Szolnok Megyei Néplap, 1953. február (5. évfolyam, 28-51. szám)

1953-02-24 / 47. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1953 február 24. A KOMMUNIZMUS ÉPÍTÉSÉNEK ORSZÁGÁBÓL Téli munkák a sztálingrádi vízierőműépítkezésénél A hős Sztálingrád város vidékén óriási arányú munka folyik. Itt épíllk a sztálingrádi vízierőmüvet, amely a legnagyobb vizlerőniü lesz a világon. Ezzel egyidejűleg a 650 kilométer bosszú Volga-Ural-1 főcsatornát is építik, amely a Rztálingrádi vízlcrőmű vízgyűjtőjénél veszi kezdetét. — D Szlopuh, a csatornánál dolgozó egyik legjobb exkavátorkezelő, a Lenin nevét viselő Volga-Ilon hajózható csatorna építkezéséről került a sztálingrádi építkezés­hez. D. Szlopuh a tél ellenére Is állandóan kétszeresére teljesíti normáját. A képen: D. Szlopuh exkavátora segítségével földdel tölti meg az önkiürítő tehergépkocsikat. (Foto: V. Szoboljov.) IIVÍUIOIHIÍiff áh Félévi tanulmányi eredményem csak 3.8 százalékos volt, de ígérem, hogy há­romnegyedévre ötösre javltom. Az utóbbi idó'ben komolyan hozzáfogtam a tanulás­hoz. Délutánonként szakköri foglalko­záson veszek részt, mert ez sok segítsé­get ad. Irodalmi tudásom fejlesztése ér­dekében rendszeresen olvasok. Hiba, hogy osztályunk munkáját még sokan — így Tóth József pajtás is — gátolják azzal, hogy mulasztanak, ha­nyagok a tanulásban és nem veszik ki részüket a közösségi munkából sem. Ezek mellé beosztottunk egy-egy jobban tanuló társunkat, akik állandóan segítik a gyengébbeket. (Szabó János, a kun- hegyesi állami általános iskola tanulója.) • Részíveltem az MNDSZ országos kon. gresszusán. Nagyon szép ünnepély volt. örökké emlékeeztes marad számomra. A múltban ebben nem lehetett volna ré­szem. Gyermeekim is (sok cselédek le­helnének. A felszabadulás azonban a mi ~életünket is megváltoztatta. Egyik fiam hadnagy, a másik villanyszerelő, harma­dig pedig a szolnoki Gépipari Techni­kum tanulója. Életem végéig harcolok a béke megvédéséért, hazámért, csalá­domért. (Dömötör Albertné, Cserke­szöllőj • A jobb eredmények elérése érdekében a mi csoportunk is tett felajánlást ápri­lis 4-e és Rákosi elvtárs születésnapja tiszteletére. Vállaltuk munkánk és a munkafegyelem megjavítását, a felekkel sokkal kielégítőbben foglalkozunk, mint eddig, a felvilágosító munkából is job­ban kivesszük részünket, s meggyőzzük a dolgozó parasztságot az adófizetés és a beadási kötelezettség pontos teljesíté­sének jelentó'ségéről. A vállalás teljesí­tése érdekében versenyre hívtam ki az osztályon belül dolgozókat. (Sélley Er­zsébet, Törökmiklós, Városi Tanács Be­gyűjtési Csoport.) Már elkészítettük az ütemtervet a ta­vaszi munkák megkezdéséhez. A szövet­kezet tagságát brigádokba, azon belül pedig munkacsapatokra osztottuk, A mezőgazdasági szerszámokat febr. 28-ra kijavítjuk. (Szepesi György, Kunmárton, Zalka Máié tsz.) JZeveleink nyomán Fogalmazás? Nagyobb gonddal! ,,Gondatlan gyógyszerészek* címmel f. hó 19-i lapban megjelent levélre az alábbiakat közlöm: Mezőtúr valamennyi gyógyszertár fe­lelőse köteles zárás után inspekciós táblát kifüggeszteni- Yárdai Miklós a 15/39 sz. gyógyszertár felelős vezetője zárás után kiszokta függeszteni azt. Több esetben előfordult, bogy felelőtlen egyének benyomják a táblát és azért történhetett meg, hogy Kiss Istvánné nem tudta, hol van az ügyeletes gyógy­szertár­Felhívtam a gyógyszertárak vezetői­nek figyelmét, hogy olyan táblákon je­lezzék az éjjeli szolgálatot, mely meg van világítva és mindenki által j£l látható. , Mezőtúr Tanacs VB. E. Ű- ősit. Dr. CSŐVÁRT KÁLMÁN . ■— — .................... N A Szol nők megyei Néplap rejtvényversenye Szerkesztőségünk hathetes rejt­vényversenyének utolsó rejtvényét közölte a 22.