Szolnok Megyei Néplap, 1953. február (5. évfolyam, 28-51. szám)

1953-02-01 / 28. szám

4

SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP

1953 február 1.

„FOSTER EZREDES BŰNÖSNEK VALLJA MAGÁT"

Bemutató előadás a Szigligeti Színházban

R

oger Vaillandnak, a neves francia írónak színdarabját játsza a Szigligeti Színház. Vailland a „Foster ezredes“-ben művészi erővel, mély eszmeiséggel leplezi le az amerikai imperialisták és csatlósai embertelen, háborús agresszióját, koreai vérfürdőjét, amelj-et saját piszkos üzleteik érdekében folytatnak. Ugyanakkor bemutatja a koreai nép harcát: olyan igazi kommunista hőst állít elénk, mint Másán, aki forrón szereti népét, szívével leikével gyűlöli a betolakodókat.

Ami a „Foster ezrcdes“-ben történik, arról sokat olvastunk és hallottunk, Mégis lenyűgöz bennünket, mert az író igazi pártos művészettel, olyan szenvedéllyel örökíti meg a koreai eseményeket, hogy a történelmi jelentőségű szabadságharcok aranylő fényébe emeli.

A színészek közül — akik jól oldották meg fel-d"

Erdődi Kálmán; alakítása emelkedett ki legjobban. Cho Aodi Yang-ja gyűlöletes ragadós udvariasságával, ke- gyctelen hasonlesésével. Ereztük mennyire megveti azt a figurát, melyet színpadra vitt. Játékában mindvégig gazdag mondanivalót adott számunkra.

Erdődi Cho Aodi Yang-ja mellett kiemelkedett egy fiatal színész, Püzessy Ottó alakítása, Mac Allan hadnagya butaságával, fejgyülöleté- vel, romlottságával igazi amerikai tiszt. Mac Allen alakja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy éles fényben kerüljön felszínre a darab politikai mondanivalója, De még jobban igyekezzék Füzessv egyéniségét teljesen annak a gyűlöletnek a szolgálatába állítani, amelyet az amerikai betolakodókkal szemben érez, akkor hűbben ábrázolja Mae Allen-t.

P oster ezredest Perényi László •alakította, játéka fejlődést mutat. Különösen az első felvonásban volt jó amikor fényt vetett Foster ezredes lelkivilágára, társadalmi helyzetére, az amerikai gondolkodásmódra. Foster úgy hiszi, mikor Korea földjére lép, hogy mint felszabadító jön. Görög verseket

szaval és „felsőbbrendűségének“ tudatában ,,hajlandó vitatkozni“ lánc- ravert kommunistával a nemzetek jogairól. Humanitása azonban álhumanitás. Ezredesi rangja, amerikai állampolgársága közönséges gyilkost takar. Nem ;,hazafi“, mint hogy nem is lehet az. ahogyan ő szeretné beállítani magát. „Kötelességeit“ habozás nélkül kész alávetni a maga élvezeteinek, mint ahogy a III. felvonásban. Lyával való jelenetében kitűnik. Perényi ebben a jelenetben igen meggyőzően alakított. Hilm, hogy szerepét nem fejlesztette, nem vitte következetesen végig ezen az úton. Személye többször elmosódott, határozatlanná vált.

A koreai szabadsághőst, Masant Szűcs Iván játsza. Masanja azonban nem egyszer szentimentális szinte krisztusi ;,mártíromsaggal“ adta meg magát sorsának. Noha az író által alkotott Másán — annak ellenére, hogy kivégzik — a napsugaras életörömöt sugározza, a koreai hősöknek állít maradandó emléket. A IV. felvonásban, kivégzés előtt, amikor ketten maradnak Lyával és a jövőjéről beszélnek, Szűcs Iván a levertség érzését kelti bennünk, nem pedig azt, hogy népe boldogságáért, békéjéért hal meg, s ez számára népe határtalan szerétét tiszteletét jelenti.

Deák Rózsa Lya Aodi Yang szerepében jól oldotta meg feladatát, míg az amerikaiak társaságában mozgott és titkolnia kellett szándékát. De mikor érzéseinek szabad utat engedhetett, akkor játéka nem volt elég hiteles. Technikával és színpadi tapasztalatokkal felfegyverzett színésznő maradt. Az előadás egyik jól sikerült alakítása volt még Szép Zoltán Paganell őrmestere. Lelkiismeretesen, egyszerű eszközökkel oldotta meg szerepét és jelentősen hozzájárult a darab sikeréhez.

A rendező, Várady György kiváló munkát végzett. Elmélyült mnkájának köszönhető, hogy az előadás mondanivalója mindnyájunkban mély emléket hagyott. Az egész előadás arra lelkesített, hogy jobban dolgozzunk, feszítsük meg erőnket, jobban szeressük népünket, hűek, áldozatkészek legyünk. Jobban ki kellett volna azonban hangsúlyozni az amerikaiak faji elvakult- ságát. Nem lett volna szabad az amerikaiakat Cho Aodi Yang bérenceinek éreznünk, hanem megfordítva.

Az előadást még értékesebbé tették Kerényi Lajos kiváló, idevaló díszletei.

Levél egy SZÖYOSZ iskoláról

Sopronban a Rákosi Mátyás SZÖYOSZ iskolán tanulok. Mielőtt eljöttem, azt azt gondoltam, hogy nem sokat tanul, hatok itt, hiszen ami szükséges, azt inár tudom.

Az Iskolán tudtam azt meg, hogy Igen nagy szükség van még számomra a tanulásra. Igen keveset tudok abból, ar ' már régen tudnom kellett volna. Most látom azt, hogy mennyire szükségünk van nekünk: — akik a múlt rendszerben nem tanulhattunk, tudásunkat fejleszteni.

A Szovjetunió szocialista kereskedcl. mének tapasztalatait Igyekszünk átvenni és Igen nagy segítséget kapunk ezáltal szocialista kereskedelmünk fel. építésében.

Innen hívom fel a kereskedelmi dolgozók figyelmét arra, — ne féljenek az isko— -ól, bátran jöjjenek. Ne feledjék azt azok sem, akiknek egy-két évtizedes gyakorlataik vannak Is, hogy a kapitalista kereskedelemben húsz év alatt sem tanulhattak annyit, mint Itt- BENKö MARTON levelező.

Sopron, SZÖVOSZ-iskola.

A 'igyon ritka látvány, hogy a templomból tisztes, ünneplőruhás családapák szitkozódva, kezüknél fogva rán- ágálják ki hangosan bömbölő öt-hatéves gyermekeiket.

Pedig ez történt Esztergomban karácsonytáján a ferencesek templománál.

Egyes járókelők nagy meg- rőkönyédésére, másoknak viszont hangos derültségére ilyen, ájtatosnak egyáltalán nem mondható, mondatfoszlányok repkedtek a levegőben:

— Az irgalmát ennek a betyár kölyöknek! Öt forintomat hajigálta bele abba a huncut masinába és még ordít! Ne bőgj, elhallgass fiam, a krisztusodat, mert bizony isten szájonváglak.

__ De apu — szepegett a

kis legény __, mikor olyan

sz

épen meghajtotta magát a kis Jézus! Vissza akarok menni.

A zord apa a méregtől vörös arccal csapta fejébe kalapját, szorosabbra fogta méltatlankodó fiacskájának kezét és hosszú léptekkel megindult■ A tírdogáló, reménydús legényke bukdácsolva szaladt a szív. télén férfiú mellett, aki fogai közt ropogtatva a szavakat, párázó leheletével ilyen mondatokat fújt ki a téli verő- fénybe:

— Pap létükre nem szégyenek megbolondítani ezeket a gyerekeket azzal az átkozott masinával. Még jó, hogy nem szednek belépti díjakat a templomba!

Ilyen és hasonló jelenetek sűrűn ismétlődtek. A buzgó templombajárók karácsonyi hangulatának ilyenmódon való alakulását széles mosollyal figyelte az eseményeket derűsen szemlélők csoportjából Havas Endre esztergomi bányász is.

S bár egyáltalán nem mondható templombajáró embernek — s nagyon régen elmúlt már az az idő, amikor még lelki egyenúlya szempontjából szükségét érezte annak, hogy a templom tömjéndús levegőjéből egyet-egyet szippantson — mégis úgy határozott, hogy megnézi közelről, mi az, ami az apákat dühös szitkozódásra, a gyermekeket pedig harsány, követelőző bömbölésre készteti?

A templom misztikus homályában nagy csoportosulás vonzotta Havas Endre kíváncsiságát. A csoportosulást természetesen gyermekek és jóné»

t

'UytcMuik dí edbie’i'Q&m {eienced -S-a'idt&k

hány, ideges és a gyermekekkel vitatkozó szülő alkotta.

