Szolnok Megyei Néplap, 1953. február (5. évfolyam, 28-51. szám)
1953-02-14 / 39. szám
/ s 'félévi bizonyt tritt yo sztás Iskolánkban sok pajtásnak őrödet, soknak pedig bánatot oko- tott. Iskolánk tanulmányi eredménye 3.77, osztályunké 3.59, az enyém 4-73 százalék. Ezzel az eredménnyel nem akarunk, megelégedni, ezért, mi VIII. osztályosok megfogadjuk, hogy április 4"re, hazánk fel- felszabadulásának az ünnepére még fokozottabban fogunk ta-' nulni. TASNADY IVAN Rákóczi-út.i iskola, Szolnok. rA félévi bizonyítványom kitűnő volt. Már hat év óta ilyen. Azt akarom, hogy amíg iskolába járok, mindig kitűnő tanuló legyek- Erdőmérnök akarok lenni- Ha nagy leszek segítem erdősíteni hazánkat. Szeretném, ha minden iskolát, kórházat, lakóházat fák vennének körül, hogy mindenki pirosáraí, egészséges legyen. Még szorgalmasabban tanulók, hogy vágyam teljesüljönDOBÓ KI,ARA Mezőtúr, Vörös Hadsereg-u. A félévi bizonyítványosztást a pajtások nagy izgalommal várták. Azoknak a pajtásoknak, akik jól kihasználták a félévet, örömet szerzett ez a nap. boldogan vitték haza a sok 5-öst- De nem minden pajtás volt jókedvű. Akadtak, akik 2-est, sőt Túrniuk. utók 1-esí is kaptak. Ezeknek a pajtásoknak jobban kell igyekez- niök a második félévben, mert különben év végén is rossz jegyet kapnakNekem sikerült megtartani első negyedévi eredményemet, a kitűnő általános tanulmányi eredményt. KORMOS RÉPA Jászboldogháza. Iskolánkban, a mezőiúri általános iskolában technikai állomás működik, amelynek huszonnyolc tagja van. Nemrégiben nagy rheglepetés ért bennünket. Nagy Miklós elvtárs, a gépállomás főgépésze látogatott meg bennünket egy Zetorral. A Ze- tor vezetésére került a sor, — amely elég jól ment, különösen előre. A hátravezetés még kissé bizonytalan. De majd a további gyakorlatok során azt is megtanuljuk. A pajtások többsége a mezőtúri technikum gépészeti tagozatára fog beiratkozni a jövő tanévben. Szeretnénk qiás városok csapatainak a technikai állomásával felvenni a levelezési kapcsolatot. Ezúton kérjük meg a pajtásokat, hogy keressenek fel leveleikkel, írják meg eredményeiket. MAKRA ERNŐ Mezőtúr, csapattanács elnök. U3 PARKOK SZOLNOKON az T. h VITT. kerületben IIIIIIIIUIIII Ktlllllll IIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIHIItlMHIIItlIIIIIIIIIHMIIIIIHM A z alföldi városok híresek voltak arról, a múltban, hogy nyáron porosakj télen sárosak. így volt ez Szolnokon is. S a múltnak szomorú örökségét még ma is sok utcában láthatjuk. A város akkori urai nem törődtek a dolgozók egészségével. Népi demokráciánkban a legfőbb érték az ember. A felszabadulás óta ennek az elvnek megfelelően . sok utat renbehoztak a városban, parkokat létesítettek, gyermekjátszótereket építettek. Menjünk csak végig a Tiszaparton tavaszidöben. A szép park pihenésre csábítja az embert. A városi tanács ebben az évben is arra törekszik, hogy mégtöbb park tegye szépé üdévé a várost, s kellemessé a dolgozóknak az utcákon való tartózkodást. Ezen a tavaszon a varos három helyón létesít a tanács parko't, A z I. kerületben, a volt Scheft- sik-tclepen épült új bérházak környékét dudva és gödrök éktelcní- tik el. Mindez cseppet sem illik a modern, szép lakóházakhoz. Itt a házak előtt elterülő 2400 négyszögöles telken hamarosan megkezdik a földmunkát, Elegyengetik a talajt, kialakítják a leendő párk képét, s tavasszal virágos kertté varázsolják a puszta földet. A park mellett játszótér is épül. Az új bérházakban lakó dolgozók gyermekei már türelmetlenül várják, hogy homokvárakat építhessenek, hintázhassanak. A város Vili. kerületével a múltban szinte semmit sem törődtek. Itt Ugyanis munkások laktak, a Papír, gyár, a Cukorgyár, a Járműjavító munkásai. Mit számított az uraknak az, hogy a gyárimunkások lakónegyedét még egy tenyérni zöld sem teszi üdévé. Most parkot, kap a kerület. A Hold-utcánál, épül 2450 négyszögölön. Itt már végeztek a földmunkákkal, s már csak a jó időt várják, hogy kiültessék a virágokat. Tavaszra itt is kizscndül a fű, szemet, szivet vidító zöldje. M ég a múlt évben újra megépítették a Beloiannisz út vasútállomáshoz vezető szakasza háború óta rongált állapotban lévő felét. Itt az utat parksáv bontja kétfelé. Ezt a parksávot is ezen a tavaszon füvesítik és ültetik be virágokkal. A Szolnokra érkező idegenek a parkosított, jó utat látva bizonyára jobb véleménnyel lesznek a város külső képéről. Ezeknek az idegeneknek a véleménye azonban rögtön meg fog változni, ha végigmennek a József Attila úton, ahol az út két szélén elterülő rész kopár, vízállásos. Ezen a részen miért nem létesít parkot a tanács? S miért nem parkosítják a Beloiannisz és Magyar utcák sarkán évek óta üresen álló telket. Ha ezeket a területeket csak füvei vetnék be, s pár padot állítanának fel, mindjárt megváltozna a kép, üde színfolt gazdagítaná a várost. SZOI.NOKMEGYEI NÉPLAP A félévi bizonyítványom kitűnő volt. Jó példával kell elöl- járnom, mert én úagyok az őrsvezető és egyik pajtásomat is én segítem a tanulásban, mivel ő hármas tanuló■ Boldogan járunk a pajtás- órákra, ahonnan frissen és vidáman megyek tanítani a tánc- csoportot. amely a szülők iskoláján fog szerepelni, LESAN ILONA Törökmiklós. • Nyolc, tanulásban gazda? évet töltöttük általános iskolánk padjai között. Előttünk áll életünk legfontosabb szakasza, pályát kell választanunk- Nem nehéz a választás- A középiskolák százai tárják ki előttünk kapuikat. Örömmel tanulunk tovább- Pajtásaim a legkülönbözőbb iskolákban akarnak tanulni. — Maikai Sándor pajtás híradás ipari technikumba. Lakatos Júlia egyéves irodai szakiskolába, Józsa Jolán közgazdasági technikumba. Stirbicz Erzsébet pajtás pedig tanítóképzőben akar tovább tanulni. Drávucz Erika VIIL osztályos tanuló ezt mondotta: „Már negyedik osztályos koromban elhatároztam, hogy óvónő leszek- A kis Óvodásokat kiváló dolgozókká fogom nevelni.“ Lakatos Lajos pajtás a villamosipari technikum távközlési szakán fogta majd tudását gyarapítani. Farkas László, mint ipari tanuló tanul tovább. Papp Miklós gimnáziumba, majd annak elvégzése után a honvéd tisztképző iskolára megy. Tudja és érzi, hogy nincsen szebb feladat, mint drága hazánk békéjének megvédése. Év végéig még jobban kell tanulni. a hátralévő idő minden percét ki kell használnunk. Ezzel szerzünk még nagyobb örömet Rákosi pajtásnak. BOGYÓ MiRTA Szolnok Thököly.úti iskola. 1953 íeSruXr I?, cSni mi tetszik & dsHgazdknAk „Pontos“ kezdés — kevés mozilátogató T'iszaföldvárnak szép nagy mozija van, nincsen azonban teljesen kihasználva, nincs annyi látogatója, amennyit be tudna, fogadni- A vasárnapi előadásokat nem kezdik meg pontosan, a dolgozóknak pedig nincs kedvük n fárasztó várakozási időt végigállni- Február Lén is az esti 7 óra előadást 8 órakor kezdték meg. 150-200 dolgozónak egy óráig kellett várakozni a mozi előtt. Erre a hiányosságra a dolgozók már többször felhívták a mozi vezetőinek figyelmét, az illetékesek azonban még a mai napig sem tetek semmit az előadások pontos megkezdése érdekében. Most a Néplapon keresztül kérjük a mozi vezetőit, hogy a hiányosságokat a legsürgősebben számolják fel és pontosan kezdjék meg az előadásokat. BÓDI IMRE Tisza földvár. Papír-szabály Bányhzátnk keményen küzdenek, hogy több szenet termeljenek szocialista iparunk számára. S nekünk kötelességünk az árammal való takarékoskodás. ' Ezt dolgozóink egyre jobban látják s azon fáradozna':, hogy minél több áramot megtakarítsanak. Ugyan. akkor, megtörténik, hogy Mezőtúron már délután 4 órakor meggyujtják az utcai villanyt, holott még nappali világosság van. Ennek következtében nem egyszer a villanytelep elvonja üzemünktől az áramot, mert az Aramszolgál, tató Vállalat túl van terhelve. Mikor üzemeink iramtakarékosságí rendszabálya kát foganatosítanak, az illetékesek kezeljék komolyabban ezt a kérdést. Ne ragaszkodjanak a téli vili gílásra papíron megszabott órákhoz, hanem akkor kapcsolják J>e és ki a villanyt, mikor arra szükség van. PAPP BÉLA Mezőtúr, Pamutszövő Meddig botorkáljunk sötétben? Kérjük a tanácsot, teljesítse kérésünket, fordítsanak nagyobb gondot az át- ] búk tiszáptartására és az utak világítá r JíszBerényHén a I.enin-útról ágazó út- íákon lakó dolgozók sötétben és sárban járnak munkabékékre, mert az átjáró- utakat nem gondozza szült, ezen a részén igen- szakik üzemekbe cs 1 villanyvezeték a k’ van, csupán a 1 óta azonban s, > k!>.c k sün feeszereltetni la'i’-:n, Miért járjunk sötétben és bokáig t ie-nÁ. A sárbm, mikor a lehetőség megvan ■ ó 1 ni t t At' ; • ! il .ík kijavítására. . t t C.t í A utat eszébe LÁSZLÓ ROZALIA “ Jászberény A próh irdetések SZÁLLÍTÁSI és betonozási munkákra férfi segédmunkásokat felveszünk. __ Jelentkezés az 10 pill ele lem gyár munkaerőgazdálkodásánál. Bp. XI.. Buda- foki-út 78. Vidékieknek szállást havi 10.— Ft-ért. napi háromszori étkezést 7.40 Ft-ért biztosítunk. Idő járásjelentés VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szombat estig: Szakadozott felhőzet, még több helyen kisebb havazás, havaseső. Egyes helyeken köd. Mérsékelt északi, északkeleti szél. A hőmérséklet csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: szombaton reggel északon és nyugaton mínusz 2 — mínusz 5. máshol mínusz 1—4 fok. Iléiben országszerte mínusz 1 — plusz 2 fok között. A várható napi középhőmérséklet február 14 én. szombaton négy fok alatt lesz. (MTI). 8000 forint jutalomból társadalmi munkával agy kilométer násszá járdát épít Tiszaszellas község Szalnckmeyjptl NÉPLAP politikai napilap A megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Felelős szerkesztő ég liládé: DAVID FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, Belolannlsz-ntca 7. I. emelet Telefon: Szerkesztőség: 20-93 Kiadóhivatal: 20—94 Egyszámlaszám: O0S78.061— 4(1 'volnokmegyci Nyomdaipari Vállrl’t Szolnok. Mnllnnvszkl-n. 19 Felelős ve/e'ő: .M;s/áros Sándor Tiszaszöllős a múltban éppen olyan1 elhagyatott és sáros községe volt Heves megyének, mint a tiszafüredi járás többi községe, Tiszaörs, Tiszaigar, vagy Nagyban. A megye urai a megyeszékhelyhez közeleső falvakra sem fordítottak nagy gondot, s ebből a kevés gondoskodásból a távolesöeknek éppenséggel semmi sem jutott. A község határa 60 százalékban úri birtok volt. Cselédek, kisparasztok lakták, akik éjt-napot eggyé téve robotoltak, vagy az uraságnak, vagy saját földjükön, s nyögték a magas adóterheket. A falu utcái sárosak voltak, járda szinte sehol. A dolgozók munkájából, verejtékéből kipréselt adó elvándorolt — az urak zsebébe. A felszabadulás után megváltozott az élet. Az úri birtokokat felosztotta a dolgozó nép. Mikor a szétbontott cselédházak anyagából egészséges, rendes \családi házakat építettek a község volt cselédei, hálával gondoltak a szovjet katonákra, akik szabadságot hoztak népünknek. % Azóta a község napról napra fejlődött A múltban nagy gondot és fáradságot jelentett a község lakosainak a vízellátás. Csak két kút volt a községben. Esőben, sárban, melegben, vagy hidegben nagy távolságra kellett karolni az ivóvizet. A párt és a kormány szerető gondoskodással fordult községünk felé is. Két új kutat kaptunk. Régen, ha rendes árut akart vásárolni a község lakosai közül bárki, legalább is Tiszafüredre kellett utaznia, mert az apró szatócsüzletekben nem igen talált árut. Ma a földművesszövetkezet áruházában mindent megvásárolhatnak a dolgozó parasztok, amire csak szükségük van. Népünk állama gondoskodik arról hogy dolgozó parasztságunk jó áruhoz jusson, s áru bőségesen legyen a legeldugottabb falvakban is. Büszkén tekintenek községünk lakói az új kultúrhizra, amely talán a legkedvesebb ajándék számukra, hiszen ebben házban tanulhatnak, művelődhetnek. S nem kevésbbé örülnek községünk lakosai annak sem, hogy a mozgóképszínház új berendezést kapott. Az új vetítőgép megteremtette a lehetőségét annak, hogy f'lmelőadások tiszta képekkel, érthető hanggal valóban gyönyörködtessenek, tanítsanak. Vasárnaponként, ha végigmegy az ember az utcán, volt cselédek fiaival találkozik, rajtuk néphadseregünk tiszti egyenruhája. S akad a dolgozó parasztok fiai közül olyan is már, aki tanítója, tanárja a fiataloknak, új életünk reménységeinek. Népünk állama törődik a dolgozik, kai, akik az épülő tanácsházban is látják, hogy Alkotmányunk alaptétele; „Minden hatalom a dolgozó népé!" _ ne m üres frázis. Az elmúlt évben — éppen ezeket látva — dolgozó parasztságunk túl eljesítetre a község ke gyűjtési tervét, s jól tett elegét adófizetési kötelezettségének is. Ezért a község 8000 forint jutalmat kapott. Megtárgyaltuk mi leg’ziikségeseb- bet lehetne ebből építeni a község dolgozói számára. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy mivel a múltban egy méter járdát sem építettek községünkben, járdát építünk a pénzből. % A Má/ravidéki Ásványbánya értesített bennünket arról, hogy azonnal tudnak szállítani erős. fagyálló, járdának alkalmas lapos követ, s meg is rendeltünl 100 tonnát. A járdához szükséges ké mát megérkezett községünkbe. A dofgozók örömmel fogadták a ta. nács határozatát, s társadalmi munkával szállították a vasútállomásról rendelteiért helyére a járdaépítéshez szükséges kör mennyiséget. Az új járda egy kilométer hosszúságban a topáncsi részen épül. A társadalmi munka megszervezésére öttagú bizottságot alakítottunk. Ez a bízott, ság szervezte a szállítást és szervezi majd a munkát, A járda kőből történő megépítésével nagymennyiségű cementet takarítunk meg. s jóval hosszabb járdát építhetünk. A társadalmi munka pedig elősegíti, hogy az összeget teljes egészében anyag, beszerzésre fordíthassuk. Járda épül falunkban. Ez is lelkesítse 1 dolgozó parasztjainkat a begyűjtési is adófizetési kötelezettség hiánytalan teljesítésére. Láthatjuk, hogy ezekből épül, ’-.éltül, fejlődik községünk, drága szülő- falunk. — BERÉNYJ LÁSZLÓ vb. elnök, Tiszaszöllős UJ középcsatAr irányítja a lokomotív CSATÁRSORÁT VASÄRNAP GYŐRÖTT Lokomotív szerdai kőtkapus edzéséről több Játékos távolmaradt hűJéses megbetegedés miatt. Nem vettek részt még az edzésen Vörös és Baricza, » két volt Szikra játékos sem, akiknek átminősítéséhez az OTSB hozzájárult. Az első csapat a B. csapat ellen játszott kétszer 45 perces edzőmérkőzést. A sáros talajon nem küzdöttek teljes érövéi a játékosok, inkább összeszoktató je.lege volt az edzőmérkőzésnek. Az Almáéi — Dobos. Ozsvár, Kegyes — varga, Hídvégi — Csábi, Beslithi, Cseh, Pintér L, Pintér II. összetételben játszó első csapat 4:2 arányban győzött. A sok hűléssel bajlódó játékos — Bozóki, Tanácsos, Iván és a Debrecenben húzódást szenvedett Szentesi nem biztos, hogy vasárnapra vállalni tudják a játékot ée Fazekas edző a következő összeállítást tervezi a vasárnapi győri Lokomotív Kupa mérkőzésre: Horváth (Almási) — Dobos. Ozsvár, (Szentesi), Pinfér II., Tanácsos, Hídvégi — Csábi, Beslithi. Pásztor, Pintér I., Iván. Pásztor személyében, aki a szolnoki közlekedési egyetem hallgatója e korábban Sátoraljaújhelyen játszott, új közópcsat'ár fogja irányítani a Lokomotív támadósorát. Játéka elé nagy várakozással tekintenek nemcsak a vezetők, de a Lokomotív szurkoló falióra is. Kíváncsian váriák hogv Pásztor személyével megoldódik-e végre a Lokomotív régi középcsatá'r pio- blémája. A csapat már szombaton elutazik Győrbe a vasárnapi mérkőzésre. Szolnokon lesznek vasárnap a Petőfi snorlkörök III. Alapfokú Tornász CsB-jének területi döntői A Petőfi SE Területi Elnöksége február 15-én, vasárnaip a közgazdasági technikum tornacsarnokában rcndlezi me-g a területhez tartozó Petőfi sportkörök alapfokú tornász-csapatbajnok- ságának területi döntőnt. A versenyre Szolnokról négy, Kecskemétről három, Törökmiklósról kettő. Kisú j száltl ásról három csapat részvételét jelentették be. A csapatok létszámában az elmúlt évhez viszonyítva számottevő emelkedés mutatkozik. A hírek szerint a' felkészülés is jó, e a szakkörök színvonalas versenyt várnak az ors/ágcs döntőbe való jutásért folyó küzdelmektől A versenyek vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődnek. Sporthírek sorokban A városi sakk.csapatbajnokság kiiz. dóiméi tizenkét csapat, — Lokomotív, Petőfi I., Petőfi II.. Szpártakusz I., Szpártakusz II., Honvédség, Haladás, Szikra. Kinizsi Cukorgyár, Közraktárak, FiúgimnázJum, Vendéglátók, — részvételével megkezdődtek. A verse, nyék nyolcas csapatokkal folynak. * A Szolnoki Fáklya vasárnap délelőtt fél 10 érakor tartja minta vezetőeég- választó taggyűlését a fiúgimnázium rajztermében. * A megyei TSR mellett mflkődő labdarúgó edzők tanácsa február 10-án, hét. főn este fél 7 órakor tartja évi beszámolóját a megyei TSB „HalászkerP'-i helyiségében. A megyei Játékvezető Tanács február 22-én, vasárnap d. e. 9 órai kezdettel tartja taggyűlését a megyei tanácsháza kistermében. A megyei lalidarúgéhajnokság két tizenkettes csoportban való megrendezését nem hagyta jóvá az Országos Testnevelési és Sportbizottság. Megyénk 1953 évj labdarúgóbainnkságát a megyei TSB így most már tizenhat csapatos létszámmal rendezi meg. Á bajnokságon részvételre jogosult sportkörök részére a megyei TSB a nevezési űrlajokat már szétkiildte. A ne. vezések beküldésének halárideje február 19. Ugyanezzel a határidővel kell a nevezéseket benyújtani a „megyei ifjúsági bajnokságra“', valamint a „járások minőségi bajnokságára1“. — amelyekre a nevezési űrlapokat ugyancsak kiküldte a megyei TSB. Kérjük, hogy lakásainkba is vezessék be a villanyt örményes sokat 'fejlődött a felszabadulás 'óta. önálló község lett. Tanácsházát, iskolát kapott. S amit a dolgozók legjobban vártak, villanyt is. Hiányoljuk azonban, hogy csak az iskolában, tanácsházán és az utcákon égnek n körték. Na'gy örömmel fogadtuk a villanyt, s mindjárt be is vezettettük sokan. Három hónán óta azonban még nem körötték be. Hiába kérdezzük, hogy mondják meg, mikor kapcsolják he, a felelet mindig egy: a jo- vőhéten már ég mindenhol a vVlany. A község dolgozói nevében kérem az illetékeseketi váltsák mar be mere!őket és kapcsolják he a kislakásokba is a villanyt. »* szívesebben olvasunk vili íny fénynél, mint a sápadt f én uü vetruleumlamránál. ulvjczki ist van örményes. 4