Szolnok Megyei Néplap, 1953. január (5. évfolyam, 1-27. szám)
1953-01-09 / 8. szám
2 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1953. január 9-Készüljünk a még hátralévő fagkönyvkiosztó taggyűlésekre Pártunk Központi Vezetősége határozató; hozott, hogy 1953 január 2. és 31. között végre kell hajtani valamennyi pártszervezetben a tagsági könyvek kicserélését. A tagköt,yvcsere előkészítő szakaszjníin njf>? rclaciat várt a pártvezetőséítelcre. p.urtbiza 1 makra cs valamennyi pátilagca. Meg kellett magyarázni, hogy a nriosi.wi tankönyvesére nem olyan, m.nt az 1949'es felülvizsgálás. Most a Központi Vezetőség határozata kimondja, hogy minden párttagnak, aki érvényes tagsági könyvve! rendelkezik és valamelyik alapszervezetnél nyilván van tartva, meg kell kapnia az új párttagsági könyvét. E feladat megoldásában járásunk területen a Jendítők cs hajtókerekek a pártbizalmiak voltak. Rájuk várt a legtöbb, a legnagycb munka. Meg kellett magyarázni a párttagoknak a tagkönyvcsere tagdíjfizetés, tagnyilvántartás, átigazolás fontosságát. Az előkészítés szakaszaiban komoly eredményt értünk el a párttagságunk aktivizálása terén. Pl. a novemberi és decemberi taggyűléseken 85-90 százaléka je. lent meg a tagságnak. Több olyan szervezetünk volt, mint a JászalsógyörgyI, ahol minden elvtárs résztvett a taggyűlésen. Itt a pártbizalmiak előzó’leg mindig elmennek a párttagokhoz, megbeszélik a taggyűlések napirendi pontjait, hogy azok is felkészülhessenek. Az elvtársak jó munkája nyomán itt már a novemberi tagdíjat is minden párttag 100 százalékig rendezte. A kezdeményezők a Petőfi tszcs kommunistái voltak, akik a többieket is serkentették. Nem mondható el azonban ez Jászandrásról, ahol a tagdíjfizetést 75—80 százalékig rendezték csak, s a taggyűlésekéi' sem készítik jól elő, 2—3-szori hívásra sem jörf össze a tagság. Ez részben érthető, mert maga a pártvezeitfíség még mindig bürokrata mádon, cédulán értesíti a tagságot. Még rosszabb a helyzet Jáazapátln a II. alapszcrvezetnél, ahol még a pártbizal. miakat Is pártfegyclml terhe mellett hívják üssze. Ez főleg Urbán László szervezőtitkár elvtárs módszere. Súlyos hiba van Jászkiséren, ahol 5 párttagot m'g máig sem írtak éVze. Jásziványon pedig ennek cllenkezoj: történt. Itt az ellenséges elemeket is összeírták. Pl. Tajti Juhász Miklós volt szövetkezeti ügyvezető kulákot, Tajti Sándor, Kökény István és Balogh Fábián kulákokat, akiket azóta kitessékeltek a szervezetből. Hogyan készültünk fel a tagkönyvkioszíó taggyűlésekre, s hogyan készülünk még a hátralévőkre? Először pártszervezeteink vezetői, aktívái kézbevették a Szervező Bizottság utasításait, aminek alapos ismerete nélkül a munkát elvégezni lehetetlen. Később ezt a járási pártbizottság ülésén megtárgyaltuk és ütemtervet dolgoztunk ki. Utána községi, majd alapszervi vezetőségi ülésen ismertettük, s végül pártbizalmi értekezleten. Pártcsoportjaink ebben a szakaszban derekasan megállták helyüket. Jászalsógyörgyön az Úttörő tszcsben, JászapáUn a Velem! tízesben, a Jászklsérl gépállomáson a pártblzalmiak versenyre hívták egymást. Azért versengtek, hogy csoportúk tagjai közül egy se hiányozzon a nagy eseményről. Pártcsoportjaink feladata továbbra is: tudatosítani, ki kaphatja meg új könyvét. Az, aki nem hátralékos, leadott régi könyve megbecsülésről, rendszeres tagdíjfizetésről tanúskodik, adataiegyeznek az újjal. Nem kaphatnak könyvet az ellenséges elemek, akik pedig mindent elkövetnek, hogy elvtársainkat félrevezessék. Ezekkel szemben minden becsületes párttag köteles erélyesen és határozottan fellépni, leleplezni őket. Csak úgy lesz erős pártunk hadserege, ha kidobjuk az ellenséget sorainkból és elzárjuk a legapróbb rést is, ahol ezek megkísérelhetnék a befurakodást. VARGA PÁL járási MDP titkárh. Jászapáti. Ma nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is a tanulás A magam részéről nagy jelentősé get tulajdonítok az oktatásnak cs a tanulásnak. Ma visszagondolok az elmúlt időkre, a kapitalista rendszerre, csak akkor tudom igazán lemérni a különbséget a régi és a mai világ között. 1915-ben a negyedik elemi iskola elvégzése után cselédnek mentem, mert további tanulásra szegénységünk miatt nem volt lehetőség. Kenyér nélkül voltunk és három kicsi testvéremet kellett eltartani. Abban az időben édesapám háborúban volt és védte „gazduramék" földjét. Nehéz volt az életem, tanulásról, olvasásról persze szó sem lehetett. Váczi Sándor kulák, amikor egy újságdarabot a földről felvettem — eldobatta velem. „Minek az neked, úgy sem lesz belőled főispán1' __ ordította. így nézett ki a multi A felszabadulás után minden megváltozott. Ma nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is a tanulás. Megköveteli ezt tőlünk a szocializmus építése. Művelt, képzett szocialista emberekre van szükség. Ilyen emberek azonban csak komoly tanulás eredményeként nevelődnek ki. Sokáig én sem tartottam fontosnak a tanulást és csak lassan-lassan jöttem rá annak szükségességére. Először nem értettem meg a társasgazdálkodás előnyét, de 1949 tavaszán, amikor elvégeztem az alapfokú politikai iskolát, kezdtem másképpen nézni a dolgokat, eseményeket. Még ugyanez év őszén beléptem a III. típusú Zalka Máté tszbe. Az . azóta eltelt néhány esztendő alatt már sokat tanultam és tapasztaltam politikai és mezőgazdasági vonalon. T\A cgismertem a szovjet agrotechnikát: a tar’.óhántást, mélyszántást, keresztsoros vetést, pótbeporzást és a többi új haladó módszert, melyek alkalmazásával termelési eredményeinket nö vélni tudtuk. Az SZKP XIX. kongresszusa anyagának, valamint Rákosi és Gerö elvtárs beszédének tanulmányozása megmutatta, hogy még nálunk is sok hiba van és megmutatta azt is, hogy ezeket hogyan kell kijavítani. Elsősorban jó politikai felvilágosító munka szükséges. Minden tsz-tagban tudatosítani kell a munkafegyelem megszilárdításának szükségességét. Ebben a munkában nekünk párttagoknak kell élenjárni és példát mutatni. Népnevelő munkát kell végezni. T udás unkát, tapasztalatunkat át kell adni a pártonkívüli dolgozóknak. A Szovjetunió útmutatása nyomán haladva, szép sikereket értünk el. A további tanulással pedig megerősítjük szövetkezetünket és ezáltal boldogabb és jobb életünket tudjuk biztosítani. SZILÁK KÁLMÁN Kunmárton, Zalka Máté tsz Egyetemi vizsga a marxizm us-!en inizm us tanszéken FEKETEHAJI?, középtermetű fiatalember álldogál csendesen a hosszú folyosóit. Várja, hogy rákerüljön a sor. Az ajtó mögött, amelyre ezek a szavak vannak írva „Marxizmus-len'nizmus tanszék'', hárman vizsgáznak. Ha az előtte lévő végzett, bemehet. A kit cédulákra gondol, amelyek ott fekszenek a piros térítővel leteritett asztalon. Vájjon milyen kérdéseket log húzni? Nem azért, mintha nem tudná az anyagot, de ez az első egyetemi vizsgája .. . Az izgalomtól hallja a .ztve dobogását. Mégis — jobban kellett volna tanulni, nem lehet eleget tanulni. Hátha ezt, vagy azt nem fogja tudni. Eszébe jutnak azok az elvtársak, akik szakérettségire küldték, hogy tovább tanuljon, mérnök legyen belőle, segíteni tudja őket. lépést tudjon tartani a párltaal, s jó harcosa legyen ennek. — Meg kell állni a helyem __ mormogja összeszorított fogai között. Izgatottan, egyenetlen léptekkel sétál a~ ajló előtt, mikor kijön Kerepesi Pál egyik évfolyamtársa. Bemehet. MIKOR BECSUKÓDIK mögötte az ajtó, műiden izgalom elszáll belőle. __ Üljön le. Gál elvtárs — hallja tanárának, Elekes elvtársnak nyugodt hangját — és húzzon egy-egy kérdést. A szobában csend van, csak az Elekes elvtárs kérdéseit követő feleletek hallatszanak. Elveszi a két felső kartonlapot, miután elolvassa, jegyzetelni kezd. Éppen befejezi, mire rákerül a sor. — Mi az első kérdés, elvtárs? Válaszol és már beszélni is kezd a párt 111. kongresszus&ról. Folyamatosan beszél. Hiszen akár estig is elbeszélgetne a párt történetéről. Néha azért bizonytalankodik. Nem minden részét tanulmányozta elmélyülten. Elekes elvtárs segíti. Gál Mihály úgy érzi, mintha ez a fehérköpenyes fiatalember nem a tanárja, a „profija" volna, hanem régi barátja, akiiéi közös gondolatokról beszélget, aki együtt érez vele. j7.TAI.IN ELVTARS kongresszusi beszéd éhül felel ezután. „Milyen megtiszteltetés számunkra a >rohrmbrigáds cUc érésé" — ez a második ! óid és. Ez szorosan hozzátartoz'-p. Gál Mt'tdly élet-'hez is. A beszéd minden egyes sz’va rá is vonatkozik. Az ő boldogságát segíti elő. Most már nem fog megakadni, bátornak, biztosnak érzi magát. Elekes elvtársat is átjárja a lelkesedés, olyan, mintha mind a ketten vizsgáznának. Nem ilyennek képzelte a vizsgát. Nem is gondolta, hogy a saját életéről fognak beszélgetni. Hát lehet anélkül a marxizmus-leninizmusról beszélni, hogy ne kötné össze az ember az élettel, a nép a saját életével? ELEKES elvtárs beírja az osztályzatot a bizonyítványba, aztán visszaadja a jegyzeteket. — Gál elvtárs évközben is lelkiismeretesen dolgozott. Itt is megfelelően tudott, de — teszi hozzá komolyan — néha bizonytalankodik. Aíég jobban kell tanulnia, mert ha itt bizonytalankodik. akkor az életben, a munkájában is bizonytalankodni fog. Gál Mihály érzi, hogy igaza van Elekes elvtársnak. A megelégedést, ami a vizsga után elfogta, mintha kitörölték volna belőle ezek a szavak. Odakint a folyosón mégis vidámság járja át. Énekelni, táncolni szeretne. Nagyon sokat tanult a vizsgán. Megértette, hogy saját boldogságát segíti elő a tanulással, magát, szüleit, munkatársait erősíti. Ha tanul nem fog bizonytalankodni, határozott, céltudatos lesz. Mikor bekanyarodik a folyosó végén, jó érzéssel mondja: — Tanulni, tanulni, tanulni. Minél többet mondja el, annál vidámabb lesz. K. R. Szemelvény egy járási DISZ titkár heti jelentéséből Az első orse’áctos< értekezlet e'Aa legtöbb DISZ-szervezetünk komolyéin hozzálátott a. szélveik a tettel való felváltására- Ehhez segítségül híviák a. legerősebb fegyvert, n bírálatot. A jászberényi járási DISZ- bizoUsáq munkájáról — Kiss Jenő elvtárs a kővetkezőket ír'a: | ...TÁRÁSUNK TEKdLEIÉN | az oktatási munka lendülettel folyik. Komoly javulás mutatkozik a politikai kör propagandistáinál, — különösen a jászárokazálláei gépál' lomáson. A kongresszusi anyag tanulmányozásánál elértük, — hogy a DlSZ-szervezetek vezetőségének tagjai, ifjúgárdistái minden területen bekapcsolódtak az oktatási _ munkába- Az előadásokon már sokkal többen vesznek részt, mint előzőleg. Jászfényszarun 45—50-en, Jónoshidán 35 — 40-en jelennek meg egy iskolán. Itt kisebb csoportokat kell .szervezni, mert n nagy létszám mellett, nem lesz elég eredményes a tanulás. A legnagyobb hiányosságok Jászteleken és Jászárok" szálláson vannak-Itt rendszertelenül tartják a foglalkozásokat. A felelősség a DISZ-bizottságokat terheli, inert elmulasztják az ellenőrzést. Az ellenőrzést fokozni fogjuk és ebbe á munkába bevonjuk a bizottsági és választmányi tagokat-Előfordul az is, hogy egyes iskolák vezetői nem látogatják rendszeresen a propagandista szemináriumokat. — ■Ezeket az elvtársakat pártszervezeteink vonják felelősségre. hogy a nevelő munka színvonalát és zavartalan megtartását biztosítani tudjuk. Egyben kérjük a DISZ megyebizottságát, tartson tapasztal atcsere értekezleteket, hogy ifjúságunk fejlődését ezáltal még jobban elősegítsük-“ A szovjeb emberek készülnek a helyi szovjetek megválasztására Moszkva. A Szovjetunió köztársaságaiban egyie nagyobb mértékben folynak az előkészületek a helyi szovjetek megválasztására. Az utóbbi napokban Moszkvában a házak falain, kapualjakban, kisebbnagyobb fehér falragaszok jele tt iV: meg: a választási bizottságok ni-'italos közleményei a helyi szö getekbe megtartandó választásokról. Ilyen hivatalos közlemények jelentek meg mindama szovjet köztársaságok városaiban és községeiben, ahol február 22-éh és március 1-én tartják a választásokat. A szovjet emberek nagy politikai aktivitással vesznek részt a választási előkészületekben. Az államhatalom helyi szerveinek megválasztása a Szovjetunióban valóban az egész nép ügye. Hogy egy-egy választási kampányban a Szovjetunióban milyen hatalmas tömegek vesznek részt, mutatja az is, hogy például a moszkvai városi és kerületi szovjetekbe több mint hétezer képviselőt választanak és mintegy hetvenezer tagja lesz a választási bizottságoknak. A választási bizottságok tagjai mindenütt a dolgozók legjobbjniból kerülnek ki, akik a lakosság legkülönbözőbb rétegeit képviselik és kiváló munkájukkal érdemelték ki a választók bizalmát. Uzbekisztánban például az andizsáni vasúti műhely kollektívája egyhangúlag A. I, Szerverjanovot, a teskenti vasúti főútvonal híres mozdonyvezetőjét jelölte ki választási bizottsági tagnak. A lma-Atában, a Kazah SZSZK fővárosában a 28 fiúközépiskola tanári karának választási gyűlésén Vedmics igazgató O. I. Baklanovát, a köztársaság érdemes tanítóját javasolta a városi választási bizottságba. A választási előkészületek során az agitátorok száz és százezrei nagy lelkesedéssel végzik rendszeres felvilágosító munkájukat a vá. lasztők körében. (MTI). Ausztriában megindult a választási harc Az osztrák népi ellenzék választási programmja Becs (MTI). Ausztriában január 7-én hivatalosan megindult a választási harc- Az osztrák népi ellenzék nyilvánosságra hozta választási Programm ját. A Programm bizonyítja, hogy Ausztria függetlenségének, biztonságának, népe jó- Lóténdk egyetlen harcosa az osztrák ném ellenzék — az Osztrák Kommunista Párt, a baloldali szocialisták és a Polgári Demokratikus Unió választási csoportja — amely progm mm iában világosan kijelenti: ,.A nép elítéli a kormánv politikáját.“ Az osztrák népi ellenzék független és semleges Ausztriát követel. Azt kívánja, hogy tartsák távol az országot a hidegháborútól, minden háborús előkészülettől és paktumtól. Olyan politikát kíván, amelr a békét és a nagyhatalmak egyetértését szolgálja és maga után vonja az államszerződés megkötését, valamennyi megszálló csapat kivonását, a megszállási rendszer mevszüntetését és az ország ewségének biztosítását. Az osztrák népi ellenzék programmja a továbbiakban demokráciát követel az önkény és a korrupció helyett és végül hangsúlyozza, hogy az osztrák néppártra, vagy az osztrák szocialista pártra leadott minden szavazat egyúttal szavazat a függőségi koalíciós politika folytatására, a még súlyosabb terbeikre és áldozatokra. a haza rombadöntésére. Eden háborús uszító rádióbeszéde London (MTI). Eden angol külügyminiszter kedden este a londoni rádióban harcias kijelentéseket tett az erősen megrokkant angol birodalom állítólagos erejéről, majd annak a reményének adott kifejezést, hogy hamarosan ratifikálják azokat a háborús szerződéseket, amelyek — mint mondotta — „újszerű kapcsolatot létesítenek Nyugat-Európa és Nyugat-Németország között". Eden ezekután a megszokottnál is aljasabb kirohanásokat intézett a népi demokratikus országok ellen és védelmébe vette az imperialista háborút g} ujogotoknak a szocializmust építő országokba küldött fizetett kémeit és diverzánsail. Lelkes hangon üdvözölte a balkáni hóhérok hármas szövetségéi, a reakciós Törökország, a monarchófasiszta Görögország és a belgrádi Titó-féle gonosztevők készülő paktumját. Eden fájlalta, hogy az olasz és jugoszláv csatlósok között marakodás tárgyát képező Trieszt „sajnálatraméltó hézagot képez1' a háborús atlanti láncban. Az angol külügyminiszter rádióbeszédében végül az agresszív atlanti szövet, séghez hasonló háborús blokk létrehozásit szorgalmazta a Közelkeleten. Rövid külpolitikai hírek A francia gynrmalosftók megszesik a hadifoglyokra vonatkozó nemzetközi egyezményeket Párizs. A „l’Humanité“ felhívja a demokratikus francia közvélemény figyelmét arra, hogy a francia hatóságok megszegve a hadifoglyokra vonatkozó nemzetközi egyezményeket, különböző kínzásnak — fojtogatás, kikötés, villanyozás — vetik alá a vietnami hadifoglyokat. A „l’Humanité“ felhívja a francia demokratikus erőket, hogy tiltakozzanak a francia gyarmatosítók embertelen bánásmódja ellen, s annál is inkább, mert a vietnami demokratikus köztársaság kormánya a hadifoglyokkal szemben a legemberségesebb magatartást tanúsítja, erről számoltak be azok a volt francia hadifoglyok, akiket Ho Si Minh elnök rendeletére bocsátottak szabadon. CMTI). * flz amerikai rendőrség részívesz a faji terrorban NewYork (TA8ZSZ). A „Daily Worker“ jelentése szerint Los Enyelesben két rendőr éjjel betört Scrags hetvenkét éves nővér munkás házába- A süket munkás nem teljesítette a rendőrök parancsát mert nem hallotta és ezért a helyszínen megöHék. Ugyancsak a „Daily Worker“ jelenti, hogy december 13-án NewYorkban egy légoltalmi gyakorlat alatt egy rendőr agyonlőtte Cesar Flores puortoricoi munkást, — mert ellenkezett, amikor a rendőr követelte, hogy menjen le az „óvóhelyre.“ (MTI). Német és amerikai fasiszták , tapasztalatcseréje * Berlin (MTI). Az amerikai hadsereg a Army Timest című lapja jelenti, hogy Fritz Hermann Bayerlein, volt náci páncélos tábornok Bad-Kreuznachban előadást Tartott a 2. amerikai hadosztály háromszázötven tisztjének és altisztjének „a tankok stratégiai és taktikai bevetéséről a Szovjetunióban a második világháború idején". Bayerletn 1945-han a fasiszta Wehrmacht ). pán célos hadosztályának parancsnoka volt. • Párizs (TASZSZ). — A ,.1‘Humemité" jelenti, hogy n hasijai (Korzika) kikötő dokkmunkásai január 6-án megtagadták n hadianyagok rakodását. A sztrájk egész nap tartott. (MTI). * London (MTI). A londoni rádió jelentése szerint a francia hatóságok letartóztatták Abdel Ibrahimot. a marokkói Isatiklal Párt Vcgrehajtóbizottságának tagját. * Párizs (MTI). — I- Rifai sziriai. külügyminiszter szerdán Párizsból Madridba utazott — jelenti az ..AFP“ * Párizs (MTI). Strasbourgban szerdán kezdődött a Schuman-tervben résztvevő hat ország képviselőinek „közgyűlése“. Az értekezleten ez amerikai imperialisták nyugateurópai térhódítását célzó — „európai federáeió“-ra vonatkozó javaslatokat vitatják meg. *