A kis nebulók, fittyethányva a templom fenségének, egész profánul és hangosan követelőztek:

— Anyu-u-tl-u-ul Adj-’! még egy forintot, hadd •jöjjön .ki még egyszer a Jézus ka!

— Apu, inkább ne vegyél nekem csokit, add ide a pénzt, hadd Játsszak még egy kicsit a Jézus kával!

Az érdeklődőbb, kutatóbh- természetű gyerekek, ellentétben a divatos rádió-számmal, mely így kezdődik: „Apu hód med be, apu, de hód med be.. .? — inkább ilyeneket kérdeztek: „Apu, hogy jön ki, apu, de igazán, hogy jön ki?" Havas Endre átnézett a csoport felelt s az enyhe. félhomályban olyasmit látott, amitől még a lélegzete is elállt.

A ferences-barátok ugyanis bámulatos újítást eszeltek ki. Pernek Betlehemet szerkesztettek, bocikkal, báránykákkal, tehenekkel és pásztorokkal és persze mindezt a korszerű s a modern korhoz■ illő villanyfénnyel. A Betlehemben a bibliai állatseregleten kívül olt jámborkodott szent József is. Szűz Mária tűnődő mosollyal hajolt a pici pucér baba fölé, akiről a kicsi markukban egyforintosokat, húszfilléreseket szorongató gyerekek minden további nélkül elhitték, hogy az a Jézuska.

Ebben még nincs is semmi csodálatos, hiszen a Betlehem, úgy karácsony táján megszokott jelenség a templomban. Igen ám, de a Betlehem mellett állott egy zord, magas sziklahegy és ennek tetején egy kápolna, vagy inkább talán a templom.

A puritán domboldalon, melyen a kis kölyöktemplom nyújtogatta tornyát a templomhajó homálybavesző teteje felé, jól látható nyílás tátongott, olyasforma, min a dundi ma- lacperselyek oldalán. És ez a nyílás vonzotta — mint lámpafény a nyári lepkéket — a süyölvény-emberkék harsány érdeklődését.

Ha ebbe a nyílásba valaki egy húszfillérest ejtett, a tetnpiomajtó hevesen megrázkódott s a toronyban az oda- eszkábáit kis harang egy rövidet, mélát csendített. Ha viszont a sok szorongatástól izzadt kis tenyerek valamelyikéből egy egyforintos hullott a nyílásba, akkor a templomkapu kitárult, kijött rajta a glóriás kis Jézus és mély, Adenaueré- hoz, Ti tóéhoz, vagy C húr chiliéhez hasonló lakájmeghajlással köszönte meg a forintot, mint ezek az urak a Marshall- terv keretében pottyantott marhavérkonzervet, öngyújtót, vagy trópusi moszkitóhálót.

Havas Endrében ágaskodott a méreggel vegyes kíváncsiság:

— Mi lenne, ha egy zavartan piruló süldő-lány egy önfeledt pillanatában kétforintost dobna a sziklahasadékba? Nyilván csókot dobna érte neki a gyanútlan kis Jézus. Öt forintért talán még kezet is csókolna. Azt meg az esetleges elkárhozástól való félelmében már végig sem merte gondolni, hogy mi minden történne egy 10 forintos bedobásakor .. . ?

Hál igen! Hogy is mondja a Biblia? Mit mond Jézus? Az istenországa a szegényeké is. Hm ... Mégis itt, annak a gyeteknek is, aki 20 fillért dob a nyílásba — csak az ajtó rázkódik meg s a harangot is csak félreverik, de annak, akinek több a pénze s egy forintot ejt a sziklahasadékba, kinyílik a huncut kapu s a kis Jézus is hókol egyet. Vájjon ki előtt? Talán a iámkor kis lurkó előtt? Ördögöt! A húsz- fillérnél nagyobb egyforintos előtt, a pénz elölt! A ferences atyák a bibliai Jézust itt közsönő-emberré alacsonyitják, akivel megköszöntetik a zsebükbe vándorló forintokat.

■ S míg Havas Endrét ilyen gondolatok foglalkoztatták, nagyobbacska gyerekek furakod- tak előre az apró csodalátók közölt, bedobták a forintosokat, megvárták, míg a kicsi Jézus bókol egyet s mint akik iól végezték dolgukat, mentek ki a verőfényes, reális külvilágba.

— Az áldóját! — dohogott

magában Havas Endre __ ezt

jól kigondolták a barátok! Még csak azt sem lehet mondani, hogy nem haladnak a korral és nem kedvelik az automata-rend szerű villamos- ■ gépezeteket. H:szen ez a hajlongó Jézus valóságos „újítás".

Hogy ez aztán a jámbor hívők forintjainak zsebből való raff inált kic salátát szolgálja?

Hogy ez a körmönfont trükk a kis gyerekek játszi kedvére épít és a klérus munka nélkül összebűvészkedett forintjainak

számát van hivatva növelni _

sz

ámít is ez valamit a ferences barátoknál?

Törődnek is ők azzal, hogy ez a vásári ötlet az általuk oly szentnek prédikált vallást váltja át a hiszékeny emberek, helyesebben: gyerekek apáiktól kibömbölt forintjaira, aprópénzére?

A körmönfont kéregetőgép kieszelője nyugodtan elmondhatja magáról ugyanazt, amit Madách „Ember tragédia járnak Luciferé mondott: — „Nem adhatok mást, csak mi lényegem!” S valóban, nem is ad mást, legfeljebb a dühöngő apák közbejöttével néhány sebtében lekent pofont, a forintokért renitenskedő apró kis csemetéknek. A zord sziklára, melyen a tréfás kis templom áll, rá lehetne írni: „AZ EMBERI HISZÉKENYSÉG" (butaság?).

Jaj, de csúf dolog a barna barátcsuhában alázatoskodó pénzsóvárgás!!! Annál is inkább, mert a vallásos tiszteleten alapuló régi szólásmondás így inti a szent dolgokat el- világiasító vakmerőket: „Ne csinálj a Krisztusból bohócot!" És ime! A mechanizált persely-kápolna és d hajlongó kis Jézus esetében megtették és éppén azok, akiknek legke- vésbbé volna szabad ezt megtenniük __ a papok, a ferences-barátok. S miért tették mindezt? A pénzért! Régen az egyház a százezerholdas papi birtokokon napkeltétől sötétedésig görnyedő zsellérek véréből és verejtékéből sajtolta ki a neki minden mennyei értéknél fontosabb tőkét, s 'most, hogy erre már nincs módja és lehetősége, ravasz mechanizmusokat eszel ki, hogy a mások által munkával megkeresett forintokkal tölthesse meg telhetetlen pénzeszsákját. £s ennek érdekében hajlandó Krisztus király kétezer év óta

sajátmaga __ az egyház által

oly gondosan és annyi misztikummal építgetett fenségét is feláldozni, a nagyohbpénzü emberek előtt hailongtatni. A világ változik, fejlődik, szépül: megdőlnek a dogmák, csak egy nem változik, a klérus pénzha'thászása. Ez valóban állandó. Kétszer év óta semmit sem változott.

JAKAB JÖ7.SEE

C5. Jltihajloa :

NYUGAT-AUSZTRIÁBAN

Úti jegyzetek

I.

LINZTŐL SALZBURGIG

Lassan felemelkedik a sorompó. Az örbódéból két amerikai dugja ki a fejét. Gyanakodva szemlélik kocsinkat,azután hosszasan lapozgatják az útlevelet: oroszok csak nagyritkán juthatnak be Nyugat-Ausztriába. Elég nagy útat kell megtennünk a bodeni tó partjáig. ■

;,Amerikai övezet területére lép" — olvasható a felírat a sorompó mellett elhelyezett táblán. Ez a figyelmeztetés egyébként teljesen felesleges. Mindjárt az első lépésnél érezzük, hogy egy másfajta világban vagyunk — a „nyugati demokrácia“ világában. A házfalakon és a kőkerítéseken a fehér foltok hosszú sora. Itt, úgylátszik, az osztrák rendőrség és csendőrség gyorsalakulatai ;,dolgoztak“, Ok azok, akik az amerikai katonai hatóságok parancsára a legnagyobb buzgalommal irtják a falakról a háborúellenes feliratokat. A csendőrök erőfeszítése azonban hiábavaló. Minden becsületes osztrák megérti: a fehér négyszögek, ékesszólóan fejezik ki a nép hő békevágyát.

Ausztria egyszerű emberei büszkék arra, hogy az emberiség békeharcának legnagyobb eseménye. a Népek Békekongresszusa hazájuk fővárosában zajlott le. Az Osztrák Béketanács sokezernvi üdvözletét kapott, az ország legkülönbözőbb részeiből. Sem a bécsi kormány üldözése, sem a békegyülések részvevői elleni szervezett Tendőri hajsza; sem az aktív békeharcosok letartóztatása — semmi nem képes bilincsbe verni azt a mozgalmát, amelyet az osztrák nép Nvngat-Aiisztria roilita- rizálása és fasizálása ellen, szabadságáért és nemzeti függetlenségéért indított.

Magunk mögött hagyjuk az Enns folyót, a demarkációs vonalat Ausztria keleti és nyugati része között. A Linz felé vezető országúitól jobbra, néhány sorban laktanvasze- rü épületek sorakoznak. Egérszürke- köpenyes, puskával felszerelt csendőrök figyelmesen szemlélgetnek a telepet körülvevő ' szögesdrótkerités mentén. Itt, mint Nyiigat-Ausztria sok más városában is. a nép elől rejtve alakítják meg és képezik ki az osztrák zsoldosok csapatait, az úgynevezett európai hadsereg számára.

1

Néhány perc múlva szemünk elé tárul Linz, Ausztria harmadik legnagyobb városának és egyben legnagyobb kohászati központjának külvárosa. A Duna fölött nehéz füstfelhő gomolyog: az acélgyárak teljes iramban dolgoznak. Nem érdektelen e gyárak története: kevéssel azután épültek, hogy Hitler-Németország bekebelezte Ausztriát; a „Hermann Göring“ Művek keretébe tartoztak, A hitlerista hadseregre dolgozó kohászati művek építését tevékenyen elősegítették az angolok és amerikaiak. A háború után az amerikai acél- trösztök gondoskodtak a linzi gyárak kibővítéséről. Az acél Linzből most ismét a Ruhr-vidék hadiüzemeibe kerül.

Az acélgyárakhoz vez.ető úton tábla hirdeti: ,,Ez az építkezés a Marshall-terv. keretében folyik“. Amerikai' cégtáblát látunk sok ausztriai gyáron, villanytelepen, a hadászati műutak és a csendőrlaktanyák építkezésénél.

Csak a Linzet körülvevő nyomortanyákon nincsenek amerikai felíratok. Gépkocsink perceken keresztül halad barakkok között, soruk vége- láthatalan. Ez a nyomor és a nélkülözés városa. Egyes részeit drótkerítés választja el egymástól. Mobilunk az egyiknél. A kapu fölött fel; írat: „67. számú telep, Linz-Weg- cheid“. Linzben a hatvanhetedik, de hány ilyen van szerte az országban! A becsületes dolgozók tízezrei nyomorognak olyan lakásokban, amelyek alig valamivel különböznek a hitlerista koncentrációs táborok barakkjaitól.

Az egyik barakknál idős asszony áll. Mellette két kisgyerek: egy négyéves lány és egy ötéves kisfiú. Az aszony a két barakk között kihúzott kötélre ruhákat tereget. Közelebb megyünk; megismerkedürfk. Ennek az asszonynak az élete sokban hasonlít a telep többi lakóinak sorsára. Férje szerelő, de kénytelen segédmunkásként dolgozni. Még jó, hogy ilyen munka akad! Szerény keresete alig elegendő valami ennivalóra, ruhaféle vásárlásra már nem is mernek gondolni, -„Nekem schogy- sem sikerül elhelyezkednem; — mondja az, idős asszony. — Először mindenütt az. asszonyokat és az Öre- gekefbocsátjálc, el. Ebben a lyukban lakunk már hetedik éve. De ami a

legnagyobb baj, semmi reményünk sincs arra, hogy valaha is kilábol- hatunk a nélkülözésből“. Az asszony szemében mély emberi szomorúság. Rámutat az út túisó oldalán lévő épületre és megjegyzi: „Talán ők majd segítenek“.

Az épület falán felírat fehérük — „VO“, a „Népi Ellenzék“ kezdőbetűi. így nevezik az osztrák hazafiak azoknak a haladó erőknek összelogá- sát, amelyek' az. új, független, demokratikus és békeszerető Ausztriáért harcolnak. Ez b& egyesülés nemrég jött létre a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatban. A ,,Népi Ellenzék“ csakhamar igen népszerű lett a városok és falvak dolgozói körében. Programmját rokonszenv- vel fogadták az értelmiség, a kisiparosok és a kisvállalkozók széles körei. Az egyszerű osztrákok százezrei mindjobban felismerik a vezető katolikus és szocialista párt politikájának kárhozatosságát. E pártok főkolomposainak hétéves uralma felnyitotta a nép szemét. Ezért erősödik a „Népi Ellenzék“.

A Linz délnyugati részét elfoglaló barakkváros sötét félköre után neonfényben Tagyogő épületek sora tűnik fel. A kapuknál amerikai őrök. Szembeötlő az ellentét az amerikai megszállók birtokában lévő épületek csillogása, pompája és a munkásnegyedek nyomorúsága között.

Ahogy Salzburg felé tartunk; az út egy Frankenmarkt nevű kis városka mellett emelkedni kpzd. Sűrű ködfelhők úsznak felénk. A lenyugvó nap elhalványodik, csupán hal- ványrózsaszínö korongját látjuk. Az előttünk haladó teherautó gyorsan fékez és csúszva megáll. A csend nem sokáig tart. Erősödő motorzúgás, fémcsörgés hallatszik. A ködfátylat áttörve harckocsik sziluettje bontakozik ki. Jeepek következnek, majd ismét tankok. A gépkocsikon és a tankokon álcázó köpenybe öltözött, rohamsisakos, sárlepte géppisz- tolyosok ülnek, gránátokkal és gép- fegyverekkel felfegyverezve.

Az út szélén egy paraszt áll. Erősen tartja lovát, amely idegesen rángatózik, valahányszor egy tank elrohan mellette. A paraszt elkeseredve mondja: ,,Zöld halál“. Ezt a két szót Nvugat-Ausztriában minden paraszt jól ismeri. Az amerikai csapatok véget nem érő hadgyakorlatai a helyi lakosság valóságos természeti csapásai. Az amerikai tábornokok saját haditámaszpontjuknak tekint- tik, egyszerűen alpesi erődnek nevezik Ausztriát. Sáskahadként özon- lik el a földeket az amerikai harckocsik, elpusztítják a vetéseket, lerombolják az építményeket. Nem hiába jegyzik meg a kétségbeesett osztrákok: „Az amerikaiaknak több harckocsija van Ausztriában, mint ahány traktorja az osztrák parasztoknak.“

Az amerikai megszállók egvfe ar- cátlanabbul viselkednek Ausztriában, Elűzik az osztrák parasztokat, azokról a földekről, ahol déd- és ükapáik éltek, repülőtereket és gyakorló terepeket, katonai műutakat és hadl- anya.graktárakat építenek. Az amerikai katonaság terrorizálja a lakosságot. A rablás és gyilkolás, a nőkkel való erőszakoskodás mindennapos jelenség lett az ország nyugati részén. A salzburgi és fcí-ö* ausztriai hadgyakorlatok idején az amerikai katonák egy csoportja, — mint a demokratikus sajtó közli, — betört egy faluba, fosztogatni kezdte a parasztházakat. Az, osztrák gyermekhad körülvette az egyik amerikai harckocsit és kórusban kiáltotta: „Ami, go homo!'1 Az amerikaiak válaszul tüzet nyitottak rájuk ..,

Csakhamar menetelő amdikai katonákkal találkoztunk. Vasárnap volt. Snkt Johann kis terén vállalkozó szellemű kereskedők, akik mindenben igyekeznek kedvébe tárni a megszállóknak, három céllövöldét létesítettek. Mindegyiknél amerikai katonák tolonganak. Egy pillanatra abbahagyva a rágógumi marcengoiá- sát, nagy nekigvüre közőssel egyik lövést adják a másik után.

Nem messze, kisebb dombon ön- töttveskerítés mögött grániíemlékművet látunk. A középmagas talapzaton felírás: ,,A hős Szovjet Hadsereg 3709 fogságba esett harcosának emlékére, akk a fasiszta hóhérok kezétől haltak meg a koncentrációs táborokban." A márvár.ylapon virágcsokor. Gondos kéz tehette oda. < Az egyszerű emberek itt is, miként az egész világon, kcgydeHel őiziTt azoknak a szovjet Harcosoknak em-J lékét, akik meghaltak, hogv meg-, szabadítsák az emberiséget a fasiz- * mustéi, akik életüket adták a bőkéért,, a népek derűs jövőjéért,