-1 számban. Kérjük a résztvevőket, hogy a megfejtéseket március 1-ig egyszerre- küldjék be. A helyesen megfejtők a következő jutalomba részesülnek: I. díj negyed­évi előfizetés a Szolnokmegyei Nép­lapra és egy könyv. n. díj: két- hónapi előfizetés a Szolnokmegyei Néplapra és egy könyv. III. díj: egy­hónapi előfizetés a Szolnokmegyei Néplapra és egy könyv. IV—X-ig: könyvjutalmak. Jhnimi td&ik CkdtüjßtäknAk Tanulni szeretnénk A tlszaföldvári Mezőgazdasági Szakiskolán tanulunk február 14. óta. Ekkor kellett volna kezdődnie a könyvelői tanfolyamnak is. Négy hallgató érkezett meg, a többi isme­retlen okok miatt odahaza maradt. Most mikor népgazdaságunknak minden munkáskézre szüksége van, nem tartjuk megengedhetőnek, hogy egyes személyek felelőtlensége miatt napokon át tétlenül legyünk. Fodor Miklós levelező Tiszaföldvár. /)hit (ö-btiinkr ? MARHAGULYÁS Jó gulyást csak vegyes húsokból ké­szíthetünk, nagyobb része azonban virá­gos tarja legyen Kevés szívet és májat is keverünk közé. A húst egyenlő darab­kákra vágjuk, megmosva a vízből ki­szedjük, lecsurgatjuk, hogy mikor a húst főzni tesszük, ne legyen vizes. Két-három fej kockára vágott vöröshagymát, egy gerezd finomra vágott fokhagymát ke­vés zsíron megforrósítunk, hogy színt ne kapjon. Elegendő édes paprikát hin­tünk rá, beletesszük a húst és finomra vágott könjénymagot. Az egészet gyors tűzön addig pároljuk, míg zsírjára nem pirol, akkor kevés paradicsomot öntünk rá, vagy (nyáron) nyers paradicsomot és zöldpaprikát, ezzel egyszer-kétszer meg­keverjük és ha szükséges, vizet öntünk rá. Amikor puhulni kezd, kockára vágott sárga- vagy kifliburgonyát teszünk bele. Megfelelő hosszú lével mély tálba tálal­juk. Vízben kifőzött csipetkét is adha­tunk mellé. Borsos gulyást a fenti mó­don készíthetünk, csak a paprika helyet! törött borsot adunk bele. Készíthetjük burgonyával, de enélkül is jó. Zsíros omlAstészla Harminckét és fél deka lisztet tizenkét és féle deka zsírral, hét és féle deka cu­korral, két tojás sárgájával, pici sóval, egy evőkanál borral vagy rummal és fél ded szűkén mért vízzel tálban gyorsan összeállítunk. ízlés szerint reszelt citrom­héjat is adhatunk bele. Tetszés szerint dióval, vagy máikkal töltjük. Savanyútojás Zsírt forrósítunk, melyben egy ka­nálnyi porcukrot világosbarnára pirítunk, megfelelő mennyiségű liszttel beszórjuk, hogy inkább vékony, mint sűrű rántást kapjunk, jó barnára megpirítjuk, finomra vágott vöröshagymát adunk hozzá, jól összekeverjük és kevés paprikát szórunk rá. Hideg vízzel felengedjük, ecettel. 1 babérlevéllel, néhány szem fekete borssal, pici citromhéjjal és levével kellemes sa­vanyúra ízesítjük és jól kiforralva át­szűrjük. Ha ismét felforrt, minden sze­mélyre két tojást számítva, vigyázva, egyenként beleengedjük, hogy össze ne főjjenek’. Félkeményre főzzük. Mély fő zelékes tálban tálaljuk, hosszabb lével levesnek is felhasználhatjuk. HÍR 1953. FEBR. 12. LAPBAN mofrjfllMit „Átlagrprofit és termelési ár*‘ című el­méleti cdkk helytelen megállapítá&oknt tarhalmaz, kér,1ük, hojyy a cikket a ta­nuláshoz ne használják fel. Időjárásjelentés. VARRATÓ IDŐJÁRÁS kedd estig: Változó felhőzet, néhány helyen kisebb eső. Élénk északnyugati, északi szél. Az enyhe idő tovább tart. Várható hő- mérsékleti értékek az ország terüle­tére: kedden reggel 2—5, délben 19—11 fok között. A várható napi középhő­mérséklet február 24-én. kedden négy fok felett lesz. (MTI)­t » ELŐNYÖS, KÉNYELMES BIZTONSÁGOS Miért bánik durván az SzTK-betegekke! Detki János Az Aprítógépgyár villanyszerelője vagyok. Február 14-én munka után kezet mostam a gyári kézmosóporral. "Valószínű ez fertőzte meg kezemet. Vasárnap reggel telepkezelői tanfo­lyamra mentem he Jászberénybe, és ekkor már több helyen éreztem fáj­dalmakat. Összesen 10 forint volt ná­lam, gondoltam gyári dolgozó va­gyok, s bemegyek a jászberényi kór­házba, ott ingyen fognak első segély­ben részesíteni. Komolyan csalódtam. Mikor bementem az inspekció» or­voshoz, Detki Jánoshoz. Azzal foga* dott, hogy „nem tudja maga, hogy vasárnap van, a doktor is csak em­ber, nem tud máskor jönni. Különben is háromnegyed 2, ebédidő van. Mi volna, ha mindenki így gondolkozna, s ilyen időpontban jönne. Miért pont idejött, miért nem a körzeti orvosá­hoz ment Jákóhnlmára.‘* Tiltakozása 10 percig tartott. Vé­gül is én untam meg. Azt kértem az orvostól, hogy kösse be a kezem, vagy engedje, hogy más doktorhoz menjek. Ekkor durván rángatni kezd. te a gyulladásban lévő karomat és bekötötte. Ezután azt mondta; hogy „jöjjön be hétfőn, 16-án 5 és 6 éra között“. En természetesen nem jelen­tem meg, mert nincs szükségem ilyen durva bánásmódra. Kern különb a helyzet Borbélyi Olivér jászjákóhalmi körzeti orvosnál sem. Feleségem fogat akart húzatni nála. Nagyon kedvesen és előzéke­nyen fogadta. Leültette, s mikor fele­ségem megmutatta a biztosítási könyvet, azonnal megváltozott. ,,En ilyesmivel nem foglalkozom, én csak pénzért húzok fogat“, — jelentette ki. Szeretnénk tudni, hogy mi a hely­zet az orvosok beosztása terén. Ez­előtt a körzeti orvos volt a fogorvos is: Ajánlatos volna közölni a dolgo­zókkal, hol húzassanak fogat. Arra kérjük a két orvost, hogy próbáljanak emberibb módon bánni a biztosított betegekkel. Lugosi Sándor Jászberényi Aprítógépgyár. HIRDESSEN a Szolnolsmegyei NÉPLAP-ban SüMin&kmesjsjgi NÉPLAP politika! napilap A megyei Pártbizottság éa a Megyei Tanács‘lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Felelőt szerkesztő és kiadó: DÁVID FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, Belolanulsz-ntca 7. I. emelet Telefon: Szerkesztőség: 20—93 Kiadóhivatal: 20—94 Egyszámlaszára: 00878.061—40 Szolnokmegyei Nyomdaipari Vállalat Szolnok, Mallnovszki-n. 19 Felelős vezető: Mészáros Sándor Néhány gondolat megyénk labdarugó sportjáról Megyénk az ország legnagyobb me­gyéje, mégis, — ha összehasonlítjuk labdarúgó sportját más megyékével azt kell megállapítanunk, hogy Szol­nok megye labdarúgó sportjának szín­vonala nem üti meg a kívánt mérté­ket- Szolnok megyéből az utóbbi évek­ben nem sikerült egyetlen csapatnak sem az NB II.-be jutni, ma már csu­pán egyetlen NB II.-es csapata van megyénknek. A labdarúgó sportunk színvonala lassan, de biztosan süllyed. Nem én vagyok az első és egyetlen, aki ezt megállapítom, mert ezt rajtam kívül és előttem már többen megálla- pítottták. Bizonyára voltak már el­gondolások is hogyan lehetne a to­vábbi visszaesésnek elejét venni. Tény, hogy egy reprezentatív szol­noki csapat, mely felkerülne az NB I-be, komoly fejlődést Jelentene, azonban egymagában nem lenne elég a további visszaesés sikeres megakadályozására. — Véleményem szerint sokkal sikeresebb megoldás­nak kínálkozik a megyei bajnokság két csoportban való megrendezése, a bajnokságban résztvevő csapatok számának felemelése és tehetséges falusi csapatok bevonása a megyei bajnokságba. Ez persze átmenetileg Inkább sőkken- tené a megyei bajnokság színvonalát, de bizonyos idő elteltével ezek a csa­patok felnőnének a jelenlegi megyei bajnokságban szereplő csapatok mellé és komoly tehetségeket hoznának fel­színre. Továbbmenve pedig, ezentúl sokkal nagyobb gondot kell fordítani az ifjúság helyes nevelésére- Edzőink­nek, sportvezetőinknek ezen a területen még bőséges és kiaknázatlan munkate­rület kínálkozik. Az Is helytelen hogy egyes sport­körök, — a helyett, hogy Intenzi­vebben foglalkoznának az utánpót­lás nevelésével — más egyesületek által nevelt Ifjúsági játékosokat próbálnak megszerezni nem egy esetben elcsábítani anyaegyesüle­teikből. Személyes tapasztalataim vannak, hogy milyen romboló hatással vannak az ilyen csábítások a fiatal Játékosokra. Sportkörünkből két tehetséges Ifjúsági játékost több alkalommal és több helyre olyan Ígéretekkel igyekeztek elcsábítani, melyeket legális körülmé­nyek között semmiképpen sem bírtak volna teljesíteni. A csábítás során a kiszemelt játékosokat rendszerint fel­magasztalják, elhitetik velük hogy ők már túlnőttek anyaegyesiUetük kere­tein nekik már „nagy** egyesületben van a helyük- Az Így megkörnyékezett játékos, ha megmarad régi egyesüle­tében, csillagnak képzeli magát és bi­zony a keményikezű egyesületi vezető­nek nem egyszer a hideg zuhany mód­szeréhez kell folyamodnia, hogy le­hűtse az ifjú tehetséget és újra sze­rény, öntudatos, szocialista sportéin-' bérré változtathassa. A játékos csábítás megakadályozá­sára a megyei TSB-nck Igen nagy súlyt kell helyeznio mert vélemé­nyem szerint ez az egyik legfonto. sah előfeltétele megyénk labdarúgó sportja színvonala emelésének. Figyelemmel kell kisérni a játékenge­délyek kiadását és szigorúan meg kell követelni az átigazolási szabályok ma­radéktalan betartását. A megyei TSB-nek az elmúlt évek­hez hasonlóan ismét meg kell ren­deznie az ifjúsági edzőtáborokat, ahol céltudatos neveléssel a résztvevő ifjú­sági játékosokon keresztül egész sor játékos fejlődését segíthetik elő- ügy érzem, ha a megyei TSB 1952-ben ia megrendezte volna az ifjúsági edző­tábor, ifjúsági válogatottunk — melynek szereplése egyébként biztató a Jövőre nézve — még sikeresebben szerepelt volna a megyei ifjúsági válogatottak tornáján. Szeretném, ha cikkemhez szerte a megyéből minél többen hozzászólnának, megbírálnák és ennek során sok a to­vábbi fejlődésre kedvező kihatással lévő javaslat születne. HALAPÍ FERENC a „Tiszaugi Traktor** sportoiktatási felelőse. HETVENÖTÖDIK PERCIG A KINIZSI VEZETETT A SZEGEDI HONVÉD ELLEN Szegedi Honvéd-Szo. Kinizsi Cukorgyár 3:1 (0:0) Szolnok- Lokomotív pálya V. Virágh. öl. Cziráki, Mochos, Bojtos, illetve Kiss­A napsütéses, de viharosan szeles időben több mint ezer néző verődött össze az idény első jelentősebb mérkőzésére a Lokomotív pályán Fél három után pár perccel így álltak fel a csapatok: SZEGEDI HONVÉD- Palotai — Faragó, Mednyánszky, Bódzsár — Baráth Rábai — Rózsavölgyi Macho«. Csáki, Cziráki. Marsall (Bojtos). KINIZSI CUKORGYÁR- Lauer — Jándt Pergő, Sándor — Hajnal, Csák — Géczi I. Szatmái, Bíró, Kiss II. Géczi II A HONVÉD kezd az erős széllel hátban és mindjárt az első támadás befejezésekében Rózsavölgyi nagy lövé­sét kell védeni Lauernak. A Kinizsi védelem az első percekben kapkod, ide­gesen játszik- Jó öt pero telik el. míg a Kinizsi átjut a félpályán és támadást vezet a szegedi kapu ellen. A 7. perc­ben Bíró a 16-osról gyengén lő és biz­tosan véd Palotai. A széllel támogatott Honvéd fölényben játszik, sokat támad, de ezek a támadások csak a 16-osig jutnak el. A Kinizsi védelem mindjob­ban lábra leap és a nagy lelkesedéssel, önfeláldozóan játszó védők jól rombol­ják a vendégeik körülményes támadá­sait és a messziről küldött lövések el­kerülik a kaput. A Kinizsi részéről Kiss II- és Bíó szórványos egyéni kez­deményezései jelentenek néha veszélyt a Honvéd kapujára. A 20. percben Bíró a 11-es táján tisztán kapja a labdát, de elhmarkodva magasan kapu fölé lő. Továbbra Is a Honvéd nralja a mezőnyt és a, Kinizsi csak a félidő utolsó percében veszélyezte-t egy-két alkalommal Bfrő és Kiss révén. Az utolsó percben Csák hatalmas lövést ereszt meg a 16-osról és a szegedi kapus csak az utolsó pillanatban tudja kapu fölé tolni a léo alá tartó labdát. A II- FÉLIDŐBEN széllel hátban a Kinizsi lép fel támadólag. A 6. percben Kiss II. elcsíp egy rövid kapus-kiadást és két védőt is kicselezve a kifutó kapus mellett vezetést szerez a Kini­zsinek. A Honvéd nem tud kibonta­kozni a lelkes Kinizsi védők mellett és úgy néz ki, hogy NB I-es ellenfelével szemben hatalmas meglepetésre kihar. oolja a továbbjutást a Kinizsi. A IS. percben Bírót mintegy 10 méterre a kaputól az alapvonal közelében hátúi­éi szabálytalanul szereli a hátvéd. Min­denki 11-ee vár. de Virágh játékvezető veszélyes játéknak mlnöeiU az esetet és csak egyszerű szabadrúgást ítél a Honvéd ellen. Sorsdöntő volt a mérkő­zés kimenetelére az eset ilyen elbírá­lása. A 20. pecben gyors támadással átjátsza a Kinizsi védelmet a szegedi támadósor, de a középcsatár a jé tem­póban kifutó Lauer mellett kapu mellé gurítja a labdát. A Honvéd továbbra is körülményes. A 30. percben egyenlí­tenek a vendégek. Hajnal rosszul ad le egy labdát a szegedi jobbszélső elfut, beadását Cziráki közelről a hálóba rúgja. 1:1. A megzavarodott védelem mellett egy pere múlva újabb gólt sze­reznek a vendégek. Rózsavölgyi fejese a felső lééről az ötösön álló Mochos elé pafcta és ő gondolkodás nélkül a hálóba vágja a labdát. 2:1. Az utolsó tízpercben mindjobban visszaesik a Kinizsi védelme és a Honvéd most sű­rűbben vezeti veszélyes támadásait- A 39. percben két kapufa után végre Lauer megszerzi a labdát, de estében kiépül kezéből a labda és a résen lévő Bojtos közvetlen közelről beállítja a végeredményt. 3:1. A HÁTRALÉVŐ percekben mái nem történik lényeges esemény. A mérkőzés nem hozta a várt magasszínvonalú küzdelmet. A viha­ros szól erősen befolyásolta a játékot. Mindkét részről sok volt a pontatlan leadás. A Kinizsi igazi kupa-szellemben hatalmas lelkesedéssel játszott és sokáig úgy nézet ki, hogy a megyei bajnokságban játszó Kinizsinek sikerül kiharcolni a továbbjutást NB I-es ellefelóvel szemben. Az utolsó 15 porcot azonban már nem bírta a házai csapat és a nagyobb tapasztalattal rendel­kező szegediek jól használták ki a végén visszaeső védelem megingásait. A Kinizsi minden játékosát dicséret illeti lelkes játékáért elsősorban a védőket. A támadósorban csak a két szélső nynjtott halványabb teljesít­ményt- Bíró és Kiss nem egy ízben komoly veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. ISMÉT MEDDŐ VOLT A SZÓ. LOKOMOTÍV CSATÄRSORA Ceglédi Lokomotív — Szó. Lokomotiv 1:6 (1:0) Cegléd. V- Tihanyi. Cegléd: Madarasl — Bujákl, Fodor, Darányi — Böszörményi, Winkler — Halász, Kugler, Varga, (Pintér). Botos. Szolnok: Horváth — Dobos, Szentesi, Bozóki — Tanácsos, Hídvégi — Iván. Besllthi, Pásztor, Pintér I., Pintér II- A salakos edző pályán került sor a mér­kőzésre. Erős iramban indult a játék és a hazaiak játéka nem egy alkalommal a megengedett határokat Is túllépte. Ennek következménye lett. hogy az I- félidő közepén egyik csatáruk a kiállí­tás sorsára jutott. A ceglédi csapat 10 emberrel is kezébe tartotta a játék irányítását ée a jáékidő háromnegyed részében támadott. A szolnoki támadó­sor még mindig nem volt elég egységes és a góllövés sem ment. A védelemre ezúttal ia nagy munka hárult és ezt végeredményben jól oldotta meg­A nagy szél erősen befolyásolta a játékot de ez nem lehet mentség a Szó. Lokomotív játékára A bajnoki idény kezdető előtt két héttel, négy mérkőzésen egyetlen gólt rúgott a támadósor. A védelem jól játszotf. Egyénileg Szentosl nyújtott kiomelkedő teljesít­ményt. Mellette Hídvégi játéka emel­kedett még ki « ősapáiból. Tanácsos jé átadásaival vétette magát észre. A támadósor játékáról nem sok jót lebe« mondani. Mikor lesz már egységes a Szó. Lokomotív labdarúgó csapata? V asárnap Cegléden Járt kb 260 szolnoki szurkoló szomorúan állapította meg, hogy még mindig haj van a szolnoki Tsíkomotivval. A védelem megállta a helyét, de a támadósor Játéka meddő és erőtlen' volt Egyöntetű megállapításunk az volt, hogy a rsapnbnn két Játékstílus és két szellem uralkodik. így aztán sem a passzjálék. nem ment sem az elére dobott hosszú labdák nem sikerültek az erős szélben. A csapat öreg és [t-ila- lifott csatárai nem értik, vagy nem akarják megérteni egymást. Hol 1H a hiba. a játékosokban, az edzőben, vagy a csapat vezetőségében? Végre szeretnénk már egységes göHövőképes csapatot látni. Kérdésünkro újság által kérünk választ­SPORTBARATOK. Jászberényi Vasas és Salgótarjáni Építők 7:2 (3:1). A játék elég színvonalas volt meg­látszott, hpgy a jászberényi Vasas ko­molyan készül a tavaszi megyei baj­nokságra. Az első félidőben a salgó­tarjániak többet támadtak, támadásuk azonban eredménytelen maradt. A sá­ros talaj ellenére a jászberényieknek kedvezett a szerencse- Jók: Csizmadia, Polgár, Bozsiik, Bonczi. zőtt a kétszer 35 perces edzőmérkőzé­sen. Matffil Vörös Lobogó—Szolnoki Szikra 2:0 (1:6). Szolnok. A nagy szélben nem alakult «« jó játék. Martfű első edző mérkőzésén ki­elégítően mozogtak a játékosok- A Szikra fiataljai még nem illeszkedtek be teljesen a csapatba. Szó. Honvéd—Törökmíklősl Vasas 3:6 (1:0) Szolnok. A felfrissített Honvéd biztosam győ­BIRKÖZAS A jászberényi TSB vasárnapra terv*, zett felnőtt bikózó vesenye elmoadt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom