Szolnok Megyei Néplap, 1953. május (5. évfolyam, 103-128. szám)

1953-05-23 / 121. szám

4 SZOLNOKMEGYEl NÉPIIAP 1953 májas 23, Mikor kaszáljuk és hogyan szárítsuk a szénát! AZ ELMÚLT évben az aszály miatt kevés széna termett, ami sú­lyos gondot okozott dolgozó paraszt­ságunknak az állatok áttel éltetésé­ben. Mivel az állattartás dolgozó pa­rasztságunk egyik fű jövedelmi for­rása és dolgozó népünk jobb ellátá­sának is döntö tényezője, fokozott gondot kell fordítani a jő minőségű széna betakarítására. A kedvező idő­járás lehetővé teszi a tavalyinál jó­val több széna tartalékolását, de a nagyobb mennyiség mellett ügyelni kell a minőségre is. A széna minősé­gét pedig befolyásolja a helyes idő­ben való vágás, szárítás és kazalozás. A széna kaszálása mindenkor a nö­vény fejlődésétől íügg. A lucernát az első évben,' java virágzásban és 5—6 centiméteres tarlóval vágjuk, azért, hogy a még gyenge növényt megerősítsük. A másodéves és ennél több éveseket akkor a legjobb vágni, amikor megjelennek a lucerna virág­bimbói. Ekkor már tövig levághat­juk. A RÉTISZÉNA vágását akkor végezzük, amikor az a ffiféle virág­zik, amelyikből a legnagyobb meny- nyiség van a rétünkön. Ha ennél az időpontnál hamarabb vágjuk, akkor súlyra ugyan több. de minőségileg sokkal gyengébb szénát tudunk be­takarítani. Az elöregedett széna sok nyers rostot tartalmaz, amit az ál­latok nem tudnak megemészetni és nem is eszik szívesen. Nagyon fontos a minőség szem­pontjából a levágott széna szárítása. Mivel a növények levele több táp­anyagot tartalmaz, mint a szárrész, ügyelni kell a levelekre. A szép zöl­den száradt, több vitamint tartalmaz, a napszítta, esőverte szénánál. Ezért széles körben alkalmazni kell a „Kundt“-féle hengeres szárítást, kü­lönösen a lucerna féléknél. A rétiszénát sűrűn kell forgatni a száradásig. A behordásnál is vigyáz­zunk arra, minél kisebb legyen a le­vél pergése. A beadásra szükséges mennyiséget pedig vigyük egyenest a begyüjtőhelyre, munkát takarítunk meg vele. Imrei László, Szolnok, Jelentkezzenek minél többen a Dolgozók Iskolájába Kormányzatunk ebben az iskolaévben is lehetővé kívánja tenni a felnőtt dől gazók számára a középiskolákban, az általános gimnáziumokban a tovább­tanulást így a'szolnoki Nikosz Beloiannisz ál­talános gimnáziummal kapcsolatos Dol­gozók Gimnáziumában ismét megnyílik az I osztálv, valamint folytatólagosan a III. osztály Az I. osztályba azok a dolgozók vehetők fel, akik szeptember l.lg a 17. életévüket betöltötték és az általános iskola VIII. osztályát (Kim- názium, polgári iskola IV. osztályát, népiskola VIII. osztályát) elvégezték, felvételüket üzemi szervezeteik javasol­ják. Kivételesen az 1953/34-es iskolaévre felvehetők azok a dolgozók, akik 25 év- nél idősebbek ée az általános iskolák, (népiskolák) V. osztályát, gimnnzium. polgári iskolának í. osztályát el végezték. Ezek számára a nyár folyamán öthetes előkészítő tanfolyam lesz, hogy a to­vábbtanuláshoz szükséges ismereteket megszerezzék. A Dolgozók Gimnáziuma ITT. osztályába felvehetők azok a fel­nőtt dolgozók, akik a régi gimnázium VI. osztályának, illetve az általános gimnázium II. osztályának sikeres el­végzéséről bizonyítvánnyal rendelez. nek. A Dolgozók Gimnáziumába felve­hetők azok a nők is, akik csak otthoni munkát végeznek. Felvételre jelentkezni lehet a szol­noki Nikosz Beloiannisz általános gim­náziumban: Szolnok. Felszabadulás tere 1., minden munkanapon 8 és 19 óra kö­zött. Telefon: 24—81. Jelentkezési határ­idő: május 15 — július 1-ig. 5 éves tervünk sikeres megvalósításá­hoz szükség van minden dolgozó több és jobb munkájára. Több és jobb mun­kát pedig csak úgy tud végezni, ha állandóan képezi magát, ha nem elég­szik meg tudásával, ha igyekszik isme­reti körét minél inkább kiszélesíteni. Ebben akarja segíteni államunk a dol­gozókat akkor, amikor országunk egész területén a dolgozók iskoláinak százait létesíti. Amit a múlt megvont dolgo­zóinktól, azt pótolja kormányzatunk most, amikor a tudás fegyverét adja dolgozóinak kezébe, hogy ezzel harcol­janak szép terveink sikeres megvaló­sításáért. Felhívjuk városunk dolgozóit, hogy minél többen jelentkezzenek a Dolgozók Gimnáziumába. HACK MÁRTON igazgató. jBiiWn, tetetik a (Mgűzéknctk Pár szó a szolnoki moziról Orosházának mintegy 20.000 lakosa van, s két filmszínházzal rendelkezik. Szolnok lakossága meghaladja a 40.000-et, s csak egy filmszínháza van a Ság- vári Endre-úton. Ezenkívül *1 Járműjavító kulturotthonában is tartanak rend­szeres filmelőadásokat. A Ságvári-úti moziról szeretnék pár szót szólni. A mozi előcsarnohaoan nem kellemes a tartózkodás. Az előadásra várakozók inkább az utcán sétálnak, mert sehol egy ülőhely nincsen. Ezenkívül az előcsarnok kogftt falai sem nyúj­tanak a szemnek üdítő látványt,' arról nem is beszélve, hogy kellemetlen szag uralkodik az előcsarnokban. Jobban gondoskodhatnának az illemhely levegőjé­nek tisztaságáról. BÉRCZI JENŐ levelező Szolnok, Papírgyár A tiszakürti kulturház 490 kötetes könyvtárral rendelkezik. Sajnos, ezek a könyvek nem szolgálják azt a célt, ami rendeltetésük, nem kerülnek a dolgozók kezébe, mivel a kulturházban lévő könyvtárhelyiséget raktárnak használja a községi tanács. A tanács ebben a helyiségben helyezte ti a következő tanévben megnyitásra Elbarrihádozott könyvek kerülő kollégium felszerelését, s ez tel­jesen elbanikádozta a könyveket Reméljük, a tanács mielőbb kiszaba­dítja a könyveket, s hozzásegíti őket, hogy eljussanak a dolgozók kezébe. Mert mit ér a legszebb könyvtár, ha nem ol­vassák, s főleg, ha nem olvashatják a könyveket, mint Tiszakürtön is! A bosszantó automata A szolnoki MÁV pályaudvarról szeret­tem volna telefonálni. Az automatába többször bedobtam a pénzt, azonban minden próbálkozásom sikertelen ma­radt. A pénz bennmaradt, — a hívó jel elmaradt. Több dolgozó társam nevében kérem a postát, űogy javíttassa meg a dolgozók Igálatára üzembehelyezett telefont. — i ezt nem tudják, — írják ki rá, hogy em működik«. — így nem okoz bosszú, rőt az automata s nem éreszük becsa- ttnak magunkat. HEGEDŰS NÁNDOR levelező. Tószeg. Az utazók nevében Több levelet olvastam már a török- miklósi MÄV pályaudvaron tapasztalható hiányosságokról. Örömmel értesültem arról is, hogy a levelek nyomán többet kijavítottak. Szeretném a Néplapon ke­resztül felhívni az illetékesek figyelmét egy hibára. A jegypénztár! váróterembe belépve, kellemetlen szag fogadja az utazókat. Ebben a helyiségben van elhelyezve W. C. Ez nem volna baj, a hibát abban látom, hogy azt elfelejtik fertőtleníteni és szagtalanítani. Többek nevében kérem az auomas ve­zetőségét, hogy ennek kiküszöbölésére sürgősen intézkedjenek. Nagy Mihály levelező, Törökmiklós Elmaradt az illetmény! Hosszú hőnapok óta vajúdó jogos fi­zetésem kiutalása végett mindent elkö­vettem. Ez nem történt meg. Mint a Néplap olvasója, megnyugvással érez­tem, hogy a dolgozók kérését orvosol- tatja. 1952 november 20-től 1953 január 25-ig a tiszaroffi tanácsnál dolgoztam. A gazdalajstrom összeállítását végeztem. Havi 620 Ft volt a fizetésem. A decem­ber -havi fizetésem rendes időben meg­kaptam, a januárit azonban még a mai napig sem. A kunhegyest járási tanács­nál személyesen és írásban többször sür­gettem a kifizetést, de minden fárado­zásom hiábavalónak bizonyult. Bízom abban, hogy a Néplap segítségével Che­rül megkapni, illetményemet. CSEPPENTŐ IGNÁC Ti szaró ff Egy év óta várjuk a választ Községünk vezetősége még a múlt év tavaszán kéréssel fordult a MÄVAUT szolnoki igazgatóságához. Azt kérték, hogy az autóbusz ne az elágazásnál álb jón meg, hanem menjen be az 1 kilo­méterre levő községbe. A lakosok társadalmi munkával azt a helyet kikövezték, ahol a busz megfor­dulhat. A dolgozóknak nem kellene eső­ben, hóban, sárban az út szélén vára­kozni, a községben lenne megfelelő helyiség váróterem céljára. Reméljük, hogy a MÁVAUT igazga­tósága meghallgatja kérésünket, azt orvo­solja és válaszol egy év elmúlta után levelünkre. HÁZI ISTVÁN levelező Hunyadfalva Időjárásjelentés VARHATÓ IDŐJÁRÁS szombat estig: Változó felhőzet, több helyen zápor­eső, zivatar. Mérsékelt keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet alig váltocik Vár­ható hőmérsékleti értékek az ország te­rületére: szombaton reggel 10—13, dél. ben 20-23 fok között. (MTI). ßeveieböink­MINDEN GYORSÍRÓ számára nagy ünnepnap a gyorsíróverseny napja. Az ország minden megyéjében ugyanazon órájában tartották meg a gyorsíróver­senyeket. A sz-olnokmegyei verseny győztesei: Zafír Lászlóné tanár, aki bekötött szemmel vette fel a 250-es gyorsírás.! diktátumot. Országos verse­nyen is helyezést ért el. 200 szó tagon Zsolnay Éva. Szentpéteri Erzsébet, 150 szótagon Zsolnai Éva, Borsányi Mag­dolna, Marinka Teréz, 120 ezóbagon Bíró Julianna. Marinka Teréz, Iványi Etelka, 100 szótagou Tóth Anikó, Szabó Ilona és Iványi Etelka értek el leg­jobb eredményt. (Busa Józsefné, Szol­nok.) * JUHÁSZ MÁRIA jászladányl V/a. örshely pajtása verset írt májusról, a dolgozók ünnepéről. Boldog Május nagyon vártunk, Dolgozóknak ünnepét, Érted szenvedt jó sokáig, Ez a bátor magyar nép Tanít minket Rákosi pajtás Szabadságot védeni. Tanulással, helytállással. Békevártán állanl... * Iskolánk kulturcsoportja Is lázasan készült a választásokra. Tánc és pzerep tanulással, azok bemutatásával szóra­koztatták a szavazókat. Iskolánk ta­nulói megfogadták, hogy a tanulásban sportban fegyelmezetten viselkednek, hogy ezzel is megszilárdítsák a nép­front győzelmét. (Gál József Tisrtaföld- vár, Gimnázium.) * SÁRI ANTAL knnmadarasl dderozó versben írta le érzéseit. Verséből ki­vonatot közlünk: A békének táborában, mint sziklafal áll e nép. Ha ellenség törne ránk. — egyemberként zúzizuk szét. Az alkotás oly világos, minden ember láthatja. Koldűs nép és romok helyén. új ország a nap alatt. Szálljo-n hát a bála ének, hegyen, völgyön, vízen át. Boldog szívvel kftszöntsük, szabadságunk bajnokát. Te vagy nekünk e haráhau reménységünk, örömünk, Élj sokáig, hős Rákosi. élj sokáig mlvelünk. * KÖZSÉGÜNKBEN május 17-én kora­reggel gyülekeztek a dolgozó parasz­tok hogy minél előbb leszavazhassanak. Többen szerszámot is hoztak maguk­kal, hogy a jó időt kihasználva a munkában is bebizonyítsák helytállá­sukat. Különösen minket, dolgozó anyá­kat érintett kellemesen az, hogy köz­ségünk nagy többsége mennyire meg­értette Rákosi «elvtárs választási beszé­dének jelentőségét. Szinte egyember­ként sorakoztak fel a Fiiggetlenséigi Népfront mögé, —. a béke megvédése érdekében. (Kovács Lajosné, Kőtelek). HÍREK A BÁNHALMI ÁLLAMI GAZDASÁG traktorosai. Apostol Imre és váltótársa Kiss László Sz. T. Z. gépjükkel 1729 normálhold föld megmunkálásával. Ro­zsé Imre és váltótársa Túri Lajos G. 35-ös Pépjükkel 1174 normálbóld ^ meg­munkálásával május 7-én teljesítették évi tervüket. * üzv. DEMETER Lajosné, a kuuu- gyesl Vöröskereszt tagja a választás tiszteletére tett vállalását teljesítette: 136 új tagot szervezett be. Előzőleg már április 4-re is beszervezett ICO tagot. * FODOR MÁTYÁS ezoílnoki. Sashalom út 6. sz. alatt lakó 7 kh földön gazdál­kodó egyénileg dolgozó paraszt félévi tolás-, baromfibondási kötelezettségét 100 százalékra teljesítette a választás tiszteletére. * A SZOLNOKI KTJTTIJRBRIGADOK 258 alkalommal szolgáltattak kultur- agitáeiés műsort a választás előtt. Az üzemek kulturbrisrádjai közül a Fűtő- ház. a Járműjavító és a Petvolat V. huHurgá-dál, valamint a Síuns_férf. Belőle vdIsz-i’M iskolák Vitta»*ß_knlfm» csoportjai végezték a legjobb munkát. * A SZOLNOKI VIT. KERÜLETI mar­kot a városi kertéiS7'et virágokkal ülteti be. A munka már megkezdődött. A város úi színfolttal bővül. A VTT. ke­rület, dolgaiét és eyavniekeik pvöoyörű virágok között kellemesen tölthetik pihenő óráikat. # PIACI HÍREK: Változatlanul sok zöldségféle érkezik a szolnoki piacra, ahol ma az árak e sökkenése volt ész­lelhető. Mai piac! árak: saláta 25—60 fillér; spenót 1.50—3 forint: sóska 2—3 forint; retek (csomója) 30—70 fillér; zöldhagyma (csomója) 40—70 fillér; ka- larábé 80 fillér — 1 forint (darabja). — Cseresznye 10—12 Ft kilogrammonként, Túré 10—12 forint, tejfel 16—18 forint literenként, vaj 60 forint kilogram­monként. * A SZOLNOKI NEMZETI ÉTTEREM és a Népbiiffó naponta 1400—1500 ebé­det szolgáltat ki a dolgozóknak. Ezek­nek nagy része előfizetéses menü. A dol­gozóknak nem gond többé az étkezés városunkban sem. A Vendéglátóipari V. újabb üzfletek megnyitásával kíváuja az eddigi eredményeket fokozni. A SZOLNOKI MEZöKER V. egyre több zöldségüzlet felállításával akarja biztosítani a város zöldség ellátását. Most az I. kerületben nyit új zöldség­üzletet, emel megkönnyíti a kerület dolgozó asszonyainak Is a bevásárlást és mentesíti őket a piacra járástól. &zőhiokínttytf£Í NÉPLAP politikai napilap A Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti; a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: DÁVID FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok. Belolannisz-otca 1-, I. emelet Telefon: Szerkesztőség; tO—93 Kiadóhivatalt 94 Egyszámlaszám: (WI878 »64-4C Szolnok megyei Nynmd&ioari VéJlnlal Szolnok. MallnovszM n. *9. Felelős verető: MA«» Épül Kisújszálláson a korszerű sporttelep Kisújszálláson, mint azt a megye csaknem minden sportolója tudja, régóta a vásártéren leállított futbalkapuk jelezték, hogy itt van a sportpálya. Ez volt minden sportlétesítmény a szabadtéri sportolók számára. A Városi Tanács az elmúlt évben jelentős összeget adott a vasút melletti sportpálya alapozására. Salakpálya készült. Többszáz facsemete jelzi már idén a tavalyi munkálatok nyomát. Ez évben a Tanács újabb segítségével, a sportkörök, üzemek és tsz-ek tár­sadalmi munkájával már a füvesítés munkálatai folynak a labdarúgópályán. Munkában van mellette a salakozott labdarúgópálya és rövidesen egészen jó állapotban lesz az atlétikai pálya. Társadalmi munkák során a gépállomás dol­gozói több mint ezer forint értékű munkát végeztek el ezidáig. A tsz-ek adták a fűmagot s nemsokára a sportbarátok lapátjai igazgatják, egyengetik az új labdarúgópálya talaját. így fog felépülni Kisújszálláson a liget melletti szép környezetben a labda­rúgás, kézilabda, röplabda és atlétika új otthona, a Tanács segítségével, a Lo­komotív, a Petőfi sportkörök, az iskolák és szövetkezetek munkájával. »Csak annyi energit a kivitelbe, mint a megajánlásba«, akkor Kisújszálláson a megye egyik legszebb sporttelepe épül fel mindannyiunk összefogásából, a közösség munkájából. P. L. Középiskolás ifjúságunk megyei atlétikai pályabajnoksága elé Az elkövetkezendő két va­sárnapon kerül megrende­zésre Szolnokon megyénk középiskoláinak 1053. évi atlétikai pályabajnokságia. Az első vasárnapon, má­jus 24-én délelőtt 10 órai kezdettel a Szolnoki Lo­komotív sporttelepén kö­zépiskoláé leányifjúságunk méri össze erejét, míg a második vasárnapon, má­jus 31-én ugyancsak 10 órai kezdettel a középis­koláink fiútanulói tesznek tanúságot eredményeikkel eddig végzett sportmun­kájukról. Megyénk atlétikai életé­nek mindég jelentős ese­ménye a népes mezőnyö­ket felvonultató középis­kolai bajnokság, de ered­ményei, igen kevés kivé­teltől eltekintve elmarad­tak a várakozástól. Isko­lai sportköreink közül ed­digi atlétikai eredményei, vei csak a kisújszállási, a jászapáti és egy-egy versenyzőjével a szolnoki gimnázium tudott országos viszonylatban is számot­tevő eredményt ©lérni. — Feltűnő, hogy leánytanu­lóink ezideig egyetlen is­kolai versenyen sem ér­tek el országos viszony­latban említésre méltó eredményt. Ha iskolád sportköreink ezévi atlétikai munkáját az előkészítő időszak fok­mérőjének számító mezei bajnokságok eredményein keresztül vizsgáljuk, úgy ismét nem lehetünk «elé. gedetek. Nem mutatták fel a joggal elvárható eredményeket. A megyei pályabajnok* ság eredményei remélhe­tőleg gondosabb és lelki- ismeretesebb felkészülés, ről tesznek majd bizony­ságot, amelyek kiindulá­sát jelenthetik a megyei atlétikai élet felfelé ívelő fejlődésének. MEGOLDÓDOTT VÉGRE A SZOLNOKI CSOLNAKKÖLCSÖNZŐ PROBLÉMÁJA. Szolnok sportéletéből teljesen hiány­zik az evezőssport, pedig helyzeti adott­ságánál fogva, — itt folyik a Tisza, — minden lehetőség megvolna, hogy Szol­nokon virágzó evezősélet lehessen. — Sajnos ennek a szép sportnak felkarolása, előrelendítése érdekében »em a hi­vatalos sportszervek, sem a sport­körök a felszabadulás után, s az azóta eltelt közel tíz esztendő óta semmit sem tettek. S ma Szolnokon versenyszerű evezésről nem is beszélhetünk. Sőt az utóbbi években, versenysportot ugyan nem űző, de a vízi turisztika örömeit élvező és végeredményben — vitathatatlanul sportoló vadevezősök tábora is erősen megcsappant. Az evezőssport céljait szolgáló sport­létesítmény, a volt Szolnoki Csónakázó Egyesület csórnakháza az elmúlt esz­tendőben mintegy 40 drb. különféle csó­nakkal a Fürdő Vállalat kezelésében volt A mint csónak kölcsönző működött, valljuk be, nem túlnagy sikerrel. A Városi Tanács Végrehajtó Bizott­sága ©z évben úgy döntött, hogy a csónakházat teljes csónakparkjával és felszerelésével együtt a szolnoki sportolóknak adja át és a sportléte­sítményt összes tartozékaival a vá­rosi Testnevelési és Sport Bizottság kezelésébe utalta. A városi TSB elnöke a sportkörök képviselőinek mégha Ugatása után a csónakház épületének gondnokságát a Kinizsi sportkörre bízta, míg a csóna­kokat az arra igényt tartó sportkörök között szétosztotta. így a Lokomotív f> + 3, Posás 2-4-1, Vörös Meteor 4-4-2,— Szikra 2-4-2, Haladás 3-4-1. Kinizsi 6-4-1, Lendület 2 + 0. VTSB 2 + 0 csó­nakhoz jutott. (Az első szám az egy-, a második a kétpárevezős csónakok számát jelenti.) A meglehetősen elha­nyagolt állapotban lévő csónakok ki­javítását és karbantartását a sport­körök vállalták s remélhető, hogy akad a sportkörök között, amely az első lé­pés után fokozatosan kiéoíti^ evezős szakosztályát, s a Városi Tanács VB- ána£ intézkedése első lépés lesz Szol­nok evezőseportjának életrehív ásóhoz. Céllövoverseny a DISz megalakulása harmadik évfordulójának tiszteletére A megyei DISZ bizottság vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel megyei cél- lövőversenyt rendez a Szolnoki Lokomotív lőterén. A versenyen, amelyet a DISZ fennállása harmadik évfordulójának tiszteletére rendeznek résztvesz a megye hét járásának és hét városának 16—19 főből álló válogatott DISZ együttese. A DISZ fiatalok mindenütt lelkesen készültek a nagy versenyre. A kunhe­gyes! járás válogatottjának a DISZ járási bizottság titkára, Lippai elv társ Is tagja és jó eredményekkel szeretnének hazatérni A karcagi csapatnak érdé. kesége. hogy a válogatottnak valamennyi tagja 33-as évfolyambeli. Már az elős készületek alatt figyelemreméltó eredményeket ériek el. A versenyen legjobb eredményt elérő tíz DISZ fiatal alkotja majd a me­gye válogatott együttesét, akik az országos versenyben fogják képviselni Szolnok megye színeit. A verseny valamennyi résztvevője 269/30 körös eredmény esetén arany lövészjclvényt, 249 /«30 körös eredmény esetén ezüst lövész jel vényt, 229/30 körös eredmény elérése esetén broniz lövészjelvény kitüntetést kap. A közeljövőben megrendezésre kerülő országos versenyen a legjobb ered­ményt elérő megyei válogatott a DISZ Központi Vezetőségének vándorserlegét nyeri el. Három sportásban nyílik alkalom megyénk sportja fedettségénék összehasonlítására a vasárnapi versenyeken Az utóbbi időkben számos szakvéle­mény hangzott el sportkörökben, hogy megyénkben egyes sportágak mennyi­ségileg is elégtelen fejlődése mellett (ökölvívás, torna, kerékpár! stb.) egy­két sportág kivételétől eltekintve, mi­nőség tekintetében általában elmarad megyénk sportjának fejlődése a többi megyék hasonló sportjához viszonyítva. Vasárnap, — a hetenként ismétlődő versenyszerű sportok mellett. — több sportágban lépnek küzdőtérre megyénk sportolói, közöttük három sportágban, ökölvívásban, asztaliteniszben, röplab­dában, megyénk legjobbjai a megye színeinek képviseletében más megyék válogatottjaival mérik össze tudásu­kat, fejlettségüket. Aa egyes sportágakban folyó megyék közötti válogatott mérkőzések eredmé­nyei jó öszebasonlítási alapot nyújts, nak majd egy-egy sportág minőségi fejlettségének lemérésére, s irányt mutatnak hol van sürgős javításra szükség. ökölvívásban Szolnok mogye felnőtt és^ ifjúsági vegyes válogatott csapata Nógrád megye válogatottjával méri össze erejét vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Városi Kulturházban. Asztaliteniszben megyénk férfi és női válogatott együttese Heves megye vá­logatottjaival mérkőzik vasárnar) d. e. 9 órai kezdettel a Járműjavító Vállalat bni tárházának n agy termében. Röplabdában a megye férfi és női válogatott Debrecenben Hajdú—Bihar megye válogatottjaival találkozik. Apróhirdetések HELYBEN és vidéken, jól megszerve­zett akcióban megadott címek látoga­tására szervezésben jártas külszolgá­latom munkaerőket felveszünk. Jelent­kezői?: Állami Biztosító Szolnok, Ság- vári-u. 4. GYÓGYSZERÉSZNŐ bútorozott szobát keres* Szolnok, Fehérkereszt Gyógy­szertár. KISMÉRETŰ, jókarban lévő kombinált szekrény eladó. Szolnok, Verseghy-u. 9. 125 KÖDCENTTS DKW motorkerékpár eladó. Törkmiklós, Garai-u. 9. Ta»» ................................... in — Szí nház: 1953 május 24-én este fél 8 órakor »Denevér« Bérletszünet. 25-én nine© elő­adás. 26-án este fél 8 órakor »Denevér« Déryné bérlet. 27-ón este fél 8 órakor »Denevér» Gorkij bérlet. 28-án este fél 8 »Warren,né mestersége» Bérletszünet, kedv. fizelv. 29-én este fél 8 »Denevér» Bla.ha Lujza bérlet. 30-án e«ste fél 8-kor »Denevér» Jászai Móri bérlet. 31-én esto fél 8 »Denevér» Bérletszünet. TÁJELÖ ADÁSOK: 1953 május 26. Kenderes »Warrcnné mestersége» 27-én Jászkisér »Warrcnné mestersége» 29-én Kunhegyes »Ármány és szeriem» 30-án Karcag »Fáklyaláng» 31-én Nagykőrös délután »Warrenné mestersége», este »Fáklyaláng». FELHÍVÁS Felhívjuk a községek lakosságának fi_ gyeimét, hogy a tatabányai munkásto­borzók bányamunkásokat szerződtetnek. A kereseti lehetőségek a legjobbak* Egy kezdő munkás megkereshet 750 forinttól nyoloszáz forintig. — De ha teljesít­ménybérbe kerül, többet is kereshet. vállalat ellátja a munkavállalót munkaruhával és lábbelivel ingyenesen. Aki egy évre szerződést köt a vállalat­tal, az 400— Ft szerződés! jutalomban részesül. Egészséges szállásról és étke. zésről gondoskodva van. És még ezenl kívül, oki családos, vagy családfenn­tartó. évi 58 mázsa szénjárulékban ré­szesül ingyenesen. Bővebb felvilágosí­tásit a toborz/ók a tanácsházán adnak, ahol jelentkezni lehet. Jelentkezni lehet 17 éves kortól 45 éves korig férfiaknak. Kérjük jelentkezzenek minél többen bánvásznak a községi tanács v. b.-nál* ahol bővebb felvilágosítást kapnak. TÜZÉP felhívása a közületek, intézmények ét állal a tok felé. Felhívjuk valamennyi közület, vállalat és intézménv figyel rnét, hogy folyó hó 27-ig írásban közöl­jék az 1953 /54. évi tüzelőszükségletüket (szén, vegyi alágyújtós és farács), egy­idejűleg igyekezzenek annak legna gyobb részét már most, a II. negyed­évben beszerezni, s arról szóló megren­delésüket ugyancsak f. hó 27-ig hozzánk írásban eljuttatni. A megrendelésben közlendő a jelenlegi tüzelőszer készlet. SZOLNOKI TÜZÉP Y.

Next

/
Oldalképek
Tartalom