500 rn: 1 Farkas I. ÍMTSK) 1:29,8; 2 Szabó T. Magas: 1 Kálmán (Koltói-isk) 125; 2 Ejátta (Kodtói isk) 120; 3 Magyar (Koltói-isk) 120 — Távol: 1 Szabó T. (Lók) 455; 2 Farkas I. (MTSK) 440 ; 3 Murvai (Lók) 432. Súly: 1 Dobosi K. (Lók) 2 Deák E (Lók) 760; 3 Tóth R, (MTSK) 741 Gerely: 1 Dobosi K. (Lók) 26,20; 2 Berkó R. (MTSK) 22,85; 3 Örvendj (MTSK) 21,36. Férfi ifjúságiak: 100 m: 1 Sepsi (Lók) 11,6; 2 Varga (Lók) 11,9; 3 Vájjon (Lók) 12. 1000 in: Nagy (Lók) 2:56,2; 2 Mező (MTSK) 79; 3 .Jeges! (Lók) 2:57,8 Magas: 1 Papp (MTSK) 155; 2 Rácz (Lók) 590; 3 Vájjon (Lók) 564. — Súly: 1 Katona (MTSK) 998; 2 Kelemen (Lók) 980 ; 3 Sebők (Lók) 943. Gerely: 1 Földes (Lók) 41,37: 2 Katona (MTSK) 37,49. — Férfi feiőuttek: 100 in: 1 Szendrei (Haladás) 11,9; 2 Tóth (H) 12; 3 Kiss (H) 12. — 1000 m: 1 Kozma (Lók) 2:48; 2 Szabó (H) 3:06; 3 Szöllősi (H) 3:07. Magas: Szentesi (Lók) 160; 2 Fábián (H) 160; Kiss (H) H55. Távol: 1 Fábián (H) 612; 2 Szentesi (Lók) 580; 3. Szurgyi (Fáklya) 563. Súly: 1 Tímár (MTSK) 10,45; 2 B<arna (Lók) 10,24; 3 Kovács (MTSK) 10,19. Gerely: i Tímár (MTSK) 43,78; 2 Szurgyi (Fáklya) 41.16; 3 Bertalan (Petőfi) 39,74. A női felnőtt verK.jelöUék a megyei ifjúsági labdarúgó válogatott csapat tagjait senyszámok 6 résztvevője nem ért ©1 számottevő eredményt. A TISZAFöLDVARI GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁK együtt«« tanévvégi torna ünnepélyen rendezett bemutató atlétikai vensenyszámainak győztesei. A futószámok. — 100 m ki* vételével — és az ugrószámok a fel* ázott pályarészek miatt elmaradtak.} 100 m: (ffi) Csatos 12,8; (női) Szelindi Éva 14,2. Diszkosz: (ffi) Színi 33,80f (női) Szelindi Éva 23,70; Gerely: (ffi) Tyihák 34.25: (női) Hanyec Póza 25,35. Súly: (ffi) Gsillag 10,22; (női) Hanyee Róza 9,50. A verseny előtt a gimnázium és ai általános iskolák mintegy 500 tanulója MHK szabadgyakorlatot mutatott be. Röplabda: A Rákóczlúti általános iskola nyerte az általános iskolák között ez évbe» első ízben megrendezett úttörő röplabdába inokságot. A Rákóczi-úti isko- Iában folyó intenzív és eredményes sporimuukának bizonyítéka, hogy az iskola úttörői a labdarúgóban nokság megnyerése után a fiú röplabdában is megszerezték a bajnokságot A bajnokság végeredménye: 1 Rákóczi-úti isk. 10; 2 Beloiannisz-úti iskola 7; 3 Sípostéri iskola 6; 4 Újvárosi iskola 4; 5 Kassai-úti iskola 3; 6 Thököly-úti isk. 0 ponttal. A városi TSB a bajnokcsapat tagjait oklevéllel tüntette ki. sok felépítése ekkor is elég lassú és körülményes volt és főként jó lövésekkel maradtak adósok a csatárok. A hírek szerint igen jó csougrádme- gyei ifjúsági válogatott ellen sokkal jobban keld játszaniok. ha győzelemmel akarnak rajtolni a tornán. Az edzés után a TSB szakvezetői a következő csapatot jelölték ki a vasárnapi mérkőzésre: Sándorfi (Szó. Petőfi) — Ficzek, Bagi (Járokszállás), Sándor (Szó. Kinizsi) — Szőjék (Törökmiklósi Vasas). Szőke (Kszálláei Lók.) — Tóth (Szó Petőfi). Zilahi (leszállási Lók.), Dobos CSzo. Szikra), Szántó (Kmártoni Petőfi), Kalina (Szó. Lók.). Kapustartalék: Kiss (Khegyes). Mezőnytartalékok: Sokvári (Szó. V. Meteor). Szálai (Khegyes); Csábi (Szó* Lók). A válogatott csapat vasárnap délután 2 órakor a megyei tanácsház elől indul autóbusszal színhelyére, Kunmártonba. mérkőzée ________ w Tiuogaii Ta nácsa helyiségében (Halász-kert, 1. em.l kedden és pénteken délután 6—9-ig a hivatalos idő alat. Játékvezető Tanáé* Elnöksége. Időjárás jelentés VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szombaton es- ilg: Erősen felhős idő. Többféle záporeső, zivatar. Mérsékelt légáramlás. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: szombaton reggel 14—17. délben 21—24 fok közölt. (MTI). Tizenkét új labdarúgó játék vezető tett sikeres vizsgát Ä megyei TSB mellett működő Láb- 1 ' ' darúgójátékvezetők Tanácsa a Közal- kalmazobak Szakszervezete székháza szépen feldíszített termében tartotta meg a most befejezett többhefee labda1 rúgójátékvezető tanfolyamának záróvizsgáját. A tanfolyam résztvevői a záróvizsgán először két politikai tételből és három szaFmai kérdésből álló írásbeli dolgozattal adtak bizonyságot felkészültségükről. majd utána szóban is vizsgázlak. A vizsga 16 résztvevője felefleteivel bebizonyította, hogy felismerték menynyire fontos a saakmai ismeretek mellett a politikai továbbképzésük is, hogy a szocialista sportunk hasznos, építőmunkásai lehessenek. — Különösen jó felkészültségről tettek bizonyságot Szép Ferenc, Dancsi József. Horváth László. Pintér Béla. Fiilöp János, Tóth Mátyás és Danicska Lajos. A szerdán megtartott gyakorlati vizsgán 15-en jelentek meg. A vizsgáz" tató bizottság közülük 12-őt gyakorló játékvezetőnek minősített míg hármat a gyakorlati vizsga megismétlésére utasított. A vizsgák eredményének kihirdetése után Hamar Antal, a Játékvezető Tanács elnöke átadta Pintér Béla. Szép Ferenc és Horváth László új játékvezetőknek, mint a tanfolyam legjobb eredménnyel végzett hallgatóinak a megyei TSB jutalmát. A megyei Játkévezető Tanács az őszi fordulóban újabb játékvezetői tanfolyamot kíván szervezni, s már rno^t felhívja azokat a sportkedvelőket, főleg volt labdarúgókat, hogy akik aktívan szeretnének működni, mint játékvezetők. jelentkezzenek a Jálkcvezetők Szolnokmegyei NÉPLAP politikai napilap A Mesryol Párthliottság és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő klfételévol mindennap Seerkesztl: a sserkesztéhlinttság Felelős kiadó: DÁVID FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, Belolannlsz.ntea 7^ I. emelet Telefon: Szerkesztőségi í#—S3 Kiadóhivatal: 3*—S4 Egyszámlaszám: MW!.#1!4-fi* Szolnokmegyel Nyomdaipari Vállai- Eminek. Mfll*n«sr«7h1 n. 1*. Felelős vezető: Mészáros Sáaóoi, az UTÖ.B aatal a megyei ifjúsági válogatott csapatok részére kiírt Országos Ifjúsági Labdarúgói- tornában vasárnap első mérkőzését játszma Szolnok megye válogatottja Kunmárton- ban Csongrád megye válogatottjával. A válogatott csapat összeállítása, előkészítése nehézkesen, kissé. elkésve indult. Mindössze egy válogató és egy összeszoktál« közös edzésen vettek részt a jelöltek. Az Ujszászra tervezett összeszoktató edzést a körülménye« utazási körülmények miatt csütörtökön Szolnokon a Lokomotív pályán tartották meg. A három harmados edzőmérkőzésen a válogatott keret ellenfele a Szó. Lokomotív vegyes- CvSapata volt. A mérkőzés első két harmadában bizony döcögött, nyikorgót! a válogatott csapat gépezete. Alig-alig akadt egy-két tervszerű támadás. A harmadik harmadban már akadtak itt-ott "ötlete« húzások, de a támadá-