Szolnok Megyei Néplap, 1953. január (5. évfolyam, 1-27. szám)

1953-01-03 / 3. (2.) szám

SzoMokmegyei A Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete az 1953. évi állami begyűjtésről. Serkentse a pártszervezet tanulásra a tagságot A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA Y. évfolyam, 3. szám Ára 50 fillér 1953 január 3, szombat Ebben az évben még lelkesebben dolgozunk . . . Sikeresem befejeződött az ó-esz. tendő. A dolgozók bizakodva néznek a jövő elé. Tervekkel telve indulnak harcba az új feladatok megvalósításáért. A téli eső ütemesen zeng a Jár­műjavító műhely tetőzetén. A moz­donyosztály tágas csarnokában a kultúrbrigád tagjai — Adám János népizen ekára — már kora reggeltől vidám nótaszőval köszöntik az új esztendőben munkatársaikat. A dol­gozók friss; kipihent arcáról lelke­sedés sugárzik. örömmel üdvözlik egymást, bol­dog újévet és jó munkát kívánnak. Egyre többen sereglenek a zenekar köré és figyelmesen hallgatják munkatársuk; Török József eszter­gályos, szép tisztán csengő énekét. Ez az örömteli, szívhez szóló dal magával ragadja a munkatársakat és fel-fel hangzik egy-egy mozdony közül a dolgozók vidám hangja is. A gyár szirénája szinte ünnepé­lyesen jelzi a 7 órát; megkezdődik a röpgyűlés. Kuruez József osztály­vezető-helyettes tartja a beszá­molót, aki most került az osztály élére, s akitől nagyon sok segítsé­get várnak a dolgozók. Beszámolt arról az eredményről, amit az 1952. évben közös munkával elért az osz­tály, Évi tervüket 144 százalékra, a felemelt tervüket 114 százalékra teljesítették. Az új esztendőbe® nagyobb fel­hárul reánk; — mondja Kuruez elvtárs. Kéz a kézben, váll a váll mellett kell harcolni a feszített terv eléréséért. Fel kell számolni a hőnapvégi hajrá munkát, ami na­gyon hátráltatta a tervteljesítést. Biztosítani kell az egyenletes ter­melést, s a minőségi munkát. — Szót kérek! — hangzik erő­teljesen az egyik mozdony tetejéről. Cseh Pál cserejavító brigádvezetője emelkedik szóra. — A mi brigádunk mindig be­csületesen dolgozott. Ebben az év­ben még fokozottabb mértékben vesszük ki részünket a munkából. Vállaljuk; hogy tervünkét 100 szá­zalékon felül elvégezzük és április 4-re versenyre hívjuk a kocsiosz­tály eserejavítő részlegét magasabb százalék eléréséért. A röpgyűlés Berényi János alma. türási lakatos hozzászólásával fe­jeződött be. Berényi elvtárs bírála­tot mondott a műszaki vezetők felé és kérte, hogy ebben az évben ja­vítsák ki a hibákat. Ehhez csatla­koztak a dolgozók és bizakodva, lendületesen fognak a munkáhozá Az új év termékeit gyártják a Tisza Cipőgyárban 1953, ér első munkanapján á martfűi Tisza Cipőgyár dolgozói forró hangulatban köszöntötték öt éves tervünk negyedik esztenc" — Felajánlásaikkal igazolták, . a hazáért, a szocializmus építés minden áldozatra készek. Az új esztendő elé boldog bizs dással tekintenek a dolgozók még több eredményt várnak t Ezévben tovább bővül a gyár, júniusban működni fog az új f matalp gyártó üzem: ez szociális iparunk fejlődésének bizonysága. Sindely Róza pártbizalmi; a g migyár 45-ös részlege nevében te felajánlást. — Az első évnegyedben tervün két havonként egy-egy nappal ha marabb fogjuk befejezni — mondta és a 82 százalékos minőségi mun­kát 85 százalékosra javítjuk. A magam nevében vállalom hogy a 130o/0-os teljesítésemet 135-re eme­lem; minőségi munkámat pedig 97 | szlzalélkről 100 százalékra fogom I megjavítani. I A csizmaműhelyben megfogadták lgozók, hogy 100 százalékon munkateljesítmény nem lesz. üzemrészlegnél Molnár Jolá/n zervezeti bizalmi, minőségi ájának 90-ről 95 százalékra sát és munkateljesítményének 1 130 százalékra való telje­vállalta, 'ben ígéretet tesznek; hogy dolgozóval egyénileg fog­ni, tanítani, nevelni fogom ninél aktívabban kapcsolőd­­be a munkaversenybe,“ — Molnár elvtársnö. 1953-as esztendőben a • mindem dolgozója bizako­­kint a jövőbe — mondotta ír Lajos elvtárs. Ahogy az ek hazánk gazdasági és lödését eredményezték — még fokozottabban iga­­iladásunkat. A gyár min­­zója örömmel kapcsolódik a a munkába és tesz hi­balista államrendszerünk Népünk kenyerét veszélyezte! a szolnoki jái Országunk és dolgozó népünk évi kenyere biztosításának alapja az idejében; jól elvégzett őszi szán­tási és vetési munka. Népünk ádáz ellensége a kulákság, semmibe véve kormányunk rendelkezéseit, a reá­kiszabott tervek szabotálásával igyekszik népgazdaságunkat gyen­gíteni . így akarja veszélyeztetni dolgozó népünk élelmiszerellátását. Nem engedhető meg, hogy az osz­tályellenség büntettlenül végezze romboló munkáját. Népünk igaz­ságszolgáltatása kemény kézzel súlyt le a szabotáló osztályellen­ségre. Pótári János 32 holdas szolnoki, Harcsa-utca 8. szám alatti kulá'k a tagosítás során részére kijelölt 32 hold csere-ingatlant nem vette át és azon az őszi szántási és vetési munkálatok elvégzését a városi ta­nács többszöri felszólítása ellenére mogtagadta. 11 hold és 1200 négy­szögöl őszi búzavetését nem telje­sítette. Pótári János csupán két és fél holdon végzett búzavetést. TTgy gondolta, annak a termése saját részére elegendő lesz. Csupán addig látta érdemesnek a 32 hold földjét megművelni, amíg yolt kivel meg­munkáltatnia. Amikor ez a lehető­sége már megszűnt^ nem volt haj­lai bíi ik felett ítélkezett I :ni. A szolnoki járás­­o^abotáló cselekményéért kemény kézzel sújtott le rá. Húsz­­hónapi börtönre, 2000 forint pénz­büntetésre, 5000 forint értékű va­gyonelkobzásra és ötévig közügyek viselésétől való eltiltásra ítélte. Lovász József 41 holdas kőteleki kulák 3 hold búzavetést, 7 hold mélyszántást és 5060 malligánd-fok borbeszolgáltatási kötelezettségének elmulasztásával igyekezett megkáro. sítani államunkat. Beismerte, hogy nem is akarta kötelezettségét tel­jesíteni. 112 hektoliter bortermését családjával fogyasztotta el, ahe­lyett, hogy áliamiránti kötelezett­ségét telejsítette volna. Mindig a dolgozó nép verejtékes munkájából élt. A múltban részvé­nyese volt a körzeti cséplőtársaság­nak, mely három cséplőgépjével a dolgozó kisparasztokat uzsorázta ki. Amikor ilyen cselekményekre már nem nyílt alkalma, mezőgazdasági munkák elmulasztásával akart ár­tani államunknak, ö is elnyerte méltó büntetését. Tizenöt hónapi börtönt, 2000 forint pénzbüntetést kapott, 5000 forint értékű vagyo­nát elkobozták és 5 évre eltiltották a közügyek viselésétől. Április 4 tiszteletére tett felajánlásokkal kezdték az új tervévet az Áprítógépgyárban A távoli harang szavát a jászberényi Aprhógépgyár hangszórójának hangja töri nteg. Csendesen szemerkél az eső, s a kivilágított gyár jelé gyors léptekkel tartanak a lakatosok, forgácsolók, női hegesztők és sokan mások. Hét óra lesz pár perc múlva, s az új esztendőben először lépik át a gyár kapuját. Mindenki örömmel üdvözli egymást először az új évben. Nagy csend van még a gyárban. Almosán szunyókálnak a motorok, a nyikorgó daruk is mozdulatlanok. Fejkendős irányítóiknak útja ma máshová vezetett először. A nagy jorgácsolómühely közepén gyülekeznek a gyár dolgozót. Mozgékony olajosruhás alakjuk ellepi a gépeket. A fiatal Gondos Pista szerelő az egyik kőtörő csapágyára helyezkedett el, közelről akar látni és hallani mindent. Az embergyűrü bezárul, ahogy megérkezik az igazgató, a párttitkár, az üb-elnök és néhány mii szaki vezető. BÖPGV ÖLESBE jöttek össze a gyár dolgozói. Gróf elvtárs lép a kör közepére. Az újesztendő feladatairól beszélt, s hogy szavait mindenki jól értse, ő is felállt a készülő kőtörők tárcsáira. Az újévi köszöntő után Gerő elvtirs referátumának szellemében kezdte be­számolóját. „Ezzel a sereggel még egy ütközetet is meg lehet vívni — s köz­ben talán tényleg ütközetre gondolt — az ötéves terv 4. eszendejére, annak munkájára és küzdelmeire. — 9.3 szá­zalékra teljesítettük 1952-es készáruter­vünket. Teljes termelési tervünktől pe­dig csak 2—3 százalék választ el. — Az elmaradás mellett vannak nagyszerű eredmények is — mondotta Gróf elvtárs. __ Az évi terv teljesíté­sének versenyében első a lemezlakatos­­mííhely. Második a szerelde. A lakato­soknak azonban küzdeniök kell az ön­elégültség ellen, csak így tudják telje­síteni az 53-as év megnövekedett fel­adatait. Az 1953-as év egyik legdöntőbb esz­tendeje ötéves tervünknek. A mi gyá­runkban 72 százalékkal kell növekedni a termelésnek. Ennyivel kell hozzájá­rulni országunk iparának 16 százalé­kos emelkedéséhez. Ez hatalmas köve­telményeket állít elénk. Fel kell szá­molni a selejtgyártást. A Központi Vezetőség nov. 29-i határozata szerint pedig legfontosabb, hogy megszilárdít­suk a munkafegyelmet, felelősségre kell vonni a lógósokat. Maradéktalanul kell tervünket megvalósítani. S jelentő­sen meg kell javítani a minőséget. AZ UJ TERVEV küszöbéről úgy indulunk el jól, ha vállalásokat te­szünk — hangsúlyozta Gróf elvtárs. — Én szeretnék az első felajánló lenni. Azt vállalom, hogy a gyár 3 százalék­kal teljestíi túl első negyedévi tervét, ami 482.000 forintot jelent. Gróf elvtárs a beszámoló után a gyár két legjobb dolgozójának adta át a sztahanovista oklevelet. Mindenki tapsolt, mikor Szunyi Béla esztergályos átvette a rámába illesztett oklevelet. A hirtelen beállt csendben Szunyi elvtárs jutott először szóhoz. __ Úgy érzem __ mondotta —, hogy a kitüntetés jó munkám eredménye. Ezeket a sikere­ket tovább akarom növelni, s most azt vállalom, hogy az első hónap három dekádjának tervét az első két dekád alatt teljesítem. A másik kitüntetett, Farkas elvárs, gyalús, megfogadta, hogy első negyed­évi tervét, április 4-ének tiszteletére, március 15-ére befejezi. Ezután Kara Sándor termelési intéző szólt. — Vállalom, hogy 105 százalékra teljesítjük tervünket. — Kara elvtárs vállalása 301.000 forintot ér. A kí­váncsi szempárok előtt. Deme elvtárs alacsony, sovány alakja emelkedett ki a tömegből, ö a lemezlakatosműhely művezetője. Felállt az egyik gépalkat­részre, majd így szólt: — A mi műhelyünkön nem vesz erőt az önelégültség, mert tudatosan harco­lunk ellene. Gerő elvtárs nagy felada­­kat jelölt meg iparunk számára. Én ezt a műhelyünkre azonosítottam. Azt vál­lalom, hogy műhelyünk március 20-ra befejezi első negyedévi tervét. Először tüntettünk ki sztahanovistákat, de azt kell elérnünk __ hangsúlyozta Deme elvtárs __, hogy az élüzem jelvénynek is birtokosai lehessünk. HALK női hang ragadta meg ez­után a figyelmet. Gál Józsefné villany-1 gesztő szólt. Április 4-e tiszteletére vál­lalom, hogy januári tervemet 20-ig be­fejezem és párosversenyre hívom ki Csordás Erzsébet villanyhegesztőt. Többen kértek még szót, s mindnyá-' jan egy akarattal tettek vállalást ápr. 4-e tiszteletére, mindenki érzi most az Aprítógépgyárban, hogy nagy feladatot jelent az új esztendő, s az új év ter­vét megvalóstíani, végrehajtani becsü­letbeli kötelesség. A röpgyűlés utár* megindult a munka, felsírtak a gépek motorjai, s a gépek az új esztendő ter­mékein dolgoznak már. Több és jobb papírt gyártanak a negyedik tervévben .. » Dübörögni kezdenek a szolnoki Papírgyár gé­pei. Hosszú, hófehér pa­pírszalagok göngyölöd­­nek a gépek végein jbr­­gó hengerre. Megkezdő­dött ötéves tervünk ne­gyedik évének első mun. kanapja. A Papírgyár multévi tervét 100.3 százalékra teljesítette. A dolgozók nem elégednek meg az eddig elért eredmények­kel. Még fokozottabb lendülettel kezdenek neki ez évi munkájukhoz. Minden egyes percet ki akarnak használni, minél több anyagot meg akar­nak takarítani, s a pa­pír minőségét még jobbá akarják tenni. Kiszámították, hogyan lehet a gépeket és a munkaidőt maradéktala­nul kihasználni. Mikor felmérték a lehetősége. kc‘, vaLsmanoyi üzem­részben pénteken kora reggel röpgyüléseket tar­tottak, ahol munkafel-, ajánlásokat tettek. — Ismét eltelt egy év és megkezdtük az 1953- as, negyedik tervévünket __ mondotta Balogh Ká­roly elvtárs, a második számú papírgépnél. — Jelentős eredményeket ér­tünk el, de hogy ez az eredmény nagyobb le­gyen, indítsunk újból munkaversenyeket, hív­juk ki egymást párosver­senyre, mert ez a terv megvalósításának a mo­­torja. A dolgozók dörgő tapssal helyeselték Ba­logh elvtárs indítványát. Kézről-kézre adták a ce­ruzát, egymásután írták alá felajánlásukat, ame­lyet március 9-re, Rákosi elvtárs születésnapjának tiszteletére tettek. Vállalták, hogy a gép­­átszerelést időt 3 óráról 2 óra 50 percre, a szita­csere állási időt 4 óra 50 percről 4 órára, a felső­­nemezcsere időt 2 óráról 1 óra 30 percre, a szce­­rítónemez csereidejét pe. dig 1 óra 40 percre csökkentik. Ezenfelül vállalták, hogy napi ter­melésüket 1000 kg-mal emelik. A Papírgyár