Szolnok Megyei Néplap, 1953. június (5. évfolyam, 129-153. szám)

1953-06-25 / 149. szám

1953 június 25 l. SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 5 A Vegyiművek újítói nagymértékben segítik a tervteljesítésért vívott harcot K az első bejegyzés, az első újítási naplójában Xiszamenti Vegyiművek újtíási naplójában 1952 május hó 26-án történt, ugyanakkor, amikor az etso üzenuészleg termelni kezdett. Előzőleg is volt már a vállalatnak újítási megbízottja, újítási nap­lója, csak az újítók hiányzottak. De az első oe- nvujtott újítás után is elég sok időnek kellett el­telni ahhoz, hogy az újítási mozgalom kiszélesedjék. 1952-ben nemcsak az jellemezte újítási mozgal­munkat, hogy a benyújtott javaslatok száma igen Kevés volt, hanem igen kevés volt köztük az elfoga­dásra érdemelt. Üjítóink ugyan elég gyakran jöttek később javaslataikkal, de még ezeket is jó ideig az jellemezte, hogy nem valamely felvetődött üzemi probléma volt az újítás célja, hanerri teljesen ötlet­szerűen egyébb kérdés. Múlt évi statisztikai ada­taink ugyan egyre javuló tendenciát mutatnak, de -953 februárjáig, azt lehet mondani, teljes ötletszerű­ség jellemzi újítóink tevékenységét minden céltuda­tosság nélkül. 1952 augusztus végéig, tehát a moz­galom kezdete óta eltelt három hónap alatt benyúj­tott 55 javaslatból csak 15 volt elfogadható: A kö­vetkező két hónapban beadott 54 javaslatból pedig 22. November, december hónapokban benyújtott 56 javaslatból 23-at lehetett elfogadni. A bevezetettek szarná azonban még itt is csak 18 darab. Az elő­kalkulált gazdasági eredmény itt azonban már kir ugró — 98.000 forint — értéket mutat. A bevezetés terén azért mutatkozik lemaradás, mert a karban­tartó részleg is még nagyon kis számú volt. Másrészt az előbbiekben elmondottaknak megfelelően az újí­tások nem az üzem sürgető problémáival foglalkoz­tak, így a karbantartás munkaerő és idő kapacitását az üzem fontosabb, munkái merítették ki. 1953 februárjában mutatkozó eredményeink már komolyabb jellegűek. Március hónapban á gyors elbírálási napok eredményeképpen lendült fel na­gyobb mértékben az újtási mozgalom. Benyújtott javaslat 75 volt s ebből elfogadásra került 40 javas iát, 7 pedig kipróbálásra. A bevezetések szama 38-ra emelkedett. Az előkalkulált gazdasági ered meny 279.000 forintot tett ki. A kifizetett újítási díj e hónapban 20.000 forint körül volt. A gyors el­bírálási napok eredménye a következő hónapokban is éreztette jótékony hatását mind az újítók, mind az elbírálók részéről. Április hónapban 32 benyújtott javaslatból 16-ot fogadtak el, 12 bevezetése történt meg. A gazdasági megtakarítás továbbra is 200.00U forint fölött van. Május havi eredményeink már egy komoly, ál lar.dósult mozgalom képét mutatják: 56 a benyúj­tott, 28 az elfogadott és 24 a bevezetett javaslatok száma. 340.000 forint előkalkulált gazdasági ered­mény mutatkozott. Ezek a számok minden beszédnél alaposabban bizonyítják, hogy az eltelt hónapok alatt a Tisza- menti Vegyiművék dolgozói felismerték az újítási mozgalom értelmét. Dolgozóink sorában kiváló újí­tók születnek, akik javaslataikkal komoly gazda­sági megtakarítást eredményeznek és nagymérték­ben nyújtanak segítséget a tervteljesítésért folyó harcban. Toros István, Márta Lajos, Horn János, Sárosi Albert, Horváth Ödön, Kovács Kálmán, Di- vinyi József. Bognár Bálint kiváló újításaikkal elő­segítették vállalatunk mozgalmának szélesedését. 1953-ban a legjobb újítók: Bognár Bálint, Weisz- haar József, Terjéki József, Tóth Ottó, Molnár László, Divinyi József, Horváth Ödön.' Blaskovits Já­nos, Tobak György, Deák Ferenc, Eartha Sándor, Szabó Balázs. Domonkos Dénes és Banka János. Ma már újítóink munkáját nem az ötletszerűség jel­lemzi, öntudatos, szocialista újítókként az üzem ter­melését befolyásoló problémákat oldják meg újítá­saikkal és ezzel oroszlánrészt teljesítenek a terv valóraváltasáért folyó harcban. Takács Ernőné mérnök, Tiszamenti Vegyiművek. A Rőder-mozgalom útmutatása alapján sztahanovista iskolákon képezik ki a Mezőgépgyár új szakmunkásait |A TÜRÖKMIKLÓSlI Mezőgaz­dásági Gépgyárban is épp úgy, njint a legtöbb vidéki üzemben, mindig több és több olyan dolgozó áll munkába, akik azelőtt még soha nem dolgoztak gyárban. Ezért a gyár kollektívájának az a feladata, hogy ezeket az új gyári dolgozókat minél hamarabb bevezesse a vasas szakma „titkaiba.“* Gyárunk kiváló dolgozói, a szta­hanovisták, a műszaki dolgozók kö­telességüknek tartják tanítani új, gyakorlatlan dolgozó társaikat. A legutóbbi időkben gyárunk komoly létszámfejlődésen ment keresztül. Ennek következtében szükségessé vált a hegesztő-káderek számának növelése. A hegesztők hiánya igen nehéz feladat elé állította az üzem vezetőségét. Egyetlen megoldás látszott keresztülvihetőnek, ez pedig az volt, hogy olyan mun­kásnőket tanítsunk meg hegesz­teni, akik azeiőtt még soha nem tartottak a kezükben hegesztő­pisztolyt. A gyár élenjáró dol­gozói nem riadtak vissza a ne­hézségektől és a Rőder-moz- galom tapasztalatai és útmuta­tása alapján sztahanovista is­kolákat szerveztek, amelyeken 18 dolgozót tanítanak jelenleg is a hegesztő szakmára. Az újonnan kiképzett dolgozók kö­zül öten már teljesítménybérben dolgoznak és nem egy közülük túl­teljesíti normáját. A többiek is szé­pen fejlődnek. Az élenjáró hegesz­tők, sztahanovisták felváltva adnak gyakorlati oktatást az új hegesz­tőknek. A gyár műszaki dolgozói pedig ezzel párhuzamosan elméleti oktatásban részesíti őket. A hegesztő problémákat a Hö- der-mozgalom keretén belül művezetőink — pl. Karakas Mi­hály elvtárs — úgy oldották meg, hogy a választások tisz­teletére rendezett békeverseny­ben a számukra biztosított há­rom műszakhoz szükséges he­gesztési létszámból csak egy műszakra valót tartottak meg és az üresen maradt két mű­szak kitöltéséhez saját maguk neveltek hegesztőket. Hymodon Karakas elvtárs példát mutatott arra. hogyan kell a leg­gyorsabban és a legjobban segíteni a gyárat tervének teljesítésében. Példamutatását többen követték. Természetesen felhasználjuk q Rőder-mozgalom tapasztalatait azok­nak a régi dolgozóknak a segítésére is, akik minőségileg, vagy mennyi­ségileg nem végeznek kifogástalan munkát. Ezeket a dolgozókat szta­hanovistáink és műszaki dolgozó­ink gyakorlati és elméleti kiképzés­ben részesítik, melynek segítségével jelentős mértékben tudunk ebben a hónapban az előző időszakhoz ké­pest a 100 százalékon alul teljesítők számát csökkenteni. Gyárunk öntö­déjében is komoly szerepe van a Rőder-mozgalomnak. A mi öntödénk is át van hatva azzal a kötelességérzettel, hogy mi­nél több kohászati terméket bocsás­son a népgazdaság számára. Öntö­dénk fejlődése nemrégen tekinté­lyes létszámú új öntödei dolgozó beállítását tette szükségessé. Ezek a dolgozók még soha nem dolgoztak öntödében és most tanulják az ön­tőszakma legkülönbözőbb fortélyait. Féléves öntödei tervünk teljesítésé­nek egyik döntő alapfeltétele, hogy a Rőder-mozgalom öntödénkben is kiszélesedjen. Sajnos, ezen a terü­leten nem dicsekedhetünk olyan ered­ményekkel, mint a hegesztők vonalán, bár itt is vannak kö­vetendő példák. De egészében itt még igen sok tennivalójuk van öntödei sztahanovistáink­nak, művezetőinknek és öntö­dei technológusainknak. Az utóbbi időben már tapasztalható is a javulás, amely meg fog mutat­kozni a havi tervünk teljesítésé­ben is. A törökmiklósi Gépgyár műszaki vezetősége, s a műszaki dolgozók kollektívája világosan látja a Rö- der-mozgalomban rejlő, szinte ki­meríthetetlen tartalékokat és ezért egyik legfontosabb segítségnek tartja a Rőder-mozgalom további fejlesztését és támogatását. Zoltai Zoltán főmérnök. Törökmiklós. Mezőgépgyár. Egyed Lászlót választották VIT-küldöttnek a Mezőgépgyár fiataljai ■ Eletöröm, vidámság sugárzik fiatal arcáról. Mindössze 19 éves, a szerszám­lakatos szakmában azonban máris komoly gyakorlatra tett szert. Sztahanovista ok­levelénél mi sem bizonyítja azt szebben. A fiatalság mozgalmi munkájából 1949 óta kiveszi részit. Jelenleg DISZ szer­vező titkár. Arra neveli a fiatalokat, hogy a munkában tanúsított helytállás­sal, minél több gép előállításával köny- nyítsék meg a parasztság munkáját. 170 százalékos átlagteljesítményével példát mutat a többi fiatalnak. Kimagasló munkasikereiért június ele­jén a gyár Lilafüredre küldte. üdülni. Ezernyi boldog élménnyel teli útjáról visszatérve újabb kitüntetés részese lett. Az üzem DISZ küldöttválasztó gyűlése őt jelölte a Világifjúsági Találkozón va­ló részvételre. ' Egyed Usztó nem lesz méltatlan erre a megbízatásra. A VIT tiszteletire 200 százalék elérésére tett ígéretet. Emellett szakmai tudását, tapasztalatát átadja ifj. Császár Sándornak, hogy őbelöle is a munka kimagasló hőse, az üzem kiváló szakmunkása legyen minél előbb. KÖZELEDIK A VIT! Lássunk hozzá a begyűjtési hátralékok teljesítéséhez Jó vezcíés melleit les/ sikeres a magasabb termésért vívott harc a jákóhalmi gépállomáson A jászjákóhalmi gépállomás dolgozói i választási békeversenyben jól megáll­tak helyüket. A tavaszi tervet is tűitek :esítették. Zeitler János igazgató terv­szerűen irányítóéit. A jó vezetés nyomán számos dolgozó kiváló eredményt tudott r'érni. Víg Imre és Víg János traktorosok 'letekkel, előre pontosan tudták, hol, me iyiic földtáblán milyen munkát kell vé- tezhiök. így ők is előre tudták a mun' tájukat beosztani, a gépeket tervszerűen kihasználni. Hogy ez mit jelentett szá­mukra, azt legjobban igazolja keresetük, Tervük túlteljesítésével, — volt olyan 'lónap, amikor 2900 forintot kerestek egyenként. Ezek a jó dolgozók ma is a jászjákó- 'íalini gépállomáson vannak. Most is ugyanúgy megvannak a jó munka elő* éltételei, mint tavasszal, még sincs szá­mottevő eredmény. Ezért pedig nem az “sőt, hanem, a gépálomás vezetőit ter­heli a felelősség. Megittasodtak tavaszi eredményeiktől. Szerződést kötöttek a körzetükben lévő termelőszövetkezetiekkel. Vállalták, hogy i birtokukban levő 5 kultivátorral segí­tik a növényápolást, 263 holdat gyom- ‘alanítanalk kultivátorral/ Kötelességüket nem teljesítették. Egyetlen/ kultivátor sem dolgozik. A. traktorosok dologtalanul ténferegnek a gépállomáson. Zeitler János igazgató nem érez sem miféle leikiismeretfurdalást a hibák mi­vé Sőt az- a véleménye: „a tsz'eknek nincs szükségük a gépekre, mert fogatos és kézi kapával is győzilk a munkát". — Egyébként mondogatja — a műsza­kiak nem javították ki a -kultivátoro- kat és ez is akadályozza a munkát. Ezt persze úgy mondja Zeitler elvtárs, mint­ha nem is ő lenne a gépállomás igazga­tója és nem az< ő gyengeségét mutatná a sok műszaki hiba. Nincs igaza az igazgatónak:, mert a gépek 'jók. A termelő szövetkezeteknek pedig szükségük van a kultivátorok munkájára. Az a valóság, bogy a gép­állomás vezetői lebecsülik a növényápo­lás fontosságát, s a gépállomás vala- menyi dolgozóját szinte egyszerre küld­ték el szabadságra. Lehódki János vezető agronómus is most vetite ki szabadságát. Sőt az igaz­gató elvtárs is eben az időben ment szabadságra. Természetesen így nem akadt, aki munkába állítsa a kultivátorokat, s irányítsa a dolgozókat. Nem dolgozták ki a megfelelő menetiránytervet és nem is születhettek eredmények. A terv tel­jesítésével csúfosan elmaradtak. Nem tet­ték eleget a szerződésben vállalt köte­lezettségüknek. De egyéb hibák is akadnak a gépál­lomáson, amit Zeitler elvtársnak sürgő­sen ki kell küszöbölnie. Elsősorban a vezetés színvonalán kell javítani. Helytelen, hogy mindent egyedül akar elintézni. Sok mindenbe belefog egyszer­re. Térvszerü irányítás helyett ideoda kapkod. Sokszor nem fejezi be, amit már egyszer elkezdett. Elhanyagolja rendszeres heti vezetőségi értekezletek megtartását. Pedig itt kellene megadnia a szakvezetőknek az egész heti felada­tokat és itt kellene őket beszámoltatni munkájukról. Ritkán hívnak össze ter­melési értekezletet, ahol a dolgozók hasz­nos javaslatokat tennének a munka meg javítására és bírálhatnák a rosszul dol­gozókat. * A mulasztásokért felelősség terheli Németh Róza elvtársnőt, a gépállomás politikai helyettesét is. Neki kellene elő­ször észrevennie az igazgató rossz mun­kamódszerét, az irányító apparátus mun kajának szervezetlenségét. Bírálataival, javaslatival kellene segíteni a munka megjavítását. Ehelyett napirendre tér tervszerűtlen, kapkodó vezetés felett. Zeitler elvtárs korábbi munkahelyein már bebizonyította, tud jól irányítani. Dolgozzon most is úgy, minit annakide­jén, a kuncsorbai és besenyszögi gépál­lomáson. Követelje meg a szakvezetők­től a feladatok pontos végrehajtását. Támaszkodjon bátran a legjobb dolgo­zókra, kérje ki véleményüket gyakrabban és nyújtson több termelési és politikai segítséget a termelőszövetkezeteknek. Megkezdődött az aratás, s ezt a hatal­mas munkát végezzék el sikeresen. A gépállomás dolgozói a kenyércsata meg nyerésével szerezzék visza a gépállomás jó hírét és becsületét. SZOLNOK MEGYE az utolsó 2—3 hét gyenge begyűjtési eredményei követ­keztében ismét a harmadik helyre ‘esett vissza a megyék versenyében. Pedig alig egy hét választ el bennünket az országos értékeléstől és a minisztertanács vándor zászlajának a legjobb megye részére való odaítélésétől. Párosversenytársunk Vasmegye, alig né­hány pontnyi előnnyel van előttünk Csupán az odaadó',, lendületes munkán, a dolgozó parasztság részéről eddig is szé­pen 'megnyilvánult versenyszellem kiszé- lesítésén, parasztságunk felvilágosításán és a szabotáló kulákok, spekulánsok el leni kíméletlen harcon múlik az első hely. Azon, hogy kormányzatunk által nyújtott rendkívüli kedvezményeket (kár­térítések törlése stb.) tudatosíva, újra lendületbe hozzuk a begyűjtési munkát Az elmúlt hetek visszaesése nem kis mértékben annak tudható be, hogy taná csaink nem szorgalmazták a begyűjtés tervek teljesítését. Nem szervezték versenymozgalmat, nem alkalmazták büntetést azok ellen, akik hanyagságból vagy rosszindulatból nem tartják köteles­ségüknek az állam iránti kötelezettség teljesítését. Egyes tanácsaink addig mentek, hogy még számba sem vették a dolgozó pa­rasztok verjenyvállalásait. Kisújszálláson Mezőtúron és még számos más városban községben hétröl-hétre ugyanazt a szá­mot tartják nyilván. Holott a népnevelők időközben is szerveztek he a verseny- mozgalomba becsületes dolgozó paraszto­kat. Tomajmonostorán tisztára lemosva állt a versenytábla hosszú ideig. Nem tüntették fel rajta az élenjárókat. NEM VÉTETT-E dolgozó paraszt­ságunk és népgazdaságunk ellen a szász, bereki községi tanácselnök, amikor el­hanyagolta a kártérítés törlésére vonat­kozó rendelet tudatosítását és a kártérí­tés fizetésére kötelezett 140 dolgozó- parasz közül csupán egynek törölték kár­térítését. A kunmadarast községi tanács­nál szintén a gyenge felvilágosító munka eredményét bizonyítja, hogy a kártérítésre kötelezett 1363 dolgozóparaszt közül csu­pán 53-nak törölték a kivetett kártéríté­sét, Ahol jó volt a felvilágc^ító munka, mint Tiszaderzsen, ott az eredmények is mások. A jól működő állandóbizo-ttsági tagok és aktívák személyes példamuta­tása és népnevelő munkája következtében 183 kártérítés fizetésére kötelezett kö­zül 116 dolgozó parasztnak törölték a kártérítését, mert az esedékes beadási kötelezettségüket teljesítették. Tiszaderzs dolgozó parasztságához a tanács jó munkája következtében eljutott kormány segítő keze és a község dol­gozó parasztjai azzal hálálták meg. hogy eddig közel 300-an leltek versenyfelaján­lást és rendezték, illetve túlteljesítették beadási kalelezetségüket. Komoly hibát követtek el a járási ta" nácsok, sőt a megyei tanács begyűjtési osztálya is, amikor nem ellenőrizték a tervek teljesítése érdekében kiadott hatá­rozatok végrehajtását és nem segítették a községi tanácsokat a feladatok végre­hajtásában, a verseny szervezésében. A begyűjtő szervek munkája sem kit. légitő. Kétpó községben tanyai kocsijárat gyűjti össze naponta a teiSk. Több alka­lommal, így június 14-én is előfordult, hogy a járat elmaradt. Senki sem gyűj­tötte össze a tejet, s a termelők visz- szavitték. HÉKEN a földművesszövetkezet tej' kezelője, az átvételi idő alatt már több ízben Tiszaföldvárra ment és senki nem vette át a dolgozó parasztoktól a be­szállított tejet. Hiába vártak rá estig. A tejátvételi helyiség rendetlen és piszkos. S a földművesszövetkezet vezetői nem tö­rődnek vele. A vezetők példamutatása nem érvénye­sül. Besenyszög községet begyűjtési elma­radása miatt kizárták a szabadpiaci for­galomból. S a nagyfokú elmaradás egyik oka, hogy a községi tanács dolgozói. Szír aki Antal és Szűcs József is tartoz­nak. Mindkettőjüknek 130—130 liter lej hátraléka van. A földművesszövetkezet terményfelvásárlója, Szabó István 10 kg tojással, *70 kg baromfival tartozik. Bódi Ida pedig 71 liter tejjel és 10 kg tojás­sal adós. A földművesszövetkezeti tej- kezelő, Szabó lasjosné még tavalyról is tartozik tojás- és baromfibeadási kötele- ettségének teljesítésével. 50 kg baromfi, val és 60 kg tojással adós. Emellett a tehene után járó tojásbeadási kötelezett­ségét is a mások által beszállított szabad tej megvásárlásával és saját kötelezett­ségteljesítésébe való jóváírásával akarja kiegyenlíteni. Hiba hogy a betakarítás és termény- begyűjtés előkészületeinek időszakában a b. elnök elvtársak nem vették kezükbe begyűjtés további vitelét. A HÁTRALÉVŐ néhány nap alatt munkásosztályunk mellé békeőrségre kell felsorakoztatnunk dolgozó parasztságun­kat is. A tanácsok, a tömegszervezetek és a begyűjtési állandóbizottsági tagolt munkájának egyik döntő feladatát; a be gyűjtés érdekében folyó felvilágosítf mozgósító munka képezze. El kell é. lünk, hog dolgozó parasztságunk vilá­gosan lássa: a begyűjtési tervek teljesí t-ése a népgazdaság erősödését, a béke harcot jelenti Ha a hátralévő néhány nap munkája jól szervezzük meg. kiküszöbölhetjük 4. megyénk becsületén esett csorbát DOBOSI FERENC Megyei Tanács, begyűjtési osztály. A bukaresti „Dinamo" Sbortegyesfilet nagy klub­termében gyűlést tart az ifjúmunkásszövetségi alab- szert'. Gruia élsbortoló. az adabszerv titkára a IV. Világiíiúsági és Diák Bé­ketalálkozó előkészületeiről beszél a sbortegyesület tag­jainak. A jelenlevők sze­mében a lelkesedés tüze ég és hatalmas tabs csat­tan lel. amikor az alab- szervi titkár a román it- júság feladatairól szólva így leiezi be szavait: Menjünk valamennyien a V1T színhelyének ébít- kezéseire. harcoljunk mi is vállvetve a többi brigád­tagokkal a nagyszerű sta­dion felébttéséért!" Másnab a ..Dinamo" sbortegyesület tagjai már valamennyien az ..Augusz­tus 23" Sbort és Kultur­bark ébitkezésénél dolgoz­nak. Ott van köztük Du- mitru Vasilé élsbortoló. a kiváló atléta. Bálán Ni- colae ökölvívó bajnok. Ta­cke Petre kiváló kér ék bo­rozó. Mindhárman a beton- keverőgébekrlél dolgoznak és most végre itt az alka­lom, hogy egymással is összemérhessék erőiket. Mindhárman egyforma lel­kesedéssel vesznek részt eb­ben a nagyszerű verseny­ben és szemük előtt most nem a célvonal, vagy be­dig az elleniéi védetten bontiai lebegnek, hanem a szemlátomást emelkedő nagyszerű stadion, amely néhány hét múlva már üt) ezer nézői fogad be. amely­nek közönsége lelkes tabs- sal jutalmazza maid az ö nagyszerű teljesítményeiket A talaimunkálatoknál Bacut. Varia. Ozon és a bukaresti „Dinamó" lab­darugó csabai többi taeia együtt dolgozik Barátkv edzővel. Ebben a lelkes mérkőzésben a dinamóbeli­ek ..ellenfele" most lones. cu Ovidiu úszóversenyzői Soss Béla sakkozó. Stroe és Deac Andrei atléta. — Micsoda nagyszerű versenyek lesznek maid itt! — fordul sborttársaihoz Dumitru Vasile. — Eze­ken az atlétikai bátyákon biztosan még jobb eredmé­nyeket érünk el. hiszen az­zal a tudattal versenyziink majd, hogy mi is hozzá­járultunk ennek a nagy­szerű alkotásnak a felébí- téséhez. Itt a tálait egyen­gettük. ott mi terítettük szét az első lábát salakot és milyen felemelő érzés lesz. amikor a hatalmas stadion megtelik majd lel­kes nézőkkel, lenn a bá­bákon megjelennek a világ Hiú sbortolóinak küldöttei és mi közöttük állva, büsz­kén nézegettük ezt a sta­diont. amelynek minden sarkában kedves emlékeket talál majd tekintetünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom