Szolnok Megyei Néplap, 1953. február (5. évfolyam, 28-51. szám)

1953-02-15 / 40. szám

fl munkában való részvétellel köszönjük meg Rákosi elvtárs gondoskodását cAmint kinyílik a doing, ideit, én. is munkába, állok. D. Kiss Lajosné, a túrkevel „Vörös Csillag*' tsz tagja férjével megbeszéli, hogy tavasszal 6 Is kimegy dolgozni. TjakaiOi, szép nagy ház a Tuhaí- utcában. D. Kis Lajos, a túr ke vei Vö­rös Csillag termelőszövetkezet tagja az ősz folyamán vásárolta a házat. Volt mi­ből, mert 437 munkaegységet teljesí­tett, s még előző évről is került, ezen­kívül pedig testvérei is segítették. Így hát D. Kis Lajos — életében először __ saját házában lakik. A tágas szobában kellemes meleget áraszt a kemence. Az egész család együtt van azoknak a gyermekeknek a kivéte­lével, akik iskolában vannak. Nevetés, boldogság, derű aranyozza be a szobát. D. Kiseknek nyolc gyermekük van. Sok gond, de még több öröm a gyermek — így tartják Kisék, s különösen Kisné örül népes, szép családjának, nem adná őket a világ minden kincséért sem. — Édesanyám — áll eléje most is a csöpp Sanyi —, Pista cukrot vett, míg nem volt idehaza. — Vettem, vettem — bólogat a na­gyobbacska Pista, akinek most is fején a fülessapka. — De nemcsak magam­nak, mindenkinek adtam belőle. — S ez így is van. Így hát hamarosan igazságot teremt Kisné. Sanyit azért rója meg, mert árulkodik, Pistát pedig azért, meri öl nem kérdezte meg. (Boldogan, békében élnek Kisék, s örülnek az életnek. S Kisn.é most igen. 'csak boldog. Öt tíz éven aluli gyermeke van, s a nemrég megjelent miniszter- tanácsi határozat szerint mind az öt gyetbiek után családi pótlékot kapnak. — Kaptunk mi már családi pótlékot — mondja __, mikor férjem az olajütő­ben d olgozott. Bizony sokat jelentett. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy az állam, Rákosi elvtárs így gondoskodik a nagyobb családií termelőszövetkezeti ta­gok gyermekeiről. S kerekedik tovább a szó a határozat­ról, amely megbecsülést szerez a sok- gyermekes anyáknak. __Nemcsak a sok gyermekkel kell ki­érdemelni azonban a megbecsülést az ass zonyoknak, hanem munkával is __ mo ndja Kisné. S ez részéről nem üres beszéd. Hiszen 1931-ben sok gyermekét is gondozta, nevelte, s emellett még 100 munkaegységet teljesített a termelöszö- vekezetben. — Az elmúlt esztendőben nem tudtam dolgozni — emlékszik vissza Kisné __, mer t akkor született a legkisebb lányom. Ebben az évben azonban ismét dolgo­zom. Úgy gondolom, a kertészetben. — Inkább kint velem együtt a nö­vénytermelő brigádban — szól közbe Kis Lajos. — Ott sokkal jobb. — S eb­ben igazat ad neki Kisné is. — Amint kinyílik a dolog ideje, én is munkába állok, s a gyermekek is meglesznek. A legkisebbet beadjuk a bölcsődébe, a nagyobbakat a napközi otthonba. Igaz, a szövetkezet napközije távol van, de akad napközi itt közelebb is, s óvoda is. — En is óvodába megyek — jelenti ki büszkén Sanyi. — Nyugodtan dolgozhatunk kint a földeken, a gyerekek jó helyen lesznek — egyeznek meg a boldog szülők. &■ arra. is. szó kerül, hogy a minisz­tertanácsi határozat folytán, sok asszony kezd újra munkához a szövetkezetben. Parkas Andrásné is azt mondja, hogy ki­megy dolgozni, mert látja a gondosko­dást. — Én sohasem éltem dolog nélkül _ mondja Kisné. — Ilyen örömmel azon­ban még nem mentem soha dolgozni. Úgy érzi, csak ezzel tudja megkö- ■- szánni azt a nagy szeretetet és gondos-i kodást, amit a párt, a dolgozók állama, i Rákosi elvtárs tanúsít vele, s minden J sokgyermekes termelőszövetkezeti tagf édesanyával szemben. q „ ANYA- ÉS CSECSE MÖvÉDE, A ___JZOVJETUNIOBAN Sz ovjet állam, amely elsőrendű állami feladatnak tekinti az anya- és csecsemővédelmet, fennállása első napjától magára vállalta az anyákról és gyermekekről való gondoskodást. V. I. Lenin már 1917 de­cemberében aláírt egy határozatot olyan Intézmények létesítéséről, ame­lyeknek ,,az a feladatuk, hogy megőrizzék a gyermek számára az anyát és az anyának a gyermeket." A szovjet kormány 35 év alatt számos tör­vényt hozott az anyák és gyermekeik fokozott védelmének és ellátásának biztosítására. Az anyákról és a gyermekekről való sztálini gondoskodás nagyszerű megnyilvánulása volt az a rendelet is, amelyet 1944 július 8-án adott ki a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és amely fokozott támogatást biztosított a sokgyermekes és egyedülálló anyáknak. A szocializmus országában a társadalom már születése előtt gondos­kodik a gyermekről. Sokezer egészségügyi tanácsadó tájékoztatja a leendő anyákat terhességük alatti tennivalóikról. Ennek a világon egyedülálló tanácsadó szervezetnek köszönhető, hogy a Szovjetunióban a legalacso­nyabb a csecsemők halálozási arányszáma. A szovjet törvények védik az anya munkáját. A terhes anyát könnyű munkáira osztják be és megkapja ugyanazt a fizetést. Az anyák szülő­otthonokban, illetve kórházakban hozzák világra gyermekeiket, díjtalan orvosi segítséggel. A szovjet asszony a szülés utáni néhány hónapon ke­resztül orvosi felügyelet alatt áll. A gyermekek felnevelésében a bölcsődék széles hálózata segíti a szov­jet anyákat. Ezekben az intézményekben szakemberek: orvosok és pedagó­gusok felügyelete alatt fejlődnek a csecsemők. A nyári mezőgazdasági munkák idején a kolhozokban is szsrveznek bölcsődéket. A szovjet állam évről-évre nagyobb összeget fordít anya- és cse­csemővédelemre. Az utolsó öt év alatt csupán a sokgyermekes anyák tá­mogatására mintegy 20 milliárd rubelt fordítottak. A XIX. pártkongresz- szus határozatainak értelmében fokozatosan kiszélesítik a bölcsődék háló­zatát. tovább növelik a különböző gyermekegészségügyi, anya- és cse­csemővédelmi intézmények számát. Az új sokemeletes házakban, amelyeket Moszkvában és országszerte építenek, helyet kapnak az új bölcsődék és napközi otthonok is. £3Cgai<«CgÖK®OSCK8CaK*<iiK«KS<3fCfía<^<2^^ A SZOVJETUNIÓ A GYERMEKEKÉRT öt kisgyermeke mellett 215 munkaegységet teljesített tavaly Kiss Jánosné, a mezőtúri „Szabad Nép" tsz tagja zánkban dicsőség övezi 5 hagy csalá-, dós édesanyákat, s az olyanokat, mint > Kisné, különösen. Hiszen Kisné apró t gyermekei mellett részivé** a mun­kában is. — Férjemmok együtt gondozom a) teheneket. Ezen a tanyán van a sző-? vetkezet szarvasmarha állományának* legnagyobb része. — Ide összpontosították tavaly —j1 mondja Kis János, aki az előbb ke- \ rült beljebb a szobába. — 82 szarvas- marhát, 6 bikát, 17 borjút gondozunk} négyen. A feleségem pedig segít. C nem akárhogyan; hanem állan-1 dóan, mindennap dolgozik. Ta- \ valy is 215 munkaegységet teljesí- \ tett. Ugyanakkor pedig a gyermeke­ket is gondozta, nevelte, S ebben az 1 évben is kiveszi részét a munkából. — Örülünk a minisztertertanácsi , határozatnak. Már ki is számítottuk, hogy a négy gyermek után majd két ; és félezer forint családi pótlékot ka­punk egy év alatt. De többet érnek i minden pénznél a gyermekeim —‘ mondja Kisné, s maga köré gyűjti ] gyermekeit, akik szeretettel veszik í Kiss Jánosáé, a mezőtúri „Szabad Nép" tsz tagja négy 1# éven aluli gyer­mekévek K is Jánoséit, akikhez igyekszünk; a Papp-tanyán laknak. Kis Já­nos a mezőtúri „Szabad - Nép“ ter­melőszövetkezet tehenésze. A tanya a mezőtúr-törökszentmik­lósi út mellett, a kurja-pusztai új; iskolától kőhajításnyira fekszik. A tanyaudvaron gémeskút sudara bólo- gat, mintha köszöngetne, “mikor a vendégmarasztaló sárban evickélünk; a mfiúttól a tanyáig, ! A házban Kisné fogad bennünket. I Hárászkendö rajta. Éppen az előbb < jött ő is be a házba, hogy körülnéz- ' zen; mincse-e valami hiba a gyerme­kek körül, mert öt gyermeke van \ Kisnének. Az apróságok; amint belép a szó- j bába, egyszerre körülkapják, körül-1 rajongják. A csöpp másféléves Kata- e lin is odatipeg hozzá. Anyja ölébe ‘ kapja. Katalin a legkisebb, de nem 5 tudná megmondani, melyiket szereti l jobban; Jancsit, Zsuzsannát, Lajost, > Máriát, vagy akit éppen most az \ ölében fog, r A z öt gyermek közül négy 10 C éven aluli. A négy gyermek S után családi pótlékot kapnak a mi- í nisztertanács határozata értelmében ? Kisék. Itt laknak kint a tanyán, do S már tudnak a határozatról. Más vi- s lág van itt mint régen, még a köz- e mondást is meg kell fordítani. Yala-f Mi is kapunk családi pótlékot Tóth Lajos, a kisújszállási Dózsa tsz tagja, mielőtt üdülni utazna Hajdú­szoboszlóra, még elbeszélget feleségével és gyermekeivel. Tóthéknak 8 gyer­mekük van. Ezek közül 5 gyermek 10 éven aluli. A minisztertanács hatá­rozata folytán az öt gyermek után havi 280 forint családi pótlékot kapnak Tóthék* Tóthné az ősszel résztvett a szövetkezet munkájában nagy családja ellenére is. A képen Tóthné férjével, s a legkisebb gyermekekkel, Sanyival, Juliskával és Bózsikával, A Szovjetunió minden részén vannak bölcsődék és napközi otthonok:. Az új ötéves terv előírja a gyermekintézmények hálózatának további bővítését. Az ötéves terv alatt a bölcsődék száma körülbelül 20 százalékkal növekszik. —i A képen: a taskenl „Sztálini-kombinál bölcsődéje. 3 A moszkvai állatkert a fővárosi gyermekek egyik kedvenc szórakozóhelye. A szünidő Idején az állatkcrt rendkívül népes, a gyermekek eljönnek megnézni az állatokat. — A képen: a gyermekek a feldíszített pónik, kutyák vontató, sával vidáman szánkóznak,. Csoportunk asszonyait a minisztertanácsi határozat lclk^íti jobb munkára 'T'ermelőcsopoirtunkban néhány nappal ezelőtt közgyűlést ’ tartottunk, amelyen ismertettük a minisztertanácsi hatá­rozatokat. Csoportunk asszonyai igen nagy lelkesedéssel fogad' tóik a családvédelemről szóló határozatot és valamennyien nagy örömmel csatlakoztak a 200 munkaegységé mozgalomhoz. Tóth Andrásné, Kocsis Istvánná, özv- Nagy .Tánosné; Dö­mötör Albertné, özv- Magyar Jánosné, Gregus Jánosné és a többiek mind örömmel válalták a tehénállomány gondozását. Ezaeil két férfi munkaerő szabadult fel a nagyobb erőt igénylő gazdasági munkák elvégzésére- Ezenkívül segítettek a trágya­kihordásban. Március 9-ne asszonyaink vállalták', Hogy teljesen rendbe-' teszik az állatállomány elhelyezésére szolgáló épületeket. Beta pasztják és kimeszelik az istállókat és ólakat. Felkészülünk a tavaszi in unkára, vetőmagot tisztítjuk és a ' szerszámokat javítjuk- Azt akarjuk, hogy mikorra szükség Icsz rá, semmi baj ne legyen velük. DÖMÖTÖR ALBERT Cserkesaöllő. Vas Zoltán tsz. hogy Így: ,,a jó hír szárnyon jár...“ S különösen szárnyon jár az ilyen igazán jó hír, mely azt adja tudo­mására mindekinek; hogy -v mi ha«.

Next

/
Oldalképek
Tartalom