Szolnok Megyei Néplap, 1953. május (5. évfolyam, 103-128. szám)

1953-05-20 / 118. szám

1953 május 20. SZOLNOKMEGYEI NÍPtAP 3 A békére, munkára, jólétre, felemelkedésre szavaztak Tiszaföldvár és Tiszavárkony dolgozói TISZAFŐLDVAR ünnepi díszt öl­tött, s ezen a napon, május 17-én ün­neplőbe öltöztek az emberek is. Az ar­cokon jókedv, derűi boldogság csillog, amint a szavazóhelyiség felé szaporázzái lépteiket a dolgozók. A szavazóhelyisé­gek előtt úttörők, diákok köszöntik dat. lal, tánccal a szavazókat. A Tavaszmező-utcában a mezőgazda- sági szakiskola hallgatóinak vidám dala csendül. A daloló leányok csoportja mel­lett öreg néni áll, hosszasan nézi a jó­kedvű leányokat. — Milyen boldogok — mondja. — Én még két elemi iskolát sem járhattam, pedig hogy szerettem volna tanulni, óértük szavazok, hogy nyugodtan tanul­hassanak. A 7. számú szavazóhelyiségből már reggel fél 7 órakor kifelé jöttek a sza­vazók. Mellükön a békegalamb. Úttörők készítették, s tűzték fel a kabátok haj­tókájára, s most hazafelé indulnak, hogy átöltözzenek, vállukra lendítsék a kapát, s a földekre ballagjanak. Sürgetös a nö­vényápolás munkája, s a szavazat jó munkával válik csak teljes értékűvé. Egyre többen és többen jönnek. Lo­bogó zászlókkal fejük felett, virággal ke­zükben érkeznek meg a mezőgazdasági szakiskola hallgatói. Legtöbben közülük először járulnak az urna elé. Büszke öröm tölti el őket. Az ő szavuk is döntő az ország életében. Trapák Aranka is most szavaz először. Ragyogó arccal mondja: — Boldogan tettem hitet népi demo­kráciánk mellett, mely széppé tette az életemet. Édesapám földet kapott, én tanulhatok. Szüleim álmodni sem mertek arról: hogy gyermekük szakiskolán ké­pezheti magát, hogy könyvelő lehet be­lőle. Még nincs 7 óra sem. Dóba Istvánná dolgozó parasztasszony ovónöleányával érkezik, akt most szavaz először életé­ben. — Szivem minden melegével adom le szavazatomat a jövő megteremtőire. Erős, gazdag népünknek köszönhetem, hogy leányom óvónő le'tt — mondja Do­bóné. S folyik a szavazás. Egymásután jön­nek öregek, fiatalok, férfiak, asszonyok, Tiszaföldvár dolgozói, hogy leadják sza­vazatukat a munka, béke, jólét, felemel­kedés programmjára. TISZAVÁRKONY dolgozói nagy lelkesedéssel készültek erre a napra. A község szavazópolgárainak fele már a korareggeli órákban leszavazott. A 3. számú szavazókor kint van a szőlőben. A szavazóhelyiség előtt piros- nyakkendös úttörők vidám műsora ked­veskedik a dolgozóknak. A DlSZ-fiata- lok, ifjak és leányok táncolnak, dalol­nak. A szavazók megindulva nézik, hall­gatják őket. Saját örömtelen gyermekko­ruk jut eszükbe. Tancsik Mihály 9 holdas, egyénileg dolgozó paraszt és felesége ünnepélyes komolysággal lépnek ki a szavazófülké­ből. Mikor bedobják az urnába a boríté­kot, egymásra mosolyognak. Négy gyer­mekük van, s ezek közül kettő már sza­vazott ma reggel. | MEGYÉNK | egész területén a mezőgazdaság dolgozói új munkasike- rekkel erősítették leadott szavazatu­kat. A törökmiklósi járásban Fegy­vernek község dolgozói minden talp­alatnyi földet megműveltek. Örmé­nyesen Hajdú István és Kicsi Sán­dor vállalta, hogy a választások tisz- teleiére 3—3 hold cukorrépát ki­egyel. Vállalásukat teljesítették. A kengyeli ;,Űj Elet“ I. típusú tszcs, a törökmiklósi Vörös Csillag, az örményesi Haladás és Béke tszcs a választások tiszteletére szintén vég­zett a cukorrépa egyelésével. Kisújszállás termelőszövetkezeti vá­rosban az ;,Üj Elet“ tsz tagjai ígére­tet tettek a választás napjára 100 m3 siló elkészítésére. Adott szavukat megtartották. A .Dózsa“ tsz tagjai egy 60 férőhelyes tehénistálló alap­falát készítették el. KACAGON | j3 nagy ünnephez méltóan készültek a választásokra. A város dolgozói Ígéretüket megtar­tották, 150 hold kukoricát megfoga- soltak. A Béke tsz-ben 200 m3 silót készítettek el. A Táncsics tsz állat­gondozói közül Sánta Imre és Sánta János vállalták, hogy rendes munká­A szavazóhelyiség előtt megállónak, nézik a vidám úttörőket. Egyik ismerősük hozzájuk fordul: — Leszavaztatok már? — Ezen a választáson már másodszor — felel Tancsik Mihály. — Előbb száz­százalékra teljesítettem a beadási kötele­zettségemet, s a tavaszi munkával se va­gyok hátrább! Pataki Ferenc tszcs-tag karján három­éves kisfiával érkezik szavazni. — Érte szavazok — emeli magasra kisfiát — kislányomra, boldog életünkre, mégszebb jövőnkre. Egyre többen jönnek, s pár órán belül úgyszólván alig akad valakit aki ebben a szavazókörzetben le ne adta volna sza­vazatát. jukon felül 56 hold lucerna első ka­szálását is elvégzik. ígéretüket meg­tartották. Kiss János állatfelelős a rábízott baromfik után kivetett 350 kg tojás beadása helyett már eddig 450 kg-ot teljesített. A Ságvári tsz- nél a cukorrépa egyelésnél G. Balogh Teréz 138, és C. Szabó Lőrinc 190 százalékos teljesítményt ért el. — A Szabadság tsz-ben a választás tiszteletére 2800 db, az Április 4. tsz-ben pedig 2170 db tojás beadá­sára tettek fogadalmat, ök sem ma­radtak adósak. | A TISZAFÜREDI | járás dolgo. zói is átérezték, hogy május 17-e milyen nagy ünnep számukra. A ti agy- iváni Bákosi Csillaga tsz-nél eddig 120 juh nyírásával végeztek és 5 kg-os átlagos gyapjúhozamot értek el. A nagyszerű eredményért Cinege Lajos juhászt illeti a dicséret. Bá­rány felnevelési átlaga is kiemel­kedő. 140 juh után 390 bárányt ne­velt fel. A tiszaigari Győzelem tszcs tagjai 16 hold cukorrépa második ka­pálását is befejezték a választás nap­jára. A tiszaimrei Kossuth tsz-ben szintén végeztek a cukorrépa máso­dik kapálásával és 1600 méter ön­tözőcsatorna elkészítésével. Megyénk termelőszövetkezetei és egyénileg dolgozó parasztjai jó munkájukkal is a népfrontra szavaztak Haris Bálint hétholdas szajoli dolgozó paraszt a választás után még jobb munkát végez „Mezőgazdaságunk lehetőségei olya­nok,: hogy a legegyszerűbb eljárások segítségével is, melyek külön befek­tetést vagy hatványozott munkát nem igényelnek, jelentékenyen meg tudnék emelni hozamát. A lehetősé­gek tehát megvannak és meg is való­sítjuk őket. Ehhez többek közt az is kell; hogy kíméletlen harcot folytas­sunk saját hibáink ellen“ — mon­dotta Bákosi Mátyás. A szajoli dolgozó parasztok hall­gatták Bákosi elvtárs beszédét. A községben sokan meg is értették, hogy ezek a bölcs szavak mire köte­leznek. Elsősorban arra, hogy ne késlekedjen egy dolgozó pa­raszt sem a növényápolási mun­kákkal. Be kell fejezni a kuko­rica első kapálását és a cukor­répa sarabolását. A többtermésért folytatott harcot ezek az alapvető növényápolási mun­kák is sikeressé tudják tenni. Szajol községben 27 egyénileg dolgozó pa­raszt fogadta meg a választások előtt; hogy május 17. tiszteletére időben befejezi a növényápolást. Má­jus 16-án estig kivétel nélkül tel­jesítették félévi beadási kötelezettsé­geiket és az elmúlt héten megkezd­ték a növényápolást. Haris Bálint 7 holdas dolgozó pa­raszt minden talpalatnyi földjét be­vetette. Vállalása teljesítésével a hazaszeretet legszebb példáját mu­tatja. Annak idején azt is megfogadta, hogy félévi beadási kötelezettségét május 17-re tel­jesíti. Nem ennyit, hanem egész­évi baromfi- és tojásbeadási kötelezettségét kiegyenlítette a választás napjáig. ő már úgy ment szavazni, hogy a faluban elmondotta: „a kukorica egyszeri kapálásával is végeztem.“ Papp Mátyás és id. Lajkó József dolgozó parasztok is jó munkával bi­zonyítják be: amire szavaztak, azt megvalósítják. A verseny során mind­ketten felajánlották, hogy félévi be­adásuknak eleget tesznek. Vállalásu­kat becsülettel teljesítették. E hét végéig pedig befejezik a kukorica kapálását és széna kaszálását is. Példájukat a községben sokan kö­vetik, de hogy Szajol község nem a Szolnoki járás logjobbjai közé tarto­zik, azt az olyan hanyag dolgozónak köszönhetik; mint Túri Mihályné, Viczián János, akik a tavaszi mun­kában is utolsók és beadási tervükből az idén még semmit nem teljesítet­tek, “ de jő munkájával példát mutatott idősebb szaktársainak is. Az oklevelek átvétele után szta­hanovistáink megfogadták hogy ez­után még jobb munkát végeznek. Tapasztalataik, munkamódszerük át­adásával segítik munkatársaikat, hogy vállalatunk rövidesen ne csak hat, hanem mégtöbb sztahanovistával rendelkezzék. jó munkájukért. A községek között Szandaszöllős, a járások között pe­dig a jászapáti járás vezet a be­gyűjtési versenyben. A MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓBIZOTTSÁOA. A VÁLASZTÁS NAPJAN MEGFOGADTAM: Ha megkérdezné tőlem valaki, miért szavaztam a népfrontra: egyszerre el sem tudnám mondani, mert Rákosi elvtárs minden mondatába lehetne az én életemből is példát venni és minden egyes példa arra gotetezett, hogy a nép­frontra szavazzak. Nő létemre a férfiakkal egyenjogú választópolgára és egyenjogú dolgozója va­gyok hazámnak. Ez mt már természetes, de nem így volt tíz évvel ezelőtt. Édesapám szegény kisipa­ros volt. A sok gond. a nyomorúság elég fiatalon elszólította az élők sorából. MÉG HŐBB MUNKÁT VÉGZEK Édesanyám vállára neheze­dett öt gyerek eltartásának minden gondja. Hiába lett családfenntartót nem vol­tak rá tekintettel a tisza­imrei kulákok. akiknél dol­gozott. Pedig a férfiakkal egyenrangú munkát vég­zett. Mégis csak félbért ka­pott. A mi életünkkel együtt megváltozott az ő élete is. Én a közé a száz­ezer új értelmiség közé tartozom, akikről Rákosi elvtárs elmondta, hogy „hús a nép húsábólt vér a nép véréből". A tiszaszöllösi tanács titkára vagyok. Nagyon szép mun­ka van reánk bízva. A dol­gozó parasztok ügyeit inté­zem. A választás napján megfogadtam, jól fogom végezni a munkám, soha­sem feledemt hogy nem a tiszaszöllösi dolgozó Pa­rasztok vannak én értem, hanem én vagyok ö értük. A sok közül ezt is Rákosi elvtárstól tanultam. Végül Pedig szeretném azt is leírni, hogy édes­anyám nagyon büszke rám. s talán — ebben a büsz­keségben egész szép életem benne van — azért szavaz­tam a népfrontra. SOMOGYI RÓZA tanácstitkár Tiszaszöllös Hat sztahanovistát avattak a Sütőipari Vállalatnál Ünnepélyes keretek között osztot­ták ki vállalatunknál elsőízben a sztahanovista okleveleket. Elsőként 1. számú üzemünk csoportvezetője, Küzdényi Károly vette át a sztaha­novista oklevelet, majd Rau Mihály, a 2. számú üzem dolgozója, valamint Kohári József, Farkas Mihály és Szokoli Miklós. Hatodik sztahanovis­tánk a jászberényi telephelyen dolgo­zik. Tóth Andor még csak 19 éves, KOVÁCS ISTVÁN, Szolnok, Sütőipari Vállalat. ELISMERÉS A JÓ MUNKÁÉRT A Megyei Tanács végrehajtőbizott- sága dicséretben részesíti Mucsi Imre elvtársat, Szandaszöllős község vb. elnökét, valamint Vágó Istvánt, a jászapáti járási vb. elnökhelyettest és Sőti Gyula elvtársat a begyűjtési terv teljesítése érdekében kifejtett JCépek a mílíu zt áj iól A szolnoki Cukorgyárban felállított szavazóhelyiséget már a kora reg. gell órákban nagy számban keresték fel a dolgozók. Itt szavaztak le a Szólna, kon dolgozó mélyfúró vállalat műszaki és értelmiségi dolgozói Is. A pajtások és a kispajtások virágcsokrok százaival köszöntötték at először szavazó fiatalokat, akik az ő életüket szebbé teszik szavazataikkal — Nagy szeretettel adja át a virágokat Kovács László, a Koltói-útl általános iskola úttörője és Kántor Katalin a Rákóczi.;:« általános iskola kispajtása Sánta József és Hack Katalin másodéves iparitanulóknak, akik mindkettői* először szavaztak. A szolnoki Szülész* ■' nőképiző Intézetben moz. góurnával keresték fel a fiatal anyák ágyait. Kur- dás Istvánná, pusztaken- gyell tanítónő most sza­vazott először életébe. Párnapos Judit nevű kis­lányával a karján. — A többi anya is boldogan adta le szavazatát a népfrontra, amely most született gyermekeik boU. dog jövőjét építi. A kulturcsoportok színes változatos műsora tette még ünnepélyesebbé# is vidámabbá nagy ünnepünket a 17-1 szavazást. Nagy lelkesedéssel járta szavazóhelyiségeket a szolnoki Papírgyár kulturbrigádja is. Dallal, tánccal - és zenével szórakoztatták a kultur műn kasok a szavazókat. — A

Next

/
Oldalképek
Tartalom