dolgozói szilárdan elhatározták, hogy ötéves tervünk ne­gyedik esztendejében is teljesítik azt, amit dől­­gozó népünk elvár tőlük. B rákéczifalvai Béke tszcs tagjai a munkafegyelem megszilárdításával erősítik szövetkezetüket az áj évben A rákóczifalvai Béke tszcs szorgalmas tagjai meg­elégedetten távoztak a, zár­­számadási közgyűlésről Az elnök gazdasági beszá­molójából megtudták, hogy a szovjet agrotechnikai módsze­rek alkalmazásának milyen nagyszerű eredménye van. 70 holdon vetettek búzát kereszt­­soroson és ezen a területen másfél mázsával értek el ma­gasabb terméseredményt, mint az egyirányúan vetett terüle­ten. Az elnök rámutatott arra, hogy ha az egész búzaterületü­ket keresztsorosan vetik és a talajt jobban előkészítik, — mennyivel magasabb lenne a tagok Jövedelme. A csoport állatállománya kétszeresére nőtt. Ez azt igazolja, hogy a tszcs vezetősége eredményesen haj­totta végre az állattenyésztés fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározatban foglal­takat, De nem lenne teljes a kém, ha a hiányosságokat el­hallgatnánk, — mondotta Sző­ke Mihály elvtárs — a tszcs el­nöke. Hiba volt a sertésgon­dozók munkájában. A növen­dék malacokat nem tartották tisztán. rAz ősz folyamán a gondatlan kezelés következté­ben minteay 150 malac hullott el a gondozók hanyag mun­kája miatt. A tagok Örömmel vették tu­domásul az elnöki beszámoló­ból azt is, hogy a csoport ál­lam iránti kötelezettségét min­denből hiány nélkül teljesí­tette. A jó eredmény elérésében nanvrésze voli, hogy a csopor­ton belül jó volt a munkaszer­vezet- A növénytermesztésben, állattenyésztésben meg volt az erős briaáds^^r vezet- Az is megállapítható, hogy sokat szilárdult az idei gazdasági évben a munkafegyelem. J? ímutatott Szőke elvtárs a . 11 takarékosság jelentősé­gére. Tűrhetetlen állapot — mondotta —, hogy a takar­mánykazlak nincsenek bete­tőzve és így lehetőség van a beázásra és penészedésre. Ezt haladéktalanul el kell végez­nünk-A férfi tagok mellett jól megálltak a Keblüket a nők is. Szőke Mátyásné 63 éves léiére 376 munkaegységet ért el. Ko­vács Mihályné 230. Terenyei Kálmánná 2Í7 munkaegységet teljesített. Ki kell emelni jó munkájáért Handrak Rozália DISZ-tagot. aki 2&Í munka­egységet ért el. Kovács János csupán kész­pénzben 2000 forintot kapott a természetbeni járandóságon kí­vül■ A csoporttagok megelé­gedettek a zárszámadási ered­ménnyel. Persze a lustáknak nem sok jutott. Figyelemmel kísérték a tszcs működését és a tagok jövedel­mét az egyénileg dolgozó pa­rasztok- Számosán kérték fel­vételüket a csoportba. Bencsik Gáspár, Balázs Imre, Jakoda József, ifj. S- Nagy János és még lehetne sorolni azoknak az egyéni dolgozóknak n ne­veit, akik a szebb és, boldogabb életet jelentő, nagyüzemi gaz­dálkodás útjám léptek. A Béke tszcs tagjai a köz­gyűlésen megfogadták, hogy az 1953-tos évben még jobb munkát fognak végezni. A téli hónapok ideje alatt gondosan felkészülnek a tavaszi mun­kákra. Szélesebb körben alkal­mazzák a szovjet agrotechni­kát. A vezetés megjavításávali megszilárdítják a munkafe­gyelmet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom