Szolnok Megyei Néplap, 1953. június (5. évfolyam, 129-153. szám)

1953-06-18 / 143. szám

SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1953 június 18. Mélyítsék el a kommunisták felelősségérzetét pártszervezeteink a növényápolás meggyorsításáért Az elmúlt hetekben nagyon el­maradtunk a növényápolási mun­kákkal. Kétségtelen, hogy az esős idő hátráltatott bennünket, de nem ez a döntő ok. A legnagyobb hiba, hogy bár ismerték az idő­járás szeszélyességét, — pártszer­vezeteink nem összpontosították minden erejüket a döntő fel­adatra. Párttagjaink sem voltak következetesek, példamutatóak. — Megnyugvás, „rá érünk még“ han­gulat uralkodott el rajtuk. Pedig az kellett volha, hogy az eső meg^ szűnését követő alkalmas pillanat­ban már ott legyen mindenki a földeken, s megmentsük bő ter­mést Ígérő növényeinket a gyomo- s odóitól. Legutóbbi pártválasztmányi ülé­sünkön meghatároztuk tennivalóin­kat. A kommunisták legjobbjaival tanácskoztunk arról, hogyan gyor­sítsuk meg a munkát, hogy hagy­hatjuk el a szégyenletes utolsó helyet. Most meg kell mondanunk, hogy több tsz párt- és gazdasági vezetője még ebből sem értette meg: minden erőt a növényápo­lásra összpontosítani. Az Ady tsz pátrszervezete vég­zett legjobb munkát, ahol az ülést követő napon a 46 holdas cukor­répa táblán kétszáznegyvenhat dol­gozó kapált. Ezen a napon az egé­szet kiegyelték, megkapálták. Eredményesen mozgósított az el­maradás pótlásáért az „Uj Élet“ is. Itt az agitáció fő módszere a vezetők példamutatása volt. Németh Gábor párttitkár, s az el­nök is kihívta feleségét. Azok is kapáltak. Példájukat sok. asszony és családtag követte. Nem megy ez így a Táncsics tsz-nél. Itt a párt- szervezet vezetői bólintanak ugyan a városi pártbizottság javaslatára, de már a végrehajtással szép ke­veset törődnék. Nem érzi ezért a felelősséget Kovács elvtárs, .ezért vannak súlyosan elmaradva min­den növényápolással és a cukor­répa egyeléssel. PártszerveZteink feladata, most megkétszereződik. A kapálásnak nem kevesebb, mint 50 százaléka van még hátra, amit sürgősen el kell végeznünk. Az aratástól napok választanak el bennünket s a párt­vezetőségek tagjainak, pártbizal­miaknak, népnevelőknek az élvo­nalban kell harcolni azért, hogy ne maradjon kapálatlan terület. Párt- rsooort értekezleten kell beszélni politikai munkánk közvetlen fel­adatairól, az eddigi határozatok végrehajtásáról, s a kommunista példamutatásról. Enélkül nem vár­hatunk kielégítő eredményt. Kö­vesék tsz tagjaink a Petőfi tsz-ben dolgozó Tóth Albert elvtárs pél­dáját, aki családjával 10 kh. kukó- rica kapálását vállalta. Látja, hogy a jó időjárás mellett is csak gon­dos munka nyomán számíthat bő jövedelemre. Ezért feleségével, há­rom gyermekével látott munkához, s területüket mindenkor meg lehet nézni, milyen szép gyomtalan. Ha Tóth elvtársat követi min­den párttagunk, városunk nem fog úgy hátul kullogni a munkában. Nem az esőzés és hasonló kifogá­sok okozták hát a mi hibáinkat, hanem párttagjaink jó adag kö­zömbössége, a közösségért való felelősségérzet gyengesége. Ehhez hozzá kell tenni: ezek az akadá­lyok a gazdasági funkcionáriusok­ban, igazgatósági tagokban, bri­gádvezetőkben még jobban megta­lálhatók. Javasoljuk Tóth Albert elvtársnak, indítson versenyt a jobb munka és többtermelés jel­szavával városunk dolgozói között. Gépállomásunk pártszervezeté­nek is van mit tennie. Bobvos és B. Nagy elvtársaknak az eddiginél jot ban kell törekedni arra, hogy gépjeik teljes erővel, jó munka­idő kihasználással segítsenek tsz- einknek. Nézzenek utána annak, hogy a brigádvezetők, mezőgazdá­szok miért délben vánszorognak ki a földekre? Különösen a párttit­kár elvtársnak kell komoly nevelő munkát végezni. De ha szükség van rá, ne vonakodjanak a szigorú fele.lősségrevonástól se. Pártunk politikájának legszeré­nyebb, de nagyon jelentős zászló­vivőre is nagy feladatok várnak. Mint ahogy a választás sikeréért fáradhatatlanul küzdöttek, most is be kell bizonyítaniuk, hogy a ke­nyérért, az életet adó gabonáért is készek sikraszállni. Ha szükséges, kétszer, de ha kell ötször keresse­nek fel egy-egy családot. Magya­rázzák meg, milyen fontos, hogy minden épkézláb ember irtsa a gyomot. Mondják meg azt is, hogy a munka jövedelme most bő, mert bő a termés, s aki többet dolgozik; annak hamarabb telik a zsákja. Pártszervezeteinknek a követ­kező taggyűlések sikere érdekében alapos szervezési münkát kell ki feiteni. Ezeken a tanácskozásokon névhez szóló határozatokat hozza­nak a növények gondozásáról és az aratás megkezdéséről. Erről már előre beszélgessenek a pártcsoport- bizalmi elvtársak. Ezek a napok döntik el, hogyan állják meg he Ív"’-1 párttagjaink, tagjelöltjeink, gazdasági vezetőink, s egyszerű dolgozóink. — Milyen áldozatokra, erőfeszítésekre képesek a nagyobb szelet kenyéréért. Ez az áldozat- vállalás lesz a tükörképe annak is városunk bátor, tántoríthatatlan harcosa-e a békének, szabadsá­gunk védelmezésének. Mozgósítsunk minden erőt a nö­vényápolás megyorsításáért, sike­res aratásért. Pavluska János Kisújszállási Városi Pártbizottság szervező titkára. Levél az ujszászi „Szabadság" tsz asszonyaihoz MIVEL nincs módunk­ban. hogy személyesen meg­látogassunk benneteket, el­határoztuk. hogy levelet írunk. Itt dolgozunk Szol­nokon. az SZTK-rendelőin. tizet ébitkezésén. Nagyon szét), modern létesítmény lesz ez. ahol a dolgozókat vizsgálják és gyógyítják. Hatan vagyunk nők a bri­gádban. Szívesen dolgo­zunk. mert megbecsülnek bennünket. Igaz. meg is állinka helyünket, mert sok esetben a férfiakat ii le­hagyva. széb eredményeket érünk el. A felszabadulási héten, a választási műszakban 140 százalékra tellésítetlüí ter­vünket. Most a Béke Vi­lágtanács ülésére tett fel­ajánlásunkat is maradékta­lanul teljesítjük. Nem akarunk lemaradni. Sokat beszélgettünk már arról, hogyan törődnek a nőkkel és bizony, csak azt mondhatjuk: pártunk na­gyon sok gondot fordít a női dolgozókra. Úgy érez­zük. nekünk kötelességünk ezt meghálálni. Arra kérünk benneteket ujszászi Szabadság tsz asz- szonyai. írjatok nekünk. ír­játok meg.,hogyan dolgoz­nak nálatok a nők? Be­szélgettek-e sokat a béké­ről? Mit tesztek ezért, szebb jövőnkért? Gondoltatok arra. hogy sokat. emlegetünk bennete­ket. Mindnyájan érdeklő­dünk, hogy a termelőszö- l vetkezetek dolgozói, hogy készülnek a terménvbegyüj- tésre? Hogyan végzik a növényápolást munkákat. Mindnyájan csak akkor le. hetünk boldogok, megelé­gedettek. ha úgy nálatok, mint nálunk, jó megy a munka. így épül szocialista hazánk. Leveleteket nagyon vár­juk. elvtársi üdvözlettel: Nádas Erzsébet brifrádvezető. Öllé Ilona Tóth Erzsébet Széna Piroska B ti zás Erzsébet Mészáros Ilona Számadás egy évi munkáról A Tatarozó Vállalat pártiro­dájában lázas munka jolyik. Szabó elv­társ, a titkár könyveket rakosgat aszta­lán. — Rotttó elvtárs, a másodéves politikai iskola szemináriumvezetője a bizonyítványokat írja. S az udvaron itl- ott csoportosulnak a hallgatók. Ma egy éti politikai gyarapodásukról adnak szá­mot. Bél ölkor már mindenki benn ül az ízlésesen dekorált teremben, ahol oly sokszor összejöttek, vitatkoztak, bírál­ták egymást ha nem jól készüllek, di­csértek, ha látták az igyekezetei. Az első kérdés Csépe Ferenc elvtársé. A szocia­lista termelési rend magasabbrendüségé­ről beszél. A kapitalizmusban a gaz­dasági válságok egymást követik — mondja —, mert nem a dolgozók szük­ségleteinek kielégítése a cél, hanem a magas jövedelem, a kapzsi tőkések szá­laira. A mi táborunkban, a béke gazda­ságában más. Itt a dolgozók szükséglete a:, ami megszabja, mit termeljünk. Budai Mihály és Hasznos Henrik ! . zisitllása következik, majd Juhász Béláé a szó. ö kapta az egyik legszebb l .tv/ist. A Szovjetunió békéért vívott har­cé'ól beszél. Megemlíti a szovjet béke- i ideírni törvényi, számtalan tényt sorol, a-Ili élő bizonyíték a szovjet nép békc- .í eret elére. S mikor napjaink békemoz- ;:.;lt!:áboz ér, hosszan bei tél a Kéke Vi- l.ígtanács most folyó budapesti ülésére!. — Legjobb bckeharcosaikat kilátók el mist hozzánk a szovjet heufink. Tyibo- uoiot, Vanda Vasziljevsthifát, E'enlltr, got és a többieket, hegy sigitirnai to­n.'i)b palántái».' az emberek szívében a Lile o!ihatatlan szereméi''. ,11/,; Juhász e!vlies beszélt, Heller Gyula izemében bujkált az izgalom lénye. Bátran kezdett mondanivalójához, mert ö is napjaink fő kérdéséről, a békéről t eszi!■'teteti. — Ml óhajtjuk és tettekkel is védjük a békéi — hangsiilyoiUt —, vert vem tudunk másként nagy és szép dolgokat alkotni, csak békében. Minden hozzászólás! a béke féltése, a szikod életért való rajongás hat át. Hol- ::: Iván elvtárs arról beszél, hogyan harcolhatnak * Jóinak ét üzemek jdolfp­zói a békéért. Igen helyesen bírálja üze­müket. amely gyérül áll a tervteljesítés­sel. —(„Pedig az a leghitelesebb mér­céje Annak, milyen felelősséget érzünk saját sorsunk megvédéséért" — magya­rázta Holtai elvtárs. S tovább hangzanak a kérdé­sek. jeleletek. Tizenhat elvtárs szinte ve­télkedik azért, hogy kinek a hozzászólása adja vissza hűbben azt, amit egy éven át tanultak. Mint Rontó elvtárs összefog­lalójában mondja, nehéz lenne ez alka­lommal megállapítani, ki készült jobban, De a dicséret, a titkári szobában aláirt jutalomkönyvek nem a nap, hanem az év legjobb szereplőinek szólnak. Azok­nak, akik végig szorgalmasak és fegyel­mezettek voltak, Csépe Ferenc, Heller Gyula, Hasznos Henriit Juhász Ferenc és B. Kovács Jenő elvtársak kapják Fa- gyejev „Ifjú Gárdá"-ját, Lácisz „Zúg a rihar"-ját és a hasonló értékes könyv- jutalmakat. Befejezésül Rontó elvtárs a jó nevelő­höz méltóan arra kéri ..tanítványait", ne feledkezzenek meg arról, hogy sok olyan esemény következik, aminek megismeré­sével nem várhatnak a jövő oktatási évig. Ezért tanuljanakolvassák az újsá­gokat naponta. A tanultakat pedig alkal­mazzák munkájukban. Elvi gyarapodásu­kat arra használják fel, hogy élharcosai legyenek a vállalat terv teljesítésének, kommunista példamutatással harcoljanak a félévi tennivalók maradéktalan teljesí­téséért. cA két hékéiareűs meqmcaté±ééxt Egyre nagyo-bb számban érkeznek a megye minden területéről a táviratok, amelyekben dolgozóink követelik a Ro- senberg-házaspár szabadonbocsájtását. Egyre többen és elsrántabban tiltakoznak a béke hűséges híveinek halálraítélése, az emberi jogok libbaltíprása ellen. ABEKETÁBOR GAZDASÁGI EREDMENYPT 'tttmmititfnBditB* A „Sztálin66 duzzasztó cÁ íiunmadnraii AU ami gazdaiáy dolgoeói 141} írnak: ,,Felháborodással vettük tudomásul az 19Ő3 június 18-ra tervezett gyilkosságot. Mi, akik békében élünk, gyermekeink élete egyre szépül, követeljük, engedjék az anyát és apát gyermekeihez. Ne ont­sák az igazságért küzdők vérét. Ne fe­lejtsék cl az .amerikai imperialisták, hogy : búit tábor erős, s egyre növekszik. Minden erőnket, tudásunkat latbuvetjük AA. a gyilkol kezekkel a. Nincs emberi szív, amely nem szo­rulna össze, amikor az ő nevüket hallja. Asért ítélték halálra őket, mert a béke hívei. Nem! Nem hagyjuk békeharcos tcabréreinket elveszni; határozták el a Szblsokvidéki Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói. „Mélységes felháborodással figyeljük 1 két nagy békehaxcos elleni gaztettet — írják táviratukban. — A világ dol­gozóival együtt érzünk, féltjük őket. Tiltakozunk az Ítélet végrehajtása ellen.- xeaditv ezért, Megfogadjuk, a növényápolási és betakarítási munkát úgy végezzük, hogy még több kenyér, hús, tej jusson a béke magyar híveinek asztalára. Egyemberként kövteljük, ne némilsák el a szabadságért dolgozó két szívet. Ne akarják, hogy az anyai szerétéiért ese­dező gyermek hideg szívre boruljon. (Húsén h t rg-h ázat pártól! ♦ heteden kiállásunkat munkával fejezzük ki." A VII-es számú Ásványolaj Értékesítő Vállalat dolgozói is megemlékeztek a házaspár hősi küzdelméről. „Kérjük a Roscnberg-házaspár elleni gálád ítélet megsemmisítését — írják. — Ez az újabb gaztett a dolgozók millióinak még elszánfabb béketörekvéseit váltja ki. A háborús uszítok ellen szüntelenül harco­lunk." A hasonló szövegű táviratok százai születnek naponta, amelyek a békehaxcos 1 m.l.OAKI.yHAN, I a Plana-planina ölén, ott, ahol meredek sziklák között az Iszkr szilaj hullámai özönlenek a szófiai síkság felé, most szűnni nem akaró robbantások zajától hangos a táj, cementgyár zakatol, nyikorognak az ipar­vágányok csiliéi, csattognak a fejtőkal- pécsok és építkezési anyagokkal megra­kott teherkocsi-karavánok igyekeznek föl­felé a lejtőkön a munkahelyekre. Az ország minden részéből összese- reglétt munkások immár három éve bir­kóznak itt a hegységgel, óriási víztáro­lót építenek, mely megfékezi az Iszkr szilaj vizét és az ember szolgálatába ál­lítja. A duzzasztó 72 méter magas, gi­gászi gátja a két végén gránitszikí^kba veti vállát, s ha elkészült, 620 millió köbméter víz nyomásának kell ellen­állnia. A hegy lejtőjén már tátong az az alagút, amelyen át a tároló vize az erő­műhöz özönlik majd. Gépeik segítségé­vel az aknavájárok már 2000 méter mé­lyen fúrtak be a hegységbe. A fő vá- jatot, ahol a legbátrabb és legkitartóbb fiatal vájárok brigádja, az „Ifjú Gárda" dolgozik, „koreai fronk"-nak nevezik. Aki itt dolgozik, annak valóban oly győzniakarással kell rendelkeznie, mint a koreai és kínai hazafiaknak. A kőzet nyomása óriási. Gyakran repedések ke­letkeznek, amelyeken keresztül szilaj erő:vel buggyan elő a víz. Am a bátor építők résen vannak. Ügyesen betömik a repedéseket, s megerősítik a vájat bolt­íveit. INEMRÉGIBEN I a duzzasztó építői házi ünnepet ültek, szovjet építőgépek újabb küldeményének — talajdöngölő­gépeknek, exkavátoroknak, daruknak — az érkezését ünnepelték meg. Ma már a munka 90 százaléka gépesítve van. Hála a nagyszerű szovjet gépeknek és a szov­jet technikusok sikeresen alkalmazott ta­pasztalatainak, a duzzasztó építőinek si­került rövid idő alatt 200.000 köbméter kemény, sziklás kőzetet megmozgatniok, s kitisztítaniok a gát alapjainak helyét, A gát által felduzzasztott hatalmas víztömeg terjedelmes mesterséges tavat alkot, akkorát, hogy három szomszédos falu kerül a fenekére. A falvak lakói áttelepülnek eddigi nyomorúságos lakó­helyeikről a termékeny szófiai síkságra, azokba a szép, új házakba, amelyeket kátpótlásul az állam építtetett számukra. |A GAT ÁLTÁL 1 megfékezett vízi- energia tizenegy kilométer hosszú cső­vezetékrendszeren át három lépcsőzete­sen felállított elektromos erőmű turb:- náit hozza majd mozgásba, s az általuk termelt elektromos energia akkora lesz. mint Bulgária 1947-ig épített valameny- nyi elektromos erőmüvének összesített' energiatermelése. Az Iszkr megszelídített vize a hegyek lábánál egy második mesterséges tóba gyülemlik, s innen sűrű csatornahálózat útján, szétterül az egész szófiai síksá­gon és 600.000 dekár földet tesz öntöz- hetővé. A fenyőboritotta magaslatok kö­zött elterülő tó festői partjain pompás üdülőhelyek épülnek majd ezer és ezer szófiai túrista, nyaraló és kiránduló be­fogadására. Ugyaninnen 20 kilométer hosszú csatorna nyúlik le egészen Szó­fiáig, úgyhogy a tó-környéki pompás üdülőtelep víziúton is megközelíthető. MSZT-SZERVEZETt'XK tagjai érté­kes felajánlásokat tetiek a Béke Világ- tanács ülésének tiszteletére A Vörös Csillag tan MSZT-szervezetében 56 tag Vonta be családtagjait a növényápolás! munkák Végzésére, á Táóeslcs tsz 40, a Harcos tsz 27 és a Farkas Mihály tsz 19 tagja követte példájukat. 19 alapszervezetiink felajánlásából kitű­nik, hogy hazánkban a béke egyet je­lent a becsületes munkával. Minden erőnkkel támogatjuk alapszervegeteln- ket a vállalások végrehajtásában, az aratási munkáknál, hogy szemveszte­ség nélkül betakaríthatjuk jövőévi kenyerünket (Kozemcsák László, Tur- keve. MSZT-sZervezet.) ÖRÖMMEL értesítem az elvtársakkt, hogy elmaradt táppénzemet hiánytala­nul megkaptam. Ezúton is köszönetét mondok azért az igyekezetért, melyet a dolgozók ügyes-bajOB dolgai elinté­zése érdekében kifejtenek. Szeretnék még arról beszámolni, hogy mi betegek, hogyan vesszük ki résziin. két a béke megvédéséért folyó harc­ból. Alig egy hete ért véget a kórházi betegek részére indítóit könyvelési tanfolyam, melynek köz.el 30 hallga­tója vizsgázott és nyert képesítést nép­gazdaságunk e fontos munkájára. Az elmúlt héten fejeződött be az iPSZT keretén belül indított alapfokú rádió­kor is, melynek 7 tagja sikerrel tette le a vizsgát. Mi tanulásunkkal járu­lunk hozzá a Béke Viiágtanées illésének sikeréhez. Tanulásunkkal, s szorgal­munkkal akarjuk leróni hálánkat azok iránt, akik lehetővé tették számudkrá* hogy megfelelő gyógyezelésben része­sülhessünk és felgyógyulva hasznos tagjai lehessünk népgazdaságunknak. (Szabó Mihály Szolnoki Kórház.) *■ ISKOLÁNKBAN töhh szolnokmegyel elvtárs Is tanul. Árvái Imre és Katona Lajos a turkevel Vörös Csillag tsz, — Bodó Ignác a turkevel Farkas Mihály, Kozák Imre a mezőtúri Gorkij tsz-ek tagjai, mint párttagok példamutatóan talminak, s fegyelmezetten viselked­nek, Igen eredményes munkát fejtett kái Kovács Lajos, a kétpól Szabadság tsz tagja. Tanulmányi eredménye ötös és mint tanulókör vezető állandóan segíti gyengébben tanuló társait. Fali­újságon megjelenő cikkével buzdítja a hallgatókat, g mint az Iskola kertésze a gyakorlati munkában Is példát mu­tat. (özv. Pető Béláné, Békés. Mező- gazdasági Szakiskola.) VT MINT begyűjtési állandó btzottsgi tag azon vagyok, hogy tőlem telhetű- leg mindent megtegyek a miniszter­tanácsi határozatok betartásáért. Kö­rülbelül 500 párosversenykihívás történt a kétszázmázsás oukorrépatermelésre. A gyomirtás is teljes iramban folyik a töbtermelés érdekében. (A góc a Imre, Jászapáti.) * A JÁSZAPÁTI DIAKOK közül min­denki kiveszi részét a nyári munkák végzéséből. Közülünk 35-en Sztállnvá- rost építik a szünidőben. Alig várják a munka megkezdését. Csernl András III. osztályos tanuló elmondta, hogy a múlt évben Is az ifjúság városában dolgozott, de mOBt Is oda kívánkozik. Mint bizottsági tag jú példával jár élen. s mindenütt ott van, ahol áldo­zatra van stZükség. Nemcsak a munká­ban, de a tanulásban Is kitűnik társai közül. Ugyanilyen áldozatkész fiatalok Tajtl Lajos és Bolyos Lajos II. osztá­lyos tanulók Is. Mindketten elsők kö­zött-jelentkeztek munkára. 59 társunk a diósgyőri építők soraiba tömörül, mások cséplőgépnél töltik a nyaral. Magyar János, Tolvaj Ferenc és Bese- nyel Lajos kemény munkát vállaltak a kenyércsatában. Török Sándor negye­dikes körzeti ellenőr lesz. Nálunk a .lövőév elején szégyell magát, aki nem kérges tenyérrel lér vissza közénk. — (Borzák Lajos, Jászapáti. Diákotthon.) TÖVIS ÉS BOROSTYÁN Angol film Howard Spring regénye nyomán A film Howard Spring azonos ci- mű, ismert regényét dolgozza fel. Főhőse Radshaw, akit mint fiatal fiút ismerünk meg. A serdülő gyermeket öz­vegy édesanyja nevéli. Hogy fiát el tudja tartani, hajnaltól késő estig kéményén dolgozott, Iskolái elvégzése után Hamer könyvüzletbe kerül, itt ismerkedik meg Marx tanításaival. A fiatalembert élén­ken foglalkoztatják a marxi eszmék. Élete céljául tűzi ki: felvilágosítani az emberekét, megszabadítani őket a nyo­mortól, megértetni velük, hogy a társa­dalom berendezésében mindent meg kell változtatni. Megnyerő külseje, jó szónoki képes­sége rövidesen közkedveltté teszik a tö­megek előtt. Most már szabad áz út a parlamentbe. Itt indul el azon a dicste­len úton, amely a forradalmi szellemű fiút a munkások árulójává téizi. Meg­ismerkedünk családi életével, szép, fiatal feleségével, Ann-val. Az asszony ra­jongva szereti férjét, egész életét felál­dozza érte. Nemcsak szerető feleség, ha­nem haladó szellemű harcos asszony is, aki elszántan küzd a nők egyenjogúsá­gáért, Férje, pozícióját féltve, minden érövét vissza akarja tartani az asszonyt a tüntetéseken való részvétéitől, melyek az ö képviselői tekintélyét csorbítanák. Ann börtönbe kerül. Az éhségsztrájk és szen­vedései a börtönben megölik a gyenge szervezetű asszonyt, M egrendítő képet nyújt a halálos ágyon búcsúzó feleség: -„Válj tsmép^aMit.ASLH. könyvesboltban tanítottál, vagy küzdöt­tél a választáson. Szem elől ne téveszd; hogy mi is a te dolgod!” Hamisan hangzanak a férfi szavai: ,,Szegénynek születtem, életemet a szegényeknek szen­tellem. Változott körülményeim nem vál­toztathatnak meg engem”. A halálos ágynál tett fogadalmat t ■- mar elfelejtleti vele a hatalomvágy. A közeledő háborút is saját céljaira hasz­nálja fel. Árulása nem marad jutalom nélkül: Radshaw ■„őfelsége miniszteré" lész. Barátai elhagyják, a dolgozók bi­zalmatlanok hozzá. Az egyedülmaradt 75 éves férfi levélben kéri a miniszterelnö­köt, adományozzanak neki rangot. A király bőkezűen, főúri rangot és birto­kot adományoz neki. Angliában sem a múltban és a jelen­ben sem ismeretlenek azok a munkás- áruló politikusok, akik saját érvényesü­lésükért eladják a dolg'ozékat. De — mint a filmben — a valóságban is, ha­mar lelepleződnek. Ezekre is érvényes Rákosi elvtárs tanítása: „ ... amióta a munkásmozgalom létezik, a burzsoázia világszerte irányt vett arra, hogy lehető­ség szerint megvásárolja a munkásmoz­galom vezetőit. Különösen ilyen a hely­zet Angliában, amelynek burzsoáziája a legrégibb tapasztalatokkal rendelkezik a munkásmozgalom - korrumpálása és alá. ásása terén", A film június '18—'24-lg ’kerül 'Bemu­tatásra a szolnoki Vörös Cstllag —film

Next

/
Oldalképek
Tartalom