Szolnok Megyei Néplap, 1953. június (5. évfolyam, 129-153. szám)

1953-06-17 / 142. szám

s

SZOLNOKMEGYÉI NÉPLAP

WA június 17.

V

hezebben megoldható nemzetközi kérdések egyike. E kérdés eredményes megoldása hozzájárulna a nemzetközi feszültség enyhüléséhez és első lépést jelentene a koreai, távolkeleti és egyéb vitás nemzetközi kérdések békés rendezéséhez.

— Mindenki tisztában van azzal, hogy a hadifoglyok hazatelepítésére vonatkozó megegyezés a koreai tárgyalások újrafelvétele a koreai és kínai kormány fáradhatatlan erőfeszítésének köszönhető.

Kuo Mo-zso ismertette a hadifogolycsere egyezmény főbb feltételeit és megállapította:

— Az egyezmény szelleme világosan bizonyítja, hogy az úgynevezett „kényszerű hazatelepülés“ — amelyet annyit emleget az Egyesült Államok propagandája — a valóságban minden alapot nélkülöz. Mivel a hadifoglyok mindig az őket őrző fél katonai hatósága alá tartoznak, nem kétséges, hogy csakis ez a fél tarthatja őket visz- sza — s ez nem is lehet más, mint Jsénvszerű visszatartás, Tehát az

úgvnevezet „kényszerű hazatelepítés“ kérdése fel sem merülhet.

— A hadifoglyok hazatelepítésének kérdésében így elsősorban azon van a hangsúly, hogy a hadifoglyot őrző fél részéről megakadályozzák a kényszerű visszatartást.

— A hadifogolykérdés rendezése és a koreai fegyverszünet megvalósítása után minden békeszerető embernek az lesz a feladata, hogy kivívja a koreai kérdés békés rendezését. Korea békés egyesítésének megvalósításához az szükséges, hogy kivonják a Koreában állomásozó összes idegen csapatokat, ideértve a kínai népi önkénteseket is. A koreai népnek — békés keretek között magának kell döntenie problémáiról.

Kuo Mo-zso ezután arról beszelt, hogy az Egyesült Államok kormánya és a Joszida-kormány között San Franciscóban kötött külön- bekeszerződés és más háborús szerződések célja Japánt katonai támaszponttá és az Egyesült Államok gyarmatává változtatni. E szerződések nyomorba döntötték a

íanán nérpf amely bátran harcol függetlens'-'cvSért, szabadságáért, a demokráciáért.

Ebből az alkalomból is üdvözletemet küldöm az élvonalban harcoló japán népnek — mondotta.

Befejezésül hangsúlyozta:

— Engedjék meg, hogy újra ismételjem: „Bármilyen vitás nemzetközi kérdést békés tárgyalások és kölcsönös eszmecsere útján meg lehet és meg kell oldani“. A türelmes tárgyalások eredményeképpen — a koreai kérdés máris a békés megoldás útjára került.

— A nemzetközi feszültség enyhítését el lehet érni, a normális kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat helyre lehet állítani, az emberiséget fenyegető katasztrófát el lehet kerülni. Á tárgyalások érdekében folytatott erőfeszítéseink célja, hogy még nagyobb népi erőket mozgósítson a békéért — hogy e' nemes remények a lehető leggyorsabban valósággá váljanak — fejezte be Kuo Mo-zso felszólalását.' amelyet többízben szakított félbe lelkes taps.

Wilhelm Elfes:

Megegyezést a megszálló hatalmak között és megegyezést a németek között!

Ezután Wilhelm Elfes nyugatnémet küldött, volt főpolgármester, a Béke Világtanács tagja lépett a szónoki emelvényre.

— Ami Koreában történt — kezdte beszédét — nagy lecke volt az emberiség számára. Vájjon a világ levonja-e majd ebből az igazi tanulságokat és különösen az államférfiak fognak-e okulni a múlt borzalmaiból? A háború óta már nyolc év telt el és még mindig, és talán inkább, mint valaha, félelemben és rettegésben tartják az emberiséget. Nincs hát reménység? De van reménység, amely a népek békeakaratán épül, mindjobban erősödik és amely végül is az államférfiakat arra fogja kényszeríteni, hogy ne a háborút, hanem csak a békét keressék, Erre Korea például szolgálhat.

Ha Koreában a fegyvereket elnémították, akkor a német-kérdés erősebben fog előtérbe lépni. 1945 után nekünk németeknek már csak egy kívánságunk volt: hogy a világnak többé ne adjunk alkalmat a nyugtalanságra. Most azonban ismét meg van az a nyomasztó kellemetlen érzésünk, hogy Németország ügye újra világproblémává lesz, sőt hogy Németország esetleg egy új háború okozója lehet. Biztosíthatom önöket, barátaim, hogy a német nép túlnyomó többségében hajlandó mindent megtenni és mindent magára vállalni, ami alkalmas az új háború szerencsétlenségének elhárítására.

a továbbiakban rámutatott Elfes, how Németország jelenlegi kettészakítottsága olyan helyzetbe sodorta a német népet, amelybe nem nyugodhat bele.

— Németország mai állapota —

mondotta — nemzeti szerencsétlenség és azzal fenyeget, hogy nemzetközi szerencsétlenséggé nő. A német-kérdésnek nemzeti és nemzetközi jellege van. __

— A kérdés nemzeti jellegéről ezen az értekezleten nem kívánok beszélni. Mindenkinek önök közül, aki népét szereti, csak át kell vinnie gondolatban a német helyzetet saját országára és érezni fogja azt, amit minden tisztességes ember erez. Kelet- és Nyugat-Németország összetartoznak, nyelvük és történelmük révén összenőttek, egy nemzet, egy kultúra, egy gazdasági rend, egy államiság. A nép nem két, hanem csak egy Németországot ismer, nem akar két német részállamot, hanem csak egy össznépiét államiságot és ezért követeli az egységesítést. Nem az NDK bekebelezését a Szövetségi Köztársaságba és nem a Szövetségi Köztársaság bekebelezését a Német Demokratikus Köztársaságba, hanem a Szövetségi Köztársaságon és a Német Demokratikus Köztársaságon túl Németország nemzeti és állami egységét. A német nép pedig nem fog nyugodni, míg ez a nemzeti követelése nem teljesül.

Wilhelm Elfes ezután arról beszélt, hogy Németország szomszédainak biztonsága érdekében csak egyetlen német biztosíték lehetséges: az újból egyesített, a népek békéjének elkötelezett demokratikus Németország.

— Helyt akarunk ezért állni. Akkor a békés megállapodások útján kell haladnunk. A mi követelésünk ezen a téren a következő: megállapodás a megszálló hatalmak között és a németek egymásközti megegyezése.

A következőkben a német békemozgalom feladatairól beszélt, majd így folytatta:

— Amikor én 1915-ben hadba vonultam, foglalkozást hagytam abba és egy fiatal családtól búcsúztam, amely boldogságomat jelentette. Szívesen tettem, mert abban a hiszemben voltam, hogy meg kell hoznom ezt az áldozatot népem javára. Annál inkább megrázott engem 1918-ban Németország bukása. Azonban mégis azt véltem, hogy valamelyes eredménnyel tértem haza, mikor feleségemnek, gyermekeim anyjának azt Ígértem: a mi fiainknak nem kell többé kaszárnyákba, sem gyakorlóterekre vo- nulniok, nem kell a harctérre menniük, nem kell gyilkolniok, s nem kell meggyilkoltatni hagyniok magukat; s mi egy békés világban hasznos emberekké tudjuk majd őket nevelni. De húsz évvel később elvették a fiamat és új háborúba sodorták őket, olyan háborúba, mely még az elsőnél is barbárabb volt. Még ma is remeg a szívem, ha arra gondolok, hogyan kellett kiszolgáltatnom legkisebb fiamat, aki alig volt 17 éves, még az iskoláskorból sem nőtt ki — Hitler „Wehr- macht“-jának. És aztán 1945-ben, mikor ez a barbárság is véget ért, a nyomor még nagyobb volt, mint 1918-ban. Legnagyobb fiamat lelőtte a tizedese, egy kötekedő náci, és fiatal felesége három gyermekével reám maradt. Én magam börtönben voltam és. szökéssel kellett menekülnöm az akasztófa elől. És mindaz, amit harmincéves házasságunk alatt szereztünk, a bombázás egy borzalmas éjszakáján a lángok martalékává vált. Ebben nem volt semmi különös; hiszen sokmillió embernek szerte a világon sokkal fájdalmasabb áldozatokat kellett hoznia. De ismét egyre nagyobb bizonyossággal vigasztaltam magamat és családomat: most már igazán vége van minden fasizmusnak, minden militarizmusnak, ez volt az utolsó háború.

1— De 1945 után, még gyorsabban, mint 1918 után, újból mindenkinek a száján forgott ez a borzalmas szó, hogy „háború“. Rémületemre először egy olyan politikusnak a szájából hallottam, akihez közös munka és hosszú személyes barátság fűzött. Ez doktor .Adenauer volt, aki 1948 január 2-án egy magánbeszélgetés során feltette azt a kérdést, hogy mit tartok egy Oroszország elleni preventív háborúról? Az volt a benyomásom, hogy ez a kérdés komolyan foglalkoztatja őt, valószínűleg azért, mert az előző napon, az újévi fogadások alkalmával neki magának is feltették. Nemsokára azután egészen természetes volt a harmadik világháborúról beszélni és azt pszichológiailag és anyagilag előkészíteni. Meg tudják-e érteni, hogy ekkor megérett bennem az az elhatározás, hogy ilyen tervekkel minden erőmmel szembeszállók és kapcsolatot keresek a békemozgalommal.

— Gyanútlanul és jóhiszeműen indultunk neki az első világháborúnak. Azt gondoltuk, hogy ennek így kell lennie. A második világháborút már eleve bűnnek tartottuk; de túl nagy volt az általános vakság és a mi erőnk igen gyenge volt ahhoz, hogy megakadályozzuk. A harmadik világháborút azonban meg akarjuk akadályozni és meg fogjuk akadályozni, ha összefogunk. A teremben ül valaki, aki az első világháborúban tengeralattjáróparancsnok volt, és akit a háborús élmény a papi hivatáshoz vezetett. És ezután a szószéken állva olyan bátor szónoka lett a békének, mint amilyen bátor katona volt Martin Niemöller azelőtt. Prédikációi száj- ról-szájra jártak Németországban. Sok német embernek vált mintaképévé. Főkép attól kezdve,, amikor koncentrációs táborban ült. ö az evangélikus, én, a katolikus keresztény — ha emberi gyarlóságaink mellett kereszténynek nevezhetjük magunkat — most együtt dolgozunk szoros barátságban a keresztények és nemkeresztények millióinak minden árnyalatával. Vannak közöttünk véleménykülönbségek, ez biztos, de ezekről nem vitatkozunk —■ azért, hogy annál egységesebbé váljunk abban, ami összekapcsol bennünket: a békeakaratban. És így kezet nyújtunk nekik minden országhatáron át és belekapcsolódunk a népek nagy békemozgalmába, amely összefűzi az egész emberiséget.

Elfes felszólalását a következő szavakkal fejezte be:

Milyen csodálatos elképzelés, hogy egyszer eljön a béke a világra, egy olyan világ, amelyben a tudomány és művészet, gazdasági élet és technika, az emberek képzése és vezetése csak arra törekszik, hogy minden ember civilizációját, kultúráját, jólétét és boldogságát szolgálja. Kezdjük el a munkát. Az emberiség sóvárog utána.

Ezután Cavalcanti tábornok brazil küldött, majd René Bovard svájci és Zalamea colombiai küldött szólalt fel.

Hun Szer Ja koreai küldött felszólalása

Drága Barátaim!

Korea népe azzal bízott meg, hogy tolmácsoljam forró üdvözletét és megosszam veletek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és az Egyesült Államok közötti fegyverszüneti egyezmény aláírásával kapcsolatos örömteli reménységét. A fegyverszüneti egyezmény aláírását nemcsak mi koreaiak várjuk, türelmetlenül várja a világ valamennyi népe — kezdte beszédét Han Szer Ja.

Az amerikai felet először kormányunk és a Kínai Népköztársaság javaslata késztette a félbeszakított tárgyalások folytatására és arra, hogy megegyezzen velünk az alapvető pontokban. Javaslatunk az

egész világnak újra bebizonyította politikánk békeszerető és észszerű voltát. Ez a politika a népek barátságán alapszik és békés együttműködésre törekszik minden országgal. Másodszor a koreai nép hősi harca, mely a kínai önkéntesek testvéri segítségével megvédi munkáját és függetlenségét és amelyet nem törtek meg sem a legvéresebb harcok, sem a legbarbárabb bombázások. Harmadszor pedig a béke híveinek önfeláldozó harca az egész világon.

Mindezek ahhoz vezettek, hogy mind az indiai kormány feje, Nehru, mind az angol kormány feje, Churchill, késznek mutatkoztak a fegyverszüneti tárgyalások

kedvező befejezésének támogatására, jóllehet az angol csapatok mind a mai napig Koreában vannak és harcolnak az amerikaiak oldalán.

A koreai hadifoglyok hazatelepítésére vonatkozó kérdés megoldása és a fegyverszüneti egyezmény létrejötte még nem jelenti az egész koreai kérdés megoldását. Hisszük, hogy a fegyverszüneti tárgyalások sikeres aláírása után békés úton sikerül kivívnunk az idegen csapatoknak Koreából való kivonását, mert a csapatoknak Koreában való bármilyen tartózkodása új konfliktusok magvát hordja magában. A népek maguk akarják megoldani

sorsukat és nem tűrnek idegen uralmat maguk fölött.

Feladatunk — mondotta a továbbiakban Han Szer Ja, — hogy ne csupán a koreai fegyverszüneti megállapodás ügyét vigyük sikerre. Legyen ez csupán dicső kezdete az összes nemzetközi konfliktusok megoldásának!

Népünk harca nem volt hiábavaló. A koreai nép nem csupán a saját szabadságáért és függetlenségéért harcolt és harcol ma is, hanem elsősorban a világ békéjének ügyéért. Ez a körülmény az összes békeszerető népek szeretetét biztosította számukra.

Ha az amerikai kormány nyomban a kezdet kezdetétől fogva jószándékot tanúsított volna és teljesítette volna a potsdami egyezmény előírásait, Korea már 1945-ben egyesült volna. Ha az amerikai csapatok kivonultak volna Koreából — amint azt annak idején a szovjet csapatok tették — sok-sok emberélet menekült volna meg a pusztulástól. Ha az amerikai kormány a kezdet kezdetétől fogva betartotta volna a genfi egyezmény előírásait, a hadifogoly-kérdés már több mint egy évvel ezelőtt megoldást nyert volna, ami annyi szenvedéstől kímélt volna meg bennünket.

A panmindzsoni hadifogoly-megállapodás azt a meggyőződést kelti bennünk, hogy ez csupán a kezdetét jelenti az összes vitás nemzetközi problémák békés megoldásának. Meg kell oldani minden olyan vitás problémát, amely kiélezi a nemzetközi helyzetet és új háború magvát hinti el, olyan háborúét, amely a legszörnyűbb pusztításokat hozná az emberiség számára. Ezek a vitás problémák békés tárgyalások útján mind megoldhatók!

Ernst Fischer osztrák küldött felszólalása

Ernst Fischer bevezető szavaiban arról beszélt, hogy a nemzetközi feszültségben mutatkozó jelenlegi enyhüléssel az osztrák kérdés megoldásának lehetőségei is kedvezőbbekké váltak.

A Szovjetunió szerepéről szólva Ernst Fischer kiemelte: „A Szovjetunió Ausztriával szemben igen előzékenyen viselkedett. Azt javasolta, hogy az osztrák államszerződésre vonatkozó tárgyalásokat a legmagasabb síkon folytassák. A Szovjetuniónak azt a hajlandóságát, hogy teljesíti az osztrák kívánságokat, nemcsak a lakosság, hanem a kormánykörök is elismerik.“

Ausztria csak egy módon kerülhet ki nyomorúságos helyzetéből: ha letér a hidegháború útjáról, az egyoldalú gazdasági és politikai

kapcsolatokról, az amerikai háborús előkészületek rendszerével való összefonódásról s a semlegesség és függetlenség útját választja.

A legértékesebb támogatás — folytatta Ernst Fischer — amelyet Ausztria jelenleg adhat; a becsületes semlegesség politikája lenne, az a politika amely távoltartaná országunkat minden egyoldalú kötelezettségtől, gazdasági kapcsolatokat építene ki megkülönböztetés nélkül minden országgal, szembehelyezkedés az uszítás és a gyűlölet mindenfajta propagandájával, a hidegháborúnak ezzel az alvilági muzsikájával.

Ezekért a célokért harcol az ősz-, trák békemozgalom — mutatott rá befejezésül Ernst Fischer.

Riccardo Lombardi olasz képviselő, a Béke Világtanács Irodája tagjának felszólalása

Riccardo Lombardi a nemzetközi megegyezés gazdasági kérdéseiről beszélt. Felszólalása elején kifejtette a jövedelemelosztás rendkívüli egyenlőtlenségét. Ezzel kapcsolatban adatokat hozott fel arra: hoeyan törekszik az Egyesült Államok gazdasági politikájával is állandósítani ezt a helyzetet.

Lombardi elsősorban a tőkés országok szemszögéből vázolta egy nemzetközi enyhülés gazdasági következményeit.

„A Kelet-Európával és a Kínával való kereskedelmi kapcsolatok — akárcsak részleges — újrafelvétele sokkal jobban megoldaná Nyu- gat-Európa fizetési mérlegének kérdését, mint a „Trade no taid“

(kereskedelem és nem segély) elég kétesértékű politikája“ — mondotta Lombardi.

Lombardi aláhúzta: E feladatok megvalósításában különös nehézséget jelent, hogy az amerikai ipar egyre fokozottabb mértékben a háborús termelés merev és meghatározott útját követi. A szónok nagy hangsúllyal fejtegette, hogy új piacokat főleg az elmaradott népek fejlődésének gazdasági előmozdításával lehetne elérni. „Az elnyomott népek felszabadulása és fejlődése ma nyilvánvalóan elengedhetetlen feltétele a világgazdaság új alapokon nyugvó fejlődésének és egyensúlyának“ — hangsúlyozta befejezésül Riccardo Lombardi.

Martin Niemöller lelkész, nyugatnémetországi küldött felszólalása

■— Aki a békét óhajtja, annak akarnia kell a megértést is az „ellenféllel“ — ez magától értetődő dologként hangzik és ebből kell kiindulnia minden igazi béketörekvésnek — kezdte beszédét Martin Niemöller.

*— Ezzel — folytatta — felvetődik az „egyesülés“ problémája, melyről az utóbbi években annyit beszéltek és írtak. „Lehetséges-e vagy sem mindkét világ együttélése a mi mai, kicsivé vált egy világunkban?“ Olyan vitatéma ez, amely — a résztvevők ízlése és beállítottsága szerint — világpolitikai, társadalompolitikai, gazdaság- politikai, kultúrpolitikai és világnézeti szempontból tárgyalható. De semmiféle vita sem változtat azon a tényen, hogy az együttélésen kívül nincs más lehetőség, melyről még vitázni lehetne, mert az egyetlen alternativa: az ellenfél megsemmisítése, kiküszöbölése lenne. Erre a lehetőségre azonban senki sem gondolhat komolyan.

Számunkra csak egy út van: a békés együttélésről nem vitázni kell, hanem meg kell kíséielni.

A békés együttélés nem egyszerű cél, melyet megvalósítunk, hogy azután birtokoljuk. A béke akkor is, ha már elértük, állandó feladat marad, mint ahogyan talán sohasem válik magától értetődő és nehézségnélküli állapottá két ember együttélése a házasságban. Ezen a síkon a megállás visszafejlődéssel egvenlő, a békének növekednie kell, ha nem akar elsorvadni.

Hallottuk, hogy ugyanakkor, amikor végre megfogható közelségbe került Koreában a fegyverszünet, a világbéke másik, elsőrendű fontosságú, veszélyes helyzetét egy újabb esemény — remélhetőleg alapvetően megváltoztatta.

Nemcsak arról van szó, hogy a Német Demokratikus Köztársaság területén rendszabályokat vontak vissza, hanem ugyanakkor arról is, hogy nagyszabású kísérlet történt arra nézve, hogy enyhítsék a nyolc év óta veszedelmesen kifejlődött belső német feszültséget.

Az eredmény — melyet részben saját tapasztalatomból tudok bizonyítani — az, hogy új reménység hulláma vonul át népünkön, annak a reménynek hulláma, hogy most mégis eredményt Ígérő tárgyalásokra és végül is a német kérdés békés megoldására kerül majd sor.

Mindnyájunkban egy reménység él a béke megteremtésére és megtartására: Bárcsak sikerülne a becsületes fáradozásoknak és tárgyalásoknak a békés együttélés merész cselekedetét megvalósítani — mondotta végül Niemöller lelkész — és mi keresztények, ehhez a merész tetthez szeretnénk folyamodni, mert ez a legjobb értelemben vett keresztényi feladat.

A magyar parasztküldöttek átadták ajándékaikat a BVT küldötteinek

Kedden délelőtt feledhetetlen találkozásra került sor, ekkor adták át a magyar parasztküldöttek ajándékaikat a Béke Világtanács tagjainak.

Körmendi László, idős tatai parasztember a küldöttség szónoka-.

— A legfontosabbal kezdem. Először is azt kell elmondanom, hogy a magyar parasztembernek miért szívügye a béke,

— Mert hosszú évszázadok után végre hazára leltünk és megtudtuk, hogy milyen jó élni.

— Mi csak kis időre hagyiu., abba dolgunkat. Sietünk vissza megyéinkbe, falvainkba. Otthon var bennünket a mi részünk. A magyar népnek, a béke népének úgy illik, hogy becsületes, jó munkával segítse győzelemre a közös ügyet.