Szolnok Megyei Néplap, 1953. április (5. évfolyam, 78-102. szám)

1953-04-29 / 101. szám

■I ■ a megyei PÁRTBlZO TTSÁG ÉS.A MEG Y,£;l VÜA N Á'C S LA PJALl V. évfolyam. 101. oám Ara 50 fillér 1953. április 29, ezerda ELŐRE 0 VÁLASZTÁSI BÉKEVERSENY GYŐZELMÉÉRT Május 3-án a választási békeverseny első szakaszának új munkahőstetteiről akarnak beszámolni Gerő elvtársnak a Járműjavító vasasai Hétfőn taggyűlésen jelentették be a VII. a) osztály dolgozóinak a nagyszerű hírt: „A mai napon teljesítette május jl-i fogadalmát a részleg." A büszke örömben együtt osztozott a műhely min­den dolgozója s ezen a napon határoz­ták el, hogy a verseny első szakaszának sikeres teljesítése után megindulnak a választási verseny végső győzelméért. Elsőnek a Kánya-brigád tagjai néztek körül a műhelyben s meg is állapodtak abban, hogy egy romos kocsit javítanak még ki és adnak át a forgalomnak a vá­lasztások napjáig. A brigád vezetője szemelte ki először a kocsit. Jóformán csak az oldalai voltak épek. Krétával írta rá a számát: — 44.146-os. _ A 44.146-os főjavításos kocsit vál­laljuk terven felül május 17-ig — mon dta Kánya elvtárs, az alvázlakatos brigád vezetöye a taggyűlésen — leszö­gezve a brigád tagjai között létrejött megállapodást. Tudta, hogy nem marad egyedül fogadalmával, a többi szakmun­káscsoportok is csatlakoznak. Úgy is tör. Sent. Egymásután vállalták el a rész­munkákat. A Balázs-brigád, a Kiss-, a Katona-brigád tagjai megfogadták, hogs terven felül elvégzik a rájutó munkát a romos kocsin. — Holnap reggel elmenesztjük ezt a kocsit is. a 32-iket ebben a hónapban — mutat a közvetlen mögötte álló vagonra Kánya elvtárs, mikor előkerül a homá­lyos kocsiközből. — Utána belefogunk a május havi tervünkbe s az elsők között munkába vesszük a 44.146-os motormel. léket is. El is indul, hogy tüzetesebben meg­nézze az újonnan vállalt kocsit. Kocsis András is vele tart, ö a brigádvezetö legjobb segítője. Kánya elvtárs párttag, Kocsis András pártonkívüli. Gyakran szoktak beszél, getni a „világ dolgairól". Míg átérnek a nagy csarnok másik részébe, Eisenhower nyilatkozatáról is szó esik. Kánya kezdi: — Az elnök „nyájas" békeszólamai nem tudnak félrevezetni egy józanul gondolkozó embert sem. Nem úgy csi­nál, ahogy mondja, példa erre Korea is. Kocsis András a rádióban hallotta a Pravda kommentárját. _ Nem különb elődjénél, Trumannál ő sem. Hazugságuk nyilvánvaló. Semmit sem tesz a békéért — nem is akar. — Nekünk kell cselekedni a békéért — veszi át a szót a brigádvezető, ahogy odaérnek, s néhány perc múlva hozzá­értő szemmel nézegetik mindketten a bakra emelt kocsit. L-vas egyengetésről, az alvázszerelés problémáiról beszélnek. Megnézegetik alaposan a kocsi összenyomódott elejét s megszülitik a vitában a felépítés terve. Végül a brigádvezetö szögezi le álláspontját: — Május 10-re terven felül elkészít­jük ezt a kocsit. — Minden körülmények között — mondja szaktársa is. A Kánya-brigád tagjai így akarnak tettekkel is állást foglalni a béke mel­lett, igent mondani a népfront pro- grammjára — úgy, mint ahogy a töb­biek, Balázsék, Kissék, Katonáék, a VII. a) osztály derék vasasai és más szakmunkásai. * A csarnokok végénél, a végtelennek tetsző kimeneti vágányon új, lakktól csillogó kocsikat húzat a kismozdony a műhelykapu felé. Másutt elkészített fő- vizsgás mozdony vár az átvételre, ellen­őrzésre gyenge gőz alatt. A légkalapá­csok dübörgése, a szegecselő harsány ko­pogása kiválik a műhelyek zajából. A választási versenyben forr, pezseg az üzem élete. Május 3-án Gerő elvtársnak a választási békeverseny első szakaszá­nak új munkahőstetteiről akarnak beszá­molni a Járműjavító dolgozói. a urheve tsz város visszaszerezte az első helyet A megyei versenybizottság a leg­utóbbi értékelésnél a kukorica, bur­gonya, napraforgó és lucernavetés-. ben, valamint a hozzájuk tartozó gép­állomások tervteljesítésében elért eredményeket alapulvéve, állapította meg a városok és járások helyezési sorrendjét. /jdsiberentf 'Tiszafüred 1. Turkeve, tanácselnök Sz. Kovács József. 2. Jászapáti járás, tan.- eln. Bálint János. 3. Jászberényi járás tan.- eln. Sipos István. 4. Karcag, tanácselnök Pesti Sándor. 6. Törökmiklósi járás, t.. ein. Rimőczi József né. 6. Kunhegyesi Járás, t.- elnök Pataki József. 7. Szolnoki járás, tan.- eln, Bencsik Antal. 8. Mezőtúr, tanácselnök Papp József. 9. Kunmártoni járás, t.- elnök Hajnal István. 10. Kisújszállás; tanács­éin. Perenczi Vendel. 11. Tiszafüredi járás, t.- eln. Fábián István. 3 ÉSgL / / /Jászapáti' / A / \ / W / Kunhegyes Karcag----------1. Szolnok i i I í Éfcr1 2 3 4 * 6 7 8 9 10 11 — ! Turkeve. / !i----------—1( .1­Mezötúr /kunmdrion w SÄ Turkevén az utóbbi napok szorgos munkája eredményeként befejezték a tavasziak vetését. Visszaszerezték a megyei pártbizottság versenyzászla­ját. A jó eredményeknek részese a gépállomás is. mely egész tavaszon az elsők között járt. A jászapáti járás komoly vetélv- társa volt a turkeveieknek, azonban gyakran elhanyagolta a minden részletre kiterjedő munkát. Ez megmutatkozik a lucerna, vörös­here és burgonyavetés elmara­dásában. Äz utóbbi időben azonban előreha­ladtak ezirányban is és ebben jelen­tős érdeme''van Vágó István járási tanácselnök-helyettesnek és Novak József ipezőgazdasági osztály vezető­iek. • ■ -j . • • Ä jászberényi járásban — a bur­gonya és gyapotvetés kivételével — a többi növényféleségeknél kiemel­kedő teljesítményt értek el. A bur­gonya és gyapotvetés elmaradása a kulákokkal szembeni megalkuvó ma. gatartásukat tanúsítja, Karcagon a hosszantartó elmaradás egyik oka, a gépállomás gyenge terv­teljesítése, a felszabadulási hét nagy muukalendiiletében megoldódott. A traktoristák versenye magával ra­gadta a tsz-ek tagjait is. A kukorica négyzetes vetésé­ben burgonyaültetésben és napraforgóban azonban még min­dig nem kielégítő a teljesítmény s ez lerontja a talajmunkában a lucerna és vörösherevetésben el­ért kimagasló eredményeiket. A törökmiklósi járás állandóan 3-ik, 4-ik, 5-ik helyen tartott a tavaszi­munkák során. Dicséret illeti a járás dolgozö parasztjait, mert az agrotechni­kai eljárásokat bátran alkalmaz­ták; a kalászosok keresztsoros és a kapások négyzetes vetésé­nél is. Hiba azonban; hogy a burgonya és lucernavetést nem szorgalmazták és a járás vezetői még mindig nem ér­zik felelősségüket a törökmiklósi gép­állomás hanyag munkája miatt. A kunhegyesi járásban csak az utóbbi hetekben gyorsult meg a ve­tés, és még nem pótolták kukorica- ős lucerna vetésben fennálló elmaradá­sukat. Az abádszalóki gépállomás 27-ik helyére sem lehetnek büszkék a járás vezetői. A szolnoki járás legfőképpen a bur­gonyavetésben maradt el és gépállo­másai a közepesnél jóval rosszabb teljesítést mutatnak. Elmaradtak a lucerna, napraforgó és burgonya ve­tésével a járásban. Honfitársak! Elvtársak! Szolnok megye választópolgárai ! A MflGYBR FÜGGETLENSÉGI NÉPFRONT 1953. május 3-án d. e. 10 órakor Szolnokon VÁLASZTÁSI NAGYGYŰLÉST RENDEZ ELŐADÓ: GERŐ ERNŐ ELVTÁRS, a Magyar Népközfársaság Miniszterlanácsának elnökhelyettese, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja A Magyar Függetlenségi Népfront programmja: f Béke, munka, jólét, felemelkedés! MUNKÁSOK! PARASZTOK! ÉRTELMISÉGIEK Tegyetek hitet a Népfront programmja mellett. Jelenjetek meg tömegesen a szolnoki nagygyűlésen. Az utazás kedvezményesen, különvonatokon történik. Felvilágosítást mindenütt a helyi népfrontbizottság ad. A MAGYAR FÜGGETLENSÉGI NÉPFONT SZOLNOKMEGYEI BIZOTTSÁGA Tőlli Fekete láb (váltótársa Farkas József) kunhegyes! traktoros öt nap alatt 87 «ermáifeald tatalmunkat vészeit Vasárnap az országban lévő gép­állomások traktorosai között első­ként két jászkiséri traktoros, Nemes G. Sándor és ifj. L. Kovács István fejezték be éves tervüket. Teljesít­ményüket azóta még inkább növelik. Április 27-én, éves tervük befejezé­sének tiszteletére 42 normálhold ta­lajmunkát végeztek, ezzel az idei teljesítményük 942 normálholdra nőtt. Nemes G. Sándor és váltótársa me­gyénk és az ország valamennyi trak­torosának példaképe és büszkesége. Most azért növelik teljesítményüket, hogy a választási békeversenyben le­győzzék Süveges Dánielt, Jancsó Ká­rolyt és Gazsó Józsefet, a surjáni ál­lami gazdaságban dolgozó országos hírű traktorosokat. A megyei versenyben az első öt közötti sorrend nem változott. A ne­gyedik helyen lévő Szabó Benedek (Szöllősi Lajos) turkevei és az ötö­dik helyen lévő Panyi István (váltó­társa Csontos József) teljesítménye nem növekedett. A negyedik és az ötödik helyet erősen veszélyezteti a mindjobban élretörő Tóth Fekete Jób, (váltó­társa Farkas József) kunhegyesi traktoros. A legutóbbi dekádban öt nap alatt Nemes G. Sándorék után megyénkben ők érték el a legna­gyobb teljesítményt. 97 normáihold- nak megfelelő talajmunkát végeztek és ezzel 605 normálholdra növelték az idei teljesítményüket. Tóth Fekete Jób és váltótársa megfogadta, hogy a következő dekádban bekeriíi az első öt közé. A választási békeversenyben, ápri­lis 28-án megyénk öt legjobb trak­torosának helyezési sorrendje a kö­vetkező : 1. Nemes G. Sándor, (ifj. L, Ko­vács István; 942 nh„ Jászkisér. 2. Suszter György, (Kontra László) 730 nh., Tiszabő. 3. K. Tóth István, (Varga István) 719 nh., Karcag. 4. Szabó Benedek, (Szöllősi Lajos) 683 nh., Turkeve. 5. Pányi István, (Csontos József) 655 nh., Fegyvernek. A bánhalmai állami gazdaság traktorosai a választási békeverseny során tett vállalásukat április 27-én teljesítették A választási békeverseny során a bánhalmai állami gazdaság traktoro­sai kiváló eredményeket értek el. Dányi Ilona és váltótársa. Nagy Erzsébet vállalást tettek, hogy Zetor erőgépükkel 704 normálholdas éves tervüket május elsejére befejezik. — Vállalásukat túlteljesítették. Április 27-re 845.7 normálholdas eredményt értek el. Földi József és váltótársa Bugyik Mihályl676 normálholdas éves tervé­nek május 1-ére való teljesítésére tett fogadalmat. Adott szavukat valóra váltották. Április 27-én már 1787 normálhold eredményt értek eb Hermann József és váltótársa, Her­mann Antal megfogadta, hogy 1760 normálholdas éves tervét május 1-ére befejezi. ígéretének a batáridő előtt 3 nappal eleget tett, április 27-én teljesítette felajánlását. A bánhalmai állami gazdaság trak­torosai nem állnak meg eddig elért eredményeiknél. Május 17-ét, a vá­lasztások napját még újabb munka« sikerekkel akarják köszönteni. Szekeres László, Bánhalma; Állami Gazdaság, A közzétett hivatalos jelentések szerint is a Francia Kommunista Párt vezet Párizsban és az egész országban Párizs. A ,,1’Hmnanité“ keddi számában megállapítja, hogy a hiva­talosan közzétett adatok tanúsága szerint is a Francia Kommunista Párt kapta a legtöbb szavazatot Párizsban a vasárnap lefolytatott községi vá­lasztások során. Eszerint Párizsban a kommunista lista az össz-szavaza- tok huszonhét egész negyvenhat szá­zad százalékát kapta az 1951. évi huszonöt egész kilenc tized és az 1947. évi huszonhat egész kilenc ti­zed százalékkal szemben. Ilymódon a Francia Kommunista Párt hárommal növelte mandátumainak számát a pá­rizsi képviselőtestületben és most már összesen 28 mandátummal rendel­kezik. Ugyancsak vezet a kommunista lista Marseilleben, ahol négyezerrel több szavazatot kapott, mint 1947­ben s 33.000 szavazattal többet, mint a népárulő Bergasse miniszter listája. Mindent egybevéve. Seine megyé­ben a francia kommunista párt lis­tája tizenötezer szavazatot nyert. A listára leadott szavazatok száma — hivatalos adatok szerint 388.326. Seine-Et-Oise megyében a Francia Kommunista Párt listája a kilenc­ezernél több lakossággal birő helyi­ségekben 124 000 szavazatot kapott, azaz 9000 szavazattal többet, mint 1947-ben. Az egész Franciaországban leadott szavazatok számát tekintve, a Fran­cia Kommunista Párt továbbra is ve­zet, noha még nem érkeztek he az összes eredmények. A pártnak to­vábbra is többsége van a legtöbb nagyváros képviselőtestületében; el« sősorban a nagyipari városokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom