Szolnok Megyei Néplap, 1953. április (5. évfolyam, 78-102. szám)

1953-04-12 / 87. szám

195*3 április 12. SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP A FELSZABADULÁSI HÉT LENDÜLETÉVEL ELŐRE A MÁSODIK NEGYEDÉVI TERV TELJESÍTÉSÉÉRT Az Áprítógépgyár dolgozói között visszhangra talált a választási békeverseny mozgalma A Gheorghiu-Dej Hajógyár példját követve, a jászberényi Áprítógépgyár dolgozói elhatározták, hogy végetvetnek a sorozatos elmaradásnak. Első negyed, évi tervüket csak 59 százalékban teljesítették — komoly hibák vannak az üzem. ben a szervezettség, a szocialista versenymozgalom kibontakozása terén is. . „A szocialista vállalások teljesítésével * előre május 17 méltó megünneplé­séért" — hirdeti a felirat az üvegcsarnok homlokzatán. A nagy gyártelep min. ■den részen a délutáni értekezletre készülnek. Sok brigád már elkészítette újabb fogadalmát — s mielőtt a brigádvezető papírra vetné rövid mondanivalóját, mégegyszer megbeszéli a brigád tagjaival, nem hagytak-e ki valamit ígéretük­ből, amivel hozzásegíthetik üzemüket, a II. negyedéves terv teljesítéséhez. Bacsa FqVQTXC elvtárs, népfront- bizottsági tag, Jászberény másik új üze­mének dolgozója beszél a tennivalókról. ' — Az első negyedév feladatait a f el­szabadulást hét megnövekedett munka­lendületével sem tudta megoldani az Ap. rílógépgyár. Nem tudta teljesíteni az .üzem teljes termelési tervét sem. A II. negyedévet adóssággal kell kezdeni — mondja. — Az elmaradás pótlása ko­moly erőfeszítést követel a gyár minden dolgozójától. Bacsa elvtárs elmondotta még, hogy a választások méltó előkészítésére több üzem csatlakozott már a Gheorghiu-Dej Hajógyár dolgozóinak mozgalmához. Eb­ben az üzemben is születtek jó eredmé­nyek. melyek azt mutatják, hogy az apri- lógépgyáriak is termelésük fokozásával akarják erősíteni a béketábort s szavaza. tűkön kívül munkával is készek megvé­deni békés boldog életüket. Szebemji Mária, c sordás Erzsébet. a Hájas-testvérek példamutatóan járnak elől a munkában a felszabadulási hét után is. Zaják József esztergályos 183.6 százalékra teljesíti tervét. — Vegyenek példát a gépgyár vasasai ezekről a dolgozókról j fogadják meg, hogy május 1-e és május 17-e tisztele­tére kiköszörülik a csorbát — fejezte be beszámolóját Bacsa Ferenc. D&TTI& Ferenc, a lemezlakiitosmü. hely vezetője hozzászólásában megemlé­kezett a múltról — 1943-ig nem számí­tottam teljes jogú embernek, nem volt szavazati jogom, mert 7 gyermekemen kívül semmi egyebet nem mondhattam magaménak. A felszabadulás óta meg­becsült tagja vagyok a társadalomnak, szabad ember. A fiaim élete is más, mint az enyém volt. Egy közülük Diósgyőrben tanár, egy sztahanovista, egy mint ka­tona őrködik békés életünk felett. — Meg akarom hálálni magam'és csa­ládom boldog életét. Elvállalom, hogy üzemrészlegem II. negyedéves tervét jú­nius 30-ra befejezi. Deme művezető után még sokan kér­tek szót. Az értekezleten jobbnál jobb vállalások születtek. Kelemen János, a szereidé dol­gozója indítványozta, hogy csatlakozzon az Aprítógépgyár is a Gheorghiu-Dej Hajógyár munkásainak felhívásához — indítsák meg a választási békeversenyt. Megfogadta, hogy havi tervét 2 nappal negyedévi tervét pedig 3 nappal előbb fejezi be. így akar hozzájárulni ahhoz, hogy pótolja az üzem elmaradását. Hajós Gyula villanyhegesztő és Beikéi Béla brigádvezető brigádja nevében vál­lalta, hogy augusztus 20-ra befejezik éves tervüket. Mészáros Sándor, az mth­fiatalok, Pető József a műszaki dolgozók nevében ígérte meg, hogy jobb munkái végeznek a választások tiszteletire és bekapcsolódnak a békevers enyhe. Szunyt Béla esztergályos elvállalta: második negyedévi tervét május 20-ra befejezi. Munkatársaival ismerteti a gé­pek szocialista megőrzésének fontosságát és brigádja eredményét, mely idáig 148 százalék volt. 138 százalékra emeli. Párkányi Mihály DlSZ-titkár az üzem fiataljainak nevében ígérte meg, olyan munkát végeznek, hogy kiérdemeljék a rohambrigád nevet. A dolgozók lelkesedése nőttön nőtt s nem kétséges, hogy az üzem dolgozói, amennyiben megkapják a műszaki segít, séget munkájukhoz, mindent megtesznek azért, hogy üzemük mielőbb pótolja szé­gyenletes elmaradását. A karcagi traktoristák elhatározták: a választási hékeverseny során elhódítják a túrkeveiektől az elsőséget A Néplap többször bírálta a kar­cagi gépállomás hanyag munkáját. A gépállomás vezetői és dolgozói megtárgyalták a bírálatot és a sú- 'lyos elmaradás pótlásának módját. A dolgozók megfogadták, hogy le­mossák a gépállomásukon esett szé­gyenfoltot. Az ígéretet tett követte. Március 19-én tavaszi tervüket még csak 45.3 százalékra teljesítették. A felszabadulás ünnepére tett fogadal­mukat valóraváltva, tavaszi tervüket április 4-re befejezték. Ekkor sem pihentek meg habáraikon. Teljesít­ményüket tovább fokozták. Jelen­leg tavaszi tervük teljesítésével 116.5 százalékra állnak. Április 9-én este büszke öröm töl­tötte el a gépállomás összes dolgo­zóit. amikor munkájuk méltó jutalmául meg­kapták a megye második legjobb gépállomása címet és a Mező­gazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete Megyebízottságá- gának vándorzászlaját. A felszabadulási hét jó eredményei Után, még nagvobb lendülettel csat­lakoztak a választási békeverseny­hez. Már eddig is 7 brigád és 11 dolgozó tett versenyvállalást. Az M. Tóth brigád vállalta, hogy a választások napjára 174 százalékos tavaszi tervét 210 százalékra telje­síti. A Vigh brigád május elsejére tavaszi tervének 200 százalékos tel­jesítését vállalta. A Szatmári bri­gád, mely tavaszi tervével jelenleg 148 százaléknál tart, megfogadta, hogy máins elsejét és a választások napját 200 százalékos tavaszi terv­teljesítéssel akarja ünnepelni. A Vincze brigád eddigi 124 szá­zalékos tavaszi tervteljesílésének 140 százalékra való emelését vállalta a választás tiszteletére. A Cs. Nagy brigád, mely még 98 százalékra áll tavaszi tervével, má­jus 1-re 150 százalékos tavaszi terv- teljesítésre tett fogadalmat. A Mán- doki brigád is meg akarja javítani munkáját a választási békeverseny­ben, Eddig 92 százalékra teljesítet­ték tavaszi tervüket. Megfogadták, hogy a választások napjára 120 szá­zalékot érnek el. A brigád vállalások mellé az erő- gépkezelők is lelkes egyéni felaján­lásaikkal zárkóznak föl. Farkas Lő­rinci május 17-re. a választás nap­jára tavaszi tervének 400 százalékos teljesítését vállalta. Kónya Mihály megfogadta, hogy napi müszaknor- máiát átlagosan 120 százalékra tel­jesíti. Takács Sándor traktoros kihívta versenyre Magyar Gergely és Kiss János erőgépkezelőket, hogy műszaknormáiát átlag 125 szá­zalékra teljesíti. Munkatársai a kihívást elfogadták és vállalták, hogy túlszárnyalják a 125 száza­lékot. Túcz István fogadalmat tett, hogy eddigi 80 százalékos tavaszi tcrvtel- jesítését a választás napjára 200 százalékra növeli. Péntek Sándor 200 százalékos tervtel,jesitést ér el. Gön­czi Mihály vállalta, hogy május 1-re 300 százalékra növeli tavaszi tervtel­jesítését. Jelenleg 227 százaléknál tart. Lelkesíti a dolgozókat a pártszer­vezet jő munkája és a kommunisták példamutatása. Tóth Ferenc, aki a Csontos brigád népnevelője, 110 nor­málholdas tavaszi tervével szemben 162 normálholdat teljesített, és így 147 százalékot ért el. A Perge brigád népnevelője Birinyi János személyes példa- mutatásával lelkesíti társait még jobb munkára. Tavaszi tervet 183 százalékra teljesítette. Nagy István szintén élenjár 183 szá­zalékos eredményével, ő a Vigh brigád népnevelője. Lehetne sorolni tovább is azokat a párttagokat, akik kommunistákhoz méltóan lelkesítik személyes példa- mutatásukkal a többi dolgozókat. A pártonkívüli dolgozóknak is nagy lendületet adott a kommunis­ták példamutatása, ők is igyekeztek jó teljesítményükkel felzárkózni mö­géjük. Farkas Lőrinc Eetor gépével két műszakra megállapított 150 nor­málholdas tavaszi tervével szem­ben. nyújtott műszakban március 1-től április 10-ig 340 normál- holdat teljesített. Jó munkájának cA Halasztási kékmer sémikén Fazekas Julianna, a Tisza .Cipő­gyár jelvénnyel kitüntetett sztaha­novista fejvarrőnője azt a célt tűzte maga elé dolgozótársaival, hogy 4 százalékkal emelik a műhely teljesít­ményét. javítják a minőséget. A felszabadulási hét után is len­dületes munkával veszi ki részét a versenyből Fazekas Julia. Legutolsó teljesítménye 124 százalék volt. A felszabadulási héten 99 százalékos minőségi munkát végzett — most 1000 párból 1 párat minősítettek vissza gyártmányai" közüli* Meg­fogadta, hogy a választások ünnepéig egyetlen pár műszaki hibás felső­részt sem ad ki a keze alól. meg is lett méltó jutalma. 344 munkaegységet írtak a javára. A gépállomástól 3469 forintot ka­pott keresetképen. Ezenkívül a a tsz-től, ahol dolgozik 866 kg. búzát kap majd. Nem marad el mögötte Olajos Lő­rinc sem, aki 110 normálholdas ta- vf*izi tervét 150 százalékra teljesí­tette. Murvai Sándor, aki G. 35-ös erőgépével 220 normálholdas tavaszi tervével szemben 383 normálhold talajmunkát végzett. Ezenkívül 260 normálhold egyéb munkát is teljesí­tett. Összes tavaszi tervteljesítése 288 százalék. A jé eredményhez nagyban hoz­zájárul a jó vezetés. Konti elv­társ igazgató és Vaka ejvtárs politikai vezető állandóan járják a területet és a helyszínen se­gítik dolgozóikat a munkában. A karcagi termelőszövetkezetekben már zöldéinek a kora tavaszi veté­sek. A termelőszövetkezetek tagjai új hőstettekről, a karcagi traktoro­sok hőstetteiről beszélnek, akiknek használt a bírálat. Most a válasz­tási békeverseny során, még tovább fokozzák eddigi eredményeiket, hogy a torkeveiektől mielőbb elhódítsák az első helyet. Ezzel készülnek a választásokra. ahol a munkagépen ólért jóhelytállással sorakoznak maid fel a Rákosi elvtárs által vezetett Népfront mögé. A karcagi épUornUalat brigádjai is csatlakoznak a választási bekever sr-nyhes Termelési érekezleten értékelték a kar­cagi építővállalat dolgozói első negyed­évi munkájuk eredményét. Április 4ri vállalásuknak 126 százalékban tettek ele. get. Első negyedéves tervüket 104.9 szá zalékra teljesítették. A munkahelyek versenyében legjobb lett az egyeki építkezés. A püspökladányi építkezés a második, a gyermekvárosi építkezés a harmadik, a karcagi gépállo­más-építkezés a negyedik, a nagyháti építkezés az utolsó helyre került. A termelési értekezleten, melyen meg. jutalmazták a legjob brigádokat, újabb fogadalmat tettek a dolgozók. Elhatá­rozták, hogy a választási békeversenyhez csatlakozva, második negyedévi tervüket is határidő előtt teljesítik. Szilvás! József ácsbrigádja, mely a felszabadulási héten 192 százalékos teljesítményével tűnt ki, elvállalta, hogy 1140 órára tervezett munkáját 890 óra alatt végzi cl. Szabó Pál ácsbrigádja 1145 órai munkáját 945, Nagy Róza segédmunkás brigádja 1209 órai munkáját 1050, Rojt) Zsu­zsanna brigádja 684 órai munkáját 620 óra" alatt végzi el. A vállalat dolgozói közül még sokan lettek ígéretet arra, hogy teljesítményük fokozásával veszik ki részüket a béke megszilárdításáért folyó harcból. o A képviselő felölő gyűlések elé # A mai napon a kunmártoni Zalka Máté termelőszövetkezet, a török- miklósi földművesszövetkezet tagjai, Kenderes, Karcag, Nagyiván és Jász­apáti dolgozói megtartják — elsőként megyénkben — az országgyűlési képviselőket jelölő gyűléseket. A dolgozó nép dönt arról, kik legyenek a képviselőjelöltek. A Horthy rendszerben nem voltak, s nem is lehettek ilyen gyűlések Magyarországon. A dolgozó népnek nem volt beleszólása abba, hogy aa urak Magyarországának parlamentjében kik döntsenek az ország sorsá­ról. Éhben a parlamentben sohasem hallathatta hangját a nép, mert nem volt benne a munkásosztálynak, a dolgozó parasztságnak, a haladó ér­telmiségnek egyetlen igazi és hűséges képviselője sem. A dolgozó nép sorsa az elnyomás és kizsákmányolás volt, s a parlament képviselői az elnyomókat, a kizsákmányolőkat képviselték. Nincs a kapitalista országokban a mi képviselőjelölő gyűléseinkhez hasonló gyűlés. A kapitalista országokban nemcsak ahhoz nincs joguk a dolgozóknak, hogy kijelöljék képviselőiket, hanem mindenféle módon igyekszenek attól a jogtól is elütni őket, hogy szavazhassanak, mint Franciaországban és Olaszországban is. Amíg a burzsoá országokban kegyetlenül és véresen elnyomják a dol­gozók akaratát, addig hazánkban a Szovjetunió példája nyomán állandóan, szélesednek, egyre gyarapodnak a dolgozó nép jogai, mélyül államunk de­mokratizmusa. Igazolja ezt a jelölő gyűlésekről szóló törvény, a jelölő­gyűlések rendszere is. Mit jelent ez a rendszer? Azt jelenti, hogy a dol­gozók részvétele a választásokban több az általános szavazati jognál; mivel a dolgozók maguk jelölik ki a képviselőjelölteket, A dolgozók jogainak ez a kiterjesztése csak olyan országban való­sulhatott meg, ahol a nép és vezetői között kölcsönös a bizalom, mert egy célért dolgoznak, a jólétért, a békéért, a jövendőért, ahol minden ha­talom a dolgozó népé. ahol minden dolgozó egy nagy közös célért mun­kálkodik, ahol megbonthatatlanná, sz'lárddá acélozódott a nép egysége,- mint a mi hazánkban, ahol Rákosi elvtárs vezetésével haladunk nap mint nap új győzelmek felé. Népünk egységes és erős. Szocialista hazánk a dolgozó nép bírálatá­val épül, a dolgozók legjobb tudásával épül. Egységesen, egy célért in­dultak harcba dolgozóink a választási békeverseny során a második ne­gyedévi tervek teljesítéséért, a magasabb terméshozamért. S a munká­ban elért sikerek is hirdetni fogják népünk nagyszerű hitvallását szo­cializmust építő hazánk, népi dem ikratikus rendszerünk mellett. A felszabadulás őta megerősödött népünk öntudata, megyénk dol­gozóinak öntudata is. Ma a jelölő gyűléseken lelkesen élnek majd népi demokráciánk új vívmányával, a képviselőjelölés jogával. A jelöltek a nép fiai lesznek, s azok fiai, akik letöbbet tettek’ és tesznek a haza ügyéért, a békéért, az ötéves tervért, mert a dolgozó nép csak azokat ismeri el vezetőjének, képviselőjének, akik nem sza­vakkal, hanem tettekkel beszélnek. Olyan dolgozó társaikat jelöljék a választék, akikben bíz­nak, s akikben nem csalódnak, akik minden tettükkel, minden lépésük­kel hitet tesznek a dolgozó nép nagy céljai mellett, akik még acélosabbá teszik népünk egységét, hazánk erejét, s percre sem szűnően, lankadat­lanul harcolnak a békéért. 3 Magyar Fiiggellenségi Hénfroni Megyei Bánságának felívása a helyi néjrirsRt&zsttsőpkitsz A Szabad Nép és a Szolnokmegyei Néplap mai száma közli a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Ta­nácsa felhívását. Felhívjuk a népfrontbizottságok figyelmét arra, hogy a felhívást gon­dosan tanulmányozzák át. hasznosít­sák útmutatásait, szervezzék meg annak széleskörű ismertetését és megvitatását a dolgozók között. Alakítsanak olvasócsoportokat, olvas­tassák fel ebédszünetben, kisgyűlé. seken és ismertessék jelentőségét. A Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsa felhívásának ismer­tetése és megvitatása a népfront­bizottságok fontos feladata, s a dol­gozók egységének megszilárdulását, munkakészségének és hazaszereteté­nek növelését eredményezi. A Magyar Függetlenségi Népfront Megyei Bizottsága. Nagy M. Andor, a Jászapáti járási tanács dolgozóba 50.000 forintot nyeri a S!. Békekölcsön második sorsolásán van. Átír villanyfénybe bo­rultak a jászapáti utcák. A járási tanács ablakai sötétek. Már régen letelt a mun­kaidő. Az egyik emeleti ablak azonban világít. Ez az ablak Nagy M. Andor elvtárs­nak, a pénzügyi osztály főkönyvelőjének ablaka. Máskor ilyentájt már Jászandrás felé tart motorkerékpárján, most azonban bent maradt, s nemcsak egyedül van. Munkatársaival beszélget, akik nagy ér­deklődéssel hallgatják immár másodszor, harmadszor, akad, aki negyedszer is. Nagy elvtárs szerencséjének történetét. Nagy M. András elvtárs ugyanis a Má­sodik Békekölcsön második sorsolásának első napján, csütörtökön 200 forintos kötvényével 30.000 forintot nyert. Nagy elvtárs szavait hallgatva, min­denkinek öröm, mosolygás deríti arcát, mintha legalább is fejenként 30—30 000 forintot nyertek volna a körülötte ülők. Kérdezgetnek, együtt tervezgetnek vele. S Nagy elvtárs mégegyszer — s bizto­san nem utoljára — elmondja a nagy esemény történetét. AAint mindenki, akinek köt. vénye van — én is s-ámoltam a-.zal. hogy nyerek. Arról azonban álmodni sem mertem, hogy ilyen hatalmas összeggel húzzák ki a kötvényemet. Noteszemben feljegyeztem kötvényeim számait, s ke­zemben a notesszel csütörtökön este oda­ültem a rádió mellé, s hallgattam, ho­gyan mondja be a nyertes számokat. Mi­kor 3236—0868-as számot meghallot­tam, olyannyira meglepődtem, hogy hir­telen el is felejtettem, valóban ezt a szá­mot mondták-e be, vagy csak képzelőd­tem. Ez a szám ugyanis egyik kötvényem száma. Érthető, hogy izgalmamban egész éjfel alig tudtam aludni. Reggel pedig első dolgunk volt, hogy megnézzük a Szabad Népben megjelent gyorslistát Egyezett, egyezett a szám. azaz hogy mégse, mert a sorszám nullája hiányzott így aztán bizonytalanságban voltunk, nyertünk-e vagy sem. Nagy ebit árs felesége nem hagyta any. ny'tban a dolgot. A jászandrási postán dolgozik, s még reggel felhívta Budapes­tet. S azt közölték vele, hogy a nulla sajtóhiba miatt nem látszik. Most már biztos volt a nyerés. Lett is nagy öröm. S gond is, hogy mit csinál, janak a pénzzel. — Ezt majd közösen tervezzük meg a feleségemmel — mondja Nagy elvlírs, _ Egy részét takarékba tesszük. Rendbe­hozzuk a házat. Én magam egy motort szeretnék a meglévő helyett. Ez az étt külön tervem. S örömtől sugárzó arccal beszél egy­éves kisfiáról, arról, hogy mi mindent vásárolnak neki. — A felszabadulás előtt 30 pengőért dolgoztam havonta. Községi kisegítő vol­tam. Ma főkönyvelő vagyok, jó fizetés­sel, amiből becsületesen megélünk. S nemcsak én dolgozom, hanem a felesé­gem is. Ő a jászandrási posta vezetője. Megbecsülnek a munkámért. A múltban erre nem igen volt példa. Azóta azonban nagyot változott a világ. S Nagy elvtárs ezt nemcsak a saját életén méri. — A múlt rendszerben 20 éven ke­resztül ígérgették, hogy bevezetik a vil­lanyt Jászandrásra. Régi kortesfogás volt ez a választások idején. A község dolgo­zóinak ez a vágya azonban csak a felsza­badulás után vált valóra. 1931 október elsején, az Első Békekölcsön jegyzésének napjaiban gyűlt fel a villany először a község utcáin, házaiban. Akkor is, s azóta is szívesen adtam kölcsön megta­karított pénzemet államunknak. Láttam, hogy sokszorosan visszakapom. S Nagy elvárs. a jászandrásiak vissza is kapták. Gépállomás, kultúrotthon épült. Rendbehozták a tanácsházát. Az öntözéses gazdálkodás bevezetésével ha. marosan rizs terem a határban ott, ahol eddig csak szikfű termett. —Jólétben, boldogságban, béké­ben akarom nevelni gyermekemet. Ezért dolgoztam eddig is, s ezután még jobb munkát végzek — mondja Nagy elvtárs. — Ezzel köszönöm meg a'nagy nyerem ményt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom